Sürgöny, 1861. június (1. évfolyam, 124-148. szám)
1861-06-02 / 125. szám
Első évi folyam. Szerkeszt ó-hivatal: Aldunanor 5. as. 2-dik emelit Kiadó-hivatal: Baritok-tere 7. száza, földasmnt Előfizethetni Budapesten s kiadóhivatalban. barátoktere 7. s vám, földszint Vidéken bérmentes levelekben, minden posta-hivatalnál.SÜRGÖNY lléfejtési árak austriai értékben. Bid.putan, bájhoz hordva ft kr Egéenévrs 16 — Évnteredr. 4 60 KV -----ft kr géaaávre 18 — Évnegyedre 4 60 *50Egyp„ 9-Vidékre, Jnaponkint po 114. ft kr . Hk 19 — Évnegyedre S - 10-B«, hit» 9 -Egéav* FtWtti HIVATALOS RÉSZ. 6 ca. k. Apostoli Felsége az erdémi nagyfejedelemségbeli evangelicus helvét hitvallású egyház superintendenséül megerősített Bodola Sámuelt, f. évi máj. 21-ről kelt legfelsőbb határozatával, különös kegyelemből királyi tanácsosi czimmel, de elengedés mellett, fölruházni méltóztatott 6 ca. k. Apostoli Felsége f. évi máj. 22 ről kelt legfelsőbb határozatával, soósmezői Bobeczel Sándort a naszódi kerület ideiglenes főkapitányává legkegyelmesebben kinevezni méltóitatott. Ő cs. k. Apostoli Felsége f. évi máj. 21-ről kelt legfelsőbb határozatával losonczi gróf Bánffy Bélát az erdélyi kir. országos kormányszék tiszteletbeli titkárává legkegyelmesebben kinevezni méltóztatott. Ő cs. k. Apostoli Felsége f. évi május 23-ról kelt legfelsőbb határozatával Keserű Mózes olvasó-kanonokot a károlyfehérvári székes-káptalannál s királyi tanácsost, a kolos monostori Bold. Sz. Máriáról nevezett czimzetes apátságra, dij elengedés mellett, legkegyelmesebben kinevezni méltóztatott. MAI HIVATALOS RÉSZ. Országgyűlési tudósítás. A képviselőinek ülése junius 1-én. Elnök: Ghyczy Kálmán. Jegyző: Ignatovits Jakab. Hunkár Antal indítványba teszi, hogy a gróf Teleki Lászlóért holnap 10 órakor tartandó gyászisteni tiszteletre a képviselőház testületileg menjen el. E fogadtatott. A május 31-ki jegyzőkönyv meghitelesitése után elnök a következő leveleket mutatja be : Sopron és Sáros megyéktől az iránt, hogy gróf Széchenyi István érdemei a haza körül, törvénykönyvbe iktattassanak. Sopronmegyétől a Ludoviceum s a két forintos magyar bankjegyek tárgyában. Liptómegyétöl azon kérvényt, hogy a kir. curia mostani tagjai helyett, kik az absolut rendszer alatt szolgálván, a nemzet bizalmát nem birják , mások neveztessenek ki. Ugyancsak Liptó megye és Kassa leveleit az adó behajtása tárgyában, végre Kraszna megye értesíti a képviselőházat, hogy a szabadságos katonák beszólítása s az újonczok kiállítása ügyében közreműködését megtagadja. Elek Mihály bogdányi s Bakot Sándor szilágy-somlyói képviselők beadták megbízó leveleiket, Barcsay Albert pedig képviselői állomásiról lemondván, Abauj megye fel fog szólittatni, hogy helyette a mizslyói kerületben más képviselőt válaszszon. Tisza Kálmán minapi indítványát formulázva beadván, ez ki fog nyomatni. A Deák indítványa feletti tanácskozások kerülvén napirendre , Benczúr Miklós békülni akar, a felírásban kifejtett feltételek mellett, s azért az indítványt nemcsak lényegében, hanem formájában is pártolja, jelszava neki is az lévén, mi a római törvényhozóké volt .Salus reipublicae suprema rei esto.“ Nyáry Pál kifejté, hogy a barez, melyet a kormány 1848-ban a nemzettel megkezdett, most is tart. A fegyveres barezot a nemzet elvesztette ugyan, de hősiségét senki kétségbe nem vonhatja. És ezt is azért veszté el, mert az európai diplomatia nem a nemzetek érdekeit, hanem néhány uralkodó család roszul értett érdekeit védelmezte. Austria az orosz segítség behívása által csak saját gyengeségét vallotta be s azóta tántorog, s mindaddig tántorogni fog, mig vágyától, Magyarországot meghódítani el nem áll. Még a komáromi capitulatio után eszére jöhetett volna Austria, de e helyett a sziklához lánczolt Prometheus sasának szerepét vállalá magára, nem gondolván meg, hogy a magyar nemzet mája vagy is szive kipusztíthatatlan. Szónok bámulja a magyar nemzet tiszta felfogását, mely az oc. 20-diki diplomát örömmel nem üdvözlő, s az azótai események igazolák helyes ítéletét. Mi az indítványt illeti, ő nem foghat mindenben kezet az indítványozóval, mert a magyar nemzet védelme nem fegyver, hanem törvény lévén, óvakodnunk kell, hogy ezt árnyékában se mellőzzük. Ő alapul veszi az 1848-diki 3-ik t. czikket, e szerint a nemzet a királylyal csak a felelős ministerium utján állhat közlekedésben s már csak ezért is nem szavazhat felírásra. Ha fejedelem törvényesen érintkezni akar a törvény hozótest másik felével, állítsa vissza az alkotmányos közjeget, azaz a felelős ministériumot, s akkor ő is kész felírásra szavazni, de előbb nem, mert az országgyűlés hatalom, vagyis a törvényhozó hatalomnak egyenjogos fele a fejedelemmel. Választólirat csak trónbeszédre következhetik, mely eddig elmaradt. Ennélfogva öny indítványt tesz, s ezt fölolvasván a ház asztalára is leteszi. Ez indítvány lényege oda megy ki, hogy a jelen országgyűlés határozatilag mondja ki, hogy az alkotmány teljes visszaállítása s az országgyűlés kiegészítése nélkül újabb törvények hozásába nem ereszkedhetünk; az alkotmány felfüggesztésétől kezdve, a mai időkig kiadott mindennemű rendeleteket s egyoldalú törvényeket érvényteleneknek nyilvánít s a magyar kormány élén álló hatóságokat a törvények értelmében felelősekké teszi. (Éljenzés.) Ürményi József jeles beszédét, melyben a volt és mostani osztrák ministeriumot élesen festi, egész terjedelemben adják, itt csak azt jegyezzük meg, hogy felírásra szavazott. Zlinszky György a bécsi centralista lapoknak ellenünk szórt gúnyait ugyancsak kamatostul visszaadá, a ház a még inkább a karzat vagy mulatságára Szerinte az osztrák közjog: nem okoskodni, hanem cask fizetni; a bécsi urakat a gu 11 a perchához hasonlítja, mely nem veszi be a vizet, mint amazok a jó tanácsot; továbbá a bécsi urakat azon selyemtenyésztőhez hasonlitja, ki azt gondolá, hogy a selyembogár a bodzalevelet is megeszi, ha előbb kiéheztetik, így a bécsi urak is azon véleményben vannak, miszerint mi magyarok a febr. 20-diki Reichsrabot is beveszszük, ha előbb kiéheztetnek. Határozatra szavaz, mert nagylelkűséget gyakorolni gyengébb irányában crény, de hatalmasabb irányában gyávaság. (Éljenzés.) Vlád Alajos az erdélyi és magyarországi román nemzetiség igyeit fejtegeti. Felírásra szavaz. Beszédét későbben egész terjedelemben adandjuk. Ignatovits Jakab drastikus beszédében kifejté nézetét,mely szerint alkotmányos úton felírást tenni nem lehet, mert most az országgyűlés és a tettleges fejedelem két perlekedő fél, kik közt bíró nem lehet az egyik fél, hanem csak a törvény, míg tehát ez vissza nem állíttalik, határozatra szavaz. Elismeri, hogy az 1848-as törvények Horvátországra nézve sérelmesek, aztán a szerbek viszonyait jelesen fejtegetvén úgy találja, hogy mind a két nemzetiség igényeinek kielégítésére czélszerűbb eszköz a határozat mint a felírás. Nem is fél az országgyűlés feloszlatásától, mert ha az oszt. kormány a 12 éves rendszert tovább is folytatni akarja, csak magát buktatja meg. A tanácskozás bevégeztével indítvány létetett, hogy jó volna határidőt tűzni ki a tanácskozások bevégzésére. Az indítványhoz többen szólottak s végzés jön . Hogy a képviselők magán-tanácskozmányokban értekezzenek e tárgy felett, hogy jövő héten döntő szavazás történhessék Deák indítványa felett. Jövő ülés június 3 án d. e. 10 órakor leend. TARCZA. Napi újdonságok. * Asbóth Lajos a következő sorok közzétételére keresett meg bennünket: „Nyílt köszönet. Május 16-i felségi határozat folytán kibocsáttatásom Józsefvárból 25-én megtörtént. Első éz szent kötelességemnek tartom, mindazon hatóságoknak, melyek érettem a Felséghez feliratot intéztek, ezennel legmelegebb köszönetemet mondani. Lúgos május 27-én 1860. Asbóth Lajos.' »A nógrádi honvéd-segélyező egylet azon urakat, kikhez segélyadományok gyűjtése végett ivek küldettek, fölkéri miszerint azon iveket a begyült pénzzel vagy üresen is B. Gyarmatira küldjék. * A belényesi casino, mely 110 tagot számlál, kiváló figyelmet tanusit a hazát érdeklő események iránt, így közelebb május 20-kán tartott gyűlése is, melynek főtárgyát a gr. Teleki László emlékezete iránt nyilvánuló mély kegyelet képezi, a szó szoros értelmében hazafi ünnepély volt. Az említett gyűlés nyomon követte az ugyanc nap a református egyházban tartott gyászisteni tiszteletet. Az elnök Kaffka Károly úr lelkes bevezető szavai után a helybeli jegyző Benedek Ferencz tartott emlékbeszédet, melynek jeles szövegét az egyleti jegyző úr szívességéből egész terjedelmében megkaptuk ugyan, de halmozott közlendőink miatt sajnálatunkra mellőzni kényzelünk. A szép beszéd nem csak köztetszéssel fogadtatott, sőt a szomorú eset emlékére jegyzőkönyvbe igtatása is elhatározott. A casino ezenkivül közakarattal kitüzette a gyászlobogót s tagjai két heti gyász viselésére kötelezték magukat. A közgyűlést a Szózat eléneklése fejezte be. * Liszt Ferencz a zongorakirály m. hó 22 -én a francziák császárjánál ebédelt. Estve a császári pár jelenlétében a mileliák palotájában játszott és újra régi diadalai egyikét ünneplé, mert, mint a tudósítások írják, ő hangszerének még mindig elérhetetlen lángelmü mestere. Hasonló tetszés közt játszott pénteken este Walewska grófnőnél, hol a párisi legelőkelőbb társaság volt egy estélyen együtt. — Ha Liszt azóta azon nem „legilledelmesebb hangon irt támadásainkat elfelejtette volna, jó lenne őt mint újra „ünnepelt hazánkfiát“ Pestre néhány hangversenyre meghívni. Egypár kötézel igen szépen gyarapodhatnék állatok. * Költemények. Mandellónál megjelentek: „Wohl Janka költeményei“ egy erős kötetben. Kiadja Jókay Mór. Ritkán találkozunk fiatal költővel, ki oly rövid idő alatt annyi költeményt irt volna. S hogy tartalmasok is vannak közte, azt a lapokban megjelent mutatványokból tapasztaltuk. Ha terünk engedi, hogy irodalmi rovatunkat ismét napirendre hozhassuk, e költeményekről is tüzetesebben fogunk szólani, valamint irodalmunk egyéb újabb jelenig. * Öncáfolat. A mostani izgatott időben gyakran megtörténik, hogy az újdonságíró épen a legérdekesebb hírekben csalódik. A lapok tudósítói (a mieink talán még a legszebb kivételt képezik) sokszor elhagyják magukat hazafias szenvedélyük vagy pártnézetük által ragadtatni, s az események bővebb nyomozása nélkül többször tesznek papírra oly dolgokat, melyek csak „megtörténhettek volna.“ — így történt tegnapi lagosi közlésünkkel is, melyet a P. L. nyomán költöttünk. A nevezett lap ugyanazon tudósítója május 29-ről ezt írja: „Bővebb utánjárás utáni mult levelezésem első része, t. 1. hogy az említett pénzügyőr szabadon bocsáttatása követeltetett volna, tökéletesen alaptalannak bizonyult be; — rosszul voltam értesítve.“ Ha tanácsolnánk szabadna, a tudósító urak normául vehetnék ezt: „a rosz hír úgy is mindig elég jókor jó, győződjünk meg tehát előbb tökéletesen, mielőtt azt világba bocsátanák.“ Ez által sok izgatásnak, kölcsönös elkeserítésnek, aggálynak és szóbeszédnek elejét vehetnék. A Káronkodás elleni óvszer. Péterlakán Erdélyben, ahol nagyon divatban van a káronkodás, ennek orvoslására elhatároztatott, hogy aki az Istent szidalmazza, első ízben 2, másod ízben 4 ft, ezentúl fokozatosan mindig több több bírságot fizet. Helyesen 1 .Párbaj. Potsdam mellett közelebb egy párbaj ment végbe fa. Manteuffel a katonai kabinetelnök és Twesten berlini törvényszéki tanácsos úr közt. Bécsben nem rég egy névtelen röpirat jelent volt meg e czim alatt „Mi menthet még meg bennünket?“, melyben a katoma kabinet is hevesen megtámadtatok. Manteuffel úr hallá , hogy e röpirat szerzője az említett várostörvényszéki tanácsos, a kérdést intézett hozzá: ő e a nevetett irat szerzője ? A válasz így hangzott: Igen, és a szerző kész okait is előadni, mert ő Manteuffel maradását az államra veszélyesnek tartja: ez legbensőbb meggyőződése a tb. Manteuffel úr erre azt feleli, hogy ő a szerző okait nem kérdezte, de állásában el nem tűrheti, hogy ily módon támadtassék meg, s annálfogva kérdi a szerzőt, hajlandó-e valami módon kifakadásait visszavonni. Twesten válasza az volt, hogy ezt nem teheti, mivel sokkal erősebben meg van nézetéről győződve ; azonban késznek nyilatkozik Martenffel annak elégtételt adni, a tőle is hasonlót vár. Ekkér provocálva Manteuffel öt lépés karrierere három lépésnyi avancírozással, vagyis tizenegy lépésnyi távolságra fölállítva, kihitta ellenfelét. A párbaj szinhelyén mind a két fél segédei megkísérték a kibékítést. Manteuffel késznek nyilatkozik, és e czélból egy igen illedelmes és mérsékelt nyilatkozat lön szerkesztve. Twesten elolvassa és kijelenti, hogy neki lehetetlen revocálni. A felállítás megtörténik. Twesten a kitűzött három lépésre előre megy, ezélet és a golyó egészen közel Manteuffel úr szeme előtt repül el. Ezután Manteuffel úr is előre lép, fölemeli pisztolyát, és így szól: „Ön ezen egész dolog folyama alatt tökéletesen lovagiasan viselte magát, azért kötelességemnek tartom önt megkínálni, hogy a dolgot e szelíden szerkesztett nyilatkozattal fejezzük be.“ Válasz: „Neki lehetetlen valamit visszavonni.“ Erre Manteuffel a katonai tempóban megfordul, három lépésre visszamegy, s miután szemközt áll, azonnal lő. A golyó Twenter urnák jobb karját találta. Manteuffel az egyébiránt ige rövidlátó » szemüveget sem bérmált. _____________ Csengery Aulal beszéde. Előre kijelentem, hogy én mind tartalmára, mind alakjára nézve pártolom azon felséges szerkezetet, melyet Pest belvárosának tiszt, képviselője a ház asztalára tett. Ellene vagyok a határozatnak, mely a lényeg helyett a formára veti a súlyt, s ürügyet adhatna, minden egyéb akadás nélkül, megtagadni, amit megadni különben sincs hajlam. Sportolom a felírást, mint amely semmit sem kockáztat, a nélkül, hogy valamit feladna. De nem azért szólalok fel, hogy indokoljam szavazatomat az indítvány mellett, melyet oly kimerítőleg, oly szépen indokolt maga az indítványozó. Azok után, amik az előttünk fekvő remek szerkezetben foglaltatnak, s amiket több tiszt, követtársam annyi ékesenszólással elmondott jogaink védelmére , fölöslegesnek tartok ezúttal több szót emelni. Ki van mutatva, hogy a tér, melyen küzdünk, a legitimitás tere, s egy szabad nép sem vonhatja kétségbe, hogy a jogok, melyeket visszakövetelünk, a köz- és magánszabadság szükséges biztosítékai. S hogy e jogokkal a polgári podig érdekében fogunk élni, ki kételkedhetik azok után, amik 48-ban történtek, ki fog kételkedni azon szabadelvű nyilatkozatok után, melyek e házban, köztetszés kíséretében, minden oldalról elmondattak? Ha e szép nyilatkozatok után, a viták ily késő stádiumában szót emelek, ezt csak azért teszem, hogy azon képhez, melyet a múlt évtizedről rajzoltak Démely képviselőtársaim, én is járuljak egy vonással. Sok oldalról mutaták ugyanis fel a megbukott rendszert, és a rajz mégsem egész. Én ezúttal csak a sajtóviszonyokról kívánok szólni. Midőn visszaköveteljük esküdtszéki eljárással párosait sajtószabadságunkat , fel akarom mutatni röviden, hogyan kezelték a civilisatio egyik leghatalmasabb tényezőjét, a sajtót, ami úgynevezett civilisatoraink. A megbukott rendszernek, mely a birodalom erejét végkép kimeríté, hitelét tönkre téve s nagyhatalmi állásit megdönti, egyik fő jellemvonása volt a hazugság is. Kikiáltotta a nemzetiségek egyenjogúságát, s tudjuk, mit értettek alatta: a német oktatást, a német közigazgatást, szóval minden népfaj egyenlő jogát— németté tehetni. Személy- és vagyonbiztosság állottak homlokán a törvénykönyveknek, melyekkel hazai törvényeinket kiküszöbölték, s jól volt megjegyezve a jelen viták folytán, hogy a személy és vagyon hazánkban, a török pusztítások óta, soha sem volt kevésbé biztosítva, mint e néhány keserves év alatt. Democratia állott zászlaján a ministernek, ki a torlaszokról lépett a cabinetbe, s a ig hogy belépett, már rangra, czimre vágyott, és tudjuk, hogy az osztrák jogegyenlőség nem volt egyéb, mint egyenlőség a jogtalanságra an. A paragraphok élén, melyeket azt oktatási ügy rendezése iránt kibocsátott a cultusminiszter, ott pompázott e szép szó: oktatásszabadság. Tudjuk, mit értettek alatta. Képesség helyett a „Gesinnung“-ot, szaktudomány helyett a német nyelv tudását vizsgálták a tanárban, s aki magánúton akarta pótolni a közoktatás hiányait, hányféleképen volt akadályozva. Tudok esetet, tiszt, képviselők, hogy a magánoktatást még a növénytani physiologiából is betiltották. De talán semmivel sem űztek oly gúnyos játékot osztrák civilisátoraink, mint a sajtószabadsággal. A 48 ki forradalom, mint tudva van, felszabadítá a sajtót bilincsei alól. Visszaállítani a censurát, annyi lett volna, mint eljátszani a szabadelvűség azon reputatióját, melynek álarczával léptek föl az új Austria államférfiai ami volt külföld elött. Mit csináltak tehát? Egy olyan rendszert hoztak be, mely — ha lehet — még roszabb volt az elővizsgálatnál, s mind a megelőző, mind a megtorló rendszerből egyesítő, ami súlyos. Ha valaki a rendőrség sajtóbureauja véleményét valamely kéziratra nézve előre kikérte, azon válaszszal utasíták el: „nem tudja ön, hogy az osztrák birodalomban nincsen censura, hogy a sajtó szabad ?“ Az író tehát nyomdába vitte művét. A kinyomott művet, mielőtt megjelent, 3 napra a rendőrségnél kelle letenni. Mellőzöm azon körülményt, hányszor változtatta e törvényes letéti napokat hetekké, sőt hónapokká a rendőrség önkénye, mely a törvéy fölött állott; csak azon keserű csalódást érinteni, midőn az írónak tudtára jön adva, hogy műve nem jelenhet meg, s a kinyomott példányok a nyomdában már lefoglaltattak. Jó szerencse, ha az iró, a rendőrség különös kegyelméből, azzal menekülhetett, hogy munkájából egy pár lapot kirágtak, melyeket aztán utánnyomatott. Ez esetben legfelebb csak arról győződhetett meg, hogy a censura, minden ellenkező contestatiók dácsára, még fenáll, és pedig költségesebb modorban, mint Metternich herezeg idejében, mikor a kéziratot censurázták, nem a nyomtatványt. Ily egyezkedések egyes lapok újranyomatására nézve rendszerint csak akkor fordultak elő az író és a rendőrség között, midőn a rendőrség nem hivatkozhatott határozott paragraphusokra, csak a felelősséget akarta magáról elhárítani. Az írónak nyitva állt ugyan a felebbi hivatkozás ily esetben a rendőrség német főnökeihez, sőt fölőbb is; ez azonban a legjobb esetben is tömérdek idővesztéssel járt; s hogy várhatott igaz ítéletet a magyar író oly körökből, melyek elé szavai, az összefüggésből kikapva, talán elferdíte német fordításban, az első vizsgáló egyoldalú véleményezésével terjesztettek föl, s hol a magyar író iránt, már mint ilyen iránt, bizalmatlanság uralkodott? Ha e tekintetek, melyekhez többnyire a rendőrség fenyegetései járultak, módosításra, a kérdéses hely vagy czikkely kihagyására s a könyv illető leveleinek vagy a hírlap lefoglalt számának újranyomatására bírták az írót vagy szerkesztőt, a rendőrség többször beleegyezett ugyan, de mindenkor azon megjegyzéssel, hogy az író önként magától jött e gondolatra, nem a rendőrség figyelmeztetésére, mert hiszen tudvalevő dolog, hogy előző vizsgálat nincsen a monarchiában, a sajtó szabad! Még jobb módja volt megismerni e sajtószabadságot az írónak, ha a rendőrség a büntető törvény valamely szakaszára vagy valamely felsőbb rendeletre hivatkozhatott. Ilyenkor a könyv avagy hírlap lefoglaltatott, s az író vagy szerkesztő, a kiállítási költségek elvesztése fölött, perbe is fogatott, oly dolgozatért, mely világot sem láthatott. Civilisátoraink az előző vizsgálat rendszeréből átvették a megelőző lefoglalást, és pedig nem a kézirat, hanem a nyomtatvány lefoglalását, s hozzáadák a megtorló, rendszer büntetését. Nem volt-e oka az írónak az ily sajtószabadságnál többre becsülni azon rendszert, mely legalább nem büntet oly tettért, melynek elkövetését megakadályozza, s a mely mellett a nyomtatási költség sem megy veszendőbe? S szóljak e a pörbe fogott író folytonos zaklatásairól, hónapokig, sőt évekig tartó hurcoltatásáról? Hiszen ismeretes a tisztelt képviselőház előtt az osztrák büntető törvénykezés. S voltak esetek, midőn a rendőrség által üldözött írót maguk a császári törvényszékek sem voltak képesek elítélni! Pedig e törvényszékek, már szerkezetüknél fogva sem lehettek a politikai üldözött menhelyei. S e törvényszékeknek azon büntető codex szerint kell vala itélniök, melyet a bureaucratia készített az absolutismus számára. Alig képzelhetni kínosabb helyzetet, mint a magyar írónak, főleg publicistának és szerkesztőnek jutott e büntető törvénykönyv mellett. Oly rendszerrel szemben, mely országát földarabolta, alkotmányát letiporta, nemzetiségét megsemmisíteni törekedett, — egy perczig sem volt biztos, hogy oly szót nem ejt, mely, ha nem felségsértés, legalább is a közcsend megzavarásának van bélyegezve. Maga a rendszer, mely csaknem az enyészet szélére sodorta a birodalmat, a büntető törvény oltalma alá volt helyezve, s főbenjáró bűntettet követhető el, aki a kormányzási forma, az egységes birodalmi rendszer, sőt a német szövetségi alkotmány ellen szót emel. Nem sorolom el a közegendháborítás számos esetét. Ily tettet követett volna el, aki valamely tisztviselő visszaélését, vagy egy részeg zsandár garázdálkodását napfényre akarja vala hozni. Szóljak-e továbbá a büntetés alá eső vétségek hosszú sorozatáról? Az u. n. izgató, közcsendet veszélyező közlégek, az álhírek terjesztése, a pátensek, felsőbb rendeletek, hatóságok és államszolgák elleni sértések tágas rovata alá mi könnyen volt sorozható bármely hírlapi közlemény. S a büntető törvénykönyv mindezen paragraphusaihoz mennyi miniszeri, kormányzói, helytartósági és rendőrségi rendelet járult koronként, melyeknek meg nem tartása legalább is pénzbeli büntetést vont maga után. Mily emlékező tehetség kellett volna, csak észben tartani is mindezen rendeleteket ! Megtartani ? — az épen felülmúlt volna minden emberi tehetséget. Úgy, hogy nem képzelek szerkesztőt, főleg politikai lap szerkesztőjét, aki több ízben büntetve nem lett volna, legalább is oly nagy vétségekért, mint hogy a főkormányzó czímét nem egészen szabály szerint írta, vagy épen elég vakmerő volt Albrecht ő fenségét magyarul Albertnek nevezni. S a büntetőtörvény és megszorító rendeletek sem voltak elegendők. A sorok közt is olvasnia kellett a rendőrségnek, mely gyakran azt is balul értette, ami a sorokban foglaltatott S ha a kifejezésekbe nem lehetett belekötni, — az irányt, az iró szándékát támadták meg. Elegendő ok, t. képviselők, ha nem is perbefogásra, — legalább intésekre, s három megintés után egy lapnak felfüggesztésére. Képzelhetni, mily ingataggá, mily bizonytalanná tévé e rendszer független politikai lapjaink sorsát , így állott a sajtószabadság, így áll az jelenleg is a birodalomban , mennyivel súlyosabbak voltak még a mi viszonyaink ! Mert tudni kell, tisztelt képviselők, hogy a birodalmi egység, melynek annyi emberéletet, annyi családi boldogságot hoztak máris áldozatul, maga sem volt egyéb hazugságnál. Avagy nem állott-e hazánk folyvást kivételes rendszabályok alatt ? Már fennebb érintem, hogy minden szó, mely a központosítás rendszere ellen, Magyarország önkormányzása érdekében emeltethetett, már eleve, a büntető törvénykönyvben, különszakadási törekvésnek, felségsértésnek volt bélyegezve az osztrák államférfiak által. A bécsi lapok csikkeit utánnyomni sem mindenkor volt szabad lapjainknak, mennyivel kevésbbé azokra felelniük. Ma egy, holnap más tárgyban tiltották el az írást. S voltak idők, tisztelt képviselők, midőn e szókat: nemzet, nemzetiség, haza, szabadság és alkotmány — leírnánk is alig 125. szám —■ 1861. Vasárnap junius 2.