Sporthirlap, 1932. október (23. évfolyam, 79-87. szám)

1932-10-01 / 79. szám

2 mindegyik. Mert a szövetségi ka­pitány utasítása szerint mindenki a saját klubjában végezheti el az előírt kondíciótréninget és csak az ötórai játékosértekezletre kell valamennyinek megjelennie. A passzolást és fejelést megun­va, Turay ajánlatára pingpon­gozni kezdtek a fiúk. Nem kell félreérteni, futballal csinálták ezt A salakra keresztbeállítottak egy hosszú padot s az így elválasztott „pálya” egyik felére felállt két játékos, velük szemben a másik kettő és így adogatták egymás­nak pad felett és pad alatt a lab­dát. Közben alkalmazták az összes ismert és ismeretlen ping-pong műszavakat... Máriássy doktor közben hűtlen lett pár percre a fiúkhoz és a diákfutballistákat vette szemügyre. Akik erre foko­zott igyekezettel rúgtak — a labda mellé... Mire Turayék belefáradtak a ping-pongozásba egy kissé, újab­bak is érkeztek. Borsányi gyorsan levetkőzött és körözött, Kadnár, Déri, Ujváry civilben jelentkez­nek a szövetségi kapitánynál. A diák futballmeccs félidejében Ma- Áriássy beállítja Angyalt a kapuba,­­a többiek pedig kapura lövöldöz­nek. Különösen a kis Korányit veszi elő ismételten a kapitány a kornerrúgások szempontjából. Ha vasárnap is ilyen jó labdákat tálal kapu elé a kis Króni, akkor nem lesz baj. De ennek is vége van, mert a félidő szünete gyorsan végetért. A fiúk mennek öltözködni. Köz­­­­ben a tréninghiénák körülveszik Dérit, aki hallatlanul népszerű. FUTBALL felszerelés legjobban, legolcsóbban beszerezhető MeiCHER REZSŐ és TÜRött, IV. Váci utca 28. sz. Kérdezik, hogy nem lesz-e lámpa­láza. Déri fölényesen mosolyog: — Én?... Ugyan kérem... Arra a kérdésre, hogy mit vár az első nagyválogatottságától, egy szóval felel: — Győzelmet... Később meg is indokolja: — Mi most együtt vagyunk, az osztrákoknál meg zavarok van­nak ... Kalmárnak is nagy nézőtábora van, mert a klubházba menet jo­jóval játszik. Általános megálla­pítás szerint futballozni jobban tud. Máriássy doktor megelégedés­sel állapítja meg: — A játékosok kondíciójában nincsen hiba. Lemondás nincs. Hála Istennek... Míg a válogatottak „zárt” kör­ben értekeznek (a témájuk aligha T­úrára­­ 1| viharkabát, ÍrJ 1| hátizsák,­­s 15 teljes felszerelés ifik. JBS legolcsóbban kapható !olnár Gyula szakü­zletében VII., Károly­ körút 3/c. titok), a tribün alatt latolgatják az esélyeket. És Pataky Mihályt faggaják, ő mit gondol? Pataky elgondolkozik és azt mondja: — Most éppen olyan a helyzet, hogy legalább egy részét vissza le­het adni a bécsi nyolcnak ... Hát ebben maradunk... Az osztrákok és a bíró érkezése Az osztrák válogatott csapat szom­baton este hét óra húszkor érkezik a Keleti pályaudvarra. Ugyanezzel a vonattal jön a Floridsdorf is. Barlassina olasz futballbíró, aki a magyar—osztrák mérkőzést vezeti, múlt vasárnap Nürnbergben a német—svéd mérkőzésnek volt a bírája. Jól kiutazhatja tehát ma­gát, hiszen most Olaszországból Budapestre kell jönnie. Egy hét alatt nem is olyan csekélység. Bar­­lassina egyebekben sürgönyben je­lezte, hogy szombaton este 10 óra huszonötkor érkezik a Déli pálya­udvarra. " SPORTHIRLAP SZOMBAT, 1932 OKTÓBER 1. Adatok, számok, tanulságok, megál­lapítások egy harmincéves barátság tükrében Harminc év alatt hetven mérkőzés Hetven magyar—osztrák mérkő­zés van, már mögöttünk. Pontosan harminc évvel ezelőtt kezdtük, 1902 október 12-én Bécsben. Kikaptunk 5 :0-ra. És hat hónap múlva Pesten már 3:2-re győztünk. Harminc év alatt hetven mérkő­zés. Nincs két ország, amelynek futballsportja ennyire intenzív érintkezésben állana egymással. — Több mint két mérkőzés az évi át­lag. Volt esztendő, amikor csak egyszer találkoztunk, de volt olyan is — 1917-ben —, amikor egy év alatt ötször állott szembe egymás­sal a magyar és az osztrák válo­gatott futballcsapat. Ahol ilyen mélyre hatoltak az emlékek, ott hiábavaló minden olyan kísérlet, amely az állandó érintkezésnek út­jába akarna akadályokat gördíteni. Összenőtt a sorsa ennek a két fut­­ballországnak, úgy látszik mind­örökre. Négy győzelem és négy gól a többletünk Fordult a sors kereke egynéhány­szor, szeszélyesen is fordult már. Volt idő, hogy a magyar futball csillaga nagyon fényesen ragyogott, így volt mindjárt a háború után következő években, vagy még ko­rábban, a háború előtti esztendők­ben. A régi FTC és a régi MTK virágzásának idején. A nagyobb nemzetközi sikerek az MTK virág­zására estek, de az osztrákok ellen csak egészen vérszegényen vált valóra a fölényünk. Inkább az FTC nagy esztendeiben gyűrtük le any­­nyira az osztrákokat, hogy a sta­tisztika még ma is a javunkra áll: Magyarország 70 31 16 23 148:144 Ausztria 70 23 16 31 144:148 Nagyon tanulságos ez a statisz­tika. Azt mutatja, amit mindig írunk, valahányszor a magyar és az osztrák futball klasszisának össze­hasonlításáról van szó. Azt igazol­ja ez a táblázat, hogy ha a magya­rok győznek, vékonyan győznek, de az osztrákok bizony alaposan rá­vernek a magyar ellenfélre, ha az történetesen gyenge napot fog ki. A nagyszerű osztrák alkalmazkodó­képességnek és a szívósságnak a bizonyítéka ez. Csak így történhe­tett, hogy a közös mérkőzéseinken nyolc magyar győzelemmel van több, de a gólarányban csak négy góllal vezetünk. És csak így tör­ténhetett, hogy a magyar ered­ménytabellán a legnagyobb győzel­münknek számít, hogy az osztrákok fölött kétszer 6:2, egyszer meg 4:0 arányban sikerült diadalmaskod­nunk, míg az osztrákok 6:0, 5:1, 5:0, 4:0, 8:2 arányú győzelmeket emlegethetnek. Soha magyar válogatott nem tudta az ellenfél pillanatnyi gyen­géjét úgy kiaknázni, mint éppen az osztrákok, akik világraszóló nagy győzelmeiket az összes többi nem­zet ellen is legfőképpen ezzel a tu­lajdonságukkal szerezték. Pedig mi­csoda esztendőink voltak! Egymás­után akár hároméves szériában is vertük az osztrákokat, vagy most legutóbb is, négy álló éven át kép­telenek voltak győzni ellenünk az osztrákok, pedig a bécsi csapat ak­kor már megkapta a „Wunder­­mannschaft” rangot és címet. És erre a szédületes szériára, ami a legközelebbi múlt nehéz esztendei­re esett, erre következett minden átmenet nélkül a bécsi 8:2. A „Wundermann­­schaff” születése Sok óriási győzelmet szerzett. Meisl Hugó csapata, amely a csodacsapat jelleget egy év előtt vette fel, még mielőtt a különle­ges rangot a magyar válogatott csapattal is elismertetni sikerült volna. 1931 májusában a magyar válogatott csapat szörnyen le­sújtó előzetes kritikával a nyaká­ban ment Bécsbe és visszajött 0:0 végeredménnyel. Akkor játszott a Meisl „öreg” garnitúrája utol­jára, Wessely, Wesselyk, Horváth, Siegl és társai. Akkor még Meisl is állandóan abban a hitben rin­gatózott, hogy a magyarok ellen egy világért sem szabad mást, csakis százszor kitanulmányozott, úgynevezett rutingazdagságban szenvedő öregeket a csapatba ál­lítani. És három hét múlva, egy újabb válogatott mérkőzésén min­den átmenet nélkül egyszerre előszedte Voglt, Zischeket, Schallt és társaikat, a fiatal óriásokat, akik belekezdtek egy gigászi győ­zelmi szériába és rövidesen meg­kapták a „Wundermannschaft” nevet. És ugyanaz a „csodacsa­pat” az idehaza ezerszer letak­sált és külföldön is sorzatosan rosszul szereplő magyar váloga­tottat nem tudta megverni — egészen az idei tavaszig. Hova lettek a „csodák?” Meisl tehát jön vissza Buda­pestre és régi neveket látni újra a csapatában. Horváth, Smistik, Rainer ... Meisl emlékszik, hogy ezek már parádés magyar mér­kőzéseken vettek részt . . . Nem érdekes? A tavaszi Ma­gyarország—Ausztria mérkőzésen is ott volt az egyik oldalon Hi­­den, Braun, Nausch, Schall és Lindelar, a másikon pedig Kal­már, Lázár, Cseh és Turay. Négy­négy ember, ennyi maradt. De nálunk még csak érthető a dolog. 8:2-re kikaptunk. De Ausztriá­nál? Hova lett Schramseis, a nagyszerű Hoffmann, Gschweidl, a két Vienna-sztár? Vagy a híres „csoda”-szélsők, Zischek és Vogl? Vége a tudománynak? Mert hogy Takács I., Mándi, Kohut, Závodi hova lett, arra már könnyebb lenne válaszolni... jobb sikerrel p reparálni a vere­séget. Jól emlékszem, a mérkőzés után nem nagyon vettük a szí­vünkre a vereséget, hiszen a fut­­ballnál már akkor is törvény volt, hogy a jobbtól nem szégyen kikap­ni. Azután elmentünk egy vendég­lőbe, víg baráti hangulatban ittunk egyet a magyar—osztrák sportba­rátság bölcsőjénél és ime a Barát­ság nagyra nőtt, harmincéves ett. — Hogyan élt az akkori futbal­lista? — Tanultunk és sportoltunk. Ez volt az életünk. A Markó­ utcai reál udvarán kaput állítottunk fel és „tíz percben”, vagy ha idő akadt, rúgtuk a labdát. Igen természetes, az akkori futballnívó még nem ért fel a mai futball színvonalához, de sokat pótoltunk a lelkesedéssel. És még valamit: mi akkoriban sokféle sportot űztünk. Én például a fut­ball mellett atlétizáltam, teniszez­tem, úsztam, kerékpároztam. Száz­hatvan díjat nyertem. És most, idősebb koromban, ha rámjön a rosszkedv, ránézek erre az ifjúkori emlékekre és rögtön ott térem a megnyugvás. — Melyik a legszebb emléke a régi időkből? Gabrovitz elgondolkodik, néhány pillanatig szünetel a beszélgetés. — A legszebb emlékem? Tessék megírni ezt az „emléket”, hadd okuljanak belőle — ha még akad­nak a sportnak ellenségei. Ma 57 éves vagyok és még nem voltam beteg. Ezt a sportnak köszönhe­tem. Kell ennél szebb emlék? Nem érzem a közel hatvan esztendőt, nem ismerek fáradtságot és ha szabad időm van, sportolok. Teniszezem, ez szép, könnyű sport, alkalmazkodni kell a korhoz. A ma gárdistái — Mi a véleménye a mai futball­­ról és a mostani játékosokról? — Őszintén szólva, egészen a legutóbbi időkig aggódtam a ma­gyar sportért, de úgy látom, ez a hanyatlás csak átmeneti jelenség volt. Sárosi, Kalmár, Cseh II., Lá­zár játéka örömmel tölt el és úgy szeretném, ha vasárnap reparálnák azt a harminc év előtti 5:0-ás vere­séget. Ha, Isten ments’, nem sike­rülne, nem szabad katasztrofálisan felfogni a dolgot, kutatni kell to­vább a nagy rezervárban és egé­szen biztosan találnak új Kalmáro­kat és Sárosikat. — És mi, öreg gárdisták ott le­szünk vasárnap a tribünön, biztat­ni fogjuk a címeres trikós fiúkat. Rajtunk is a címeres trikó volt ak­kor és minden mérkőzésen, teljes akarattal törtünk a győzelemre. A mai fiúk tudása egyenlő az ellen­felével, az fog győzni, amelyik csa­pat jobban bírja — szívvel és lé­lekkel . . . Elbúcsúzunk Gabrovitz bácsitól. Távozóban fiáról, ifj. Gabrovitz Emilről, az UTE válogatott tenisz­játékosáról beszél apai rajongással. Leérünk a Keleti elé, Gabrovitz még ezt mondja az első osztrák—magyar­ról: — Akkor nem sütött ilyen májusi módra az éltető nap... A tiszta égboltozat alatt egy repülőgép suhan Mátyásföld felé.. . „Úgy szeretném, ha vasárnap reparálnák a harminc év előtti 5:0 mondja Gabrovitz Emil, az IBQ2 október 12-én Bécs­ben lefolyt első magyar­­osztrák mérkőzés egyik magyar résztvevője, aki örömmel emlékezik a magyar futball ifjú korára és bizalommal van a mai fiatalság iránt .Harminc évvel ezelőtt volt az első osztrák—magyar válogatott mérkőzés. Az akkor szerepelt ma­gyar válogatott csapat életben levő tagjai ott lesznek az MLSz vasár­nap esti bankettjén. A boldog béke­idők egynéhány, az ötvenéves koron már túlhaladt képviselője odaül a mai gárda mellé. A most vasárnap szereplő fiatalok hallgatják majd a harminc év előtti vasárnap akkor még „húszéveseinek” fölelevenedő emlékeit a múltról és életre kel egy darab sporttörténelem.­ Az 1902 októberi első osztrák— magyar­ mérkőzés egyik játékosa Gabrovitz Emil volt. A Keleti pályaudvari 72. számú postahivatalban látogatjuk meg az egykori válogatott játékost. Gabro­vitz bácsi ma 57 éves, szép szál­em­­ben, főtisztviselő a postán. Az akko­ri válogatott mérkőzésről beszélge­tünk, meg a harminc év előtti ma­gyar futballról. De szóba került a mai futball és a mai gárda is. Mind­ezekről érdekes megállapításokat mond Gabrovitz bácsi, érdemes leírni. Sportélet a század elején — Nehéz dolog harminc évre visszaemlékezni — mondja —, még akkor is, ha szép az emlék. A régi futballvilág pedig az volt! Szép, tele lelkesedéssel, sportszeretettel. De mégse nagyon jó beszélni róla, mert úgy sajnálja az ember, hogy — elmúlt. — Hát hogy is volt az a meccs Gabrovitz bácsi? — Vagy négyezer ember lehetett a pályán. A Práterban volt a mér­kőzés, kikaptunk 5:0-ra. Az osztrá­kok jobbak voltak, hiszen náluk akkor már élt a futball, nálunk pe­dig még csak akkor bontogatta szárnyait. Szóval ők többet tudtak már és ránkvertek alaposan. Igen természetes, hogy Bécsből hazajö­vet erősen fűtött bennünket a re­­vánsvágy és a legközelebbi talál­kozókon igyekeztünk — több-keve­ Lykáról, aki csütörtökön le­mondta a B­ válogatottban való szereplést, az orvosi vizsgálat megállapította, hogy ínhüvely­­gyuladása van. A betegség elég fájdalmas. A silány lámpa csak a beszer­zésnél ölesó, az áramfogyasz­tásnál azonban annál drágább! De vegyen tehát mást, csak a fényerős, gazdaságos TUNGSRAM IZZÓLÁMPÁT!

Next