Sporthirlap, 1933. november (24. évfolyam, 87-94. szám)
1933-11-04 / 87. szám
SZOMBAT, 1933 NOVEMBER 4. SPORTHIRLAP FODOR HENRIK DR.„A derbi kiegyenlített erők küzdelmpiffmét fogja mutatni11 ^ ^ — A Sporthirlap tudósítójától — Sok mindenki nyilatkozott már a Hungária mai helyzetéről. A Phöbustól elszenvedett legújabb vereség, valamint a Ferencváros elleni derbi a régen nem nyilatkozó Fodor doktort is kizökkentette hallgatásából. A futballkávéház törzsasztala mellől néhány percre elragadtuk őt, hogy mondjon valamit a Hungária legaktuálisabb kérdéseiről. — Olyan futballbéke még nem született — kezdi dr. Fodor Henrik —, aki vitathatatlanul meg tudta volna mondani, hogy mi az oka, egy csapat hirtelen letörésének és hogy mi a■ letörés gyógyításának titka. Annyi bizonyos, hogy az ok kétféle lehet: fizikai és lelki. Előbbi alatt a túlsok vagy tülkévér tréninget, sérüléseket, kondícióhiányt, utóbbi alatt főleg az önbizalom hiányát értem. Külön-külön egyik sem alkalmazható a Hungáriára, de azt hiszem mindkettőből fennáll egy kevés. Ezért nem lehet tudni, hogy hol kell a dolgokat megfogni, hogyl melyik az az út, amelyik bizonyosan felfelé vezet. D» FÉNYES y ^TEll I C.O szakorvos vér-, kör* és n* stttóczNH 32.i. m. 1. ajtó (okossal nemben ,mp Ez olyan rejtély, mint amikor egy atléta egyik nap rekordot fut, rövid idővel azután pedig még átlageredményt sem tud elérni. .A nyári túrák alatt még láttuk, hogy a Hungária nagyszerű formában van, az Újpest elleni meccsen már a letörést kellett látnunk s ezt azóta sem tudtuk kiheverni. Az ilyen bajok rendszerint hirtelen szoktak gyógyulni, egyik mérkőzésről a másikra. Talán ez fogja bizonyítani a vasárnapi derbi is, talán alapja lesz annak az optimizmusnak, ami jelenleg az egész kék-fehér táborban él. Ha ez valóra válik, akkor vasárnap a szezon legérdekesebb és legnagyszerűbb mérkőzésének lehetünk tanúi. De még mai formájában is veszélyes és komoly ellenfelei lehetünk a Ferencvárosnak, mert mint a Bocskai mérkőzés is mutatta, egy erősebb ellenfél még olyan csapatból is kiválthat jó játékot, mely egyébként rossz formában van. — Ezért nem oszthatom azok véleményét, akik szerint ez a mérkőzés már lefutottnak tekinthető és hogy a Fradi, mert favorit, gólokkal fog győzni. Azt hiszem, hogy a derbi kiegyenlített erők küzdelmét fogja mutatni, amit a nagyobb gólképességnek kell majd eldöntenie. Mezőnyjátékban bizonyosan egyforma erős lesz a két csapat és ha a Hungária védelme eléggé tud vigyázni városára, akkor kiegyenlítődik a Ferencváros legjelentékenyebb plusza. ,,A Hungária csak nyerhet" — így vélekedik a kaszinó Kék-fehér hangulatkép három optimista és egy pesszimista tippel (A Sporthírlap tudósítójától) Egy délutánt töltöttünk a „nagyhéten” a kék-fehér kaszinóban és négy jellemző véleményt hallottunk és jegyeztünk fel. 1. számú vélemény (gazdája nemhivatalos hangadó a kék-fehéreknél): — Tulajdonképpen nem vagyunk gyengébbek, mint a Fradi. Vegyék ki onnan Sárosit, nulla a csapat. A védelmük legalább olyan gyenge, mint a mienk. (Nagy szó!). A halfsoruk sem jobb, csak a csatársorban — Sárosi... De miért ne foghatna ki ő is egyszer egy gyengébb napot???... 2. számú vélemény(elhangzott a billiárdasztal mellett, egy játékos szájából): — Tavaly majdnem ilyen volt a hangulat a Fradi-meccs előtt. Nem is lennék meglepve, ha kifutna nekünk valami nagy játék. Hiszen a Fradi nekünk könnyebb, mint a Phöbus! Én lefogadtam a meccset. Igaz, hogy még döntetlennél is én nyerek ... 3. számú vélemény (vallója egyszerű magánember): — Könnyen visszakaphatjuk a 11-et.. Csak az a kérdés, hogy rúgunk-e kettőt. (Súgva félre): Ezzel a 11:2-vel lehet a fiúkat legjobban felhúzni... 4. számú vélemény (egy vezető nyilvánította): — Mi most már nagyot nem eshetünk. Ez az egyetlen előnye a helyzetünknek. A Hungária csak nyerhet... Vagyis a Vélemények aránya 3:1 az optimisták javára. S a pesszimista vélemény őszinteségében is alapos okunk van kételkedni. De csak maradjunk a 3:1-nél, mert ebben az optimisták is kiegyeznének. Vasárnap is. Dorog DAC-pálya Vasárnap, november 5-én, délután VI órakor Közép-Magyarország-Nyugat-Magyarország válogatott csapatainak mérkőzése a Szent Korona Kupáért Hol volt szerdán a Kék-közép? És hol lesz holnap ?... A Kék-közép Debrecenben egyenesen remekelt. Olyan lármát csapott, hogy Nyíregyházáig elhallatszott s ez nagyban hozzásegítette a csapatot a győzelemhez. Szerdán, a Phöbusi meccsen azonban ismét áhitatos csend feküdte meg a kék-fehér drukkerek táborát. Sietve megkérdeztük Lukács Simont, mi ez már megint? Ezt mondta: I — Az volt a hiba, hogy először is nagyon sokan nem tudtak kijönni a korai kezdés miatt. Másodszor szétforgácsolódtunk, nem volt egységesítve a tábor, harmadszor pedig túl nagy volt a Phöbus— Fradi ellentábor. De nézze meg vasárnap! Vasárnap délelőtt 10 órakor a Phönix-moziban gyűlést tartunk, ott szó lesz mindenről. A Kék-közép tagjai ezúton kéretnek fel: jelenjenek meg a gyűlésen teljes számban. Tegnap Nádasrendszerű lelki tréning volt a Hungária úton Kis és Turay harcrakész A Sporthírlap tudósítójától :Csepereg az eső a Hungáriaúton is, alig néhányan vannak kint a pályán a fiúk közül. Azok is csak kötélen ugrálnak, a salakon, labdához nem nyúlnak. A tribün üres, még az a pár érdeklődő is otthonmaradt, aki azelőtt kijárt. A vezetőség közül senki sem látható a közelben. A játékosokon kívül csak Lenkey van itt. Ő is csak civilben, ezúttal ő sem vetkőzött le. Ujváry sprintel Turayval, Kis a legbuzgóbb kötélugráló. ÖSSZEÁLLÍTÁS! Lenkey elmondja az összeállítást, Kocsis megsérült szerdán, nem játszhat, de már amúgyis felgyógyult Kis, Mándi mellett ő fog bekkelni. A rrallsor nem változott. Sebest jó kabalának tartja a Fradi ellen, tavaly is a 2:1-nél ragyogóan játszott. A csatársorban Turay ismét átveszi a helyét Dudástól. A térde teljesen rendbejött, ezt Molnár doktor állapította meg délelőtt róla, bár egyelőre még pályáit térddel futkároz. Kalmár centerjátéka nevezhető még a legnagyobb ,,meglepetés”-nek, mert eleinte bekknek szánták. BESZÉDTÉMA: A PHÖBUS! Közben mindenki bevonult az öltözőkbe, mert az eső buzgón szaporázza. Egymásután kerülnek a Gergely, Szabó, Turay, Szegő. Hát lehet tippelni? KETTEN BESZÉLNEK Közben két néző érkezett, ülnek a tribünön. Talán csak az eső verte be őket. Nem. Futballról beszélnek, örülnek, ha gyarapszik a társaság, melléjük ülünk. — A Sanyi beszélt a Kalmárral, azt mondta a Jenő, hogy akárhol van, akármit csinál, csak a meccsre, csak a futballra gondol. És az pedig nem jó ... Nincs önbizalma a Jenőnek, ez a baj. De ha vasárnap megverjük a zöldeket, fogadni mentek, az egész szezonban ő lesz a legjobb. Tud ő futballozni, ANGOL TRÉNER? — Hallottad — kérdi a másik —, angol tréner lesz ... — Fenét. Berámolunk hármat vasárnap, maradhat az angol. Felgyűrik gallérjukat, elmennek. EPILÓGUS Az öltöző már csendes, csak Sallay bácsi kopácsol ócska labdákon. A vizet eresztik ki a fürdőmedencéből. Odafönt megkezdődött az értekezlet, sötétedik, esik. Borult az ég a hungáriaúti pálya felett. De a kék-fehérek a Franzstadt felől vasárnapra derült időt várnak. FUTBALL felszerelés régióbban, legolcsóbban beszerezhető Macsé REZSŐ és TaRSANfIL, IV., Váci u. 28, VI., Podmankrty u. 45. vörös Takács marka alá, Dudás a punching-ballt veri kegyetlenül, teljes öltözete egy pár boxkesztyű. Ujváry is kedveli a dolgot, matador is benne. A többiek öltözködnek, beszélgetnek. A derbiről hang sem esik. Ellenben Szabó vezényletével élénken vitatják a szerdai Phöbusgólokat. Szabó véleménye szerint mindennek a Phöbus az oka, Kalmár viszont még mindig csodálja a Szofi hosszú nyakát: — Akkorát ugrottam, amekkorát bírtam, ő meg csak kinyújtotta a nyakát és magasabban volt, mint én. Mándi nincs jelen, a fiúk tehát megegyeznek abban, hogy a gólokat ő miatta kapták. NÁDAS-SZISZTÉM! Lenkey közli, hogy tréning után játékosértekezlet a klubházban. A Nádas kapitány által meghonosított „lelki tréninget” már régebben kultiválja a Hungária. A tegnapi előadás tárgya. hogyan lehet megverni a Ferencvárost? A sajtót nem engedték be, csak vasárnap fogjuk megtudni, menynyit ér a lelki tréning. HOGY TIPPEL A HUNGÁRIA? Cseh késve jön, örömmel hallja, hogy nem kell levetkőznie, máris mehet fel uzsonnázni. Megy is. A többiek még üldögélnek egy kis ideig, nyakkendőkötés mellett folyik a szó. Tippelésről hallani sem akarnak. A tippkörkérdés röviden elintézhető. íme: Ujváry, Kis, Kalmár, Egri, Cseh: Nem tippelek. „ Gőzben" a Hungária igaz történet e. A Hungária vezetősége elhatározta, hogy a csapatot elküldi a gőzfürdőbe. Értésére is adták mindenkinek, hogy legyen negyed hatkor pontosan a fürdő bejáratánál. Akitűzött időpontban azonban mindössze Kocsis, Sebes, Semsei és Egri jelent meg. Egy ideig szépen várták Lenkeyt, meg a többieket, de mikor azok csak nem jöttek, csüggedve eltávoztak. Míg ők távoztak, azalatt Lenkey a többiekkel vígan fürdött odabent. Merthogy ők már előbb ott voltak, nem akartak várni és letették a Sebesek jegyeit a portásnál. Sebes este fürdetlenül megjelent a kaszinóban és kijelentette, hogy már sokszor jött be hiába Budafokról, de ennyire hiába sohasem. Dudás viszont csak fürdés után hallotta, hogy kimarad a csapatból, mire így szólt: — Na tessék. Most itt állok megfürödve ... BUDAPEST—BERLIN MÉRKŐZÉST akar nyélbeütni a profiszövetség december harmadikára. AZ „ÁRVAVÁR” VASÁRNAPI meccse, amelyet a Phöbus-pályán akartak játszani, elmarad. * Olcsóbb lett a borotválkozás 50 százalékkal, mert Magyarországon készül a víz, szappan, ecset használatát fölöslegessé tévő Morisson borotválókrém. SykeoTitája, Buitroi-sporttelep Vasárnap, november 5-én, délután Vs3 órakor Kelet-Magyaromig— Délnyugat-Magyaromás váogatott csapatainak mérkőzése a Szent Korona Kupáért A legérdekesebb mérkőzés ezen a héten ■ az I. ligában a Hungária—Ferencváros „örökderbi”, amely még akkor is derbi marad, ha a Ferencváros az első és a Hungária a 11. helyen van. A II. ligában a legérdekesebb meccs a második és bajnokságra pályázó Ető FC találkozása a 3-ik Váci Reménnyel.Az amatőr I. osztályban két, tavaly még II. osztályú csapat, a Testvériség és a TTE összecsapása a legérdekesebb. Ki javult többet? A II. osztályban az SzFC—CsTK találkozás ígér izgalmakat. A vezető SzFC-nek Csepelen kell diadalmaskodni a meglepetések csapata, a CsTK ellen. A III. osztályban a KSSE—Gránit mérkőzés áll az érdeklődés középpontjában. Mindkét HYPEROL ideális száj- és torokfertőtlenk csapat a bajnokságra megy. A IV. osztályban vasárnap az újjászületett NSC be akarja biztosítani őszi elsőségét. A szintén élcsoportban levő MÉMOSz-t kell legyőzni. Egyik sem vesztett még pontot. Vidéken a Szent Korona Kupa mérkőzések miatt csak Délen lesz teljes forduló. A szegedi alosztályban a SzAK—HMTE a legérdekesebb, (a HMTE meglepetést akar csinálni), a csabai alosztályban az első két helyezett a Cs. MÁV és a GyTE az őszi elsőségért harcol. Hécé a hm-dizsi a legutóbbi „tálolgatott vacsorát"? — Óh, a Szerkesztő úr kitüntet a kérdésével!.. . — No csak, maga meg tüntessen ki a válaszával, Adorján, ha már mindent olyan jól tud. Kérem, boldogan. Amióta az országos kapitány nem országos ügyvezető, az MLSz nem hajlandó válogatott vacsorákat” rendezni. Mégis nagy baj, ha ezt a két tisztséget kettéválasztják! • ■ • I