Sürgöny, 1862. február (2. évfolyam, 26-49. szám)
1862-02-25 / 46. szám
Második évi folyam. Szerkesztő-hivatal: Baráitok tere 7. sz. a. földszint. Kiadóhivatal: Barátok tere 7. sz. a. földszint. Előfizethetni Budapesten a kiadóhivatalban, barátok tere 7. szám, földszint. Vidéken bérmentes levelekben , minden postahivatalnál.SÜRGÖNY Előfizetési érák austriai értékben. Budapesten házhoz hordva. ft kr , ft kr Egészévre Ifi — Évnegyedre 4 50 Félévre 8 50 Egy hóra 2 —* Vidékre, naponkint postán ft kr , ft kr Egészévre 19 — Évnegyedre 5 — Félévre 10—Egy hóra 2 — hivatalos rész. A Pestről naponkint délutáni 2 órakor Bogdányig s onnan reggeli 6 órakor Pestre visszajáró dunagőzhajók jövő hó 1-től Pest, Buda, Uj-Pest, Ó- Buda és Szent-Endréről s viszont intézett postai levélnyalábok szállítására is fognak használtatni, s minthogy a levélnyaláboknak eddigelé Szent-Endrére naponként reggeli 6, Uj-Pestre pedig 9 órakor rendes utón eszközlött kiindittatása továbbra is,fennmarad: a fentebbi intézkedés által a Pest-Buda, Ó-Buda és Sz.Endre közti, valamint a Pest és Uj-Pest közötti viszonti levelezésre naponkint négy izbeni alkalom nyuttatik. Pesten, febr. 20. 1862. A cs. kir. postaigazgatóság. » ti— it in~w.i—mhiwimi»» MMHIVATALOS RÉSZ. 1847-ki és 1848-ki megye. Azon tisztelt államférfiunak, ki két czikkében oly találólag „constatirozta a helyzetet“, általunk nagyrabecsült elfogulatlansága bennünket egy két megjegyzésre bátorított, miknek indokolásával tartozunk. , Igen jelesen mondja czikkíró, hogy „alkotmányunk nem centrális idón alapul, önállás a helyhatósági rendszer, ez a mi polgárzatunk alakja.“ — miért? mert ez felel meg nemzeti jellemünknek. Ezért fejlődött az ki nálunk történetileg, gyakorlati utód, az usus utján, melyet csak utólag szabályoztak törvények. Ezen önkormányzati intézmény dicsőségünk, és alkotmányunk palládiuma, mondhatni eszménye vola minden igazi magyar politikusnak. Azonban mint czikkírónk, aki hajdan a megyei élet terén is oly kitűnően működött és harczolt, nálunknál jobban tudja — a megye 1848.előtt sem volt hiányok és árnyoldalak nélkül. Még jóval 1848. előtt megegyezett abban a mérsékelt s a túlzó haladási, conservativ s liberális párt, hogy reformokra van szüksége, csak azok minőségére nem egyeztek meg. A t. író második czikkéhez tett megjegyzésünk ez volt : „Mi nagyon jól ismerjükaz 1848-ks törvények árnyoldalait, szinteit és hiányait. De a régi alkotmányformák további üdvösségére sem mernénk esküdni a municipalis szerkezet, a megyei élet legutolsó évi történetei után.“ Itt ellenmondás látszik rejteni, a dolgot felületesen véve; mert azt mondhatni, hogy „hiszen az 1861-ben létezett, megyerendszer nem a régi, hanem az 1848-ks törvényen alapult; — azon bajok s károk tehát, miket a megyék eljárása 1861-ben előidézett, nem engednek a régi alkotmányos formákra következtetni.“ Szerintünk ellenkezőleg áll a dolog. Azon ideiglenes állapotot, melybe az 1848-ki törvény a megyéket helyezte, képtelennek tartjuk mi is. A megyei bizottmány intézménye 1848-ki törvény szerint meg nem hódított az országban sem egyetlen szivet, még kevésbé egyetlen elmét. Administratív tekintetben ki nem elégítő, a kormányzatnak pedig akadálya. De mindazon zűrzavar alapoka, melyet a megyék előidéztek, nem e bizottmányi intézményben, nem abban keresendő, mit a 48-ks törvény reform gyanánt belevitt a megyébe, hanem abban, ami benne megmaradt a régi megyéből; abban , hogy politikai testületnek jogait követeli; hogy minden megye egy kis országgyűlést játszik ; hogy statutárius jogait oly széles értelemben gyakorolja, miszerint az országgyűlés utóbb nem lehetne egyéb, mint a megyei enunciatiók lajstromozója, viszhangja, szolgája. Ez volt az 1847. előtti közállapotoknak is azon rémséges árnyoldala, azon „országos“ visszaélés, mely ellen Dessewffy Aurél lángelméje az ékesszólás és éles toll remekeivel küzdött. Itt a baj kútfeje. A 47-ki megye, mint a 48-ki egyaránt legyőzhetlen országiad akadály, mellyel lehetetlen kormányozni. Egyik sem állhat fönn. Akár azt, akár ezt vegyük az ország átalakításánál alapul, reformra van szükség. Miben ? azt világosan megjelöltük. Egyébiránt azt sem kell feledni, hogy a lefolyt évben is, ámbár a megyék a 48-ki alapon működtek, de csak a 48 előtti megyei elemek vitték a vezérszerepet. Nem a prókátorok, honorsztorok, s községi képviselők, szóval nem azon új elemek, miket a megyébe a 48-ki törvény belehozott. Mindebből következik, hogy midőn a 48-ki megyét elítéljük, ne adjunk azon balhiedelemre okot, mintha a 48 előtti megye mellett rajongni méltó lenne. Midőn a 61 megyék fölött palctát törünk, nem csak a 48-ki, hanem a 47-ki megyét is összefoglaltuk, mert a 61-ki megye fattyúszülemény volt, két rendszer árnyoldalaival. Ez iránt tisztában kell lennünk, mert ha tán nem nagyon közel az idő, midőn (az 1848. XVI. tcz. értelmében) a megyék végleges tervezése napirendre jövend, nem árt, ha magunkat előbb tájékozzuk, nehogy, midőn a 48-ki balfogásokat akarjuk jóvá tenni, a 47-ki bajokat éleszszük föl. A megyei intézmény magvában jó, sőt, kitűnő , de ujjáalkotandó. K. A. Becs, febr. 23. L. Örömmel kezdem mai levelemet azon hirrel, hogy Ő Felsége újabb kegyelmi jelt adott édes hazánknak, a magyar vízkárosultak számára ismét tizezer forintot utalványozván. A Lajtkáp inneni napi események élén Pillersdorf halála áll. Pillersdorf bureaucraticus pályán lett 1848-ban az első alkotmányos minister. Alkotmányát vele együtt csakhamar megbuktatta a forradalom. Gyengeségét legtalálóbban jellemzi a következő adat : 1848-ban Pillersdorf proclamálta a szabad elveket, köztük természetesen a szabad sajtót is. Néhány nappal később az első ellenzéki lap megjelent és az első ellenzéki czikknek olvasásánál az alkotmányos miniszer — elájult! — A Reichsrathba Pillersdorf úr majdnem kizárólag a lipótvárosi zsidóság által választatott. Legújabban a budgetbizottmány élén állott és az ,,D. D. Post“ keseregve említi fel, hogy kedden lesz az első alkotmányos ministernek temetés és szerdán — febr. 26-dika. Reméljük mind a mellett, hogy a gyászesemény nem fog homályt vetni az alkotmány ünnepére, legalább itt Bécsben nem, különösen, ha a Szt.István-templomban csakugyan annyi gyertya fog égni, mint centralista lapjaink ígérik. Lesz-e a város is világítva, az még titok, lapjaink legalább nem szólnak róla. Társaságban hallik, hogy az illuminatió azért marad el, mert a várost csak az imént érte szerencsétlenség; sokan azonban akként magyarázzák az e tárgy körüli hallgatást, hogy a város maga magát akarja az illuminatióval meglepni. A prágai centralisták kevésbbé kedvező helyzetben vannak , ott a német lapok sürgetik az illuminátiót, de eddigelé kevés sikerrel; helytartó úr maga ajánlotta az illuminatió elmaradását, azon érvvel, hogy jobb lesz azon pénzt a vízkárosultak javára fordítni, de a prágai centralisták ezzel egyáltalán nincsenek megelégedve; azt mondják, hogy adakozhatnak is világíthatnak is s mindenesetre igazuk van. A szabad polgárnak elidegenithetlen jogai közé tartozik alkotmánya évnapján világítani. A csehek azalatt máson törik fejüket. Tuschin város petitiót készít, melyben az országgyűlés egybehivását sürgeti. E példát a többi cseh városok alkalmasint követni fogják, mert e tüntetés már hónapok óta van jelentve. Egyébiránt nagyon valószínű, hogy az egész mozgalomnak semmi sikere sem leend. A birod. tanácsot nagy feladatainak megoldásában a tartománygyűlések egybehívása által félbeszakaszolni nem lehet, annál inkább nem, mert a budget alkotmányos rendezésének legkényesebb részlete szerencsésen hozatott tisztába : a financz-minisztérium és a bank közt az egyezkedés megtörtént, nem ugyan egészen úgy, mint Plonor ar Ahajtotta, de mégis úgy, hogy az idei deficitnek legnagyobb része fedezve van — ha t. a birod. tanács is elfogadja az egyezkedést. Vannak, kik ezen kételkednek ; én azonban nem tartozom ezen kishitűekhez. TÁRCZA. A mexicói franczia expeditió. (A „Jouvn. des Debats“ után). (Vége.) A föld ezen sósságának egyik legkellemetlenebb hatása abban áll, hogy a vizet kellemetlen szüves italra alkalmatlanná teszi. Egyébiránt ott a viz nem nagy bőségben létezik a száraz évszak alatt, melyben fogott a franczia katonaság megjelenni, s mely sok tekintetben előnyös az expeditióra nézve, mivel semmi sincs roszabb a katonára, mint sárban s esőben utazni, s kivált a trópusok közti vidékek nagy esőzése közt. A víznek ezen rész minőségéből következik, hogy a katonák italáról előre kellene gondoskodnia a hadügyi igazgatóságnak. Ezen igazgatóság legutóbbi hadjáratainkban igen értelmes s nagyon tevékeny gondosságot tanúsított a katonák egéssége iránt. Bizonyosan ezúttal sem tanúsítana kevesebb gondosságot, annál inkább, mivel ez itt kevesebb nehézséggel jár. A kávéról, mely hadjáratban a katonának egyik élelmi részletét képezi, bizonyosan nem feledkeztek meg. Szintén tekintetbe kell venni a bornak ama tartománybani hiányát. Nem mintha a szőlő nem tenyésznék a mexikói fennsíkon. A szőlő mivelés ott többizben sikerrel kisértetett meg, s tudva van, hogy a függetlenségi háború 1810-ben épen ezen szőlő-mivelés sikeréből eredt. Ugyanis Dolores falu lakosai szabadságot vevén maguknak, szőlőt ültetni s bort készitni, a madridi kormány, mely a védvám-elmélethez ragaszkodván, az anyaország szőlőmivelői számára akarta fönntartani Uj-Spanyolországnak borkészlettel ellátását, — kitépette ama szegény indiánok szőlőtőkéit. Ez utóbbiak fölboszankodván, kitűszék a függetlenség zászlaját, lelkészük vezérlete alatt, ki kitűnő képességet tanúsított s híressé lett, Hidalgo lelkész neve alatt. Mióta Mexicó fölszabadult, a szőlő mivelés ott nem igen terjedt el. Nem csak azért, mivel semmi haladás sem létesül egy oly országban, hol szüntelen forradalmak s polgárháborúk dühöngnek , hanem azért is, mivel ott egy oly bennszülött szeszes ital létezik, melyet a mexikóiak emlékezetet haladó idő óta nagyon kedvelnek. A puquét, vagy az aloe kiforrott levét (agave mexicana) értjük. Az aloe eczélra nagyban tenyésztetik. Valószínű, hogy ezen ital, mely az európaiakra nézve semmi kellemmel sem bír, nem leend katonáinknak ínyükre. Ezért az expeditiót el kell látni francziaországi borral, vagy égett borral, mely azon inkább vagy kevésbé hosszú vízzel vegyíttetnék, mely több állomáshelyeken található. Továbbá egy ilynemű hadjáratban arról is mélhatlanul gondoskodni kell, hogy a sereg bőven el legyen látva táborozási tárgyakkal, ágyneműek s konyhai eszközökkel. Igen kevés számú fontosabb városok kivételével, ama tartomány több tekintetben, semmi segélyeszközt sem nyújt. A falusi lakosságnak nincs ágya, földön hal. Még maguknak a gazdagoknak nagy részére nézve is az olyan ágy, mint Francziaországban használtatik, ismeretlen fényűzés. Már az is sok, ha valakinek egy néhány hüvelyknyi vastagságú szőr derekalja van, mely deszkákra, vagy egy hosszú karszékre terjesztetik ki. Ami a házi eszközöket illeti, a parasztoknak alig vannak csekély számú, durva fayencéből készült edényeik. A mexikói falak külseje nem rosz. Szokásban van azoknak kunyhóit évenkint kimeszelni, mi azoknak messziről bizonyos kaczér kinézést ad, melyet a fényes nap még inkább kiemel; de ha közelről szemléljük ezen lakásokat, fölismerjük, hogy azok vályogból épültek, s midőn oda belépünk, ott semmi bútort sem találunk,legfölebb néhány széket, s a falakon a guadalupei St. Mária Mexicó védszentjének tiszteletben tartott képét, néhány más szenteket ábrázoló durva rézmetszettel. Mihelyt az expeditió Pueblába, azaz Perotétől, valamint Orizabától mintegy 120 kilométrenyire érkezett meg, a gabnatermő mezők közepette leend, a sereg táplálására nézve óhajtható összes készletek által környeztetve, a bor kivételére.". Pueblánál a fennsík a tengeren alól 2180 métrevel sülyed le. Noha —mielőtt Mexicóba érnénk el, — még egy magas hegytetőn, a mórióin kell átmennünk, mely a Pyraenék legmagasabb csúcsaival egyenlő magasságban van, úgy tekinthetjük magunkat, mint akik már fáradalmon túl vagyunk. Mindemellett is a távolság torony irányában mintegy 120 s a tekervényekkel együtt szinte 150 kilométrenyi. Ily számítással ez 5 napi út lenne. Azonban egy, az ország belsejében vagy egy oly nagy város kapuinál, mint Puebla, tartózkodása által friss erőt nyert, s minden szükségesekkel ellátott sereg minden fáradság nélkül megteendi ezen utat. Itt semmit sem szólunk ama nagyszerű látványról, mely akkor tárul föl előttünk, midőn a mexicói völgy melletti hegyről leszállunk. Ezt később annak idejében tárgyalandjuk. Tóth Dénes, 46. szám — 1862. Kedd, február 25 Mutatvány egy sajtó alatt levő politikai röpiratból, melynek címe: Ausztriává-e vagy a nélkül?*) Váljon azon hazafiak, kik a közvéleményt az el*) E röpirat, ugyanazon szerzőtől van, ki a múlt nyáron a hasonló irányút „Et sauratio vagy nevolutio ?“ czim alatt iráp mint őszinte szózatot a magyar nemzethez. A röpirat két részből áll ; az első rész mint értesülünk, az országgyűlés előtt, a másik azután íratott. E mutatvány az országgyűlés előtti részből van, és a „F. N.“-ből vétetett át. Szerk. A Rákóczy-induló keletkezéséről a „P. Lloyd“ érdekes czikket közöl, mely így hangzik : „A Rákóczy-induló bizonyos tekintetben a Marseillaise sorsában osztozik. Mindkét dallamban vad és mámorító szellem uralkodik, mely a felizgatott kedélyekben a tetterő tüzét felgyújtja ; mindkét zenedarabot ugyanazon száműzési sors éri, ha a közrend közegei szükségesnek tartják, a magasra fellobogó népszellemet az „első polgári kötelesség“ szigorúan kimért korlátai közé visszavezetni. De a Rákóczy-induló eredete felett is ugyanazon homály nyugszik, mely egy ideig azon harczias hymnusz környezé, mely a franczia köztársaság hadserege előtt repült a győzelmek korában. Miként már nemrég említek, egy itteni szaklapban Bihari mondatik e híres nemzeti zenemű szerzőjéül. Ellenben most Brauer úr, a városi főegyház karigazgatója küldi be korábbi számaink egyikében már említett nyilatkozatát, melyet sokan különös érdekkel olvasandnak, s mely bizonyító erejét illetőleg alkalmas a még e tekintetben fennálló kételyek elenyésztetésére. A szives beküldő azt állítja a biztonság azon hangján, mely alig hagy kétkedni az állítás őszinteségében , hogy az Eszterházy ezred egykor oly híres zenekarigazgatója Schell Miklós valódi szerzője a Rákóczy indulónak. „Ő — mond Brauer úr — fia volt a bécsi karibiai kapu színháznál működő Scholl fuvolásnak. — Atyám házánál, ki akkor az itteni városi színház faggottistája volt, nagyon sokszor láttam és habár még akkor igen kis fiú voltam, — élénken emlékezem meg, mennyire csodáltatott rendkívüli szép kitrinettjátéka a jelenvolt zenészek által. Midőn 1809-ik év körül Austria I. Napoleon által szorittatva itt Magyarországban az insurectiót felhívta, akkor a toborzók éjjel nappal a hires Bihari vezetése alatti kitűnő czigánybandával élükön jártak az utczán, hogy a haza harczszomjas fiait zászlók alá hívják. Ezen toborzási menetek alkalmával Bihari többi magyar nótái közt a Rákóczy nótáját is játszó és babái még akkor csak 9 éves fiú voltam, mégis feledhetetlen előttem azon „éljenek“ zúgása, melyet a Rákóczy nótája csalt ki a hevesvérű fiatalság kebléből. És ezen rendkívüli siker okozta, hogy Scholl zenekarmesterünk felhíva érze magát, ezen kedvelt Rákóczy nótából indulót szerzeni és hogyan sikerült ez neki, a következmény a legfényesebben bizonyítja. Mert akármit mondjunk és bírálgassunk, a világon egy induló se fog oly sensatiot kelteni, milyet a Rákóczy induló még a nem-magyarokban is felidéz. Természetesen nem az egész induló van szigorúan a Rákóczy-nótából kivéve, különösen pedig a trio nagyrészben a mester saját szerzeménye. Scholl itt főkép arra ügyelt, hogy ebben zenekarának egyik tagja, ki a postasípot rendkívüli virtuozitással játsza, kitüntethesse magát. Minde mellett azonban az említett trió az egészhez oly ügyesen van ragasztva, mikép legkevésbé sem hat kellemetlenül a zenész-hallgatóra. Én magam még igen élénken emlékszem azon napra, melyen ezen induló legelőször játszatott el nyilvánosan. De hogy is ne. Midőn a herczeg Eszterházy Miklós bőkezűsége által fényesen egyenruházott és Scholl által jól betanított, számos tagból álló ezredi zenekar ezen indulót először játszá, akkor betűiszerint véve, nem lehetett járni azon utczákon, melyeken a zenekar végig vonult és folytonos brávó, vivát, éljen dörgött a sűrü, beláthatatlan lelkesült embertömeg közül égfelé. Ezen indulót azután Scholl karigazgató közkívánatra zongorára tette és az Bécsben Mechettinél ilyezim alatt : „Kedvencz induló, melyet a cs. kir. herczeg Eszterházy gyalog sorezred számára annak karigazgatója szerzett és zongorára - kézre nemes Decret Er. tett,“ — jelent meg. — Engesser ur, az itteni conservatorium egyik tanára, bir egy ily példánynyal. E hires honi zenedarab további sorsa, mennyiszer tiltatott az el a kormány által és engedtetett az meg, nem ide való; még csak annyit kell megjegyeznem, mikép Scholl később az ezredtől nyugdijat húzott (mi katonai zenekarigazgatóknál ritka eset) és folyvást Pesten lakott, mignem 1840 év elején szállásán gutaütés következtében holtan találtatott. Holtteste a Rókus-kórházba vitetett, honnan két katonai zenekar kiséretében eltemettetett.“ Joggal hiszi a beküldő ur, hogy ezen egyszerű előadás által minden kétséget eloszlatott, mely ezen hősies induló szerzője felett uralkodott. Azonban magától értetik, hogy itt csak az indulóról van szó, de semmi esetre se a dallamról, melynek eredete Rákóczy idejére terjed vissza. válás zivataros pályájára unszolják, vagy oda rohanni engedik, és a felvilágosulatlan szenvedélyt hagyják tanácsot ülni oly ügyekben, melyekben egyedül a hideg értelemnek kellene szavát, emelni : adtak-e maguknak számot csak a legelső következéseiről is ily kezdeménynek ? Azt hiszik, hogy mihelyt a megyék és k. városok az 1848-iki törvények sértetlenül fentartását kimondották, az ausztriai dynastia azonnal leköszön, a hadsereg pbstot kér s egy „méltóztassanak gazdálkodni!“-val nekünk hagyja az országot? Valóban ily gyermekesnek látszik azon gondolkodás, mely az 1848-diki t. czikkek változhatlanságával táplálkozik. Mert e törvényczikkek és az ausztriai birodalom együtt meg nem állhatnak. Vagy talán azt vélik, hogy a hazánkban erőszakos eszközökhöz nyúlni kényszerítendett birodalmi kormány a belső és külső támadás rohama között egyszerre összedől, s birodalom, mint egy földhöz csapott cserépedény, darabokra törik ? megvallom, minél többször olvasom Garibaldi 1 millió olasz hősét, aki márt. 1-jén az ő vezérlete alatt mind Ausztria ellen fog indulni, — azt a 24.000 attilát, melyet Milanóban készítnek ; azt a sok ezer fegyvert, melyet már több hó óta csempésznek be hozzánk; azt a sok fenyegetődzést, melyet Francziaországgal intéztetnek Ausztriához, ha az olaszokat bántani meri, mind erősebb kezd lenni bennem a meggyőződés — eszembe jutván a példabeszéd is, hogy „dobbal verebet nem fognak“ — miszerint az olaszoknak borsódzik a hátuk a várnégyszögtől, s hogy sokkal jobban szeretnék Velenczét ijesztgetésekkel vagy pénzzel, vagy új magyar hóbortos véres diversio árán megszerezni, mintsem fejeket, azokon a szörnyű sziklákon betörni, hogy a sok ezer attilába nincs kit dugni, s a sok puskát nálunk senki sem látta, s hogy elvégre is Francziaország azért szeretné az olasz és magyar által elfoglalva tartani Austriát, hogy a keleti kérdésben annak beleszólása nélkül gazdálkodhassék. Elvégre is közel állok a meggyőződéshez, hogy minden szenvedélyes felindulásunk daczára, amelylyel, fájdalom, alkotmányos életünk helyreállításához kezdettünk, mi mégis hamarabb fogjuk rendezni viszonyainkat Austriával, mint az olaszok az ö „unit a 11 a“-sokat, mert a mi összeköttetésünk természetes, az ő egységük pedig erőltetett ideologismus. Micsoda kilátásunk van tehát a birodalom népeit ismét véres háborúba keverni hazánkkal ? Austria most már ünnepélyesen, nyilvánosan, citás.. V.ja szavával az egész világ előtt lemondott azon r.komlójáról, hogy velünk hódított nép gyanánt bánjék, amint ezt eleinte némely orrukig látó bureaukraták fennen hánytorgatták; fel vagyunk szólítva, az austriai birodalom népeivel valósággal ezelőtt jár 3 , illetőleg 17. századdal elfogadott szövetségünket most már nem hallgatólagos, hanem világosan kifejezendő alapokon, megújítani , ellökhetünk e magunktól ily helyzetet . És ha ellöktük, minő ragyogóbb jövendővel kecsegtethetjük magunkat ? Ha az antipathisták véleménye, vagy inkább óhajtása szerint az a fatális várnégyszög és a széles birodalom minden más erősségei valami csodálatos „afflavit Deus et dissipati sunt“féle tüneményképen rögtön összeomlanának és a birodalom tartományai és népei az őseredeti atomistikus haosba omlanának fel: következnék-e ezen phantasmagoriából, hogy mi a régi magyar korona tartományaival azonnal úgy megalakulnánk mint voltunk szent István, Nagy Lajos vagy Mátyás alatt! Ámde akkor a mi hódítási jogunkat elismerte minden nép, és senkinek eszébe sem jutott azt még gondolatban is kétségbe vonni; most azonban tiltakozik ellene minden román, minden szerb és még erősebben minden horvát, — híjába tanúskodik ellene a jádrai torony felírása, Kálmán király hódításának em-