Sporthirlap, 1937. március (28. évfolyam, 18-25. szám)
1937-03-03 / 18. szám
SZERDA, 1937 MÁRCIUS 3. SPORTHIRLAP A Hungária-úton a Hungária nélkül... A FRADI CSALÓDÁST KELTETT... (a hungaristákban...) A bejáratnál, ahol eddig mindig elég volt megmutatnom a pályabelépőm csücskét és máris beengedtek, most elkérik a jegyem és tüzetes vizsgálat alá vetik. Elolvassák, mi van ráírva, átvilágítják, nem hamis-e, a jegyszedő a képembe fürkész, mintha gyanús lennék, megropogtatja a jegykartont, nem utánzat-e. A hungarista Weisz igazgató helyett 3 fradista Weisz igazgató áll a bejáratnál. Előbbi kövér, utóbbi sovány, milyen más itt minden. Mindig furcsa, ha a megszokott környezetben szokatlan arcokat talál az ember, úgy érzem, mintha egy régi rokonhoz mennék látogatóba és új arcok fogadnak: mit tetszek keresni itten? Lejjebb, a tribünbejáratnál újra megvizsgálják a jegyem, megint elolvassák, ropogtatják, szagolják, átvilágítják. Megszállás alatt van az MTK-pálya, mindenki gyanús, aki él. Végre bent, a tribün előtt találok néhány ismerős arcot, óvatos hungaristákat, akik jobban bíztak a Budai „ti”-ben, mint a Hungáriában. Például Bauer úr is itt van. — Minek menjek ki Újpestre — mondja Bauer úr —, amikor úgyis kikap a Hungária? Jobb, ha nem látom. Itt két jó meccs lesz, ott egy rossz. A feljárónál megint megvizsgálják a jegyem. Várom a keresztkérdéseket, honnan jövök, minek jövök, honnan van a jegy, van-e újraoltási bizonyítványom. Sikerrel állom a próbát, leülhetek. BOTRÁNY... Az MTK-pályára kitehetnek egy táblát: — Hát nem elszomorító, hogy ilyen jó a Fradi? Hát van ennél tragikusabb valami? Uram, kijövök ide kiéhezve egy kis rossz játékra, néhány rossz passzra és tessék, ezt kapom... Most már csak egy vigaszom lehet... — S az? — Hogy a Hungária győz. Megyek és megkérdem. Elmegy a felső sajtópáholyhoz, ahol telefon van. Kisvártatva megjön: — Null-null, — mondja komor arccal — most fog összeroppanni Mándi. Szinte látom magam előtt, amint összeroppan. A Fradi megint rúg egy gólt: — Megyek haza! — kiáltja Bauer úr és egy könnyet morzsol le szeméből. — Nem bírom látni ezt a vacak meccset! De nem megy haza, hanem megint megy eredményt kérdezni. Valahányszor a Fradi gólt rúg, Bauer úr elmegy eredményt kérdezni. FÉLIDŐ.. Sugárzó fradisták cirkálnak a tribün előtt. A néhány hungarista, aki itt van, fogvicsorítva járkál közöttük. Hazai földjükön idegen az úr. Sóhajuk messze száll, Újpestre. — Na Bauer úr, — mondom — egy-nullra vezet a Hungária. — Miért viccel? — Nem viccelek. Cseh rúgott egy gólt. — Az meg pláne ki van zárva. — De ha mondom. — Komolyan, mennyi az eredmény Újpesten? — Egy-null a Hungária javára. — Szóval vezet az Újpest. — Nem. Egy-null a Hungária javára. — Szóval nem mondja meg. Megkérdem magam. Fél perc múlva jön ragyogó ábrázattal: — Egy-nullra vezetünk! Az az ördöngős Matyi... Ettől kezdve kétpercenként rohant eredményt kérdezni. Amikor megtudta a végeredményt, odarohant hozzám és átölelt: — Tudtam! Tudtam! Tudtam, hogy győzni fogunk, mert jobbak vagyunk, éreztem, sejtettem, gyanítottam, reméltem, meg voltam győződve róla! Hej, micsoda ban, kett lesz este! Eljön, szerkesztő úr? — Nem... Nem megyek. — De hiszen maga is szereti a Hungáriát... — Nem is tagadom. — Hát akkor miért nem jön? — Olvassa el a szerdai Sporthírlapban. „Minden vasárnap 2—3-ig botrány" így volt ez múltkor is, a Nemzeti—Budai meccsen, így volt ez most is, az Elektromos—Nemzeti találkozón. Egészen jó meccs volt, de bizonyos, hogy nem kapná meg a szépségdíjat. Úgy hullottak a játékosok, mint ősszel a legyek. Különösen a Fenyvesi—Kocsis különmeccs volt izgalmas. Ahányszor összekerültek, annyiszor fütyült Hertzka. Később már meg sem várta, míg összeérnek, ha egymásfelé futottak, már fújt. Fenyvesi nagyon ügyesen rugdosta az ellenfelet. Kocsis szintén jól kaszált. A kettő egyidőben sosem volt függőleges helyzetben. Róluk ragadt át a durvaság a többiekre is. A két csapat ebből a szempontból egészen egységesnek bizonyult. Jobb róluk nem beszélni. BAUER ÚR ELSZOMORODIK Bauer úr a Ferencváros második gólja után végleg elszomorodott. Odajött hozzám és fejcsóválással traktált. — Látja szerkesztő úr — mondta —, ez az abszurdum... — Mi? — Ellenünk játszott a Budaiban Györy, a Fradi ellen nem játszhat. A kölcsönjátékos tehát meghamisítja a bajnokság eredményét. Nem lehetne tenni ez ellen valamit? — Már hogyne lehetne. — Mit? — Újpestre kell menni meccset nézni. Mikor a Fradi megint gólt rúgott, azt mondta Bauer úr. BANKETT A Hungária hívei a győzelmes újpesti csata után másfélszázan összegyűltek a körúti szálló éttermében, hogy étell és itallal ünnepeljék meg a sikeres ütközetet. Ott voltak a játékosok, a vezetők s a csapat hívei közül azok, akik rászántak 3—4 pengőt az áldomásra, összesen, mondom, másfélszázan voltak ott, ami a mai világban igen impozáns szám. A banketten ünnepelték a győzelem kivívóit, apróbb beszédek hangzottak el és telefonoztak Nizzába az elnöknek. Aki csak tehette, megveregette a fiúk vállát, jól van Matyi, csak így Feri, bravó Pisti. Mindenki tudja, aki ismer, hogy én is a Hungária híve vagyok s ezt csak azért említem, mert nem akarom, hogy ünneprontásnak lássák, amit beszélek. Szerintem ugyanis — bármilyen jólesik is örvendezni én bankettezni — nem mindig okos dolog. Ezúttal például határozottan nem az volt. Láttam hungaristákat, akik a Budai és Budafok elleni meccsen kétségbe voltak esve a csapat lanyha igyekezetén és Cseh Matyit a pokolba kívánták, összkötőivel együtt. Láttam hungaristákat, akik paprikavörös arccal teli tüdőből pfujolták saját játékosaikat s hozzá még nem is ok nélkül, mert egyikük-másikuk csakugyan félvállról játszott. Ha most ugyanezek az urak megveregetik a fiúk vállát, akkor legyenek rá elkészülve, hogy jövő vasárnap, a kerület ellen megint az öklüket rázhatják és aszpirint vacsorázhatnak. Ezt nem kell indokolnom bővebben. Én magam azért nem mentem ki Újpestre, mert attól tartottam, hogy a Hungária győz s ez — furcsán hangzik, de így van! — bosszantott volna. Mint ahogy a téli nyakkendővásár is bosszantott, hadd mondjam el miért, egészen analóg eset. Kinéztem magamnak egy szép nyakkendőt, piros-feketét a Leitner és Breitnernél, a körúton. Ámulnivaló szép nyakkendő volt, kilencpengős, vastag selyem, külön dobozban. Ha elmentem a nyakkendő előtt, gyönyörködve megnéztem, szabályszerűen eljegyeztem vele magam. Élire raktam a garast, megvontam magamtól a cigarettát, hogy a csodás nyakkendővel, mely még álmaimban is megjelent, egybekelhessek. * Végre eljött az idő s én bementem az üzletbe. Behozattam a kirakatból a nyakkendőkölteményt, lefizettem a kilenc pengőt s a világ legszebb nyakkendőjével karonfogva távoztam. Vasárnaponként felvettem, mondhatom, utánam fordultak az emberek, ízlésemet dicsérték a legjobb körökben is. Tegnapelőtt megyek a Leitner és Breitner előtt, hát látok egy táblát a kirakatban: „TÉLI NYAKKENDŐVÁSÁR”. Keresem a nyakkendőm rokonát, hát megtalálom a pontos mását, ugyanolyan csodás piros-feketét. Rajta cédula, egy 9-es áthúzva, alatta:P. 2.80. Azóta azon töprengek, hogy: 1. Ha a kereskedő veszteségre adja el a nyakkendőt, miért akar tönkremenni ily hosszadalmas módon és miért nem ajándékozza el az üzletét a sarki hordárnak? 2. Ha pedig a kereskedő nem akar tönkremenni, hanem élni akar, akkor miért kért tőlem kilenc pengőt egy olyan nyakkendőért, amelyet egy tábla kitétele révén harmadáron is adhat. Miért nem nyújtja nekem Leitner és Breitner mindig azt, amit becsületes, józan számítással nyújthat, miért zsigereli ki Cseh, Kardos és a többi az én idegeimet, ha módjukban áll örömet okozni is nekem ? Miért játszadoznak a pénzemmel, kedvemmel, idegeimmel? Ha majd a Hungária a legkisebb kiscsapat ellen is úgy akar játszani, ahogy a sporterkölcs azt előírja s ahogy azt vakbuzgó hívei megérdemlik, ha Matyinek mindegy lesz, hogy az Újpestnek, vagy a Kerületnek rúg gólt, ha minden meccsen mindent megtesz, amit tehet, akkor én leszek az első, aki meccs után azt fogja kurjantani : — Uraim! Erre mit kell! Tahi László. 3 ftoeeudts-BuiZ’ Eladási központ: VI., Csata utca 29. Telefon 29-08-90. Városi lerakat: V. Mária Valéria u. 10. Tel. 13-27-32. Minőség e régi Modern kivitel Kiváló teljesítmény Jutányos árak Kedvező service feltételek Sebes két fiéfig nem játssszal orrcsonttörése miatt — A Sporthirlap tudósítójától— Sebest határozottan balszerencse üldözi... Alighogy bekerült a Hungária első csapatába, oly szerencsétlenül ütközött össze Zsengellérrel, hogy megsérült. Tegnap délelőtt az OTI-bam Csákány sebésztanár és Pollatschek főorvos röntgenfelvételt készített a sérülésrő. Megállapították, hogy Sebes az orrcsont alsó harmadában „haránttörést” szenvedett. Az eset nem súlyos, de két hétig pihenésre készteti a sajnálatra méltó játékost. A Hungária nem engedi Debrecenbe a Budait! — A Sporthírlap tudósítójától — Debrecen, március 2. A Bocskai házatáján a még mindig el nem ült örömet csak az zavarja meg, hogy Berecz a Wréberrel való összecsapás következtében szerzett sérülését még mindig sínyli, ötnapos pihenőt rendelt neki az orvos, tehát még van rá remény, hogy vasárnap játszhat a Budai „11” ellen. (Bár Opata kijelentette, hogy csak teljesen egészséges játékosokat állít be a csapatba.) A Phöbus elleni győzelem hatását alaposan megérzik a játékosok, ez azonban igen kellemes érzés. Ajándékokkal halmozzák el őket mindenfelől, elsősorban Hungária- és Ferencváros-berkekből, Pestről. Zsebkendőtől cigarettatárcáig, a legváltozatosabb holmikat szállítja a posta a Bocskai-játékoseik portájára. Ismeretes, hogy a kék-sárgák vezetősége meg akarta venni a Budaitól a választójogot. Ez a terv azonban meghiúsult— a Hungárián. A kék-fehérek vezetősége ugyanis a Budai—Bocskai előmérkőzéssel csemegét akar adni a Hungária—III. kerület mérkőzésre kíváncsiaknak! Faragó Lóra szívesen levitte volna csapatát Debrecenbe, dehát — figyelembe kellett vennie ezt a szempontot. KETTEN BESZÉLNEK a Hungária idei bajnokságáról — Látja uram, ez így kellemes, kedves. Egymás mellett ülünk, nem bántjuk egymást, jól vagyunk lakva mindketten. Most ugye szeretjük egymást és elismerjük egymás szakértelmét. Nemde? — Feltétlenül önt mindig nagyra becsültem. •— Én nem kevésbé önt. Szememben uraságod mindig a megfontolt szakértelem és a héroszi lelkesedés reinkarnációja volt. — Hála önnek ezért. — Csak ön után, uram.. Boldogító számomra a tudat, hogy egy ilyen kitűnő szakértő mellett tölthetem időmet. — Igen... Valljuk be őszintén, mindketten igen kiválóak vagyunk. — Nem is kétséges és kétszeresen jólesik, hogy ezt éppen ön mondja. — Érdekes... Milyen higgadtak tudunk lenni, ha csapataink győznek. Milyen nemes, sőt talán magasztos érzés, így, haragtól, becsvágytól, elfogultságtól mentesen egymás szemébe nézni. Mennyivel meggyőzőbb, férfiasabb így az a meggyőződésem, hogy idén újra a Hungária lesz a bajnok. — Tessék? — Mondom, ha megpukkad, akkor is a Hungária lesz a bajnok. Érti uraságod? Ha... na igen. Már mondtam egyszer. — Maga idió... szinkráziában szenved. — Beszélhet maga! Beszélhet maga és beszélhet akárki! Én tudom, hogy Matyiék bohémek és nagyfiúk és amit akar, mindent mondhat rájuk, de akkor rúgnak három gólt, amikor kedvük szottyan rá. Csak támadjon az Újpest, Budafok, Fradi, csak gürcöljenek, majd Müller és Cseh megunja az egyedüllétet és röhögve rúg két gólt az utolsó percekben s csak azért az utolsó percekben, hogy ne lehessen kiegyenlíteni. Emlékezik az őszi Hungária—Fradira? Ott is a végén csattant... Hahahaha! Mert jegyezze meg, uram, a tudás mindenek fölött. Egy kis mázli, egy kis firka, slussz, mehetünk a bankettre. Én lemondok a meggyőző játékról, játsszanak maguk szépen, mi majd rúgjuk a gólokat. Itt a fejem, nem disznóláb, hogy a Hungária lesz a bajnok. — Maga legjobb esetben együgyü. — Maga együgyű. — Akkor maga korlátolt.— Az lehet... Ha ideállok magával vitatkozni holtbiztos dolgokról