Sporthirlap, 1928. június (19. évfolyam, 64-76. szám)

1928-06-02 / 64. szám

SZOMBAT, SMS JÚNIU­S­­ SPORTHÍRLAP A legjobb magyar és osztrák csapat mérkőzése, az Újpest és a Sabaria küzdelme a második helyért és a Bocskay utolsó erőfeszítése teszi izgalmassá a vasár­napi szűk programot Amikor a tavasz elején a bajnoki programba a június eleji szabad­napot közbeiktatták, színesebben képzelték el az egyesületi vezetők ennek a napnak a műsorát. Mert bi­zony kevés egyesületnek sikerült a szabadnapot megfelelően kihasz­nálni és így június első vasárnap­ján gyér sorban vonulnak fel az első ligából való profi csapatok. Még jó, hogy a kevés mérkőzés valódi izgalmakat ígér. Egy nagyjelentőségű nemzetközi mérkőzés mellett csak két bajnoki találkozó szerepel a műsoron, ám ez a két mérkőzés eldönti egyrészt azt, hogy a középeurópai kupában me­lyik csapat áll majd a Ferencváros A Ferencváros újabb parádés sze­replésre készül. A bécsi tabellán csak a harmadik helyen áll jelenleg a Vienna együttese, amely valószí­nűleg ott is fogja a szezont befe­jezni. Ámde egészen más képet mu­tatna a bécsi bajnokság, ha a Vienna történetesen már az ősszel eléri azt a formáját, amivel tavasz­­szal lepte meg a döblingi közönsé­get. Éppen az elmúlt vasárnap tető­pontjára érkezett a Vienna játék­művészete és Bécs ma egyöntetű vé­lemény alapján a legjobb csapatá­nak tekinti. Ez a megállapítás meg­lehetősen különösen hangzik azok után, hogy a Magyarország elleni válogatott csapatot annak idején a Rapid játékosaira építette fel Meisl és a Vienna csak másodrangú szere­pet kapott mellette. Egy héttel ké­sőbben ugyan egy másik csapat hozta extázisba a bécsieket, ám ez a csapat ezúttal sem a Vienna, hanem az Austria volt, amelynek a Black­­burn elleni szereplése egyszeriben elfeledtetett minden szomorúságod oldalán, másrészt azt is, táplálhat-e reménységeket a benmaradásra a Bocskay. A második helyezés és a kiesés a tét, éppen elég jelentősek ahhoz, hogy a mindinkább lankasztó nyári melegben is ébrentartsák az érdeklődést. A két pályára koncent­rált vasárnapi program így alakul: Ferencváros-A-Vienna Üllői-út, fél 6. Bíró: Klug Fri­gyes. Hungária------Bocskay Üllői-út, fél 4. Bíró: Biró Sándor. Újpest—Sabaria Újpesti stadion, fél 6. Bíró: Gg­­ner Kálmán, amiben pedig elég bőven volt része az Austria híveinek a folyó bajnoki esztendőben. Nem volt utolsó feladat ilyen tel­jesítmények után egy csapatnak arra vállalkozni, hogy a legfrissebb ked­venceket energikus gesztussal hátrább parancsolja. Egyheti idő nem is szo­kott ilyesmire elegendő lenni, ám a Viennának mégis sikerült. Pünkösd hétfőjén szembekerült a nagyratar­­tott és éppen dicsfényben úszó Austriával, amelynek a dicsősége csak eddig a mérkőzésig tartott, mert itt a Vienna minden értéke felcsillant és megvesztegetően szép játékkal 6:2 arányban tönkreverte az angol kupa­győztes két hét előtt annyira meg­bámult ellenfelét. Ettől a Viennától várja most az osztrák futballsport, hogy helyreál­lítja a Lajtán túli futballiskola tekin­télyét. Mert Bécsben már régen túl vannak azon, hogy a bajnoki tabella sorrendjéből állapítsák meg, me­lyik a pillanatnyilag legjobb csapat. Kiemelkedően fölényes együttesük nagyon ritkán van a bécsieknek és könnyen kialakul náluk a közvéle­mény, amely a közelmúlt eseményei után rövid idővel máris kész hirtelen fordulattal a Viennát tekinteni az osztrák futball legméltóbb képviselő­jének és azt is reménye, hogy a Fe­rencváros nem fogja vele szemben folytatni győzelmeinek sorát. Minket természetesen nem téveszt meg az osztrákok bizakodó hangulata. Jól tudjuk, hogy a Ferencváros pün­kösdi nagyszerű hadjárata nem azt jelenti, hogy üstökös vonult át a ma­gyar futball egén. A Ferencváros csapatában megvoltak a rendkívüli képességek azelőtt is, meg lesznek ezután is. Igaz az is, hogy a Slaviá­­ról vagy az angol futballról kiderült, miszerint egészen felesleges a jövő­ben mumusnak tartani őket. A bé­csiek nagyon könnyen hajlandók úgy magyarázni az eseményeket, hogy csak a két ellenfélről szakította le a Ferencváros a harci díszt, míg való­jában a magyar és az osztrák fut­­ballnak egymáshoz való viszonyában ezzel alig állott be változás. A Ferencvárost senki sem félti a legjobb osztrák csapat betörésétől a 20 évvel ezelőtt épültekhez, mint a modern olajturbinákkal hajtott gyorshajókhoz a vitorlás hajó. A rá­dió legyőzte a gramofont és telefont, az új stadionok maguk alá gyűrték a régi sporttelepeket és ma már a stockholmi stadion is régiség az amsterdamihoz képest. A gazdag hollandok semmit sem kí­méltek, ami jó és drága, ami modern és új, ami hasznos és kényelmes, ami szép és szemnek tetsző, ami új és meglepő, ami évről-évre leszűrődött az egymásután épülő stadionok tanulsá­gaiból, hogy egy minden izében mo­dern és tökéletes stadiont varázsolja­nak elő a mindenható hollandi forin­tokból. Az anyagnak és térnek orgiája ez a stadion. Pompás téglaépítménye évszázadokra látszik teremtve lenni, mint egy modern új Colosseum, mely­nek romjait 2000 év múlva is meg fogják csodálni. A tér pedig körülötte és benne olyan nagy, hogy abba min­den belefér. Feljárók egész tömege, átjárók a tribünsorok között, kényel­mes és támaszos ülőhelyek biztosítják a közönség gyors és zavartalan elhe­lyezkedését, köröskörül pedig vendég­lők, kávéházak, büffék egész serege, váltóü­zletek, bélyeg- és levelezőlap­árusítások, fényképkereskedések, ze­ne, rádió szolgálják a nézők kényel­mét és szükségleteit. A felvonulási te­rület, a villamos- és autóközlekedés úgy van megoldva, hogy a legnagyobb közönség is pár perc alatt a városba juthat. Ebből nálunk alig van valami, mert elsősorban hiányzik a tér és le­vegő. A város urai eljöhetnének ide tanulni, hogyan kell sportnak terüle­teket adományozni és hogyan kell a területeket célszerűen felhasználni. Olvasom a hazai lapokban a kritiká­kat a magyar kiküldöttek nagy száma fölött. A kritizálóknak szeretném azt mondani, hogy van itt tanulni- és látnivaló kétszer annyinak is , ha min­denki csak valamit visz haza a látot­takból, már akkor érdemes volt a ki­küldetésért, mert ebből a stadionból és a vele kapcsolatos organizációból még sokat, nagyon sokat lehet tanulni. Lehet, hogy sok embert jobban ér­dekelnek az amsterdami gyémántkö­szörűsök, a rengeteg kanális és záró­zsilip, a város nagy és évszázadokra visszanyúló kultúrája, az ósdi és egé­szen különleges építkezés, a festői házsorok és sikátorok, a németalföldi festőiskola világraszóló alkotásai, az amsterdami ghettó és még az a sok­ezer látnivaló és kincs, amivel ez a nagykultúrájú város dicsekedhet. Ezek engem is megkapnak mindig, valahányszor ismeretlen városba jö­vök, mégis úgy érzem, hogy ezúttal mindennek háttérbe kell szorulnia ama rengeteg érték mellett, amelyet egy ilyen új stadion tanulmányozása nyújt, valamint azé a hatalmas szer­vezeté, amely az olimpiai játékokat bonyolítja le. Köteteket tudnék erről írni, de nem fér el a lapnak a keretébe, így hát megelégszem az eddig elmondot­takkal és azzal, hogy talán lesz még módom odahaza az illetékes faktorok­kal tapasztalataimat közölni. * Szinte el is felejtem ebbeli buzgal­mamban, hogy már harmadik napja folynak az olimpiai futballküzdelmek és sok nemzet reménye foszlott szét hiú ábrándképpen, soké pedig a ma­gasba szökkent, mint a búzakalász, melyre a kedvező időjárás meleg nap­sugarai esnek. Sokszor fáj a szívem, hogy mi magyarok nem lehetünk je­len ezen az olimpiai futballtornán, különösen olyankor, amikor látom, hogy azok a nemzetek érnek el sikere­ket, melyek a mi iskolánkban nőttek fel. A portugálok a magyar, cseh és osztrák csapatoktól tanult stílussal verték ki a chileieket a futballtorná­­ból, a németek Schaffer, Szabó, Hir­­zer, Obitz és a magyar trénerek tudo­mányával lépték le a svájciakat. Ezzel az iskolával szemben csak egy áll, a délamerikaiaknak, Argentínának és Uruguaynak latin temperatúrával át­itatott új iskolája, amelyet a vén Európa 1924-ben tanult megismerni Parisban és amely azóta izgató prob­lémaképpen szállt át Parisból Amster­damba, ahol újra alkalma lesz a dél­amerikai latin iskolának megmérkőz­nie az óvilág futballiskolájával. Ezút­tal talán kisebb sikerrel, mint négy év előtt, annak ellenére, hogy Európa futballiskolájának legméltóbb képvi­selői nincsenek abban a helyzetben, hogy a világbajnokkal és az új világ­­bajnokjelöltekkel megmérkőzhess Talán 1930-ban Budapesten ... Dr. Fodor­ Henrik. 3 Van igazság ebben a felfogásban, azonban mégis megtanított egy nagy­­jelentőségű tényre a pünkösdi két győzelem. Megtanított önérzetre, hogy a magyar futballnak nincsen oka eltelni elfogódottsággal, vala­hányszor nagyhírű idegen együttes lép magyar pályára. A Ferencváros van olyan együttes, hogy ezentúl már ne kelljen aggodalmat titkol­nunk, még akkor sem, ha tizenegy ördöggel vívná a harcot a Vienna csapata. Láttuk az osztrák válogatott csa­patot. Lehet, hogy ma a Vienna já­tékosai jobbak, mint azok, akik a vá­logatott csapatban szerepeltek. De akkor azok voltak a legjobbak és ha a formaváltozás akármilyen eltoló­dást idézett is elő a két hét alatt, az általános játékszínvonalat ezek az új szereplők nem emelhetik fel lényege­sen. Akkor amazok, most ezek a leg­jobbak, de a bécsi futballiskola két hét alatt nagyot nem javulhatott. A válogatott mérkőzésnek döntetlen eredménye pedig nem téveszt meg bennünket. A Ferencváros csapata a legragyogóbb futballt míveli, amit magyar csapat valaha is mivelt, egé­szen reálisan várjuk tehát el tőle, hogy megcsinálja a nemzetközi hat­­tricket, maga alá gyűrvén azt a csa­patot is, amelyet az osztrákok pilla­natnyilag a­­_ legjobb együttesüknek tartanak. A bajnoki év utolsó derbimérkőzésének számít az Újpest és a Sabaria harca a második helyért A bajnokság második helyére ma még egyforma eséllyel pályázik az újpesti és a szombathelyi futballcsa­pat. Csak a kettejük holnapi mérkő­zése dönti el, hogy melyikük szerzi meg véglegesen az értékes helyezést. Ha tehát csökkenőben volna a baj­noki mérkőzések irányában az érdek­lődés, ez a tény éppen elég ahhoz, hogy a figyelem újra fokozódjék. Kü­lönben is a két egyesület rövid keletű versengésében már szépen kifejlő­dött a rivalizálás. Újpest régi nagy csapat, a Sabaria a veszélyes jöve­vény. Ám a kevés találkozó között is ott díszeleg már egynéhány szombat­­helyi győzelem. Újpesten nem köny­­nyen felejtenek, viszont Szombathe­lyen meg éppen a forró és nehéz fel­adatok iránt érzik a legnagyobb lel­kesedést. Ezért erőteljes, vérbeli profimérkőzést kellene várnunk ak­kor is, ha nem forogna kockán a kö­zépeurópai kupában remélhető elő­kelő szerep. A bajnokság utolsó derbimérkőzé­sét tehát vasárnap játsszák le. Két pompásan felépített csapat áll ki az újpesti pályán. A Sabaria együttese számos próbán megedzett legénység. A többi nagy csapatok formája hul­­lámozhatik, egyszer a Sabaria fölé, másszor alá kerülnek a riválisok, de a szombathelyi csapat ereje úgyszól­ván állandó. Ha nagyon jó futballt játszik az ellenfél, megverheti, ha gyengül valamit, kikaphat tőle a leg­jobb is. Újpest méltó ellenfelet kapott, a­melyet nem lehet közepes játékkal A Ferencváros kü­lönvonatot indít Szegedre június 10-én A minden oldalról megnyilvá­nuló óhajnak eleget teendő, a Fe­rencváros vezetősége elhatározta, hogy az utolsó bajnoki mérkő­zésre, Szegedre különvonatot in­dít, hogy a zöld-fehér hívők nagy tábora kedvenceit elkísérhesse és a csapatot a bajnoki év minél im­­pozánsabb lezárására ambicio­nálja. A különvonaton utaznak a fradi-barát művészek is, akik a jó hangulatról útközben is gondos­kodni fognak. Az utazás oda- és vissza III. osztályon 17.50 P, II. osztályon 17 P., melyben a mér­kőzésre szóló ülőhely ára is benn foglaltatik. (Indulás 10-én reggel, visszautazás aznap este). Jelentkezéseket elfogad a Fe­rencváros irodája (FTC-pálya), a menetjegyiroda központja (Vi­gadó­ tér), Wertheim F. és társa (Andrássy­ út 9.).

Next