Sporthirlap, 1936. június (27. évfolyam, 44-51. szám)

1936-06-03 / 44. szám

ni az amatőrök hibái, ame­lyeket most már sürgő­sen javítani kell *— A Sporthirlap tudósítójától —­­ A magyar olimpiai amatőrválo­gatott csapat nagy keservesen győ­zött vasárnap Krakó város váloga­tottja ellen. A győzelem egyálta­lán nem volt meggyőző erejű és a játék folyamán olyan hibákat lát­tunk a magyar csapatnál, hogy azo­kat elhallgatni nem szabad. A magyar csapat nem játszik keményen, sőt puhán játszik. Rossz volt nézni, hogy amint vala­melyik magyar egy lengyellel ösz­­szeütközött, mindig a magyar já­tékos bukdácsolt vagy hempergett a földön. Azonban az is igaz, hogy játékosaink nagy része gyenge test­alkatú és nagyon rossz testi kon­dicióban lévő fiú volt. De a csapat összeállításánál kellene gondolni a fizikum fontosságára! A taktikával is nagyon nagy baj van! A fedezetek állandóan messze elmaradtak a támadásoknál a csatársortól. 30—40 méteres tá­volságra is hátramaradtak. Ter­mészetes, hogy ebben az űrben a lengyel csatárok aztán úgy fejlőd­hettek fel, ahogy akartak. Két hátvédünknek fogalma sem volt arról, hogy mi a teendőjük. Egyszerre rohan­tak az ellenfélre mind a ket­­ten. Természetes tehát az, ha az egyiket átjátszották, akkor már a másik nem se­gíthetett, mert már ő is át volt játszva. Kovács hátvédünk igen tehetséges játékos, azonban jól teszi, ha szor­galmasan gyakorolja a ballábbal való rúgást­. Az ama­tőr játékosaink nagy része­­ kivételt képeznek ezalól azok, akik proficsapatban NB- mérkőzéseket játszanak­ — nem tud helyesen fejelni. Nem elég, hogy valaki magasat tud ugrani és igyekszik a labdát elfejelni. Akárcsak lábbal, fejjel is oda kell küldeni a labdát, ahova mennie kell. Játékosaink nagy része azon­ban nem homlokkal, hanem a fej­tetővel fejel. Természetesen így a labda a magasba megy, aminek semmi értelme sincs. Puhán, a partnerhez fejjel odacsúsztatott labdát ezen a mérkőzésen egyet sem láttunk. A csatársorunkból vasárnap hiányzott Kállai, Keszei, Buko­­vetzky. Ez azonban nem menti azokat a hibákat, amiket nagy számban láthattunk. Elsősorban a cst­tf­rok mind állva vár­ták a labdát. Ma, amikor már az iskolás gye­rek is tudja, hogy mindenkinek mozognia kell a mezőnyben, a mi amatőr csatáraink még mindig a „sültgalambot” várják. Nincs lyukra játszás. Nem is lehet, ha nem mozognak a játékosok. Az egyetlen Soproni kivételével nem láttunk olyan játékost, aki a társának megmutatta volna, mi legyen a labda útja. Játékosaink rettenetesen so­káig tartják maguknál a lab­dát. A fedezetek a megszerzett lab­dákat beviszik a csatársorba és aztán akarják leadni. Persze, hogy nem lehet, mert amíg a fedezet 20—25 méteren keresztül vitte a labdát, addig már minden csatá­runkat lefedezték. Csatáraink lövőképessége is szánalmas. Nem lehet ismét arra hivat­kozni, hogy kik hiányoztak a csa­patból. Akik most hiányoztak, őszre már esetleg mind profik lesznek. Akkor megszűnik az ama­tőr futball? Nem hisszük. Azon­ban, hogy 90 perc alatt tisztessé­ges lövés nem megy az ellenfél kapujára, az súlyos hiba. Nincs még veszve semmi, nem szabad elcsüggedni. Szerepelhet még nagyon jól az­ olimpián a ma­gyar amatőr csapat. De komolyab­ban kell dolgozni. A hibákat, ami­ket itt felsoroltunk, igyekezzenek kiküszöbölni, javítani. Legyen már egyszer vége a próbálkozásnak, meg kell találni azt a tizenegyet, aki elsősorban képviseli a magyar amatőr futballt az olimpián. Azzal a tizeneggyel komoly mérkőzéseket kell játszatni. És végül ne felejtsük el, hogy ha néhány amatőr kiválóság hiá­nyozott is vasárnap, az olimpián sokkal nehezebb ellenfeleink lesz­nek, mint a krakóiak voltak. —1. —J. 7:0 (4:0) arányban győ­zött a Szeged első portya­meccsén . A Sporthírlap távirati jelentése — Varkaude, június 1. A Szeged FC portyájának első finnországi állomásán a Varkaude Palla ellen játszott. A szegediek Vastagh (3), Szöregi (2), Korá­nyi II. és Albert góljaival 7:0­­4:02 arányban győztek. Nagy ünneplésben részesítette őket a közönség.* Itt említjük meg, hogy Villányi Armand elnök már esküdte Buda­pestre a svéd szövetség által ki­állított körlevelet, amely 6 mérkő­zésről szól. Ezek szerint a Szeged 5-én, 8-án és 10-én játszik Finn­országban, aztán kerül sor a 6 svéd mérkőzésre. 2 Igen tisztelt Vaccaro tábornok úr, ön a vasárnapi Nemzeti Sportban legnagyobb örö­münkre azt mondta, hogy legyünk nyugodtak, az olaszok nem azok a futballistafaló fenegyerekek, amilyeneknek az osztrákok a római meccs után lefestik őket. Tábornok úr, mi nyugodtak lettünk, mert min­dig nyugodtabban nézünk mérkőzés, mint via­dal elé. Mi nyugodtak lettünk, de hoppon marad­­tünk a nyugodtságunkkal. Az olasz válogatott csa­­pat túlnyomó része olyan túlzott hévvel játszott, hogy utólag osztrák barátainknak kellett igazat ad­­nunk olasz barátainkkal szemben, s csalódnunk kel­lett az ön bíztató nyilatkozatában. Tábornok úr, mi mindannyian bámulattal néz­­zük a hatalmas olasz nemzet minden téren duzzadó erejét, de a sportban, mely nem népek sorsát dönti el, szeretünk megmaradni az erőszak határán innen. Mi el tudjuk viselni a kudarcot, ha méltatlanul ér is bennünket, de tiszta körülmények között, ám nem tudjuk becsülni az ellenfél győzelmét, ha olyan indulatok révén jutott hozzá, amelyekre mi képesek nem vagyunk és nem is akarunk lenni. Az olasz futball van olyan erős, hogy egészen egyenlő fegyverekkel is legyőzi Európa minden fut­­ballnemzetét, miért kell hát az indulatok korlátlan latbavetésével kicsinyíteniök saját győzelmük érté­két, s miért kell a vesztesek amúgyis fanyar száj­ ízét epekeserűvé tenni? Tábornok úr, mi nem ütünk, nem vágunk orrba senkit sem és még azt is elítéljük, aki visszaüt. Mi a pályán sportot akarunk látni és különösképpen az olasz—magyar mérkőzésen akarunk sportot látni, hogy miért, azt úgyis tudja ön. Tévedés ne essék: nem kifogásként írjuk ezt. Ezt a meccset mi — csaknem bizonyos — elvesztet­tük volna mindenképpen. Csak jól esett volna nekünk, ha a kormányzó előtt ékesebb jelét adtuk volna a magyar—olasz sportbarátságnak. Remél­jük, legközelebb sikerül. Mi mindenképpen igye­kezni fogunk. Igen tisztelt Dietz dr. űr, ön vasárnap óta már bizonyára kiszámította, hogy kapitánysága alatt hány mérkőzést vesztet­­tünk el, s ez a mérleg nagyon kedvező lévén önre, jóindulatú mosollyal hallgatja az „ugy­e megmond­tam!"-okát. Teljes joggal. A kapitányi mérleg nagyon kedvező, ezért hálásak is vagyunk mindannyian, s az „ugy­e meg­­mondtam”-ok is megegyeznek abban, hogy nem mondtak semmit. Nekünk azonban melldöngetés helyett módunk van idézni a Sporthírlap szombati számából. Méltóztassék elolvasni legalább utólag: Az első számú legnagyobb baj Sárosi középre­­állítása. Sárosi a középen nem jó megoldás éppen az olaszok ellen. A mai futballban a középcsatár előretolt őrszem, akinek harcolni kell és robban­tani. Sárosi erre a posztra nem alkalmas... Idei három meccsünkön csak a bécsi csatársor vált be. Ott két é­pí­t­ő összekötő között egy lendü­letes, egyből játszó center állt. A jelenlegi össze­kötőknek nem kenyere az építés és a jelenlegi cen­ternek nem kenyere a „rámenő” stílus. Mit várha­tunk tőlük? Továbbá: A Sárosi—Toldi—Cseh hármassal meg lehetett volna az a reményünk, hogy Sárosi és Cseh csinál Toldinak — és viszont — tíz nagy helyzetet, ami­ből hármat berúgnak. A Turay—Sárosi—Toldi trió csak arra a reményre jogosít, hogy Sárosinak sike­rül valami egészen egyéni akció és Toldi vagy Turay az összekötők messzebb fekvő hadállásaiból tud gólt rúgni. Amúgy a szisztémában bíztunk volna, emígy a véletlenben reménykedünk. Szóval a csatársor rossz. Rossz? Katasztrófába! Ka-taszt-ró­­fá-lis!!! Kapitány úr nem olvasta el a cikkünket, vagy ha elolvasta is, lényege nem jutott el önhöz a klub­­béli tanácsadók sövényfalától. Bár önöket igazolta volna a meccs és nem minket! Most már mindegy. Cikkünk SOS-jelét nem fogta fel a kapitányi szikratávíró, de bízunk benne, hogy legközelebb több figyelmet áldoz kapitány úr a sportsajtóra és kevesebbet a legtöbbnyire önző és legtöbbnyire szakértelem nélkül nagyképű tanács­adókra. A balszerencsét, vagy az olaszok kíméletlen já­tékát pedig ne emlegessük, mert azt fogjuk hinni, hogy egyébként minden rendben van. Holott nincs rendben, hiába volt megelégedve ön még a meccs után is. Kapitány úr! Két németek elleni győzelmet és három ír­ eldöntetlent adunk egy olaszver­ésért ! Igen tisztelt dr. Sárosi György, mi vasárnap délután végtelenül sajnáltuk a szomorú nézők tízezreit, minden megmaradt rész­vétünk fiainké volt, akik véres verejtékkel görnyed­tek a sziszifuszi futball alatt, de talán mindany­­nyiunk közül ön volt az, aki felkeltette század, munkát. Aggódva néztük, miként próbál harcra kelni olyan ellenfelekkel szemben, akik modorát egy világ választja el az önétől, miként rúgják, taszítják éppen önt, aki még akkor sem tud visszarúgni, ha akar. Fájdalomtól láttuk, miként görnyed abban a járomban, amit a válogató kapitány rakott önre, s hogyan kínlódik, hogy valamiképpen is megfelel­jen a közönség igényeinek. ígéri tisztelt Sárosi György, „Az ember tra­­gédiája” falanszter-jelenetében Michelangelónak széklábakat kell faragni. Az ő helyében érezhette ön­magát, amikor látta, hogy egyéniségének sutba, dobásával „beleszállni” kell. De hiába! A mai futball centerének széklába­kat kell faragnia, ha élni akar, mert a művészi munka mellett éhenhalhat. Ön abban a kellemes helyzetben van, hogy ritka tehetségét más poszton is érvényesítheti, s nem kell széklábfaragásra adnia magát. De ehhez határozottabbnak kellene lennie! Nem volna szabad túlzásba vinni a szófogadó, sze­­rény modort. Mi hallottuk pénteken,­­hogy ön orrsövényope­­rációjáról beszélt és boldogan várta az időt, amikor végre pihenhet pár hitet, mert fáradtnak érzi ma­­gát. Ezt ön éppen csak hogy említette, ahelyett, hogy odaállt volna a szobában tartózkodó kapitány elé és azt mondta volna, nem játszom, mert fáradt vagyok. Józan ésszel senki sem tartotta volna önt haza­árulónak, mindenki érthetőnek találta volna, hogy annyi erős meccs után fáradt. A tévesen értelme­zett kötelességérzet mindig áldatlan helyzetet te­remt és sem iyen jómodor kedvéért se rejtse véka alá a véleményét, ha saját érdekéről van szó. Ezzel tartozik önmagának, de ha ez nem elég, ezzel tartozik az egész magyar, sportnak. Igen tisztelt Miesz úr, hát ez aztán férfimunka volt! Csak a legna­­gyobb elragadtatás hangján emlékezhetünk meg önről, akinek vasidegei lehetővé tették, hogy a va­sárnapi mérkőzés minden hátborzongató jelenetét közelről szemlélhesse. Miesz úr! Hogy a két barát, barátságos mec­­­csen ilyen futballt játszott, hogy 32.000 ember nekikeseredve szidta az összes szidható dolgokat, hogy elment a kedvünk napokra ettől a szép sport­tól, azt mind önnek köszönhetjük, ön tudja a szabályokat, mert ha nem tudná, nem ítélhetett volna következetesen fordítva, önnek pompás, tekintélyt parancsoló alakja van és szép, elegáns bírói ruhája. Miért nem vette azt a fáradt­ságot, hogy mindezekhez elfogadhatóan bíráskodik? És egyáltalán: mit vétettünk mi önnek? Mondja meg őszintén: rossz volt a reggeli kávéja? Vagy az ebéd nem ízlett? Vagy semmi kü­lönösebb baja nem volt, csak ön ilyen liberális fut­ballbíró? Dehát önnek látnia kellett, hogy Polgárt képenvágják, hogy Cseht úgy lökik fel, hogy csak úgy nyekken, hát miért nézte mindezt sípszótlanul? Önt nem zavarta, hogy az olaszok térddel mennek neki a határbírónak és hovatovább hazakergetik a rémült publikumot? Miesz úr, mi már sok rossz bírót láttunk, de ön felér a legrosszabbal is. Hiszen nem is a szabá­lyok miatt, de csupa humanitásból is meg kellett volna kísérelnie a rendcsinálást. Hát ha egy pász­­torlegényt odaállítok a Hortobágyról a pályára, az is odaáll Sárosi elé és megvédi! Bocsásson meg Miesz úr, ez már sok volt. Ez már annyira sok volt, hogy a legélesebb kri­tika sem érheti utol. Jöjjön máskor is Pestre Miesz úr. Nézze meg a várost, a Halászbástyát, a Margitszigetet, de ne vegyen sípot a kezébe. Majd megpróbálom kieszközölni, hogy legköze­lebb ön játszón centert az olaszok ellen és Toldi legyen a bíró. Elkeseredett híve: Tahi László. ítőné tend­ viss­zatadaul — Miről, vagy kiről beszél, Adorján? — A debreceni válogatott szél­sőről. 66. NÉV:­­ . • . i • , « ■ • CÍM: .......................................... *I, SPORTHIRLAP SZERDA, 1936 JÚNIUS 3. — Miért kell visszatartani? — Nem kell és nem is akarják. Már biztos, hogy elmegy a cívis városból. Úgy megy el, hogy nem is bánják a debreceniek. Ezzel szemben áll a hátvéd visszamara­dása. Ez volt a feltétele annak, hogy a szélsőt elengedik. Vágó marad, a szélső megy. — Hová? Melyik klubhoz? — Ez az, amit már a debrece­­niek is tudni szeretnének. Hogy melyik külföldi klub adna érte leg­többet?. Ezüst labdával érkezett haza a gráci torna­győztes Törekvés — A Sporthírlap tudósítójától —• Pünkösd két napján a Törekvés Grácban vendégszerepelt az ottani Südbahn 15 éves jubileumi torná­ján. Három osztrák vasutascsapat vett még részt a körmérkőzésen, amelyet a kőbányaiak két szép győzelem árán nyertek meg. Teg­nap délután pompás ezüstlabdával érkezett haza a Törekvés, ez volt a torna győztesének díja. Vasárnap 800 néző előtt szép játékban 8:3 (2:0) arányban verte Dóri (4), Virág (2), Gere és Nemes góljaival a Törekvés a Südbahnt, minekelőtte az Ostbahn—Sturm mérkőzés 1:1 (0:0) arányban döntetlenül vég­ződött. Hétfőn rendkívül durva ”-” mérkőzésen, nagy esőben 3:0 (2:0)-ra­­­­ győzött 1000 néző előtt a Törek­vés a Sturm ellen. A gólokat Dó­ri (2) és Gere lőtte. Ostbahn— Südbahn 6:0 (1:0). A torna végeredménye: 1. Tö­­rekvés, 2. Ostbahn (Bécs), 3. Sturm, 4. Südbahn. — Jó lesz az Újpestnek vi­­gyázni, — mondta Dezső, a Tö­rekvés balfedezete, aki maga sem ijedős legény —■ mert nagyon dur­ván játszik a Sturm, amely egyéb­­ként osztrák vasutasbajnok és az amatőrválogatottba is a legtöbb embert adja. KISOK-bajnokság Wesselényi fk.—Széchenyi rg. 5:3 (4:1) Gyáli­ út. Wesselényi fk.: Heves — Bálla, Boór — Mayer I., Balogh I., Kál­­mánffy — Göd­ör, Ürge, Balogh II., Zombori, Révffy. Széchenyi rg.: Goittein — Bán­sághy, Grész — Szűcs, Donáth, Far­kas — Herpai, Lehotzky, Moór, Kiss, Klavora. Széchenyi vezeti az első támadást s Klavora révén vesztéshez jut. Gő­­dér 11-sel egyenlít. Ezután a Wesse­lényi kerül fölénybe és Balogh II, Ürge, majd ismét Gődér lő gólt. Szü­net után a Széchenyi kerekedik felül s előbb Kiss, majd Herpai góljával javít az eredményen. Az egyenlítés is a levegőben lóg, de Balogh II. újabb dugója megtöri a Széchenyit. Jól játszott a Wesselényinél Gődör, Zombori és Révffy, a Széchenyinél Moór, Kiss s Klavora. Pakesz Gusztáv, a Wesselényi fk. testn. tanára: Egyforma képességű csapatok játéka volt. Haypál Benő­, a Széchenyi testn. tanára: A védelem nagyon gyenge volt. Bíró: Zagajszky. GRÁCBAN SZEREPELT pünkösd két napján a Körmendi TK. A 25 éves jubileumát ünneplő gráci Eggenberg tornáján vett részt. Va­sárnap: KTK—Eggenberg 2:1 (1:0). Hétfőn: KTK—SK Garnizon 1:1 (1:0). A torna győztese a KTK lett, a díjat, egy gyönyörű ezüstserleget is ők kapták.

Next