Sporthirlap, 1928. december (19. évfolyam, 141-153. szám)

1928-12-01 / 141. szám

6 —­ Lassan nyitik az ajtó, szép csen­desen belép Adorján barátunk, leveszi a kalapját, ünnepies pózban megáll az íróasztal előtt és megszólal: — Grat­dálok szerkesztő úr! — Aztóm mihez gratulál, Adorján barátom? — Hát ahhoz, hogy a vidéki egye­sületek kezdenek élni a pályaválasz­tási jogukkal. Tudom, hogy ebben része van a Sporthírlapnak is, bár a fővezérektől ezért aligha kap dicsére­tet. Nagyon... — Szeretném, ha valami érdekes hírt tudna mondani a mai álnok bo­rongás világban. — Hát szó ami szó, van néhány ér­dekes hírem. — Halljuk. — Opatát felírta a rendőr. — Ugyan miért? — Mert ugyanazt nem tudta, amit a Sabaria sem tudott. — Adorján, hagyjuk ezeket a ré­­buszokat! Mi az, amit sem Opata, sem a Sabaria nem tudnak? — Pedig milyen egyszerű a felelet. Sem a Sabaria, sem Opata nem tudta, hogy Széll ellen nem lehet... ját­szani. — Adorján. Máris elegem van ma­gából. — Bocsánatot kérek. Ha szerkesztő úr elküld, ki fogja elmesélni, hogy az OTT kiküldöttei miképpen jártak a Vác FC-nél? — Na jól van, hát mesélje el a lá­togatást. — A Vác FC-ben nagy örömmel várták az OTT képviselőit, akiket zengzetes francia nyelven „bon so­­cher” kiáltással üdvözöltek. Minden rendben ment volna, ha az OTT em­berei nem lettek volna olyan felette kiváncsi természetűek. Amikor azon­ban az urak a pénztárkönyvet kér­ték ... — Kitűnt, hogy nincsen pénztár­­könyv. — Nem szeretem, ha szerkesztő úr alaptalanul gyanúsít. Igenis, hogy a pénztárkönyvet már augusztusban megvették, csak éppen nem írtak bele semmit. Még idei egyetlen győzelmü­ket sem könyvelték el, de valószínűleg azt a dicséretet sem fogják beleírni, amit az OTT-tól és a PLUSz-tól kap­tak. — Adorján. Először is leszögezem, hogy ha még egyszer konfidens lesz — repülni fog. Most pedig feleljen arra, hogy mi lett a Vác—OTT-ü­gy vége? — Még nincsen vége. Az intézőbi­zottság elé kerül a Vác FC. — Mi hír van a Sabaria körül? — Utaznak kérem. Bár a héten rét■ tenetes esemény történt. Ma valami bősz bika rontott be a PLASz-ba Ed­zőin de genere Herzog, vér­es sürgönyt lobogtatva. Egyenesen Várkonyihoz rohant és síró hangon szólt: Palikám, úgy látszik lemondták a túrát! Vár­­konyi átvette a sürgönyt, elolvasta és nevetve visszaadta Herzognak, megál­lapítván, hogy nem a túrát mondták le, hanem a Herzog úr nem tud­ a­ngo­­lul. Különben még egy jó esetet tudok Herzoggal kapcsolatban. — Mondja el, de csak kivonatosan. — Igenis. Fodor dr. olvassa a PLASz határozatát: A Sabaria a túraengedélyt megkapja. Kötelezik azonban a vezetőséget, hogy a játéko­sokat hazahozzák. Majd szép csende­sen megjegyezte: Ez a határozat Her­­zogra nem szól, ő ottmaradhat. — Úgy látszik, vicces kedvükben vannak az urak a PLUSz-ban. — Miért ne, szerkesztő uram? Egyebük sincs, mint a jókedvük. Kü­lönben amit semmi sem jellemez job­ban, mint a következő — előre is jel­zem, hogy kitalált, de azért valószínű­nek látszó — kis kortörténelmi rajz." A Hungária és a Bocskay képviselői tárgyalnak. Uram — mondja Mózesi Preiszmannak — a legnagyobb sajná­latomra ki kell jelentenem, hogy ott­honi utasításra élnem kell a pályavá­lasztási jogunkkal. Mégis nem lenne lehetséges, hogy nálunk játszanak? — kérdi Preiszmann. — Sajnos, nem — hangzik a felelet — ki van zárva. Semmi pénzért, sem adhatom el a pá­lyaválasztási jogunkat, de ha esetleg hajlandó lenne a Hungária, mondjuk 8.000 pengőt fizetni, akkor beszélhe­tünk a dologról — Adorján, máskor hagyja el a... a kortörténelmet. — Kérem szépen. Van azonban egy óriási szenzim. Ez tény és nem törté­nelem. — Na? — A Ferencváros megbízottja Dél­­amerikába Utazott túrát lekötni. — Ez nem igaz. Pont a maga or­rára kötnek ilyen titkot. — Pedig garantálom, hogy igaz. A szövetségben is érdeklődtem a dolog iránt, ott azonban olyan határozottan megcáfolták , hogy egészen biztosra veszem, hogy a forrásom nem infor­mált hamisan. Nem vagyok én Sport­­tagblatt. — Nem, maga efég sokkal jobb blatt. — Bravó. Csak tessék viccelni. Ta­lán még meg tetszik engedni, hogy egy-két szót mondhassak a bírókról is — Kivételesen. ■— Tetszett hallani, hogy mit mon­dottak Kami Fricire a sajtópáholy­ban, amikor meghallották nyilatkoza­tát, mely szerint „rossz napja” van ? — Nem hallottam. — Azt mondották. Majd gondosko­dunk arról, hogy rossz hete is legyen. — Hagyja már szegény Ramit. Ne bántsa azt az ellenséget, aki megadta magát. — Mégis meg kell írnom, hogy a tribün hőse az a bemondó volt, aki hangosan bekiáltotta a bírónak: „Egy nagyszerű csapat és egy... rossz bíró küzdelme. Csuda sikere volt. Temesvár, november 29. A romániai futballsport legna­gyobb problémája jelenleg a pro­fesszionalizmus bevezetése. Ha őszinték akarunk lenni, meg kell állapítanunk, hogy nem a termé­szetes evolúció tette aktuálissá ezt a kérdést, hanem inkább azoknak a sportembereknek lelkes, de korai fellépése, akik az am­atőrsport po­rondján szerepüket elvesztve, türel­metlen kezekkel megbolygatták az amatőrkérdést, külső beavatkozással siettetve a kifejtést. A munka nem sikerült. A román FSSR legfőbb szerve, a bukaresti „Comitetul Central” nem adott működési engedélyt a „Dacia Ripensio”-ról elneve­zett Ripensia FC számára. A­­profialakulat meghalt, de él az eszme, él a nagy probléma. A nagy­egyesületek intézői rettegve hajtják pihenőre fejüket, mert nem tudják, mit hoz a holnap. Nem hoz-e újabb akciót és újabb támadást játékos­anyaguk ellen? Miután a profikér­dés körül teljes zavar van, a hely­zetet személyes vonatkozások még bonyolultabbá, teszik, szükségesnek tartottuk, hogy kikérjük Erős Vilmos dr.-nak, az erdélyi sportélet egyik vezér­­egyéniségének véleményét. Erős — Mondtam már, hagyja a bírókat. Ne bántsa őket. — Miért is bántanám én? Veri őket úgyis a közönség. ■ — Elég volt! Talán valami mást. — Domonkos Pál, a bolognai uszoda trénere, levelet írt Mechlovits­­nak, mint ping-pong vezérnek és közli a világgal, hogy a világhírű magyar­­vizipóló-gárdát ő nevelte. — Adorján, ivott maga valamit,­ hogy csupa link hírt közöl? — Pardon. Én nem szoktam inni. Azután meg nem én írtam, hanem a Domonkos. — Hát hogyan jutott maga a Do­monkos leveléhez ? — Úgy, hogy a levél — levelezőlap volt és mint­ ily­ent, mindenki elolvas­hatta. Nevettek is rajta eleget. Hiába, szerkesztő úr, nem szabad felvágni. — Ez igaz. Csakhogy azután maga is ehhez tartsa magát. — Igenis kérem. A jövőben soha sem fogok felvágni — csak levágni. — Na, Isten vele, kis levágó. — Bon socher. Vilmos dr. Kolozsvárról már évek óta nyitott szemmel figyeli a romá­niai , labdarúgósport legparányibb megmozdulásait is, objektivitása vi­tán felül álló és így az ő vélemé­nye a leghűbb keresztmetszete a jelenlegi helyzetnek. — Ami a Ripensia játékjogának megtagadását illeti — mondta Erős dr., — erre vonatkozólag kijelentem, hogy az FSSR nem is cselekedhetett másképpen. Szabályaiban kifejezetten benne van, hogy az FSSR amatőrsport­szövetség, amely kizárólag az amatőr sportot kultiválja. Tehát a profizmust akkor sem vezet­hetné be, ha arra az időpontot helyesnek találná, illetőleg ak­kor sem, ha a professzionista rendszert a saját égisze alatt akarná megvalósítani.­­ A szövetség legfőbb szerve, a Comitetul Central, amely az ügy­ben döntést hozott, rendkívül hetero­gén szerv, amelyben a futballhoz ér­tők abszolút kisebbségben vannak. Ilyen fontos kérdésről, mint a professzionalizmus bevezetése, a céllövészet, vívás, atlétika, pina (speciális román nemzeti sportág) és más sportágak veze­tői döntöttek, akik — ha az objektivitásukat esetleg meg is őrizték volna —nem értenek a futballhoz, általában a pár excel­lence amatőr sportágakat képviselik és akik a profi szótól félve — anélkül, hogy a dolgok mélyére tekintenének — elvi szempontból is ellene vannak. — A hivatásos labdarúgás esz­méje addig nem valósítható meg Romániában, amíg meg nem alakul valamennyi sportág kü­lön szövetsége, autonóm alapon és amíg ezek számára elérhetők nem lesznek azok a hatósági és állami ked­vezmények, amelyeket ma még csak az FSSR élvez.­­ Logikus és célszerű tehát, hogy a romániai futballsportnak ama vezetői, akik a profizmus bevezetése mellett agitálnak és a helyzet orvos­lását csak ettől várják, még egy ideig türelmesek legyenek, legalább is addig, amíg a szomszéd országok tapasztalatai nyomán leszűrődhetik az a rendszer, amely a legalkalma­sabb lehet gyakorlati szempontból. Nem is szólva arról, hogy Romániában ma még kevésbé vannak meg a professzionaliz­mus bevezetésének általános sportbeli és gazdasági előfelté­telei, mint bárhol másutt, kétségtelen, hogy leghelyesebb, már elvi szempontból is, bevárni a nyu­gati államok profi­ sportjának to­vábbi kialakulását. Miért térne át éppen az alig néhány éves futball­­sporttal rendelkező Románia a hiva­tásos labdarúgás rendszerére, ami­kor Európában sokkal gazdagabb és sportszempontból sokkal fejlettebb államok egész sora még nem vezette be azt.­­ A romániai futballsport jelenl­leg stagnál. Ez kétségtelen. De két­ségtelen az is, hogy súlyosan megérzi a magyar profisportnak játékoscsábító hatását és néhány erdélyi játékos karrierjé­nek is súlyosan érezhető befolyása volt a jobb játékosok kivándorlására. Azt hiszem azonban és épen a Tan­­zer-esetből kifolyólag erősödtem meg abban a meggyőződésemben, hogy a magyar futballsport már sza­turálva van külföldi elemekkel és felvevőképessége már nem terjedhet tovább.­­ Ez azután annyit is jelent, hogy a jobb belföldi játékosaink nem kacsintanak többé kifelé, a csapatok nem vesztik el a fáradságggal és ál­dozatok árán nevelt jobb játékosai­kat, aminek következtében a játék­nívó emelkedni fog és akkor esetleg a közönség is visszatér egykor any­­nyira népszerű sportjához. — Mert le kell szögeznünk, hogy je­lenleg nincs közönsége a futballnak. Ezt a professzionizmus bevezetésére áhítozók éppen úgy elfelejtik tekin­tetbe venni, mint azt a körülményt, hogy nekünk nem szabad példát ven­nünk a Ferencváros, a Hungária, esetleg az Újpest mérlegéről, nekünk a kaposvári, debreceni, szegedi hely­zetekhez kell hasonlítani a magunkét és erről az oldalról bizony nagy üzleti sikerek helyett leginkább a leépítés veszélyéről hallunk.­­ Végső konklúzióképpen az álla­pítható meg, hogy ha a Comitetul Central nem is ilyen elgondolások alapján utasította el a Ripensia FC működésének engedélyezését, a vég­eredményben helyesen járt el és talán bizonyos ideig nyugvópontra juttatta ezt­ a kérdést, amely a magyar pro­fesszionalizmus bevezetése óta állan­dóan nyugtalanít anélkül, hogy kellő alapossággal, megfelelő tájékozott­sággal és hozzáértéssel foglalkoztak­ volna velük azok, akik felszínre hoz­ták. Ezzel ért véget Erős dr. nyilatko­zata és a mese a temesvári profiklub­ról. A profieszme romániai apostolai számára pedig nincs más hátra, mint a várakozás. Türelmes vágy türelmet­len, amint az a temperamentumuknak és szereplési vágyuknak m­egfelel. Koraszülött volt a temesvári profiklub ez okozta a halálát A román sportszövetség, mint amatőr alakulat, nem vezetheti be a profifutballt . „Amíg meg nem alakul minden sportág külön szövetsége, addig nem valósít­ható meg Romániában a hivatásos labdarúgás" Az erdélyi sportélet egyik vezérének nyilatkozata a romániai futball mai helyzetéről — .A Sporthírlap tudósítójától — SPORTHÍRLAP Szombat, 1928 december 1.

Next