Sporthirlap, 1936. szeptember (27. évfolyam, 70-78. szám)

1936-09-02 / 70. szám

­ SZERDA, 1986 SZEPTEMBER 2. SPORTHÍRLAP. ÚTIJEGYZETEK SZEGED és PEST KÖZÖTT (01 és fél óra a Hungária vonatán) — A Sporthírlap tudósítójától — A Hungária személyvonattal jött vissza a szegedi csatából. Éjjel féltizenkettőkor szállt vonatra és reggel ötkor vitorlázott be Pestre. A csapat egy-két tagja ugyanis állása miatt nem várhatta meg a reggelt, hogy a gyorssal jöhessen. Miattuk azután — szolidaritásból­­— az egész társulat személyvonat­ra ült, amely lassú, de viszont ol­csó és ráz. Csak a vonaton derült ki, hogy nem mindenki jött el a személyvo­nattal. Azok, akik miatt ezzel kel­lett jönni,­­ autókkal eredtek Pestnek, így ette meg a békát az expedíció s közöttük is a legna­gyobb békát Seidner dr. nyelte le, akit Cseh pompás autóüléséből kö­­nyörgött át a személyvonatra, hogy helyet cseréljenek. Ez csakugyan nem volt szép Csehtől s megérdemli, hogy meg­írjuk, mit mondott róla Schaffer az úton. Schaffer aztán megmondta A hosszú út alatt persze a meccs­ről beszélt a társaság. Tengelyen ültek, sok mindent kirázott az em­berekből a vonat. Amiket itt el­mondunk, nem a nyilvánosság szá­mára hangzottak el, de éppen azért valók nyilvános?' f­elé. — Ugyan kérem, — mondta Schaffer — odavannak Cseh és Müller klasszisától. Nézzük csak, mit tud Cseh? Fejelni nem tud. Olyan ez, mintha egy egyetemi tanár az ábécét tanulná. A játékvezetők szeme A játékvezetőről is sok szó és zokszó esett. Azt emlegették, hogy Rubint egyik szeme rossz s a ha­tárbíró is olyan vastag szemüveget viselt, ami kizárttá tette, hogy el­lásson a kornervonalig. — Az én szemem sem jó — mondta Spéci —, nem is tudom használni az egyiket. De nem is mernék meccset vezetni. A többiek a fejüket csóválgat­­ták és bosszankodva rázkódtak az üléseken. Bíró jól játszott? Cegléden már lehetett Nemzeti Sportot venni. Amikor azt olvasták a hungaristák, hogy Schaffer sze­rint Bíró jól játszott, nagyon nem értették a dolgot. Végre kiderült, hogy Schaffer szavait félreértették a telefontudósítás során, mert ő éppen az ellenkező véleménnyel volt Biró működéséről. — Dehát mi történt Bíróval? — csodálkozik el a gyanútlan szem­lélő — hiszen tavaly oszlopa volt a Hungáriának! — Megnősült — hangzik a fele­let —, most két hete nősült meg.­­ Erről a két hétről újra eszébe­jutott a kékfehér társaságnak az a két pont, ami ottmaradt Szege­den. S a fülke elcsendesedett... FUTBALL f­elszerelés beszerzése előtt kérjen árjegyzéket és árajánlatot Macher Rezső ársától IV, Váci­ utca 37-29 .­W (Piarista gimnázium épületében) Lőni­­nem tud. Viszont pazar tech­nikája van, mondják maguk. Ez igaz, de nem ér el semmit a tech­nikájával.. Egy pazar technikustól azt várja az ember, hogy három húzással gólhelyzetet teremt és azt értékesíti is. Cseh három húzás után ugyanott áll, ahol az első után, ha ugyan közben el nem vet­­ték tőle a labdát. Ugyanez áll Mül­­lerre is. S ha most ők a klasszisok, képzeljék, mi a véleményem Kar­dosról. — Azt mondják, Cseh azért ját­szik rosszul, mert nem akar játszani — szól közbe valaki. — Dehogynem akar — mondta erre Spéci. — Ő maga jött már hozzám, hogy bármennyire is igyekszik, nem képes kihozni ma­gából annyit, amennyit szeretne. És miért? Mert most bosszulja meg magát a sportszerűtlen élet, az elmúlt évek sportszerűtlen élet­módja. Nem lehet büntetlenül meg­­úszni a könnyelmű életet. Mándi, az utolsó mohikán Döcög a vonat, döcög a vonat... Nem éppen tragikus a hangulat, a Hungária „nem szívta mellre” a szegedi kudarcot. Főleg azért nem, mert a Szeged jól játszott s egy szegedi vereség amúgyis belekom­binálható minden csapat évi büd­zséjébe. Inkább bohókás dolgokról folyik a szó, például Kisfalvi el­vesztett kalapjáról. Valaki azon sajnálkozik, hogy Mándi Gyulával az észfutballisták utolsó mohikán­ja is kiveszett a csapatból. A meg­maradtak túlságosan egyszerű gyermekei a népnek s talán csak Turay és Titkos az, akik sportin­telligenciájuk révén taníthatók és nevelhetők. A többit például nem lehet megtanítani rúgni, panasz­kodik Schaffer. Valamennyi nyúj­tott lábbal rúg és természetszerű­leg a magasba­n a tüdejét kibeszél­heti nekik az edző, ha egyszer nincs érzékük ahhoz, hogy m­ag­u­k is rá vegyék a labdát lövés előtt. ..............................- ■^rrrn^iirrvnnrvifvinArm­viAfui Jó csapat a P^orrus?... Bányai edző szerint lehet még jobb is — A Sporthírlap tudósítójától — Vasárnap este mindenki megle­petéssel vette észre, hogy a Phöbus „még mindig” a bajnoki táblázat élén van.­­ Tényleg jó csapat a Phöbus? — dugták össze a fejüket a szur­kolók. — Nem hiszem, hogy tartani tudják a formájukat az egész idényben —­ mondta egy pesszi­mista.# ■— Tarthatja ezt a formát a csa­pat a további mérkőzéseken? — kérdeztük Bányai Lajos edzőt. — Hogyne! Indokolást kértünk. Adott: — Senki sem biztosíthatja ne­künk azt, hogy a csapat nem fog letörni. —Az idény derekán. De... Me­­rem remélni, hogy a fiúk játéká­ban nem áll be változás. __ 1 —■ A csapat ugyanis nincs túl­játszva. Nem, vett részt fárasztó portyákon. És •— a játékosok sportszerűen élnek. — Ha azt kérdeznék öntől, hogy jó csapat-e a Phöbus, mit mon­dana? — Még nem jó. Mert lehet jobb is...— Egy Újpest-szurkoló, aki a be­szélgetésnél közelállt, így szólt: — Jó csapat a Phöbus. — Mire alapítja ezt? —­ Azért jó csapat, mert csatára sorát nem bolygatják meg minden tized másodpercben. És a csatárai nem szégyelnek kapura lőni... * — Még korai lenne a csapat jó vagy rossz formájáról beszélni, — mondta a mérkőzés után Barna Sándor elnök. — Amíg a többi csapat nem érte el rendes formá­ját, nem szabad latolgatni a helyze­­tét. Majd később... Ami késik, nem múlik — A Sporthírlap tudósítójától — Manói Béla játékvezető szom­­baton egy cégliga-mérkőzést veze­tett. Eredmény: 4:0 a­ győztesek javára és 1:0 egy elegánsan öltö­­zött férfi javára, aki mérkőzés után Manóinak „behúzott egy egye­nest" a szeme alá. Gondolta, ed­zeni kell a szem környékét, hátha a legközelebbi mérkőzésen mindent jobban meglát a játékvezető. — Hiába — mondta Mandl, aki­­nek szeme alatt egy kis flastrom mutatja a szombati játékvezetést — ennek is meg kellett történni. 11 éve bíráskodom, még soha meg nem vertek, most már ezt se mond­hatom el. Igaza van a közmondás­nak: ami késik, nem múlik. Tizen­egy év után kellett az első verést kapnom. Erre valaki halkan énekelni kezdte: — Óh, miért oly későn...? TÖRÖTT KARRAL meccseit végigjátszani — ezt már hallottuk. (Kalmár Jenő is megcsi­nálta egyszer.) Die törött karral meccset végignézni — ez új. S rá­adásul: kilencéves szurkolóról van szó. Németh Pista szombathelyi gye­rek a vasárnapi Kispest—Haladás mérkőzés elején a tömeg közé szo­rult, valaki meglökte, elesett, eltörte a jobb karját. Egyet szisszent, aztán talpraállt. Nem szólt senkinek, vé­gignézte a meccset. Amikor Gazdag belőtte a negyedik gólt, Németh Pista felkiáltott: „Mégis megérte!” Azzal összeesett. Amikor a kórház­ban magához tért, első szava ez volt: „Nem baj, majd talán jövő vasár­nap!”... Budafok a bajnokverő Szeged ellen — A Sporthírlap tudósítójától — Budafok a szokásos keddi edzé­sét kihagyta: pihenéssel készülnek a bajnokverő Szeged elleni mér­kőzésre. Mészárost — aki sérült — meg­röntgenezték és a vizsgálat jó eredménnyel járt, ,a jeles s­zélső vasárnap minden bizonnyal vissza­foglalja helyét a csapatban. Az a hír járja, hogy a vezető­ség erősíteni kíván. Új nevek röp­ködnek a levegőben, bizonyosat azonban még senki sem tud. Aki pedig tud, az nem árulja el. A vasárnapi félsiker nem nagyon viselte meg a kedélyeket. A mér­kőzésről már nemigen beszélnek. Egyébként a klub vasárnap tar­totta közgyűlését és ezen is ör­vendetes eseményről számoltak be: a klubtagok száma szaporodott. ——. SzuUtstzfá úc! Hdyet a­z qccq&UucUJ — Miért mondja ezt éppen nekünk? — Ezt nem én mondom. — Hanem? — Hanem a kékek mondják, mégpedig a hátvéddel kapcsolat­ban, aki régi nős ember, ellentét­ben ... — Mi az, Adorján? Célzás akar ez lenni? •— Nem. Telitalálat, !!! Az operettek királyait! S kic mnwKmsa­josabb, legfundoklóbb szerep© ÖCKtR. örökszep lP|||! — Ne játszanak a közönséggel! — üzenik a Haladás vezetőségének — A Sporthírlap tudósítójától — Szombathely, szeptember 1. Vasárnap 4000 néző volt kint a Haladás—Kispest mérkőzésen. Négyezer em­ber látta, hogy a Haladás mai csapata — nem való az NB-be. Szombathely pedig még nem félt tette el a Sabariát! Lép­­ten-nyomon csoportok álldogálnak az utcán s élénk taglejtéssel vi­tatják a szombathelyi futball ügyét. — Nem várjuk azt — mondják a szurkolók — hogy egyik napról a másikra új Sabariát kapjunk. De igenis elvárjuk a vezetőségtől, hogy ő­z amatőrök között meg­­felelt, az NB-hez azonban gyenge játékosokat sürgősen cseréljék ki! Nem a já­tékosok a hibásak az l:5-ért és a l:9-ért, csakis a ve­­zetőség! Három hónap alatt sem­mit sem csináltak! A Fradi- meccset még megnézzük, de ha addig nem történik valami, hát még négyszáz néző sem lesz kint a meccseken, nemhogy négyezer! Mint látható, nem a játékoso­kat hibáztatja a közönség. Hogy a vasárnapi mérkőzésen egyesek gú­nyos kifejezéseket kiabáltak Gaz­dag és társai felé, az csak a pilla­nat hatása volt. Mindenki tisztá­ban van vele Szombathelyen, hogy a Haladásban van néhány tehet­séges futballista, de tisztában vannak azzal is, hogy ezek nem menthetik meg a csapatot. Éppen ezért most már követelik a veze­tőségtől az erősítést, hiszen köz­tudomású, hogy a Haladás nem küzd anyagi gondokkal és legalább is három-négy játékost szerződ­tethetne.­ ­. Spadviu Vidap Mi történt vasárnap? Szó­vicces híradó Az Újpest egy darabig támadott, de a második kapott gól­ után meg-­rökkönyödve tapasztalta, hogy a csa­pat rossz formája neon Futó jelen­ség, hanem állandó valami. Mérkő­zés után Langfelder elkeseredetten kérdezte: Ez az úgynevezett Loja­litás? A Ferencvárosnál direkt Nemzeti­­ünnepnek számított a 2:1-es győze­lem. Jászberényinek határozottan jót tett a Tátrai levegő. A Phöbus Fekete napot, szerzett a III. kerületnek, amely 7-ről hétre r­osszabb lesz. A Phöbus Titkos óha­ja: kétszámjegyű győzelem nem si­került. A Budafok Elektromos-ütést ka­pott és pont egy ponttal kevesebbet szerzett, mint amennyire számított. A krónikás ehhez még azt a meg­jegyzést fűzi, hogy az Elektromos nem busul Lengyel hona állapotján. A Szeged valódi Somogyi virtussal ment neki a Hungáriának és Schaf­fer hiába kardoskodott Cseh jobbszél­sősége mellett, mérkőzés után mégis Szeged volt Vág. A Bocskai egy Markos emberrel kétvállra fektette az Er.­So.-t, noha az nagyon vadászott a 2 pontra. A Kispestnél az is Haladás, hogy 9 gólt rúgott. A csapat Nemes esz­közökkel dolgozott, a Haladás vi­szont csatárokban egyáltalában nem Gazdag. A játékvezetők nagyon feljavultak. Csak az egyik bíráskodása nem ért egy Rubint sem. A közönség nagyon k­íváncsics, mikor lesz már vége a játékvezető-mizériáknak és mikor lesz már minden mérkőzésre egy „ilyen Vass” játékvezető kiküldve ? A »szokás« hatalma A Hungária szegedi vendégsze­replése alatt történt. Mikor a fiúk bevonultak a szál­lodai szobákba, az egyik játékos Schafferhez fordult és fitymálóan mondta: — Ez is egy szoba? Hogy fo­gok én itt aludni? Én­ nem ilyen­hez vagyok szokva. Mire Schaffer kapásból:­­— Édes fiam, nekünk nincs annyi pénzünk, hogy a maga ma­­máját, valamint hat testvérét ide fokozathassuk, hogy együtt alud­­járnak... Kis fejtörő nagyoknak — Egy amatőr játékostól 180 pengőt loptak el. Mennyit lophat­nak el egy profijátékostól...? Faragó Lóra mondta: — Furcsa világ ez. A csapat szerzi a meglepetést és nekem kell fizetnem ezért a meglepe­­tésért. Jogos aggodalom — Miért nem játszatta Sast a Hungária? — Nincs formában, tehát ki­hagyták. — A Kispest ellen négy csa­tárral állunk ki? 11. A VÁC FC-CSEPEL augusztus 23-án elmaradt profiliga bajnoki mérkőzést október 18-ára tűzte ki az egyesbíró. A PHÖBUS csütörtökön edzőmérkőzést játszik az URAK-kal az URAK-pályán. VIS­SZAAMATŐRÖSÍTÉS Az országos amatőrzsűri az alszö­­vetség következő visszaamatőrösíté­­seit hagyta helyben: Rémay János, Lenkey Imre, Kálin László, Soós László, Dormosky Ferenc, Razga László, Schneck József, Marsovsz­ky György, Geday Károly, Bleicher Márton és Csörgey József. OPATA A BEOGRADSKI EDZŐJE! Opata Zoltán tárgyalása a Beo­­gradsk­i csapatával sikerrel járt. A jeles edző már szombaton leutazik Belgrádba, hogy átvegye új egyesü­lete edzői tisztségét. KOFFLER GUSZTÁV DR., a BEAC kiváló kapusa a keddi edzés közben súlyos sérülést szenvedett. A mentők a kórházba szállították. A POSTÁS Bokor Ferenc játékosa ügyében beadott újraf­elvételi kérelmének helyt adott az MLSz elnöksége és kiadta az ügyet az olimpiai bizott­ságnak tárgyalásra. A PROFILIGA esetleg megüresedő helyeire az MLSz elnökségének határozata ért­telmében nem osztanak be új egye­sületeket, mert a szabályok úgy intézkednek, hogy a bajnokság megkezdése után újabb egyesüle­teket beosztani nem lehet.

Next