Sporthirlap, 1937. március (28. évfolyam, 18-25. szám)

1937-03-03 / 18. szám

SZERDA, 1937 MÁRCIUS 3. SPORTHIRLAP A Hungária-úton a Hungária nélkül... A FRADI CSALÓDÁST KELTETT... (a hungaristákban...) A bejáratnál, ahol eddig min­dig elég volt megmutatnom a pályabelépőm csücskét és máris beengedtek, most elkérik a jegyem és tüzetes vizsgálat alá vetik. El­olvassák, mi van ráírva, átvilágít­ják, nem hamis-e, a jegyszedő a képembe fürkész, mintha gyanús lennék, megropogtatja a jegy­kar­tont, nem utánzat-e. A hungarista Weisz igazgató helyett 3 fradista Weisz igazgató áll a bejáratnál. Előbbi kövér, utóbbi sovány, milyen más itt minden. Mindig furcsa, ha a meg­szokott környezetben szokatlan ar­cokat talál az ember, úgy érzem, mintha egy régi rokonhoz mennék látogatóba és új arcok fogadnak: mit tetszek keresni itten? Lejjebb, a tribünbejáratnál újra megvizsgálják a jegyem, megint elolvassák, ropogtatják, szagolják, átvilágítják. Megszállás alatt van az MTK-pálya, mindenki gyanús, aki él. Végre bent, a tribün előtt talá­lok néhány ismerős arcot, óvatos hungar­istákat, akik jobban bíztak a Budai „ti”-ben, mint a Hungá­riában. Például Bauer úr is itt van. — Minek menjek ki Újpestre — mondja Bauer úr —, amikor úgyis kikap a Hungária? Jobb, ha nem látom. Itt két jó meccs lesz, ott egy rossz. A feljárónál megint megvizsgál­­ják a jegyem. Várom a keresztkér­déseket, honnan jövök, minek jö­vök, honnan van a jegy, van-e újraoltási bizonyítványom. Sikerrel állom a próbát, leülhe­tek. BOTRÁNY... Az MTK-pályára kitehetnek egy táblát: — Hát nem elszomorító, hogy ilyen jó a Fradi? Hát van ennél tragikusabb valami? Uram, ki­jövök ide kiéhezve egy kis rossz játékra, néhány rossz passzra és tessék, ezt kapom... Most már csak egy vigaszom lehet... — S az? — Hogy a Hungária győz. Me­­gyek és megkérdem. Elmegy a felső sajtópáholyhoz, ahol telefon van. Kisvártatva meg­jön: — Null-null, — mondja komor arccal — most fog összeroppanni Mándi. Szinte látom magam előtt, amint összeroppan. A Fradi megint rúg egy gólt: — Megyek haza! — kiáltja Bauer úr és egy könnyet morzsol le szeméből. — Nem bírom látni ezt a vacak meccset! De nem megy haza, hanem megint megy eredményt kérdezni. Valahányszor a Fradi gólt rúg, Bauer úr elmegy eredményt kér­dezni. FÉLIDŐ.. Sugárzó fradisták cirkálnak a tribün előtt. A néhány hungaris­ta, aki itt van, fogvicsorítva jár­kál közöttük. Hazai földjükön ide­gen az úr. Sóhajuk messze száll, Újpestre. — Na Bauer úr, — mondom — egy-nullra vezet a Hungária. — Miért viccel? — Nem viccelek. Cseh rúgott egy gólt. — Az meg pláne ki van zárva. — De ha mondom. — Komolyan, mennyi az ered­mény Újpesten? — Egy-null a Hungária javára. — Szóval vezet az Újpest. — Nem. Egy-null a Hungária javára. — Szóval nem mondja meg. Megkérdem magam. Fél perc múlva jön ragyogó áb­­rázattal: — Egy-nullra vezetünk! Az az ördöngős Matyi... Ettől kezdve kétpercenként ro­hant eredményt kérdezni. Amikor megtudta a végeredményt, odaro­hant hozzám és átölelt: — Tudtam! Tudtam! Tudtam, hogy győzni fogunk, mert jobbak vagyunk, éreztem, sejtettem, gya­nítottam, reméltem, meg voltam győződve róla! Hej, micsoda ban, kett lesz este! Eljön, szerkesztő úr? — Nem... Nem megyek. — De hiszen maga is szereti a Hungáriát... — Nem is tagadom. — Hát akkor miért nem jön? — Olvassa el a szerdai Sport­­hírlapban. ­ „Minden vasárnap 2—3-ig botrány" így volt ez múltkor is, a Nem­zeti—Budai meccsen, így volt ez most is, az Elektromos—Nemzeti találkozón. Egészen jó meccs volt, de bizo­nyos, hogy nem kapná meg a szép­ségdíjat. Úgy hullottak a játéko­sok, mint ősszel a legyek. Különö­sen a Fenyvesi—Kocsis külön­­meccs volt izgalmas. Ahányszor összekerültek, annyiszor fütyült Hertzka. Később már meg sem várta, míg összeérnek, ha egymás­felé futottak, már fújt. Fenyvesi nagyon ügyesen rug­dosta az ellenfelet. Kocsis szintén jól kaszált. A kettő egyidőben sosem volt függőleges helyzetben. Róluk ragadt át a durvaság a töb­biekre is. A két csapat ebből a szempontból egészen egységesnek bizonyult. Jobb róluk nem be­szélni. BAUER ÚR ELSZOMO­RODIK Bauer úr a Ferencváros máso­dik gólja után végleg elszomoro­dott. Odajött hozzám és fejcsóvá­­lással traktált. — Látja szerkesztő úr — mond­ta —, ez az abszurdum... — Mi? — Ellenünk játszott a Budaiban Györy, a Fradi ellen nem játsz­­hat. A kölcsönjátékos tehát meg­hamisítja a bajnokság eredmé­nyét. Nem lehetne tenni ez ellen valamit? — Már hogyne lehetne. — Mit? — Újpestre kell menni meccset nézni. Mikor a Fradi megint gólt rú­gott, azt mondta Bauer úr. BANKETT A Hungária hívei a győzelmes újpesti csata után másfélszázan összegyűltek a körúti szálló éttermében, hogy étell és itallal ünnepel­jék meg a sikeres ütközetet. Ott voltak a játékosok, a vezetők s a csapat hívei közül azok, akik rászántak 3—4 pengőt az áldomásra, összesen, mondom, másfélszázan voltak ott, ami a mai világban igen impozáns szám. A banketten ünnepelték a győzelem kivívóit, apróbb beszédek hangzottak el és telefonoztak Nizzába az elnöknek. Aki csak tehette, megveregette a fiúk vállát, jól van Matyi, csak így Feri, bravó Pisti. Mindenki tudja, aki ismer, hogy én is a Hungária híve vagyok s ezt csak azért említem, mert nem akarom, hogy ünneprontásnak lássák, amit beszélek. Szerintem ugyanis — bármilyen jólesik is örvendezni én ban­kette­zni — nem mindig okos dolog. Ezúttal például határozottan nem az volt. Láttam hungaristákat, akik a Budai és Budafok elleni meccsen kétségbe voltak esve a csapat lanyha igyekezetén és Cseh Matyit a pokolba kívánták, összkötőivel együtt. Láttam hungaristákat, akik paprikavörös arccal teli tüdőből pfujolták saját játékosaikat s hozzá még nem is ok nélkül, mert egyikük-másikuk csakugyan félvállról játszott. Ha most ugyanezek az urak megveregetik a fiúk vállát, akkor legyenek rá elkészülve, hogy jövő vasárnap, a kerület ellen megint az öklüket rázhatják és aszpirint vacsorázhatnak. Ezt nem kell indokolnom bővebben. Én magam azért­ nem mentem ki Újpestre, mert attól tartottam, hogy a Hungária győz s ez — furcsán hangzik, de így van! — bosszantott volna. Mint ahogy a téli nyakkendővásár is bosszantott, hadd mondjam el miért, egészen analóg eset. Kinéztem magamnak egy szép nyakkendőt, piros-feketét a Leitner és Breitnernél, a körúton. Ámulnivaló szép nyakkendő volt, kilencpengős, vastag selyem, külön dobozban. Ha elmentem a nyak­kendő előtt, gyönyörködve megnéztem, szabályszerűen eljegyeztem vele magam. Élire raktam a garast, megvontam magamtól a ciga­rettát, hogy a csodás nyakkendővel, mely még álmaimban is meg­jelent, egybekelhessek. * Végre eljött az idő s én bementem az üzletbe. Behozattam a kirakatból a nyakkendőkölteményt, lefizettem a kilenc pengőt s a világ legszebb nyakkendőjével karonfogva távoztam. Vasárnaponként felvettem, mondhatom, utánam fordultak az emberek, ízlésemet dicsérték a legjobb körökben is. Tegnapelőtt megyek a Leitner és Breitner előtt, hát látok egy táblát a kirakatban: „TÉLI NYAKKENDŐVÁSÁR”. Keresem a nyakkendőm rokonát, hát megtalálom a pontos mását, ugyanolyan csodás piros-feketét. Rajta cédula, egy 9-es áthúzva, alatta:­­P. 2.80. Azóta azon töprengek, hogy: 1. Ha a kereskedő veszteségre adja el a nyakkendőt, miért akar tönkremenni ily hosszadalmas módon és miért nem ajándékozza el az üzletét a sarki hordárnak? 2. Ha pedig a kereskedő nem akar tönkremenni, hanem élni akar, akkor miért kért tőlem kilenc pengőt egy olyan nyakkendőért, amelyet egy tábla kitétele révén harmadáron is adhat. Miért nem nyújtja nekem Leitner és Breitner mindig azt, amit becsületes, józan számítással nyújthat, miért zsigereli ki Cseh, Kardos és a többi az én idegeimet, ha módjukban áll örömet okozni is nekem ? Miért játszadoznak a pénzemmel, kedvemmel, idegeimmel? Ha majd a Hungária a legkisebb kiscsapat ellen is úgy akar játszani, ahogy a sporterkölcs azt előírja s ahogy azt vakbuzgó hívei megérdemlik, ha Matyinek mindegy lesz, hogy az Újpestnek, vagy a Kerületnek rúg gólt, ha minden meccsen mindent megtesz, amit tehet, akkor én leszek az első, aki meccs után azt fogja kur­jantani : — Uraim! Erre mit kell! Tahi László. 3 ftoeeudts-BuiZ’ Eladási központ: VI., Csata­ utca 29. Telefon 29-08-90. Városi lerakat: V. Mária Valéria u. 10. Tel. 13-27-32. Minőség e régi Modern kivitel Kiváló teljesítmény Jutányos árak Kedvező service feltételek Sebes két fiéfig nem játssszal orr­­csonttörése miatt — A Sporthirlap tudósítójától­­— Sebest határozottan balszerencse üldözi... Alighogy bekerült a Hungá­ria első csapatába, oly szerencsétle­nül ütközött össze Zsengellérrel, hogy megsérült. Tegnap délelőtt az OTI-bam Csá­kány sebésztanár és Pollatschek fő­orvos röntgenfelvételt készített a sérülésrő. Megállapították, hogy Sebes az orrcsont alsó harmadában „haránttörést” szenvedett. Az eset nem súlyos, de két hétig pihenésre készteti a sajnálatra méltó játékost. A Hungária nem engedi Debrecenbe a Budait! — A Sporthírlap tudósítójától — Debrecen, március 2. A Bocskai házatáján a még mindig el nem ült örömet csak a­z zavarja meg, hogy Berecz a Wréberrel való összecsapás következtében szerzett sérülését még mindig sínyli, ötnapos pihenőt rendelt neki az orvos, tehát még van rá remény, hogy vasárnap játszhat a Budai „11” ellen. (Bár Opata kijelentette, hogy csak telje­sen egészséges játékosokat állít be a csapatba.) A Phöbus elleni győzelem hatását alaposan megérzik a játékosok, ez azonban igen kellemes érzés. Ajándékokkal halmozzák el őket mindenfelől, elsősorban Hungá­ria- és Ferencváros-berkekből, Pest­ről. Zsebkendőtől cigarettatárcáig, a legváltozatosabb holmikat szállítja a posta a Bocskai-já­tékoseik portájára. Ismeretes,­ hogy a kék-sárgák ve­zetősége meg akarta venni a Budai­tól a választójogot. Ez a terv azon­ban meghiúsult­­— a Hungárián. A kék-fehérek vezetősége ugyanis a Budai—Bocskai előmérkőzéssel csemegét akar adni a Hungária—III. kerület mérkőzésre kíváncsiaknak! Faragó Lóra szívesen levitte volna csapatát Debrecenbe, dehát — figyelembe kellett vennie ezt a szempontot. KETTEN BESZÉLNEK a Hungária idei bajnokságáról — Látja uram, ez így kellemes, kedves. Egymás mellett ülünk, nem bántjuk egymást, jól vagyunk lakva mindketten. Most ugy­e sze­retjük egymást és elismerjük egy­más szakértelmét. Nemde? — Feltétlenül önt mindig nagyra becsültem. •— Én nem kevésbé önt. Sze­­memben uraságod mindig a meg­fontolt szakértelem és a héroszi lelkesedés reinkarnációja volt. — Hála önnek ezért. — Csak ön után, uram.. Boldo­gító számomra a tudat, hogy egy ilyen kitűnő szakértő mellett tölt­­hetem időmet. — Igen... Valljuk be őszintén, mindketten igen kiválóak vagyunk. — Nem is kétséges és kétszere­sen jólesik, hogy ezt éppen ön mondja. — Érdekes... Milyen higgadtak tudunk lenni, ha csapataink­ győz­nek. Milyen nemes, sőt talán ma­gasztos érzés, így, haragtól, becs­vágytól, elfogultságtól mentesen egymás szemébe nézni. Mennyivel meggyőzőbb, férfiasabb így az a meggyőződésem, hogy idén újra a Hungária lesz a bajnok. — Tessék? — Mondom, ha megpukkad, ak­kor is a Hungária lesz a bajnok. Érti uraságod? Ha... na igen. Már mondtam egyszer. — Maga idió... szinkráziában szenved. — Beszélhet maga! Beszélhet maga és beszélhet akárki! Én tu­dom, hogy Matyiék bohémek és nagyfiúk és amit akar, mindent mondhat rájuk, de akkor rúgnak három gólt, amikor kedvük szot­­­tyan rá. Csak támadjon az Újpest, Budafok, Fradi, csak gürcöljenek, majd Müller és Cseh megunja az egyedüllétet és röhögve rúg két gólt az utolsó percekben s csak azért az utolsó percekben, hogy ne lehessen kiegyenlíteni. Emlékezik az őszi Hungária—Fradira? Ott is a végén csattant... Hahahaha! Mert jegyezze meg, uram, a tudás mindenek fö­lött. Egy kis mázli, egy kis firka, slussz, mehetünk a ban­kettre. Én lemondok a meggyőző játékról, játsszanak maguk szé­pen, mi majd rúgjuk a gólokat. Itt a fejem, nem disznóláb, hogy a Hungária lesz a bajnok. — Maga legjobb esetben egy­­ügyü. — Maga együgyű. — Akkor maga korlátolt.­­— Az lehet... Ha ideállok ma­gával vitatkozni holtbiztos dol­­gokról

Next