Sürgöny, 1862. október (2. évfolyam, 225-251. szám)

1862-10-25 / 246. szám

Második évi folyam. 246 szám 1* *— 1862. Hierkelini-hivatal: Uri-utoza Libasinszky-ház. kiadó hivatal: Bárótok tere 7. sz. a. földszint. Előfizethetni Budapesten a kiadó­­hivatalban, bárótok­ tere 7. szám. földszint. Vidéken bérmentes levelekben , minden posta-hivatalnál.SÜRGÖNY Előfizetési árak austriai értékben. Budapesten házhoz hordva.­­ V­idékre, naponkint postáz ft kr ft ke ft kr f , Egászévre 16 — Évnegyedre 4 — Igéssévre 16— É­vnegyedre 4 — Pálávre 6 —­­ Pálávre 6 —­­ HIVATALOS RÉSZ. Ö és kir. Apostoli Felsége f. évi mindszenthe 7 én kelt legfelsőbb elhatározásával, a Zaránd , Közép-Szol­­nok és Krasznavármegyékben, egy Kővárvidékén ren­delkezés alá jutott közigazgatási és vegyes járási hi­vatali tisztviselők és szolgák kedvezményes időszakát még hat hónappal, azaz jövő 1863 ik évi böjtmás hó végéig legkegyelmesebben meghosszabbitani méltózta­­tott. Az e tekintetben szükséges pénztári intézkedések megtétettek. Stark József pécsi gombkötőmester vezetékne­vének „Ercsi“ re leendő átváltoztatása legfelsőbb helyen kegyelmesen megengedtetett. Faszl József szegedi gombkötőmester vezeték­nevének „H­o­r­d­ó­s­i“-ra leendő átváltoztatása legke­­gyelmesebben megengedtetett. A kassai cs. k. országos pénzügyi igazgatóság osztálya K­r­a­u­s­s Béla ideiglenes pénzügyi fogalmazót egy megüresedett harmadik osztálya ideiglenes pénz­ügyi fogalmazói állomásra áttétel útján kinevezte. A Békésme­ryében újólag kiütött keleti marha­vész alkalmából Szarvas városában f. hó 19-ére eső or­szágos vásár megtartása betiltatott. A Gácsországban uralgó keleti marhavész alkal­mából a sárosmegyei Szvidnik és Zboró helységekben f. hó 27 én és illetőleg 28 án tartandó országos vásár betiltatott. NEMHIVATALOS RÉSZ. Tájékozás. Ma ismét új olasz re­mények napja van. A dolgok még­sem állnak oly roszul, mond az olasz sajtó, mint Thou­­venel leléptekor állni látszottak. E remények a császár­nak Thouvenelhez intézett levele nyomán keltek ki is­mét. Az olasz sajtó úgy okoskodik, hogy ha a franczia politika Olaszországban nem változott, ennélfogva mi­helyt a Drouyn de Lanys által teendő új javaslat Ró­­mában el nem fogadtatik, a franczia katonaságnak el kell vonulnia s a római népre bízni, hogy a maga kor­mányáról rendelkezzék. Az „Ind. beige“ egy pár leve­lezője is osztja e nézetet, s egy épen annyira megy, hogy az örök város odahagyatásának idejét is jövő ta­vaszra határozza meg. A franczia kabinet magatartásából azonban ek­­korig bizton csak annyi tűnik ki, hogy nem akar Olaszország iránt határozottan ellenségesnek feltűnni. Mutatja ezt az is, hogy a brüsseli követi állomásra nem Montessay, mint az olasz ügy ellenei várták, ha­nem Malaret neveztetett ki; valamint továbbá az is, hogy Bourqueney rendkívüli küldetéséről Rómába, hol a Latour d’Auvergne által kifejtendő javaslatok­nak útját kellendett előkészítnie, szintén lemondtak. Másrészt azonban az egész helyzet ellentmond azon fel­fogásnak, mintha a franczia politika válság elé akarná Rómában a dolgokat hajtani. Czélja a kibékítés, mint kijelenté, s ez érdekben most mind Tarinban mind Ró­mában új erőfeszítésekre készül, mit a „France“ mai táv­­sürgönye is mutat. Mit tenne a franczia kormány azután, ha most ismét vagy épen egyszerre mindkét helyről non possumus­sal felelnének, ezt előre akarni mondani, nagyon koc­káztatott dolog volna. Egyelőre azonban úgy látszik, hogy Ratazzi ko­molyan akar e kibékítési politikához segédkezet nyúj­tani. Nov. 15-kén a parlament elé fog lépni, s kifej­­tendi ez előtt azon erőfeszítéseket, miket a római kérdés megoldása ügyében tett, s azon akadályokat, mikre talált; egyszersmind pedig fölhívacolja a parla­mentet, hogy az eddigi politikájában megmaradjon, a­nélkül, hogy a türelmetlenségig ragadtatná magát, vagy pedig elcsüggedne. Így szólva , látszólag a parlament elhatározására bízná a jövő politika meg­állapítását; egy b­riai tudósító azonban biztosít, misze­rint semmi kedve sincs a visszalépésre s valószínűnek tartja, hogy a kamrát, ha nem fogadja el az ajánlott politikát, fel fogja oszlatni. Az, hogy Durando meg­tartja tárczáját, bizonyságául látszik szolgálni, hogy a miniszérium a követekhez intézett közjegyzékben sej­tetett erélyesebb politikája komolyan el van határozva. A dán német viszály ügyében, melyről már jó ideje nem volt szó, nevezetes mozzanat adta ma­gát elő. Anglia külügyministere, kiről Cavour azt mondá, hogy a legszabadelvűbb minister Európá­ban, végre azon meggyőződésre jött, hogy Dánia az 1851 - 52 ben Németország irányában vállalt kö­telezettségeket nem teljesítette, s ennélfogva a jelen szerződés­ellenes és törvénytelen állapot megszünte­tése végett ajánlja az őszalkotmány eltörlését, a tökéletes nyelvi önállóságot egyház, iskola és hiva­talban Schleswig számára ; átruházását a pénz s bud­­getügyeknek a kopenhágai birodalmi tanácstól a Schleswig - holsteini rendekre. Lord Russel ezen ajánlatokat nem csak Kopenhágában téteté, ha­nem egyszersmind a többi hatalmakkal is közlé. A kopenhágai kabinet sietett ugyan kijelenteni, hogy ez ajánlatokat el nem fogadja,­­ hozzátevén, hogy azokat soha egy dán kabinet sem fogadhatja el; azonban, ha a hatalmak azokat elfogadnák, talán még­is akadna dán kabinet, mely lehetségesnek tartaná az elfogadást, ha csak még ez maga is meg nem gondol­ná magát. Lapszemle. A „Pesti Napló“ tegnapi szám­a egy köztisz­teletben álló hazafi által, ki a nemrég lefolyt idők alkotmányos küzdelmeiben a zászlóvivők közé tartozott és a ki a legközelebb múlt ország­gyűlésnek is egyik legkitűnőbb tagja volt, — ugyanezen lap szerkesztőjéhez intézett levelet közöl. A névtelen szerző, — levele elején — az úgynevezett programra- csinálás ellen nyilat­kozik. Valamint nem lehet mától holnapig al­kotmányt csinálni — mondja tovább — épen oly kevéssé rendeztethetnek a zilált alkotmány­viszonyok programmok által. Szerző elism­eri annak valóságát, mikép a feszült viszony, mely­ben a nyilvános hatalom irányában állni kény­szerülünk, minden szellemi és anyagi vonatko­zásokra nézve ártalmas. Ezután így folytatja: „És mind igaz ! Igaz az is, miként a mindkét részről bekövetke­zett csalódások higgadtabbra hangolták a kedélyeket, s ma már nyugodtabban elmélkedünk azon módok és feltételekről, melyek által megzavart közéletünket ren­dezni, és az alkotmányos factorokat törvényes alapo­kon azon öszhangzásba hozni lehessen, mely nélkül or­szágok, népek, nemzetek csak tenghetnek, de soha fel nem üdülhetnek, annál kevésbé virágozhatnak , —­egyesek, családok és községek pedig inkább csak tér­beit és átkát, mint előnyeit és áldását érzik a társa­dalmi életnek. Ez ismét igaz­­ — de daczára ezen igazságok­nak, erősen ragaszkodom abbeli nézetemhez, miként e bajok orvoslását egyesek programmjan­ még sem esz­közölhetik, hanem az igaz gyógyszert csak azok nyújt­hatják, kiket hazánk törvényei szerint a megoldás tiszte és kötelessége kizárólag illet, ezek pedig : Az uralkodó és a nemzet, mely országgyűlé­­sileg nyilatkozik . Midőn az 1849-iki szerencsétlen események után az akkori kormány, — nem figyelve a múltnak szent hagyományaira, százados szerződésekre és alaptörvé­nyekre — kizárólag hatalmára támaszkodott, és a bi­rodalomnak újbóli alakítását kénye szerint merte meg­kísérteni, akkor a legyőzött magyar nemzetnek telje­sen igaza volt törvényes jogaira hivatkozni, és ezeket a magyar király legitim jogaival szoros kapcsolatban elsorolva, kijelölni azon alapokat, melyeken egyedül és kizárólag lehetséges Magyarországnak megbomlott alkotmányos szervezetét és az összes birodalom irá­nyában megszakgatott viszonyait törvényesen újból rendezni, sőt a körülmények igényeihez képest, a­meny­nyiben szükséges, még módosítni is. Ma már, midőn ama kísérlet teljesen hajótörést szenvedett, és az uralkodó azon meggyőződését nyilvá­nította, hogy az alkotmányosságot nemcsak Magyar­­országon — hol az ezeréves — ismeri el, de szüksé­gesnek tartja azt többi örökös tartományaira is az ot­tani viszonyokhoz képest alkalmazni, s ezen szándékát egyedül attól föltételezi, hogy Magyarországnak és a magyar koronához tartozó társ-országoknak viszonyai a birodalom többi országainak ezen változott állapotá­val olyan öszhangzásba hozassanak, mely a pragma­­tica sanctio értelme szerinti egy­ességet jövőre is biz­tosítja. Ily helyzetben az uralkodónak ilyképen nyilvá­nult szándéka irányában egy lépéssel tovább kellett mennünk, és egyenesen azon tényezők és személyek felé kell fordulnunk, kiket a fent irt nagy feladásnak megoldása megillet, és a kik e megoldásra szükséges törvényszerű hatalomnál bírnak is. 1860-ikban lelkes hazafiak megkísértették ezt; kísérletük legtisztább szándéka , de mégis tévesz­tett volt. Nem csoda ! — azon nagy, úgyszólván teljes vesz­teségek után, am­elyeket hazánk szenvedett, azon hitben éltek az oktoberi diploma kieszköszlői, hogy ha csak nemzetiségünket megmenthetik, és belü­gyeink autonóm vezetését visszanyerhetik, egyelőre ki lesz elégítve a — legdrágább kincseinek birtokába visszahelyezett — nemzet; én legalább azt hiszem, hogy ezen remény­ben léptek a rehabilitált megyék és a 48 ki alapokon választott országyűlés elé. Csalódtak­­ — legjobb szándékuknak teljes mél-* tánylása mellett mondom ezt — csalódtak ! — Hibájok, mely hazafias fáradozásaiknak sikerét a priori már compromittálta, az volt, hogy mindent csak úgy ado­mányoztak (actrogáltak) — s e szerint jog és köteles­ség helyébe kegyelem és ígéreteket nyújtottak, mit a nemzet képviselői, kiknek a nemzet jogait érvényesitni s e végett a kormány kötelességeit is constatkrozni volt feladásuk — igy el nem fogadhattak. Hibájuk hasonló eredményű azokéhoz, kik alkot­mányok készítésére vállalkoznak, vagy a feldúlt közé­letet programmokkal reményük rendes vágásba visz­­szavezethetni. Már­pedig, valamint alkotmányt készíteni és programmokkal a helyzet nehézségeit legyőzni lehetet­len : úgy adományozás (octrogiozás) által egy, már al­kotmányos életet élt nemzetet kialégitni nem lehetett, nem is fog lehetni soha. Magyarországnak ezeréves, vele együtt fejlődött TÁRCZA. * Ki angol önkényt­esek*) Tíl Angliának csodálatos betegsége van, mely nem veszélyes ugyan, azonban valahányszor a paroxis­­mus r­­ő, Anglia vért veszt, azaz elszegényül, s e kö­vetkezményt a szomszédok is megérzik. A betegség különböző jelenségek által hirdeti közele­­sét. A beteg nyugtalankodik, haragos lesz, elégül­tlen magával és másokkal, végre lázba esik. Agyában született rémképeket létezőknek tekinti, s az öt környező barátait halálos ellenségnek tartja, ki élete ellen tör. A barátokat másképen látja, mint azok valóban ott állanak ; azt hiszi róluk, hogy számuk lé­gió, hogy irtóztató fegyverekkel, vas pánczéllal és öl­döklő szuronynyal vannak ellátva, hogy a veszély a lehető legnagyobb; egy szóval azt hiszi, hogy őt eleve­nen megeszik. S bárha a beteg még jó erőben van, ad­dig nem szűnik nyugtalansága, míg mindenféle ki­gondolható fegyvert és pánczélt nem rakott magára. E betegség neve : rémület a franczia invasiótól; székhelye a képzelő tehetség, mert más alapos oka e rémületnek nem lehet, miután a félelem gyengeségből származik, Anglia pedig mind hadserege, mind mamnája által igen erős. Némelyek azt állítják, hogy az angol bátor, de nem elég katonás ; ez talán régebben igaz lehetett, azonban a krímiai hadjárat ellenkezőt bizonyít. Kez­detben majd minden utazó a fentemlített balfogalmat osztja, s csak később látja be tévedését. Az utczákon sétáló igen kevés katona fehér kis pálczával kezében, a Wireballban őrködő foot-guards és horse-guards az idegenre nem tesznek igen martiénig benyomást, kivált ha visszaemlékezünk a franczia katonára, ki szereti a világhódítót játszani, csákóját félrecsapja, bajuszát ki­­pödri; de tulfelől csakhamar megbarátkozunk az an­gol katona nyárspolgári külsőjével, ha elgondoljuk, hogy a franczia katona oldalán kard csüng, s ha egy polgárral összezördül, a kard rögtön elhagyja hüve­lyét, mi a polgárra nézve annál kellemetlenebb, mivel ő csak két öklével rendelkezik. Ha egyszer kibékültünk az angol katona külse­jével, az összes hadseregrőli nézetünk csakhamar megváltozik, főként ha elgondoljuk, hogy e hadsereg Inkermannál mily dicsőséggel harczolt s mily nehéz körülmények közt foglalta vissza Indiát, főként ha meglátogatjuk a woolwichi arsenálokat és kaszárnyá­kat, hol naponkint tízezer munkás dolgozik, s hol min­dennemű hadikészület a tökély legmagasabb pontját érte el. Föltűnő körülmény, mennyire népszerűtlen az angol hadsereg magában Angliában , mit abból lehet kimagyarázni, ha megfontolják, minő elemekből áll e hadsereg, s minő a közérzület az angol népben. Az an­gol nem harczias szellemű, hideg, nyugodt, előrelátó, vitéz, de csak akkor verekszik, midőn máskép tenni nem lehet, akkor pedig jól verekszik. Az angol nem szereti a sallangot, lármát, parádét és harczias jelene­teket, melyek reánk nézve annyi varázszsal bírnak. *) Cobden és Malot műveinek adatai után. Angliában nem lévén törvényes sorozás, az újon­­czok többnyire a társadalom legaljasabb egyéneiből állíttatnak elő, kiknek sem mesterségük, sem állásuk, sem jövendőjük, sem kedvük a munkára. Szép dolog ugyan, midőn egy ifjúnak rém kell hét évre, akarata ellen, elhagyni az apai házat, de ennek is megvan rosz oldala. Az angol rendszerrel a katona nem köte­lességből katona, hanem mesterségből; nem áldozza életét a hazának, hanem azt eladja. Azért az angol katona jutalma rendszerint pénz. Pénzt kapott Wel­lington, (több milliót), pénzt kaptak­ közelebbről In­diának visszafoglalói, (minden katona egy fontot s még valamit). A toborzás London egy városrészében folyik legnagyobb mértékben: Westminster környéké­ben, Charles­ Streetben. Meglátogattam egyszer egy ilyen barlangot, hol szalagos őrmester verbuvál ő fel­sége szolgáltára. A leendő hősöknek nem igen bizalomgerjesztő arczuk van, s az idegen önkénytelenül tárczájához kap. Pedig egyszer besorozva, igen jeles katonák vál­nak belőlük. Az angol azonban nem bízik eléggé a hadsereg­ben s innét az említett betegség alaptalan oka. Ezen­­fölül az angol státusférfiak még szándékosan növelik a franczia invasiótóli félelmet, így például lord Palmer- Bron 1845 ben figyelmeztette a parlamentet, hogy a gőzerő átváltoztatta a partraszállitási évközöket s most könnyű gőzhidat vetni a tengerszorosra. P­e­l­l ez állítást megczáfolta mondván, hogy gőzhidat kétfelől lehetene készíteni.Robert Pell meghalt.Lord Palmerston 1860-ban igy szólt: „Emlékezem sir Robert Pell ama nyilatkoza­tára, hogy a gőzerő egy hidat vetett a leader­zá­rosra, s hogy Anglia megszűnt sziget lenni.“ • Ilyen móddal igyekszik a nemes lord az angolok betegségét fenntartani, mibe segédkezet nyújtanak neki a többi nemes arak is. Egyik azt mondja : néhány járó alatt 30 sorhajót megrakhatni Cherbourgban lovas­­katonákkal és ágyukkal; másik azt súgja, hogy a francziák irtóztató módon készülnek s titokban roppant nagyságú hajókat építtetnek, így az izgatottság soha ki nem alszik az angol népben s ennek köszönhetni az angol önkénytesek felállítását is. Ezt bizonyítják lord Elcho szavai, ki így szólt :• „Az angolok svégyei­én, hogy oly katam­ or­szág mint Anglia a félelem betegségében szenved, ez okból teremtették az önkénytes csapatokat.“ A mozgalom nagyszerű volt. Egy nép lemondott szokásairól, ízléséről, hogy veszélyben vélt szabadsá­gát megőrizze. Az angolok, kik semmi katonai dolog iránt nem voltak rokonszenvvel, egyszerre mindnyájan katonákká lettek , czélra meetingek alakultak. Az erős és fiatal emberek személyeket és idejöket áldozták, míg a gyönge testalkatúak és gazdagok pénzzel álltak elő. Nem közvetlen nyomás, de egy távoli veszély lehető­sége néhány hó alatt kétszázezerből álló hadsereget bírt organizálni. Azonban ezen organisatio igen hiá­nyos volt, a­mennyiben a munkások abból kizárattak. Azaz oly magasra tették szándékosan az egyes ön­kénytes kiállítási költségeit, hogy a munkás osztály ez által az­ organisatióból kimaradt. Más országban a munkás osztály ezért neheztelt volna, Angliában nem igy történt. A munkások összebeszéltek s külön száza­dokat alakítottak, melyek csupán munkásokból álla­nak. —­ Ezt látván a többi osztályok, megdöbbentek s aláírást szervezvén a munkások javára, azokat maguk­hoz vonni igyekeztek, de a munkások nagyrésze külön maradt. . . Most.m­tár két ésre, hogy az önkénytesek szervez­ve vannak­ s meg kell vallani, hogy bár sok imitt­­amott a ssepíl a kalapon, az aranyozás stb. egészben e csapatok­­hatalmas s katonailag jól gyakorlott haderőt képeznek, melyet­­teljességgel nem lehet a más orszá­gok nemzetőrségéhez hasonlítani.­­ Nem lehet pedig azért, mert az angolok ez intéz­ményben is kimutatták­ a velük zületett kitartást s a testi gyakorlatokbani jártasságot. A kötelesség náluk játékká váljt s épen azon kedvvel megy az angol czélt lőni, mint megy a ercket-ground-ba, kedvencz játékát űzni. A katonásdiban is elkezdődtek a fogadások, kihí­vások a­tb. s nem sokára az önkénytesek a rendes ka­tonákon­ lis­tnlte­znek. Rémülhető, hogy ekkor Anglia is kigyógyuland betegségéül , annyira bizánci önkényteseiben, misze­rint nem, bolondithatja el többé státusférfias izgatása s megtagadja a roppant budgeteket, melyeket tőle a franczia In­vasiótók­ rémülettel csikarnak ki. Midőn eljövend az idő, akkor az önkénytesek nem csak Angliának, hanem egész Európának nagy szolgálatot tettek, mert az angol katonai költségek le­szánlását f­rancziaország s utána egész Európa kö­vetendő V . Szertt­ László Társulat. P­e street. 1­8. A '^Szent-László Társulat elnöke L­o­n­o­vi­c^ József* érs^jt­ő exja az egri érseki me­gyéből küldött adómáttyösszeget vevén, Bartako­­v­i­c­s Béla egri érsek­i excjához a következő sorokat intézte:: * í :t ‘ ''jjNagymédtesá­ga és főtisztelendö érsek nr! Vettem excládna­k* múlt hó 4-én 1159. sz. a. kelt fennbecsü­ levelét, melynek kíséretében a Szent László- Társulat részére érseki megyéjében újonnan begyült 1038. o. é. st és 84 kr. átküldése mellett tudtomra adni méltóztatott, hogy a társulati tagok száma ismét 1965- tel szaporodott. Társulatunknak ezen s­zép haladása a nilgod bölcs kormányával diszlő érseki megyében ör­vendetes tamuágans szolgál azon követésre méltó er­­nyedetlen buzgalomnak, melyet az exclád főpásztori dicső példája s intő szózata után serényen induló me­gyebeli derék lelkész urak társulatunk szent ügyében oly sikeresen kifejtenek. Fogadja ezért excliád és a vele közreműködő lelkész urak s egyéb társulati tagok is mind magam, mind társulatunknak szavakban elég­gé nem nyilvánítható, legőszintébb háláját. Ha a kivi­telben ide­s­tova nehézségek is mutatkoznak, ezek irá­nyában az egermegyei derék papságnak engedést nem ismerő buzgalma azon biztosítékot nyújtja, hogy a felmerülő akadályok tevékenységének nem lehango­lására, hanem felfokozására fognak ösztönül szolgálni. Többire nagybecsű hajlamaiba kitűnő tisztelettel ajánlottan vagyok stb. Pesten oct. 13-án 1862.“ ,Pest, prct. 18. A Szent-László-Társulat központi választmányának folyó hó 14-én tartott havi gyűlésén a társulat által megajánlott segélypénzeket megköszö­n. 1­4. . . A nő levelek közt miként múlt számunkban közöltük, a Bejrut melletti gaziri papnövelde növendékeinek ere­detileg arab s franczia nyelven irt bálairta magyar fordításban olva­statott. Sietünk ezen mind tartalmára, mind keleties költészeti irályára nézve ér­dekes iratot hü fordításban ezennel közölni: „Gaziri papnöveldében Nagy-Boldogasszony nap­ján, 1862. Az igen nagy, igen szent, igen erényes főpapnak, főtisztelendő L­o­n­o­v­i­c­s József ő nagyságának, a ma­­ssai érseknek, a Szt.-László-Társulat elnökének, stb. Kit Isten tartson! Alázattal csókolván főtisztelendő nagyság ruhá­jának szélét s ahhoz, a ki fenn a dicsőségben székel, imáinkkal folyamodván, hogy hosszabbítsa napjait, és tisztelettel kikérvén imáinak segélyét, a melyeket Isten mindig hallgasson meg, megmondják főtisztelendő nagy­­ságnak, mi az oka, hogy mi ezen levelet írunk. Először: hogy hálát mondjunk azon jóságnak, mely éde­sebb mint a méz, azon tudománynak, mely fényesebb mint a világosság, azon erénynek, mely a szentekéhez hasonlít, a határtalan bőkezűségnek, az igen tisztelt püspöknek, a Sz.­László-Társulat elnökének; mert ő, a­ki oly nagy, az ő tekintetére méltató a Libanon he­gyének és Syria lapályainak szegény gyermekeit s kül­dött bőkezű alamizsnát a gaziri papnöveldének. Üdv neked, Szent-László-Társulat ! támogasson téged a te szent védnököd, gyámositson s fejtsen ki té­ged, hogy terjeszthesd ki vitorláidat, miszerint a szere­tet hajója messze vidékekre vihesse a te jótéteményei­det. A gaziri collegium kisded gyermekei felemelik ke­zeiket, kiterjesztik karjaikat a csillag hímzett ég felé, kérik az élők, és holtak Istenét, hogy téged örökre áldjon. Másodszor: Főtisztelendő nagyvádnak alázatos szolgái tisz­telettel jelentik, hogy, ha valaha, most legszüksége­sebb bölcs s jámbor papokat, keresztény tanítókat ezen ország számára nevelni. Íme az Isten szava hang­zik, erős mint a villám, mely olykor a mi Libanonunk cédrusainak csúcsait összezúzza; és ime Syria szaka­­dár görögei meg akarnak térni. Ime főtisztelendő Gregorios, Homsnak szakadár érseke Bejrntban le­tette a katholika hitvallást. íme ő küldetett főtisztelen­dő Babous katholikus görög patriarcha által. ime ő befutja Mari Hivu­m hegyeit, s ime egész szakadár helységek járulnak eléje. íme Fenech Jézus társasági atya, ki őt kiséri, azt írja, hogy itten az emberek se­regestül térnek át; fél év alatt a katholikus egyház sorai tizenötezer szakadár göröggel fognak szapo­rodni. S mi alázatos gyermekei főtisztelendő nagyság­­nak, mi mély tisztelettel mondjuk, hogy, mielőtt két év lefolyt, sok papjaink legyilkoltattak azon borzasztó szerencsétlenségben, a mely hegyeinket megrendité, s azért szükséges, hogy új papok képeztessenek a régi katholikus lelkészségek, valamint az újonnan megtér­tek számára is. S ime­n tisztelendő nagyság, kit az Isten min­denkorra áldjon, s ime Sz.­László-Társulat választmá­nya, melyet Isten tartson, küldött tisztelendő Damas atyánknak egy bő, nagylelkű , dús ala­mizsnát, misze- Szombat, October 25.

Next