Sporthirlap, 1926. december (17. évfolyam, 189-205. szám)

1926-12-02 / 189. szám

CSÜTÖRTÖK, 1. DEC.­­ SPOR­THIRLAP Hat első ligacsapat indít vasárnap utolsó rohamot a maradék­ pontokért A Hungária -tálon a Hungária—Sabaria ás a Budai 33-asok — Nemzeti vívják meg utolsó őszi bajnoki harcukat — Az üllői­ úton a Bástya—Kispest liga­­meccs után a Ferencváros. Kisagyar Kupa-mérkőzést játszik a Miskolci Attilával • A II. ligában vasárnap még nem fejeződik be a bajnoki kampány Az első liga vasárnapi utolsó for­dulója érdekes és jó sportot ígér. Két-három héttel ezelőtt még úgy látszott, hogy december 5-e nem sok izgalmat fog hozni. A Hungá­ria kettős veresége és a Bástya ket­tős győzelme azonban halomra dön­tötte a papírformát, s így az utolsó elsőosztályú liganapnak is meg lesz az érdekessége. A Hungária-úton ezúttal is kettős elsőosztályú liga­­meccs lesz, amely előtt délelőtt 10 órakor még a Baku Városi jássza le II. osztályú ligamérkőzését. A fő érdeklődés a Hungária— Sabaria-meccs felé fordul, mert a Hung­ária legutóbbi vereségei után újabb meglepetésre számítanak azok, akik autszeidereket szeretnek fo­gadni A helyzet ugyanis a kék-fe­hérek szempontjából csöppet sem ró­zsás, sőt vasárnap óta csak még kedvezőtlenebbül alakult. Orthról és Kandiról kiderült, hogy még nin­csenek küzdőképes állapotban. Köz­ben Kieber is maródi listára került, amelyen ott van Rebró neve is- Braun pedig ki van tiltva. A hely­zet tehát az, hogy a csütörtöki nagy tréning előtt még teljes a bizonyta­lanság a csapatösszeállítás körül, ami semmiesetre sem biztató. Ezzel szemben a Sabaria csapata már a Ferencváros ellen javuló formát mutatott, s vasárnapra Ta­kácsnak a balösszekötőbe való állí­tásával még jobban megerősödik, így tehát egészen komoly és reális esélyei vannak a pontszerzésre. A Nemzeti—Budai­­,330-as talál­kozás két egyenrangú" csapat kis­­gólos döntetlenjét fogja hozni. Az ü­llői úti pályán kerül lejátszásra a harmadik hátra­levő első liga-mérkőzés a Bástya és a Kispest között. Legutóbbi kitűnő szereplése után a mérkőzésnek a Bástya a favoritja, de nem szabad figyelmen kívül hagyni a Kispest kemény, közvetlen védelmét,­­ amely már a múltban is sokszor húzott át minden reális számítást. A Ferencváros, befejezve ligamér­kőzéseit, vasárnap kupamérkőzést játszik a miskolci­ Attilával, amely erősen ambicionálja a jó eredmény elérését az első liga elsőjével szem­ben. E két mérkőzés előtt a Húsos játszik az Erzsébetvárossal bajnoki meccset. A második ligában különben a nagy pályákon leját­szandó két mérkőzésen kívül, a Somogy—Ékszerész Kaposvárott, a Rákospalota—Pesterzsébet Rákospa­lotán, a Soroksár—Kossuth Sorok­sáron és a Bocskay—Turul Debre­cenben mérkőzik. Különösen a Rá­­kospalotára és a Bocskayra vár ne­héz feladat. December 5-e után az első ligában már nem lesznek mérkőzések, a má­sodik liga csapatai azonban még nem térhetnek pihenőre. December 8-án játsszák le a megsemmisített Húsos—Terézváros-? meccset. December 12-én a Turul— Városi, Bocskay—Soroksár, Somogy —Húsos, Kossuth—Ékszerész, Er­zsébetváros—Bak és Attila—­Teréz­város mérkőzések várnak lejátszás­ra. A szezon utolsó liga­meccse a de­cember l11-i Somogy—Pesterzsébet­­mérkőzés lesz. Hungária-mt?­pályás Vasárnap, dec. 5-én d. u. 2 órakor Hungária-Sabária 126.Nem­zeti-Budai „33“-a B­L ligabeli bajnoki mérkőzések Fischer balesete és Haar bemutatkozása Amúgy is agyonfáradt csapatunk Ne­mes O’Brien és Jule helyén tartalékok­kal volt kénytelen kiáltani a bostoniak ellen. A newyorki sajtó el volt készülve, hogy úgy a szombati, mint vasárnapi mérkőzésünkön (Fall Rivers ellen) egyet­len pontot sem fogunk szerezni Magáról­­, meccsről csak azt írhatom, hogy az inkább mészárláshoz, mint meccshez ha­sonlított­t. Kapusunk, Fischer a 3. percben rá­­vetéssel elfogott egy labdát, mire a bostoniak középcsatára és balössze­kötőre (hírhedt durva játékosok) rá­rohantak és addig rugdosták össze­­vissza szegényt, míg eszméletlenül elterült és kiejtette, a labdát, amelyet azután az üres hálóba nyomtak. A­ bíró úgy velt, mintha mi sem történt volna és gólt ítélt. Fisokért kórházba kellett szállítani. Öt perc múlv­a ugyan­csak a balösszekötő teljes erővel spic­cel belerúgott Drücker térdébe, úgyhogy ez a játékosunk is összeesett és a térde erősen megdagadt. A meccs hátralevő része közönséges verekedésből .Mi El­lenfeleink minden eszközt megragadtak, hogy győztesek maradjanak, valóságos hajtóvadászatot rendeztek ellenünk. Vé­gül a bíró segédlete mellett sikerült is 2:1 arányban az ütközetet javukra e-1- döntei. Ezen a rúgóderbin debütált fiatal honfitársunk, Haar a jobbszélső­k posztján. Ez a kis emberke úgy remegett, mint a ny­ár­falevél a tomboló orkán közepette, igyekeztünk őt megnyugtatni és arra bírni, hogy jól vigyázzon a tagjaira, ne­hogy lerúgják a kíméletlenül emberre menő és emberbe rúgó bostoniak. A mérkőzés olyan szokatlanul szabály­­ellenesen­ folyt le, hogy tulajdonosunk, Mr Agár tanácsunk ellenére is, óvást jelentett be a meccs igazolása ellen a szövetségnél. (Nekünk ugyanis elég volt Bostonból.) Másnap Amerika bajnoka, a Fall Ri­­vers eliten álltunk ki ugyancsak Boston­ban liga meccsünkre. Úgy látszik Ame­rikában jól bevetettük már magunkat, mert 10.000 ember jelent meg a mérkő­zésen. Ellenfeleink tartalékos és fáradt csapatunkat gyönyörű játékkal, de két szabályellenes góllal 2:0-ra legyőzték, de rögtön hozzátehetem, hogy ha komplet­ten és pihenve állunk ki, akkor sem ke­rülhettük volna el valószínűleg sorsun­kat A Fall Knivers csapata tiszta brit le­génység, amelyben skót és angol válo­gatott klasszisa profi mű­vészek szerepel­nek. Játékuk a legmagasabb színvonalon áll és a békebeli Sundertendra vagy Brickburn Ro­versre emlékeztet. Ezt a legénységet a tavaly ellenünk (Ama­­leure) és a Slavia ellen szenzációs for­mához felfutó Buch­an-csapatnál, az Ar­­sienáilnál is legalább 2 góllal jobbnak tar­tom. Uruguay együttese, véleményem szerint, szintén sokkal gyengébb. A Falr Seivers esetleges európai szereplése a legnagyobb szenzációt és futballcseme­­gét jelentene laikusok és szakértők ré­szére egyaránt. Az utóbbi időben talán nem nagyon tüntettük ki magunkat, ami ellenfeleink egészen elit­e klasszisa és részben dur­r különben tulajdonosunk, Mi Agár né­hány európai csapat angazsálását ter­vezi. A bécsi Hatvan amerikai túrája le­­kötöttnek tekinthető, áprilisban fog megkezdődni a túra, és május végéig fog tartani. A bécsi csa­pat 10—12 mérkőzésen fog szerepelni és eddig­elé már 3 biztos ellenfele van Ezek: egy amatőr válogatott csapat, a mi egyletünk (Brooklyn A Wanderers) és a lengyel nemzeti legénység, amelyet s­ugár márciusra hozat át Amerikába A lengyelek túráját a Hakoah elleni játék fogja lezárni. Mindhárom mérkő­zés , Newyorkban fog lefolyni. Ezen együtteseken kívül az FC Barcelona szerződtetése is valószínű Visszatérve a Hakoah-túrára, megem­líthetem, hogy az Amerikában nagy ked­­vel­tségnek örvendő bécsi egyesület ösz­­szes költségeim kívül fixírozott nagy nye­reségben részesül, mely összeggel nem­csak, hogy szanálása biztosítja­tik, ha­­nem­ a túra után a Hakoah olyan tőke felett is fog rendelkezni, hogy módjá­ban lesz újból nagyon erős legénységet összehozn­i. Ennél a pontnál meg kell említenem, hogy az Amerikában élő Hakoah-játékosok körében nagy az elkeseredés volt klubjukkal szemben, amelyen pedig valamennyien, de külö­nösen Nemes, Eisi, Guttmann, Hausler és I’ollák nagy szeretettel csüngnek. A Hakoah-játékosok itt Amerikában is fel­becsülhetetlen és rendkívül lelkes pro­pagandát fejtenek ki a Hakoah érdeké­ben. Az elkeseredés oka a Hakoahnak a túrát rendező menezserhez intézett levé­tének egy passzusa amelyben a bécsi klub vezetősége szinte visszautasítja amerikai játékosainak ajánlkozását, hogy klubjuk amerikai túrája alkalmával készséggel bocsájtják magukat anya­ egyesületük rendelkezésére. A Hakoah ugyanis azt írja levelében, hogy nem hiszik, hogy erre szükségük lesz, mert v­'-ai játékosállományuk olyan jó, hogy az Amerikába vándoroltak közreműkö­désére nem tartanak igényt. A klubhűségüktől áthatott és önérze­tükben magukat megbántva érző játé­kosok a levél hatása alatt megváltoztatták szándékukat, hogy visszatérjenek a Hakoahoz ma hanyatlásaink és csökkent játékked­­v­ünk érthetővé válik. És nagyon panasz­kodnunk még­sem szabad, mert igaz ugyan, hogy kétszer a­nyit kell játsza­nunk, mint odahaza, de fizetés­ünk a ha­zai honoráriumnak 5-6-szorosát teszi ki így természetes, ha menetőerünk ilyen munkaigényeket támaszt velünk szem­ben. De a bécsi egyesület legutóbbi közgyűlé­sén tett ezirányú sürgönyt bejelentésük­től eltérően most már erre kevés hajlan­dóságot mutatnak. Valószínű tehát, hogy a jövő esztendőben is inkább Ame­rikában fognak futballozni havi 30 mil­lióért, mint Bécsben 300 shillingéért. A bécsiek túrájának pikantériája a Hakoah—Brooklyn mérkőzés. Képzelje­nek el egy idegenben lefolyó meccset, amelyen ürül Gyuri, Braun, Molnár és Nadler az MTK ellen küzdenének! A Hakoahnak alaposan reorganizálni, kell a csapatát, mert az itteni legénységek jelenlegi játékerejét a tavalyi standard­hoz hasonlítani sem lehet. Ha a Hakoah még oly szép eredményeket ért is el az utóbbi időben a bécsi ligában, megfelelő megerősítések nélkül néhány súlyos ve­reséget szenvedhet, amivel lejáratná ki-­­tűnően csengő nevét Amerikában.­­ Konrád Kálmán Az újabb­­tengerentúli túrára készülő Hakoahnak nem kellenek Amerikába vándorolt játékosai ­yigondoít erős fehér vaszoksal. K ISTESCI­­­MACHER REZSŐ ÉS TÁRSA sportüzletében VI., Podmaniczky­ utca 45. Vívó- és sportszerekről árjegyzék ingyen, bérmentve. 3 Fischer súlyosan megsérült az Amerika legdurvább csapatával vívott küzdelemben A kíméletlenségükről hírhedt bostoniak ellen debütált a Brooklyn csapatában Kaar, a VAC volt szélsője . Amerika legjobb csapata csak két szabálytalan góllal tudta le­győzni a magyar futballisták csapatát - A Hilioah tavasszal ismét amerikai túrára megy N­ewyork, november 19. Már több ízben megírtam, hogy az amerikai profi csap­atok­­életveszélyesen durva játék­mód áráról szóló hírek túl­zot­tak, mert az itteni futb­allisták leg­nagyobb része nagyon keményen játszik u Ugyan, de a sportszerűség határait csak ritkán lépi túl. Minden szabály alól van kivétel. Ilyenek az India­na Illerius és a Boston játékosai, akik kíméletlenségükről közismertek Amerikában. Szombaton Bostonba szólított bennün­ket ligakötelezettségü­­­k. A vendégsze­replés kellemetlen emlékére még sokáig fogunk visszagolódottan­. Mint minden „vi­déki" városban, úgy Bostonban is a pub­likum nagy terrort fejt ki és a bírók nem mernek a közhangulattal szembe­helyezkedni. Főleg a newyorki csapatok részesülnek ezeken a helyeken olyan el­lenséges bánásmódban, hogy győzelemre csak a legritkább esetekben számíthat­nak. A helyzetet még súlyosbbítja, hogy a bírók már hat hete sztrájkolnak (10 dollár helyett 15 dollárt alkarnak) és a szükség­bírók rosszabbak a híres prágai díszpéldányoknál is vasága mellett arra vezethető vissza, hogy a túlságos igénybevétel folytán­­ teljesítő képességünk erősen megcsap­pant és csaknem valamennyien kisebb-­ nagyobb mértékben sérül­tek is vagyunk. Ha megemlítem, hogy a rendkívül fá-­­rasz­tó utazásokon kívül az eddig leját­szott 26 bajnoki mérkőzést is alaposan tagjainkban érezzük, úgy kétségtelen sor­________________ jiMIODIANO ARODIANOI szivarkapapír szivarkahüvely­ej Pesterzsébet megóvja Kss Attila ellen elveszített mérkőzését, mert drótból van a miskolci kapu hálója Pestrerzsébet a maik­ vasárnap mérkőzött a miskolci Attilával és 2:1 arányban vereséget szenvedett. Az eredmény ellen most óvást emel­nek a pesterzsébetiek, akik még a mérkőzés előtt kifogást emeltek Síerő Ferenc bírónál a teljesen sza­bálytalan kapuk miatt. A háló ugyanis drótból készült és teljesen merev vas­vázra szegecselték. A ka­pu ruganyos ketrecet alkot, amely­ről az egészen gyengén gurított lö­vések kivételével minden labda visszapattan a mezőnybe. A szóbanforgó mérkőzésen is egyetlen gólt sem őrzött meg a háló s egyedül ennek tulajdonítható, hogy a Pesterzsébet egy gyors el­lentámadása után a kissé elmaradt bíró nem vette észre Ember­ élesen fejelt magas gólját, amely úgy esett, hogy a miskolci kapus a­ feje fölött a kapuba ütötte a labdát. A labda a dróthálóról visszapattant és új szemfüles kapus a mezőnybe ökö­­­lözte. Itt említjük meg, hogy ugyanezt a kifogást emelték a rákospalotai é­s a debreceni pályák kapuhálói ellen is, sőt az előbbiről az egyik mérkő­zés vezető bírója is feljelentést tett. Szakorvosi rendelő betegek részérőll Rendelés egész nap. EZÜST SALVARSAN-OLTÁS Bércóczi-út 33. I.. em, 1 (Rókussal szemben Jj -- ..... ...­.... . i

Next