Sporthirlap, 1930. április (21. évfolyam, 38-47. szám)

1930-04-03 / 38. szám

CSÜTÖRTÖK, 1930 ÁPRILIS 3. SPOR­THÍRLAP .......... min in mii Iiiimimim hm m­iiiiiiiihiibuibiiIHUIP­O­W Wllll lVili válogat__ Irta : Bús Fekete László SÁTOR VIHARKABÁT HÁTIZSÁK Készítőnél: MOgáR GYUSÍRÁS, VII., Károly-körút 3/a. Tel.: J. 321-02 (Ke­rtész II. a régi válogatott csa­patok leglelkesebb, legharcosabb ka­tonája volt. Kertészt soha senki nem látta fölényeskedve, nyugodtan, flegmával játszani. Ő egész szívével, egész lelkével verekedett az első perc­től az utolsóig és mindmáig példája annak, hogy miképpen kell harcolni a futballistának, akit beállítanak a nemzeti válogatott csapatba. Küszö­bén a svájci válogatott meccsnek, amely egyúttal próbamérkőzése kell, hogy legyen a májusi nagy össze­csapásnak is, véletlenül összetalál­koztam Kertész Vilivel és azonnal felvillant bennem a terv: meg kel­lene szólaltatni ezt a régi lelkes reprezantatív játékost az új, nagy próbatétel előtt.) Én: Jónapot Vili... mi újság­? Kertész: (mosolygó, örökké fiatal, ruganyos figurájából csak úgy árad az erő és az energia) Mi lenne­! Sem­mi. Élünk! Én: (azonnal rátérek a tárgyra) Hogyan állítaná fel a válogatott csa­patot, Vili? Kertész: (minden megfontolás nél­kül azonnal felel, látszik rajta, hogy nem érte váratlanul a kérdés és már sokszor és huzamosabb ideig foglal­kozott a dologgal) Az én csapatom a fejemben már régen készen van... Tessék: kapus: Acsi­, hátvédpár: Dudás és Fogl, fedezetkor: Kléber, Turay, Kronenberger, csatársor: Táncos, Takács, Teleki, Spitz, Ko­­hnt... Én: (megvallom, egy kicsit elhall­gattam a csapat felsorolása után, majd boncolgatni kezdtem a csapat­részeket) Hogy született meg magá­ban ez a halfsor­­nenbergert, annak ellenére, hogy most bekkel. De játszott ő hosszú ideig halhalfot is nagyon jól. Én: Viszont Kiéber sem olyan da­liás termetű játékos. Kertész: Kiéber ma olyan remek formában van, hogy őt nem lehet ki­hagyni a csapatból. Megjegyzem, még Wilhelm is megfelelő balbali lenne szerintem, (nevet) Ő majdnem úgy játszik halfot, ahogy én játszot­tam valamikor. Belemegy, van szíve, perslije verekedni, dolgozik az utolsó percig. Azért nem tudott Takács játszani­ ellene a Újpest—Ferenc­város meccsen. Én: Szóval a halfcorral végeztünk. Kertész: Még nem. Azt akarom ugyanis elmondani, hogy én a Bauer—Wieser szárny ellen harc­ol­­tam sokáig a válogatott csapatban. Akik akkor jártak a meccsekre, tud­ják, hogy mit jelentett ez a szárny súlyban és erőben? Én mégis álltam velük szemben, mert az első össze­csapás után Bauer félkört írt le kö­rülöttem és ettől kezdve meg volt a respektus. (hangosan nevet) Amikor Fogó Ts. bekkelt és én halfoltam előtte, reszketett a pali, aki csatárt játszott ellenünk. Laussanneban a vá­logatott meccsen úgy összenyomtunk egy csatárt, hogy percekig kereste utána a testrészeit. Én: Hát ez talán mégis túlzás, ked­ves Vili. Kertész: Nehogy azt tessék hinni, hogy én a durva játékra akarom buz­dítani a játékosokat. Isten őrizz! Csak az erélyes, férfias futballra, ahogy Angliában is játszák a fut­ballt. A felsőtestet igenis ki kell hasz­nálni teljes mértékben. Borsányi és Obitz filigrán felsőtesttel mit kezd­jen az olaszok ellen? Nem kell kérem trükközni, fejelni kell és játszani si­mán és egyszerűen. Én: És a csatársor? Kertész: (nagy meggyőződéssel magyarázni kezd) Nagyon egyszerű a dolog... meggyőződésem, hogy Turay egyenesen centerhalfnak szü­letett ... én megjósolom itt, — ne tes­sék elfelejteni — Turay rövidesen centerhalfot fog játszani a Fradiban is... egy centerhallnak nem szabad finoman játszani, bele kell menni abba a labdába és amikor például belefejel a kapus kiadásába, akkor a­z ellenfél centerének éreznie kel, hogy vigyázat, itt van valaki! Minden mozdulatában benne kell lenni annak, hogy „Itt vagyok!" És Toray ilyen centerhall. És pláne az olaszok ellen ilyen középfedezetre lesz szükség! Én: (közbeszólok) Most még csak a svájci csapatról beszélünk. Kertész: Az olaszok ellen kiállí­tandó csapatot szerintem nem szabad elválasztani a svájci csapattól. Sem­mi értelme sincs, érzésem szerint, a kísérleti csapatnak. Össze kell állí­tani a csapatot, amely az olaszok el­len fog játszani és ennek a csapat­nak jó tréning és vizsga lesz a bázeli mérkőzés. Én: Szóval? Kertész: Szóval az lenne a leg­helyesebb, ha Pataky kijelölné azt a tizenegyet, akikben legjobban bí­zik és a hátralevő négy hetet arra fordítaná, hogy összeszoktassa őket Én nem akarok tanácsot adni, de az összeszoktatásra az első legjobb­ al­kalom a bázeli válogatott meccs lenne. Én*: Akkor térjünk vissza a half­­sorhoz. Kertész: A centerhalffal már vé­geztem. Következik a két szélső hall Szerintem két olyan alacsonyter­metű h­all, mint Obitz és Borsányi, a® olaszok ellen nem lenne meg­felelő. Ezért, teszem baloldalra Kno-Kertész: A jobbszárny adott, Ta­kácsot és Táncost nem lehet szét­választani. Én: Ezt nem értem. Miért lehet akkor Spitzet elválasztani Szabótól? Kertész: Kohut ma olyan nagy formában van, hogy nem lehet ki­hagyni. Ha két nekivaló labdát kap, eldöntheti a meccset. Spitz pedig olyan minden bájjal megkent róka, hogy neki egészen mindegy, ki ját­szik mellette. Csak jól játszan az illető. Én: És a center? Kertész: Nincs más, csak Teleki. Igaz, hogy puha, de mégis center. És ez a legfontosabb. És ott van mö­götte Turay — már­ az én csapatom­ban —­ szemjény támasztéknak. Ma nincs jobb ember Telekinél, aki sze­rintem remekül osztogat labdát. Én: A védelem? Kertész: Az nem lehet vitás. A há­rom újpesti ma versenyen kívül áll. Én: És az előkészületek? Kertész: A két válogatott meccsen kívül, ami az olaszok terminusáig még hátra van, kétszer-háromszor együtt játszatnám a kijelölt csapa­tot a hét közepén egy-egy speciáli­san összeállított másik csapat ellen. Szokjanak csak össze a fiúk. Hiszen a válogatott meccseken is láttuk, hogy a második félidőben mindig jobban ment a játék, mert már az első félidő is sokat jelentett az össze­­szokás szempontjából. Én: Erre költség is volna­ a vidéki jelöltek­­felhozatala. Kertész: Azt nagyon könnyen be lehetne hozni a próbameccseken sze­dett belépődíjak árából. Mert egészen bizonyos, hogy ezeknek a mérkőzé­seknek lenne megfelelő publikuma. Én: Mit tippel május tizenegyre? Kertész: (meggyőződéssel) Kizárt­nak tartom, hogy az olaszok itt győz­hessenek! (kis szünet) Ja igaz, azokat a próbameccsekéőt csütörtökön kelle­ne tartani. Ezt a trénerek is be tud­ják jól illeszteni a klubok tréning­­szisztémájába és így nem zavarná a csapatok speciális készülődését sem. Én: (minden átmenet nélkül) Ki lesz a bajnok! Kertész: A Ferencváros. Én: És ha Újpest nem ad le a hátralevő öt meccsen egy pontot sem? Kertész: Én emlékszem arra, hogy öt pont fórja volt már a lila-fehérek­nek és a hátralevő három meccsen, a Kispest, a III. kerület és a VÁC ellen leadták az öt pontot. (gondol­kozik) De ha a Bocskayt vasárnap megverik, akkor mégis el kell ismer­ni, hogy sanszuk van a bajnokságra. Én: Beszéljen valamit a Vác-ról is. Hiszen most őket trenírozza. Mi van Csibivel? Kertész: Még mindig­ nagyon jó, csak az a kár, hogy ezeken a b­­iig­­meccseken, amiket ma játszunk a második osztályban, érthető okok­ból, nagyon félti magát. Nem megy bele és ha harcolni kellene, leáll. Én: És a többiek? Kertész: (nagy lelkesedéssel) Ké­rem, tessék megírni, hog­y a Blau I.-nél nincs jobb hátvéd ma a ma­gyar csapatokban. Én: Igazán? Kertész: Szenzációs formában van. Igazán gyönyörűség nézni a játé­kát. Én: Maga betenné a válogatottba? Kertész: (nevet) Hát hogy is mond­jam... azért nem tenném be... játszón ő csak a Vác-ban! Én: Kedves Vili, a maga váloga­tott csapatában sehol sem szerepel Kalmár. Mi az oka ennek? Kertész: Mert nem hiszem, hogy tavasszal egyáltalán játszani fog. Én: Miért? Kertész: (nevet) Kérem, én spe­cialista vagyok a lábtörésekben. Ne­kem pont olyan nyílt törésem volt, mint Kalmárnak. Én: És? Kertész:­ És hat hét után mankón kimentem a pályára trenírozni és két hét múlva, játszottam is. Kal­márt nagyon elkényeztették. Persze, hogy fáj kezdetben az a láb, éppen ezért kell dolgozni vele. Nem kel­lett volna Nizzába vinni, hanem ehelyett itthon dolgoztatni, akkor ma már játszana. Én: De Vili kérem ... az orvos nem engedte meg neki a tréninget. Kertész: (nem hagyja magát) Ké­rem nekem a Pólya tanár úr azt mondta, hogy rövid®bb lesz a lá­bam ... és hogy soha többé nem fo­gok futballozni és én mégis kimen­tem trenírozni... és tessék... nézze meg ezt a lábat... kétszer volt el­törve... még­se cserélném el senkié­vel! (Ezzel a mondattal vége is az in­terjúnak. Kertész búcsúzik és én azt gondolom, hogy érdemes gon­dolkoz­­ni mindazon, amit az ő lelkes, egyéni stílusában elmondott. Mert egy olyan játékos beszélt itt, aki sokat próbált, ért a futballhoz és hisz is benne.) FTC pálya Üllői­ út Vasárnap, április 6-án, délután fél 5 órakor Újpest—Bocskay Előzőleg fél 3 órakor Nemzeti—Kispest I. ligabeli bajnoki mérkőzések 3 Derűs történet az elnöki áldozatkészségről és arról, hogy a játékoscsábításnak is meg­vannak a maga törvényei és a határai Olyan naiv ember az elnök úr, hogy nem is lehet rá haragudni. Nézzük csak!­­ Az UTE amatőrcsapatában igen sok a tehetséges játékos, innen került ki például Jakube, Wilhelm és még egy-kettő, akik már kisebb-nagyobb karriert is befutottak. Az UTE ama­tőrjei igen lelkes fiúk, nagyon jól tudják azt, hogy ha valóban nyílik számukra érvényesülési lehetőség, hát ott van nagy­ anyaegyesületük, az Újpest. Dehát vannak vállalkozó, szellemű emberek is, főleg olyan he­­­lyen, ahol újpesti játékosokkal már elég jó vásárt csináltak. Ilyen például az egyik vidéki ligacsapat, amelynek elnöke nagy lépésre határozta magát. Levelet írt az UTE amatőr jobbszél­sőjének, a levélben őszintén feltárta szívének kínzó gyötrelmeit, mondván, hogy kedves fiatal barátom, láttuk magát jobbszélsőt játszani egyesüle­tének egyik bajnoki mérkőzésén, nekünk pont egy ilyen nagyon te­hetséges jobb­szélső­re volna szüksé­günk, jól gondolja meg: nem volna kedve fölcsapni hozzánk profinak? Utazzék ide bátran, ne féljen senki­től, mi megfizetjük minden költségét. Ön előtt áll az egész jövő, főleg, ha sürgősen ideutazik, mert amint em­lítettem, nekünk éppen­ egy ilyen te­hetséges ... stb. Ezt írta az elnök úr, még­­pedig nem is apokrif alapon, nincs őneki semmi titkolnivalója kérem szépen, olyan nyílt dolog az, mintha például ibolyát szedni megy az ember ilyen­kor tavasszal az erdőbe. A nagyon tehetséges jobbszélsőt erősen meg­hatotta az elnök felőle táplált jó vé­leménye és kíváncsi volt, hogy­ váljon saját intézője is így vélekedik-e ra­gyogó képességei felől? E célból be­mutatta hát a szívélyes meghívást. Löw természetesen nagy megrökö­nyödés és a levél korpusz deliktiként azonnal le is foglaltatott. Most többféle lehetőség van: 1. Az elnök urat barátságosan fel­szólítják, hogy érdeklődését — leg­alábbis az újpesti vidéken­­— szün­tesse be. 2. Egyben elmondanak az elnök úr­nak egyet és mást a játékosszerzés csinjáról-b­in­járól, azzal a kommen­tárral, hogy ilyen levelet elküldeni névaláírással és a csábítás minden kellékével felszerelve elsősorban is a legvakmerőbb játékoscsábítás, azután meg olyan halk, költői lélekre valló ténykedés, amely még azt sem éri meg, hogy komolyan vegyék. 3. Végül megtörténhetik az is, hogy az UTE — csatolva jelzett levelet­ — egész egyszerűen feljelenti az illető elnök urat, ami többféle szempontból kellemetlen következményekkel jár­hat. Hát úgy­e derűs ez a történet? A Sabaria húsvétja Görögország­ból kapott meghívást négy mérkő­zésre. A szombathelyi proficsapat a meghívást valószínűleg elfogadja. Mit ér a győzelem a Hungária ellen. Az Ungvári Testgyógyorlók Köre meghívta a­ Hungáriát, a pün­kösdi ünnepekre két barátságos mérkőzésre. Az UTE ez alkalommal avatja fel új pályáját, azonban a Hungária nem tudja vállalni a meg­hívást. Hír szerint a Kispest haj­landó­­a Hungária meghívását át­vállalni és az ezirányú tárgyalások már folyamatban vannak.

Next