Sporthirlap, 1939. január (30. évfolyam, 1-8. szám)

1939-01-04 / 1. szám

Szerda, 1939 január 1. SPORTHIRLAP JÓ HÁTVÉD - ROSSZ DIPLOMATA... (Hozzászólás a Biró-ügyhöz) —­ A Sporthírlap tudósítójától — A Hungária főtitkára még mosolyogva cáfolt, mi már tudtuk, hogy ezúttal nem felelőtlen a híresztelés, amely szerint Bíró Sándor, a Hungária nagyszerű hátvédje egyesületet kíván cserélni és a Ferencvárosba igyekszik. Bíró Sándor van olyan egyenes és szó­kimondó fiú, hogy nem titkolózik, ha ugyanakkor lépéseket tesz a klubcsere érdekében. Őszintén bevallja tehát, hogy a Ferencvárosiban szeretne játszani s nem annyira a szíve húzza oda, mert hiszen ő igazán jól érzi magát a Hungáriában is, hanem egzisztenciális érdeke, mert a BSzKRT, amelynek jelenleg ideiglenes alkalmazottja, bizonyára könnyebben véglegesítené őt állásában, ha Usetty Béla, a Ferencváros elnöke és a BSzKRT alelnöke szorgalmazná. Nem az első eset, hogy futballista egyesületet cserél, vagy akar cserélni. De mindenesetre az első, hogy egy futballista nyilvánosan, minden külső kezdeményezés nélkül, egyszerűen felajánlja szolgálatait a konkurrens egyesületnek, ahonnan nemhogy nem csábították, de még csak nem is hívták, mert hiszen egyezmény gátolja a hasonló játékosátvételt. De ha még azt mondaná Biró Sanyi, hogy ellen­állhatatlan és olthatatlan szerelmet érez a zöld-fehér színek iránt —­ szót sem szólhatnánk. Nem lehet azt parancsolni senkinek, hogy azt szeresse, kit a szíve nem szeret — mondja a nóta fölöttébb bölcsen. Menjen az a Biró gyerek — mondanák a hungaristák maguk, lehet, hogy szomorúan — menjen, ha a szíve húzza, mit csináljunk?­­ De ez a Biró-féle nyíltszavúság nem szülhet jó vért. Mert az őszinteség gyönyörű tulajdonság, de­ eredménytelen. Ha lett volna is kedve a Ferencvárosnak Biróhoz (aminthogy nem volt és nem is lehetett), akkor is megcsapant volna ez a kedv, ha Biró ilyen szépen kijelenti, hogy nem a szive viszi, hanem az érdeke. Jó, jó, nagyon jól tudjuk,, hogy­ a profifutballistáik nem liliomos leányzók s még csak nem is fellegekben járó ponték, de mégis... A földi dolgoknak formájuk és lényegük van s a kettő közül előbbi jóval fontosabb. Bármennyire is szükségtelen beszélni a színekért beadj­lő szivekről, a klubért való rajongásról —­ mégis úgy kell ten­nünk, mintha az ilyesmi magától értetődő lenne s még profifutbal­lista sem akadna, aki egy zsírosabb állásért otthagyja egyesületét. Az első tehát, amit leszögezhetünk: az egyesületváltoztatásnak ilyen módja szokatlan és nem túlságosan örvendetes távlatokat nyit meg. A második, amit megállapítunk: Biró Sanyi rendkívül rossz diplomata s ennek következtében inkább árt magának, mint használ. Mert: A Ferencváros már csak az egyezmény miatt sem veheti őt át, ha a Hungária nem adja. Viszont, hogy a Hungária hogyan véleke­­■ndik játékosáról az ilyen leplezetlen elvágyódás után, azt el tudjuk képzelni. .... Biró Sándor ezzel a megszervezetlen akciójával kockára tette azt a szeretetet, amellyel őt a Hungária, közönsége és vezetősége nem ok nélkül vette körül. Könnyű sebet ejtett ezenfelül önhiúságán, mert felajánlkozása eredménytelen maradt, sőt: a Ferencváros szer­ződtette a Szoykát. S ha még oka, alapos oka lett volna rá! De ő maga állítja, hogy jól érzi magát a Hungáriában. Nehezen tudjuk ugyan elképzelni, hogy jól érezze magát valaki ott, ahonnan elvágyódik, de viszont tudjuk, hogy csakugyan nem lehet oka rosszul érezni magát. A Ferencvárosiba mindenesetre azért akar menni, mert reméli, hogy úgy könnyebben véglegesítik a BSzKRT-nál. Hát , ez nem elég ok az ilyen pálfordulásra. Eszményi esetben a BSzKRT kizárólag minősítése alapján vég­legesíti alkalmazottait és ha Biró rossz kocsi­vezető, nem véglegesíti, mert nem véglegesítheti. Dehát hol vagyunk az eszményi állapotok­tól! Protekció csakugyan kell. De megvan! Usetty Béla dr nemcsak a Ferencváros elnöke, de elnöke az MLSz-nek is. Nem kétséges, hogy segítségére lesz Bírónak akkor is, ha Biró a Hungáriában marad, mert Biró nemcsak a Hungáriáé, de a magyar válogatott csapaté is. Biró Sanyi kérje az Elnök jóindulatát mint hungarista s ne igye­kezzék átlépésével vesztegetni, mert a­­ Ferencváros erre nincs rászorulva. Az Elnök segítségére lesz, ő maga játszhat ott, ahol jól érzi magát, a Hungáriában s a­ hungaristák pedig az első tavaszi mérkőzésen változatlan szeretettel fogják üdvözölni. Tabi László. Bírót nem adjuk! — mondja Preiszmann alelnök Kedden délben beszéltünk Preisz­­mann Lajossal, a Hungária alelnöki­vel s megkérdeztük tőle, hogy mit szól Bíró Sándor­­ távozási ■ szándéká­­hoz. ■ Preiszmann a következő erélyes választ adta: —_ Bírót nem adja a Hungária! Ebből a tehetséges játékosból mi csi­náltunk komoly, érett futballistát. Amikor hozzánk került,­ szeleburdi, gyorsaságában túlságosan bízó hát­véd volt, ma pedig nagytudású, majd­nem teljesen lehiggadt játékos. Egye­sek bár könnyűnek képzelik el az ő távozását... Biró távozási szándékával­­kapcso­latban még egy Hungária-vezetővel beszéltünk, aki kijelentette,- a hogy Biró Sándor reménységei túlzottak. Azok az elgondolások, amelyek a Fe­rencvároshoz történő esetleges­­ átlé­pésével kapcsolatosak, a mai helyzet­ben teljese­n alaptalanok. SZECSEI, a Nemzeti volt játékosa, aki négy éven keresztül a svájci St. Galién csapatában futballozott, hazajött és visszaamatőrösítését kéri Május 31-én válik szabaddá, addig nem játszhat­ itthon, mert a St. Galién váltságdíjat kér. S GYETVAI gyorsan gyógyul, már futni is tud Az őszi félév nagy felfedezettje beszél borevői sérüléséről, a a profi védőjátékosok mód­szereiről, a skótokról s arról, hogy­­ majdnem a Kispesthez került .— A Sporthírlap tudósítójától —­­— A Lacit tetszik keresni? — kérdezi tőlünk Gyetvai édes­anyja, amikor Wekerletelepen be­nyitunk a Thököly­ utca 21. számú ház első emeletének egyik laká­sába. Azután hozzáteszi: — A korcsolyapályán van, tes­sék talán ott felkeresni! — ??? — kérdezzük csodál­kozva. — Hiszen sérült??! — No, nem, korcsolyázik még, csak nézi a fiúkat, lányokat, hall­gatja a­ zenét.) Az FTC korcsolyapályáján vi­dáman zajlik az élet. Nagy a for­galom, sok tagja van a zöld-fehér klubnak. Egész sereg FTC-fut­ballistát pillantunk meg a jégen. Pásztói, Füstös, meg még egy sereg fiatal játékos korcsolyázik a lambeth-walk zenéjére. A gra­mofon­ mellett Gyetvai­­ szorgosko­dik, kiválogatja a legjobb leme­zeket s közben sóvárogva nézi a jégen tovasuhanó párokat. — Három nap prúlva már én is korcsolyázhatok!­ újságolja bol­dogan Gyetvai — Melly doktor fi­sz­erint nem olyan veszélyes a sé­rülésem, mint az első pillanatban látszott. — Hogyan is történt az a sé­rülés — kérdezzük a fiatal bal­­szélsőtől. ■ — Borovoban csak a m­áaedik félidőben játszottam. Alig volt hátra,öt perc, amikor tisztán ro­hantam a labdával a kapu felé. Ellenfél nem is volt a közelemben, kivéve a kapust. Tőle is legalább 12 méterre lehettem. Amikor lö­vésre­­ lendítettem a ballábamat, valószínűleg rosszul léphettem a jobbal, mert abban a pillanatban égető fájdalmat, erős gör­csöt éreztem a jobbcom­bon­ban. Még a mérkőzés után is csak bi­cegve tudtam, úgy ahogy jármi. Tóth doktor úr, meg Hl­lvay edző úr azt mondta, hogy jobb, ha azonnal hazamegyek, mert esetleg komolyabb is lehet a baj. Itthon aztán, kiderült, hogy szerencsére jóval könnyebb a sérülésem,­­mint gondoltuk. Az orvos szerint erő­sebb húzódás történt s kisebb vér­ömleny is képződött a­ combomban. Járni már nagyszerűen tu­dok, még a futás is megy, csak néhány rugó mozdulatnak még nem engedelmeskedik a lá­bam. — Szóval hamarosan meg­gyógyul ? — Remélhetőleg igen. Mint mondtam, néhány nap múlva már szabad lesz korcsolyáznom, azután meg az FTC atlétáival és futballis­táival a tornateremben fogok edzeni. Be kell hoznom a többie­ket, hiszen ők most ki sem zökken­nek a játékból Tavaszra meg akarom tartani a helyemet nemcsak a Fradiban, heanem a válogatott­ban is! (Ha már itt tartunk — Ferenc­város, válogatott — mindjárt megkérdezzük Gyetvaitólt hogy mit tanult, mit tapasztalt az idei NB-ben és a válogatott portyán, ő már elég régóta szer­ződtetett játékosa a Ferenc­városnak, de csak ősztől, ponto­sabban október 9 től, a Nemzeti elleni mérkőzéstől kezdve szere­pelt állandóan a csatársor bal­szélén , a Nemzeti-szurkolók nagy bánatára. E­zt a mérkőzést ugyanis Gyetvai jóformán egyedül nyerte meg a Fradi­nak.) Gyetvai lerakja a lemezeket, leülünk a kályha me€é, azután beszélni kezd a ferencvárosi csatár. — Különösen ebben a bajnoki évben tapasztaltam azt, hogy a játékosnak jóval gyorsabban kell gondolkoznia, mint kellett azelőtt az amatőröknél. Sokkal gyorsabban kell végrehajtania elgondolásán, mert sokkal kevesebb idő áll a rendelkezésére Keményebben dolgoznak a profi­ védőjátékosok. Kemé­nyebbek és ,,technikásabbak”. Némelyiknek például nemcsak a lábtechnikája fejlődött ki tökélete­sen, hanem a kéztechnikája is. A legjobb szemű játékvezető is ritkán veszi észre ezeket a finom­ságokat. Hogy segít ilyenkor magán a csatár? Hasonló mód­szerrel ... — Sokk­al könnyebb volt „meg­élni” az amatőröknél — folytatja Gyetvai. — Ott, ha valaki egy kicsivel többet tudott a többinél, már könnyen nagyfiú lehetett. Az NB-ben bizony jóval nehezebb kitűnnie egy-egy játékosnak. (Gyetvai most múlt húsz éves.) Aránylag tehát igazán elég fiatalon került be a skótok elleni válogatott csapatba. Tanult-e várjon valamit Skóciában, a futball játék tulajdonképpeni szü­­lőhazájában? Amint az alább el­mondottakból kiderül — tanult.) — Sohasem fogom elfelejteni azt a glasgowi mérkőzést, az biz­tos! Azt hiszem, nem láttam még olyan re­mek futballcsapatot, mint az a skót. Technikájuk, taktikai képzettsé­g­ük, erőnlétük szinte kifogástalan. Hiába, egyelőre jobban futballoz­nak, mint mi. Nekem nagyon-na­­gyon tetszik játékmodoruk, hi­szen én magam is igyekszem azt a futballt játszani, amit ők. Ha visszagondolok példáid a két skót szélsőre, mindig az jár az eszem­ben, hogy bár én tudnék úgy fut­­boltozni, mint ők. Milyen lehetett a válogatott elsőszámú jobbszélső­­je, ha a tartaléknak nem is jelölt s csak az utolsó pillanatban beállí­tott Spadyen olyan pazarul ját­szott? —_ Mi a legérdekesebb megfi­gyelése a skót-magyar mérkőzés­ről? — Talán az angol hátvédeknek szá­momra egészen újszerű, kü­lönleges játéka. A mérkőzés után, amikor a sk­ó­­tokról beszélgettünk, ennek a két hátvédnek a játéka, ragadt meg legjobban néhányunk emlékezeté­ben. Egyáltalán nem robusztus alakúak, sőt, az ember azt hinné, hogy k­önnyedén elsodorhatja őket Mérkőzés közben számtalanszor megtörtént, hogy futottam a lab­dával, négy-öt méterrel mögöttem rohant a skót hátvéd. A követ­kező pillanatban pedig már nem volt nálam a labda. Észre sem vettem, olyan gyorsan csúsztak be a lábam és a labda közé. És hozzá teljesen szabályosan! Ilyesmit magyar hátvédtől még sohasem láttam... (Gyetvai most a közelmúltról beszél. A kezdeti rossz formá­ról, az őszi nagy „betörésről”, miegyébről.) — Magam sem tudom, mi volt velem az őszi idény elején. Igaz, előtte beteg voltam­, tálem­ ez ked­vetlenített el egy kicsit. Nagyon nehezen lendültem formába, már azt hittem, sohasem lesz belőlem jó futballista. Az idény elején majdnem a Kispesthez kerültem! Lengyelországi portyájukra is köl­csönkértek a Ferencvárostól, ma­gam is szívesen merítem volna akkor a Kispestbe. Most persze már egészen más a helyzet,­ úgy hiszem, nagyon sokat jelentett az őszi szereplésemmel kapcsolatban az, hogy a ■Nemzeti elleni játékom sikerült. A jó Isten mégiscsak megsegített, mert másképpen ez nem történhetett volna így... Végül a jövőről beszélgetünk. Gyetvai bizakodik. •­ Természetesen most már azon leszek, hogy ne kerüljek ki egyhamar a csapatból. Legtöbb vágyam az, hogy sokat utazhas­sam külföldre a Ferencvárossal is, a magyar válogatottal is. Sze­retném, ha ez a vágyam valóra is válna.­­Gyetvai László még fiatal játékos. De nemcsak fiatal, hanem törekvő, tanulni- és tapasztalnivágyó fiatalember is. Biztosak vagyunk benne, hogy­­vágyai valóra fognak válni...) Szű­cs László. A Phöbus „eltol ”** három klasszis hátvédet is * — Mi lesz a három klasszis­­hátvéddel: Korányival, Feketével és Wéberrel a tavaszi idényben? Bányai Lajos edzőnek adtuk fel ezt a kérdést, aki így válaszolt: — A Phöbus „elbír” három klasszishátvédet is. Bár sohase lenne nehezebb gondom, mint ez, hogy mit fogunk velük játszatni! Legyenek csak egészségesek mind a­ hárman, azutáni majd eldöntjük, ki, mit és hol játszik. Megjegy­zem, hogy akármelyikkel tudtunk szélső fedezetet is játszatni. Ha éppen szükséges lenne, még csa­tárnak is beválna egyik-másika De, mit töröm már előre a fejem? Bár minden posztra három ilyen remek játékosunk volna, mint a Korányi—Wéber—Fekete hármas. Ez sokkal kellemesebb gond­ volna, mint az, hogy egyetlen játékosunk is lesántid például.

Next