Sürgöny, 1861. február (1. évfolyam, 27-49. szám)
1861-02-26 / 47. szám
Első évi folyam. 47. szám — 1861. Kedd, februárius 26. Sterk»hztA• hivatal: Barátok-tere 7.kiá.l-»8 emel« t. kiadó hivatal: Barátok-tere 7. szám, földszint. Előfizethetni Budacenten a kiadóhivatalban barátok-tere 7. aziui, földszint. Vidéken bérmentes levelekben, minden posta-hivatlad).SÜRGÖNY előfizetési árak austriai értékben. Budapesten, házhoz hordva. ft kr ft kr Egészévre 16 — Évnegyedre 4 50 Félévre 8 50 Egy hóra 2 — Vidékre, naponkint postán ft kr , kr Egészévre 19 — Évnegyedre 5 — Félévre 10 — Egy hóra 2 —■ HIVATALOS RÉSZ. 0 cs. k. Apostoli Felsége I. évi febr. 12-től kelt legfelsőbb határozatával báró Sokcsevics altábornagyot a Horvát s Tótország bánját, az ezen királyságokbani pénzügyi országos igazgatóság elnökévé legkegyelmesebben kinevezni méltóztatott. NEMHIVATALOS RÉSZ. Néhány szó a vidékről. Mindenfelé csak válságos időről hallunk írni s beszélni napjainkban. Úgy is van Válságos idő ez Európára, mely az átalakulás vajúdásaiban szenved. De különösen válságos azon népekre, kik ez átalakulási mozgalomba közvetlen bevonatnak. E válság azonban nem egyforma horderejű. Nyugaton válságos lehet a fenálló hatalomra, válságos egyesekre, válságos a szabadságra, de nem az államra s nemzetre. Francziaország, Olaszország s a többi nagy nemzetek különböző alakulást nyerhetnek uralkodásban, kiterjedésben, intézményeikben de az állam marad mindig nagy és erős, a nemzet létele nem fenyegettetik. Itt a keleten e válság egészen más értelmű. E válság egy keleti birodalmat állami existentiájában fenyeget, mely míg ez által felbomlanék, ez alig lehetne a nélkül, hogy e küzdelemben annak történelmi minden kapcsai ne bomoljanak szét, s a bomlás e processusában minden az őselemekre ne olvadna fel. Mennyi veszély fenyegeti ebben hazánkat, nem is kell magyarázni. Reánk a gondviselés nehéz évek gazdag tapasztalásait mérte ; megtanulhattuk, hogy a felizgatott nemzetiségi féltékenység mi keveset enged a politikai kiábrándulásnak ; következőleg mi könnyű a szabadság érzete a mérlegben, ha ellenében a nemzetiség vettetik a serpenyőbe. Mi könnyű más nemzetek számára ez időben a politika, mi nehéz számunkra? Osztrák birodalom s magyar királyság, magyar állam s kapcsolt részei mily nehéz viszonyokat tsírnak élőnkbe megoldásul. Ezen ellentétes állapot kiegyenlítése nehezedik reánk. Ennélfogva nekünk magyaroknak fokozott mértékben van mindazon tulajdonokra szükségünk, mi más népeket nagyra emelt. Rajongásig menő honszeretetet, kitűnő vitézséget, mély jogérzetet, könnyű lelkesedést még ellenségeink sem tagadhatnak meg tőlünk. Azonban alig van nép, melynek közéletébe több vegyülne azon gyarlóságokból, melyek arra árnyékot vonnak. A nemzet ép úgy mint az egyén gyöngéitől önismeret által tisztul meg. Nincs egy nemes tulajdon bennünk, melyet ne árnyékolna be egy megfelelő gyarlóság. Alig fejlődhetik nemzetben a függetlenségi érzet a hatalom irányában inkább ki, mint nálunk, ezért imponálunk más nemzeteknek is, valahányszor a hatalom pressiója ellen kell nemzeti erőt kifejtenünk. E nemes tulajdon magasságáról ítélt Europa csak most közelebbről is. De — valljuk be őszintén — ha a kép másik oldalára tekintünk, sokat hasonlítunk azon nem ritka példányaihoz az embereknek, kik házukon kívül hires zsarnokok, míg otthon papucs alatt nyögnek. A mily függetlenek tudunk lenni fölfelé, oly könnyen engedünk a nyomásoknak lefelé ; bámulatos erkölcsi bátorságunkat a hatalom ellenében beárnyékolja azon bámidatos sensibilitása ,populáris aurai legkisebb rezgései iránt. Mi a hatalom üldözéseinek férfiasan szegezzük ellenébe melleinket, büszkén türjlik csapásait, tán provocáljuk is néha, emelkedünk önérzetünkben, ha a hatalom ,fekete könyvébe igtatott be; de a tömegek balvéleményeinek üldözései iránt fölötte érzékenyek vagyunk , a közvélemény fekete könyvétől jobban irtózunk, mint a haláltól, noha gyakran egyik oly igaztalan mint a másik. Ha a hatalom valamely nézete meggyőződésünk ellenére van, versenyzünk a felszólalásért — egy világért sem — hallgatnánk; de ha meggyőződésünk a közvélemény nézetével áll szemben, a hallgatást — egy világért sem hagynák el. Pedig a hazafiság, mely koszorúval hint s gazdagon tömjénez, nálunk igen olcsó; de az, mely töviseket nyújt s csak a keblet elégíti ki, drága, mert nehéz. Csak ily hazafi értheti Virág Benedek ama szavait, melyet a legnagyobb magyar jelmondatul választott: Jó hazafinak lenni nehéz, de nem lehetetlen! Szóval, ha mi úgy bánnánk pénzünkkel mint népszerűségünkkel, a leggazdagabb népe volnánk a világnak, s fordítva, ha népszerűségünket úgy szórnák mint pénzünket, gyakran — ha van — legderekabb nép volnánk. Mi mint a fukat végig gyűjtjük a népszerűség filléreit halomra, mert ez nekünk jobbatlan czél s nem eszköz, mint a fukarnak a pénz, csakhogy amott az árt gyakran a haza fizeti meg. Fényes oldalunk volt továbbá mindig az osztály és vallási türelem, de ezt beárnyékolja a politikai türelmetlenség, mely nálunk kiáltó. Alig lehet nemzet bátrabb a hatalom rémuralkodása ellen, mint mi; de alig kislelkűbb, mint mi azon rémuralom ellen, mit e türelmetlenség oly gyakran előállít. Jól tudjuk, hogy azoknak, kik e türelmetlenséget teremtik, körökben ez csak jól választott fegyver, mely azonnal eltompul, mihelyt nem félünk tőle, de kicsiny hitűek vagyunk a kétségbeesésig. Nincs az erkölcsi világban mélyebb jogsértés, mint a vélemények Lynch-igazságszolgáltatása. Nincs erkölcsi mélyebb Justiz-mord, mint e türelmetlenségben nyilvánul. Nem lehet, hogy ez ellen minden szabad lélek fel ne lázadjon. Mennyiszer emelte szavát a zsarnokság e legundokabb faja ellen a legnagyobb magyar. Ez ellen, legyen alapja számítás vagy fiatal rajongás, lelkünk minden erejével küzdenünk kötelesség, és pedig soha inkább mint most, hol a véleményszabadságra annyira szükségünk van s a folytonos izgalom, melynek kitéve vagyunk, a közállapotnak annyira kedvez. Ezen politikai türelmetlenség egyszerű formulája ez. Szólj, de úgy mint én, különben áruló vagy is e mesterség — bámulatos —képen a szabadság, jogegyenlőség, sőt testvériség czége alá vonul. Nem mély gúny-e ez politikai érettségünkre ? Gondoljuk meg csak, mennyi lealázó van abban, mit pedig most naponta hallunk: „el van mérgesedve a közvélemény“, nem is merek szólni, mert is több ilyfélék. És e sajnálatos türelemetlenség elterjed most a fővárosra úgy mint a vidékekre. A sajtónak pedig szigorú kötelessége erkölcsi táborának egész hatalmával védeni a szabadságot, bárhonnan fenyegettetik az, védeni a véleményt minden méltatlan gyanúsítás ellen, tiszteletet szerezni a szabad szónak bárki ellen. Mert ha hosszú polgári pálya szeplőtlensége nem óv meg senkit erkölcsi gyiloktól, ha a hazafi kötelesség abban áll, hogy akaratunk, meggyőződésünk ellenére sodortatni engedjük magunkat, ha nehéz időkben hosszú éveken át szerzett koszorúnkat egy ellenmondás széttépi, ha a babért az utczán fognák osztogatásukkor ezen idők tizszerte válságosak ránk nézve s meglehet, hogy mint ünnepelt hazafiak fogunk most futni pályánkon, de nem lesz, ki megénekeljen egykor. TARCZA: Szalay László a szerb telepekről. II. Ezek után a Zsigmond és Mátyás korabeli frankovics György, István, s ifjabb György és Vuk által eszközölt szerb bevándorlásokról (mert ekkor már valóban Szerbiából jöttek a települők), úgy a Szerbia belsejéből Kinizsy által hazánkba, nevezetesen a bánságba áthozott szerb menekülőkről értekezik a szerző. Azt, ami ezen bevándorlásokra vonatkozik, e lap 18-ik számában dec. 22 én terjedelmesen előadtuk. Érdekes rajzi adatok, melyeket a szerbeknek Báthory Zsigmonddali érintkezésére nézve ad elő a szerző. Igen érdekesek továbbá az adatok s okmányok, melyeket a szerző azon Brankovics Györgyre nézve közöl, ki egyelőre I só Lipót által a régi Brankovicsok utódjának s Szerbiára nézve törvényes örökösének ismertetett el, előbb bárói, később grófi czimet s egyéb ígéreteket is nyert; de midőn már tevékenysége s segedelme felhasználtatott s ö a nyert ígéretekre támaszkodva jogos követelésekkel lépett fel, s azokat érvényesíteni akarta, Badeni Lajos I-s. Lipót fővezére által a cs. k. táborba csalatott, elfogatott s Égerbe Csehországba küldetvén, ott kiáülbelöl 40 évig (egészen haláláig) börtönöztetett. Megemlítve, hogy ezen a szerbek csalódását képviselő szerencsétlen elámított emléke a legnagyobb tiszteletben áll maiglan is szerb testvéreink előtt, s hogy életnagyságu arczképe a krusedolyi (Szerém megye) Kaluger zárdában őriztetik *), lássuk Szalay jeles munkája további folyamát. C9 k'alo‘A IV. fejezet i-ső Lipót koráról szól. Nevezetesen arról, miként jött érintkezésbe Csernovics Arzén ipeki érsekkel. Mi az ezen érintkezés s abból kifejlett viszony történetét szintén közöltük. Elmondja továbbá mindazt, ami a szerbeknek hazánkba átköltözése után történt; áttér azután az okmányokban előforduló proprius magistratus kitétel magyarázatára , a Mátyás törvényeiben alapuló, s a katholikus papság által kétségbe vont tizedmentességi jogukra stb. Közli az ide vonatkozó adatokat, kérelemleveleket s királyi leiratokat. Odább hasonló kimerítő s mindenütt okmányokkal kisért előadással tárgyalja az I-ső József s III. Károly korabeli viszonyokat, bonyodalmakat, és elintézéseket, mikről szintén szóltunk mi is többször idézett értekezésünkben. A VI-dik VII-dik s VIII-dik fejezet a Mária Terézia korabeli bonyodalmakat s azoknak miként történt elintézését tárgyalja; s Szalay munkája ezen része a szerbeknek az államházi jogviszonyai ismerésére nézve fölötte fontos és közérdekű, mert ezen előadásból, s a közlött 1771-ki királyi szabályzatból világosan következik, hogy a metropolita csak az egyháziakban főpapja az illír nemzetnek, de egyátaljában nem feje a világi ügyekben. Valamint e szabályzat által állapíttatott meg a szerbek közpolgárisága, s azon nagy horderejű elv, hogy a szerbek polgári állásukra nézve a hon többi lakosaival a törvényszerű hatóságok alá tartoznak, s a metropolita a világi ügyekben nem feje a szerbeknek, hogy valamint addig, úgy ezentúl íb, akár nyilvános, akár nemzeti congressusokat csak a fejedelem előleges engedelmével lehet tartani. Viszonyaink közt még érdekes a IX.fejezet, mely az 1790. országgyűlés koráról szól. A szerző előadja, hogy Putnik Mózses akkori karloviczi érsek még a kir. meghívó levelek kiadása előtt folyamodást nyújtott be, mely által megújította elődjének Diakovics Ezsaiássak azolt kérelmét, hogy ő e még néhány alkalmas egyén a görög szertartású clerusból és illír nemzetből az országgyűlésre annak módja szerint meghivassanak. Valóban sajátszerű volt a karloviczi érsek azon kérése, hogy a főpapokon kívül még világi állású szerbek is mint ilyenek hivassanak meg az országgyűlésre, mert hisz ha ezen kérésük teljesítetett volna, oly jogot nyernek vala, mely nem lett volna megegyeztethető a magyar alkotmányos képviselettel, s törvényekkel. Átlátta ezt II. Lipót s a polgári egyénekre vonatkozó kérelmet egyszerűen elutasítván, a clerus meghívására nézve egyelőre az országgyűléshez utasította Putnikot; azonban miután ez, — mint a szerző mondja — magának Lipótnak felhívására újabb folyamodást nyújtott be, a király csakugyan kiadta a meghívó leveleket. Továbbá e fejezetben igen érdekes adatokat s észrevételeket olvasunk a szerb ügynek az országgyűlésen történt felvételére, s a rendeknek a szerbek méltányos s jogos kivonatai teljesítésére nézve hajlandó nyilatkozataira,valamint az országgyűlés folyama alatt mint szerző mondja, Lipót előleges tudtával sept. 1-én kért s Temesvárt megnyitott congressusra nézve. Ezen congressus megengedése, sőt előidézése mit a szerző is megérint a 75 lapon, annak volt eredménye, hogy mivel az ország rendei a koronázási hitlevélre nézve oly modorban léptek föl, mely nem tetszett Lipótnak, József utódja ugyanis azt vélte, hogy tetemes pressiót fog az ország rendeire gyakorolni az, ha a szerb congressus tagjai oly nyilatkozatokat hallatnak, melyek aggályokat gerjeszthetnek a rendekre nézve. S valóban a congressus többsége csakugyan oly modorban is nyilatkozott, amint az udvar előre reménytette; nevezetesen a többség azt kívánta, hogy a szerbek részére külön teritorium hasittatván ki, ezen teritorium összes ügyei kezelésére, a szerb nemzetnek és közös jogainak képviseletére, s az őt általában s különösen illető tárgyak kormányzására a legfelsőbb udvarnál külön magistrátus alkottassák az alárendelt hatóságokkal in partibus. Schmidfeld tábornok, ki mint fejedelmi biztos volt jelen, a fennebb előadottak szerint könnyen következtethető okból, nemcsak nem ellenezte a teritoriumra vonatkozó követelést, sőt arra hívta fel a congressust, hogy egyenesen a bánságot jelölje ki a számukra kihasítandó területül. Előadja továbbá a szerző, hogy amint a fejedelmi biztos felküldte Bécsbe a kérelmet, Lipót sept. 27-én arra kedvező választ adott, azaz teljesítését ígérte. Közli végre azon jeles és viszonyaink közt a szerbek által is figyelemre méltatandó beszédet, melyet a szerb nemzet akkori legkitűnőbb tagja, Tököly Száva, utódja azon Tökölynek, ki Kinizsy alatt újva halt el, s unokája azon Tökölynek, ki népe élén engedetlenül harczolt Rákóczy Ferencz ellen; Tököly tehát, mint szerző helyesen mondja, oly férfiú, ki, ha valaki, leginkább hivatva volt arra, hogy polgártársait valóságos érdekeikre figyelmeztesse, s ki leginkább igényelhette, hogy a congressus bizalmával találkozzék, a többséggel feddőleg tartott. Jó lesz, ha mindazok, kik még most sem szűnnek meg a teritorium iránti követeléssel s a szerb ügyet máskép mint alkotmányos után elismerni akarni s a nemzeti congressusra nézve oly jogot, sőt suprematiát követelnek, mely a magyar állam-egységgel meg nem férne. Útmutatásként veszik Tököly ezen beszédét arra nézve, amit a szerb nemzet jól felfogott érdeke kíván. Sajnáljuk, hogy helyszűke miatt e beszéd elolvasására nézve az olvasót magára a munkára kell utasítanunk, s e műnek oly bő ismertetésétől, melyet az érdemelt volna, tartózkodnunk kellett. Országbírói értekezlet, Pest,február 25. Folytatólag megkezdetett a tárgyalás az örökösödési rend iránt, azonban némely tagoknak óhajtása következtében, hogy a tanácskozmány valamely közvetítő egyezményi mód föltalálása végett egy-két napra fölfüggesztessék, elhalasztatott. Egyelőre kiemelendőnek találjuk, hogy Deák Ferencz egy hosszab, nagy hatású beszédet tartott, melyben mind saját, egyáltalán véve pedig az ogyes tagok nélpontját a conferentia föladatára nézve, jellemezte. Ezután fölvétetett a második büntető javaslat, mely csekély módosításokkal elfogadtatott. E módosítások közé tartozik, hogy az izraeliták is, hogy ha vallásuktól eltekintve választóképességi qualificatioval bírnának, még a kihágásokra nézve is, a testi büntetés alól végkép föl vannak mentve. Valamint azon hézag is pótoltatott, hogy esen mentesség kiterjed a fölmentettek egész családjára, a nőket sem véve ki. Holnap az úrbéri és az éber rokon viszonyuk ideiglenes rendezésére kiküldött választmányi javaslat kerül szőnyegre. Lapszemle. A „Wiener Zeitung“ esti lapjában olvassuk : „A magyar királyság országgyűlésének Budára meghívása egy újabb lépés az ország végleges reconstituálására. Ezen országgyűlésnek rendkívüli föladatai lesznek. Megnyitásával együtt jár az ünnepélyes koronázás, mely az ő ősi traditióihoz méltólag a magyar államéletnek legmagasb jelvényeit gyűjti a király fölkent fejére; — a nádornak, a király és az ország képviselői közti magas közbenjárónak választása ; — végre több felette fontos törvényes intézkedés megvitatása, melyek Magyarország jövőjére nézve maradandó áldásdúl befolyást ígérnek. Ő Felsége ezen országgyűlést saját legmagasb személyében vezetendő és ez által az emlékezetes gyűlésnek emelkedett fényt, és sikerének annál biztosabb kezességet kölcsönzend. Magyarország királya teljesiti kötelességét. Ország és nép nem fognak e magasztos példa mögött elmaradni.“ A félhivatalos „Donau Zig“ a budai országgyűlésről írja: „A magyar országgyűlés most végleg Budára van egybehiva. Fölterjesztések valának ugyan folyamatban, melyek annak Pestre áttételét kívánják, s nevezetesen egy magas egyházfőnöknek kelle, a főispánok minapi értekezlete által megbízva, ily küldetéssel megérkeznie. A magyar ellenzék érvényül hozza föl,, hogy először az 1848-ks törvények betűje szerint Pestet kellendett országgyűlési helyül választani, és hogy másodszor a tanácskozások szabadsága egy várban nincs oly jól megőrizve, mint egy nyílt városban. „Mi az első pontot illeti, mi azok nagy számához tartozunk, kik az 1848-as törvények continuitását és jogérvényességét nem csak kétségbevonják, hanem tagadják, s csak czélszerűségi szempontokat ismerünk el érvényeseknek, mennyiben az forog fönn, hogy annak egyes részei fönntartassanak. Mi a tanácskozási szabadságot illeti, mindenütt a törvény oltalma alatt áll az, mindenütt biztosítva van az, hol a csász szó szabad férfiakat hív egybe, hogy szabadon nyilvánítsák véleményüket a birodalmi és országos ügyekben. „Előttünk, kik az okt. 20-i diploma terén állunk, pillanatig sem kétségtelen, miképp Felséges a királynak teljes joga volt az országgyűlést és alkotmányos szokás szerint Budára összehívni. Másrészről azonban nem szabadna a magyar ellenzéknek elfelejtenie, mikép, bármily buzgóan karolja is föl beoretbre az 1848 törvényhozást, magét tényleg az austriai kormánynyal szemben oly térre állítá, melyet a kiegyenlítés terének mondhatni, ha annak el nem ismertetnék is. A fejedelem személye és a monarchiai elv iránti tekintet azt kívánja, hogy ha Ő Felsége, amint mondatik, Magyarországra jövend, és személyesen kívánja az országgyűlést megnyitni és vezérelni,az ország képviselői az ország királyainak lakába gyűljenek, hogy azon viszályt kiegyenlítsék, mely az összes monarchia erejét kimeríti, előkészítvén egy felséges békeművet, erős, terhetlen, közös alapot keresve a birodalom rendezésére nézve.“ A „Szrbszki Dnevnik“ 12-ik száma egy szerkesztői nyilatkozattal visszavonja azon elhamarkodva irt kárhoztató bírálati bevezetést, melyet Szalay László legújabb röpiratának megismertetése is közzé ten. „Még akkor — úgymond — e röpirat kezeink közt nem lévén, a „Pester Lloyd“ e tárgyróli terjedelmeiek közlésére támaszkodtunk. Eszünk ágában sem lehetett, hogy a Lloyd közlése a jégre vigyen , de ez mégis megtörtént rajtunk, s ezt csak most vettük észre, miután magát a röpiratot elolvastuk. Azon legbántóbb nyilatkozat, mely minket s velünk a szerbek millióit szivén sértő — Szalay röpiratában nincs. Ezt csak a Lloyd fogta rá, számos szerb előfizetői iránti becsülésének és jóindulatának jeléül. Amennyire sajnáljuk tehát, hogy nem akarva hibáztunk, és annyira örülünk bevallhatni azt, hogy ama roszakaratú bántalmat rajtunk nem magyar követé el. . .“ Tehát ismét jégre vivék a Dnevniket, s ő meg az olvasóit, de könnyű Katót tánczra vinni, azt tartja a magyar közmondás , a érthet ebből a Dnevnik is, ki saját közönsége s a közügy érdekében is általában azon hasznosabb szolgálatot tehetné, ha azon rendszeres s indokolatlan izgatás helyett, melynek hasábjait zárva nyitva tartja, a helyzet komoly, s nyugott vitatását tűzné ki egyik főbb feladatául. De fájdalom, a szerb sajtóban már is csak a barczi tárogató,hangját halljuk, midőn mi még mindig a béke zászlóját lobogtatjuk. Negyes tudósítások. — Kolozsmegye számos tagjai e hó 17-dikén Kolozsvárt Ujfalvy Sándor urnái tanácskozmányba gyűlvén, elhatározták, hogy a tanácskozmány nézeteit s kérelmét egy küldöttség tolmácsolja le. Kemény Ferencz urnak. E küldöttség vezetője, id. gr. Teleki Domokos megbízatásához képest, a köztiszteletű főhivatalnok üdvözlése után, legelőbb is — mint a „Korunkban“ olvassuk — legsajnálatosabb eseménynek nyilvánította, hogy a m. év oct. 20-án kiadott diploma alkalmával Erdély sorsa a testvérhazáétól elválasztatott, s miután átalában az egyetemes haza alkotmányos és törvényes igényeinek távol se tétetett elég, az említett elszakasztás által a sérelem még tetézve jön. Minde mellett reményteljes türelemmel várták hazánk alkotmányos fiai, mi fog a m. év okt. 20-án tett kegyelmes ígéret következtében ez országra nézve történni napi újdonságot - máu. As „J. T.“ arról értesül, hogy bibormok hg*primis