Sürgöny, 1862. február (2. évfolyam, 26-49. szám)

1862-02-25 / 46. szám

Második évi folyam. Szerkesztő-hivatal: Baráitok­ tere 7. sz. a. földszint. Kiadó­hivatal: Barátok tere 7. sz. a. földszint. Előfizethetni Budapesten a kiadó­­hivatalban, barátok­ tere 7. szám, földszint. Vidéken bérmentes levelekben , minden posta­hivatalnál.SÜRGÖNY Előfizetési érák austriai értékben. Budapesten házhoz hordva. ft kr , ft kr Egészévre Ifi — Évnegyedre 4 50 Félévre 8 50 Egy hóra 2 —* Vidékre, naponkint postán ft kr , ft kr Egészévre 19 — Évnegyedre 5 — Félévre 10—Egy hóra 2 — hivatalos rész. A Pestről naponkint délutáni 2 órakor Bog­­dányig s onnan reggeli 6 órakor Pestre visszajáró dunagőzhajók jövő hó 1-től Pest, Buda, Uj-Pest, Ó- Buda és Szent-Endréről s viszont intézett postai levél­nyalábok szállítására is fognak használtatni, s mint­hogy a levél­nyaláboknak eddigelé Szent-Endrére na­ponként reggeli 6,­ Uj-Pestre pedig 9 órakor rendes utón eszközlött kiindittatása továbbra is,fennmarad: a fentebbi intézkedés által a Pest-Buda, Ó-Buda és Sz.­­Endre közti, valamint a Pest és Uj-Pest közötti viszonti levelezésre naponkint négy izbeni alkalom nyuttatik. Pesten, febr. 20. 1862. A cs. kir. postaigazgatóság. » ti—­ it in~w.i—mhiwimi»» MMHIVATALOS RÉSZ. 1847-ki és 1848-ki megye. Azon tisztelt államférfiunak, ki két czik­­kében oly találólag „constatirozta a helyzetet“, általunk nagyrabecsült elfogulatlansága bennün­ket egy két megjegyzésre bátorított, miknek ind­okolásával tartozunk. , Igen jelesen mondja czikkíró, hogy „alkot­mányunk nem centrális idón alapul, önállás a helyhatósági rendszer, ez a mi polgárzatunk alakja.“ — miért? mert ez felel meg nemzeti jellemünknek. Ezért fejlődött az ki nálunk tör­ténetileg, gyakorlati utód, az u­s­u­s utján, me­lyet csak utólag szabályoztak törvények. Ezen önkormányzati intézmény dicsősé­günk, és alkotmányunk palládiuma, mondhatni eszménye vola minden igazi magyar politi­kusnak. Azonban mint czikkírónk, a­ki hajdan a me­gyei élet terén is oly kitűnően működött és har­­czolt, nálunknál jobban tudja — a megye 1848.előtt sem volt hiányok és árnyoldalak nélkül. Még jóval 1848. előtt megegyezett abban a mér­sékelt s a túlzó haladási, conservativ s liberális párt, hogy reformokra van szüksége, csak azok minőségére nem egyeztek meg. A t. író második czikkéhez tett megjegyzé­sünk ez volt : „Mi nagyon jól ismerjük­­az 1848-ks törvények árnyoldalait, szinteit és hiányait. De a régi alkotmány­­formák további üdvösségére sem mernénk esküdni a municipalis szerkezet, a megyei élet legutolsó évi tör­ténetei után.“ Itt ellenmondás látszik rejteni, a dolgot fe­lületesen véve; mert azt mondhatni, hogy „hi­szen az 1861-ben létezett, megye­rendszer nem a régi, hanem az 1848-ks törvényen alapult; — azon bajok s károk tehát, miket a megyék eljárása 1861-ben előidézett, nem engednek a régi alkotmányos formákra következtetni.“ Szerintünk ellenkezőleg áll a dolog. Azon ideiglenes állapotot, melybe az 1848-ki törvény a megyéket helyezte, képtelennek tartjuk mi is. A megyei bizottmány intézménye 18­48-ki tör­vény szerint meg nem hódított az országban sem egyetlen szivet, még kevésbé egyetlen elmét. Administratív tekintetben ki nem elégítő, a kor­mányzatnak pedig akadálya. De mindazon zűrzavar alapoka, me­lyet a megyék előidéztek, nem e bizottmányi in­tézményben, nem abban keresendő, mit a 48-ks törvény reform gyanánt belevitt a megyébe, hanem abban, a­mi benne megmaradt a régi megyéből; abban , hogy poli­tikai testületnek jogait követeli; hogy minden megye egy kis országgyűlést játszik ; hogy sta­tu­tárius jogait oly széles értelemben gyakorol­ja, miszerint az országgyűlés utóbb nem lehetne egyéb, mint a megyei enunciatiók lajstromo­zója, viszhangja, szolgája. Ez volt az 1847. előtti közállapotoknak is azon rémséges árnyoldala, azon „országos“ visszaélés, mely ellen Dessewffy Aurél lángelméje az ékesszólás és éles toll re­mekeivel küzdött. Itt a baj kútfeje. A 47-ki megye, mint a 48-ki egyaránt le­­győzhetlen országiad akadály, mell­yel lehetet­len kormányozni. Egyik sem állhat fönn. Akár azt, akár ezt vegyük az ország átalakításánál alapul, reformra van szükség. Miben ? azt világosan megjelöltük. Egyébiránt azt sem kell feledni, hogy a le­folyt évben is, ámbár a megyék a 48-ki alapon működtek, de csak a 48 előtti megyei ele­mek vitték a vezérszerepet. Nem a prókátorok, honorsztorok, s községi képviselők, szóval nem azon új elemek, miket a me­gyébe a 48-ki törvény belehozott. Mind­ebből következik, hogy midőn a 48-ki megyét elítéljük, ne adjunk azon balhiedelemre okot, mintha a 48 előtti megye mellett rajongni méltó lenne. Midőn a 61 megyék fölött palctát törünk, nem csak a 48-ki, hanem a 47-ki me­gyét is összefoglaltuk, mert a 61-ki megye fattyú­­szülemény volt, két rendszer árnyoldalaival. Ez iránt tisztában kell lennünk, mert ha tán nem nagyon közel az idő, midőn (az 1848. XVI. tcz. értelmében) a megyék végleges t­ervezé­­se napirendre jövend, nem árt, ha magunkat előbb tájékozzuk, nehogy, midőn a 48-ki balfogásokat akarjuk jóvá tenni, a 47-ki bajokat éleszszü­k föl. A megyei intézmény magvában jó, sőt, ki­tűnő , de ujjáalkotandó. K. A. Becs, febr. 23. L. Örömmel kezdem mai levelemet azon hir­­rel, hogy Ő Felsége újabb kegyelmi jelt adott édes hazánknak, a magyar víz­károsul­tak számára ismét tiz­ezer forin­tot utalványozván. A Lajtkáp inneni napi események élén Pil­­lersdorf halála áll. Pillersdorf bureaucraticus pályán lett 1848-ban az első alkotmányos mi­nister. Alkotmányát vele együtt csakhamar megbuktatta a forradalom. Gyengeségét legta­lálóbban jellemzi a következő adat : 1848-ban Pillersdorf proclamálta a szabad elveket, köztük természetesen a szabad sajtót is. Néhány nappal később az első ellenzéki lap megjelent és az első ellenzéki czikknek olvasásánál az alkotmá­nyos miniszer — elájult! — A Reichsrathba Pillersdorf úr majdnem kizárólag a lipótvárosi zsidóság által választatott. Legújabban a budget­­bizottmány élén állott és az ,,D. D. Post“ kese­regve említi fel, hogy kedden lesz az első alkot­mányos ministernek temeté­s és szerdán — febr. 26-dika. Reméljük mind a mellett, hogy a gyászesemény nem fog homályt vetni az alkotmány ünnepére, legalább itt Bécsben nem, különö­sen, ha a Szt.­István-templomban csakugyan annyi gyertya fog égni, mint centralista lapjaink ígérik. Lesz-e a város is világítva, az még titok, lapjaink legalább nem szólnak róla. Társaságban hallik, hogy az illuminatió azért marad el, mert a várost csak az imént érte szerencsétlenség; sokan azonban akként magyarázzák az e tárgy körüli hallgatást, hogy a város maga magát akarja az illuminatióval meglepni. A prágai centralisták kevésbbé kedvező helyzetben van­nak , ott a német lapok sürgetik az illuminátiót, de eddigelé kevés sikerrel; helytartó úr maga ajánlotta az illuminatió elmaradását, azon érvvel, hogy jobb lesz azon pénzt a vízkárosultak javára fordítni, de a prágai centralisták ezzel egyálta­lán nincsenek megelégedve; azt mondják, hogy adakozhatnak is világíthatnak is s mindenesetre igazuk van. A szabad polgárnak elidegenithet­­len jogai közé tartozik alkotmánya évnapján vi­lágítani. A csehek azalatt máson törik fejüket. Tu­­­schin város petitiót készít, melyben az ország­­gyűlés egybehivását sürgeti. E példát a többi cseh városok alkalmasint követni fogják, mert e tüntetés már hónapok óta van jelentve. Egyéb­iránt nagyon valószínű, hogy az egész mozga­lomnak semmi sikere sem leend. A birod. ta­nácsot nagy feladatainak megoldásában a tarto­mány­­gyűlések egybehívása által félbeszakasz­olni nem lehet, annál inkább nem, mert a budget alkot­mányos rendezésének legkényesebb részlete sze­rencsésen hozatott tisztába : a financz-miniszté­­rium és a bank közt az egyezkedés megtörtént, nem ugyan egészen úgy, mint Plonor ar Ahaj­­totta, de mégis úgy, hogy az idei deficitnek leg­nagyobb része fedezve van — ha t.­­ a birod. tanács is elfogadja az egyezkedést. Vannak, kik ezen kételkednek ; én azonban nem tartozom ezen kishitű­ekhez. TÁRCZA. A mexicói franczia expeditió. (A „Jouvn. des Debats“ után). (Vége.) A föld ezen sósságának egyik legkellemetlenebb hatása abban áll, hogy a vizet kellemetlen szüve­s italra alkalmatlanná teszi. Egyébiránt ott a viz nem nagy bőségben létezik a száraz évszak alatt, melyben fogott a franczia katonaság megjelenni, s mely sok tekintet­ben előnyös az expeditióra nézve, mivel semmi sincs roszabb a katonára, mint sárban s esőben utazni, s kivált a trópusok közti vidékek nagy esőzése közt. A víznek ezen rész minőségéből következik, hogy a kato­nák italáról előre kellene gondoskodnia a hadügyi igaz­gatóságnak. Ezen igazgatóság legutóbbi hadjárataink­ban igen értelmes s nagyon tevékeny gondosságot ta­núsított a katonák egéssége iránt. Bizonyosan ezúttal sem tanúsítana kevesebb gondosságot, annál inkább, mivel ez itt kevesebb nehézséggel jár. A kávéról, mely hadjáratban a katonának egyik élelmi részletét képezi, bizonyosan nem feledkeztek meg. Szintén tekintetbe kell venni a bornak ama tartománybani hiányát. Nem mintha a szőlő nem tenyésznék a mexikói fennsíkon. A szőlő­ mivelés ott többizben sikerrel kisértetett meg, s tudva van, hogy a függetlenségi háború 1810-ben épen ezen szőlő-mivelés sikeréből eredt. Ugyanis Dolores falu lakosai szabadságot vevén maguknak, szőlőt ül­tetni s bort készitni, a madridi kormány, mely a véd­­vám-elmélethez ragaszkodván, az anya­ország szőlő­­mivelői számára akarta fönntartani Uj-Spanyolország­­nak borkészlettel ellátását, — kitépette ama szegény indiánok szőlő­tőkéit. Ez utóbbiak fölboszankodván, kitűszék a függetlenség zászlaját, lelkészük vezérlete alatt, ki kitűnő képességet tanúsított s híressé lett, Hidalgo lelkész neve alatt. Mióta Mexicó fölszabadult, a szőlő mivelés ott nem igen terjedt el. Nem csak azért, mivel semmi haladás sem létesül egy oly országban, hol szüntelen forradalmak s polgár­háborúk dühöng­nek , hanem azért is, mivel ott egy oly bennszülött szeszes ital létezik, melyet a mexikóiak emlékezetet haladó idő óta nagyon kedvelnek. A p­u­­­q­u­é­t, vagy az aloe kiforrott levét (agave mexicana) értjük. Az aloe eczélra nagyban tenyésztetik. Valószínű, hogy ezen ital, mely az európaiakra nézve semmi kellemmel sem bír, nem leend katonáinknak ínyükre. Ezért az expeditiót el kell látni francziaországi borral, vagy égett­ borral, mely azon inkább vagy kevésbé hosszú vízzel vegyíttetnék, mely több állomáshelyeken ta­lálható. Továbbá egy ilynemű hadjáratban arról is mél­­hatlanul gondoskodni kell, hogy a sereg bőven el le­gyen látva táborozási tárgyakkal, ágyneműek s kony­hai eszközökkel. Igen kevés számú fontosabb városok kivételével, ama tartomány több tekintetben, semmi segélyeszközt sem nyújt. A falusi lakosságnak nincs ágya, földön hal. Még maguknak a gazdagoknak nagy részére nézve is az olyan ágy, mint Francziaország­ban használtatik, ismeretlen fényűzés. Már az is sok, ha valakinek egy néhány hüvelyknyi vastagságú szőr derekalja van, mely deszkákra, vagy egy hosszú kar­székre terjesztetik ki. A­mi a házi eszközöket illeti, a parasztoknak alig vannak csekély számú, durva fayencéből készü­lt edényeik. A mexikói falak külseje nem rosz. Szokásban van azoknak kunyhóit évenkint kimeszelni, mi azoknak messziről bizonyos kaczér ki­nézést ad, melyet a fényes nap még inkább kiemel; de ha közelről szemléljük ezen lakásokat, fölismerjük, hogy azok vályogból épültek, s midőn oda belépünk, ott semmi bútort sem találunk,legfölebb néhány széket, s a falakon a guadalupei St. Mária Mexicó védszent­­jének tiszteletben tartott képét, néhány más szenteket ábrázoló durva rézmetszettel. Mihelyt az expeditió Pueblába, azaz Perotétől, valamint Orizabától mintegy 120 kilométrenyire érke­zett meg, a gabnatermő mezők közepette leend, a se­reg táplálására nézve óhajtható összes készletek által környeztetve, a bor kivételére.". Pueblánál a fennsík a tengeren alól 2180 métrevel sülyed le. Noha —mielőtt Mexicóba érnénk el, — még egy magas hegytetőn, a m­ó­rióin kell átmennünk, mely a Pyraenék legmaga­sabb csúcsaival egyenlő magasságban van, úgy te­kinthetjük magunkat, mint a­kik már fáradalmon túl vagyunk. Mindemellett is a távolság torony irányában mintegy 120 s a tekervényekkel együtt szinte 150 ki­­lométrenyi. Ily számítással ez 5 napi út lenne. Azon­ban egy, az ország belsejében vagy egy oly nagy vá­ros kapuinál, mint Puebla, tartózkodása által friss erőt nyert, s minden szükségesekkel ellátott sereg minden fáradság nélkül megteendi ezen utat. Itt semmit sem szólunk ama nagyszerű látványról, mely akkor tárul föl előttünk, midőn a mexicói völgy melletti hegyről leszállunk. Ezt később annak idejében tárgyalandjuk. Tóth Dénes, 46. szám — 1862. Kedd, február 25 M­u­t­a­t­v­á­n­y egy sajtó alatt levő politikai röpiratból, melynek címe: Ausztriává­­-e vagy a nélkül?*) Váljon azon hazafiak, kik a közvéleményt az el­*) E röpirat, ugyanazon szerzőtől van, ki a múlt nyáron a hasonló irányút „Et s­auratio vagy nevolutio ?“ czim alatt irá­p mint őszinte szózatot a magyar nemzethez. A röpirat két részből áll ; az első rész mint értesülünk, az országgyűlés előtt, a másik azután íratott. E mutatvány az országgyűlés előtti részből van, és a „F. N­.“-ből vétetett át. Szerk. A Rákóczy-in­duló kelet­kezéséről a „P. Lloyd“ érdekes czikket közöl, mely így hangzik : „A Rákóczy-induló bizonyos tekintetben a Marseillaise sorsában osztozik. Mindkét dallamban vad és mámorító szellem uralkodik, mely a felizgatott ke­délyekben a tetterő tüzét felgyújtja ; mindkét zeneda­rabot ugyanazon száműzési sors éri, ha a közrend kö­zegei szükségesnek tartják, a magasra fellobogó nép­szellemet az „első polgári kötelesség“ szigorúan ki­mért korlátai közé visszavezetni. De a Rákóczy-induló eredete felett is ugyanazon homály nyugszik, mely egy ideig azon harczias hymnusz környezé, mely a franczia köztársaság hadserege előtt repült a győzelmek korá­ban. Miként már nemrég említek, egy itteni szaklapban Bihari mondatik e híres nemzeti zenemű szerzőjéül. El­lenben most Brauer úr, a városi főegyház karigaz­gatója küldi be korábbi számaink egyikében már em­lített nyilatkozatát, melyet sokan különös érdekkel ol­­vasandnak, s mely bizonyító erejét illetőleg alkalmas a még e tekintetben fennálló kételyek elenyésztetésére. A szives beküldő azt állítja a biztonság azon hangján, mely alig hagy kétkedni az állítás őszintesé­gében , hogy az Eszterházy ezred egykor oly híres ze­­nekarigazgatója Schell Miklós valódi szerzője a Rá­kóczy indulónak. „Ő — mond Brauer úr — fia volt a bécsi karib­iai­ kapu színháznál működő Scholl fuvo­lásnak. — Atyám házánál, ki akkor az itteni városi színház faggottistája volt, nagyon sokszor láttam és habár még akkor igen kis fiú voltam, — élénken em­lékezem meg, mennyire csodáltatott rendkívüli szép ki­trinettjátéka a jelenvolt zenészek által.­­ Midőn 1809-ik év körül Austria I. Napoleon által szorittatva itt Magyarországban az insurectiót felhívta, akkor a toborzók éjjel nappal a hires Bihari vezetése alatti ki­tűnő czigánybandával élükön jártak az utczán, hogy a haza harcz­szomjas fiait zászlók alá hívják. Ezen to­borzási menetek alkalmával Bihari többi magyar nó­tái közt a Rákóczy­ nótáját is játszó és babái még akkor csak 9 éves fiú voltam, mégis feledhetetlen előttem azon „éljenek“ zúgása,­ melyet a Rákóczy nótája csalt ki a hevesvérű fiatalság kebléből.­­ És ezen rendkívüli siker okozta, hogy Scholl zenekarmesterünk felhíva érze magát, ezen kedvelt Rákóczy nótából indulót szerzeni és hogyan sikerült ez neki, a következmény a legfényesebben bizonyítja. Mert akármit mondjunk és bírálgassunk, a világon egy induló se fog oly sensatiot kelteni, milyet a Rákóczy induló még a nem-magyarokban is felidéz.­­ Természetesen nem az egész induló van szigorúan a Rákóczy-nótából kivéve, különösen pedig a trio nagyrészben a mester saját szerzeménye. Scholl itt főkép arra ügyelt, hogy ebben zenekarának egyik tagja, ki a posta­sípot rendkívüli virtuozitással játsza, kitüntethesse magát. Mind­e mellett azonban az emlí­tett trió az egészhez oly ügyesen van ragasztva, mikép legkevésbé sem hat kellemetlenül a zenész-hallgatóra. Én magam még igen élénken emlékszem azon napra, melyen ezen induló legelőször játszatott el nyilváno­san. De hogy is ne. Midőn a herczeg Eszterházy Miklós bőkezűsége által fényesen egyenruházott és Scholl által jól betanított, számos tagból álló ez­­redi zenekar ezen indulót először játszá, akkor betűi­­szerint véve, nem lehetett járni azon utczákon, melye­ken a zenekar végig vonult és folytonos brávó, vivát, éljen dörgött a sűrü, beláthatatlan lelkesült embertömeg közül égfelé. Ezen indulót azután Scholl karigazgató közkívánatra zongorára tette és az Bécsben Me­­chettinél ily­ezim alatt : „Kedvencz induló, melyet a cs. kir. herczeg Eszterházy gyalog sorezred számára annak karigazgatója szerzett és zongorára - kézre nemes Decret Er. tett,“ — jelent meg. — Engesser ur, az itteni conservatorium egyik tanára, bir egy ily példánynyal. E hires honi zenedarab további sorsa, mennyiszer tiltatott az el a kormány által és engedte­tett az meg, nem ide való; még csak annyit kell meg­jegyeznem, mikép Scholl később az ezredtől nyugdijat húzott (mi katonai zenekarigazgatóknál ritka eset) és folyvást Pesten lakott, mignem 1840 év elején szállá­sán guta­ütés következtében holtan találtatott. Holt­teste a Rókus-kórházba vitetett, honnan két katonai zenekar kiséretében eltemettetett.“ Joggal hiszi a be­küldő ur, hogy ezen egyszerű előadás által minden két­séget eloszlatott, mely ezen hősies induló szerzője felett uralkodott. Azonban magától értetik, hogy itt csak az indulóról van szó, de semmi esetre se a dallam­ról, melynek eredete Rákóczy idejére terjed vissza. válás zivataros pályájára unszolják, vagy oda rohanni engedik, és a felvilágosulatlan szenvedélyt hagyják tanácsot ülni oly ügyekben, melyekben egyedül a hideg értelemnek kellene szavát, emelni : adtak-e maguknak számot csak a legelső következéseiről is ily kezdemény­nek ? Azt hiszik, hogy mihelyt a megyék és k. városok az 1848-iki törvények sértetlenül fentartását kimondot­ták, az ausztriai dynastia azonnal leköszön, a hadse­reg p­b­s­­­t­o­t kér s egy „méltóztassanak gazdálkod­ni!“-val nekünk hagyja az országot? Valóban ily gyermekesnek látszik azon gondolkodás, mely az 1848-diki t. czikkek változhatlanságával táplálkozik. Mert e törvényczikkek és az ausztriai birodalom együtt meg nem állhatnak. Vagy talán azt vélik, hogy a hazánkban erősza­kos eszközökhöz nyúlni kényszerítendett birodalmi kormány a belső és külső támadás rohama között egy­szerre összedől, s birodalom, mint egy földhöz csapott cserépedény, darabokra törik ? megvallom, minél több­ször olvasom Garibaldi 1 millió olasz hősét, a­ki márt. 1-jén az ő vezérlete alatt mind Ausztria ellen fog in­dulni, — azt a 24.000 attilát, melyet Milanóban készít­­nek ; azt a sok ezer fegyvert, melyet már több hó óta csempésznek be hozzánk; azt a sok fenyegetődzést, melyet Francziaországgal intéztetnek Ausztriához, ha az olaszokat bántani meri, mind erősebb kezd lenni bennem a meggyőződés — eszembe jutván a példabe­széd is, hogy „dobbal verebet nem fognak“ — miszerint az olaszoknak borsódzik a hátuk a vár­­négyszögtől, s hogy sokkal jobban szeretnék Velenczét ijesztgetésekkel vagy pénzzel, vagy új magyar hóbor­tos véres diversio árán megszerezni, mintsem fejeket, azokon a szörnyű sziklákon betörni, hogy a sok ezer attilába nincs kit dugni, s a sok puskát ná­lunk senki sem látta, s hogy elvégre is Francziaor­­szág azért szeretné az olasz és magyar által elfog­lalva tartani Austriát, hogy a keleti kérdésben annak beleszólása nélkül gazdálkodhassék. Elvégre is közel állok a meggyőződéshez, hogy minden szenvedélyes felindulásunk daczára, a­melylyel, fájdalom, alkotmá­nyos életünk helyreállításához kezdettünk, mi mégis hamarabb fogjuk rendezni viszonyainkat Austriával, mint az olaszok az ö „unit a 11­­­­ a“-sokat, mert a mi összeköttetésünk természetes, az ő egységük pedig erőltetett ideologismus. Micsoda kilátásunk van tehát a birodalom népeit ismét véres háborúba keverni hazánkkal ? Austria most már ünnepélyesen, nyilvánosan, citás.. V.ja szavával az egész világ előtt lemondott azon r.­k­­omlójáról, hogy velünk hódított nép gyanánt bán­jék, a­mint ezt eleinte némely orrukig látó bureaukra­­ták fennen hánytorgatták; fel vagyunk szólítva, az austriai birodalom­ népeivel valósággal ezelőtt jár 3 , illetőleg 17. századdal elfogadott szövetségünket most már nem hallgatólagos, hanem világosan kifeje­zendő alapokon, megújítani , ellökhetünk e magunktól ily helyzetet . És ha ellöktük, minő ragyogóbb jöven­dővel kecsegtethetjük magunkat ? Ha az antipathisták véleménye, vagy inkább óhajtása szerint az a fatális várnégyszög és a széles birodalom minden más erősségei valami csodálatos „afflavit Deus et dissipati sunt“féle tüneményképen rögtön összeomlanának és a birodalom tartományai és népei az őseredeti atomistikus h­aosba omlanának fel: következnék-e ezen phantasmagoriából, hogy mi a régi magyar korona tartományaival azonnal úgy megala­kulnánk mint voltunk szent István, Nagy Lajos vagy Mátyás alatt! Ámde akkor a mi hódítási jogunkat elis­merte minden nép, és senkinek eszébe sem jutott azt még gondolatban is kétségbe vonni; most azonban til­takozik ellene minden román, minden szerb és még erő­sebben minden horvát, — híjába tanúskodik ellene a jádrai torony felírása, Kálmán király hódításának em-

Next