Sporthirlap, 1927. május (18. évfolyam, 67-83. szám)

1927-05-03 / 67. szám

KEDD, 1927 MÁJUS 3. SPORTHÍRLAP A 20-25 legjobb magyar játékos­ból válogatott keretet kell alkotni és a játékosokkal úgy foglalkozni, mintha egy klubcsapat tagjai lennének ■ — ajánlja Fodor Henrik dr., a profiszövetség főtitkára A Sporthírlap ankétja a magyar futballsport megmentésére . — Nagyon örülök az ankétnak, amelyet a Sporthírlap szerkesztője a válogatás problémájáról felve­tett, mert nézeteim szerint a sport- lapok hasábjai valók arra, hogy ilyen nagyjelentőségű és meglehe­tősen absztrakt témákat megvitas­sunk. De különösen örülök azért, ■mert a bécsi és prágai vereségekkel . Én a válogatás problémájának először — hogy úgy mondjam — ne­gatív oldalával akarok foglalkozni. Kapcsolatban azokkal a megvilágí­tásokkal, amelyek eddig a napi- és a szaksajtó hasábjain napvilágot lát­tak, szeretnék rámutatni arra, hogy a felsorolt okok közül melyek nem voltak okai a bécsi és prágai vere­ségnek, tehát melyek azok az okok, amelyek semmi összefüggésben nincsenek a válogatás problémájá­val.­­ Két nagy okot hoztak fel a kri­tikusok arra nézve, hogy ezekből fakad a válogatásnak minden baja és ne­hézsége, következésképpen ezek az okai a válogatott csapat kudarcának. Az egyik ezek közül az volt, hogy a válogatott csapat játé­kosai agyon vannak hajszolva, nincs bennük lelkesedés, a nemzeti színek iránt érzett odaadás, neon tudnak becsülettel verekedni, amikor a ma­gyar nép presztízséről és nemzet­közi megbecsültetéséről van szó."­­ Ezt az okot talán még azok sem hiszik el, akik leírták, hiszen ugyanezek a játékosok, akiket most a nemzeti eszme renegátjaiképpen tüntetnek fel, éppen a közelmúlt­ban nem egy csatában bizonyítot­ták be, mennyire odaadók és ön­feláldozók, ha a válogatott színek becsületéről van szó. És ugyan­ezeknek a játékosoknak nagy része tagja volt azoknak a csapatoknak is, amelyek Ausztriát, Csehorszá­got, Svédországot, Jugoszláviát be­csületes küzdelemben legyőzték. Ezeket a játékosokat akkor ünne­pelték, ma pedig, amikor önhibá­jukon kívül mérkőzéseket vesztet­tek, megvádolják őket blazirtság­­gal, közönnyel és a nemzeti eszme elárulásával. Nincs okuk ezeknek a játékosoknak sem többé, sem ke­vésbé odaadóknak lenni, mint az­előtt voltak, nem is vagyok hivatva őket megvédelmezni, hiszen helyet­tük cselekedeteik beszélnek és azt a körülményt, hogy egy-két csata nem sikerült és itt-ott vereség éri őket, csak a rosszindulat tulajdo­níthatja az ő lelkesedésük megfo­gyatkozásának vagy becsületes ér­zésük hiányának. Meg vagyok győ­ződve, hogy hasonló okoskodással ezer más okot is lehetne felhozni a vereségük indokolására és az ezer más ok között bizony sokszor nem­csak a játékosokban, hanem a veze­tőkben is találtatnék hiba.­­ Nagyon népszerű és könnyen propagálható ok volt a második is, amelyet a közvéleménybe belevittek, kapcsolatban erről a témáról annyi ellentmondó, sokszor laikus, sokszor rosszindulatú kritika , látott napvi­lágot, hogy szükségesnek látszik, hogy magával a problémával az arra hivatott vezetők foglalkozza­nak és nézeteiket mennél szélesebb alapon fejtsék ki, hogy a válogatás az egyesületek önző üzleti szellemén hiúsul meg, amelyek a válogatott mérkőzések nagy nemzeti jelentőségével szem­ben csak a saját egyéni érdekeiket keresik és a szövetség terveit, ha csak lehet, keresztezik, vagy meg­hiúsítják. Már a Professzionalista Labda­rúgók­­Szövetsége tanácsülésén, ahol ez a kérdés szóba került, voltam bá­tor rámutatni arra, hogy nincsen a világon még egy s­sövetség, amely­nek egyesületei annyira önzetlenek volnának és annyira alárendelnék magukat a szövetség érdekeinek, mint a magyar professzionalista egyesületek és nincsen a világon még egy szövetség, amely annyiszor venné igénybe egyesületeit váloga­tott mérkőzéseken, mint a Magyar­­­­abdarúgók Szövetsége. Reiner Sándor tanácstag e kérdés körül történt felszólalásában csak hozzávetőleg említette fel, hogy a labdarúgó szövetségek az 1927. baj­noki évben mintegy 18 válogatott mérkőzést bonyolítanak le és én nyomban statisztikai adatok alapján megállapítottam ennek az állításnak a valódiságát. Ebből kitűnik­ az is, hogy szinte nevetséges azokat az egyesületeket önző anyagi érdekkel és üzleti szellemmel vádolni, amely egyesületek a szövetségnek olyan tág teret nyújtanak válogatott mér­kőzésekre, hogy hovatovább a válo­gatott mérkőzések száma felülmúlja a bajnoki mérkőzések számát. — Érthetetlen, hogy az ilyen nagy­számú válogatott mérkőzés mellett még diktatórikus hatalom kellene a válogatóbizottságnak, amely bele­nyúlna az egyesületek és játékosok magánéletébe és amely többek kö­zött az egyesületek programját is szabályozólag irányítaná. Hogyan akadhat sportember, felvilágosult vezető és a szövetségi életben jár­tas felelős tényező, aki ilyen elveket magáévá tehet és a közvéleménybe röpítheti, aki komolyan akarhatja, hogy 18 válogatott mérkőzés mellett­­ még az egyesületek egyéb program­ját is szabályozza a szövetség, tő­lük napokat vegyen el, vagy előír­hassa nekik, hogyan osszák be mérkőzéseiket. Szinte feleslegesnek látszik ezzel szemben rámutatni arra, hogy a felettünk győzedelmes szom­széd államok legalább akkora pro­gramot bonyolítanak le, mint mi, egyesületeink legalább annyi mérkő­zést játszanak, mint a magyar egyesületeik, játékosaik legalább annyira agyon vannak hajszolva, mint a mieink, győzelmet és veresé­ I­get felváltva aratnak, illetve szen­vednek és mégsem jut eszébe senki­nek odaát, hogy diktátorért kiált­son, vagy a válogatott csapat vere­ségeivel kapcsolatban az egyesüle­teket kívánja megrendszabályozni. Más, hogy a háborút követő években egy egész hadserege a nagy magyar játékosoknak dőlt ki a magyar válo­gatott játékosok sorából és az a ge­neráció, mely helyébe került, nem nőtt még fel a tudásnak arra a ma­gaslatára, melyen elődei állottak és amely annak idején a magyar váloga­tott csapatot szinte verhetetlenné tette. Legjobban a helyzetet Pataki Mihály, a régi gárda egyik legkivá­lóbb tagja jellemezte, midőn a válo­gatott csapat Prágába utazott, mond­ván: — Elég szomorú az, ha a váloga­tott csapat becsületét nekünk, leg­öregebb harco­­knak kell meg­menteni. — Ebben benne is van a helyzet legtökéletesebb jellemzése, hiszen ha végigtekintünk a környező álla­mok válogatott csapatain, nem lá­tunk bennük egyetlenegyet sem, akik még a háború előtti időkben is reprezentálták volna országuk sportját, míg mi bizony nem egy­szer rászorultunk az öreg Patakira, a még öregebb Schlosserre és egy csomó olyan játékosra, akik pályá­juk zenitjén már régen túljutot­tak, rászorultunk pedig azért, mert nincs helyettük jobb, mert a fel­törekvő szeneráció még nem­ termel­te ki azokat a tehetségeket, melye­ket nyugodtan a válogatott csapat csatársorába állíthatnánk.­­ A válogatás problémája tehát alfája és ómegája ezeknek a tehet­ségeknek a kitermelése és csak ak­kor remélhetünk majd komoly, nagy nemzetközi sikereket, ha ez az új generáció felváltotta a régit és ha a régi nagy nevek viselőin túl egészen más, új nevekből fog állani a magyar válogatott csapat, akiket a tehetségük és tudásuk jut­tatott a válogatottba.­­ Ez azonban a jövő és máról­­holnapra egyáltalában nem oldható meg, amint hogy a természet törvé­nyeit sem lehet máról-holnapra megváltoztatni és a lassú fejlődési folyamatot meggyorsítani. Amíg ez a kitermelődési folyamat be nem fejeződik, két mód van a váloga­tott csapat kudarcainak elkerülé­sére. Az egyik az, hogy a válogatott mérkőzések számát redukáljuk és ha a szövetségek háztartása a válogatott mérkőzések jövedelmét szükségszerűvé teszi, ennek fedezé­sére más alapot találjunk, a másik pedig az, hogy reálisan és racionálisan gazdál­kodjunk meglévő javainkkal és azt az ötletszerűséget, mely a válogatott csapatok összeállítá­sában mutatkozik, tervszerű po­litikával váltsuk fel. — Csak rá akarok mutatni arra az analógiára, mely a válogatott Amiért nem kellett volna kikapnunk Művészi sportérmek és plakéte­r­­ek, sportszobrok (kelyhek stb.)­­ mint tisztelet-és rendsordíjak, egyesületi stb. Jelvények MORZSÁNYINÁL, Budapest IV. Eskü­­ út 5.1 Mi az oka a kettős kudarcnak? Maradnak tehát most a pozitív okok, amelyeket a válogatással kap­csolatos kudarcok megvilágítására fel lehet hozni és amelyek ezúttal út­mutatóul szolgálhatnak arra nézve, miképen kell a válogatás problémá­ján segíteni. Két nagy okot tudok elképzelni a válogatott csapat balsikereinek ma­gyarázására. Az egyik, és ez volna talán a legvalószínűbb, hogy­ ­ nem tudnak válogatni. Ezt azonban a válogató bizottság, avagy a szövetségi kapitány nem mondhatja el magáról és talán nem­ is egészen helytálló, hiszen valameny­­nyien, akik a válogatóbizottságban ülnek és maga a szövetségi kapitány is, kiváló sportemberek, akiknek megvan a szakértelmük és hozzáérté­sük, azonban egy kétségtelenül nagy hibájuk az, hogy nem foglalkoznak a csapatokkal és játékosokkal, nem ismerik azoknak formáit, nem is lát­ják a mérkőzéseiket és rendszerint a közvélemény hatása alatt, vagy pedig egy-egy látott mérkőzés tanulságai alapján válogatnak. Ez pedig a leg­veszedelmesebb, mert legkönnyebben előidézi azt, hogy a válogatott csapat csődöt mond. Ha pedig ilyenkor a válogató szervek, vagy maga a szö­vetségi kapitány azután úgy igyek­szik elhárítani magáról a felelőssé­get, hogy bűnbakokat keres és a já­tékosokat, avagy egyesületeket ülteti oda a vádlottak padjára, természet­szerűleg kiváltja az ellenkező tábor­ból, melynek épp úgy fáj a vereség és a kudarc, mint nekik, azt a vádat, hogy a válogatott, csapat kudarcának oka a hozzá nem értés, vagy pedig a felületes, alaptalan válogatás. Kisebb hiba volna mindenesetre ennek a be­vallása, mint ártatlan tényezőknek a megvádolása és jelszavaknak kreá­lása, melyek lehetnek szimpatikusak a közvélemény előtt, melyeket azon­ban a szakemberek kellő értékükre szállítanak le. A másik valóban nagy ok, ami ta­lán egyedül magyarázhatja a váloga­tott csapat kudarcait és amely meg­mutatja az utat, hogyan kell a válo­gatás problémáját megoldani az, hogy a magyar futballsportnak ez idő szerint nincsen elegendő válo­gatott klasszisa játékosa. Ha ezt mondaná a szövetségi kapi­tány és a válogató szervek és ha eb­ben keresné a vereség okait, akkor egyhangúlag helyeselne nekik az egész sporttársadalom, mert nem vi­ LEVENTE SAFRAK - LEVENTE RUHÁK SPORT és FELSZERELÉSI CIKKEK KATONATISZTI SAPKÁK és EGYENRUHÁK MÁR E 11 Vtk­., Baross-tér 6 A KELETI PÁLYAUDVAR ÉRKEZÉSI OLDALÁN 5 Sportolásnál »Tetra« sportfehérneműt viseljen, jogos az izzadtságot magába szívja, ■ ..... a test kigőzölgését és a le­vegőcserét megkönnyíti és mert le­vegőt foglal magában, (tudvalevőleg a levegő a legrosszabb hővezető) a hűléstől feltétlen­ül Kapható sport- és fehérnemű-üzletekben Ügyeljen a fenti védjegyre! Csak az azzal ellátott „Tetra" fehér­nemű valódi! __________ ME

Next