Sporthirlap, 1941. június (32. évfolyam, 44-51. szám)
1941-06-04 / 44. szám
2 A salgótarjáni Magyar Kupa-per... A Törekvés az óvás gondolatával foglalkozik, de előbb megvárja: indít-e a salgótarjáni ügyben hivatalból vizsgálatot az MLSz és a JT Hogyan is esett az a bizonyos vitás gól, amely kiejtette a Törekvést a Magyar Kupából és az NB I-ből ? Egy gól esett Salgótarjánban vasárnap délután. Egy gól, amelyen rengeteg múlt. Nem kevesebb, mint az, hogy emiatt a gól miatt egy csapat kiesett a Magyar Kupából és ezzel elvesztette azt a reményét, hogy a Corinthian-díj megnyerése révén jövőre is bentmaradhat az NB I-ben, ahonnan a bajnoki eredményei alapján már kiesettnek tekinthető. Ez a reményét vesztett csapat, a Törekvés... Az említett gól nem akármilyen gól volt. Nem olyan, amelyről azt szokták mondani, hogy „nem lehet róla vitatkozni". Nem olyan gól volt, amely megrezegtete a hálót, hanem olyan, amelynél vitatni lehet —s erősen vitatják is — várjon csakugyan áthaladt-e a labda teljes terjedelmével a gólvonalon. Íme, így vélekednek az érdekeltek erről a sorsdöntő gólról: Tasnády József, a Törekvés intézője ezt mondja: — Ennek a mérkőzésnek 1:1 volt az eredménye. A játékvezető teljesen elbíráskodta ezt a mérkőzést. Erre a ránk nézve életbevágóan sorsdöntő mérkőzésre csapatunk amúgyis feszült idegállapotban állt ki. A Lőrinczy miatt megítélt 11-es miatt nem tiltakoztunk. Lehet vitatkozni erről a 11-esről is, de a játékvezetőbe vetett bizalmunkra jellemző, hogy minden ellenkezés nélkül megnyugodtunk ítéletében. Azt hittük, hogy Jigner úr minden mérlegelés nélkül vezeti a mérkőzést. Ekkor jött Mátrai kezezése a másik oldalon. Ez tiszta, vitathatatlan 11-es volt. A játékos ököllel ütötte el Zörgő elöl a labdát, több mint egy méterrel a 16-oson belül. A játékvezető, aki különben feltűnően keveset mozgott, a salgótarjáni partjelző bemondására vitte ki a szabadrúgást a 16-oson kívül. Ekkor már rosszat sejtettünk. Jött a Sal BTC második „gólja". Ennek a megítélése égbekiáltó tévedés volt. Kapusunkat védés előtt is szabálytalanul akadályozták, meglökték, amikor nem is volt nála a labda, a „gól" után pedig Jenöfi összetaposta. Hogy ez nem lehetett valami jelentéktelen dolog, arra elég bizonyíték, hogy jó, szövetségi ellenőr befutott a pályára. Sajnos, a játékvezető urak világosan látták azt a néhány centimétert, amellyel szerintük a labda túlment a gólvonalon, de azt a másfél métert, amellyel a salgótarjáni védő a 16-oson belül kezezett, azt nem. Pedig egy 11-es háromnegyed gól, ez megfordíthatta volna az egész mérkőzés sorsát. — Nekünk éppen elég bajunk volt amúgy is szerencsétlen idényünk alatt a játékvezetői tévedésekkel. Még jól emlékszünk az őszi idény balszerencsés játékvezetői tévedéseire. Ami azonban a kiesési küzdelem hajrájában történt, az már sok volt. Két fontos bajnoki mérkőzést vesztettünk el a partjelző általa beintett lesgóllal. A koronát azonban mindenre a salgótarjáni mérkőzés tette fel. Ha kikaptunk volna szabályos gólokkal, egy szót sem szólnék. A Gamma ellen elvesztett mérkőzés után például legutóbb dicsértük is a játékvezetőt, Harangozót, pedig minden apróságot lefújt, ami nem is fekszik a mi keményen játszó csapatunknak. De láttuk tárgyilagosságra való törekvését. — Fölmerült benünk az a gondolat, hogy megóvjuk a mérkőzést, már csak azért is, hogy tisztázzuk: váljon a Törekvés salgótarjáni kiesése megnyugtató körülmények között történt-e, avagy sem. Még nem döntöttünk, hogy óvunk-e. Megvárjuk, várjon az MLSz és a JT hivatalból nem indít-e vizsgálatot a salgótarjáni „esetek" tisztázása céljából. — Még csak annyit, hogy a SalBTC ellen semmi kifogásunk nincs, ők elvégre nem tehetnek arról, ha a játékvezető téves gólt ítél meg a javukra. A salgótarjáni közönség is szépen viselkedett, ellenük sincs panaszunk. Kaposi, a Törekvés kapusa, ezt mondja: — Annyira nem volt gól, hogy nem is tudom elképzelni, hogyan ítélhettek gólt. Úgy volt, hogy a szögletet a baloldalról rúgták. Jenöfi ott állt körülbelül az, ötös sarkán- Én a labdára ki akartam menni, de csak egy lépést tettem, mert láttam, hogy nem érem el. Jenöfi gyengén fejelte kapura, a fejem fölött akarta beívelni a kapuba. Én tenyérrel elértem a labdát s a labdát a felső kapufára nyomtam. A felső kapufának a pálya felé eső lapjára, tehát nem az alsóra. Jenőfi, látva, hogy a fejest fogom, rám rohant és meglökött, miközben a labda hullott lefelé. Hárman is rohantak rám, de világosan emlékszem, hogy Jenőfi lökött meg. Én azonban eszemben is bele tudtam vágni a labdába s jóval a 16-oson túl vágtam ki. Én Jenöfi lökésétől befelé estem, a labda azonban nemcsak hogy nem volt túl a gólvonalon, de a kapu elé hullott, mert, ismétlem, nem az alsó, hanem a külső kapufáról pattant ki. Ha Jenöfi erősebben lök befelé, el sem érem a labdát, így éppen elértem. Hallottam, hogy a játékvezető fúj, de azt hittem, azt fújja le, hogy Jenöfi szabálytalanul lökött, akkor, amikor nálam sem volt a labda. Amikor a földön feküdtem, Jenöfi ráugrott a hátamra és megtaposott. Nem is tudtam felkelni utána. Mindenre esküszöm, hogy nem volt gól, mert nem is lehetett. Ezután már olyan lelkiállapotban játszottuk végig a mérkőzést, mint a halálraítéltek. Rónai Kálmán, a budapesti partjelző így mondja el a vitás második gólt: — Szögletrúgás volt. A labdát Jenőfi nem fejelte, hozzá sem ért, hanem Kaposi, a Törekvés kapusa tenyérrel felnyomta. Ekkor még nem ment be a labda, hanem felpattant és visszaesett. Kaposi ekkor még egyszer fel akarta nyomni tenyérrel, ekkor azonban rosszul találta és a labda a kapufa felső alsó éléről jutott át a gólvonalon, mindenesetre teljes terjedelmével bent volt már. Tehát tiszta öngól volt. Hálót nem ért a labda és arra sem emlékszem, hogyan került ki a labda a kapuból. Engem kérdezett meg a játékvezető, nem a vidéki partjelzőt. A szövetségi ellenőr nem is a gól miatt futott be, hanem azért, mert szerinte és a Törekvés-játékosok szerint is Jenőfi rálépett a földön fekvő Kaposi hátára. Ezt viszont én nem láttam, mert már nem néztem oda. A Törekvés által követelt ü-est nem láthattam. Csak a vonalból lehetett látni, hogy Budai kezezése 16-oson belül volt is, vagy nem. A játékvezető a másik, a helybeli partjelzőt kérdezte meg, hogy belül volt-e. A partjelző azt mondta, hogy kívül volt. Égri Kálmán, a mérkőzés játékvezetője így beszél: — Egy szögletrúgásnál a kapu előtti csomóból Jenőfi felugrott, és élesen fejelte a labdát kapura. A Törekvés kapusa fogta a labdát, de rosszul, kezével felnyomta a kapufa belső élére, ahonnan az teljes terjedelmében túlment a gólvonalon. A kapus hátrányuk érte s miközben a labda a háló tetejét is érintette, kidobta a labdát a kapuból. Én ott álltam a kapufa mellett, a szemem előtt játszódott le az eset. Nem tévedhettem. Megjegyzem, akkor senki nem is tiltakozott. Az egész zavart az okozta, hogy Benkő, a mérkőzésre kiküldött szövetségi ellenőr befutott, a pályára, de — mint mondotta — nem, azért, hogy a gólt vitassa, hanem azért, mert ő azt látta, hogy a gól után Jenőfi a cipőjével megtaposta a földre esett kapust. Ekkor odamentem Hónaihoz, budapesti partjelzőmből. Hónai azt mondta: ő nem látta, hogy a kapust bántották volna. Elmondhatom még, hogy a szünetben beszéltem Mészáros Istvánnal, az LSE edzőjével, aki ott tanyázott a mérkőzés alatt a Törekvés kapuja mögött. Mészáros is azt mondta: nem is lehet vitatni, hogy a labda túlhaladt a gólvonalon. Ami a Törekvés által vitatott „tizenegyes-esetet" illeti, ez a következőképpen történt: láttam, hogy a salgótarjáni játékos kézzel leüti a labdát. Én körülbelül 50 méterre voltam az esettől, de láttam, hogy a kezezés a 16-oson kívül történt. Amikor a Törekvés-játékosok tizenegyest vitattak, megkérdeztem a partjelzőmet, Csalót, aki azt mondta, hogy jó egy méterrel kívül volt a labda a tizenhatoson. Véleményem szerint a Törekvés-vezetőkből a fájdalom beszél. Nyugodtan állíthatom, ilyen jól talán még sohasem vezettem mérkőzést. Nincs panaszom a két csapatra sem. Úri módon játszottak. Tény, hogy a Törekvés a játék eúlső részében akár 2:0-ra is vezethetett volna, ha balszélsött, ügyesebb. Én igazán nem tehetek róla, hogy nem rúgta be azt a két nagy helyzetet. Mindenesetre én magam kértem Vághy Kálmánt, a JT országos főtitkárát, hogy indítson ellenem vizsgálatot ebben az ügyben. Vághy Kálmán, a JT országos főtitkára ezeket mondta: — Még nem ismerem az ügyet és így csak annyit mondhatok: a, Törekvés kérésére egyik legkiválóbb, legerelyesebb és legjobb formában lévő játékvezetőnket küldtük le Salgótarjánba, s ezenfelül leküldtük partjelzőül az ugyancsak jó formában lévő Rónai Kálmánt is. Többet nem tehettünk... Ilinke Géza, az MLSz kiküldött ellenőre: — Én csak azért rohantam be a pályára, mert láttam, hogy Jenöfi rátapos a földön fekvő Kapósira. Nem mondom, hogy Jenőfi ezt szándékosan csinálta, hiszen tudom, hogy Jenöfi nem durva játékos, de tény, hogy nem volt elég gondos. Ha pár centivel odébb lép, akkor rátapos Kaposi nyakára. A vitás gólról és a Törekvés által vitatott meg nem adott 11-esről nem áll módomban nyilatkozni. Én a középvonal táján voltam mindkét esetben, a játékvezetőnek jobban kellett látnia a dolgokat. Az MLSz-nek írandó jelentésemben természetesen ezekre az esetekre is kitérek. Obrincsák Jenő, a Sal BTC elnöke, így beszél: — Mindkét gólunk teljesen szabáályos volt. Első gólunknál szándékos dancs történt, amiért természetszerűleg 11-es járt. A második gólt Borsányi szögletéből Jenőfi felugorva fejelte be. Közben elnyomták és így esett rá a kapusra. Közel ültem az esethez és teljes határozottsággal állítom — ugyanezt mondták a körülöttem ülök is — hogy a labda teljes terjedelmével túljutott a kapuvonalon. Égner rögtön fütyült is és csak a Törekvés tiltakozására kérdezte meg Rónai partjelzőt.. Jenőfi ezt mondja a második gólról: — A szögletet felugorva fejeltem, amikor a levegőben megnyomtak, így egyensúlyomat vesztve estem le és nem tehettem róla, hogy a kapusra estem, íme: így fest pillanatnyilag a salgótarjáni „por". Kispesten a balszerencsét emlegetik és a Szolnokot dicsérik Kispesten ii Szolnok elleni kupamérkőzés óta a kihagyott 11-es miatt keseregnek. (Tóth 2:2-es állásnál Horváth kezébe lőtte a büntetőt és ezzel megfosztotta a csapatot a „sima" továbbjutástól.) •— Senki sem akarta vállalni — mentegetőzött Tóth a mérkőzés után —, hát én mentem neki. Sajnos, nagyon helyezni akartam és így gyengén sikerült a lövés.— Szabó II-nek kellett volna lőnie a 11-est — mondja Papp János vezetőségi tag. — ő azonban megsérült mérkőzés közben és ezért nem vállalta. A fiúk aztán egymást küldözgették a labdához. Végül abban egyeztek meg, hogy Tóth rúgja a büntetőt. Tudták róla, hogy nagy lövése van. Tóth azonban beleesett a nagylövésű csatárok hibájába, ő is „ügyes" akart lenni és ahelyett, hogy rálőtte volna a labdát, gyengén helyezte... De nemcsak a 11-essel volt balszerencsénk. Hidasi is védhetetlen öngóllal egyenlítette ki egygólos előnyünket. Csatárkorában sohasem találta el úgy a labdát, mint most. — Hogy tetszett a vezetőségnek a csapat ? — Hát bizony gyengécskén játszottak a fiúk. A tartalékkapus megfelelt, a gólokat nem védhette. Elöl csak Kincsessel lehetünk elégedettek. Akármilyen balszerencsénk volt is, el kell ismernünk, hogy a Szolnok remekül játszott. Szerintem nincs jelenleg olyan jó közvetlen védelem az NB I-ben, mint a szolnoki. Amit a kis Szűcs csinált, az egészen csodálatos volt. Minden labda az övé, amire csak rámegy. Nagy játékos lesz belőle. Mégis reméljük, hogy Űrnapján majd nagyobb szerencsénk lesz. A GAMMA KEDDEN PIHENT A Délvidéket járt Gamma kedden teljes pihenőt tartott. A legközelebbi edzés csütörtökön délután lesz. SPORTHÍRLAP SZERDA, 19, JÚNIUS *• " CIKORTERMET , JELVÉNYT kész« MORZSÁNYI J. IV. Váczi u. 36. Telefon: 182-217 Vitéz Ginzely a Ferencváros- Erdély mérkőzés tanulságairól A válogatott körül semmi újság! Készen van a csapat, de ... Vitéz Ginzely Dénes a székesfővárosi diáksporttelep páholyában ül. Mi tőle pár méterre nézzük a mérkőzést és figyeljük a kapitány hangulatát, hallgatjuk megjegyzéseit. Hiszen a bolgárok elleni csapat szempontjából — mint mondotta — igen fontos számára ez a mérkőzés. A szünetben , az erdélyi csatársor tűzijátékszerű támadásainak hatása alatt így beszélt vitéz Ginzely: — A Ferencváros mintha ólomlábakon járna. Mindenrajtban, a labdáért való mindegyik összecsapásban erdélyi játékos győz. Csak Kiszely lendülete és Gyetvai kapuratörése az, ami az igazi Fradira emlékeztet, no meg a hátsó részek állják a sarat. A gólhelyzetek alapján Erdély vezethetne 1:2-re. A mérkőzés után már néhány kérdést is tettünk fel a kapitánynak. — Változik-e a válogatott előkészítési műsora a látottak után? — Semmiben sem szenved változást. A legközelebbi edzés június 18-án lesz. — Kik kerültek a keretbe Erdély csapatából ? — Voltaképpen senki sem, de felkértem a nagyváradiakat, hogy a belső hármast és Deményt tartsák edzésben. Nem akarok lemondani róluk, hiszen nem tudhatom, hol és melyikükre lesz szükségem. A keret tehát változatlan. .— Mondja el hát, kapitány úr, a véleményét Erdély játékáról és játékosairól. — Sajnos, rossz erőnlétük nagyon befolyásolja a róluk átkötött véleményemet.. A II- félidőben teljesen visszaestek és átengedték a terepet a Ferencvárosnak. Hogyan lehet ilyen gyenge erőnlétű játékosokkal komoly válogatott mérkőzést játszani ? Az első félidőben azonban, el kell ismerni, elragadó volt Bodola minden megmozdulása. Ahogyan hátulról előre tud törni és amilyen gyorsan tudja ezt csinálni, az remek, Spielmann is több jó húzást mutatott, Kovács nagyon leleményes volt. A fedezetek közül Szaniszló is tetszett, bár Gyetvai néhányszor nagyon lefutotta, Demény volt az otthon a legjobb erdélyi fedezet. Más kérdés persze, miként tudna meg■felelni a válogatott csapat háromhátvédes játékában. Juhász nagy klasszis, de az első félidő közepes iramától ennyire nem lett volna szabad kifulladnia. — Mi a véleménye Polgár játékáról? — Az, hogy közte, a szolnoki Szűcs és a tokodi Mészáros között áll a verseny a válogatottságért. Polgárnak vissza kellene szereznie régi gyorsaságát. — A többi zöld-fehér játékos? — Lázár néhány tanári dolgot mutatott be. Sdrosi Béla, ha akar, tud játszani, ezt mutatta meg vasárnap is. Gyetvai nagyon jó volt, Sdrosi dr-ral teljesen elégedett voltam. Az ő játéka beletartozik az elgondolásom szerint összeállítandó csapatba. — Mit mutatott a Ferencváros mint csapat? — Az első félidőben Erdély nagyobb gyosasága ellen nem volt, a zöld-fehéreknek ellenszerük. Talán túlságosan bíztak a tudásukban, a rutinjukban. A II. félidőben már belejöttek és akkor már nem volt kétséges, hogy ki lesz a mérkőzés győztese. Eltekintve attól, volt-e hibája a játékvezetőnek, vagy sem. Az én szempontomból ennek nem is volt jelentősége. Végül visszakanyarodtunk a válogatottra. Várjon ez után a mérkőzés után milyen lehet a válogatott csapat? — Úgyszólván teljesen kész csapatom van. A kihirdetésével azonban még várok. Van idő és hátha kirobban még egy-két válogatott forma a bajnoki mérkőzéseken. A. J. Mégy pernek csatár Etáéig csabaiéban Mi volt a különbbség? a ferencvárosi és az erdélyi csatársor között? Miért csak némest percig látszott ragyogóan Erdély válogatottja? A vasárnapi Ferencváros—Erdély mérkőzésen két egymástól teljesen elütő stílust játszó csapat ütközött meg egymással. Minden csapatrészében más futballt játszott a két csapat, legszembetűnőbben a két csatársor. Erdély csatársorában négy klasszisjátékos játszott. Szalati kivételével mind a négy csatár elsőrangú labdarúgó. Csodálatos volt látni azt, hogy ez a négy fiú mennyire együtt gondolkodik. Mind a négy külön-külön tudja, hogy mit akar a másik. Egymás gondolatét ismerik. A régi Sparta, Slavia, MTK, vagy a fénykorát élő Vasas csatárai értették meg egymást annyira, mint ez a négy nagyváradi fiú. A labdával tökéletesen bánnak, nemcsak a lábukkal, hanem testük minden részével is. Taktikailag* magasat, a Ferencváros csatársora fölött álltak vasárnap. Mind az öt erdélyi csatár, folyton mozog, lyukra fut. ..mutatja magát** annak, akinél a labda van. Náluk elsősorban nem is az futballozik, akinél a labda van, hanem az, aki a labdát várja. Kovács I, Kovács II, Spielmann és Bodola feje folyton „fenn** van, de azért a szemével állandóan látja, nézi a labdát is. Ezek a csatárok ,látják* egymást. Ezért volt olyan csodálatosan szép a játékuk és ezért volt olyan egyszerű úgy, ahogyan ezt ők csinálták. Ez a négy csatár ,,elébe" megy a labdának és nem egy helyben várja, hogy a labda hozzájuk érjen. Az első félidőben a ferencvárosi fedezetek egyszerűen képtelenek voltak ,,fedezni “ az erdélyi csatárokat. Folyton azt lehetett látni, hogy az erdélyi csatárok folyton tisztán állva kapják meg a labdát és a zöld-fehér védők csak akkor rohantak rájuk, amikor már a labda az erdélyi csatárok birtokában volt. Persze ilyenkor már nehezebb elvenni tőlük a labdát. Négy kiváló, nagy játékintelligenciával bíró csatár került egymás mellé Erdély, illetve a NAC csapatában, akik egymást kitűnően ismerik, egymás gondolatát is kitalálják. Amit mutattak, az bizony csatárjáték volt a javából. A Ferencváros csatársorának összteljesítménye alatta maradt az erdélyi csatársor összteljesítményének. A Ferencváros csatárai lassan kezelik a labdát, túlságosan „ragadnak” a helyükhöz, sokkal kevesebbet mozognak a pályán, mint az erdélyiek. Túl sokat forgolódnak a labdával, mert nem találnak „szabadon** álló társat, akinek odaadhatnák. Ez azért van, mert mind egy helyben állva várják, hogy a labda hozzájuk kerüljön. Úgy látszott, mintha a ferencvárosi csatárok lassúbbak volnának, mint az erdélyiek. Pedig ez nem áll. Azért látszottak az erdélyiek gyorsabbaknak, mert ők egyből és azonnal adták a labdákat egymásnak. Ezzel szemben a zöld fehérek minden labdát megállítanak előbb és csak aztán indulnak. Érthetetlen az is, hogy miért hanyagolják el a szélsőiket s hogy az összekötők miért nem adnak keresztlabdát, mint Bodola. Hiszen éppen vasárnap, az ellenfél szélsőit egyáltalán nem fogó erdélyiek ellen állandóan a szélsőit kellett volna a Ferencvárosnak foglalkoztatnia, így nem csoda, hogy Kalocsayér csak a játék vége felé kezdett belelendülni. •Joggal tehető fel a kérdés, hogy ha az erdélyi csatársor jobban játszott, mint a zöld-fehérek csatársora, miért tudta mégis megnyerni a mérkőzést a Ferencváros. A felelet: az erdélyi csapat nem bírta végig a 2x45 percet. Miért nem? Mert az erdélyi válogatottba kilencjátékost adó nagyváradiak a Ferencvároshoz hasonló nagycsapat ellen minden évben legfeljebb egyszer, vagy kétszer játszottak eddig. A nagyváradiak eddigi ellenfeleiket tetszés szerinti gólaránnyal győzték le. Ezeken a mérkőzéseiken — nem túlzás — szinte elszoktak a verejtéken küzdelemtől, így aztán nem csoda, ha az erősíteni tudó Ferencváros ellen a második félidőben a fedezetsoruk nagyon visszaesett és nem tudta úgy ellátni a csatársorát labdával, mint az első félidőben. Majd ha a nagyváradiak NB I mérkőzéseket fognak játszani, akkor egy Ferencvárosi NAC mérkőzés nemcsak az első félidőben lesz érdekfeszítő, hanem egyáltalán nem biztos, hogy a Ferencváros a második félidőben be tudja-e hozni esetleges első félidőbeli hátrányát. ..............OSm* ■ ■— Június 7-ig lehet jelentkezni a Hazatérés Bajnokságra A délvidéki Hazatérés Bajnokság június 15-én kezdődik. Egy héttel ki kellett tolni a kezdést, mert a játékosigazolások és a ■. egyesületek működési engedélye körül támadtak nehézségek. Az MLSz álláspontja az, hogy most már június 15-én megkezdi a Hazatérés Bajnokságát annyi egyesülettel, amennyi addig rendbe tudja hozni a dolgait és jelentkezik a bajnokságra. Június 7-e után azonban az MLSz nem fogad el jelentkezést. A Hazatérés Bajnokságát július 15-ig be akarja fejeztetni az MLSz, éppen ezért valószínű, hogy a bajnokságért játszó egyesületeket kerületi alapon fogják beosztani. Eddig mindössze húsz egyesület jelentkezett a bajnokságra. Az MLSz örömmel tapasztalta, hogy míg a visszatért Erdélyben egy-egy klub csak 18—20 játékost igazolt le, addig egy-egy délvidéki egyesület 50—60 játékos igazolását nyújtotta be. VAGNY KÁLMÁN, a JT főtitkára szombaton és vasárnap Szabadkán megbeszélést tart a délvidéki játékvezetők átképzéséről és beosztáséról. A KISPEST kedden azzal a kéréssel fordult az MLSzhez, hogy a megismétlendő Szolnok— Kispest Magyar Kupa mérkőzést június 12-ről halasszák el június 22-re, a bolgár-magyar mérkőzés napjára. Az MLSz még nem döntött a kérés fölött. (És mi lesz, ha Kincses válogatott lesz? Szerk.)