Sporthirlap, 1921. január-június (12. évfolyam, 1-51. szám)
1921-01-03 / 1. szám
4. odalSPORTHÍRLAP Vasárnapi eredmények: FUTBALL. Az MTK és az UTE Németországban-Az M MTK Drezdában. MTK—SC Brandenburg 5:0 ■(3 : 0) — 8000 néző. Az MTK szombaton lefolyt első németországi meccsére Schlosser nélkül, ellenben Winkler II-vel a centerben állott fel. Orth balösszekötőt játszott, balszélső pedig Dobsa volt Vágó centerhalfot, Nádler pedig balhalfot játszott; a csapat egyébként a rendes volt. A drezdai csapat nem bizonyult megfelelő ellenfélnek, bár a legteljesebb összeállításban állott fel. Az MTK nem nagyon erőltette meg magát, ennek ellenére a drezdaiak sehogysem tudtak boldogulni a magyar csatársor nagyszerű összjátékával és egyéni trükkjeivel szemben. Néhányszor megpróbálták ugyan, hogy áttörjek a kapujukat állandóan ostrom alatt tartó zárt, a nagy formát mutatott MTK-halfsor s a védelemben különösen Lenkey azonban minden kisérletet visszavertek. A játék elején a drezdaiak jól védekeznek s az MTK első gólja csak a 21. percben esik. A további gólokat a 27. és 43. percben, majd a II. félidő 21. és 39. percében lövi az MTK. A góllövők Orth (3), Dobsa és Molnár voltak. Molnár egy 11-est a kapu mellé helyezett Az MTK legjobb emberei voltak a már említett Lenkeyn kívül Kertész H és Nádler, a csatársorban pedig Braun és Dobsa. Az UTE Lipcsében: UTE—Leipziger Fortuna 1:1, Az UTE csatársornak két lőerősssége, Priboj és Rósa, akik az előző mérkőzésen megsérültek, nem játszhattak a január 1-én lezajlott mérkőzésen. Emiatt a támadás csaknem teljesen meg volt bénítva. Az UTE ellenfele kitűnő csapat, amit bizonyít, hogy az elmúlt vasárnap az aussigi DFC ellen 5:0 arányban győzött. Az UTE a lipcsei mérkőzésre táviratilag egy csatárt kért Budapestről, a sürgöny azonban csak pénteken érkezett meg, így nem állott már módjában az UTE vezetőségének a kívánságot teljesíteni. Az UTE ma, vasárnap Koburgban játszott, de a mérkőzés eredményéről lapunk zártáig nem érkezett jelentés, és Lenkey Kropacsek a kapott gólt nem védhette. Az első gólt a 12. percben, a másodikat a 20. percben éri el az MTK, mindkettőt Károly révén. Pár percre rá Molnár lövi a harmadikat. A II. félidőben a Bewegungspielerek teljes igyekezetükkel törekszenek szépíteni az eredményt, ez azonban nem sikerül, sőt a 10. percben Molnár labdája negyedszer kerül hálójukba. Ezt a németek energikus támadása követi s a 13. percben sikerül is elérniök egyetlen góljukat. Ez fellelkesíti őket s energikusan védekeznek s Orthnak csak a 42. percben sikerül az ötödik góllal befejeznie a gólok sorozatát. A német csapatban ki kell emelni Hentschl centerhall és Fuchs kapus játékát, akiknek érdeme, hogy a lipcsei csapat nagyobb gólarányú vereséget nem szenvedett. Barátságos mérkőzések: UTE N-KAOE kombinált 2:1 (2:0) — Népszigeti pálya — Bíró: Lálity György. Mialatt az UTE első csapata Németországban sorra aratja a győzelmeket, azalatt itthon a II. csapata mutatta meg, hogy klubjának van tartalékja. A Kárpáti-csoport II. helyen álló KAOE-t, amely szintén néhány tartalékkal játszott, meglepő stílusban, fölényesen verte meg. Az UTE II nagyobb gólarányú győzelmét csak Zsigmond kapus akadályozta meg, aki ma bebizonyította, hogy méltóan esett rá néhányszor, mint válogatottra, a szegediek bizalma. Az UTE- ban játszott ezúttal a legöregebb Vogel is, aki még ma is fiatalosan mozog és a támadások lelke volt. A KAOE-ban a kapuson kívül a négy hónap óta először szereplő Eurogen hátvéd és a székesfehérvári Tóth centerhall volt jó. A játék igen változatos volt. Az I. félidőben az UTE támadásai meglepték a KAOE-t, amely már csak akkor tért magához, amikor az UTE már két gólt ért el Vogl és Rozmann révén. A II. félidőben nagy KAOE-fölény, de a KAOE csak egy gólt tud visszaadni egy kornerból Rechnitz révén. Alagi Zsokék—Újpesti Színészek 6:3 (4:1) Népszigeti pálya, 600 néző. Bíró: Wolf (Zsoké.) Az alagi szegény gyermekek felsegélyezésére rendezett mérkőzés szép számú és a csapatokat lelkesen biztató közönség jelenlétében folyt le. A zsokék csapata egyéni akciókkal már az első percekben gólt ér el, amelyet rövidesen követ a második és harmadik. A színészek csapata stílus tekintetében messze felülmúlta ellenfelét és úgyszólván állandó fölényben volt, de a zsokék kitűnő kapusa Edward minden támadási kísérletet visszautasított. A színészek vereségének Edwardon kívül oka volt az is, hogy az elmaradó színészek helyébe néhány UTE színpártoló ugrott be, akik nem tudtak beilleszkedni a színészek csapatának stílusába, míg a zsokék egységes stílusban, vagy inkább stílus nélkül, de nagyobb lelkesedéssel játszottak. A győztes csapatban kitűnően játszott Seltenreich, Edward, Hutflesz és Sajdik, míg a színészek közül Kész és Pollacsek voltak a legjobbak. A zsokék góljait Seltenreich (3), Sajdik (2) és Szokolai (1), a színészekét: Pollacsek, Csuli és Tinódi rúgták. A zsoké csapat felállítása ez volt: Edward—Győrffy, Tulipán—Bocskay, Esch, Kaposi—Hutflesz, Sajdik, Seltenreich, Sándor, Szokolai. Zuglói AC—Zuglói Testvériség 22:0 (9:0) Biró: Kamocsay. KAOE ifj.UTE ifj. 2:1 (2:0). Csillag SC—NFC 2:2 (0:1) Biró: Pártos. 4'* Ifjúsági mérkőzések. II . osztály. Ékszerészek—UTSE 3:2 Biró: Szigeti Vilmos. A mérkőzés után az UTSE első csapatának kapusa, Jüngling, a bírót tettlegesen inzultálta. Külföldi eredmények. (Bécs): Rapid—WAC 9:0. Bajnoki mérkőzés. Rudolfshügel— Wacker 4:2. Barátságos mérkőzés. Az MTK Lipcsében: MTK—Verein für Bewegungspiele 5:1 (3 : 0) 10000 néző. A Bewegungspielerek karácsonyi eredményei alapján (Haagsche V- V. Hollandia ellen 2:2, Sportfreunde Leipzig ellen 5: 2) nagy várakozással tekintettek a német sportkörök az MTK elleni újévi mécsesük elé. A mérkőzés azonban az MTK fölényes győzelmét hozta meg, Keserves csalódást okozva a németeknek. Az MTK csatársor ezúttal Károlyival állt fel, ami nem jelentett hátrányt a bajnokcsapatra, sőt Károly két szép góllal járult hozzá a gólarány növeléséhez. Kívüle Braun, Molnár és Orth voltak nagyon jók a csatársorban, a védelemben pedig Kertész II. [ Szakorvosi Rendelő Intézet ] Budapest, VII., Dohány utca 39., I. em. Rendel d. e. 11—l-ler és d. u. 4—6 ig HITSC8EI*FIRKAS Optikai és fényképészeti szakisztere BUDAPEST Fő üzlet Károly király út 26 Féflyképezőpáperc, friss lemezek, papírok, anyagok 115 Sí-ért 5-ös _________futballpummi A legjutányosabb árban kapható futball, atlétikai, úszó, vadászati stb. aportrélszerelések felED FERENC üzletében VÉSZ., Tissa Kálmán tér 7. sz. (Az KLSz szomszédságéban.) Sportegyesületeknek kedvezményes hitelnyújtás eszia. Szakorvosi Rendelés egész nap. — Rákóczi-út 32. 1/1. Ezüst salvarzan-oltás. BIRKÓZÁS. Az MTE versenye. A régi képviselőház zsúfolásig megtelt tervjében folyt le az MTE meghívásos szenior- pehelysúlyú versenye. A versenyt ma nem tudták befejezni s a döntők csütörtökre maradtak. A döntő mérkőzések színhelyét csak későbben fogják meghatározni. A meghívási pehelysúlyú versenyben Magyar MTE—Pongrác BAK 40 p.-nyi birkózás után eldöntetlen. Áron Testvériség győz Főtér MTE ellen. Szoszky Törekvés győz Skerlecz MTE ellen. Steiner MTE győz Mezöl Törekvés ellen. Pongrác ellen Szoszky rábrándulása miatt visszalépett Mezöl Péter 40 p. után eldöntetlen, Áron győz Skerlec ellen. A meghívási verseny előtt Radnai Sándor dr. üdvözölte Pongráczot malmöi győzelme alkalmából és egyúttal megcáfolta Péter Rezsőnek (FTC) a Sporthírlapban közzétett kihívásában tett abbeli kijelentését, hogy Pongrácot és Radványt a szövetség küldött© volna ki Svédországba. Mindkettőt a saját személyében hívták meg a svédek és ők csak a meghívásnak tettek eleget. A Lapterjesztők SC boxolóversenye nagy közönség jelenlétében példás rendezés mellett folyt le. A versenyzőket Rózsa Jenő és Katkovics Alajos készítették elő. A verseny eredménye: Pehelysúly. Három versenyző maradt fegyőzeten, döntésre nem mentek s így díjat kapott Vörös, Wasserfogel és Klein. Könnyűsúly: 1. Singer, 2. Horváth. Jidzépsúly: 1. Paulik, 2. László. A meghívottak nagy díját Rózsa nyerte Untonecker ellen. ATLÉTIKA s Átlépő atléták. Huszár Nándor és Jeleneid József annak a közlésére kérték a Sporthírlapot, hogy nem lépnek ki a BBTE-ből. A Budai (városmajori) AC gyűlésein, csak mint baráti összejöveteleken, vettek részt. ‘ A Bécs--Berlin mérkőzés napja. A két város atlétái a legújabb megbeszélés szerint 1921. évben Berlinben július 24-én mérik össze erejüket. A BEAC válságának fejleményei. Lassan-lassan a helyes irányba terelődik a BEAC válsága. Dr. Karafiáth Jenő veszi kezébe az ügyek szanálását és a napokban magához kéreti megbeszélésre az egyes irányzatok vezetőit, dr. Pajor Jenőt, Stefániai Vilmost, dr. Földessy Jánost és az atlétikai és futballosztály néhány vezéralakját, hogy közvetlen tárgyalás, könnyű eszmecsere útján próbálja az ellenfeleket közelebb hozni egymáshoz, hogy az ellentéteket elsimítsa. A bizalmas megbeszélések után a BEAC igazgatósága elé kerül az egész ügy és csak azután, valószínűleg január végén, lesz a közgyűlés. Dr. Várady Mihály átlépett az MTK-ba. A sokszoros bajnok és rekorder-távfutó végleg levonta saját személyére a konzekvenciát a BEAC-ban dúló eseményekről és a napokban aláírta az átigazolási kérelmet az MTK részére. Az MTK már be is nyújtotta a MASz-nál. Az MTK felebbezése a Cséfay-ügyben. Az MTK sérelmesnek tartja magára és atlétáira a MASz szakosztályának a Cséfayi-ügyben hozott határozatát és azt megfellbbezi a MASz tanácsához. Családi öröm. Heller Bélát, a 200 méteres gátfutóbajnokot és rekordert családi''öröm érte. Felesége egészséges fiúgyermeknek adott életet. VEGYES Benedek Gyula meghalt. A mai sportnemzedék már alig ismerte Benedek Gyulát. A régibb évek sportemberei azonban jól ismerték, szerették és becsülték ezt az izigvérig amatőr sportembert, aki mint a Postások művezetője, egész generációkat nevelt a magyar sportnak. Az ő korában ragyogott a legmagasabban a Postások szerencsecsillaga. Tornászcsapatuk a legjobb volt az országban, Erődy és Pétery sorra nyerték az egyéni versenyeket, kitűnő birkózógárda képviselte a Postás színeket, atlétáik Bodorral az élükön nagy szerepet játszottak, futballcsapatuk pedig — amelynek téli előkészítését is Benedek végezte — első helyre került az I. osztályú bajnokságban, amelyetazután csak a zöld asztalnál veszítettek el. Később Benedek Gyula visszavonult az aktív működéstől, de néhány évvel ezelőtt viszont láttuk őt Rákosszentmihályon, mint az ottani sportélet egyik szervezőjét és tanácsadóját. Kora haláláig — 49 éves volt — sohasem szűnt meg a sportok és a testnevelés melegszívű, őszinte barátja lenni. Hát és leányát is a sportok szeretőjére nevelte. Fia, Benedek Béla, mint az FTC ifjúsági atlétája, majd mint a BEAC ifjúsági válogatott futballistája nagyszerű sporttehetséget árult el, Olga leánya pedig Biólával együtt a teniszversenyeken aratott szép sikereket. Benedek Gyulát, aki a postánál magas állást töltött be, postafőfelügyelő volt, tisztelőinek, barátainak és tanítványainak mélyén igaz részvéte kísérte a sírba. Vasárnap, január 2-án helyezték örök nyugalomra a kerepesi-úti temetőben. Birkózás a TTC-ben. A Terézvárosi Torna Club megalakította birkózószakosztályát. A rendszeres tréning január elején kezdődik Maróti Józsefnek, a Húsipacksok kiváló birkózójának vezetése mellett. Már eddig is több neves birkózó jelentkezett a TTC-nél felvételre, köztük Dömény Lajos és Dürer Mihály, a Testvériség birkózói. nmi Iliim ifi Ta,ódl ügy*PKiiii, kapható City auHKfllfflL lv’ EftQ*ot euuiiTiiiii sut Honvéd drogériái.,Attila-köret 2, lOo gr. dohányhoz elegendő próbadveg ér* 1&& ÚSZÁS Versenynaptár 1921. évre. Május 15—16. Pénzintézet. „ 22. MAFC—BEAC főiskolai bajn. „ 26. MUSz középiskolai bajnokság. „ 29. MTE. Június 5. BBTE. középiskolai verseny. * 12. OTE. „ 19. MTK. „ 26. MAC. „ 29. UTE. Julius 2—3. III. ker. TVE. „ 10. NSC. „ 17. Budapesten tilalmi nap. Kerületi bajnokságok, Győrben nemzetközi. 23-24. MAFC. . 30—31. MUSz. országos bajnokságok. Augusztus 7. FTC (Budapest) MOE (Siófok). a 14—15. Budapesten tilalmi nap. II. Úszókongresszus (Esztergomban, vidéki bajnokságok). Budapest—Berlin városok közötti (Berlinben). . 20—21. MOVE. „ 28. BAK. Szeptember 4. VÁC. * 8. TBC. „ 11. MÁV. . 18. BEAC. Október 9. MTK. » 16. BAK. „ 28. MOVE. December 4. MAFC.. . 26. MUE. Mivel az FTC és a MUE az agusztus 7-i fei terminuson békésen megegyezni nem tudtak, a Tanán* mindkét egyesület aznapra kért versenyét engedélyezte. Értesülésünk szerint az FTC a tanácsi határozat ellen a közgyűléshez fellebbezést ad be. Dr. Beleznay László lemondása. A MUSz tanácsa dr. Beleznay Lászlónak viselt tisztségéről való lemondását nem vette tudomásul. Röser A. Edviin kifejtette, hogy most az úszósport újjáépítésének kezdetén szükség van Beleznay dr. szakértő munkásságára és ezért lemondásának visszavonására fogja felkérni. A MUSz és az olympiai bizottság. Az olympiai bizottságba a RtUtíz tanácsa tagokul Röser A. Edwint, Hajós Alfrédot, Baldy Brückner Alajost, póttagokul pedig dr. Donáth Leót és Kss Gézát delegálta. A VÁC úszók évzáró uzsonnája. A Vívó és Atlétikai Club úszóinak tiszteletére a szezon befejezésével jól sikerült uzsonnát rendezett. A kongresszusi verseny programja. A program összeállítására kiküldött bizottság a vidéki bizottság hétfői ülésén már benyújtotta a két napra tervezett kongreszszusi úszóverseny programtervezetét. A vidéki bajnokság eszerint ,a következő számokra lenne kiírva: 400 m. gyorsúszás. Standard idő 1 p. 20 mp.; 100m. mellúszás, standard 1 p. ;36 mp.; 100 m. hátúszás, standard 1 p. 36 mp.; 100 n. hölgybajnokság, standard 1 p. 50 mp.; 400 m. úszás, standard 7 p. 20 mp.; 4X100 m. vegyesstaféta, standard 6 p. 30 mp. és vizipoló. A fővárosi úszók részére kiirt versenyekkel együtt 24 számból állana a kétnapos verseny. A vidéki bizottság a tervezetet elfogadta és jóvkihagyás végett a Tanácshoz terjesztette fel. Egyesületi hírek. A Terézvárosi Torna Club január 16-án (vasárnap) délelőtt 10 órakor tartja tisztújító közgyűlését ,clubhelyiségében (VI., Szegfűutca 5). Az Acélgyári Előre SC január 6-án este 7 órakor a Kirchepknupf-féle vendéglőben (V., Váci út 146.) szezonzáró vacsorát rendez, melyre tagjait ezúton is meghívja. A Zuglói AC évzáró vacsorája. Szerdán este fél 8 órakor a Schrettner-féle vendéglőben (Gyarmati u. 42.) tartja a Zuglói AC évzáró vacsoráját, amelyre jelentkezni lehet, írta, hétfőn este az MLSz helyiségében. A Vas- és fémmunkások SC január 9-én (vasárnap) délelőtt 9 órakor a Grado-1 kávéházban levő klubhelyiségben játékosértekezletet tart, melyre a játékosok pontos megjelenését kéri a vezetőség. A klub választmánya január 9-én, délután 3 órakor tart ülést a klubhelyiségben. sgmpsioiiira,araania! PORPER TESTVÉREKNÉL Szondy utca 23 (Vörösmarty* u. sarok) uraságoktól levetett férfi- és fiúruha nagyáruházában. Telefon 120—59. Ifjak vásároljatok kelezményes int. hangszereket HANGSZEROTTHON FEKETE MIHÁLY mesternél Budapest, József-körút 9. szám felelős szerkesztő : Kiss Gyula. Főszerkesztő: Vida Henrik. Nyomatott Wodianer F. és Fiai könyvnyomdádában, Budapest IV., Sarkantyus utca 3. szám