Sürgöny, 1862. április (2. évfolyam, 75-99. szám)

1862-04-02 / 76. szám

Második évi folyam. Szerkesztő-hivatal: Bar­tók-tere 7. sz. a. földszint. Kiadó hivatal: Barátok-tere 7 . sz. a földszint. Előfizethetni Budapesten a kiadó­hivatalban, barátok-tere 7. szám, földszint. Vidéken kármentes levelekben , minden posta­hivatalnál. _ mm ________ mm * SÜRGÖNY Budapesten házhoz hordva. ft kr , ft kr Egé­szévre 16 — Évnegyedre 4 — Félévre 8 — Vidékre, naponkint postán ft kr , ft kr Egészévre 16 — Évnegyedre 4 — Félévre 8 — Szerda, április 2. Előfizetési árak austriai értékben. Előfizetési fölhívás „SÜRGÖNY“ 2-dik 14 évi ápril-juniusi folyamára. Elő­fizetési ár: Vidékre postán küldve : évnegyedre 4 ft. Helyben házhoz hordva „ 4 „ A „Sürgöny“ kiadó­ hivatala. HIVATALOS RÉSZ: A cs. k. Apostoli Felsége f. évi márt. 14-röl kelt legfelsőbb határozatával, a budai, pozsonyi s kassai pénzügyi országos igazgatósági osztályok főnökeivé, s egyszersmind valóságos udvari tanácsosokká a jelen­legi hivatali vezetőket, még pedig Marcher Józse­fet Buda, Sebosulan Ferdinándot Pozson s b­r­e­i­n­­steini Curter Józsefet Kassa számára legkegyel­mesebben kinevezni méltóztatott­­ cs. k. Apostoli Felsége 1. évi márt. 21-től kelt legfelsőbb határozatával, Hajdú Lajost, a királyi tábla tanácsosát, Biharmegye főispáni helyettesévé legkegyelmesebben kinevezni méltóztatott. Ö cs. kir. Apostoli Felsége Vasitsek János, uradalmi tiszt vezetéknevének „Vasvár­i“ra változta­tását legkegyelmesebben megengedni méltóztatott. NGMHIVATALOS RÉSZ. Bécs, márt. 31. L. Velenczéből értesülünk, hogy a kanczel­­lár úr csütörtökön oda érkezvén, pénteken 0 Felségénél audientián volt, melynek végén 0 Felsége által ebédre hivatott meg. Most csak azt kell bevárni, hogy ezen tényekből mit fognak kimagyarázni azon lapok és levelezések, melyek­nél, úgy látszik, megrögzött eszme, hogy egye­nes után csak azon ministerek juthatnak a csá­szárhoz, kik a birod. tanácsnak kilencz karszé­keiben szoktak megjelenni s ennélfogva a ma­gyar kanczellár csak tekervényes után vagy legalább is Münchenen, Insbruckon és Velen­­c­én keresztül­­terülhet fölséges királyának színe elé. Még kiváncsiabbak vagyunk azonban arra, hogy ugyanezen bölcsek mit fognak abból ki­betűzni, hogy Ő Felsége és a kanczellár úr ugyanaz­nap — csütörtökön — fognak Bécsbe visszaérkezni. Ha a „Kölnische Zig“ és az „Indépendance“ akként folytatják bécsi levelezé­seiket, mint az utóbbi napokban kezdettek, bi­zonyosan érdekesnél érdekesebb históriákat fo­gunk olvashatni. A birodalmi tanács alsóházának ma ülése volt­­ a bevezető ügyek elintézése után a jobb­oldaliak szerencsésen el is hagyták azt ismét, és pedig a­nélkül, hogy az elnök úr újra megkísér­tette volna, őket, miként ezt az utóbbi ülésben téve, a házi rendszabályok 12 dik czikkével szé­keikre visszavarázsolni. A czik­k ugyanis, mely­nek az elnök ur oly bűvös erőt tulajdonított, azt mondja, hogy a követek kötelesek a ház munká­lataiban részt venni s ebből Hern tudor ur kö­vetkeztére, hogy a jobboldaliaknak nem szabad a termet elhagyniok. Az intés a csetieken és len­gyeleken legkevesebbet sem fogott, sőt a mai ülésben azon hír sem valósult, mely szerint a jobb­oldaliak válaszolni szándékoznának. Azon­ban meglehet, hogy a dolog még valamikép sző­nyegre kerül, mert a „Fremdenblatt“, mely újabb idő óta félhivatalos színt öltött, azzal fe­nyegeti a cseheket és lengyeleket, hogy mandá­tumuk megszűntnek fog nyilváníttatni és pedig nemcsak a birodalmi tanácsra, hanem még az országgyűlésekre nézve is. E badar beszéd ter­mészetesen nem nyugtalanít senkit, mert ha a kormány vagy a birodalmi tanács a jobbolda­liakat a követek házából ki akarná rekeszteni, pótoltatni is kellene őket vagy az országgyűlé­sek vagy közvetlen választások útján, ehhez pe­dig mindenekelőtt idő kell és ez a pénzügyek tár­gyalását legalább is néhány héttel késleltetné, mit a fin­ancz­ minis­zt úr alig is hagyhatna jóvá. Az utóbbi napokban arról volt szó, hogy a német autonomisták (felső-austriaiak és stájer­­honiak) sem akarnak a budget-tárgyalásba bele­ereszkedni. A birod.­tanács alsóházának mai ülésében e hit megc­áfoltatott. A napi­renden ugyanis a bányavám megszüntetését illető tör­vény állt. E törvényjavaslatnak czimében mon­datik, hogy az egész birodalomra nézve érvé­nyes. Rechbauer úr, az autonomisták egyik feje, ezen tétel ellen kikelt, mondva, hogy az ő pártja kész ugyan ezen gyülekezetben is gyakorolni a teljes birod. tanácsnak j­­ait, de csak azon tar­tományokra nézve, melyek a házban képviselvék s nem azokra nézve is, melyek benne képviselve nincsenek. Az államminiszer úr erre kijelenti, hogy a törvénynek közzététele csak azon tarto­mányokban fog a birod. tanács beleegyezésének megemlítésével történni, melyek a házban képvi­selve vannak; a többi tartományokban a törvény a rendelvény útján fog kibocsáttatni. Ezen nyi­latkozatra a gyülekezet lelkiismerete megnyugo­dott és a többség a kérdéses tételt vetkugyan jóváhagyó A nevezetes mozzanata e jelenetnek, mint mondom, az, hogy az autonomisták újra kinyilatkoztaták készségüket, a birodalmi pénz­ügyekkel foglalkozni. Másrészt ellenben úgy látszik, hogy a ru­­then parasztok kezdenek makranczoskodni. A mai gyűlésben a jámborok következetesen sza­vaztak vezérük, Litwinovitz püspök ellen, mivel ez ki nem bírta verni fejükből, hogy a bánya­­vám m°gszüntetése alatt valami adó­felebbezés lappang. Hírlik, hogy a pór­követek az adó­­felebbezést illető törvények tárgyalásában a jobb­oldaliak példáját akarják követni. Azt mondják, hogy ők bizony napjában tíz forintért sem hagy­ják fejüket beverni. A pórköveteknél csakugyan komoly veszélylyel jár küldőiknek elégedetlen­sége. Tavai beszélték a gácshoni lapok, hogy a parasztok egyik országgyűlési követükre ötven botot vágattak, mert mind azt számukra ki nem­­ eszközölte a császárnál, mit neki meghagytak volt. Az ilyen szigorú kezelése az adott instruc­­tionak, politikailag műveltebb embernek is vajmi roszul esnék! I­ N­TARCZA Értesítés a kisd­edóvás ügyében. Az országos magyar kisdedóvás ügye körül leg­újabb időben jelentkező örvendetes lendület folytán hozzám — mint a kisdedóvó-intézeteket Magyarország­ban terjesztő egyesület óvónevelőket képző intézetének igazgatójához — főbb oldalról a következő kérdésekre összevonható tudakozások érkeztek : 1. A kisdedóvásnak valódi czélja miben áll? 2. Mik eszközei? 3. Mibe kerül egy óvodának felszerelése és fen­­tartása. 4. Van e az igazgatásom alatti képezdében kész egyén s ha nincs, mi lenne tanácsom ? Nem késtem ugyan e kérdésekre az illetőknek magánúton tüstént felelni, de a meglepő sikertől, mit feleletem minden része átalában is, főleg azonban Hor­ner István orvostudor ur apostoli buzgósága folytán a gyöngyösi jeles emberbarátok körében okozott, indít­tatva, kedves kötelességemnek tartom feleletemet nyil­vános uton is közleni, hogy az óvoda-alapító, vagy felújító egyéb tisztelt testületek is tájékozhassák ma­gukat. A kisdedóvás ügye — mint minden az ég alatt — folytonos változásnak, tökélyesbb­lésnek van alá­vetve , a­mint hogy a nyugati tartományokban tett is nagy előhaladást. Nálunk azonban a közelebb lefolyt 13 év nem volt kedvező ezen ügyre sem, visszaesett ez, a­helyett, hogy előre ment volna; az óvodák eredeti rendelteté­sükből többnyire kitértek, elemi iskola jellemét öltvén magukra, egyebek közt azon okból, hogy népünk, a nevelés tulajdonképeni mibenlétének megismerésére elég időt nem fordíthatván, a puszta megóvásnál kéz­zelfoghatóbb sikert csak a tanításban, illetőleg tudás­ban lát; másrészről az óvók a silány fizetés miatt nem ritkán külön díjért tanítani, vagy egyéb nyegleségre, mondhatni, szemfényvesztésre mintegy kényteleníttet­­tek is ; hozzájárult a felállított óvodák ideiglenessége, kisér­letezése, az óvók állásának ingatagsága, mi miatt már utóbb jóravaló egyén nagy ritkán s csak szükség­ből adta magát e pályára s ekkor is kellő kiképezteté­­sével annyival kevesebbet gondolt, mert kitartásra pénze hiányzott s az első idegen szerencse mosolyával ez ügynek hátat fordított. Ily körülmény közt az egyfelől szép terjedésnek indult óvodák sorából másfe­lől soknak le kellett tűnnie; innen van, hogy 1828. óta, midőn az első Budán nyittatott, csak 90-re bírt emel­kedni az óvodák száma oly országban, hol 3000-nél többre van szükség. Szóval, az idő még eddig épen úgy nem volt al­kalmas a valódi kisdedóvárhoz nálunk, valamint maga a nevelők apja, Pestalozzi is, az elemi tanításhoz fo­gott s a kisdedek nevelését ismét csak az anyák lel­kére kötötte, noha pedig ő hirdette azon elvet leghan­­gosabban, hogy „az érzékek megnyíltával a rendszeres köznevelést azonnal kezdeni kell". Igen, mert egy­részről hazájának az ő korabeli népe amaz elvnek el­fogadására még a szükség által sarkalva épen nem volt, másrészről Pestalozzi minden idegen gyámolitás vagy alapítvány nélkül is kizárólag a szegény gyer­me­­kek nevelésére vállalkozott, pedig vagyoni erejét felül­múlta ; ez okból kénytelenült nagyobbacska gyerme­keket felfogadni, kiknek fejlő erejével s munkásságá­val vélte példánygazdasági vállalatában a nevelésdijt némileg leszolgáltathatni. így történt, hogy eredeti czéljától eltért intézetének népessége csak is 8—12 éves gyermekekből állt s világhírű rend- és módszerét ezek tanítására alkalmazta. Azonban megérte azt, hogy a Schweiczben még akkor lábra nem kaphatott kisde­ióvást az angol, skót, frank és német gyárak munkásai, mint csupán a szü­lök munkaképesítése végett szükséges intézményt, ön­ként meggyökerezteték, mások pedig az ő neve­lési nézeteinek elfogadása által azt kiegésziték; sőt találkozott utóbb magyar urhölgy, a lángbuzgalmú gyermektelen közanya, Brunszvik Teréz grófné, ki an­nak személyével, magas nevelési eszméjével, czéljával, oktatási rend­ és módszerével 1808-ban Yverdunban töltött 6 hét alatt megbarátkozván, miután meleg szi­vének egész hevével felkiálta, mondván : „Ezen eszmét létesitnem kell minden áron !“ — itt szerzett fogalmat később gyűjtött skóthoni tapasztalataival párosítván, 1828-ban az egész birodalomban az első kisdedóvó-in­­tézetet Budán létesítette. Az eszmét felkarolták az em­berbarátok, köztök Szentkirályi Móricz, ki pest megyei főjegyző korában egy óvodát személyesen is vezetett, továbbá Benyovszky Péter, Glosius Dániel, Kacsko­­vics Lajos és Simon Florent urak közremunkálásának sikerült a kisdedóvó intézetek terjesztésére 1836-ban oly országos testületet alakítni, mely hazánk egyházi és világi nagyjaiból s több emberbarátból álló alapító tagjainak élén V­ik Ferdinánd koronás magyar király ő felségét tiszteli, s melynek első elnöke (az egyesület I példány- és képzőintézetének Tolnán házat ajándékozó 8­4000 pengő­ttot alapitó) Festetics Leó gróf volt, mai elnöke pedig Ürményi József O­­ga ; alelnöke Simon Florenz ur ; első titkára Kacskovics L. utóbbi és mai pedig Stuller Ferencz ur; a terjesztés ügyével s az in­tézet igazgatásával Wargha István bízatott meg, ki­nek helyét 1844 ben Ney Ferencz, jelenlegi főreálta­­nodai igazgató ur foglalta el; e két tudós buzgóságá­­nak a kedvező időből sok jeleivel birunk, de a beállt nemzeti zsibbadtság szomorú korszakában a legna­gyobb érdemnek szükségesképen az intézet fönntart­­hatására kellő szorítkoznia. Első feladatunk most az országos kisdedóvási in­tézményt hibás kinövéseitől megtisztitni, eredeti tisz­taságára visszavezetni s innen kiindulva azt tovább fejteni. Mindenekelőtt hasonlithatlanul magasb és tágabb fogalmú névvel nevezendő ezen intézmény, mint a kis­dedóvás és óvoda, mely elnevezések sokat azon téve­désbe hoztak eddig, hogy a kisdedet a testi-lelki ve­szélytől egy képzetlen, olcsó éh­es nő is megóvhatja, minthogy az óvodának szó szerint csak­is veszély elől elvonó véd-vagy menhelyül kell tekintetnie, vagy csak azért kell férfitanítóval elláttatnia, hogy aztán másik szélsőségként az elemi tanítás körébe átcsapongjon, sőt áttérjen . — innen, a fönnebb érintett okokon kí­vül, a neki vált tudományos készültségű­ s az i­gy szent­ségétől ihletett egyének ritkasága, innen az intézmény elfajulása, sülyedése, lenézettsége! Itt az ideje, hogy ezen ügy is valahára forduló­pontra jusson. A szűk fogalom s csekély feltevést en­gedő kisdedóvás helyébe kell állítanunk az alapneve­­lészetet, az általános köznevelészetnek alapfokát s az óvót valóságos alapnevelővé kell képeznünk, hogy az óváson felül és mellett a házi nevelés javítására is jó módjával sikeresen hathasson, sőt azt pótolhassa, He­lyettesíthesse, mint eredetileg is ez az intézmény elmé­letében megállapítva s csak szószerint, mint czél ki­mondva nem volt. Ezek előrebocsátása után a feltett kérdésekre kö­vetkező feleletet van szerencsém adhatni : I. Az óvodának általában czélja: a család élet terheinek enyhítése mellett, a három fokra osztható köznevelés mind a négy ágában (t. i. testi, szellemi, er­kölcsi és szépérzelmi ágában, mely két utóbbi a két előbbinek hatásából ered) a közép és felső foknak alapjául szolgálni, jellemképzést alapitni; részletes pe­dig a két éves korában felvett kisdedet hat éves ko­ráig a kártételtől eltartóztatni, testi lelki veszélytől megóvni, önuralomra képesíteni s e végett folyvást fog­lalkoztatni, rendre, tisztaságra, Hiedelemre szoktatni, az Isten, szülők és embertársak szeretetének megérdem­­lésére, tehát az igazságosságra törekvőkké tenni, he­lyes gondolkozásra s tiszta, szabatos kifejezésre kapat­­ni, hasznos ismeretek s a valódi jónak érzékeltetőleg rendszeres közlése által a külvilágba avatni, honszere­lemre gyulasztani és sikeres tanodázásra előkészíteni. II. Az óvo­da czéljának eszközei: a) az épület, b) a szerelvény, c) a rend­ és módszer, d) a nevelő és sze­mélyzete, e) a közbenjáró szülői bizottmány. a) Az épület. Szükséges, hogy a ház, melybe az intézet telepittetik, koc­ik által kevesbbé járt utczában választassák, tágas udvarral birjon, mely különféle gyümölcsfákkal és bokrokkal beültetendő, a­ fi"a begye­­pesitendő, Vr, virággal s hasznos növénynyel néhány példányban beültetendő, 3/6-ba pedig testedző készüle­tekkel ellátandó sima hely legy­en. Külön kert jobb, ha nincs, mert a nevelőt igen elvonhatná. A szüntelen tisztán tartandó udvarból kő, kövecs és egyéb veszélyt okozható tárgy gondosan eltakarítandó. Az intézet bel­­helyiségeibe vezet egy előszoba vagy zárt folyosó, vé­gében egy ajtóval ellátva, mely apró s kétfelé különí­tett sírszékeket zárjon. Ezen előszobából nyiljék a 16—20 □ ölnyi játék terem, emekből végre a 20—24 □ ölnyi társalgó­ terem. A nevelő- és segélyszemélyzet lakása okvetlen az intézeti épületben legyen, még pe­dig, ha lehet, egy dajkaidénak alkalmas nagy terem­mel ellátva. Ha ily ház, melyben a község első intézete megnyittatik, a város közép táján lehet, annál jobb, hogy az intelligentiának az intézet felhasználásáb­an al­kalma legyen, jó példával másokat maga után vonni. Idegeneknek az ily házban lakni czélellenes. b) A szerelvény. A szerelvény áll 1-ször a test­edzéshez tartozó ugrató, körfuttató, kör-, sár- és röp­­kinta, feklétra, frigydorong és korzóból, csörgőkéreg­ből, homokmérő­s alakító faedényekből stb. az udvar­ban ; 2-szor a felruhák felaggatására és az uzsonnák eltevésére szolgáló fiókos fogasokból, jó ivóvízzel és vastag üvegből való kis poharakkal együtt, a kü­lszo­­bában vagy zárt folyóson ; 3 szor farmelléki lóczákból vagy is padokbó­l és okszerű játékszerekből, palatáblák­ból a játékszobában ; 4 szer a három korosztályba so­rozható kisdedek magasságához alkalmazott s három színnel különített deszka-székecskékből, az élet minden ügyeit ábrázoló szemléleti oktatás képeiből, térképek­ 76. szám — 1862. Lapszemle. A „Vaterland“ az országos bankok fölállításá­ról így ír : „A nemzeti bank szabadalma megújításának tár­gyalása már az egész nép érdekét kezdi fölébreszteni. És semmi sem is természetesebb, mivel a nép jó- és bal-léte e kérdésnél tán inkább érdekeltetik, mint minden más politikai és szervezési kérdésnél. Az osztrák n­emzeti banknak közel 13 évig tartó nem­­fizethetési állapota könnyen fölvilágosíthatja, hogy az ez elviselhetlen állapot szabadalmas meghosz­­szabbítása iránti vágy igen méltányos. Ellenben a méltányos férfiak által már régen szerzett meggyőző­dés mindig élénkebben nyomul a tömegekbe, hogy ide­je volna, a tartományi- vagy országbankok fölállításá­nak kérdését megpendíteni, hogy igy — ha a vágyra várt 1866. dec. 31-re elkövetkezend — minden alap megnyeressék arra nézve, hogy az osztrák állambank a­­­s­ó-a­ustriai országbankká alakíttassák át, mely mellett a prágai, brü­ni, lembergi, buda­pesti, sze­­beni, temesvári, trieszti, velenczei, gráczi, linczi és insbrucki bankok is mint egyenjogúsított testvérek fönn­állhassanak. Ha azon kérdés állittatik előnkbe, vájjon általá­ban lehetséges­­ ország­bankokat fölállítani, a­nélkü­l, hogy a pénzviszonyok megzavartassanak, minden kö­rülmény szigorú megfontolása után határozottan i­g­e­n­­nel kell felelnünk. Mellőzvén, hogy Németország, Anglia­ és Skót­ország e lehetőséghez már gyakorlati példát mutatnak, a kérdést egyszerűen csak elméletileg és telje­sen alanyilag tárgyaljuk. Mint tudva van, a bankok főüzlet ágazataik után következőkre oszolnak : a) Escomptbankok-, b) Forgatmányos bankok-, c) Letétbankok-, d) Lombardbankok , e) Jelzálogbankok-, és f) Jegybankokra. Nem szükség azt bizonyítanunk, hogy minden Országbank­ a tör­vénye a korlátok köz.Ott UIK­Ol USCOlUpLj forgatmányos-, letét-, lombard-, jelzálogbank fönáll­­hat, miután már a nagyobb takarékpénztári intéze­tek ily üzletekről gondoskodnak. Az egyetlen nehézség azon kérdés megoldásában áll, hogy az országbankok szintén mint jegybankok is működhetnek e ? Tétováznak nevezetesen azoknak a jegykiadásrai esetleges fölhatalmazása iránt, mivel azt gondolják, hogy a pénzvásár számtalan különféle pénz­jegyekkel lenne elhalmozva és mivel alig tartják lehet­ségesnek, a tizenkét országbank által kibocsátandó és illetőleg megalapítandó jegyek fölött őrködni. Mi azonban azt hiszszük, hogy mindenesetre lehet módot találni, mely e pontot illetőleg szintén teljes biztosíté­kot nyújt. Nevezetesen egy birodalmi törvény által legel­­sőbben a forgalomba teendő bankjegyek teljes össze­ge és pedig három évi turnussal lenne meghatáro­zandó és a birodalmi tanács által egyetértőleg az államtanácscsal és pénzügyministériummal kieszközöl­tetnék, hogy ez összegből mennyi lenne az egyes országbankokra osztandó. E felosztásnál természete­sen legközelebb az illető közigazgatási terület adó­kötelezettsége, hol az országbank fölállíttatnék , azután a nagyobb vagy csekélyebb kereskedelmi forgalom lenne szem előtt tartandó, Így például vegyük, ha a forgalomba teendő bankjegyek egész összege 400 millióra határoztatnék és ebből a bécsi bankra 100 millió (a székváros és Alsó-Austria kereskedelmi forgalmára), a prágai bank­ra 35 millió (Csehország részére), a brlinni bankra 20 millió (Meránia és Slézia részére), a lembergi bank­ra 30 millió (kelet- és nyugat Galliczia és Bukovina részére), a budapesti bankra 40 millió (Magyarország részére), a szebeni bankra 20 millió (Erdély részére), a temesvárira 30 millió (a Bánát és katonai határőrvi­dék részére), a triesztire 40 millió (a partvidék, Krajna és Dalmatia részére), a velenczeire 25 millió (Velencze részére), a gráczira 25 millió (Steier és Karinthia ré­szére), a linczire 15 millió (Felső Austria és Salzburg részére), az innsbruckira 20 millió (Tirol és Voral­­berg részére) összesen a fentebbi 400 millióra osztatnék. Az országbankok, melyek elvileg minden kölcsön­­üzletet megtartanának az állammal és tevékenységü­ket főleg az encompt-, előlegezési-, jelzálog- és letéte­­ményüzletre korlátoznák, közvetlen az ország kép­viseletének ellenőrsége alá lennének helye­­zendők és az ércz-fedezésnek aránya úgy lenne a bank­jegyforgalomhoz, mint 1:3 határozva. A­mi a kibocsá­tandó bankjegyeket illeti, ezek kizárólag minden or­szágbank részére az államnyomdában készülnének és pedig egy és ugyanazon jelleggel minden koronaor­szágnak, úgy hogy csak a rányomandó ország czimere és a bankigazgató eredeti aláírása képezné a külső kü­lönbséget. A jegyek három osztályban lennének kibo­­csátandók, 10, 100 és 1000 forintosok és ezeknek ki­adása fölött az államnyomda részéről az egyes ország­bankoknak, egy Bécsben fölállítandó (a pénzü­gymi­­nisteriuma egy tagja, egy állam- és egy birodalmi ta­nácsból álló) bizottmány a legszigorúbban őrködnék. Minden országbank üzlet kimutatását az érezpénz és a bankjegyforgalom kimutatásával együtt havonként köz­zé tenné.“ A „M. O.“ a magyar általános biztosító társaság működéséről így ír : „Az első magyar általános biztosí­tó társaság négy évi üzletének egybehasonlítása, illetőleg a múlt évi üz­letnek kimutatása, a hazai intézet barátait örömmel tölti el. Nincs hazánknak egyetlen egy kereskedelmi vál­lalata, mely iránt a közönség a részvét teljesb mérté-­kével tornált volna, mint a hazai biztosító intézet iránt, és nincs a continensnek egyetlen egy biztosító intézete, mely rövid 4 évkör alatt nagyobb ü­zletterjedést, na­gyobb emelkedést mutathatott volna fel.“ (A „M. O.“ közli itt a biztosító társaság négy évi üzletének eredményét, melyet mi már minap adtunk s arról következőleg folytatja.) A m. évben az összes díjbevétel már 3,721,785 ft 65 kr volt, s mig a megtérített kárösszeg 2,404,622 ft 87 krt tett, a függő koczkázatok fedezésére díjtartalé­kul 2,188,761 ft 27 kr. tartatott vissza s a tartaléktőke 197,234 ft 93 krra emelkedett. Ily eredmény, illetőleg ily tartalék mellett aztán igazolva van a közönség bizodalma, melylyel a hazai társulathoz fordul. És csakis e részvét képesíthette a társaságot,hogy a múlt rendkívül vészterhes évben, midőn a félévi szá­razság alatt városok, népes községek, nagy gyártele­

Next