Sporthirlap, 1939. február (30. évfolyam, 9-16. szám)

1939-02-01 / 9. szám

SZERDA, 1939 FEBRUÁR 1. SPORTHIRLAP EMMA n­­él tr Uattól Az újonc Kelemen mankóval ment haza a Zugló edzéséről — olyan izomlázat kapott Erős „könnyű edzés" volt kedden Zuglóban — A Sporthirlap tudósítójától— A vasárnapi idénynyitó bajnoki NB-mérkőzés egyik résztvevője, a Zugló kedden délutánra komoly könnyű­ edzésre hívta össze játéko­sait. A könnyű edzésből a végére olyan nehéz munka lett, hogy pél­dául az újonc Kelemen, aki a ta­vaszinak számító mérkőzéseken már szerephez jut, alig tudott vánszorogni­­az izomláztól az edzés végén. Játékostársai — ki tudja hon­nan — mankót kerítettek és a ki­tűnő jobbszélső kénytelen volt használni a futballistánál éppen nem szokásos szerszámot. Nagy örömet és lelkesedést­­ kel­tett, hogy a két Fekecs részt vett az edzésen. Kedvvel, frissen dol­goztak és kijelentették: — Mindketten játszunk a Nem­zeti ellen, nem hagyjuk el a Zuglót. Az erőnléti gyakorlatok után Gallowick edző labdát is adott a fiúknak, akik hamarosan pergőtűz alá vették az öv utcai „stadion” két kapuját. P­róbaj­átékosok is vol­tak, akik közül többnek a nevét felírták. A csapat eredetileg tervezett összeállítását csak az a körülmény zavarhatja meg, hogy Erdész be­vonult katonának Sopronba. Gal­­lowich edző pénteken odautazik és igyekszik szabadságot szerezni a játékos számára. Ha Gallowich út­ja sikerrel jár, így áll fel vasár­nap a csapat az öv­ utcában a Nemzeti ellen: Csizmazia — Deli II., Fe­renczy — Horváth, Kapocsi, Erdész — Gárdos, Airácz, B Bé­kefi, Fekecs III., Fekecs II. Ha Erdész nem érkezne haza, akkor Békefi hátrahúzódik eredeti helyére, a két Fekecs beljebb kerül eggyel és­ Princz lesz a balszélső. A Zugló csütörtökön délelőtt 11 órakor a DVSC ellen játszik edzőmérkőzést az­ öv­ utcában. Ezen dől el, hogy kell-e változtatni a jelzett összeállításon. — Nem szeretném, ha változ­tatni kellene, — mondotta Gallo­wich edző — mert a fiúk igazán komolyan és a nagy feladathoz méltó szorgalommal dolgoznak. A frissítéseket csak kellő óvatos­sággal lehet végrehajtani. Kelemen játékot, fel fogja javítani támadó­­sorunkat. A DaSC-al tervezett egyesülés kérdésében beszélgettünk Fézl­er intézővel, aki a következőket mon­dotta: — Most már 99 százalék az egyesülés valószínűsége. Apróbb kérdésekben még vannak külön­vélemények közöttünk, de ezek leg­feljebb csak hátráltatják az egye­­sülést. Jövő héten — úgy gondo­lom —­ már együtt dolgozunk­. Sze­­retném, ha a Nemzeti elleni győzel­münk olyan bizonyos lenne, mint az egyesülés. Nemzeti­ híradó négy nappal az első tavaszi NB-mérkőzés előtt — A Sporthírlap tudósítójától. — Az 1938­—39-es NB tavaszi for­dulóját a vasárnapi Zugló— Nemzeti-mérkőzés nyitja meg. Igaz, hogy ez a mérkőzés hivatalo­san „őszi meccs”, de ez a tény semmit sem változtat — a Nemzeti gondjain. Ma, szerdán délután labdaedzást tartanak a fekete­­fehérek s a­­ vezetőség remé­i, hogy ez után az edzés után már nagyobb bizakodással nézhet a vasárnapi mérkőzés elé. A legfontosabb kérdés: játsz­hat-e vasárnap­ Túri, Balogh és Horváth? Ha igen, akkor nagy­jából máris­ megnyugodhatnak a Nemzeti-kedélyek. Azért csak nagy­jából, mert még ebben az esetben sem biztos, hogy lesz-e két valódi szélsője a csapatnak. Ruff ugyanis — aki a Szolnok ellen az első félidőben remekül játszott — nem szerepelhet a Zugló­ ellen, mert­ az ősszel még nem volt a Nemzeti játékosa. Az sem biztos, hogy Palágyi vállalhatja a játékot, bár a , Szolnok ellen ő is biztatóan moz­gott. Ha a három katonajátékos nem kap szabadságot vasárnapra, igen nagy gond lesz a fedezetsor össze­állítása is.­­ Szalay mellett Sziam­­csik, Molnár, Bihámy, valamint az amatőr Szalász és Illés jöhet számí­tásba. (Ilyenformán két-, sőt három­féle összeállítást is el tudnak kép­zelni „nemzetiek”. A legjobb, vagyis a teljes csapat így festene: Angyal — Király, Flóra — Túri, Balogh, Szalay — Palágyi, Pálya, Kisalagi, Sztáncsik, Horváth.) A Nemzeti­ vezetői természetesen bíznak abban, hogy ezekre a kér­désekre még ma­ délután kedvező feleleteket kapnak. Obitz elutazott Helsinkibe •— A Sporthírlap tudósítójától — Obitz Gábor a finn futballszö­­vetség olimpiai edzőjének szerző­dött Finnországba. A Ferencvá­ros és a magyar válogatott kiváló fedezet játékosának személyén ke­resztül ez a meghívás a magyar futball számára is elismerést je­lent. Obitz Gábor is így fogja fel hivatását, ami kitűnik búcsúsza­vaiból is: —■ Tudom — mondta Obitz el­utazása előtt — hogy mivel tar­tozom a magyar futball hírnevé­nek, de általában a magyar név­nek. Finn testvéreink is többet várnak tőlem, a magyartól, mint­ha más nemzetiségű edzőt szer­ződtettek voln. Ezt éreztem a velük való tárgyalások folyamán is. Igyekezni fogok beváltani a hozzám fűzött reményeket. Talán sikerül a rendelkezésre álló más­fél év alatt valamit kihozni a finn futballistaanyagból. Obitz Gábor kedden reggel a varsói gyorssal el is utazott Hel­sinki felé. MA IS, PÉNTEKEN IS EDZENEK a Taxisok. Ma délután labdaedzés, pénteken erőnléti edzés lesz Takács edző vezetése alatt. Vasárnap vala­melyik amatőrcsapattal (esetleg az Autótaxival) játszanak barátságos mérkőzést. A DEBRECENI VSC pályájának talaját javítják. A vas­utasok ezért nem kezdték még el az edzéseket. A TÉLI LABDARÚGÓ TORNA EREDMÉNYEI Cseh-Szlovákiában: Sparta—SK Nasle 2:1 (2:1). — Bohemians— Viktória Ziskov 7:1 (2:0). T­ö­r­e­k­v­é­s-h­é­t Kispesten: Csütörtökön a K. Tö­rekvés, vasárnap a „nagy11 Törekvés játszik az új pályán —■ A Sporthírlap tudósítójától — Kedden délután könnyű edzést tartott a Kispest. Csak Boldizsár hiányzott. Állapota javul, csütörtö­kön ő is ott lesz a Kispest kapu­jában. A vezetőség már kidolgozta e heti menetrendjét. Mayer Béla ezt mondja: — Csütörtökön délután három órakor a Kispesti Törekvés ellen, vasárnap pedig a „nagy” Töre­kvés ellen­ szerepel a csapat. A vasár­napi edzőmeccs felér egy bajnoki mérkőzéssel. Remélhetőleg ját­szani fog Palatínus is és „meg­­edzi” egy kicsit a védelmünket. A csapatösszeállítás miatt még mindig sok gondja van a vezető­ségnek. Nincs balszélső! Csütörtö­kön ismét új játékos próbálkozik ezen a helyen. A budafoki Kardos szerződtetése egyelőre nem idő­szerű. Nemes az összekötőben megállotta helyét és így ő marad a jobbösszekötő. Már remekül har­­monikázik. A vasárnapi Kispesti Törekvés mérkőzés előtt a KAC a Törekvés II. ellen játszik. Az új pályán még az az újság, hogy­ kedden megjelent a gőzhen­ger, hogy eltüntesse a pálya egye­netlenségeit, valamint a­­ kifo­gásokt lehetőségét. BAJOK VANNAK PERECESEN A törekvő NBB csapatnál bajaik vannak. Király búcsú nélkül elhagyta Perecest, márpedig megfelelő helyet­tese most nincs. Rajta kívül vissza­vonul a játéktól Várhegyi,és Nádas. A két öreg harcos kiöregedésükre hivatkozva hagyták abba a fut­ballo­­zást. Különösen Várhegyi kiválását fogja a Pereces megérezni. Halmos az utolsó tornatermi edzésen a r­ongy­ labdabajnokségban ujját törte. , A pótlást Pereces az ifjúsági csapatá­ból próbálja megoldani. Tavaszra sor kerül Polcz II. és Székely II. játékára. , JUGOSZLÁV BAJNOKI­­MÉRKŐZÉSEK Beográdski—Jedinstvo 3:0 (1:0). — Jügoslavija—BASK 2:1 (1:1). — Hajdúk—Grádjanski 1:1 (1:0). Slavia Sarajevo—Concordia Zagreb 2:0 (1:0). DÉLAMERIKAI BAJNOKSÁG második fordulóját játszották vasár­nap Limában. A következő eredmé­nyek­ voltak:. U­ruguay—Chile 8:2, Peru—Paraguay 3:0. Uruguay vezet a bajnokságban 2 mérkőzésből 4 ponttal. 3 Mi derül ki egy Hungária-edzésen ? Szabónak remek technikája van Mutterből nagy­szerű gyalogló lenne Turay a legszor­galmasabb „köte­lező" Schaffer szörnyen „lefogyott44 ■— A Sporthírlap tudósítójától — A KÁVÉHÁZBÓL INDULT EL a H­ungária-játékosok egyik része Braun edzővel együtt a kedd délutáni edzésre. Miután Braun,­­Turay Jóska, Cseh Matyi és Mül­­ler Judi megitta ebéd utáni feke­téjét, három­negyed 3-kor mind­nyájan felkapaszkodnak egy 28-as­­ra. Negyedóra múlva Suttyóék már nagyban készülődnek az edzéshez a jó meleg öltözőben. DUDÁS, BÍRÓ ÉS KARDOS KIVÉTELÉVEL a teljes játékos­­gárda megjelent az edzésen. Dudás és Bíró szolgálati beosztása miatt maradt távol, Kardos Pistiről azonban senki sem tud semmit. — Könnyen lehetséges, — jegyez­te meg valaki — hogy­ ő is szol­gálati elfoglaltsága miatt hiány­zik. TITKOS később jön az edzésre (sokáig dolgozik), Sebesi valami­vel előbb megy el. — Szorgalmasan tanulok ango­lul, — mondja Guszti — most is angol órára megyek edzői enge­déllyel. Távozóban még egy érdekes képet mutat a fiúknak: Schaf­fert ábrázolja a fénykép, amint egy virágzó almaléról szakít le néhány szirmot. Schaffer még dedikálta is Sebesnek a fényképet. Mindenki azon derül, hogy Schaffer milyen karcsú a képen. — Ennyire lefogyott volna e Spéci? — kérdi Braun csodál­kozva. — Dehogy — feleli az élesszemű Turay. — Ez a felvétel biztosan tizenöt esztendővel ezelőtt készült. AZ EDZŐ SÍPJA hamar véget­­vet mindenféle szórakozásnak. Néhány kört futnak a­ játékosok, azután gyaloglás következik. Mül­­ler és Szabó egészen rendes gyaloglóstílusban és iramban „intézi el” az utolsó kört, de rög­tön utána Szabó kijelenti: —Ezt a kört pihenésnek szánta az edző úr s most jobban el vagyok fáradva, mint rögtön a futás után. A kötelezés alól nem menekülhet senki (még Victor sem, aki pedig szeretné elhagyni ezt a „számot”). Turayt figyeljük, pontosan 398-ig csinálta, egyenletes, csak a végén gyorsított iramban. LABDÁVAL SZERETNÉNEK többet gyakorlatozni a kék melegí­tőben dolgozó játékosok, de labda csak alig húsz percig marad kint a pályán. Egymáshoz passzolgatnak négyes csoportokban, Cseh és Sza­bó kettesben csinálja ugyanezt. Feltűnik, hogy Szabó Tóninak mi­lyen remek labdaérzéke van, Haj­szálpontosan rugdalja vissza a lab­dát Matyihoz, jobbal, ballal, belső­vel, sarkossal, éppenhogy jobban nem csinálja, mint Cseh. Kalmár meg is dicséri a kapust­ . — Nem azért mondom, de nem sok mezőnyjátékosnak van Ma­gyarországon olyan pompás tech­­niscája, mint neked, Tónikám, Szabó újabb szép farkassal * kö­szöni meg a bókot... A TORNAGYAKORLATOK SO­RÁN meglepetésre Kalmár a leg­rugalmasabb. Trözshajlítást, láb­emelést, mindent könnyedén és ru­galmasan csinál,­­ egyedül a gug­golás nem meg?/ -még egészen úgy, ahogyan a többinek. Hej, az a fé­­liggyógyult térd... . ■ h—Nagyon lassan javul a tér­dem — mondja­ Kalmár. — Már majdnem minden gyakorlatot el tudok végezni, de rendes iramban futni még nem bírok. Mégsem va­gyok­­türelmetlen, hiszen egyszer úgyis meg kell gyógyulnia annak a térdnek! Ugy­e? A VÖRÖS TAKÁCS ISMÉT „PÖRÖLT” egyik-másik amatőr­­játékossal. Néhány magáról meg­feledkezett amatőr ugyanis beme­részkedett a pálya gyepére . Taki bá’ ugyancsak megeresztette a hangját, mondván: ■ — Nem ,mentek le rögtön a fű­ről, eladta kölykei! Majd adok én nektek, tönkretenni a füvemet. Nézze meg az ember! Azért is dühös Taki mester, ami vasárnap történt. — Még a profik is átmentek a Ciprus­ utcába — magyarázza —, hogy kíméljék a füvet. Hát ami­kor­­visszajövünk, látjuk ám, hogy néhány előkelő amatőr a füvön tart labdaedzést. Éppen az kellene ennek a felengedett talajnak, hogy futballcipőben rugdossanak rajta. Két hét múlva nem maradna rajta egy fűszál sem. A HETI MŰSOR úgy alakul most is, mint rendesen. Csütörtö­kön kiadós labdaedzés lesz, pénte­ken gőzfürdőbe megy a társaság. Vasárnap pedig Csepelre rándul­­nak ki, az amatőrcsapattal együtt. Erre a mérkőzésre csak a csü­törtöki edzés után állítja össze Braun Csibi a csapatot. MEGISMÉTELT ANGOL­­ KUPAMÉRKŐZÉSEK Sheffield Wednesflay-~0.ester' 2:0. — "fottenham Hotspur—Westham United 1:1 (maghosszabbítás után).’ A DIMAVAG tegnap még mindig csak tornaterem­ben edzett. Az első labdaedzés pén­teken lesz. Az edzőkérdés megoldása még mindig nem intéződött el Feb­ruár­­ 12-én a diósgyőriek a Hungá­riával akarnak egy barátságos mér­kőzést,­játszani Diósgyőrött.. ELUTASÍTOTT ÓVÁS A 33FC megóvta a Hálókocsi ellenében 0:2 arányban elvesztett mérkőzést, mert szerinte a Hálókocsi­ban Kurz nevű játékos igazolatlanul szerepelt A BLASz intézőbizottsága a. 33FC- óvását elutasította és a pályán,, elért eredménnyel igazolta a mérkőzést.. . .........

Next