Sürgöny, 1862. február (2. évfolyam, 26-49. szám)

1862-02-14 / 37. szám

37. szám 1862. Péntek, február 14. Második évi folyam. Szerkesztő hivatal: ará­­tok-taré 7. sz. a. földszint. Kiadó hivatal: arátok tere 7. sz. a. földszint. Előfizethetni Budapesten a kiadó­­hivatalban, barátok­ tere 7. szám, földszint. Vidéken bérmentes levelekben , minden posta-hivatalnál.SÜRGÖNY Előfizetési árak austriai értékben. Budapesten házhoz hordva. ft kr . ft kr Egésszévre 16 — Évnegyedre 4 50 Félévre 8 50 Egy hóra 2 — Vidékre, naponkint postán ft kr . ft kr Egészévre 19 — Évnegyedre 5 — Félévre 10 — Egy hóra 2 — HIVATALOS RÉSZ.­ ­ cs. k. Apostoli Felsége I. évi jan. 28-ról kelt legfelsőbb határozatával elrendelni méltóztatott, hogy Szilágyi Ferencz, rendelkezhető állapotban levő ma­gyarországi cs. k. iskola-tanácsosnak, az államszolgá­latból kilépése alkalmából, az Ő Felsége s a legfelsőbb Császári ház irányában, nehéz időkben tanúsított hit ragaszkodásáért, a legmagasb megelégedés fejeztes­sék ki. «HIVATALOS RÉSZ. Rees, febr. 12-én. .. Kellemetlen kötelesség, oly hírekkel szembes­zállani, melyeket a közönség, mint gya­nítani lehet, szívesen fogadott. Midőn az élet nem felel meg óhajainknak, oly örömest zarándoko­lunk át a képzelődés világába, hogy rendesen kevés köszönetet mondunk annak, ki elménknek ezen vigaszos játékát hideg-komoly szavakkal háborgatja. Azonban az igazság igazság marad minden körülmény közt és kötelességünknek tartjuk, azt megmondani, minthogy kétségkívül vannak elegen, kik a kevésbé kellemes igazsá­got mégis csak többre becsülik, mint a legigé­­zőbb ámítást. Alig van egy két hete, hogy megszüntettek a hírek, melyek Deák és Schmerling urak közti alkudozásokról, Rainer főherczeg ő fenségének magyar küldetéséről stb. szólottak és ismét új hírek keringenek, melyek majd az ideiglenes kormányzatnak megszüntetését, majd a novem­ber­ előtti bizottmányok *) visszaállítását teszik kilátásba. Nézeteinket hazánk jelenlegi kormányzatá­ról olvasóink eléggé ismerik, miután többször volt alkalmunk, azokat a legőszintébben s leg­körülményesebben kifejteni. Ezen kormányzat ideiglenessége azon okmányokban, melyeknél fogva létre­jött, ki van mondva és bizonyosan nem azon időszak módjára és értelmében, mely a provisoriumokat valóságos kormány­rendszer lé fejlesztette. De ezen provisorium, ha nem is alkotmá­nyos, de alkotmányos czéllal bír. Ezen czél : a közigazgatási rendet és közbátorságot bizto­sítani és biztosítva tartani mindaddig , mint innen is túl is a Lajthán a kedélyek any­­nyira lecsillapodna­k , a fogalmak annyira megtisztulnak, hogy mind a két fél elis­­merendi azon eszmék gyakorlatiatlanságát és kivi­­tetlenségét, melyek a történelmet megtagadva, vagy a birodalom tényleges viszonyaival és szükségleteivel, vagy annak emberi hatalom által *) Meg szebb s merészebb álmokat is. . . Szerk. meg nem­ másítható természetével ellenkeznek. Mert igaz, hogy a fogalmak tisztulása a Lajthán innen nem kevésbé szükséges mint azon túl és azért az időt, mely a balfogalmak megczáfolá­­sára fordittatik, elvesztettnek tekintenünk nem lehet, mint azon időt nem, mely a magnak csírázására és megérlelésére kívántatik. E tényleges viszonyoknál fogva mi sem természetesebb, mint az, hogy a kormány az eszközt el nem vetheti magától, mielőtt ezé­lját biztosítva nem látja­­ a czélt, melynek, hogy maradan­dó üdvű legyen, egyaránt meg kell felelnie hazánk múltjának s a biroda­lom j­ö­v­őj­ének. E biztosítás képezi épen a helyzet nehézségeit. Kísérletekbe a kor­mány bocsátkozni nem fog, mert a múlt év tapasztalásai kiáltóan bizonyítják, miként oly kényes ügyeket, milyenek a birodalom sajátsá­gos belviszonyai, a kísérletek útján rendezni nem lehet. Ily viszonyok közt okvetlenül szük­séges, hogy az egyezkedés megelőz­ze a kérdések formaszerinti megol­dását. Hogy az ilyen egyezkedés, melynek főkelléke, — a­mennyiben az emberek a jövő­ről gondoskodhatnak — századokra vetni meg a birodalom s a hazánk közti viszonyok alapját, — hogy az ilyen egyezkedés, — mondom, — máról holnapra nem történhetik, miután — fáj­dalom! — a különböző táborokban egyaránt még mindig nagy nehézségekre akad , az a dolog természetében fekszik és épen a dolognak ezen természetét ismerik félre mindazok, kik akként fogják fel a helyzetet, mintha csak a kormány­nak kénye-kedvétől függene, a mai közigazgatás alakzatát az alkotmányossal felcserélni. A múlt év eseményei ép oly ártalmasak voltak édes hazánknak, mint a birodalomun­k ügyeire nézve. Az egyezkedés és kibékülés egy­aránt érdekében fekszik mindkettőnek és a köl­csönös ingerítések, az egymás elleni dacz, az egymással való ujjhúzások egyik felet sem vit­ték közelebb czéljához. — vétkeztek intra et extra muros, túl is, innen is a Lajthán és ezen szomorú történetek ismétlésében egyik félre nézve sem volna köszönet. Mar pcMLr Mi'inOJjafrrA^ v cím ki k­om­olyan, hogy a november­ előtti bizottmányokat a cse­lekvés terére hívni más volna, mint ismétlését megkezdeni azon kísérletnek, mely 1861-ben nemcsak czélhoz nem vitt, hanem a birodalmat is, hazánkat is sokkal távolabb taszító czéljától, mint az October 20-diki diploma megjelenésekor voltak. Azon bölcs és honszerető férfiak, kik október 20-­ árn léptek a magyar ügyek élére, a megyéket azon meggyőződésben állították vissza, hogy a nemzet ezeknek terén nyilvánítván tíz év alatt elnyomott érzelmeit, az országgyűlésre ama higgadtsággal fog megjelenni, mely száza­dokon át, a legnehezebb körülmények közt,tudta a haza jogait megvédeni. A­kik az akkori polé­miára emlékeznek, mely a „Pesti Napló“ és Zsedényi tanácsos úr közt folyt, tudják, hogy az ellenzék ezen eljárást nem helyeselte, hanem az országgyűlés egybehívását sürgette, a megyék visszaállítása előtt. Az eredmény csakugyan nem igazolá a kormányférfiak eljárását s tanúsí­­ta, hogy az alkotmányos megyék visszaállítá­­sa senkinek sincs érdekében, mielőtt az ország­­gyűlés az államjogi kérdéseket tisztába nem hozta és a megyei rendszer korszerű újjáalakítá­sát törvény által nem szabályozta. A k­o­r­­mány tehát törekvéseit csak oda irányozhatja, hogy az országgyű­lést lehető leg­hamarább egybehív­hassa, de a közigazgatást illetőleg az ideiglenes formákkal be kell ér­ni­e, m­­í­g azok helyébe végleges szer­vezés nem léphet. A november előtti bi­zottmányok visszaállítása felforgatása volna a jelen szervezetnek, mert az alkotmányos bizott­mányok a kinevezett hivatalnokokkal nem mű­ködhetnén­ek, a jelen szervezet felforgatása pe­dig csak új nehézségekkel tetézné a helyzetet és a végc­élra — az egyezkedés kieszközlésére — semmi jótékony befolyást nem gyakorolna. Mindezen okoknál fogva tehát a hírek, me­lyek az ideiglenes kormányzat megszüntetését és a november­ előtti megyei bizottmányok visz­­szaállítását jelentgetik, nem csak azért alaptala­nok, mert ilynemű lépései vagy rendszabályok a kormánynak szándékában nem fekszenek, hanem még inkább azért, mert a helyzet természetével és a megoldandó feladat­ai meg nem férnek. A­mennyiben pedig ezen hírek az ország­ban azon másból terjesztetnek, hogy nyomást gyakoroljanak a hivatalnokokra, ezeket működé­sükben lankaszszák s elkedvetlenítsék, — erősen hisszük, hogy ezen czéljukat elérn­i nem fogják. Azon férfiak, kik hazánk kínos viszonyai közt, . 37. iillfp 10 !rím­jAa «1* « magyar kormánynak segédkezet, hogy az át­meneti korsz­akban is megóvhassa a nemzetnek a nemzeti kormányzatot, s azon férfiak a je­len nehézségei közt is, minden félr­eismerés da­czára, tökéletesen meg lehetnek győződve, hogy lesz idő, melyben a nemzet ezen önfeláldozásu­kat méltányolni és hogy soha sem lesz idő, melyben a felséges Fejedelem hűséges szolgála­taikat felejteni fogja. Nincs hasonlatosság azok közt, kik tíz évig idegen nyelven, idegen formákban vitték az ország közigazgatását és azok közt, kik most minden vádaskodás daczára,azon tiszta öntuda­tukban járnak el, hogy a nemzeti közigazgatás megmentése megérdemli az áldozatokat, melye­ket hoznak, s hogy ezen áldozatokat a hazá­nak hozzák. Nincs, mondom, hasonlatosság a két korszaknak hivatalnokai közt és így a mai közigazgatás fér­fiai megingathatlanul ragaszkodhatnak a hithez, miszerint sorsuk sem lesz hasonló, ha a viszonyok a rendszer­változtatást megengedendik. Járjanak el tehát hivatalnokaink kötelessé­gükben bátran, mint hazafiakhoz és hit alattva­lókhoz illik s bízzák jövőjüket Isten után a Fe­jedelem kegyelmébe és nemes-lelkét nemzetünk bölcs belátására. TARCZA: Ampere következő ezimi­ munkájának bevezetése „A római történelem Rómában.“ A „Journal des Débats“ után. (Folytatás.) Itt is áll azon elv, miszerint az, ki nagyon sokat akar bebizonyitni, semmit sem bizonyít be, mivel ha szigorúan akarjuk venni ama következtetést, mely azon tényből vonatik ki, miszerint Rómában a 6-ik szá­zad előtt kétségtelenül nem léteztek sajátképein törté­netírók, akkor nem csupán a királyok korszakát kell eltörölnünk, hanem még a köztársaság korából is kö­rülbelül három századot. Meg kell tagadnunk Brutust, kinek szobra a Capito­­liumban volt, s kinek mellszobra, mely annyira hason­­lítni látszik hozzá, még most is megvan ; Coriolant, noha a nők szerencséjének Rómától 4 mérföldnyire eső tem­ploma jelölé ama tájt, hol a nők őt megállíták; Spu­­rius Cassiust, kinek lerontott háza helyén Tellus tem­ploma építtetett föl, melyben a senatus Caesar halála után gyűlt össze; Spurius Maeliust, kinek szintén leron­tott háza egy Aequimaelium nevű helynek adott nevet; a Fabiusokat, kiknek gyászos kiindulása a Porta Car­­mentalis-hoz vezető út számára oly szerencsétlenségi hírességet hagyományozott, hogy még Ovid korában is óvatosan kerülték az emberek az azon áthaladást. Virginiát, ki késsel öletett meg saját atyja által; noha ez utóbbi a Fórumtól éjszakra eső új boltok egyikében, Venus Cloacina templomának közelében, egy oly he­lyen fogatott el, melyet még Titus­ Livius korában is szabatosan jelöltek ki; tagadnunk kellene Rómának a gallusok általi elfoglaltatását s a rómaiak által fizetett sarczot, mely sarcznak gyalázatától ők menekülni igyekeztek ugyan; de amelynek hazug dobolása nem állott érdekükben; szintúgy koholmánynak kell nyil­­vánitnunk Appius vízvezetékét s az appiusi utat, mint Ancus börtönét s Tarquin sárcsatornáját; szintúgy nem szabad hinnünk Pyrrh­us, mint Rom­ulus létezését. A józan értelem föllázad a római történelemből oly öt egész századnak ezen vakmerő kitörlése ellen, melyeket a rómaiak, s egészben véve az ujabbkornak legtudósabb férfiai s legnagyobb lángeszei is valókul ismertek el; különösen föllázad az akkor, midőn ezen dolgokat nem valamely német tudós, vagy vala­mely angol állam­férfi izószobájában, bármily ki­tűnők legyenek is azok, hanem Rómában olvas­suk ; szemünk előtt lévén ama helyek, miknek haj­dani alakja mindig tökéletesen öszhangzik a történet­írók előadásával, s azon monumentumok, miknek, romjai szintén öszhangzanak ezen előadásokkal, mely előadá­sok szintoly hiányosak lehetnek ugyan, mint a romok , de szintúgy nem puszta koholmányok, s nem pusztán a nemzedékek hiszékenysége által állíttattak elő. A történelem ugyanis nem csupán a törté­netírók műveiből áll, s ha Rómának a 6-ik szá­zad előtt nem volt is sajátképi történelme , de volt szóbeli hagyománya, voltak közö­s magán­ ok­mányai, voltak hagyományos elbeszélései s történelmi énekei, szerződései, pontifexi évkönyvei, holtak fölött tartott dicsérő beszédei s családi emlékiratai. A törté­nelem nem létezett, de a történelem kútfejeinek birto­kukban voltak. E szerint méltó joggal vevém föl történelmembe Rómának öt első századát, s nagyon nehezemre esett volna erről lemondani, mivel ezen századok alatt a ró­mai történelem egészen sajátom volt; a királyok alatt, valamint a köztársaság első korszaka alatt is, az soha sem haladt túl sokkal ama látkörön, melyet a Capito­­lium tetejéről beláthatunk. E szerint gyakran szemlél­­hetem ablakomból a római népet zajos éltében, a Fó­rumon, a Comitiumban, a Curián, a Marsmezőn, mely helyek szemeim előtt voltak, s harczai­­s hódításaiban, miknek színhelyét tekintetem szinte mindig átölelé; de most ezen színhely széles­ülvén, távolabb esik tőlem s elvész tekintetem elől. A 6-ik századtól fogva a római történelem elhagyja Rómát s környékét; Közép- s Dél- Olaszország-, Macedonia­, Görögországba s keletre hat el; én nem követhetem azt oda, mivel az nincs többé Rómában. Azonban az néha mégis visszajő, hogy engem ott felkeressen : Hannibal megjelen a kőfalak alatt, Scipio a Koromon bevádoltatván, fölmegy a Capitoliumba ; ha nem találom is föl Rómában annak sírját, föltalálom ott családjának temetőhelyét, házát s képét. S továbbá még maguk ama távol országokban folytatott háborúk is némileg elbeszélésünkhöz tartoz­nak, mivel azok hatása Rómában is érezhető. A Fóru­mon mély fölindulást okoz az, mi a világ másik végén történik; mindegyik diadal alkalmából egy-egy tem­plom építtetik ; maguk a diadalmenetek is nagyszerű visszatü­krözései a római nép távol világrészekben hó­dításainak. A nélkül, hogy Rómából kimennénk, szem­lélhetjük ama hatást, melyet ott a vereségek s győzel­mek idéztek elő ; a bátorság által legyőzött kétségbe­esést, a cannaei csata után; a nép lelkesülését, mely Hasdrubal legyőzőjét fogadá. Ama korszak katonai történelmét olyforma módon tanuljuk meg, a mint arról valamely Rómában maradt polgár értesült volna. De mig távol világrészekben a dicsteljes hábo­rúk folynak, a polgári viszályok nagyon is világosan föltüntetik előttünk a köztársaság utolsó századának valódi történelmét, ama végzetteljes viszályok s ama folyvást növekedő romlottság történelmét, melyek an­nak vegbukását előidézték. Ezen viszályok színhelye Rómában van. A Capito­­liumon, a jóhiszeműség temploma alatt fölavatják a patríciusok a politikai orgyilkosságot, Tiberius Gracchus fölkonczolása által. Testvére, Cajus hiában menekült az Aventinus hegyre, ama plebejus­ erődbe, hol egyik őse templomot emeltetett a szabadságnak s a honnan kénytelen volt elfutni, hogy a Tiberisen túl egy szent erdőben essék el, — a­mint arra méltó volt, — mondá Cornelia büszkeséggel-Rómában harczol egymással az Esquilinus he­­gyen az aristokratia­­s demokratának két rettentő kép­viselője, Syllu­s Marius, mely barczban Marius legyő­­zetik, a e­mbereken kivivott győzelme alkalmából emelt diadalemlékkel szemben. Nem szükség elkísér­nünk Mariust a minturiumi mocsárokhoz s Carthago r.­rajaihoz; azonban az általa tűrt szenvedések miatt dühösen látjuk őt megérkezni a Janiculus-hegyre. Ró­mában — míg ő ott tartózkodik — özönnel folyó vér. Majd Sylla tér vissza s a Porta Collinánál megsemmi­síti a Róma zsarnoksága ellen föllázadt Olaszország seregét, mely — mint mondá — azért jött, hogy a nőstény farkast saját mocsárjában fojtsa meg. Négy­ezer fogoly gyilkoltatik le a Villa Publicában ; a pro­­scriptiók elkezdődnek. Servilius medenczéje a Forum bejárásánál levágott fejekkel van megrakva. (Vége köv.) Napi újdonságok. * Jótékony adományok víz kár­o­­sultak részére. A Helybeli letéthivatalnál az árvíz következtében ínségre jutott magyaror­szági lakosok részére következő jótékony ado­mányok folytak be : Pest városának már említ­ve volt 1000 ft. adománya; az izr.községi pénz­tár részéről 300 ft. s az úgynevezett izr. szent alap részéről 200 ft. *Bécsben a férfi dalárda „Farsangi bohócz estélyét“ tartván a Diana-teremben, egyszerr­e egy koldus jelent meg legnagyobb vigasságuk közepette és­­ gyűjteni kezdett a bécsi vizkáro­­sultak részére. A gyűjtemény eredménye 1264 ft. 71 kr. volt, s e koldus az átöltözött bécsi udvari színész, Sonnenthal ur vala. Ily szép szerepet rég nem írtak számára. * Dunánk vízállása tegnap jelentékenyebben nem változott. Délelőtt 16' 4' 6"' volt 0 fölött. Jég többnyire csak a budai oldalon úszik. A duna gőzhajótársaság téli kikötőjéből 20 nagyobb csolnakot küldött a város külön­böző részein való elhelyezés végett. De annál szomorúb­bak a Tolna, Paks, Esztergom és Mosonyból érkezett tu­dósítások. Tolnánál febr. 11-kén a jég még állt. A meddig a szem elláthat, az egész vidék egy jeges tenger. Paks kö­rül több helység lakói marháikkal s vagyonkájukkal a töltésekre menekültek, hol szabad ég alatt vannak a nagy hidegnek kitéve. Egyes helységekből csak a templom látszik ki. Baján a víz 5 lábnyival nőtt. Esztergomnál a sík föld egészen víz alatt áll; Mosonyban 7 ház dőlt össze. Magyar-óvárott számos juh és fiatal marha pusztult el, s az erdőkből több száz öt fát sodrott el az ár. A nyomor nap­ról napra nagyobb. Óhajtandó, hogy a közönség felebaráti szeretete lépést tartson vele ! * A Duna, ha talán komoly veszélyre okot nem szol­gáltat is, de mindenesetre igazolja és szükségessé teszi azon intézkedéseket, a­melyeket a hatóság a közön­ség megnyugtatására s minden történhető eventualitás ké­szen fogadására eszközlésbe vett. Tegnapelőtt est­e Du­nánkon ismét erősen zajlott; a jég sűrű és vastag rétegek­ben lepte el a víz­tükröt, mely ennek következtében 6 óra tájt 16' 4"-ra növekedett. Míg felül a víz mindinkább apad, nálunk női. Mi azon körülményben leli indokát, hogy Pesten alul a folyam több helyütt és nagy dara­bon erősen be van még fagyva s igy a víztömegeknek szabad lefolyásuk nem lévén, sok helyütt megtorlódnak és az alantabb térségekre kiáradva, nagy kiöntéseket okoznak. * Carre az emberbaráti szép érzelmét követve, annak daczára, hogy igen nagy és költséges művésztársu­­lata a napijövedelmeket tökéletesen igénybe veszi, mai előadását, melyet a legkitűnőbb programmal igyekezett vonzóvá tenni, az árvíz által károsultak segélyezésére ajánlotta föl. Óhajtjuk, hogy a közönség e dicséretreméltó szándékot és a valóban emberbaráti szent­szélt méltá­nyolva, mennél nagyobb számmal jelenjék meg ez elő­adáson. .. Mint biztos forrásból halljuk, Sárközy Fe­rencz, jeles zenészünk, a budai népszínház igazgatójának azon ajánlatot tette, hogy e hó 25-kén a színi előadást zene-előadással fogja érd­ekesíteni, azon czélból, hogy a részére esendő tisztelet­díjat a paksi árvízkárosultak ja­vára ajánlja fel. — Szerencsétlen árvízkárosult embertár­saink érdekében ajánljuk e példát követésre. * Fölkérettünk a következő „Nyilvános kö­szönet“ közlésére : „A magyar gazdasszonyok egylete hálás köszönetét mondja a Lloyd-társulatnak, hogy termét febr. 9-én, az általuk rendezett hangverseny megtartására átengedte ; köszönetét mondja továbbá azon hölgyeknek és uraknak, kik kitűnő közreműködésük által a kitűzött hazai czél valósítását elősegítették, nevezetesen Lonovics-Hol­­lósy Kornélia, Kövér-Komlóssy Ida, Lendvay Mártonna asszonyoknak ; Heller Vilma és Szuck Róza kisasszonyok- A Szerb-Vajdaság horvát-szlavon­ szempontból. *) Fölgerjesztetve a „Sürgöny“-nek a Szerb- Vajdaságot illető­, nálunk is általános figyelem­mel találkozott czikke által, legyen nekünk sza­bad, ugyanezen főérdekű­ ügyet horvát-szlavén szempontból taglalni s fölvilágosítani". Az Austria csaknem minden újságlapjaiban szóba hozott Szerb­ Vajdaság kérdése eddig több­nyire csak magyar álláspontból foga­tott fel. Magyar részről a szerbeknek azt igye­keztek bebizonyítani, hogy nekik, daczára min­den szabadalmaiknak, nincs jogos igényük, saját területet Bács-Bodrogh megye és a Bánát bele­­vonásával alakítani? Mennyiben sikerült vagy nem sikerült ez eddig a magyar publicistáknak, azt itt vitatni nem akarom. Feladatom ezúttal, az egész kérdést, mely előtérbe lépni látszik, hor­­vát szláv álláspontból megvizsgálni. — Ez a legutóbbi időkig egészen feleslegesnek látszott, miután Italában azt hitték, hogy a horvátok és szlavónok egy szerb terület alakítása ellen nem csak semm­i ellenvetést tenni nem fognak, hanem minden erejükből oda működendnek, hogy a szerbeknek nemzeti igényeik biztosítására egy Vajdaság szakíttassék i­i. De ez nem úgy van, mert ezen istocrés n juon politikai constellatiok közt csak annyiban állana, mennyiben a horvá­tok részéről a szerbeknek nyújtott segély a fel­­említett magyar megyékre vonatkoznék; — de a szerbek nem csak ezen, Magyarországhoz tar­tozó területi részeket igénylik, hanem az egye­sült királyság egyik kiegészítő részét, a szerémi herczegséget is, mely jelenleg két rész­*) Ezen czikket egy előkelő horvát hazánkfiától vet­tük; közöljük azt egyelőre minden észrevétel nélkül. Szerk.

Next