Sporthirlap, 1931. június (22. évfolyam, 51-59. szám)

1931-06-04 / 51. szám

CSÜTÖRTÖK, 1931 JÚNIUS 4. SPORTHÍRLAP A Ferencváros túraexpedíciója immár másodszor vág náki a hosszú tengeri útnak, hogy egy másik világrész kényes ízlésű fut­­ballközönsége előtt reprezentálja a magyar labdarúgósportot. A múlt esz­tendőben a­­zöld-fehér gárda fényesen megfelelt vállalt feladatának. Sport­­beli és társadalmi sikereivel egyaránt mély benyomást hagyott hátra, úgy­­annyira, hogy az óceán túlsó partján még most is szeretettel emlegetik és a nagyrabecsült ellenfélnek kijáró tisztelettel várják a ferencvárosi csa­­pat­ot.­­ Az első kedvező impressziót megerő­síteni,­­esetleg fokozni csak hasonló értékűt vagy még­­ jobb teljesítmény­nyel lehet. A Ferencváros idei szerep­lése nagyon változatos hullámvonalon haladt s voltak periódusok, amikor attól kellett­­tartani, hogy pályafutásának görbéje végzetesen aláhanyatlik. Ám a zöld-fehér tábor ősi ereje, amelyet, a dicső múlt hősi emlékei tartanak éb­ren, diadalmaskodott. A ferencvárosi csapat­ a mélypontról imponáló ener­giával tört fokozatosan, felfelé, s mire ezévi legnagyobb feladata elé érkezett, ismét ott áll az­­ erőlistán a legelsők között.­­ A zöld-fehérek szinte csodálatos új­jáéledése és a­ harckészség még egyre felfelé haladó, vonala biztató ígérete a második délamerikai hadjárat sport­­beli, sikerének. Csupán egy aggasztó jelenség van, ami az útrakelés órái­ban gondolkodóba kell, hogy ejtse a magyar sporttársadalmat, nevezetesen, hogy a ferencvárosi túraexpedíciónak ezúttal nem akadt fővezére. A túra technikai és­­sportbeli része most is a legjobb kezekben van, ám akik ezt a nehéz és felelősségteljes munkát vál­lalták, aligha tudnak majd időt és mó­dot találni a társadalmi reprezentáció ugyancsak jelentős­­feladatának ellátá­sára. Rendkívül sajnálatos, hogy egy olyan nagy és . . tekintélyes egyesület­ben, mint. a- -ferencvárosi „Torna, Club, ngm..akadt" egyetlen vezetőségi tag sem, aki a délamerikai túra társadal­mi részének irányítását saját egyesü­lete , és. a magyar sport érdekében vál­lalta, illetőleg vállalhatta volna. Ez mindenesetre hiánya a második délamerikai túra előkészítésének, de semmi esetre sem olyan nagy rende­zési hiba, mint amit másik délameri­kai reprezentánsunknak, az újpesti bajnokcsapatnak vezetősége elkövetett. A, társadalmi sikert, reprezentáló ve­zető­­nélkül is biztosíthatja a túracsa­pat résztvevőinek fegyelmezett, sport­szerű viselkedése, ám sportbeli sikert — éppen­ Délamerikában csak tel­jes fegyverzetű együttessel lehet el­érni. A Ferencvárosnál e tekintetben nincs is hiány, Újpest azonban elhibá­zott túrapolitikája következtében, köz­vetlenül a nagy hadjárat előtt elvesz­tette legkiválóbb frontharcosát. De ha vannak is momentumok, ame­lyek meggátolják, hogy százszázalékos bizalom kísérje két elsővonalbeli csa­patunk délamerikai szereplését, vég­eredményben mégis elég erősnek kell tartanunk mindkét seregünket arra, hogy az egyik fővezér, a másik pedig zászlótartó nélkül is csatákat tudjon nyerni a magyar nemzetnek a tenge­rentúli futballfronton - * Hyperol szájvíztabletta ideális száj- és torokfertő­tlenítő. „Drang nach Ossen”. Nyomulás Kelet felé. Csakhogy most nem né­metek hajtogatják ezt a jelszót, ha­nem a franciák. Most egyszerre két francia túracs­apat is indul Közép­­E­urópába. Pedig a franciák­ nem szoktak túrázni. Az újabban jelent­kező impozáns, nemzetközi sikerek aratása azonban­ úgy látszik minde­nütt egyforma.. Mint értesülünk,­­június elején a tavalyi bajnok FC I­éte csapata érkezik jugoszláv tú­rára, ezt követően pedig augusztus­ban az AC Amiems, amelynek túrája hosszabb lélekzatú lesz és több­­középeurópai országban fog le­bonyolódni. * Bajnokság helyett 1­4-16 résztvevővel „mestertornát” akarnak rendezni a jövő évben, hogy így áthidalják a létszámemelés jogi akadályát Reform­lavina a profifronton Kevesebb válogatott mérkőzést és több bajnoki meccset, olcsóbb szövetségi és egyesületi adminisztrációt, a vidé­kieknek is jogot a pályaválasztás megvásárlására és végül létszámemelési lehetőséget követel a profifutball mai vál­ságos helyzete A bajnoki év befejeződött, már csak az osztályozó mérkőzések vannak hát­ra, lehet készülni a következő bajnoki évre. A készülődés­ azonban ezúttal sokkal többet jelent, mint máskor. Mert a profifutball vezérei messze­menő konzekvenciáikat kénytelenek le­vonni abból a tényből, hogy a futball népszerűsége, illetve a közönség szá­ma az utolsó időszakban rohamosan megcsappant. Már évközben is történtek kísérle­tek az irányban, hogy a futballsport­­ban reformokat léptessenek életbe. Ezek az elszigetelt indítványok azon­ban akkor még meglehetős ellent­mondással találkoztak és többnyire nem is voltak annyira általánosak, hogy az illetékesek valóban melléjük állhattak volna. A legfőbb hiba azon­ban az volt, hogy az évközben felvető­dött indítványok, mindig csak vala­mely csoport érdekeit szolgálták és erre a többi érdekelt még mereveb­ben elzárkózott az elől, hogy a re­formot támogassa. Most­ azonban a futballsport általános elsze­gényedése következtében a re­formok egész sora követel meg­valósítást, hogy ezzel egyidejűen elégítsen ki mindenféle igényeket. Annyi bizo­nyos, hogy a legközelebbi futballév mér jelentős változásokat fog hozni.. A legtöbb reform, a dolog természe­ténél fogva, főként anyagi termé­szetű, de a profisportról lévén szó — nagy befolyással van magára a bajnokságra is. Ugyanis­ a mai bajnoki rendszer az egye­­sületek többségének nem nyújt kielégítő megélhetést, mivel az adók nagy­ súllyal nehezed­nek rájuk, a futballszövetség drága életmódja pedig a legjobb, terminu­sokat veszi el tőlük a válogatott mér­kőzések számára. Az első és legálta­lánosabb kívánság tehát az, hogy a válogatott mérkőzések számát okvetlenül csökkenteni kell, ugyanakkor pedig arról is gon­doskodni, hogy a bajnoki mér­kőzések jövedelme emelkedjék. E második követelmény kapcsán többféle megoldás van a levegőben. Már néhány hónappal ezelőtt, a lét­szám­emelési harccal kapcsolatban fel­merült a terve annak, hogy a buda­pesti bajnoki mérkőzéseket az úgy­nevezett Nádas-féle rendszerrel sor­solják ki, így elérhető lenne az, hogy a Ferencváros és a Hungária fel­váltva legyenek itthon, ami a pálya­nélküli egyesületek elhelyezkedését nagy mértékben megkönnyítené. En­nek viszont élesen ellene szegült a Nemzeti, amely azt hangoztatta, hogy ez esetben a Nemzeti sohasem fog olyan naphoz jutni,­­ amikor egészen egyedül lehet Budapesten, mert az egyik nagycsapat okvetlenül itthon fog játszani. Az I. liga egyesületi vezérei ked­den összeültek egy rövid értekez­letre és azon már próbáltak kiutat keresni, de egyelőre csak annyira jutottak el, hogy a közvetlen és in­tenzív tanácskozásokat szükségesnek látják és a liga kollégiumát a közeljövő­ben állandó permanenciában fogják tartani. De ott mindjárt szóba került az a mai nagyon beteg állapot, hogy a fő­városi egyesületek a pályaválasztói jogot szabadon csereberélhetik, míg a vidékiek ennek a sportbeli és anyagi előnyeitől teljesen el vannak tiltva. Meg kell állapítani, hogy a közeli jö­vőben ezen a téren új reform van születőben. A vidékiek is meg fogják kapni azt a jogot, hogy pályaválasz­tást vásárolhassanak akár pesti, akár más vidéki egyesülettől, csak az lesz tilos, hogy vidéki, csapat a maga pályaválasztását egy fővárosi csapatnak eladhassa._ Még más reformok is készülnek, leginkább a mérkőzések elszámolásá­val kapcsolatban, de ezeknél jelentő­sebb az a belátás, hogy a szövetségi és egyesületi ad­minisztrációt az egész vonalon le fogják építeni. Az I. liga kollégiumában nagyon ko­moly hangok ígérték, hogy a méreg­drága adminisztrációt már a közeli jövőben jelentősen olcsóbbá fogják tenni, ugyanakkor az egyesületek a maguk háztartását minden külön fo­gadkozás nélkül is, a viszonyok­­kény­szerítő hatása alatt a tavalyinál jóval szerényebben fogják­­ berendezni­ Annyi bizonyos, hogy a futballozás ezentúl csak az egészen kivételes tudású sztá­rok számára lesz gondtalan meg­élhetés forrása és az egyesü­letek háztartásában amatőr­munka fog uralkodni a sok he­lyütt valóban indokolatlan tiszt­viselői fizetések helyett. Érdekes tünet, hogy újabban a létszámemelés újabb formáját éppen a pesti kisegyesületek köréből lanszírozzák. Már kedden is folyt intim megbeszé­lés, amelyből kiderült, hogy nemcsak az a kívánság, hogy a válogatott mérkőzéseket apasszák, hanem az is, hogy ugyanakkor a bajnoki mérkőzéseket szapo­rítsák. Érdekes, hogy ennek a tervnek a pesti hívei ma már attól sem riadná­nak vissza, ha a létszámemeléssel újabb­­ vidékiek jutnának be, mert már készül egy tervezet, amely .­sze­rint g­ vidéki­ csapatokkal való újabb mérkőzések a­­ gazdasági érdekeikre féltékeny ,pesti közép­egyesületeknek kellő­­kárpótlást nyújtanak. Érdekes terv merült fel arra is, hogy a létszámemelést ne csak alap­­szabálymódosítással lehessen megolda­ni. A bajnoki rendszeren ugyanis csak hat hónappal a bajnokság kiírása előtt lehet változtatni, ennyi idő pe­dig az őszi szezon előtt már nincsen. A terv tehát az, hogy az 1931—32-es futballesztendőre a bajnokságot nem írnák ki, ha­­nem ehelyett egy 14-es vagy 16-os létszámú mestertornát rendeznének, amelyre, a hathónapos tilalom nem vonatkozik, de viszont ki­ kell rá mon­dani, hogy a helyezettjei a következő évben jogosultak a bajnokságban résztvenni. A bajnok helyett pedig erre az esztendőre a „mester” cím jutna a győztesnek. A rendkívül sok reformterv együt­tesen máris nagy anyagot jelent, amely minden irányban segíteni pró­bál a profifutball érdekeinek. A sok kérdés előzetes kidolgozására az I. liga vezérei most sorozatos üléseket fognak tartani. A legelső tanácskozás csütörtökön délután 5 órakor lesz S Magyar csapatok a hatá­rokon túl A mai túramérkőzések Míg amatőrjeink legjobbjai Űrnap­ján a Középeurópai Kupáért Pardu­­bitzban mérik össze erejüket a cseh­szlovákokkal, a profi válogatott pedig Németországba készül, addig néhány­­csapatunk kisebb túrát bonyolít le. A magyar csapatok csütörtök—pénteki programja így fest: Csütörtök Pardubitz: Magyar—csehszlovák vá­logatott mérkőzés. München: Sabaria—­M. Wacker. Eszék: Budai „11”—E. Gradjanski. Arad: Vasas—Olimpia. Resica: MTK—BMTE. Péntek Hannover: Hungária—Arminia. Obitz abbahagyja. A ferencváro­siak kistermetű, de nagytudású fe­dezete, a válogatott csapatnak sok esetben oszlopa, a futballraffinéria legnagyobb készültségű képviselője volt Obitz Gábor. Az idő múlásával azonban elvesztette az első csapat­ban a helyét és Gabi, az „Apa”, az ilyesmit szótlanul el nem viseli. Most, a túra előtt kiosztották a sze­repeket, de neki nem jutott szerep. Obitz ebből megállapította, hogy végleg a második rajvonalba tették. Minek itt tovább várni? A szerző­dését meg akarta újítani a Ferenc­város, Obitz azonban már nem kért belőle. Akkor már inkább elmegy Németországba, ott első személy, itt csak második.. Az aktív futballnak azonban vége, Obitz tréner lesz, ez már elintézett dolog. S amennyi fut­balltudás ebbe az apró emberkébe szorult, bizonyára jó­ trénere lesz a német futballcsapatnak, amelynek egykor játékosa is volt .

Next