Sporthirlap, 1933. szeptember (24. évfolyam, 70-78. szám)
1933-09-02 / 70. szám
4 Heti 6 (hat) pengő miatt fenyegetett a bíró sztrájk Mit határoztak ,a szerdai BT-elnöki ülésen? Mi lesz Klein Árpáddal és Gombos Gézával? — Hogy fest a bíróküldés reformja? és egyéb titkok a BT műhelyéből — A Sporthírlap tudósítójától — Az elmúlt vasárnap a Millenárison elcsattant pofon elcsattantóját — mint ismeretes — a PLASz négyhónapos eltiltással sújtotta. A szövetség súlyos, de igazságos ítélete után önként kívánkozik a közvélemény elé, vájjon milyen büntetésben részesül a játékvezető, aki rossz bíráskodásával közvetett előidézője volt a játék eldurvulásának. Erre az érdekes kérdésre ad választ alábbi cikkünk, amelyben a BT-érintő egyéb időszerű problémákkal is foglalkozunk. „Főbírók" rapporton A BT „ellenőrzőbizottsága” minden profimérkőzésen megfigyeli a játékvezetőt és az esetleges hibákat a saját hatáskörén belül megtorolja. A büntetés kisebb mérvű bírói tévedéseknél kioktatásból áll, de súlyosabb esetekben a bizottság a bírót hoszszabb-rövidebb időre mellőzi a fontosabb mérkőzések vezetőinek kijelölésénél. Az elmúlt vasárnap 3 bírót kifogásoltak: Klein Árpádot, Gombos Gézát és Glück Sándort. A mérkőzést megfigyelő ellenőrzők jelentése szerint — mint a Sporthírlap értesül — a bírák súlyos hibákat követtek el s ezért a bírónak a legközelebbi napokban az országos ellenőrzőbizottság előtt kell felelnie. Az ilyen ügyeket a BT a legdiszkrétebben kezeli, de sikerült megtudnunk, hogy ezidőszerint Iváncsics Mihály, Vass Ernő, Mészáros István dr. és Karsay Ferenc áll eltiltás alatt. Az elmúlt bajnoki évben még Rubint Lajost, Széll Lászlót, Virág Endrét, Ganz Istvánt és Szőke Jenőt is elítélte a BT, de ezek a bírák a büntetést már „leülték”. Itt a bíróküldés reformja! A játékosvezetés körül az elmúlt bajnoki évben és az idén már a nyitánynál felmerült panaszok a BT-t arra késztették, hogy a bíróküldést új alapokra fektesse. Schissler József alelnök és Ábray Zsigmond dr. főtitkár már hónapok óta dolgozik a reformtervezeten és az már a legközelebbi napokban az elnökség elé kerül. Az új bíróküldési rend — egyelőre a profimeccseknél — a bírákat hetes csoportokra osztja. Egy csoportba 8 játékvezetőt, 2 pótbírót és 2 határbírót jelölnek ki. A csoportba osztott bírák felváltva látják el a játékvezetést és a határbíráskodást, úgyhogy a csoport tagjai mindig együttműködnek. Ez a rendszer a bécsi gyakorlatban nagyszerűen bevált, mert a szisztéma lehetővé teszi, hogy az együttműködés folytán a bíró és a határbíró rövid idő alatt „összeszokjék”. Politika óh!... A BT-re vonatkozó időszerű kérdések közé tartozik annak ismertetése is: hogyan áll a múlt szezon végén oly nagy port vert politikai harc? A BT belügyeinek regisztrálása közben jól esik megállapítani, hogy az egyes pártok között még nem régen is fennálló ellentétek majdnem teljesen elsimultak. A BT helyiségeinek társadalmi élete a futballt és csak a futballt érintő kérdésekre redukálódott és csak azok a BT-tagok hánytorgatják fel olykor-olykor a sporttól nagyon távoleső sportpolitikai kérdéseket, akik a legutóbbi közgyűlésen semmiféle funkciót nem tudtak szerezni maguknak ... így aztán a BT tagjai között a kollégiális kapcsolat nagy mértékben megerősödött és így a testületet érintő kérdésekben egységesen foglalnak állást a gyakorlatban immár csak szimbolikus jelentőségű összes pártok. Miért nem ment a BT a Vadász utcába? Amikor az MLSz augusztus elején a vadászutcai saját házba helyezte át hivatalait, sportkörökben sok szóbeszédre adott alkalmat, hogy a BT a szövetségi házban kijelölt helyiségeket nem fogadta el. A BT „a szíves invitálást” azzal utasította vissza, hogy a 200 taglétszámú testület a három szobából álló helyiségben nem fér el. Ám a valóságban más oka volt a BT ilyen állásfoglalásának. A BT vezetői úgy látták, hogy az MLSz-házba való beköltözés „halálos méreg” csíráját hordja magában. A gyakorlat szerint ugyanis a fővárosban lejátszásra kerülő heti 200 bajnoki mérkőzés közül több meccs végződik úgy, hogy a klub vezetője vagy intézője neheztel a játékvezetőre. Ezek a meccs alatt született indulatok legtöbbször a hét végéig sem csillapodnak le és így a BT vezetői jónak látták, ha a bírák nem tanyáznak egy épületben a klubintézőkkel ... Erre vonatkozólag a BT egyik ismert funkcionárusa így nyilatkozott: " Hétfőn közel 200 bíró gyűlik össze a BT-ben. Ugyanakszor a klubok vezetői, intézői is a szövetségi házban tartózkodnak. Ebből az következett volna, hogy a bíró összetalálkozik az elégedetlen intézővel és nem lehetett volna elkerülni az inzultusokat. Hát kell ez nekünk? Forradalom 6 pengő miatt Most pedig a szabadjegy-affér eddig ismeretlen részleteit ismertetjük. A Sporthírlap írta meg elsőnek, hogy a BT nem nyugszik bele a PLASz-határozatba. Azóta mindkét részről különböző nyilatkozatok láttak napvilágot. És mialatt az ügy elaludt, a BT dolgozott. Szerdán este bizalmas elnöki ülés volt a BT-ben, amelyen elhatározták, hogy amennyiben a PLASz péntek estig nem vonja vissza a BT-re vonatkozó szabadjegytilalmat, a BT már a vasárnapi profimérkőzésekre sem ad bírót. A szerdai ülésen résztvett elnökségi tagok csak azért nem közölték ezt a határozatot a PLASzszal, mert Riesz István dr. csak csütörtökön érkezett vissza párisi útjáról és nélküle nem akarták a nagyjelentőségű határozatot nyilvánosságra hozni. És mindez heti 6 pengőért történt. Hogyan? A BT-nek 200 tagja van. Ebből vasárnap a profimeccsek lejátszása idején, mintegy 170 bíró máshol vezet meccset, tehát 30-ra tehető azoknak a száma, akiktől 20—20 fillért kérnek a profiegyesületek. Hogy a bírák kérése mennyiben volt méltányos, nem vitatjuk, de 6 pengő miatt talán mégsem kellett volna az ügyből hatalmi kérdést csinálni. A szabadjegy-ügy pénteken egyébként likvidálódott. Az MLSz átiratban közölte a BT-vel, hogy a bíráknak nem kell a 20 filléreket fizetniük. A sztrájk tehát elmarad. Az alelnök csodálkozik Felkerestük Schissler Józsefet, a BT alelnökét, aki egyben a bíróküldő bizottság elnöke is. A vele folytatott beszélgetést szó szerint adjuk: — Érdemes 30—40 profimeccslátogató bíró miatt zavart csinálni ? — Milyen zavart? — A szerdai elnöki ülésen hozott határozatban foglalt zavart. — Hát ezt meg honnan tudja a Sporthírlap? Az ülés zárt volt. Nem, értem ... Ettől eltekintve, senki sem vonhatja kétségbe a BT igazát. És ha úgy tetszik, tessék külön profi BT-t alakítani! — A gyakorlat szerint milyen mérvű eltiltást vonhat maga után a Klein Árpád és Gombos Géza ellen indított eljárás? — Erről nem nyilatkozom. Ezt az ügyet nagyon diszkréten kezeljük. Nem értem... Nem értem... Azt azonban elmondhatom, hogy a BT figyeli a bírák működését és nagyon szigorúan bíráljuk el a hibákat. Ki akarjuk küszöbölni a panaszokat. Nagyon figyeljük a bírák működését. De honnan hívja mindezt? Nem értem, nem értem ... *A hírforrást — ne haragudjék alelnök úr— nem nevezzük meg. Csak azt írjuk záradékul ide: jó volna a bírák dolgait a nyilvánosság előtt intézni! Még a fegyelmi ügyeket is. Miért kell ilyen, nem is olyan főbenjáró titkokat hét lakat alatt őrizni? Nem értjük, nem értjük... Márkus Pál. Mert egyébként a Szeged nyugodtan játszott túramérkőzést a tiltott időben és a különböző egysületek vígan exportálják külföldre a magyar futballistákat. „Valamiből csak élni kell!”... És az MLSz megadja hozzá az engedélyt ... Panaszra mégis van ok. Hiszen — mondják az egyesületek — nem mindegyik elsőligás csapat fog válogatott játékost adni, miért ne túrázhatnának hát azok, akiket a világbajnokság nem érdekel ?... De közben a világbajnokságokat emlegetve, valamennyi elsőligás csapat lemondja a Magyar Kupát... Amit az MLSz nemcsak békén eltűr, de intézőbizottsága révén elősegít, képtelen időre tűzvén ki a kupamérkőzéseket. Az MLSz mégis nagyon szigorú. Hiszen ő rendelkezett... Ja, hogy a rendeletekkel senki sem törődik?... Elég nem szép dolog?... Vagy talán mindez csak az alibi előkészítése?... Az is lehet! ... Apropó! Válaszolt már az MLSz az OTT elnökének? ... Dr. fényes szakorvos B*^**,B vér, Kör-ésne Rákóczi-út 32.1. em. 1. ajtó ŐSE? Rókus,alexemben nap L JAJ, DE SZIGORÚ AZ MLSZ!... Irta: Szebenyi Sándor (Mint a Sporthírlap szerdai számában olvasható volt, a PLASz egyesületei panaszra mentek az MLSz-hez, a túlságosan szigorú rendelkezések miatt.) Évekig tartott a harc. Újra és újra megkezdődött a pergőtűz a futballsport irányítóinak önző érdekből és önzetlen tehetetlenségből összehordott sáncai ellen. Egységes szövetség ... Bürokráciamentes ügyvezetés__ Vegyes rendszer ... Ezek voltak a negyvenkettes lövedékek. A sáncokról lehullott egy-egy különösebb exponált „vezér”, de mit ért ez, amikor a sáncok mögött tovább romlott a magyar labdarúgás, anélkül, hogy a mentőcsapatok a közelébe juthattak volna!... De elkövetkezett az idő, a most múlt tavaszon, mikor végre kellett valaminek történt. A közvélemény már kormánybiztost sürgetett, az OTT elnöke kellemetlenül érdeklődött és félő volt, hogy előbb-utóbb „óvatlan szemek” is beláthatnak a kulisszák mögé. Nosza, megszületett a Reform!__ Nem amiről évek óta szó volt. Nem a rendcsinálás következett. Nem a tisztogatás. Szerényen, de mégis egyhangúan megteremtették a „tervbajnokság”-ot. Csodaforrásnak nevezték, mert ebből kellett volna fakadni az általános jólétnek. Ez biztosított jó terminusokat minden egyesületnek s biztosította főként azt, hogy a fővárosban minden vasárnap érdekes bajnoki mérkőzések lesznek. A „tervbajnokság” születésének napján kijelentették az optimista atyák, hogy ezentúl nem fogják eltologatni a mérkőzéseket, mert különben a gyermek nem nőhet nagyra. A pesszimista papák úgy vélekedtek, hogy hiába minden, a gyermek halvaszületett. Részünkről nagyon sajnáljuk, hogy a pesszimisták találták el az igazságot. Alig ejtették meg a sorsolást, máris elhalasztották a „szenzációt”, a bajnokság első fordulójára kisorsolt Ferencváros—Hungária mérkőzést. Mert „tervbajnokság” ide, „tervbajnokság” oda, ez a korai terminus nem illet a két klub terveibe. Azután elhalasztotta első bajnoki meccsét a Szeged is, mert sürgős túráznivalója volt. Ebben az az édes, hogy a „tervbajnokság” első prófétája éppen a Szeged fővárosi képviselője volt. Azonban nem lehetett megelégedni azzal, hogy a helyzet változatlan marad. Gondoskodni kellett a rosszabbodásról is. Gondoskodtak róla. Legutoljára már a svéd túra közben kénytelen volt megállapítani Fábián Pál, a PLASz kapitánya, hogy a játékosok kimerültek, elfásultak és a rengeteg meccs során elfelejtettek futballozni. Tekintettel arra, hogy játékosgárdánk esztendők óta csak elvétve bővül egy-egy igazi új tehetséggel, nyilvánvaló volt, hogy ha a meccshalmozások és végtelen utazások tovább folytatódnak, a gárda még fáradtabb, fásultabb, használhatatlanabb lesz. Erre a nyáron az Újpest vezetősége pihenőt adott a játékosainak. Az Újpest. A többi nem. A többi klub — kicsi és nagy — szünet nélkül hajszolta meccsről-meccsre a csapatokat. Ami nemrégen még közfelháborodást okozott, megszokott dolog lett nyolc nap alatt egy csapattal öt mérkőzést játszani. (Már a Ferencváros is ...) Persze, hogy az elért eredmények itthon nagyrészt kellemetlen hatást keltettek, az kizáróan a technika bűne. (Távíró és telefon nélkül senki sem tudna a vereségekről.) És végre megtörtént a csoda. Az MLSz (ahová az alszövetségek már régen csakis azokat delegálják, akik sohasem mertek különvéleményt nyilvánítani), a tehetetlenségéről és aluszékonyságáról immár legendás országos szövetség ezúttal nem az egyesületek, hanem a közvélemény befolyásának engedett. A jövő évi világbajnokságok ürügye alatt megjelentek az elnökségi „Rendeletek" a túrák és játékosexport korlátozásáról. A közvélemény önfeledten tapsolt... Azonban elmúlt egy hét, egy röpke hét a „Rendeletek” megjelenése óta s már többízben bebizonyosodott, hogy az MLSz futballvédelmét nem kell olyan komolyan venni. Az egész csak arra jó, hogy az egyesületek panaszkodhassanak. SPORTHIRLAP SZOMBAT, 1933 SZEPTEMBER 2. Debrecen_______DVSC-pálya Vasárnap, szeptember 3-án, d.u- fél 5 órakor BOCSKAI—NEMZETI I. ligabeli bajnoki mérkőzés. Előmeccsek :DTE—Villanygyár, DKASE-NAFE I. osztályú a Phöbus-pálya (és az is marad) — A Sporthírlap tudósítójától —• Heves szél süvít végig a Berliniutcán. . — Nagy port ver föl az Újpest vendégszereplése — viccelődik egy srác. Valóban, a sivatagban hinné magát az ember, számok idején, ha nem látná a hivatalos PLASz-funkcionáriusokat, akik éppen a pályafelméréssel vannak elfoglalva. Meg vannak elégedve. Mármint a pálya hosszával és szélességével. Nincs baj a hitelesítéssel. I. osztályú pálya . . . (Jó neki. A pályának. Ő az is marad. Nem eshetik ki.) Fúrnak-faragnak a pálya körül. Most készült el az elegáns öltöző. Természetesen kék-sárgára festve. Mindent kék-sárgára festenek. A 33-asok ellen játszik tréningmeccset a Phöbus. A tréninget Zloch vezeti. A Phöbus csak nehezen lendül bele a játékba. — Hja, nincs, ami „felvillanyozná” a csapatot — magyarázkodik egy Phöbus-ember stílszerűen. — Majd az Újpest ellen! . . . * A légiforgalom őszi menetrendje szeptember 1-én lép életbe. A közvetlen klagenfurti és velencei járatok megszűnnek, Wienen át azonban mérsékelt áron lehet e városokba repülni. Wienbe az első gép reggel 7.00 órakor indul és onnan 16.25 órakor indul vissza. Egyéb irányokba változatlanul jó csatlakozások állanak fenn, sőt némely relációban jobbak lesznek az összeköttetések. A belföldi járatok szeptember 1-től kezdve megszűnnek. Menetrendet és díjszabást díjmentesen küld: MALERT, váci utca 1. ERŐSEN KÉSZÜLŐDIK A VASAS a vasárnapi bajnoki nyitányra. A csapatösszeállítás már megtörtént, csak a balhátvéd helye kétes még. Esélyes jelölt Rottler, de az sincs kizárva, hogy új játékost szerződtetnek. A Vác FC ellen tehát így állnak fel: Terényi — Stanczi, Rottler ? — Görög, Sipőcz, Pataki — Haraszti, Brunecker, Pintér, Hajdú, Erdős. A klubban egyébként örülnek a ve- Új egyesület — Profiklubot alapítok, a neve: Gandhi FC. — Miért pont Gandhi. — Sokat fogunk koplalni. A 12hetőségben beállott változásnak. Az öröm fő oka: pénzes elnök került a klub élére. Reméljük, a Vasas-csatársor gólokra fogja felváltani a friss bankókat . . . TÉVES AZ A HÍR, hogy a magyar ifjúsági válogatottat szeptember 17-re Bécsbe hívták. Október 1-ről van szó és ez is szeptember 8-ikán, a kupakonferencián fog eldőlni. Az ifjúsági válogatottak a magyar—svájci mérkőzés előtt itthon szerepelnek, a nagy meccs előtt 12 órakor, mégpedig két csapatban, mint Budapest és Budapest-környék válogatottjai. Az ifjúsági mérkőzés után következik majd az újoncok kétszer harmincperces bemutatkozása.