Sporthirlap, 1931. július (22. évfolyam, 60-68. szám)

1931-07-02 / 60. szám

CSÜTÖRTÖK, 1931 JÚLIUS 2. C, '!: ■ • , :j. I SPOR­THIRLAP A­z Újpest-ügy... A Dumavár hangulata, drukker-indokolások a bal­sikerről, a nagy túra drukkerindulatokon keresztül Az Újpest egyik vezetőségi tagja nyilat­kozik az anyagi balsikerről és a csapat visszarendelésének körülményeiről Volt: búcsúztatás, zsebkendőlenge­­tés, síró asszonyok, kemény fogadko­zások. (Elutazott az Újpest Délameri­­kába.) Van: „úgy­e megmondtam”, „tudtam előre”, „amit főztek,­ egyék meg”, szóval némi kétség, erős áram­lattal, olyan irányban, hogy a ma­gyar bajnokot nem illik kitenni to­vább az anyagi és erkölcsi bizonyta­lanságnak. Tény, hogy az Újpest eddigi eredményei nem hirdetik a magyar futball kiválóságát, ám, aki tisztában van azzal, hogy mit jelent egy hosszú tengeri út után, mereven, tréning nélkül a világbajnok Uru­­guay-jal, majd az uruguay-i élcsapa­tok kombináltjaival mérkőzni, jól látja, hogy az Újpest erkölcsi passzívája ne­gatív, jobban mondva — relatív. Csakhogy ezzel a relativitással olyan abszolút megfogható anyagi kudarc is jár, ami magával hozza, hogy az Új­pest itthoni vezetősége a csapat haza­ Sátor, vitaMi, hátizsák készítőnél, Molnár Gyulánál 1t­., Károly körút 3/c- Telefon: J. 321-02 fi Magyar Szabadsverés Egyesület hivatalos szállítása rendeléséről döntött. Erről és egy-két aktuális kérdésről beszélgettünk né­hány újpestivel — köztük az egyik elnökségi taggal is. Nagyon hozzászoktunk a győzelmekhez... A Dumavár székhelyén, a törzs­kávéházban lanyha az irányzat. Fagy­lalt és egyéb hűsítők mellett ülnek a drukkerek és lehetőleg keveset izgul­nak, ami főleg a meleggel függ össze. Az ember azt hinné, hogy szidják a vezetőséget, a játékosokat, a Hungá­riát és a Ferencvárost, mert ez a régi jó időkben bizony így volt műsoron. Most más szelek lengedeznek a Du­mavár fölött. A vezetőséget békén hagyják (még Langfelder is), sőt az egyik hangadó drukker ki is jelenti: — Langfelder nem tehet semmi­ről. Én tudom, hogy ő ellene volt a túrának is, meg a túra előtti mécs­eseknek is. Patyi odavaló a helyére. Vagy tudnak az urak egy jobbat? Patyi helyzete tehát szilárd, leg­alább annyira, mint Bethlenné, ami ugyebár, nagyon nagy szó. Schwarcz Náci, az egyik drukker (aki nem csupán egy nagyobb eset­nél esik kétségbe, hanem már akkor is, ha mondjuk egy vereség árnyé­kolja be a csapat győzelmi szériáját) ezeket mondja: — Ajjaj ... Jól nézünk ki... Érdeklődéssel fordulnak feléje a fejek, többen magyarázni kezdik, hogy ez az ajjaj egyáltalában nem helyénvaló. Mire Náci barátunk sür­gősen javít. — A Dumavár olyan, mint a srap­nel. Ha sokat piszkálják, fölrobban... A hasonlatnak robbanó sikere van. Valaki megjegyzi: — A srapnel nemcsak akkor rob­ban, ha piszkálják ... Schwarcz úr „négyszemközt” opti­mista: — Az a baj kérem — mondja —, hogy nagyon hozzászoktunk a győzel­mekhez. Persze, hogy rosszul esik az ilyen szereplés. Dehát a gólarány is mutatja, hogy a legközelebbi eredmé­nyünk már jó lesz. 0:8, 0:2, 0:1, így mentek a meccsek ... Most jövünk mi... 270 perc és egyetlen gól se ... Kalmár, aki a fődrukkerek közé tartozik, a­­ vízipólóról beszél: — Ne menjünk olyan messzire ... Maradjunk csak Pesten... Tessék megírni, hogy a Beleznay nagyon vic­cesen bíráskodik... De lehet, hogy csak az UTE ellen... Na lám, nemcsak a futball divato­zik itt. (Persze csak nagyon rövid átmenetről van szó.) Még Ladányi Lóri, a Ladányi dinasztia egyik fő­kritikusa száll vitába Beleznay felfo­gásával. Azt magyarázza, hogy az egyik bekk, aki Wanniera volt állít­va, nem állhatott a szegedi center mögé, hanem csak eléje, mert ha mö­gé állt, akkor Beleznay azonnal le­fújta, ha kezével a labda felé csapott, így viszont, Wannie gyorsabb úszó lévén, beszaladt egy-két gól. — Na, de nem érdemes — mondja az ifjú Ladányi. Következik: Délamerika. — Mivel magyarázzák azt, hogy a helyzet így alakult? — kérdjük. — Mivel? — mondja D. úr, aki nem akar név szerint szerepelni — azzal, hogy csatársor nélkül nem le­het gólt rúgni. Az ifjú Ladányi már pontos „sta­tisztikát” is készített: — Ki hallotta — ezt mondja —, hogy egy csatársor 270 perc alatt egyetlen gólt se rúgjon? — Menjen ez a csatársor szenet lapátolni — szól közbe szenvedélyesen D. úr. Aztán így folytatja: — Amikor Temesváron Auer lesé­rült, akkor azonnal kellett volna egy­két góllövő csatárt venni. Ennyi az egész. Itt bukott meg a túra. Ita Langfelder itt van és nem a csapat­tal Temesváron, egész biztos, hogy ha kapja a hírt Auer sérüléséről, azonnal látja, hogy mi a teendő. Ő nem volt itt, az itthoniak pedig nem gondoltak erre. Különben is, mi szük­ség volt az egész előtúrára? Ladányi Tóni bácsi, aki eddig­ nem szólt semmit, a szokott legyin­téssel közbeszól: — Ezek már elmúlt dolgok — mondja. — Az biztos, hogy nem lehe­tett mást csinálni. Én tudom, hogy Marosnak nem volt pénze, muszáj volt megcsinálni azt a kirándulást. És különben is. Auer éppen úgy meg­sérülhetett volna a túra első meccsén. Vagy a hajón, vagy az utcán, vagy, mit tudom én hol. Még talán szeren­cse is, hogy mire a csapat hazajön, lesz egy épkézláb csatárunk. — A végén Auer még köszönetet mond Hoksárinak, hogy eltörte a lá­bát — mondja D. úr. — Legalább a prémiumokat meg­spórolják — jegyzi meg Kalmár. — Ne fájjon a maguk feje, hogy mit spórolnak és mit fizetnek rá —­­mondja D. úr —, megnyugtatoa, hogy a Ferencváros is alaposan benne van a tészban. — Meg vagyok nyugodva — mondja Kalmár úr. — Sok van ne­künk abból, ha a Fradi is ... így még rosszabb ... A Fradiról különben is sok szó esik itt. Úgy tudják, hogy a zöld-fe­héreknél sincsenek rendben a dolgok. Alighanem annak is műsoron kívüli hazatérés lesz a vége. Ha igaz, — van fedezet — Nem nagyon fogunk örülni a Fradi balsikerének — mondja Tóni bácsi. — Mert ahogy tudom, nálunk valahogy csak rendbejönnek a dol­gok. De nem szeretném, ha a Fradi­nál zavarok lennének a kirándulásból. Valaki diszkréciót kérve meg­jegyzi: — Én úgy tudom, hogy mielőtt el­ment a csapat, már lejegyezték az esetleges deficitet. Aschnep maga 2500 dollárt jegyzett. A fedezet tehát megvan. Még marad is belőle egy kis vásárlásra. (Tekintve, hogy diszkrécióról van szó, mi is diszkréciót kérünk olva­sóinktól.) A diszkrét drukker még ezt mondja: — Az biztos, hogy az expedíció összeállítása hibás volt. Itthon hagy­­­ták például Dormost, aki egyedül hasznavehető a tartalékgárdából és Kármánt, aki talán a góllövésnél nem lett volna olyan peches ... — Kármán fegyelmi okokból ma­radt itthon, — hallatszik. — Ha meg már így mentek, akkor miért nem játszatták jobbösszekötőben Wilhelmet, aki sokáig ezen a poszton játszott. — Mi van a Spitz úr ördöngös technikájával? — érdeklődik a fiatal Ladányi. — Ott nem ismerik a játé­kát, eleget keverhetett volna. — A P. Szabó kellett volna center­be, nem a Kvasz, ha olyan nagy zűr­zavar volt a góllövésnél.. . Valamit tenni kellett volna...­­ Nem lehet ölhetett kezekkel várni, hogy mi lesz? Látható tehát, hogy a Dumavárban, ha nem is egészen aktíve, de azért elég behatóan foglalkoznak a legége­tőbb f­utbal­l problémával. Persze, ha sikerek híre jött volna át az óceánon, nem hatvan-heten ülnének a törzsasz­tal körül és még ilyen keveset sefít emlegetnék'- azt,­'"hogy,'f­­rití­v,lett­volna” a teendő? Az biztos, hogy a „megpróbálta­tást” méltósággal viselik el. Hiába, ez a sport. Egyszer siker, egyszer balsiker... Mi az igazság ? — a veze­tőség szerint Az Újpest egyik ■vezetőségi tárái­val is beszéltünk' a ' csapat'" további sorsáról. — Mi az alapja annak a híradás­nak, hogy a csapat hazaérkezik? - ISHJH — Egészen valószínű, hogy a csa­patot visszahívjuk. A behajózás azon­ban nem július 6-án fog megtörténi, ahogy megírták, hanem 8-án. — Mi az oka a hazahívásnak? —­ Most már tisztán látjuk, hogy nekünk ott nem terem babér, — hangzik a válasz. ■— Hogy áll a túra anyagilag? — Meg lehet állapítani, hogy nincs anyagi siker. — Milyen várakozással küldték el a csapatot? — Természetesen, anyagi sikert vártunk, ezzel szemben az a helyzet, hogy ráfizetünk. — Nincs kilátás arra, hogy a túra anyagilag rendbejöjjön? —• őszintén szólva, ez nem remél­hető. — Azt mondják, hogy az újpesti vezetőség elkészült a deficitre és fedezetet is talált már arra. — Ez nem egészen így van, annyi azonban biztos, hogy az anyagi siker­telenség nem ér bennünket sem vá­ratlanul, sem felkészületlenül. Nem lesz nálunk zökkenő, annyi biztos. — Argentínában nem próbálkoz­nak? — Az biztos, hogy anyagi szem­pontból Argentína a legjobb. Ide azonban nem megyünk, mivel az új profialakulatok még nem tartoznak a FIFA fennhatósága alá, tehát velük nem játszhatunk. A többi egyesület­­nek pedig nincs közönsége. — Minek tulajdonítja a csapat mérsékelt teljesítményét? —­ 20.000 kilométer távolságról igazán nem mondhatok semmit. Lang­felder intern beszámolója szerint" a csapat nagyon jól játszott, csupán a góllövéssel­­ volt baj ... Eddig tart a nyilatkozat. Ebből pe­dig sok mindent lehet érteni. Minden­esetre nagysűelűség és a részlet szem­pontokon való felülemelkedni tudás kell ahhoz,­­ hogy egy csapatvezetőség így dirigálja az ügyeket. Az Ú­jpest-vezetőség pedig így di­rigál. . (lengyel) IV., Kossuth Lajos­ utca 6 Egyenruhák és polgári öltönyök. Tisztek és kar­­paszományosok szabályszerűen felszeretelnek. Nagy Kálmán Nagy választék angol szövetekben! t. Ma dől el Szekszárdon Délnyugat futballbajnok­sága Vasárnap megindulnak a küzdelmek az országos bajnokságokért és az alszövet­­ségi csapatok — egy kivételével — már harcrakészen várják az első fordulót. Az alszövetségi döntők során vasárnap a D. Magyarság 3:0-ra győzött az MTK ellen és ezzel ő játszik az orszá­gos bajnokságokért. Nyugatmagyaror­­szág bajnoka a Győri AC felett elért 3:0-ás győzelem révén a Tatabányai SC lett és vasárnap már meccsel is a Sal­gótarjáni SE-ve­l. A Törekvés, mint a BLASz bajnoka, a déli kerület bajno­kával, a Bohn SC-ve­l kerül össze. A harmadik országos bajnoki mérkőzés egyik résztvevője az Ny KI SE, amely­nek ellenfele csak a ma Szekszárdon megtartandó Pécsi VSK—Bácsalmási SC mérkőzés után válik­ ismeretessé. *KV ’ál&Vétkégi’0 •döntő­n kíüli vasárnnapi mérkőzése (a BSC 1:0-ás győzelme) nem tisztázta a kérdést és így a szek­szárdi újabb találkozás erre is választ ad. Az országos bajnokság első for­dulója Békéscsabán, Tatabányán és esetleg Pécsett lesz. Döntés még nincs, miután még nem tudni, hogy ki győz Szekszárdon. Futballfelszerelést legjob­ban és legolcsóbban szállít Macher Rezső és Társa, Budapest VI., Podmaniczky­ utca 4. Árjegyzék ingyen és bérmentva. Tel.: A. 2S7-04

Next