Sporthirlap, 1926. június (17. évfolyam, 85-101. szám)
1926-06-01 / 85. szám
A franciák elegánsak, fairek és sportszerűek , de még nem egyenrangú ellenfelei az osztrákoknak Bécs, május 31. Az Arsenal-botrányok után üdítőleg hatott a francia válogatott csapat bécsi bemutatkozása. Tézi fellépésű, abszolút fair sportembereket ismert meg az osztrák közönség a vendégekben, akikkel szemben a nézők osztatlan szimpátiája a fogadtatásnál, a mérkőzés folyamán és a pályáról való levonuláskor egyaránt tüntető módon nyilvánult meg. 25.000 főnyi nézőközönség gyűlt egybe a simmeringi sporttelepen, hogy tanúja lehessen az idén még veretlen két nemzeti csapat küzdelmének. Csak úgy, mint a kupadöntőnél, ezentúl is a bécsi társadalom számos előkelőségét fedezhettük fel a publikum soraiban. A francia kolónia persze szép számmal volt képviselve és itt volt Rimet, a FIFA elnöke is, aki csapatát kísérte el bécsi útjára. A műsort bevezető Amatőr válogatott a Vorarlberg-meccs mérsékelt élvezete után katonazenekar szórakoztatta a nézőket a nagy mérkőzés kezdetéig, francia operaegyveleggel kedveskedve a vendégeknek és modern skimmykkel a hazai publikumnak. Pontban öt órakor megjelennek a pályán a kékinges francia fiúk a gall kakas címerével mellükön. Viharosan zúg a taps és a zenekar rázendít a Marseillaise-re. A játékosok vigyázz-állásba vágják magukat, a tömeg is feláll helyéről és levett kalappal tisztelegnek az emberek a francia nemzeti induló diadalmas akkordjai mellett a vendégek előtt. Felemelő és ünnepélyes látványt nyújtott a sporttelep e pillanatokban. Alig hangzanak el a Marseilleise ütemei, egetverő hadikiáltások fogadják máris a fehéringes osztrák játékosokat. A zenekar egy pattogó indulóba kezd, mely azonban a bécsi fülek előtt idegennek látszik. Néhány benfentes megadja a szükséges magyarázatot és az emberek meglepődve veszik tudomásul, hogy ez meg az osztrák himnusz. Az új nemzeti induló még nem férkőzött a bécsiek lelkéhez. "Fiatal még a köztársaság... de már fel is állanak a csapatok a Sernár bíró sípjelére és megkezdődik a második osztrák-francia mérkőzés. (Az elsőt tavaly 4:0-ra nyerte Ausztria, Párisban.) Az osztrákoknál a beteg Sindelar helyén Hanel szerepel, míg a vendégek híres centerüket, Nicolast kénytelenek nélkülözni. A közönség a franciák idei győzelmei (Portugália, Svájc és Belgium ellen) dacára nagy gólarányú osztrák győzelmet vár fiaitól. Mint már annyiszor, ezúttal is csalódás váltja fel az optimizmust.. Az osztrák legények fölényeskedve kezdik a játékot, ész és célnélküli táncokat járnak a labdával — szemlátomást lebecsülik ellenfeleiket, akik lelkes támadásba fognak. Blum és Tandler megeresztenek néhány hatalmas luftot, a fedezetek skót stílusban passzolgatnak az ellenfélhez, a csatársor az Arsenaltól eltanult indolenciával tüntet, a publikum pedig hülledezik. A franciák leküzdve elfogódottságukat, szépen felnyomulnak az osztrák kapu elé és balösszekötőjük, Cruz megszerzi a vendégek vezető gólját. A labdát Aigner lábai között engedte be a kapuba. Az osztrák profik most már komolyabban látnak a munkához és a kiegyenlítő gól hamarosan megszületik Gschweidl fejese révén. Ausztria nagy fölénybe kerül és a támadások egymást követik. A franciák hősiesen védekeznek, Cottenet kapus Zamora stílusban tesz vagy 5—6 védhetetlen gólnak látszó lövést ártalmatlanná és egy csapásra a publikum kedvence. A francia bekkek is pompásan szerelik le a kapu előtt határozatlan és álmosan játszó bécsi csatárokat. A közönség elfordul fiaitól, biztatja a franciákat, akik az előzékeny osztrák védelem nem igen zavar meg, formás akcióikban. A lövőképesség azonban nem erénye a francia csatároknak és így újabb gólt nem tudnak elérni a technikailag jól képzett, gyors, de taktikai szempontokból még iskolázatlan vendégek. Messi savanyú arcot vág, de szokásától eltérően nem szitkozódik, mert mellette ül Kimet, a mindenható FIFA elnöke. Cemar most felcsap osztrák barátnak és 11-est ítél a vendégek ellen egy ártalmatlan remplizésért. Schneider lövése messze elkerüli a hálót. A publikum már erősen zúgolódik. „Nem lehet kilométerre kiszámítani“ kiált fel egy konciliáns bécsi atyafi és nemsokára vége a félidőnek. Cottenet ünnepük az emberek. A csapatok bevonulnak kabinjaikba. Nagy a meleg. A zenekar hazai melódiái kissé javítják a hangulatot. A mezőny legjobb embere a karmester Gschweidl tanulhatna tőle dirigálni! állapítják meg egyhangúan az emberek. Az osztrák játékosokat pedig szidják mindenfelé. Meisl az öltözőben groteszkül hadonászik kezeivel és vérszomjas arccal fenyegeti lusta profiait. Kezdődik a második félidő. A franciák tempója alábbhagy. Csatársoruk játéka nem egységes, alig jutnak az osztrák kapu közelébe. Csak Domergues centerhalf és Cottenet■ brillíroznak. Előbbi alaposan felülmúlja Rescht, az osztrák középfedezetet. Ausztria fiai is másodosztályú stílusban dolgoznak. Blum kijátsza legrosszabb formáját és elől pedig Wieser dolgozik nyugalmazott tábornoki tempóban. A publikum a divatba jött megfenyítéshez, a füttykoncerthez folyamodik, melynek meg is van a hatása. Az utolsó félórában a kifulladó franciák ellen további 3 gólt érnek el az osztrákok. A 4:1-es győzelem azután kiengeszteli a jóindulatú bécsieket, akik a 4-ik gól után, már a szokott lelkesedéssel ünnepük a közben felébredt osztrák játékosokat. A franciák ma még nem egyenrangú ellenfelei az osztrákoknak. Csak a védelem, a középfedezet és a jobbszélső ütik meg az első osztályú nívót Az osztrák csapat ezúttal az egész vonalon csődöt mondott. Nagyon gyenge volt Kesch, Richter és a második félidőben Hanoit helyettesítő Juranncs, Wieser és Blum a két „nagyágyú" pedig teljesen leégett. A játékosok a rossz talajra hivatkoztak. Cejar a játékosokra panaszkodott, a publikum pedig a helyárakat sokalta. Rímer udvariasan és szívélyesen gratulált Meislnek. Az Osztrák futball- Vezér zavartan mosolygott és besietett az osztrákok kabinjába... Ott nem igen mosolyoghatott, mert kiabálása kihallatszott az öltözőből. Rosszkedvűen jött ki fiaitól és dühösen mérve végig a reá várakozó hírlapírókat, megtagadott minden interjút. Bizonyára arra gondolt, hogy mi lett volna, ha Ausztria ma nem a franciák, hanem a csehek vagy a magyarok ellen játszik? A játékosok azonban nagyon meg voltak elégedve. Fejenkint 120 shilling győzelmi prámiát kaptak. Mégis csak jó dolog az a professzionizmus, mondották és siettek a bankettre. (B. F.) jelenébe derűs reménysugarat hozott a múltból. Most ismét jelentkezik a magyar futballtársadalom színe előtt Slózi, ezúttal mint a futballtudomány hivatott mestere, aki két évtizedes futballista múltjának és néhány éves tréneri munkájának gazdag tapasztalatait, gyakorlati és elméleti tudásának kincseit nyújtja át a fiatal futballista-nemzedéknek okulásul. __ Akik a kis könyv lapjain megszóaló Schlosser Imrét nem ismernék (alig hisszük, hogy lenne ilyen magyar futballista), azok elé pompás, élethű portrét fest a magyar futball eme jellegzetes alakjáról Rex művészi ecsetje. A közvetlen, kedves sorok, amelyeket Rex írt ajánlásul a könyv elé, határozott vonásokkal állítják elénk Schlosser Imrét, az embert, és Slózit, a magyar futballista-ideált. De a maga kedves közvetlenségében nyilatkozik meg a tanulságos kis könyv szerzője is, amikor elmond mindent, amit sok éven át megfigyelt és biztos szemmel meglátott magán és társain. A sok megfigyelés, a sok tapasztalás Schlosser Imrében biztos tudássá sűrűsödött, s az ismeretek e gazdagságából leszűrte a futballjáték normáját, amit most írásban lefektetve ad át követőinek. A könyvben megtalál minden utasítást, minden tanácsot a „futballista pályára" készülő ifjúú sportember, de hasznos útbaigazításokat talál benne a már „beérkezett" játékos és a futballtanítással foglalkozó tréner is. Schiosser egyenként tárgyalja a futballcsapat posztjait s mindenek előtt elmondja, hogy milyen testi és lelki kvalitások képesítenek valakit az egyik vagy a másik poszt megfelelő betöltésére. A kezdő játékos előtt Schiosser világos okfejtése nyomán tisztán áll, hogy kapus, hátvéd, fedezet, vagy csatár szerep betöltésére hivatott-e. S ha így megtudta a könyvből, hogy milyen játékra alkalmas, megtalálja azt is, hogy milyen speciális tréninggel, milyen különleges életmóddal készüljön a neki megfelelő szerepre. Azután megismerteti Schiesser a tanítványait a kapus-, hátvéd-, fedezet- és csatárjáték technikájának és taktikájának minden csinja-binjával, nem mulasztva el, hogy az egyre változó játék minden lehetséges fázisára és változatára vonatkozóan megadja a tanácsait és utasításait. Annak ellenére, hogy különválasztva tárgyalja az egyes posztokat, mégis kialakul az olvasó szeme előtt a futballjáték egységes szelleme, amely egybeforrasatja a csapat tizenegy játékosát. Az általános tréningszabályokkal és utasításokkal, valamint a Schlesser válogatott és bajnoki rekordlistájával kiegészített könyvet kitűnően szemléltető rajzok és a legkülönbözőbb játékfázisokat bemutató kitűnő fotográfiát teszik még tanulságosabbá és értékesebbé. Schlosser könyve a Földessy János dr. által szerkesztett, „Az Atheanaeum Sportkönyvtára" című sorozat első köteteként jelent meg. Az új sportkönyvtár eme bemutató kötete biztos ígéret, hogy az új sportkönyvsorozat értékes része lesz a magyar sportirodalomnak. 4 11 Slézi könyve Schiosser Imre könyvet írt „A modern futball‘ címen (Megjelent „Az Athenaeum Sportkönyvtára“ c. könyvsorozat 1. köteteként) A magyar futballsportban a legismertebb, mondhatni fogalommá nőtt név Schiosser Imre neve. Labdarúgósportunk aranykorának középpontjában állt „a Slazi11. Jelentette a magyar futball művészetet, a nyert csaták dicsőségét és körülötte sűrűsödött a magyar futballközönség rajongása és a külföld elismerése. S hiába tűnt el a magyar futball küzdőteréről Schlosser Imre jellegzetes futballista alakja, hiába tűntek föl labdarúgóspor-stank egén új csillagok, a „Slózi“ név varázsa nem tudott elmúlni. Ahányszor Schlosser neve a Sporthírlap hasábjain, külföldről írt levelei alatt megjelent, mindannyiszor fölcsillan a magyar futball dicsőséges múltjának fénye, s amikor hosszú évek múlva, ez év elején Slózi népszerű figurája és művészete ismét feltűnt a magyar futball színpadán, labdarúgósportunk sivár Az első idei hosszabbtávú kerékpárosverseny fényes bizonyítéka volt annak, hogy ez a sportág nemcsak kvantitative, hanem kvalitative is, hatalmas lépésekkel halad a fejlődés útján. A Budapest-Siófok versenyben nyújtott teljesítmények a múltévi versenyhez viszonyítva, tízpercentes javulást mutatnak, ám ez a javulás sokkal nagyobb arányúnak tekinthető, ha figyelembevesszük, hogy a versenyzőt nem fejthették ki képességeik legnagyobb fokát, mert ebben megakadályozta őket az útvonal utolsó harminc kilométeres szakaszának hihetetlenül rossz állapota. Bizonyos, hogy jobb útviszonyok mellett a magyar versenyzők nagyon rövid idő alatt elérnék a külföldi országúti versenyzőknek gyakran megcsodált sebességeit és megfelelő tréninglehetőségek mellett a legerősebb külföldi ellenfelekkel szemben is becsületesen megállnák a helyüket. A siófoki verseny egyik legörvendetesebb jelentősége a győztes Vida László szereplése. A fiatal, jól épített atléta — nagyon helyesen — búcsút mondott a pályának és a jövőben kizárólag az országúton tiparkodik érvényesíteni kivételes képességeit. Yudának már régen az országúton lett volna a helye, noha a pályaversenyeken is kitűnően szerepelt. Állóképessége, taktikai érzéke, gyorsasága, akaratereje és szükség esetén sporttehetsége egyaránt az országútra predesztinálják. Ezek, az országúti versenyzéshez szükséges sajátosságok nagyon kevés versenyzőben összpontosulnak, márpedig kerékpáros sportunknak elsősorban jó országúti versenyzőkre van szüksége. Ezért örömmel vesszük tudomásul Vida elhatározását, annál inkább, mert Reichert, ■Terzsabek, a Bouska fivérek, Istenes, Simáni, és a még egy-két számottevő országúti versenyző mellett vele lényegesen megerősödik országúti gárdánk, itt . Az orkánszerű szélvihar ellenére az idén sokkal frissebb kondícióban érkeztek a versenyzők Siófokra, mint a múltban. Ebben talán része van a szövetség versenyintéző bizottságának is, amennyiben jó érzékkel állította össze az idei szezon ■. versenyprogramját. Hétről- hétre növekedő távolságú versenyek szólítják starthoz a versenyzőket, nem úgy, mint a múltban, amikor rendszertelenül egyik héten százötven kilométeres versenyt írtak ki, azután sorozatosan rövidebb versenyeket, majd hirtelen ismét nehéz feladat elé állították őket. Ennek az volt a következménye, hogy a versenyzőket sikerült letörni éppen arra az időre, amikor a legnagyobb szükség lett volna legjobb formájukra. A világbajnokságokra gondolunk és hisszük, hogy az idén a célszerű munka meghozza gyümölcsét, amely a világbajnoki versenyben leendő tisztességes szereplésben jut majd kifejezésre. Hibájául kell azonban felrónunk a szövetségnek aversenyek díjazásánál követetthelytelen politikáját. Mi voltunk azok, akik állandóan a versenyzők megszorítását követeltük és tiltakoztunk a fennállott gyatra standardidő rendszer ellen, amely mellett nem lett volna csoda, ha egyik-másik versenyző nyugodt lélekkel aludt volna egy-két órát az országút melletti fák hús tövében. Ezt a komikus helyzetet végre megszüntették és a sporttevékenység pontozását az első hat helyezett teljesítményével hozták szoros összefüggésbe, midőn csupán a hatodik helyezett idejétől számított néhány percen belül beérkező versenyzőket minősítik a bajnoki táblázatban. Ezzel szemben azonban most kifogásolnunk kell azt, hogy a siófoki versenyben standard időn belül végzett versenyzőket nem díjazzák, holott a játékszámba illő székesfehérvári verseny tágraszabott standardidején belül érkezett versenyzők ölébe százával hullottak az érmek. Furcsa dolog, hogy nagyobb teljesítmény követelését fordított arányban értékelik, de mindentől eltekintve talán megérdemelnek a Versenyzők egy-egy emlékérmet egy olyan versenyben, amelyben harmincnál többen döntik meg a fennálló rekordot. A hosszútávú összetett országúti bajnokság küszöbén jó lenne, ha a szövetség megváltoztatná a díjazásban vallott politikáját és ezáltal biztosítaná a nagy tömegek állandó szereplését, ami a sportnak egyáltalán nem lenne kárára, de felviselhetetlen anyagi megterhelést sem jelentene a szövetség jogtárának. N. A: Jobb díjazást érdemelnének a kerékpárosok siófoki nagyszerű teljesítményükért SPORTHIRLAP KEDD, 1926 JÚNIUS 1