Sürgöny, 1861. november (1. évfolyam, 252-275. szám)

1861-11-21 / 267. szám

267. szám —1861. Első évi folyam Csütörtök, november 21. Piersce«izó»hivatal: Barátok-tere 7. is. a. földszint. Kiadó-hivatal: Barátok-tere 7. szám, földszint Előfizethetni Bu­dpesto n a kiadó hivatalban, baráti­k-tere 7. szám földszint. Vidéken bérm­entes levelekben, minden posta-hivatalnál.SÜRGÖNY Kh­'iQ/.t'té.Nl arak sustrial értékben. Rq 4 a pest cm h­zhoz hordva. ft kr ft kr Etfészevre Ifi — Évnegyedr** 4 50 félévre * 50 K*y bora *i — Vidékre, naponkint postán tt kr fl kr Evészdvre 1$ — Évnegyedre fi — Félévre IQ — Egy hóra 2 — HIVATALOS RÉSZ. Ö ca. kir. Apostoli Felsége t.­éri nov. 18-tól kelt legfelsőbb határozatával elrendelni méltóztatott, hogy a szász nemzet grófja, báró Sal­mon, mint udvari ta­nácsos , előadó, jeles szolgálati rangjával az erdélyi kir. ndv. kanczelláriához lépjen be, s egyszersmind Schmidt Konrád ideiglenes kormányszéki tanácsos, a szási nemzeti grófi állásnak egyelőre képviselésével bizassék meg. Az éjszak amerikai Egyesült-Államoknak a leg­­magasb udvarnál eddig meghitelezve volt rendkívüli követés teljhatalma ministere Glancy Jones ur­nak s az annak helyébe, ugyanazon minőségben kine­vezett Lothrop Motley urnak szerencséjök volt, saját visszahívó, s illetőleg meghitelező irataikat a cs. k. Apostoli Felségének, külön audientiáit átnyújthatni. VM1 HIVATALOS RÉSZ. Bécs, nov. 18-án. L. Austriának két nagy baja van, mely köl­csönösen egymást nevelte. A túlfeszített függet­lenségi vágy s a centralism­us visszatolásai egy órában születtek mint ikertestvérek s tán édes­anyjuk, a történet sem tudná biztosan megmon­dani, melyiket szülte néhány perc­c­el korább vagy később. A függetlenségi vágy túláradó m­a­­nifesttitiós uj erő-megfeszítésekre ingerüli a centrálisamat, melyekben ez aztán rendesen any­­nyira túlkap, hogy oly elemeket szorít az ellen­­­­kező szélsőség táborába, melyek nem oda valók. A­mi oct. 20-dika óta történt, e két szélső­ségnek folytatott harcza volt.A dolgok természeté­ben fekszik, hogy két oly hatalmas és szenvedé­lyes eszme, mely nem egy évtized, hanem száza­dok óta mindig más más formákban tör a kizá­rólagos uralomra, mihelyt mozgalmukra tér nyí­lik, oly erős hullámzásba esnek, hogy nem egy­hamar birnak azon határokban megállapodni, melyeket ész és szükség szabott számukra. Ezen hullámzások közben rendesen majd az egyik majd a másik szélsőségnek eleme önti el a köz­vetítés terét, noha ez az egyetlen alap, melyen a nemzet és a birodalom építhet a jelen és jövő számára. Ilyen viszonyok közt a hazafinak kétségbe kellene esni a jövő fölött, ha azon tapasztalás nem vigasztalná, hogy a víz alatt is lehet építeni, hogy vannak, kik a munka fáradalmaitól vissza nem rettegnek és építenek nyugton, csendesen, míg fejeik fölött a szenvedélyek hullámai zajla­nak. Építettek így 1857-től 1860-ig, jóformán a nélkül, hogy valaki a csendes munkásságot észrevette volna s egy napon meglepőleg állott előttünk a halk szorgalomnak műve. Fájdalom, volt egy hibája; alapja nem vola elég széles, maga az épület nem eléggé szilárd; nyugodt szorgalom , higgadt munkásság kijavíthatta, kiegészíthette volna a müvet; — de úgy akarta a sors, hogy ezek hiányoztak s igy a mű nem birt az ellenséges árak koszos erőlködésének el­­lentállani. A hullámok lerontották, elttmelték, de erős bizalmunk, hogy nem sokára fognak is­mét találkozni szorgos és bölcs épitészek, kik a munkát, ha kell, újra is megkezdve, Isten segé­lyével szerencsésebben fogják bevégezni. Addig is pedig, bár­mily fájcsan érje is mind­az, mi történt és mi történik, a közvetítés emberei­nek lelkét, ezérjük csak az lehet, hogy a szélső­ségek tubását, melyet megakadályoztatni nem birjak, megrövidítsék és befejezzék; de e tusának egyes jelenségeit közönyösséggel kell fogadniok, mivel mind hatásukra mind jelentőségükre nézve csak alárendelteknek tekinthetik. Ugyancsak ezen álláspontnál fogva kár volna komoly polé­miába ereszkedni a „Donau Zig”-gal, midőn szo­kott ügyességével folytatja azon okoskodásokat, mikhez ragaszkodva, ő is volt oly szerencsés, közremunkálni azon örvendetes állapotnak elő­idézésére, melyben ma a birodalmat látjuk. A jövőről beszél a „D. Zig"; arról, hogy a jövendő magyar országgyűlés miket fog tehetni, miket nem, miket kellene majd bevégzett tényként fo­gadnia, miket nem ? . . . A német közmondás ugyan azt tartja, hogy a kinek az Isten hivatalt ad, annak megadja a szükséges észt is; de még ezen felfogás sem, mely pedig a politikai jámbor­ságnak valóságos kis­ tükre — még ezen felfogás sem hiszi, miszerint az Isten mind azokat, kik­nek hivatalt ad, egyúttal prófétáinak is fölkené. És ennélfogva aján­lanák a tisztelt „Donau Zeitungénak, hagyja abba a jóslást, miután ez igen kényes és igen kétes mesterség, melylyel már sok okos ember vallott kudarczot. Lám, van­nak igen sokan, kik azt hiszik, hogy ha lesz magyar országgyűlés, lesz más mindenféle is, miről a „Donau Zeitung“ bölcsei mindeddig álmodozni nem mernek vagy nem akarnak. A jövő az Ur­ Istennek uradalma, melyen sáfárokat nem igen szokott szívelni s melyet bérbe sem szokott adni. A helyzet, pedig épen nem kedvez a jövendölésnek, miután a sok nehézség, mely napról napra magasabbra tornyosodik, szfík lát­határt szab elénk. A mennyire centralista lap­jainkból kitetszik, a bírod, tanács zátonyon van és várjon meg tudná-e ma a „D. Z." mondani, hogy mily hangulatban lesznek majd a cseh, a lengyel, a felső-austriai, a tiroli, a stajerdoni és az erdélyi országgyűlések, ha csakugyan, mint annak hite jár, tavaszra egybehívják őket? Ila mindezen viszonyok és kilátások da­czára a „Donau Zeitung" rejedíthetlenül áll meg eddigi alapján, ám tegye: pártp.Di többé nem tud, miután minden pártot, mely nyugalmat adhatott volna a birodalomnak, tönkre juttatott; minden közvetítő eszmét, mely az államot a zavarok tömkelegéből kivezethette volna, megbukta­tott. Az ő politikájának diadala szülte azt, mit most élvezünk, de erős hitem, hogy nem so­káig, mert egyéni meggyőződésem szerint a jövő akárki m­ásé inkább, mint a „Donau Zeitung“ politikájáé. TÁRCZA. Kísérletek a magyar Helynév-nyomozás mezejét. Irta H­ő­k­e Lajos. VII. XVIII. századi telepedések. A török kivezetése s a polgárháború lecsendese­­dése után, ismét oly gyászos puszta képe jön hazánk­nak mint a mongol-tatárfutás alkalmával, ismét egy dühös orkánnal egyesült jégeső által tönkre tett kertet ábrázolt e szerencsétlen ország. A huzamos csatákban vett iszonyú sebeiből máig sem gyógyult föl egészen nemzetünk, sőt hasonlít a lábadozó hőshez, kinek sok levágott tagjait mesterséges tagok pótolják. Csehor­szágot is a 30 éves bábom nagyobb részt kipusztitotta, azóta helyreállt; helység s népe száma ismét oly vi­rágzó mint vala. Nálunk sem honi sem idegen jövevé­nyekkel pótolt népszám még nem adta vissza sem a régi veszteséget, sem az erőt, mivel a nemzetnek bírnia kellene és lehetne. Azonban már útban vagyunk a tel­jes erő visszanyeréséhez: a hajdan népes, most még puszta helyek ismét és legnagyobb részt magyar nép­pel be­telepíttetnek; a vizek szabályozása, melyek ez­előtt nagy területet tenek bizonytalanná, mutatja, hogy szaporodik s gyarapodik a magyar számban és erőben. A 18-dik sz. elején, a Duna jobb felén, merre va­laha Szolimán császár Budára járt, néptelen erdőség vagy pusztaság terült; képzeljük el azon vidékekről az utóbb megtelepedett németeket, miután a magyarok is leginkább utóbbi telepitvények : mi gyér népességre mutat a sok hiány! Bács és a temesi­ bánság termékeny tévein napokig nem találkozott ember emberrel. Békés­megyében , hol az 1561-ki összeírás 63 falut talált, 1715-ben csak kilencz falu s 520 család maradt. 1687- ben Tolna-,Baranya-,Verőcze-,Szerém­-,Pozsega megyék­­ben összesen alig volt 20,000 lakos, s nem kevesebb, mint 734 keresztyén és 85 török puszta falu találtatott. — és Buda várának egykor vagyonos polgárai, meg fogyott maradékaikban kiszorultak Ó-Budára, hol belő­lök vagy száz református és nehány kath. család él; a jövevény németek új neveket, de újabb történetieket adtak a Sz. del­ért és Isten hegyének, a szerint, a mint Budavárának 1686-ki ostromában látták : Blocksberg, Schwabenberg sat. — És ez elannyira kicsigázott s ki­pusztult országból II. Rákóczi Ferencz zászlói alá még is 70,000 fegyveres ember birt kiállani! Még teljesen nem volt kiverve hazánkból a török, midőn 1690 Csernovics Arzén ipeki patriarcba, Szer­biából híveinek 37,006 családával, I. Leopoldtól, ennek birodalmában szállást kért és nyert. A jövevények Szerém­, Bács és Baranya pusztaságain telepedtek meg, s a német császárnak nemcsak a török, hanem a Rákóczi mozgalom ellen is segéd­kezet nyújtottak. Szilaj viseletüket, minő hajdan Kim László alatt a ku­noké, a vad rácz elnevezés eléggé jellemzi. A szeg­­szárdi apát 1716, Grábóczon egy kanigyer zárdát ala­pított ad cicurationem gentis bujus ferae. Csernovics előtt Brankovics is hozott be néhány ezer szerb csalá­dot , kik szintén az ország déli részein telepedtek le. Ezen Brankovics hosszas fogsága után Cseh-Egerben halt meg; gnia — mondák az akkori bécsi politikusok — lativistatuns sic exigit.—A törökök közöl, minthogy már e földön meghonosodtak, semhogy bizonytalanra tova­­tizessék magukat, sokan visszamaradtak, keresztyé­nekké lettek, mint a Hamza, Bajza, Hadji, Ali, Török stb. családnevek mutatják. Midőn az egri törökök ma­gokat 1688-ban hitre föladták, s az akkor­ még török bir­tok Váradra lettek volna kisértetendők, 600-an Tokaj­tól visszafordultak, s ezek lettek a mostani Eger első lakosai. Az 1715 és 1723-ks országgyűlés az ország puszta vidékeinek benépesítésére a vállalkozó gyarmatosok­nak kedvező törvényeket hozott. Ezek következtében a népes felföldi megyékből s Németországból megin­dult a népek vándorlása, s nemcsak egyes megyék, de egyes faluk is egész néprajokat eregettek alá az alföld pusztaságaira. — Az utóbb báróvá emelkedett Haru ekern pék, ki III. Károly hadainak a török elleni élelmezése fejében Békésmegyét kapta, holott a péknek jobban tetszett volna a budai császárfürdő melletti hé­víz malom. — Nógrád s Hontból telepítette­ meg Szar­vast, Csabát, Komlóst, Vasból Orosházát stb. A kincs­tár Buda környéki uradalmába bajorokat hozott. A Dunántúli pusztaságokba, kivált Tolna s Baranyába, földesuraik ugyancsak bajorokat, svábokat, hesszeket, a szegszárdi apát a Sárközben palóczokat telepítettek. Török Szent-Miklóst nagyobb részt Roff, Ó-Morovi­­czát Jászkisér, Félegyházát Fényszaru rajzolta. A ma­gyar földesurak inkább keresték a német s­zót mint a magyar jobbágyokat, mert úri közbeszédük azt tartá: tótjobbágy: vajas köcsög; német jobbágy: pénzes zacskó, magyar jobbágy, pörlő társ. A nagyban megindult költözködési vágyat nem­csak a népnek jobb sors utáni reménye, nemcsak az uraknak földeik hasznosítása, hanem a vallás­üldözés is sokban előmozditotta. Föluszitották némely földesurak azon 16. s 17 dik századi eszmét: cujus regio, illius religio. A nyitrai püspök, és gr. Erdődi, a Vág és Nyitra mellékén több faluból elűzték ma­gyar református jobbágyaikat , s az üres helye­ket katholikus tótokkal tölték be. — Algyőről, a kiűzött reformátusok, — nem tudjuk, melyik év nagypéntekén, — csupán testök lelkek , hajókon éne­kelve kéredzettek be az őket atyafiságosan fogadó Hód­mezővásárhelyre. — A veszprémi káptalan 1752-ben kergeté ki Peremartonból a református magyarokat s német katholikus gyarmatosokat ültetett helyükbe. — Más katholikus földesurak, hogy ne csupán református jobbágyaik legyenek, a református községeket katho­­likus gyarmatosok részére is megnyiták , mint H.-M.­­Vásárhelyen, Szentes, Makón, Törökszentmiklóson, Czegléden stb. Mennyi üldöztetésnek voltak kitéve a reformátusok, a példákat mellőzzü . A hitben erősek természete a sok zaklatásban még inkább edződött; a nyakas kálomista nevezet ez időből maradt fön. És a mennyiben Bocskai, Bethlen, Rákóczi, s a kurnerok hadainak többségét reformátusok tevék, val­lásuk is azért magyar vallásnak neveztetik. Minő fogalom volt még a múlt század első felében a földesúr s jobbágy közti viszonyokról; mennyire meggyökerezett nálunk is azon középkori eszme: nulle terré sans seigneur, egy példát szövök közbe. 1718 táján gróf Sohliek szegedi várparancsnok, Hód­mezővásárhelynek a hűtlenné lett Bercsényi után föl­desura, ama község biráit fölszólító: én már öreg em­ber vagyok, gyermekem nincs, adjatok 40.000 forintot, aztán legyetek magatok urai. A bírák összenéznek ; szóvezetőjök kifakad : ha a gróf nem akar többé föl­desurunk maradni, keresünk magunknak mást; mert elvesz a nyáj, melynek pásztora nincs. (Erre jegyzé meg a Szentek hegedűjének szerzője Szőnyi Benjamin, ki ezt emlékezetben hagyta: oh vannm sind­ont). El­mentek aztán gróf Károlyi Sándorhoz, kinek zászlói alatt mint kuruczok közölök sokan harczoltak, s kér­ték, vegye meg őket. — De nincs ám annyi pénzem. Adunk mi! És saját megvételökre 20,000 forintot ma­gok kölcsönöztek uj uroknak. Az osztrák öröklési és hétéves porosz háború mind a kirtbről be , mind a belföldi költözködést egy időre megakasztotta. A porosz háború bevégeztével, a felső Duna és Rajna vidékén kincstári költségen gyar­­matositási ügynökségek állíttattak fel,melyek évenként több ezrével szállították a beköltözőket. — 1784 és 1785 II. József Bácsba 9201, Temesbe, melyet Mercy tábornok a török elűzetése után lehetőleg rendezett, 11,768 német családot, Sáros-Patak környékére is három német falut telepített. A kincstári költségen szállítás, mely családon­ként 202 ft. 2 krba került, megszüntetése után is 1802-ig 32.000 sváb vándorolt be a bánságba, s ha a franczia háború meg nem akadályozza, még több vola beköltö­zendő. Azonban még 1811-ben is telepítettek a néme­tek több szép falut, mint Sándor- és Ernesztházát stb 1867 tól 1812-ig, tehát közel ötven év alatt mintegy 600 falu telepíttetett be. A múlt századi német gyarmatok rendszerint a telep régi magyar nevét vették föl, melyet aztán ők közéletben igen elferdítve használnak : Paters=Bu­­daörs, Fótikész=Budakeszi, Irm=Üröm , Turval= Torbágy, Teting=Tétény, Jink=Gyönk stb. Ha nem volt régi telepnév, vették a telepítőét : Orezidorf, Zichidorf, Sándorháza stb. A mely német falukat magyarok nagyobb számmal környeznek, ■ mnt So­mogy, Szabolcs, Szathmár, Hevesben, ott a néme­tek már elmagyarosodtak. Ellenben, hol a magyarok eredetileg a némettel egyenlő számban voltak, mint Tolna, Baranya némely falvaiban, ott a németek túl­nyomók lőnek. Volt légyen magyar-, tót-, rácz faluban eladó telek, ház, azt mindjárt német vette meg; igy van példa, hogy már majdnem egész falakat irtottak ki a németek. 1820-ban Váralján egy sváb megvett egyházat Összeül a kupaktanács: német jött a ta-‘ Inba; mit csinálnak? gyújtsuk föl. Dictum, tad­am. Fölpörkö­­ki a német házát; azonban egy kis szél ke­rekedik s'a németen kívül még más öt ház ég le. A kár­vallottak panaszt tesznek; a kupaktanács 1200 ft. kártérítésben elmarasztaltatik. Most már Váraljának majdnem fele német. — Magyar, tót, rácz egy korcs­­mában isznak tánczolnak, össze is házasodnak, de hogy német legény elvett volna magyar lányt, s meg­fordítva : ritka példa. Német és magyar, ha egy falu­ban lakik is, külön szokott vigadni. Magyar paraszt nem igen tanul meg németül, előbb a német magyarul. A német a magyar hazabeli más nemzetiségeket nem olvasztja, hanem inja, mert mi tűrés tagadás, mind­egyiknél szorgalmast­ és szaporább, s legyen bár öt fia ,­­igyekszik a másik nemzetiségektől összeszerezni mind­egyik számára egy kis gazdaságot. Magyar parasztnál hat gyermekű családapa ritkaság, sőt némely magyar vidékeken, különösen Baranyában, úgy intézik a szü­lők, hogy ha egy fiók született, a többinek lételét meg­akasztják, vagy ha lányuk lett, még a fiút bevárják s azzal vége; nem kell, mondják, minden szántásba vetni. Egyébiránt a német telepek dicséretére őszintén meg kell vallanunk, hogy nemcsak legszorgalmasb és leg­­vagyonosb népe hazánknak, hogy náluk a koldus csak ritkaság, hanem kiemeljük több, már századot túlha­ladt telepnek azon méltó dicsekedését, hogy közölök sem az uraság, sem a megye börtönében soha egy rab is meg nem fordult, s hogy a föld- és kézművesség üz­lete mellett minden faluban van annyi zeneműkedvelő, hogy táncforgalmaikat s a templomban a misei zene-­­ kíséretet ezek látják el.­­ Helyén lesz itt a többi, időnkint beköltöző népe­s­ségeket is megemlítenünk. 1664. táján jöttek Erdélybe Pestmegye tisztikarának bemutattatása a királyi Helytartó­k nagy méltóságánál. Tegnap délelőtti órákban mutatta be Pestmegye főispáni helyettese K­a­p­y E. ő maga az előbb már fel­esketett tisztikart gróf J­álffy Mór cs. k. aribnagy és királyi helytartó­­i nagydálgánál. Ő excellentiája a neki saját katonai szívélyes­séggel fogadta a tisztikart, melynek nevében főispán­­helyettes úr következő üdvözlő beszédet mondott : -Nagyméltóságu gróf, Magyarország helytartója , 09. k. altábornagy, kegyelmes ur! Van szerencsém excellentiádnak Pest Pilis és Solt törvényesen egyesült megyék tisztikarát alázat­tal bemutatni. Érzem én, érzi az egész tisztikar a föladat ne­hézségét; de mi állásunk elfoglalásánál nem a nehéz­ségekkel, de a Fejedelem és haza iránti kötelessé­günkkel számoltunk. Mert­ Ő Felségének hű alattvalói, hűségünkre büszkék vagyunk és büszkék leszünk; — mert e ha­zának fiai, bizonyára sohasem feledendjük el édes ha­zánk iránti kötelességünket,­­mert tisztviselők, igye­kezni fogunk mindenkinek pártnélküli igazságot ki­szolgáltatni és igyekezendü­nk arra, hogy minden lép­­teink a humanitás szellemétől vezéreltessenek. E hármas kötelességünk érzetétől áthatva, senki ítéletétől nem rettegünk.“ Legyen oly kegyes exclád, érzelmeink eme leg­­alázatosá nyilvánítását a legmagasb trón zsámolyához letenni s minket hathatós pártfogásában s kegyében megtartani.” A helytartó­­ Excia erre a nagyszámú jelenvol­lakat megható módon felelt; kiemeli, miszerint a tisz­tikarnak a kiengesztelődés szellemében kell működ­nie; semminemű reeriminatioknak most nincs helye,­s nem személyek, hanem az ügy, a közjó lebegjen mind­nyájunk szeme előtt; ő excellentiája bizalmát fejező­­ ki, hogy a tisztikar mind a fejedelem, mind a közönség­­várakozásának megfelelem­. Újólag ajánlá­sz egyet­­­­értést, s biztosította a tisztikart magas pártfogásáról. ■ Jeles szavait többszöri élyennel szakiták félbe a nagy­­számi­ tisztelgők , a kikre ő excja magyaros szivélye !­8 jóakaratot lehellő szavai mély s kedvező benyomást­­ tenek. ! _ —--------­Hangok a h­orvát országgyűlésben­, intézett lei­ratról. * A Szrbski Dnevnik következő megjegyzéssel­­ kiséri a horvát országgyűlés feloszla­­tását: „A háromegy királyság országgyűlését ugyan­azon sors érte, melyben a magyar országgyűlés része­sült. E fordulatot könnyű volt előre megmondani, mint­hogy a zágrábi országgyűlés felterjesztésében ugyan­azon jognézet nyilvánult, mely a magyar országgyű­lést vezérelte, csak hogy alakjára még szigorúabban és érdemleg még kirekesztőlegesebben, mint a magyar or­szággyűlésé. Vájjon ugyanazon ideiglenes rendszabályok, me­lyek a legfelsőbb helyről Magyarország irányában megállapítvák, a horvát szlavón királyságra is fognak-e kiterjesztetni,az még bizonytalan. Minden kilátás meg­­van azonban, mikép legalább a municipiumok gyüle­kezetei nem sokára ott is meg fognak szüntettetni. Mi a tulajdonképi czélja ezen kivételes ideiglen­­nek, megtudhatják a magyarországi királyi helytartó­nak a m. k. helytartósághoz intézett beszédéből. Ott többi közt ez áll: „Reményem van, hogy mihelyt a municipiumokat több eszély és ildom fogja áthatni, meglesz a tehetség, azon tért előkészíteni, melyről az országgyűlés közremű­ködtével hazánk érdekeit végle­gesen megoldani lehessen.* A legfelsőbb leiratban, úgy a magyar mint a hor­vát országgyűléshez, tisztán meg van mondva, mikép ezen tér azon oklevelekből áll, melyek a múlt évi oct. és ez idei február hónapokban az ausztriai birodalom alaptörvényeiül kihirdettettek. Várjon a kilátásba helyzett magyar és horvát­­szlavon országgyűlések fognak-e ezen nézethez inkább mint eddig hajlani, ez sokban attól függ, meg fog-e változni az országos municipium­ok eddigi szelleme, s hogy az megváltozzék, szükséges, hogy maguk a mu­­nicipiumok is változzanak. Azért csaknem lehetetlen, hogy a zágrábi országgyűlés feloszlatására egyszer­smind valamennyi municipális gyülekezetnek felosz­latása is ne következzék, minthogy azok ugyanazt kicsinyben képviselik, mit az országgyűlés nagyban képviselt. A többi szigorúabb rendszab­ály aligha fog alkalmaztatni a horvát és szlavón királyságban, mint­hogy azokra is sokkal kevesebb ok szolgáltatott, mint magában Magyarországban. Különben a szerb nemzet eszélyéről és érettsé­géről feltesszük, hogy mai súlyos helyzetét teljes mér­tékben felfogja, hogy tudni fogja tájékozni magát az adott körülményekben, s legyenek bár nehezek is, sok lelki türelemmel s odaadással járjanak bár azok, mégis reméljük, m­ikép szerb nemzetünk e súlyos helyzeté­ben is tudni fogja megmutatni azon állhatatosságot és politikai érettséget, melyet a mai napig tanúsított.“ A szerb fejedelemségben megjelenő „Vidov Man“, magyarul: Vid napja, e czím alatt, ,A H­o­r­­vátok és a zágrábi országgyűlés“, egész czikksorozatot közöl, melyből olvasó közönségünk tá­jékozásán­ azon tényezők iránt, melyek hivatvak ha­zánk délnyugati s délkeleti széleiről nemzetünk sor­sába befolyni, részünkről ezúttal a következő sorokat közöljük: „A szerbeknek pótlabeszéd­ü­k van, mely szerint ki megégette száját — fújj­a a kásáját. —• E szabály­hoz nem akarják tartani magukat a horvátok. 48-ban is sokat beszéltek és írtak is az osztrák foederatióról, oly­annyira, mikép csaknem általános meggyőződéssé lön, hogy Austria, ha bukni nem akar, kénytelen foe­­derativ állammá constituálni magát. Azonban míg a horvátok és szerbek ezen foederatio mellett lelkesedé­nek, addig az absolutismus mindinkább gyökeresedett. Magyarországgal együtt maga az alkotmányosság is elesett az egész osztrák birodalomban. Ezen keserű tapasztalás után ítélve föl lehetett

Next