Sporthirlap, 1931. december (22. évfolyam, 104-111. szám)

1931-12-03 / 104. szám

_____________ 4 Bécsi példa magyar mulasztásA magyar futball újjáépí­tésének útja IV. Kik kerüljenek a Nemzeti Liga új helyeire a tizennégyes és kik a tizen­hatos létszám esetén és milyen legyen a kiesés-feljutás rendszere? írta: Fodor Henrik dr* !Az alszövetségek elmúlt vasárnapi értekezletéről olyan hírek jelentek meg a napi- és sportsajtóban, mintha azon teljes megállapodás jött volna létre a labdarúgás re­formjaira nézve. Ezzel szemben ille­tékes helyről úgy informálták a Sporthírlapot, hogy ez értekezleten csak mindössze nagy körvonalak­ban történt elvi közeledés az eddig mereven szembenálló alszövetségek­ között s konkrét megállapodásokról egyelőre még nem lehet szó. A re­formok gyakorlati keresztülvitelében még nagy véleménykülönbségek lesznek az érdekeltek között és az országos szabályalkotó bizottságnak van fenntartva, hogy a­ sok, csak nagy vonásokban egyező vélemény közölt harmóniát, hozzon létre. Ép­pen ezért változatlanul fennáll an­nak a szü­kségesége, hogy a refor­mok gyakorlati keresztülvitelével foglalkozzunk és folytassuk ez ér­dekes cikksorozatot, melyben Fodor Henrik dr., a PLASz főtitkára fejti ki az ő elképzelését a reformok meg­valósításáról. Így kerül ma sor­rendre a Nemzeti Bajnokság, ille­tőleg a Nemzeti Liga létszámának megállapításával összefüggően an­nak megállapítása, hogy a­ Nemzeti Ligába milyen, rendszer és jogcímek szerint kerüljenek az első évben az egyesületek és az első éven túl ho­gyan szabályoztassék a kiesés és be­jutás kérdése. Legutóbbi cikkemben a­ Nemzeti Liga 14-es létszáma mellett foglalt tul állást arra az esetre, ha az eddigi szezonbeosztásokat meg akarj tar­tani. De elképzelhetőnek tartom a 16-os létszámot is, ha bevezetjük a teli játékokat és a bajnokság két fordulóját megszakítás nélkül egy­, folytában játszuk le. Mindkét eshető­séget figyelembe véve a Nemzeti Liga kialakulását a következőképpen kép­zelem el: A tizennégyes létszám esetében a Nemzeti Liga tagjai első­sorban a jelenlegi professzionalista első osztály tizenkét egyletéből kerül­nének ki, mégpedig olyan formában, hogy az 1931—32. évi bajnokság befe­jeztével megtörténnének, az idevágó szabályok szerint, az osztálycserék és az így kialakult tizenkét együttes al­kotná a, Nemzeti Liga gerincét. A megmaradó két helyre a bejutás két­féleképpen történhetnék. 1. Miként a Sporthírlapban annak­idején publikált tervezetemben mér elmondottam, a legegyszerűbb és leg­­szim­metrikusabb betöltése e két hely­nek az volna, ha a jelenlegi országos amatőrbajnokság döntőjébe jutott két csapat kerülne a tizenharmadik, illetve tizennegyedik helyre. 2. Legutóbb azonban általánosság­ban az a nézet alakult ki, hogy a bejutás tekintetében a BLASz-nak bi­zonyos előnyöket kell juttatni. Ez esetben elképzelhető a bejutásnak az a formája is, hogy a budapesti alszö­­vetség bajnoka minden további pró­­bamérkőzés nélkül bekerül a tizen­harmadik helyre, míg a tizennegye­dik helyet az országos amatőrbajnok­­Zsság első helyezettje, illetve győztese pályázhatik. Ila ez azonos a BLASz bajnokával, így a finalista egyesület kerül erre a helyre. A tizenhatos létszám mellett fent meghatározott tizenkét egyesületen, illetve helyen kívül még további négy hely áll rendelkezésre, ezek betöltése tehát meglehetős sza­badkezet nyújt az egyes változatok­ra. Ezek közül akarok pávát felso­rolni, amelyek mint megoldások egy­formán számításba jöhetnek. 1. A tizenharmadik helyre be­jut az a csapat, amely az 1931—32. év végén a profeszionalista első liga utolsó­előtti és a professzionalista második liga második helyezettje közötti osz­tályozó mérkőzés vesztese volt. A ti­zennegyedik és tizenötödik helyre be­kerülnek a BLASz bajnokságának első helyezettjei. Számszerint ketten. A tizenhatodik helyre az orsz. ama­tőrbajnokság első helyezettje, ameny­­nyiben nem azonos a BLASz bajno­kával, ellenkező esetben pedig az amatőrbajnokság döntőjének finalis­­tája. 2. A tizenharmadik és tizennegyedik helyre kerül a budapesti amatőr al­­szövetség bajnokságának első két helyezettje, a tizenötödik és tizenha­tod helyre pedig az országos amatőr­­bajnokság döntőjébe bejutott két egyesület. Amennyiben pedig ezek valamelyike azonos volna a BLASz bajnokcsapatával, úgy a középdöntő megfelelő vesztese, illetve a közép­döntő két kiesett csapatának mérkő­zéséből kikerülő győztes csapat. 3. Harmadik megoldásnak kínálko­zik az is, hogy az 1931—32. év végén a professzionalista első ligából ne legyen kiesés, viszont a professzio­nalista második liga két első helye­zettje minden további nélkül kerül­jön föl a tizenharmadik és tizenne­gyedik helyre, míg a tizenötödik helyre a BLASz bajnoka számíthat­na, a tizenhatodik helyre pedig az országos amatőrbajnokság győztese, ha az nem azonos a BLASz bajnoká­val, vagy a finalistája, ha a két baj­nokság győztese azonos. A Nemzeti Liga osztálycseréje tekintetében más kiesési rendszert­ állapítanék meg tizennégyes létszám és más tizenhatos létszám esetére. Tizennégyes létszámú Nemzeti Liga esetében az osztálycserét két kieső és két feljövő csapat­ban állapítanám meg, minden osztályozó nélkül, tehát olyan formában, hogy a Nem­zeti Liga két utolsó helyezettje ki­esik a ligából és bekerül a megfelelő territoriális alszövetségébe. Ez any­­nyit jelent, hogy ha a kieső két egyesület budapesti, mind a kettő visszaesik a BLASz első osztályába, amelynek létszáma tehát —, ha egyébként az 1932—33. bajnoki év kezdetén túl a feljutást megfelelőleg nem szabályozzák, — esetről-esetre változnék aszerint, hogy az oda tör­ténendő kieséssel és az esetleges be­jutással kapcsolatosan a létszám egy vagy két elsőosztályú tagegye­sülettel szaporodna, esetleg csökken­ne. Ha mindkét kieső egyesület Vi­déki, úgy azok a megfelelő territo­riális alszövetségbe esnek vissza és esetleg itt­ szaporítják a bajnoki első osztály létszámát. Egy vidéki, egy fővárosi kieső egyesület eseté­ben a­ fentemlített eshetőségek, az al­­szövetségi bajnoki létszám szaporo­dására nézve megoszlanának. Ez a váltakozó létszámú al­­szövetségi bajnoki első osz­­tály mindenesetre némi kis szépséghibája az egész orszá­gos bajnoki tervezetnek, mert szakít azokkal a merev kere­tekkel, amelyekhez eddig a bajnoki beosztásokban, még az alacsonyabb osztályokban is, hozzá voltunk szokva. Ezen segíteni csak egyféleképpen lehetne, mégpedig abban a formá­ban, ha azt mondanák ki a szövetsé­gek, illetve az erre hivatott országos szövetség, hogy a kieső egyesületeket a feljutás kapcsán mindenkor azok az alszövetségek pótolják, ahová az egyesületek kiesnek. Ezzel elérnénk azt, hogy az alszövetségek elsőosztá­­lyainak bajnoki létszáma sem szen­vedne sohasem változást, ami min­den más formájú bejutási lehetőség mellett az 1932—33. bajnoki év befe­jezésén túl elkerülhetetlen volna. Ez a rendszer annyit is jelentene, hogy a Nemzeti Liga elosztásán, a vidék és a főváros szempontjából, a résztvevő egyesületek számát tekint­ve, semmiféle változás nem történ­nék. Vagyis ha a Nemzeti Liga, illetve a Nemzeti Bajnokság az 1932—33. bajnoki szezon kezdetév­el tíz fővárosi és négy vidéki egyesü­lettel indulna el, úgy ezen a létszá­mon territoriális elosztás tekinteté­ben változtatni nem lehetne. Ennek a rendszernek tehát meglenne az az előnye hogy lefelé és fölfelé a baj­noki kereteket merevítené, viszont hátránya lenne, hogy azoknak az al­­szövetségeknek, amelyek az elindu­láskor nem adtak csapatot a Nem­zeti Ligába, egyszers mindenkorra lehetetlenné tenné a Nemzeti Ligába való bejutást. Tizenhatos létszám esetén el lehet képzelni egy még bő­vebb osztályoséról, mégpedig három kiesővel és három be­jutóval. Ez mindenesetre érdekesebbé tenné a kiesés ellen folyó küzdelmet, úgy­szintén az alszövetségek küzdelmét a bejutásért. A­ három kieső egyesü­let minden esetben visszakerülne a territoriális alszövetségébe, míg a három szabaddá vált helyre a követ­kezőképpen osztanám be a fölkerülő egyesületeket. A tizennegyedik helyre minden kö­rülmények között bevenném a BLASz bajnokait, függetlenül attól, hogy történt-e kiesés a BLASz-ban, vagy sem. A tizenötödik és tizenha­todik helyre pedig az országos al­­szövetségi bajnokok körmérkőzésének két finalistáját, amely esetben azon­ban ebbe a küzdelembe a BLASz bajnokságának második helyezettjét osztanám be. Ha pedig ez nem volna összeegyeztethető az országos ama­tőrbajnokság elképzelésével, úgy az országos bajnokságba a BLASz baj­nokán kívül beosztanám a budapesti bajnokság 2-ik helyezettjét is, s az országos e­öntőmérkőzés két résztve­vője, amennyiben egyike sem azo­nos a BLASz bajnokával, kerülne fel a Nemzeti Ligába. Azonosság esetén a BLASz bajnokát a rangsor­ban következő egyesület pótolná. Ebben az esetben is el lehetne képzelni a bejutásnak olyan módját, hogy mindenkor az az alszövetség adja a feljutó egyesületeket, amely­be az egyesületek kiestek. Ezzel a rendszerrel szemben is fennállanak azonban azok a sportszerűségi aggá­lyok, amelyeket már fentebb kifej­tettem. SPORTHÍRLAP CSÜTÖRTÖK, 1931 DECEMBER 3. Botor szabály Hát tényleg hiábavaló minden hangosan kimondott jószándék! — Hát valóban nem alkalmasak a ma­gyar futball vezérei arra, hogy ide­jében és erélyesen lépjenek közbe ott, ahol a futballsport becsületes versenyéről van szó. Jó három hete, hogy írtunk az Újpest—Bocskai em­lékezetes óvási ügyéről és akkor el­lenállhatatlanul hangzott az érvelé­sünk: „... És az is kegyetlen dolog azzal a pontosítással. Merőben igazságta­lan, akárhogyan nézzük is. Mert tegyük fel, hogy a Bocskai valamely okból tényleg hibázott és ezért fel volt függesztve. No és aztán? Hát ve­gyék el tőle a pontot! De miért ajándékozzák ez ellenfelének? A baj­noki első alapgondolat, hogy pontot szerezni csak a pályán lehet. Ha sze­­zonközben valakit szkrecctelnek, ak­kor a hátralevő mérkőzéseit mind az ellenfelek javára írják, mert úgy te­kintik, hogy a vétkes csapat nem állt ki. De ahol kiállt és pontot szer­zett, ott ugyan át ne írják a ponto­kat! Aki a pályán elvesztette, az ugyan utólag vissza ne kapja. “ Itt van megint egy eset. Maglód— Bak TK. Mi hozzátenni valónk volna a múltkor mondottakhoz? Semmi Botor szabály van ma érvényben, botor szabály. A Bocskai-eset óta állandóan követeljük, hogy sürgősen változtassák meg a szabályt, úgy hogy a zöldasztalnál csak veszí­teni lehessen bajnoki pontot. De nyerni — csak a gyepen. Most az történt, hogy a Maglód megverte a Bak TK csapatát. Jó Utóbb kitűnt, hogy a Maglód felfü­g­gesztés alatt játszott s ezért bünte­tés jár. Ez is rendjén. No de mi köze ehhez a Bak TK-nak! Hát a Bak TK-nak tartozott a Maglód! — Nem. Hát volt abból hátránya a Bak TK-nak, hogy a Maglód nem fizetett egy harmadiknak? Nem. Node ha mindez ennyire világos és ennyire belátják a nagyhangú nyi­latkozatok szerint a szövetségi vezé­rek is már hónapok óta, miért áll még mindig ez az idétlen szabály... Szabály! .', , ' ' Mindig volt trial, valahányszor buzgó ember kezdett neki a kapi­tányságnak. Ezúttal viszont nem volt trial, mert elég korán kezd­tünk készülődni a torinói mérkő­zésre és boldogan üdvözöltük a jó rendezést, amely „addig is" né­hány válogatott mérkőzést tálal elénk. De most aztán ne kérdjük, hogy mi történt. Ne kérdjük, mi­képpen használta föl a kapitány a kínálkozó válogatott mérkőzéseket a kísérletezésre. Emlékezzünk in­kább a bécsi példára. Volt már egyszer Bécsben egy ragyogó „team”, állandó és össze­szokott válogatott együttes. De végül is megkopott, elhullatta az agyarait. Ám Meislt valami gyen­geség lephette meg, vagy túlságo­san respektálta a magyarokat, elég az hozzá, hogy még az idei tavasszal, május 3-án sem mert a fiatalokhoz nyúlni. Emlékezzünk jól, hogy a tavaszi bécsi mérkőzé­sen milyen gyenge magyar együt­tes szerzett egy­­pontot. S ugyan­akkor a bécsi közvélemény tajték­zott az elégedetlenségtől, hogy Meisl csak szombatra állította be a fiatal óriásokat a Fürth­ ellen, amelyet a fiatalok meg is vertek vagy hat góllal. Zischek, Vogel, Schall (ma már milyen ismerős nevek!), akkor mind a szombati csapatban játszottak, míg vasár­nap, a nagyhírű ellenfél, a magyar válogatott „csak” Siegl, Wesselyk­, Horvát felvonuoásának örvend­hetett ... Kár volna újra visszazuhanni a kritikátlan ömlengések közé és el­lágyulni attól a bécsi döntetlentől. Mert ez volt a régi gá­rda utolsó kísérlete a Meissnél. Az osztrák vezér súlyosan kiábrándult és már legközelebb hozzányúlt a fiatalok­hoz: Schall, Zischek, Vogel... Ebből lett egykettőre a „Wunder­­mannschaft”, amely megért ugyan gyengébb napokat is, de azért Pesten is volt ereje egy döntetlen, kiharcolására, nem beszélve a né­metek kétszeri és a skótok egy­szeri nagyarányú legyőzéséről. No és múlt vasárnap a svájciakat 8:1, a belgrádiakat h:1 arányban verte meg Bécs ... Ezzel szemben mit tettünk mi? Itt volt a kísérletezés feje egész ősszel. De mi csak keringőztünk a húszszor kipróbált nevek közül... k A A tipbajnokság finisében következik az utolsóelőttikor Ennek „legtöményebb** találatait a magyar-olasz tornász­­versenyre szóló zsöllye­­jegyekkel külön is jutal­mazzuk Cseppet sem csodálkozunk azon, hogy néhány pályázónknak ismét si­került megszereznie a maximális pontszámot. Az elmúlt vasárnap is tipikus papírformafordulót produ­kált és így a megfelelő variálással könnyű volt sok pontot szerezni. A dolgok természeténél fogva az is ért­hető, hogy a maximális teljesítmény is­mét a tipbajnokság éllovasai­nak a nevéhez fűződik, hiszen elsősorban ők eszközük első­ségük megóvása vagy megszerzése céljából a legnagyobb „szelvénybe­­fektetéseket” ... így például (bele­értve a tabellaszelvényeket is),Kuczi István 72, Papp István 66, Nasser Károly 60, Skvarek Károly 50 da­rab szelvényt küldött a tipfrontra. S ha minden egyes eredményt 25, 30 vagy éppen­­36 különböző változatban tipelnek, túlságos nehéz dolog-e rá­hibázni a lehető legnagyobb számú pontszerzésre?... Ugyanez áll a tabellaszelvényekre nézve is, de mérsékeltebb sikerrel. Amit az is bizonyít, hogy néhányan szereztek 6 pontot, esetleg 5 pontig vitték fel a meccseredmények pontos megtipetésével, de a tabellatalála­taikat elgáncsolta a Sabaria és az Attila győzelme. Lényeges változást azért nem ho­zott az első tíz helyen a vasárnapi forduló eredménye, Papp István szilárdan őrzi 1 pontos előnyét most is. De a múlton való elmélkedés he­lyett nézzünk inkább előre!... A mai mérkőzést technikai okokból nem illeszthettük bele a heti pályázati lis­tába és — mint az őszi Szezon utolsó bajnoki mérkőzéseit — csak a há­rom vasárnapi elsőliga-meccsel lehet pontot szerezni. A szerezhető összes imatok száma tehát — a tabellatalá­latot is számítva — négy. A vasárnani alkalmon kívül már csak a torinói magyar—olasz mér­kőzés szelvényeivel lehet pontot sze­rezni, igaz, hogy egyszerre ötöt. Azzal aztán befejeződik az őszi trn­­bajnoksá­g és következik, karácsonyi a­jándékk­éppen, a díjak kiosztása, beleértve a 10 vigaszdíjat is... Hogy az utolsó bajnoki fordulót a megszokottnál ünnepélyesebb mezbe öltöztessük, külön jutalmakat tűzünk ki azok számára, akik egy szel­vényen a sűtöbb találatot küldik be. Azok között, akik ilyen többpontos szelvényeket küldenek be, két külön díjat osztunk ki. Éspedig: I. Két zsöllye-ülőhely a december 13-i olasz—magyar torrnászversenyre a­ Városi Színházba. II. Egy zsöllye-ülőhely ugyancsak a december 13-i olasz—magyar tor­nászversenyre a Városi Színházba­ Reméljük, hogy ez a külön díjazás megélénkíti a tipbajnoki finis amúgyis izgalmas lefolyását. A heti tabella állását 36 pályázó találta el, akik közül a következők részesülnek a Sporthírlap heti díjai­ban: T. Krecsmer Gyula, Bpest, Lajos­ u. 70. III. 4., aki 10 pengőt kap. N­. Piros István, Cegléd, aki három hónapig ingyen kapja a Sporthirlapot. III. Kittig Nándor, Bpest, VII., Nánási­ út 7., IV. Papp János, Kispest, Aladár­ u. 27., V. Krammer Jenő, Bpest, Horn Ede­ u. 14., akik 1­1 hónapig ingyen kapják a Sporthirlapot. A heti pontszerzők listája: 7 pontot szereztek: Hirsch Rezső, Kuczi István, Nasser Károly, Papp István, Skvarek Károly. 6 pontot: Schwarcz István. 5 pontot: Filótás Sándor, Mar­­bach László. 1, pontot: Bachur József, Erdélyi István és Bodi Manci, Krecsmer Gyula, Luxardó Károly, Prekop Mi­hály, Silbermarnn Károly, Wittmann István. 3 pontot: Baráth Tibor, Bőhm An­dor, Herpay Ferenc, Hittig Nándor, ifj. Holub József, Krammer Jenő, Massizi Lajos, Modrovits Imre, ifj. Nedeczky László, Róth Pál, Reich László, Stettner Miklós, Scheffer László, Schillinger Ernő, Totola Frigyes, Turcsik István. 2 pontot: Aliquis dr., Breuer Béla, Becs­ky Tomi, Gara Kálmán, Gude­­nus Ervin báró, ifj. Jónás István, Kőszegi István, Lukács János (Bu­dapesti), Steinmüller Ferenc, Szigeti Lajos, Schwarcz Andor, Tarján Endre, Vincze János Zólyomi Sán­dor. 1 pontot: Ambrus László, Br­czay Aladár, Csurgó Sándor, Désy Nagy Gyula, Erdős László, Elek Tibor, Fóris Tibor, Gyöngyösi István, Göb­­lyös János, Hódossy Sándor, Hunka Bála, Hatvani center, Kalmár Imre, Kapus József, Kóhn László, Kolman Gyula, Kis György, Lantos Ede, Maros Imre, Parraghy László, Piros István, Papp János, Rényi Imre, Reichmann Leó dr., Rill Béla, Ro­­senbaum Andor, Reinhardt Ottó, Schöpfeld I., Szentiványi Szidónia, Spissák Dezső, St­ern S., Szudáro­­vits József, Unnár Ernő, Urbán Gyula.

Next