Sporthirlap, 1933. december (24. évfolyam, 95-103. szám)

1933-12-02 / 95. szám

SZOMBAT, 1933 DECEMBER 2. sporthírlap Kész a „féléves terv" a magyar „világbajnoksági" gárda felkuta­tására és előkészítésére Nádas Ödön csak­ a terv elfogadása esetén vállalja ma a szövetségi kapitányságot — A Sporthírlap tudósítójától — Nádas Ödönt az MLSz elnöksé­ge ismételten teljes bizalmáról biztosította és felkérte, vállalja a világbajnoki évben a magyar válo­gatott csapat vezéri tisztét. Ez kedden este történt. Nádas Ödön akkor még nem mondott igent, hanem közölte, hogy a szombati országos tanácsülés előtt még egy­szer rögtönzött értekezletre kéri az MLSz elnökségének tagjait, mert addigra bemutatja a világbajnokság előkészíté­sét célzó tervét és csak annak előzetes biztosítása és végrehajtásban való teljes tá­mogatás feltétele mellett vállalja a kapitányi tisztségét. Ezek után pedig nekiült a munkának és Fá­bián Pállal, a PLASz kapitányával való többszörös beható tanácsko­zás után a következő, félesztendőre szóló tervet dolgozta ki, ami tehát a most kö­vetkező félév hivatalos programjá­nak is tekinthető. A féléves terv abból indul ki, hogy a világbajnokság szabályzata szerint az első mérkőzést megelő­zően 15 nappal a FIFA főtitkár­sága előtt már minden résztvevő országnak be kell jelenteni annak a 22 játékosnak a nevét, akikkel az illető ország a világbajnoki tornán szerepelni kíván. Miután pedig a világbajnoki torna első mérkőzése május 27., • A ' /;?+ világos, hogy a nevezéseknek má­jus 12-én Svájcban, a FIFA főtit­káránál kell lenniök. Ez annyit jelent, hogy legké­sőbben május 10-én este már vég­leges névsort kell repülőpostára adni. A két szövetségi kapitány te­hát úgy állította be a tervet, hogy május 10-én, áldozó csü­törtökön rendezze az utolsó „kísérleti” válogatott mér­kőzéseket és este már ki is jelölje a 22 játékos nevét. Ami ezután következik, az már a kijelölt két garnitúra „előkészítő” mérkőzéseinek a sorozata lesz. A jövő tavaszi program a terve­zet szerint voltaképpen a ligabaj­noki és válogatott mérkőzések zsú­folt szériája lesz. A féléves terv szerint ilyen formában: Február 11. Világbajnoki elő­mérkőzés Szófiában. Magyar B)—olasz B) mér­kőzés Milánóban. (A szófiai mérkőzés kijelölése „a két kapitány helyeslése nélkül’­ történt. Miután ez még nem vég­leges, kísérlet is történik majd az irányban, hogy e szófiai mér­kőzés két héttel később kerüljön sorra. A milánói mérkőzésnek azonban mindenképpen ekkor kell lennie, mert ugyanekkor rendezik az Olaszország—Ausztria Európa Kupa-mérkőzést. Ha tehát a szó­fiai meccset későbbre tennék, ak­kor február 11-én csonka bajnoki forduló lenne és a B-válogatottban érdekelt csapatok hétköznap ját­szanák le elmaradt meccsüket.) Február 18. Teljes bajnoki forduló. Február 25. Teljes bajnoki for­duló. Március 1. (Csütörtök) a feb­ruár 11-én elmaradt mérkőzések. Március 1. Teljes bajnoki for­duló. Március 11. Teljes bajnoki for­duló. Március 15. (Csütörtök.) Teljes bajnoki forduló. Március 18. Teljes bajnoki for­duló. Március 25. Teljes bajnoki for­duló. Itt következik a program átfor­dulása, most már teljes erővel a világbajnokság követelményei sze­rint. Február és március a baj­nokság, április a válogatott előkészí­tése, május pedig a világbajnok­ság jegyében pergeti az ese­ményeket. Április 1. és 2. (Húsvét.) A profibajnokság szünetel. Viszont az amatőr alszövetségek közül négy (vagy hat) húsvéti körmér­kőzés keretében válogatott mérkő­zéseket bonyolít le Budapesten. A vidék amatőr játékosai ez alka­lommal vonulnak fel. Megjegyzen­dő, hogy a Szent Korona Kupa vi­déki mérkőzésein már előzően is megfigyelés alá kerülnek a vidé­kiek. Április 8. Teljes profibajnoki forduló. Április 15. Magyarország-Ausztria, Európa Kupa-mérkőzés Bécsben. (Lehet, hogy ezt a mérkőzést kicserélik a Magyaror­szág—Csehszlovákia Európa Kupa­mérkőzéssel, amelynek az­ eredeti terv szerint két héttel később kel­lene műsorra kerülni Prágában.) Ugyanekkor: Magyarország B)—Olaszor­szág B) mérkőzés Budapesten és ugyancsak ezen a napon alkalom adatik Magyarország C) csapatá­nak és a II. liga csapatának is válogatott mérkőzésre. A B) és a C) garnitúra kijelölésekor a tava­szi tapasztalatok figyelembevételével már számbaveszik az amatőrök fő­városi és vidéki játékosanyagát is. Április 22. Teljes ligabajnoki forduló. Április 29. Magyarország— Csehszlovákia, Európa Kupa­­mérkőzés Prágában. Magyarország B) csapata ekkor vagy a harmadik meccset játsza az olasz B) ellen, vagy Prága B) csapata ellen mérkőzik. A C) garnitúra és a II. liga szintén sze­repel. Május 6. Teljes ligabajnoki for­duló. A tervezet szerint április hónapban már kezdő­dik a világbajnoki meg­szorítás. A szófiai mérkőzés után egészen a húsvéti túrák befejezéséig nem lesz semilyen megszorítás. De április 8-tól kezdve a szövetségi kapitá­nyok már ragaszkodnak ahhoz, hogy 8-án, 22-én és május 6-án tel­jes bajnoki forduló legyen és ebben az időszakban semi­lyen mérkőzéseltolás, túra­­vállalás, vagy akár túra ér­dekében hétközre tett baj­noki meccs ne legyen. Az áprilisi két válogatott napon is a szabadon maradó egyesületek kizárólag szombat-vasárnapi ket­tős mérkőzéseket vállalhatnak. Ilyen módon tehát kialakul már a világbajnokságra előkészítendő játékosgárda és május 6-án a baj­nokság is befejezést nyerhet. Ezt követőleg május 10-én, áldozó csü­törtökön jelenik meg azután először a pályán a világ­­bajnoki mezőny. A legerősebb magyar válogatott csapat és a tartalékcsapata Áldozó­csütörtökön Budapesten fog játsza­ni. Nádas Ödön ekkor még óvatos­ság okából 25 játékost rendel ki, hogy a két mérkőzésen szerephez juttassa. De este már elkészül a végleges lista a világbajnokságon benevezendő 22 játékosról. Nagyon érdekes lesz ez a 22 név, mert terv szerint a nevezésnél még 3 kapus, A hátvéd, 5 fedezet, 6 szélsőcsatár, 6 belsőcsatár lesz majd a listán, de a belső csa­tárok közt lesz olyan is, aki számbavehető fedezetnek is. A há­rom kapus benevezése azért törté­nik, mert a hátralevő időszakban még baj is történhetik és akkor az Olaszországba utazó csapat egy kapussal maradna, ami a legnehe­zebben volna elviselhető. Május 13-án a kijelölt A) és B) válogatott ismét Budapes­ten játszik válogatott mér­kőzéseket. Éppen így május 20-án és 21-én, pünkösd két napján is. Ezek az elő­készítő m­érkőzések ismét nemzet­közi ,ellenfelekkel történnének. Te­rvbe van véve, hogy az AI gar­nitúra először egy erős angol liga­csapattal, másodszor a német válo­gatottal játszék. A II. garnitúra pedig valamilyen városi válogatot­tal (Lemberg, Kassa, Pozsony, Temesvár, Bukarest, Zágráb stb.) A tervezet szerint pünkösd vasárnapján játszik az elsői magyar válogatott csapat és hétfőn a második garnitúra. Pünkösd hétfőn jelölik ki ugyanis az Olaszországba utazó tartaléko­kat. A túracsapat ugyanis 17 játé­kossal és öt kísérővel május 22-én, kedden reggel kelne útra, hogy csütörtökön már abban az olasz városban tartsa első tréningjét, ahol első mérkőzését kell játszania. Öt benevezett játékos egyelőre itt­hon marad, természetesen készen­létben és szövetségi felügyelet alatt. A világbajnokság első for­dulóját május 27-én játszák. Érdekes megnézni, hogyan jelölték ki az olaszok a mérkőzések színhe­lyeit, a különböző olasz városokban. I. Május 27. Bologna, Nápoly, Firenze, Róma, Milánó, Genova, Trieszt, Torinó. II. Május 31. Milánó, Róma, Nápoly, Torinó. III. Június 3. Milánó, Torinó. IV. Június 10. Róma. Aki tudja, hogy az olasz váloga­tott szinte teljesen Milánó és To­rinó játékosaira támaszkodik, an­nak észre kell vennie, hogy a dön­tőbe jutáshoz annyira fontos II. és III. fordulóban milyen nagy esélye van az olasz csapatnak ahhoz, hogy „ismerős” pályán játszék. íme, így fest a féléves terv, amely a világbajnokság ér'* ’ 'ben a februári szezonnyitástól fogva mindvégig rányomja bélyegét a programra. Még csak egy kérdés marad nyitva. Milyen alapon állítják össze a Szófiába induló válogatott csapatot, amelynek a szereplésén fordul meg, hogy egyáltalában elmehetünk-e a világbajnokságra. Ez meglehetősen kényes kérdése a válogatásnak, mi­után a február 11-i dátum tényleg nem a legkellemesebb. A válogatás tehát nem is támaszkodhat másra, mint a téli válogatott túra tapasz­talataira, egyik érdekessége, hogy Nádas Ödön már közben­járt az újonnan gyepesített BSzKRT-pálya megszerzése érdekében az­ összes tréningek számára és ez a közbenjárás a pálya vezetőségé­nek előzékenysége folytán sikerrel Január 14. és 28. között lesznek a téli válogatott mérkőzések, akkor a hazatérő csapatot a közbeeső két hétben tréningben kell tartani és úgy küldeni el Szófiába. A világbajnoki előkészületek is járt. Másik érdekesség, lesz, hogy a május 6-tól május 20-ig terjedő időszakban rendezendő öt váloga­tott napra az MLSz füzetjegyeket fog kibocsátani. 5 Ki lesz az amatőrök szövet­ségi kapitánya? Kapitány vagy bizottság? —­ A Sporthírlap tudósítójától — Szombaton nemcsak az országos szövetségi kapitányi, hanem a szintén üresedésben lévő országos amatőrka­pitányi tisztséget is be kell tölteni, bár az előjelek szerint az országos amatőr válogatott nem fog tavasszal mérkőzést játszani. A tisztségre jelöltek sora elég né­pes. A legutóbb ideiglenesen működő Lénárt Ernőnek van a legkomo­lyabb esélye, de ha a tanácsülés előtt a vidék kép­viselőivel való rögtönzött értekezlet nem Lénárt mellett állana, akkor a BLASz-nak Kiss Hugó volna a má­sodik jelöltje. Ugyanakkor a vidék a középmagyar kerület snájdig kapitá­nyát, Vági Kálmánt jelöli, mert így szeretné a vidéki játékosok gyakoribb méltánylását biztosítani. Ha azonban a kerületek képviselői egyik jelöltben sem egyeznének meg, akkor sor kerül a bizottság megválasztására. Már erre nézve is kész a javaslat: a HYPEROL ideális száj- és b­iokler­sillentló válogató bizottság feje legyen Nádas Ödön, négy tagja közül pedig két pesti (Mandik Béla és Gefáhl Henrik) és két vidéki. Túrázás előtt gól­arányát hozza rendbe! — mondják a csapatnak Újpesten — Saját tudósítónktól — Ha 7:0-ra, vagy 10:1-re győz vasárnap Újpest az Attila ellen, akkor megelőzi a tabella élén a Ferencvárost. Pénteken magasan feküdt a hó a pályán. Bent az öltözőben ropog a tűz. Tropikus meleg van. — Meg kell szokni az afrikai meleget — magyarázza P. Szabó. Megérkezik Potya mester és ki­vonul az egész gárda a havas pá­lyára. Egyöntetűen megállapítják, hogy ha vasárnapig eláll a hava­zás, úgy söprés után remek lesz a pálya. Avar, aki a legutóbbi 6:0-ás Attila-meccsen nem vett részt, így beszél: — Szeretnék egypár góllal én is hozzájárulni az Újpest gólarány­­javításához. Most már majdnem teljesen rendben vagyok. Csak a bokám fáj egy kicsit. Remélem, hogy vasárnapra nem lesz semmi bajom. Most érkezik Sziklai, akinek be van kötözve a keze. — Ilyen dolgokat mívelsz te, Ricsi — szól Avarra fejcsóválva Tóth mester. •— Hogy történt ez a dolog? — kérdik Avart, vasárnapi meccs utáni héten állít­juk össze. — Polgárral — kérdezzük ártat­lan arccal —, mit szándékszik ját­szatni az Újpest? — Polgárral? — csodálkozik. — Hisz még nincs is itt nálunk! Majd, ha itt lesz közöttünk, meg­mondom. Síbarátok egymás közt — Mi van a budai hegyekben? — December. — Hogy-hogy? — Folyó hó. — Körülbelül a 16-os tájékáról megeresztettem egy erős suttot. A Sziklai-gyerek vetődött utána, majdnem elcsípte. Utána csak azt látjuk, hogy patakokban ömlik a tenyeréből a vér, úgy látszik, a fűzővel érinthette a kezét a labda s három ujját átvágta az erős lö­vés Langfelder ezt mondja a vasár­napi meccsről: — Nem megyünk gólarányjaví­­tásra! Mi csak győzelemre me­gyünk. Ha közben esetleg — amit nem igen hiszek —­ kicsúszik egy szép gólarányú győzelem, erről nem tehetek majd. Szeretnénk mindenesetre egy szép győzelem kíséretében elindulni az afrikai útra. Egyébként december 15-én elindulunk. A túracsapatot csak a ÚJPEST B) CSAPATA vasárnap 12 órakor a Hermina­mezői AC ellen a következőképpen áll fel: Gulyás (Tornya) — Futó, Dudás — Borsányi, Szeke­res, Kolozsvári, Kiss G., Kállai, Sáros, Déri (Róna II.). Sziklai sérülése miatt nem vesz részt a stáékban. 15^3 olvasói alanti szelvényünk ellenében árengedmény­ben része kü­m­ele GORECZKY FERENC, bőrönd- és bőrdíszműgyártó, Vill., József­­körút 59/61. (5%). GRÜNWALD ÖDÖN (MTK) úri­szabóterme Andrássy­ út 31. (Tel.: 198—42.) 5%. KOZMA LAJOS, VII. Károly­ körút 3., a sarkon. Férfikalap, ing, nyak­kendő, pizsama s a férfidivat összes cikkei. (10%). MAURER SPORTÜZLET VI., Teréz­­körút 4. Sí- és túrafelszerelés stb. 10%, futballfelszerelés 5%. NEUMANN GÉZA SPORTÁRU­­HÁZAI, VI., Nagymező­ u. 50. és VTIL, Rákóczi-út 45 (Palace-szálló mellett. HÁTIZSÁK MINDEN FORMÁBAN készül, olcsón Nedelkó Sándor utó­dánál. Budapest Károly­ körút 15. 94 éves cég, sporthírlap vdsdridst szelvénye

Next