Sporthirlap, 1936. április (27. évfolyam, 27-34. szám)

1936-04-01 / 27. szám

SZERDA, 1936 ÁPRILIS 1. SPORTHÍRLAP SZEGED NEM LESZ, HANEM VOLT futballmetropolis?... Szeged- breviárium — A Sporthírlap tudósítójától — (I. Tájékoztató) A vidéki városok közönsége el­fogult a maga csapatával szemben. A pesti közönség szintúgy. Amíg ez volt a helyzet, addig Szegeden kitűnő rendben ment minden,­­nagy csapat, vagy viccesek, nagy közönség, derűs vezetők voltak. Mondom, elfogultság kell, el­fogultság a lelkes emberek tárgyi­lagossága. Aki soha semmikép sem elfogult, az hamis ember. De ott kezdem, hogy a szegedi közönség új és kissé különös for­máját találta ki az elfogultságnak: nem megy ki a meccsre. Otthon elfogult. Győrött edzőmérkőzésre 6000 ember ment ki Szegeden két volt KK-csapat NB-meccsére 2000 fizető. No már most, ez a 2000 helyet­tesíteni akarta az otthonmarad­­takat. De nem abban, hogy a játé­kot élvezze, pedig élvezetes volt a játék, telkemre mondom, mindkét részről. Két jó csapat, jó bíró. De ez a közönség valahogy rossz­kedvűen jött ki, rosszkedvűen állt ott végig s a rossz kedv ragadós. Rosszkedvű volt a vezetőség, a jegyszedők, a rendőrök, mindenki. Toldit az első perctől szidták, Somogyit a másodiktól. A szép akciók u­tán egyetlen tenyérpár nem verődött össze. Mintha szívesebben vertek volna össze egy pár játékost, mint a tenyerüket. (II. Fair meccs volt, igazi botrány nélkül) Ez az ellenvéleményem. Indoko­latlan volt a rossz kedv a meccs alatt s az izgalom utána. Három, kétségtelen fault esett s komoly következménye csak egynek akadt: míg VI. hetekre harcképtelen. Ami Vastag ájuldozásait illeti, ezek márkőzésenkint­­megismétlődnek s a közeljövő mindig azokat igazolta. Mint ahogy innen kezdve nem is volt játék. Majorszky véleménye az, hogy Polgár a faxdíjáért a lehető leg­súlyosabb büntetést kapta, azon­nal engedelmeskedett is. Teljesen téves egyes lapoknak az a híradása, hogy a közönség benyomulása után állította ki Polgárt. Az egész bonyodalom alapja tehát tévedés volt; egynéhány ülő­helyes úr tévedése. Azt hitték, hogy Polgárt nem állította ki a bíró. Különben nem rohantak volna be, a rendőrség se avatkozott volna be, a játék megy tovább ... És ha Majorszky nem állította volna ki Polgárt?!... Az más. Akkor benyomultak volna?! De így is benyomultak. Az egyik benyomuló urat meccs előtt láttam a­ kávéházban. Amikor egy vezetőségi tagtól átvette a szabadjegyet. Szabadjegye lévén, azt hitte, neki már mindent szabad. Igaza van Rebró edzőnek, in­kább pénzt adnának a jegyért és az ellencsapatnak szurkolnának. (III. Markovics úr) Az elnöki páholyban ült, ő a Szeged volt és — egyesek szerint — leendő elnöke. Harsányan szi­dalmazta a Ferencváros csapatát és vezetőségét. Azt a vezetőséget, amelynek lojalitása nélkül már he­­tek­kel ezelőtt felfüggesztették volna a Szeged FC játékjogát Amely, vagyontalan klub létére, mindig minden áldozatot megraga­dott, hogy a vidéki klubok segít­ségére siessen. S amelynek a Sze­ged 3500 pengővel tartozik. Ha majd Markovics úr ismét a Szeged elnöke lesz, nyilván feljön a csapatával Pestre. Ajánljuk, ül­jön majd mindig Aschner, Brüll, vagy Mailinger elnök urak pá­holya mellé , figyelje meg, melyik mondja közülök a Szegedről, hogy ,fi, magyar futball szégyene!’' Mert Markovics úr szerint a Ferencváros, az... (IV. A két határbíró) A szegedi, hát az teljesítette a kötelességét. Majorszky maga is fejcsóválva figyelte a működését. A pesti­­határbíró viszont a zászló­val csak a hasa előtt mert inte­getni, nehogy a közönség is észre­vegye... (V. Futball is volt) Somogyi nagyon megváltozott. Kifogástalanul játszott, egyetlen fault nem nyomja a lelkét. A mér­kőzés előtt mondotta egy zöld­fehér játékosnak: — A Budai ellen nem csináltam egyetlen faultot se, erre „bünte­tésből’’ a csatársorba raktak. De, tréfán kívül, a Szeged ja­vuló formában van. Ha Pálinkás is feljavulna, ez lehetne a váloga­tott védelem. Szojka nagy tehet­ség. De hogy a közönségben és a ve­zetőségben hibák vannak s a csa­pat nem tud kibontakozni, az két­ségtelen. Ahány szegedi fiúval be­széltem, mind, sejteni engedte, hogy szeretne nagycsapatba, vagy kiüföldre kerülni,­­ csak el innen. Bizony, nem az a futballparadi­­csom már Szeged, ami volt évek­kel ezelőtt. S ha a közönség elhi­­degüléséért a csapat felelős, a csapat elkedvetlenedéséért meg a vezetés. És ha nem akarják elvesz­teni vidéki vezető pozíciójukat, a közönségnek, mégis a közönség­nek kell összefogni. A szegediek­nek csak azt üzenhetjük, hogy sze­­ressék jobban a csapatukat, de az egyetemes magyar futballt is, amelynek a mindenkori ellenfél is tagja. És fogjanak össze a csapa­tukért! Hiszen a vasárnapi össze­állítás, amely bevált, már a közvélemény nyomása alatt alakult ki! (VI. Korányi-mama) A Korányi-fivérek édesanyja mindenáron meg akarta nézni a mérkőzést, de Lajos nem engedte. Egy barátjuk elgondolkodva figyelte a játékot s mikor egyszer a két fivér keményen összecsapott, így szólt: — Tudom már, miért nem engedte kijönni Lajos a mamát. Mert ha ő meglátta volna ezt az összecsapást, bement volna a pályá­ra és mind a kettőnek lekent vonta egy-egy pofont... (VII. Epilógus) Mérkőzés után rohanás a szur­kolók sorfala közt — sose lehet tudni, mikor dől ránk a sorfal — a taxikhoz, az állomásra. Általános vélemény, hogy kár volt elrontani egy mérkőzést, amelyen hat játékos válogatott forrmát játszott , amely egyike lehetett volna a legszebbek­nek a két klub csatáinak történeté­ben, így aztán egyike lett a leg­­csúnyábbaknak. A mérkőzésen Horváth Sándor vezérszurkoló képviselte a B- középet egymaga. Szerencséjére a szegediek se voltak sokkal többen. Ha még egy páran benyomulnak a pályára, akkor a nézőtéren nem marad senki. Reméljük, hogy az őszi meccsen nagy közönség, nagy játék és szív­béli béke lesz. Aszlányi Károly, csapatok ellen, ugyanazok, ame­lyek a Budafok, vagy Budai ellen fásultan és erőtlenül játszanak, így van ez Tarjánban éppúgy, mint Miskolcon, vagy Szegeden. A közönség nem túlságosan szakértő, de túlságosan lelkes és végtelenül a goromba. Nem mon­dom, csakugyan bosszantó dolog kikapni, ha egy csapat jobb, de azért olyan intelligens uraknak olyasmit kiabálni, amit én hallot­tam, mégsem szabad. Láttam ele­gáns hölgyet két kabátzsebében kövekkel, hamvas bakfist szitkokat szórnnt. De nem folytatom. Egy­részt azért nem, mert mindezeket már régen elmondtam, másrészt azért, mert kollégám szegedi ta­pasztalatai más helyen ugyanezt mondják és végül azért nem, mert valaki azt hihetné, hogy ezzel in­dokolom a kékek rossz játékát. Nem. A Hungária rosszul ját­szott, minden külső körülménytől függetlenül, a saját hibái miatt. Mindegyik állva akart játszani és az SBTC, amely mozgott, minde­nütt előbb volt. Cseh lassanként többet passzol hátra, mint előre és bár egy lépésről sem tudott háló­ba célozni, huszonöt méterről is jól adta a labdát a Dudáshoz. Kardos csak csiklandozza a labdát, de nem rúgja el, Müller kondíciója romlik. Mándi... Nem bírt Dupák­­kal, aki pedig leggyengébb embere volt a Stécének és kézzel ütötte be az SBTC amúgy is gólbarepülő labdáját. Az SBTC becsületesen harcolt, jól futballozott. De nem érdemel dicséretet, mert ugyanígy kellett volna futballoznia máskor is. Sosem hízik meg az, aki csak az ínyenc falatokat szereti. Meg kell enni a Soroksárt is. Satöbbit... * Szervert Kávéházi A sportemberek találkozóhelye. Esténként D­GSdSllSl VIDÁK JÓZSI m­axsikál 1 Tűi.: fik a mérj Klímái­­m ! akik szimulánsnak tartották. Ez a vékony Vastag csuda kara­kán legény, megidhatom. Sose hallottam még agresszívabb jajga­tást, mint az övé. Igazi botrány se volt. Mindössze néhány tribün jegyes úr tódult a pályára, aztán a leghangosabb egy jegyszedő volt, aki a rend fenntartását úgy vélte megoldani, hogy verekedni kezd a játékosok­kal. Ebben a stádiumban komoly botrány azért se fenyegetett, mert a betódulók „azt hitték, hogy a bíró nem állította ki Polgárt” s mikor megtudták, hogy kiállította s már rég az öltözőben ül, akkor így szólván: — Ja? — részben le­mentek. Részben a rendőrség tusz­kolta, le őket. Toldi, aki a meccs alatt nemcsak irányított, hanem a csapatát teljes kapitányi felelősségében tanácsok­kal látta el és bátorította, jogosan vett részt minden tárgyalásban, mint csapatkapitány. Kétségtelenül tudatában volt annak is, hogy tel­jes tisztelettel tartozik a rangban és korban magasan a játékosok felett álló ügyeletes rendőrtisztnek. Az is bizonyos, hogy a rendőrség izgalma érthető és nyilván indo­kolt. Mégis a kötelességét teljesítő bíró, határbíró, újságíró és edző számára hallatlanul nyomasztó ér­zés, ha nem tudja maga mögött a rendőrség higgadt és megértő támogatását. A tömeg csak annyit látott a történtekből, hogy egy játékost, aki ellen a bíró semmi ki­fogást sem emelt, sőt a védelmére kelt: két rendőr lefelé visz a pályá­ról. Ez nem járult hozzá, hogy a közönség tárgyilagosan és futball­­szemmel nézze a mérkőzést tovább. Salgótarjáni telt házzal, erős izgalmakkal, gyenge Hungá­riával, kődobáló hölgyekkel, jótékony kupákkal és egyéb vidéki tartozékokkal — A Sporthírlap tudósítójától — (HOLNAPUTÁN) lesz éppen egy hete, hogy kedves ismerősömmel, Sándorral aktuális futballkérdéseket feszegettünk. Fe­­szegetés közben nevezett hirtelen collstokot vett elő e minden átme­net nélkül, mielőtt csak meglepőd­hettem is volna, lemérte szélessé­gemet. — Harminchat centi — mondta Sándor — van kedve Salgótarján­ba jönni? — Sőt! — feleltem könnyedén — csakis kedvem van. De minek ez a méricskélés? — Autóval megyünk. A hátsó ülés száztíz centi és hárman kell ülnünk rajta. Én negyvenöt va­gyok, maga harminchat, az nyolc­vanegy. Marad huszonkilenc, ott ül Ida. — Pompás — vetettem ellen — de tudja ilyen hosszú autóút... ve­szélyes... egyetlen apja vagyok gyermekemnek... — Nem kell aggódnia. Zoltán úgy vezet, hogy élvezet és külön­ben is velünk jön Seidner doktor, ő hoz jódot, vattát és mankókat, maga hozzon fél kiló felvágottat. Rendicsek? — Oké! — Óriájt? — Stimmt.• (SALGÓTARJÁN FELÉ) kitűnő út vezet egészen a Tatter­­eallig. Onnan csak azért kevésbé kitűnő az út, mert már a korai órákban ellepik a kerékpárosok. De csakhamar kilőttünk a bolyból s­zűre a nap kibújt felhőpaplana alól, már Gödöllőn is túl jártunk. Az autósport igaz híve lettem, amint a hátsó ülésről néztem a ködös hegyeket és mindazt a sok szépséget, amit leírni nem is tu­dok, bármennyire is szeretném ki­szolgálni az olvasót. Itt-ott egy nyúl futott át előt­tünk, gyorsan, mint a Sas, a nap melegen sütött, csend feküdt a tá­jon. Tizenegy óra után gyanútla­nul megérkeztünk Tarjánba. * (— ALASZOLGAJA!) — üdvözöltük a Hungáriát, ami­kor megtaláltuk a szálló vendéglő­jében őket, tömény unalom köze­­pett — Nincs jegy! — hangzott a visszaköszönés­­— az egész vonalon nincs jegy. — Most mehetünk vissza Pest­re — mondta Ida. Ám Sándor kézbevette az ügyet, eltűnt Losonc felé és kisvártatva egy rakomány jeggyel tért meg. Időközben befutott László bácsi autókárja, mégis mindenkinek ju­tott jegy. Amíg a többség ebédelt, körül­néztünk. Nyugodt, csendes város. (Ez még délben volt.) Visszajövet Ujváry azt mesélte, hogy tegnap este nagy mulatság folyt a ven­déglőben, miért nem jöttem ko­rábban, volt ott egy kétszázezer­­pengős lány is. Mindezeken kívül Kautzky is ott volt, sőt becsípett és egész éjszaka Spécit csókolgatta, nyilván összetévesztette a gazdag lánnyal. Seidner doktor jött kö­zölni, hogy a Stécé nagyon bele­száll, de a Hungária is. Alávetettük magunkat egy me­nünek és máris mentünk ki a pá­lyára, semmiképpen sem akarván elmulasztani az SBTC II.—Bag­­lyasalja meccset.* (FESTŐIBB PÁLYA) — már ami a környezetet illeti — még nem épült honunkban, mint a Stécé pályája. Hegyek ölében, egy dombon áll, azaz fekszik, kö­röskörül erdő övezi és az öltözője olyan modern, hogy a fővárosi pályáké elbújhat mellette. A látási viszonyok már kevésbé jók, mert a hellyel spórolni kellett. A szom­szédos hegyen Salgó vára áll. Az öreg Salgó ha élne, jó helyről néz­hette volna a meccset. Mikor kiértünk, éppen egy so­vány, de bajuszos bíró hadakozott az indulatokkal. Izgalmas meccs volt ugyanis. 2:0, 2:2! Tizenegyes. Mellélövik. 3:2! Győz az SBTC II. A közönség izgatottan várja a Hungáriát. Azt mondják, kint van mindenki, aki számít Tarjánban. Ha azok is kint lettek volna, akik nem számítanak, több lett volna a bevétel. De így is volt vagy négy­ezer ember, ami ilyen kis pályán már zsúfoltságot jelent. Kifut a Hungária: taps. Jön a Stécé: taps. Jön a bíró: taps. A hangulat lovagias, méltó a törté­nelmi környezethez. Egész a meccs kezdetéig.* (FURCSA DOLOG,­ hogy a vidéki csapatok mennyire lelkesen tudnak küzdeni a nagy­ (NÉHÁNY PERCCEL) a befejezés előtt, amikor a han­gulat túlontúl izzónak látszott, Zoltán lement a domb aljába, mert attól tartott, hogy hosszú, hegyes tőrt talál a paeuban, szegedi módra elkészítve. Ám semmi baj nem volt és sér­tetlenül gyülekeztünk a meccs vé­gén. Seidner dr. még berohant az öltözőbe és bejódozta a Hungáriát, aztán megint összehajtogattuk ma­gunkat és visszatértünk a szálló­ba, az autókárral együtt. Az SBTC szűkebb vezetősége még mindig a Kardos-féle állítólagos orszájhot tárgyalta és végül abban egyeztek meg, hogy ofszájd volt. A határ­bíró nekem is elmondta az esetet, abból viszont kitűnt, hogy nem volt ofszájd. Amíg ezen vitáztunk, megfőtt az uzsonna és odakint besötéte­dett. Az utcán rendőr oszlatta szét az izgatott gyerekhadat. László úr összeterelte az autóbusz utasait, a toronyóra elverte a fél­hetet és valaki azt híresztelte, hogy a Szeged elverte a Fradit, . Aki kávét kért, kifizette a virs­lit, amit evett és elindultunk. * (VAN IDEJE) az embernek elgondolkozni a világ dolgai felett, amíg Salgótarjánból Pestre ér, rossz utakon, követve mindenütt a reflektorfényt. Csüggedten, fáradtan, de rossz­kedvűen ül Sándor is a túloldalon, Ida sem énekel már, mint ide­­jövet. Biztos, hogy arra gondo­lunk valamennyien: hát érdemes volt? — Hát érdemes volt,? — kér­dem. — Fáradt vagyok... — mondja Sándor. — Az embert agyonrázza az út... — így én. — És milyen vacak meccs... — így Ida. — És milyen rossz koszt... — így én. — És milyen hideg van... — így Seidner dr. — És mennyi kényelmetlenség... • — így Zoltán. — És micsoda publikum... — így Sándor. Aztán hirtelen hozzáteszi: — Megyünk Debrecenbe?? _ — Persze! — vágja rá az egész társaság egyszerre és csendben rohanunk tovább a porban és sö­tétben, csak cigarettáink tüzelnek, mint szentjánosbogarak. Az autónk ugrándozik. Úgy látszik meglátta Budapes­tet és örül. Tabi László. 3

Next