Sorakozó, 1939 (1. évfolyam, 2-46. szám)

1939-02-25 / 2. szám

1939 február 25. födmüá " A »RONGYOS GÁRDA« TÖRTÉNETE „Tíz jó évig a halálban Egy rossz karddal száz csatá­ban .. (Ady: Bujdosó kuruc-rigmus.) Parancsom van, hogy megírjam a Ron­gyos Gárda történetét. Ahogy itt átgon­dolom és elfut, lepereg szemeim előtt a történelmet csináló Rongyos Bajtársak tetteinek filmje és kivétel nélkül hálát­lan, egytől egyiknek kegyetlen nyomorú­ságokkal telített egyéni, magánéletük és sorsuk életszalaga, szinte megvacogtat, hogy sorsukat, a magyar Rongyos örök sorsát mennyire összefoglaltan megírta már Ady a Buj­dosó kuruc rigmusában. Végig a versnek minden egyes sora, szava­i magyar élet­ íze — mennyire, hej, mily végzetesen, mennyire reád illik, bármelyik Rongyos testvérem, még Len­gyelországba fordulásod is... ,Jogi/ rossz karddal száz csatában ...” halljátok Ti, karabéllyal tankot állító élő és néhai Prém, Rozs és Tóth Józsik? És jöttek elő deresedő fejű 40—50 évbeli vénlegényei a Rongyos Gárdának, kik hiába hullajtottak meleg véreteket önként és annyiszor e „mások föld­jé”-ért. Nék­­tek 20 éven át sohasem nyújtott ez a föld „hites­ vágyba” biztult kenyeret. Tábortűz mellett... Nemcsak fizikálisan, 1921-ben Nyugat- Magyarországon „kergettem a labanc hordát”, de 20 éven át a reakció renegát­­labancaival is mennyi egyenlőtlen harcod akadt, Kis a közeljövő gyászos perspektí­vája, ki tudja nem-e ad majd nemzetgyil­­kosan szomorú aktualitást, ennek a szinte imperatív sorsnak... Emlékezzetek Ron­gyosok, a tarpai tábortüzeinkre. Ugy­e, hogy Esze Tamás járt tűztül-tűzig, hajolt és suttogott valami dacba dermesztőt, akkor már mindannyiunknak tarpai-kuruc kucsmái alatti fölébe... Akkor én ott borzadva révültem és arra figyeltem fel, hogy az egész Rongyos tábor könnytől fényes és mégis halottin merev szemekkel bámul a vak magyar éjszaka egyszerre szinte szimbólummá gyulladt kuruc­ tábor­­tüzeiben és csendben, szívfacsarón, rég­­felejtett bús kuruc nótákat kezd dú­dolni maga elé minden Rongyos, a hű­séges tarpai jobbágy földjén ... Rákóczy kísérteties éjszakájában sirattuk el „a szívem sorsát.” És 20 évnek kitagadott, megcsúfolt, élet- és állástól leszorított, reménytelen nyomorúságodban, mondd Rongyos, hány­szor fordult feléd orcája a „rossz csillaga Magyarország”-nak ? De maradéktalanul mindannyiotok élvezhettétek a magyar élet „áldott ínségét”, némelyiketök be­­tűről-betűrre a „kinhatál az üdvössé­­ged”-ig... A bujdosó kuruc rigmusa, ame­lyet becsülettel, talán már atavizmusból vállaltatok, az elsőtől az utolsó betűig beteljesedett rajtatok, Rongyosok! Most záruljon a vers utolsó sorával, amelyet kivétel nélkül, mindannyiotok elmondhat magáról is: „de így éltünk vitéz módra.” Célom, hogy ezt a „De így éltünk vitéz módra” történetet színezés és kedvezés nélkül megírjam. Kik a Rongyosok? Nem az én hibám és bűnöm, hogy , Magyarországon 20 éven át, amikor minden pesti jampec és leánykereske­delmi szaklap publicitáshoz juthatott , az önzetlen és önkéntes halnitudás annyi ragyogó példáját adó Rongyos Gárda története csak most érhet el az olvasóhoz és hogy ezeket a szinte mese­szerű történeteket és alakokat (hála pontos feljegyzéseimnek) nekem kell megírnom. Nem a mi hibánk és szégyenünk, hogy a nemzet színe-virága, az egész mai európai korszellemet megelőző lelkiségű és példát­lan katonai erénye hordozóiban, a Ron­gyosban, 20 éven át nem tudtak és nem akartak Magyarországon mást látni, mint érthetetlen bajkeverőket és barbár, vere­kedő, rakoncátlan, fenegyereket. A Rongyos lelkében égő határtalan ősi szódiá­­­noksztalgiáról, fajtájáért, hazájáért nyomort és kínhalált örömmel tűrő áldo­zatkészségéről senki sem vett tudomást. Ki olvasott csak pár nyomtatott sort is a Rongyos Gárda román megszállás alatti gyerilaharcairól, ki publikálta a Sopront és környékét eredményező nyugatmagyar­országi győztes ütközetek sorozatát, az 1920-as cseh akciót és a legutóbbi idők északkeleti végek eseményeit, Munkács védelmét is beleértve ? Mindezek agyonhallgatva, elsikkasztva, s ha írt is a Rongyosról az akkori ma­gyarnak nevezett sajtó — úgy akkor, az a legjobb esetben is csak a ponyva­­irodalom szánalmas torz tükre volt csupán. A Rongyos meghalt, elesett csendben, nyomtalanul. A vérével szerzett ered­ményt sokféle hiénák orozták el. S míg „ezer halálból megjött” pojáca-hősök ün­nepeltették magukat az ügyesen maguk szervezte, hazug propagandájuk, klikkek segítségével, addig a becsületes, agyon­hallgatott Rongyost­a volt idő, hogy hazaérkeztében nem egyszer az állásvesz­tés várta. Mindezeket a Rongyos Gárda semmibe sem veszi- Hiszen semmibe sem vette nem egyszer a világhatalmasok békeparancsát, a kis és nagy antantot is beleértve, nem egyszer a saját kormá­­ya tilalmát is, s jól tette, mert a történelem például Sopronon keresztül is a Rongyos Gár­dát igazolta. A Rongyos nagyvonalú. Ezért sorsüldö­zött a hivatalosoknál. A Magyarok Istene azonban jóindulat­tal tekint le az ő ittfelejtett Szent Gallen-i legényeire s ezért hozzá kiáltjuk fel: Igazságot a Rongyos Gárdának! jaC&EDV:­ CSABA­LY JÓZSEF. - A Rongyosok munkácsi harca Még mindannyiunk emlékében éget a január 6-ik­i Munkács ellen intézett cseh­­ukrán orvtámadá­s, amely időben 8 Rongyos volt Mun­kácson. Hogy hogyan kerültek oda? — azt meg­mondani éppoly lehetetlen, mint magya­rázatát adni annak, hogy a fenti napon éjfél után I.11. óraikor megindított cseh­­ukrán támadás koromsötét zavarában miért, hogy pont ez a nyolc árva Rongyos ért — dacára, hogy a város más és más házaiban laktak — legelsőknek, bár hiányos öltözetben is, de percek alatt, a város veszélyeztetett Latorca-hídjához. Koncz József kecs­keméti Rongyos (tartalékos főhad­nagy) például csizma és­­ pizsamában esik ki a fagyos januári hajnal 5-ik órájában, ötnegyed órai hősi küzdelem után. Mert hogy azonnal álmukból ébredtek úgyszólván az első" pillanatokban és fegy­vert ragadtak oly gyorsasággal, amint azt az örök magyar katona évezredes tra­díciói és becsülete egyaránt megköveteli. Miért hogy kirohanva a vaksötét utcákra, minden előzetes megbeszélés vagy tájékoz­tatás nélkül is pillanatok alatt pont oda­találtak mind a nyolcan, ahol a legna­gyobb volt a veszedelem, ahol valóban a harc és Munkács váro­sának sorsa dőlt el, a Latorca-hídjához. Ki tudna minderre választ adni — hacsak valami derengő sejtetést nem súgna az az atavisztikus hősi ösztön, amely minden Rongyos lelkébe beírja már magyarnak fogamzása pillanatában — a maga titkos katonaparancsát. Beszéltem egy Vannay-csoportbeli ron­gyossal, akik a fenti esemény pillanatában jó 30 kilométer távolságra voltak Mun­kácstól és mert az éjszakában csak annyit hallottak, hogy valahol Munkács körül betörtek a cse­hek, kocsira kaptak és találomra, de pontosan odavágtáztak reggel 7 órára, ahol a cseh-ukránok megkerülésül hidat vertek a sötétség leple alatt, mikor már látták, hogy a munkácsi Latorca­­híd hős védőinek fanatizmusával meg­birkózni képtelenek. Találomra és mégis pontban elég jókor érkeztek ahhoz, hogy az átkelést fegyve­resen meg­akadályozzák. Hogyan és miért? — ki tudna erre választ adni. szerint a magyar helyőrség riadóz­tat­áására Munkácsra fut, a kettő felveszi a tűzharcot és az egyen­lőtlen harcban becsülettel hősi halált hal. Pillanatok alatt a nyolc Rongyos a híd­nál terem és hiányos öltözetben, de kézigránát és karabéllyal a kezük­ben, Csapó József Rongyos (tart. fő­hadnagy) vezetésével a hídon át az ellenség elé rohannak. A szemközti benzinkút cseh golyószórója megszólal, de a Rongyosok jobb lövőknek bizonyul­nak, mert percek alatt kilövik a golyó­szórót. Két halott cseh katona, egy se­besült és két fogoly az eddigi ered­mény. Miközben ez történik, Rozs József Ron­gyos (tart. zászlós) nem törődve a fenti cseh golyószóró tüzével tovább, szembe­rohan az úton jobbfelől jövő három tüzelő tankra. Az út árkába vágja magát és hagyja, hogy a tank rádübörögjön. Most 50..., már 20 ... s rögtön 10 méter a köztük rohanva fogyó távolság... Már csak­nem beéri... hirtelen Rozs térdre ugrik és tüzel. Szerencsés lövés volt. A tank hátsó kereke lelapul „vaklizni” kezd és lassít. Rozs eszélvesztett indulattal pattan fel és ... a tankra ugrik — Pillanatok s bele a lőrésen — A páncél­vár eleje az árokba fordul... Legény­sége kiugrál belőle, de Rozs kettőt kö­zülük lelő. Míg ez történik, nem veszi észre, hogy a tank páncéltornya vissza­fordul reá s alig másfél méterre a fejének szegzett tankben­ géppuska rá­tüzel. Rozs Józsi, a Rongyos, azonnal megtér őseihez ... Pedig ha valaki, ő megérdemelte volna, hogy lássa, mint fordul és fut meg a má­sik két cseh tank. — ■I■ KONCZ JÓZSEF ROZS JÓZSEF Róttam előre! A golyószóróval végzők a tankhoz ro­hannak, de már csak halottakat lelnek. Gyorsan leszerelik a géppuskáját és újra a hídnál gyülekeznek tájékozás­­ végett, mert már minden irányból és oldalról kap­ják a folyton erősbödő tüzet. Tűz alatt áll maga a híd is. Ekkor észreveszik, hogy a fatelepi padlásra lopott cseh géppuskának van a legjobb belövése. Onnan egyaránt oldalozhatja úgyszólván Oroszvég elágazó összes utast és főleg magát a hidat is. Csapó József parancsot ad: ,egyenkint rohanni át a hídon és a fatelepet géppus­kástól elfoglalni.’” Egyesével szökellnek át a pokoli tűzben, de csekély veszteséggel megközelítik a géppuskás-padlású épületet. A padlás ajtaja nyitva... Csapó nem tud ellentállni, egyetlen kézigránátját előrántja, hogy elhall­gattassa a folyton kerepelő gépfegy­vert. Ha lehet, a tűz még fokozódik... Az emberei hiába kérlelik ... Lendü­letre feszülve előugrik és ... abban a pillanatban több golyótól találva mel­lében összeesik. Jégeső mód­jár­a kopognak a cseh golyók. .»« r­ e­ro­m Hősi halottak De Hadd ismertessem pár mondattal a harc színhelyét. Munkács városából a Kis- Latorcán átvivő híd Oroszvég községen át nyílegyenesen, mintegy száz méterre neki­vezet ez út egy benzinkútnak. Ez út első harmadánál balra egy fatelep van, benne cseréptetejű, még nem egészen kész épü­let. Ennek az épületnek padlására a meg­előző nap éjjelén egy gépfegyvert lop­tak fel a cseh-ukrán csapatok és egy­ben magát a fatelepet is megszállták titkon. A híddal szemben, a benzinkútnál ellen­séges golyosítótá­­lutfwzkedett fel&ü­gsleg. Benzinkútről az út derékszögben kétfelé ágazik, a balhosszanti végénél a cseh IV. ezred egy százada, jobb ág végénél pedig ugyanez ezred másik százada húzódott meg, háta mögött a hírhedt indulási, kez­dési jelt leadó kolostorral, melynek tövében még három cseh zászlóalj várt a harcbabocsátkozásra és az útra állított három páncélgépkocsi. Hajnali négy óra előtt húsz perccel a kolostorból adott jelre megindul a három páncélos gépkocsi, melynek tankjaiból gép­­puskatüzet nyitottak a négy főből álló ma­­lg gfakhatárőr* 6^nánfiéln^géBfeoftsi£|J­aarii 3

Next