Sporthirlap, 1928. december (19. évfolyam, 141-153. szám)
1928-12-01 / 141. szám
6 — Lassan nyitik az ajtó, szép csendesen belép Adorján barátunk, leveszi a kalapját, ünnepies pózban megáll az íróasztal előtt és megszólal: — Gratdálok szerkesztő úr! — Aztóm mihez gratulál, Adorján barátom? — Hát ahhoz, hogy a vidéki egyesületek kezdenek élni a pályaválasztási jogukkal. Tudom, hogy ebben része van a Sporthírlapnak is, bár a fővezérektől ezért aligha kap dicséretet. Nagyon... — Szeretném, ha valami érdekes hírt tudna mondani a mai álnok borongás világban. — Hát szó ami szó, van néhány érdekes hírem. — Halljuk. — Opatát felírta a rendőr. — Ugyan miért? — Mert ugyanazt nem tudta, amit a Sabaria sem tudott. — Adorján, hagyjuk ezeket a rébuszokat! Mi az, amit sem Opata, sem a Sabaria nem tudnak? — Pedig milyen egyszerű a felelet. Sem a Sabaria, sem Opata nem tudta, hogy Széll ellen nem lehet... játszani. — Adorján. Máris elegem van magából. — Bocsánatot kérek. Ha szerkesztő úr elküld, ki fogja elmesélni, hogy az OTT kiküldöttei miképpen jártak a Vác FC-nél? — Na jól van, hát mesélje el a látogatást. — A Vác FC-ben nagy örömmel várták az OTT képviselőit, akiket zengzetes francia nyelven „bon socher” kiáltással üdvözöltek. Minden rendben ment volna, ha az OTT emberei nem lettek volna olyan felette kiváncsi természetűek. Amikor azonban az urak a pénztárkönyvet kérték ... — Kitűnt, hogy nincsen pénztárkönyv. — Nem szeretem, ha szerkesztő úr alaptalanul gyanúsít. Igenis, hogy a pénztárkönyvet már augusztusban megvették, csak éppen nem írtak bele semmit. Még idei egyetlen győzelmüket sem könyvelték el, de valószínűleg azt a dicséretet sem fogják beleírni, amit az OTT-tól és a PLUSz-tól kaptak. — Adorján. Először is leszögezem, hogy ha még egyszer konfidens lesz — repülni fog. Most pedig feleljen arra, hogy mi lett a Vác—OTT-ügy vége? — Még nincsen vége. Az intézőbizottság elé kerül a Vác FC. — Mi hír van a Sabaria körül? — Utaznak kérem. Bár a héten rét■ tenetes esemény történt. Ma valami bősz bika rontott be a PLASz-ba Edzőin de genere Herzog, véres sürgönyt lobogtatva. Egyenesen Várkonyihoz rohant és síró hangon szólt: Palikám, úgy látszik lemondták a túrát! Várkonyi átvette a sürgönyt, elolvasta és nevetve visszaadta Herzognak, megállapítván, hogy nem a túrát mondták le, hanem a Herzog úr nem tud angolul. Különben még egy jó esetet tudok Herzoggal kapcsolatban. — Mondja el, de csak kivonatosan. — Igenis. Fodor dr. olvassa a PLASz határozatát: A Sabaria a túraengedélyt megkapja. Kötelezik azonban a vezetőséget, hogy a játékosokat hazahozzák. Majd szép csendesen megjegyezte: Ez a határozat Herzogra nem szól, ő ottmaradhat. — Úgy látszik, vicces kedvükben vannak az urak a PLUSz-ban. — Miért ne, szerkesztő uram? Egyebük sincs, mint a jókedvük. Különben amit semmi sem jellemez jobban, mint a következő — előre is jelzem, hogy kitalált, de azért valószínűnek látszó — kis kortörténelmi rajz." A Hungária és a Bocskay képviselői tárgyalnak. Uram — mondja Mózesi Preiszmannak — a legnagyobb sajnálatomra ki kell jelentenem, hogy otthoni utasításra élnem kell a pályaválasztási jogunkkal. Mégis nem lenne lehetséges, hogy nálunk játszanak? — kérdi Preiszmann. — Sajnos, nem — hangzik a felelet — ki van zárva. Semmi pénzért, sem adhatom el a pályaválasztási jogunkat, de ha esetleg hajlandó lenne a Hungária, mondjuk 8.000 pengőt fizetni, akkor beszélhetünk a dologról — Adorján, máskor hagyja el a... a kortörténelmet. — Kérem szépen. Van azonban egy óriási szenzim. Ez tény és nem történelem. — Na? — A Ferencváros megbízottja Délamerikába Utazott túrát lekötni. — Ez nem igaz. Pont a maga orrára kötnek ilyen titkot. — Pedig garantálom, hogy igaz. A szövetségben is érdeklődtem a dolog iránt, ott azonban olyan határozottan megcáfolták , hogy egészen biztosra veszem, hogy a forrásom nem informált hamisan. Nem vagyok én Sporttagblatt. — Nem, maga efég sokkal jobb blatt. — Bravó. Csak tessék viccelni. Talán még meg tetszik engedni, hogy egy-két szót mondhassak a bírókról is — Kivételesen. ■— Tetszett hallani, hogy mit mondottak Kami Fricire a sajtópáholyban, amikor meghallották nyilatkozatát, mely szerint „rossz napja” van ? — Nem hallottam. — Azt mondották. Majd gondoskodunk arról, hogy rossz hete is legyen. — Hagyja már szegény Ramit. Ne bántsa azt az ellenséget, aki megadta magát. — Mégis meg kell írnom, hogy a tribün hőse az a bemondó volt, aki hangosan bekiáltotta a bírónak: „Egy nagyszerű csapat és egy... rossz bíró küzdelme. Csuda sikere volt. Temesvár, november 29. A romániai futballsport legnagyobb problémája jelenleg a professzionalizmus bevezetése. Ha őszinték akarunk lenni, meg kell állapítanunk, hogy nem a természetes evolúció tette aktuálissá ezt a kérdést, hanem inkább azoknak a sportembereknek lelkes, de korai fellépése, akik az amatőrsport porondján szerepüket elvesztve, türelmetlen kezekkel megbolygatták az amatőrkérdést, külső beavatkozással siettetve a kifejtést. A munka nem sikerült. A román FSSR legfőbb szerve, a bukaresti „Comitetul Central” nem adott működési engedélyt a „Dacia Ripensio”-ról elnevezett Ripensia FC számára. Aprofialakulat meghalt, de él az eszme, él a nagy probléma. A nagyegyesületek intézői rettegve hajtják pihenőre fejüket, mert nem tudják, mit hoz a holnap. Nem hoz-e újabb akciót és újabb támadást játékosanyaguk ellen? Miután a profikérdés körül teljes zavar van, a helyzetet személyes vonatkozások még bonyolultabbá, teszik, szükségesnek tartottuk, hogy kikérjük Erős Vilmos dr.-nak, az erdélyi sportélet egyik vezéregyéniségének véleményét. Erős — Mondtam már, hagyja a bírókat. Ne bántsa őket. — Miért is bántanám én? Veri őket úgyis a közönség. ■ — Elég volt! Talán valami mást. — Domonkos Pál, a bolognai uszoda trénere, levelet írt Mechlovitsnak, mint ping-pong vezérnek és közli a világgal, hogy a világhírű magyarvizipóló-gárdát ő nevelte. — Adorján, ivott maga valamit, hogy csupa link hírt közöl? — Pardon. Én nem szoktam inni. Azután meg nem én írtam, hanem a Domonkos. — Hát hogyan jutott maga a Domonkos leveléhez ? — Úgy, hogy a levél — levelezőlap volt és mint ilyent, mindenki elolvashatta. Nevettek is rajta eleget. Hiába, szerkesztő úr, nem szabad felvágni. — Ez igaz. Csakhogy azután maga is ehhez tartsa magát. — Igenis kérem. A jövőben soha sem fogok felvágni — csak levágni. — Na, Isten vele, kis levágó. — Bon socher. Vilmos dr. Kolozsvárról már évek óta nyitott szemmel figyeli a romániai , labdarúgósport legparányibb megmozdulásait is, objektivitása vitán felül álló és így az ő véleménye a leghűbb keresztmetszete a jelenlegi helyzetnek. — Ami a Ripensia játékjogának megtagadását illeti — mondta Erős dr., — erre vonatkozólag kijelentem, hogy az FSSR nem is cselekedhetett másképpen. Szabályaiban kifejezetten benne van, hogy az FSSR amatőrsportszövetség, amely kizárólag az amatőr sportot kultiválja. Tehát a profizmust akkor sem vezethetné be, ha arra az időpontot helyesnek találná, illetőleg akkor sem, ha a professzionista rendszert a saját égisze alatt akarná megvalósítani. A szövetség legfőbb szerve, a Comitetul Central, amely az ügyben döntést hozott, rendkívül heterogén szerv, amelyben a futballhoz értők abszolút kisebbségben vannak. Ilyen fontos kérdésről, mint a professzionalizmus bevezetése, a céllövészet, vívás, atlétika, pina (speciális román nemzeti sportág) és más sportágak vezetői döntöttek, akik — ha az objektivitásukat esetleg meg is őrizték volna —nem értenek a futballhoz, általában a pár excellence amatőr sportágakat képviselik és akik a profi szótól félve — anélkül, hogy a dolgok mélyére tekintenének — elvi szempontból is ellene vannak. — A hivatásos labdarúgás eszméje addig nem valósítható meg Romániában, amíg meg nem alakul valamennyi sportág külön szövetsége, autonóm alapon és amíg ezek számára elérhetők nem lesznek azok a hatósági és állami kedvezmények, amelyeket ma még csak az FSSR élvez. Logikus és célszerű tehát, hogy a romániai futballsportnak ama vezetői, akik a profizmus bevezetése mellett agitálnak és a helyzet orvoslását csak ettől várják, még egy ideig türelmesek legyenek, legalább is addig, amíg a szomszéd országok tapasztalatai nyomán leszűrődhetik az a rendszer, amely a legalkalmasabb lehet gyakorlati szempontból. Nem is szólva arról, hogy Romániában ma még kevésbé vannak meg a professzionalizmus bevezetésének általános sportbeli és gazdasági előfeltételei, mint bárhol másutt, kétségtelen, hogy leghelyesebb, már elvi szempontból is, bevárni a nyugati államok profi sportjának további kialakulását. Miért térne át éppen az alig néhány éves futballsporttal rendelkező Románia a hivatásos labdarúgás rendszerére, amikor Európában sokkal gazdagabb és sportszempontból sokkal fejlettebb államok egész sora még nem vezette be azt. A romániai futballsport jelenlleg stagnál. Ez kétségtelen. De kétségtelen az is, hogy súlyosan megérzi a magyar profisportnak játékoscsábító hatását és néhány erdélyi játékos karrierjének is súlyosan érezhető befolyása volt a jobb játékosok kivándorlására. Azt hiszem azonban és épen a Tanzer-esetből kifolyólag erősödtem meg abban a meggyőződésemben, hogy a magyar futballsport már szaturálva van külföldi elemekkel és felvevőképessége már nem terjedhet tovább. Ez azután annyit is jelent, hogy a jobb belföldi játékosaink nem kacsintanak többé kifelé, a csapatok nem vesztik el a fáradságggal és áldozatok árán nevelt jobb játékosaikat, aminek következtében a játéknívó emelkedni fog és akkor esetleg a közönség is visszatér egykor anynyira népszerű sportjához. — Mert le kell szögeznünk, hogy jelenleg nincs közönsége a futballnak. Ezt a professzionizmus bevezetésére áhítozók éppen úgy elfelejtik tekintetbe venni, mint azt a körülményt, hogy nekünk nem szabad példát vennünk a Ferencváros, a Hungária, esetleg az Újpest mérlegéről, nekünk a kaposvári, debreceni, szegedi helyzetekhez kell hasonlítani a magunkét és erről az oldalról bizony nagy üzleti sikerek helyett leginkább a leépítés veszélyéről hallunk. Végső konklúzióképpen az állapítható meg, hogy ha a Comitetul Central nem is ilyen elgondolások alapján utasította el a Ripensia FC működésének engedélyezését, a végeredményben helyesen járt el és talán bizonyos ideig nyugvópontra juttatta ezt a kérdést, amely a magyar professzionalizmus bevezetése óta állandóan nyugtalanít anélkül, hogy kellő alapossággal, megfelelő tájékozottsággal és hozzáértéssel foglalkoztak volna velük azok, akik felszínre hozták. Ezzel ért véget Erős dr. nyilatkozata és a mese a temesvári profiklubról. A profieszme romániai apostolai számára pedig nincs más hátra, mint a várakozás. Türelmes vágy türelmetlen, amint az a temperamentumuknak és szereplési vágyuknak megfelel. Koraszülött volt a temesvári profiklub ez okozta a halálát A román sportszövetség, mint amatőr alakulat, nem vezetheti be a profifutballt . „Amíg meg nem alakul minden sportág külön szövetsége, addig nem valósítható meg Romániában a hivatásos labdarúgás" Az erdélyi sportélet egyik vezérének nyilatkozata a romániai futball mai helyzetéről — .A Sporthírlap tudósítójától — SPORTHÍRLAP Szombat, 1928 december 1.