Sürgöny, 1863. május (3. évfolyam, 99-123. szám)
1863-05-23 / 117. szám
Harmadik évi folyam. 117. - 1863. Szerkesztő-hivatal: Barátok tere 7. sz. a. földszint. Kiadó-hivatal: Barátok-tere 7. sz. a. földszint. Előfizethetni Budapesten a kiadóhivatalban, barátok-tere 7. szám. földszint. Vidéken bérmentes levelekben minden posta-hivatalnál.SORIIONT előfizetési árak austriai értékben. Budapesten házhoz hordva. Vidékre, naponkint postán Félévre 860 kr. Félévre 10 forint. Negyedévre 4 „ 50 „ 1 Negyedévre 6 „ Előfizethetni „SÜRGÖNY“-re. Május júniusi 2 hóra 3 ft 40 kr. Május-juliusi V» évre 5 ft. A Sürgöny“ kiadó hivatala HIVATALOS HESZ. A budai cs. kir. országos pénzügy-igazgatósági osztály a helybeli országos főpénztárnál újonan rendszeresített járulnoki állomásokra Regesen Alajost rendelkezési állapotban lévő budai cs.k. jövedéki kerületi pénztári ellenőrt, Rresatsch Ferenczet és Gottwald Károlyt, helybeli országos főpénztári ideiglenes tiszteket, Goldberger Zsigmondot pesti gyűjtőpénztári ideiglenes tisztet, Visnyei Györgyöt, helybeli országos főpénztári járulnokot,Bringmann Nándort, nagyváradi országos fiókpénztári járulnokot, Dörfler Józsefet és Cancik Károlyt, helybeli országos főpénztári járulnokokat, Mayer Raimondot, nagyváradi országos fiók-pénztári járulnokot, Angenstrasser Edét, helybeli országos főpénztári járulnokot, Peltz Ignáczot, pozsonyi országos fiók-pénztári járulnokot, Breyweisz Keresztélyt, kassai országos fiók-pénztári járulnokot, Halac Jánost, pozsonyi országos fiók-pénztári járulnokot, Haas Ferenczet, Pechar Gusztávot, Ritter Antalt, helybeli országos főpénztári járulnokokat, Fleischbauer Józsefet, pesti gyűjtőpénztári járulnokot, Mandrovits Pétert, nagyváradi országos fiók-pénztári járulnokot, Petreci Móriczot és Merta Antalt, sopronyi országos fiók-pénztári járulnokokat; végtére Kornbaatel Antalt, Hrbek Ödönt, Würmner Györgyöt, Pribék Lászlót, Papass Nándort és Csippik Károlyt, helybeli országos főpénztári járulnokokat kinevezte. MEHHIVATALOS KÉSZ. Lapszemle. Azon pártra-szakadási törekvések, mikről a „Botschafter“ tegnap ismertetett czikkében szólt, komolyak lehetnek, minthogy e lap ma ismét visszatér azokra, s így szól : „Ha a kir. tanács ismét egy hegy ül, ez lényegesen más viszonyok közt fog történni, mint azok voltak, melyek közt 1861. máj. 1-jén először hallgatá meg a cs. trónbeszédet. Már az is hatalmas körülmény, hogy a bir. tanács második ülésszakra gyűl egybe, hogy egy első, történetileg jelentékeny ülésszak által a való életbe magát bevezeti, hogy az alapkő le van téve s most csak a megkezdett művet azon szellemben kell folytatni, melyben megindittatott. Parlamenti gyűléseket, ha nagyot akarnak előállítani, kell hogy épen úgy hagyományok vezessék, mint a kormányokat. A politikai irány állandóságában, annak következetességében fekszik a siker egy része, melyet a britt kormánypolitika, támogatva a parlament által, másfél század óta Európában kivívott. A Parlamentarismus hagyománya Austriában, mint ez maga, igen fiatal s ha az első austriai birodalmi gyűlés kivételes létezésétől 1848 - 49-ben eltekinünk, csak a kir. tanács első ülésszakától keltezhetjük parlamentünk jövő magatartására nézve s a hagyományt Parlamentek maguktartásában épen oly kevéssé bírhatnak az ugrásnak, önkényesnek jellemével, mint a kormányok; a belső, természetszerű kifejtés jelleme kell, hogy folyvást benn éljen a parlamenti gyűlések minden tényeiben, s az ülés- és törvényhozási időszakonkénti félbeszakadásoknak nem szabad különbséget előidézniük. Főelvekben a traditiót követni, annyit tesz, mint bebizonyítani , hogy az elérendő politikai czélt felismertük, s egyszersmind leghelyesebb eszköz azt el is érni. A traditióhoz való ragaszkodásban fekszik a parlament növekedő tekintetének és hatalmának kezessége, s egyúttal kezesség arra, hogy a birodalmi politika ingadozásoknak nem leend kitéve, melyek csak a birodalom nagyhatalmi állását veszélyeztetnék. Az austriai birodalmi tanács első ülésszakában megveté alapját traditiójának, éspedig oly módon, hogy a legszebb reményekre vagyunk feljogosítva. A birodalmi tanács épen oly mérsékelt előmozdítója volt a közszabadság kifejtésének, mint lélekismeretes tisztelője a korona jogainak; azon jogokat, melyeket az alkotmány a nemesség és birtok által kitűnő néposztályoknak adott, a gyakorlat által valódi jogokká emelte, s ezáltal a politikai és sociális nézetekben a többi néposztályoktól különböző hajdani karokat és rendeket kibékítette, s az alkotmány terén egyesítette; a birodalom alkotmányos egységét magasan fenntartotta, s hogy ez tartósan megalapittassék,e czélnak minden más nézetet alárendelt, és semminemű áldozattól nem riadt vissza ; végre a birodalom integritásának lobogóját valóban nagyszerű módon kifejtő , és hangosan hirdető az érinthetlen birodalmi határok politikáját, akár a Pónál , akár a Visztulánál fenyegettetnének azok. — Ez tiszteletreméltó politikai hagyomány, amely épen úgy megfelel a birodalom érdekeinek a nagy egészben, mint egyes népeinek, valamint végre a parliament hatalom kifejtés utáni jogosult vágynak. Ha a birodalmi tanács most összeül, nem kell többé magatartására nézve zsinórmértéket keresnie; nincs többé azon veszélynek kitéve, hogy a tapasztalatlanság pillanatnyi tévedése, többé-kevésbé heves politikai jelenségek hamis felfogása, álhatások, vagy önző ösztönzők csábszavai által helytelen utakra ragadtassák; saját múltjában van eljárásának erős zsinórmértéke kijelölve. Múltját nem tagadhatja meg anélkül, hogy önmagát is ne tagadja meg; e múlt bármily rövid legyen is, rá nézve kényszerítő hatalom , melyet minden következményével együtt nem rázhat le magáról, ha mindjárt akarná is ezt tenni. A gőzkocsinak nem szabad a lerakott síneket elhagynia anélkül, hogy a szétzúzás veszélyének ne tétessék ki; épen ily kevéssé szabad a birodalmi tanácsnak is működése útját, melyet első ülésszakában készített elő, elhagynia. Szükséges, az e hagyományos politika fenntartását hangsúlyozni, mert nem hiányzanak férfiak, kik a kir. tanácsot útjáról egy vagy más irányban elcsalogatni akarják. Kísérletek előreláthatólag, saját keblében, a követi ház tagjai részéről, jóhiszemben, de veszélyes politikai tévelyben fognak létezni. A mértéktartó, higgadt szabadság-kifejtés szellemét szertelen, tekintetnélküli, fékezetlen szabadsági ösztönnel akarják fölváltatni s ezáltal a különböző néposztályok összetartását zavarni, az aristocratia és polgárságnak az alkotmány által kiegyenlített ellentéteit lehetőleg az összeütközésig kiélesiteni. Előmozdítás helyett gátolni akarnak, az alkotmányhti, szabadelvű ministerium támogatása helyett ennek zavarokat készíteni, s e czélra a polgári szabadság gyakran félreértett szellemét hivják föl. Ezen elhangok irányában a bíród. tanács férfiait ennek mérsékelt, higgadt szabadságra irányzott tevékenységére az első ülésszak alatt emlékeztetjük, s mint a szabadság szellemébeni alkotmányszerű kifejtés meleg barátait intjük, hogy a mérséklet ezen szelleméhez szeghetlenül ragaszkodjanak és saját hagyományukat tiszteletben tartsák. A lengyel kérdés a birodalmi tanácsban hihetőleg tárgyaltatni fog. Hírszerint a lengyel követek, valamint némely más pártállású követek is a kormányt interpellálni szándékoznak, ezen kérdésbeni magatartása, s az általa tett intézkedések iránt. Ekkor talán aziránt is kísérlet fog tétetni, hogy a birodalmi tanács saját dicsteljesen megkezdett hagyományos politikája pályájáról eltéríttessék. Akkor lesz idején, szintúgy mint az első ülésszakban,a birodalmi épség, a sérthetetlen birodalmi határok, s a monarchia alkotmányos egységének lobogóját kifejteni, s ékesszólóan kimutatni, hogy a lengyel kérdés Austriára nézve nem lehet területi kérdés, s hogy — bármennyire fájlalnunk s kárhoztatnunk kelljen is az orosz barbárságot. — Lengyelországnak bizonyos önállóságra emeltetése csupán Austria épségének érintetlenül hagyása mellett jöhet kérdésbe. A lengyel kérdés tárgyalásánál épen úgy uralkodjék a szabadság, humanitás és művelődésfejlesztés szelleme, de ez a birodalom változatlan érdekében találja fel határát. Tisztelet a saját ifjú hagyománynak minden irányban ! Ez az, mire a birodalmi tanácsot már most felhívjuk. Ha az az első ülésszak szellemében fog hatni, az eredmény jutalmazó leend, hatalma erősbülend és Austria jövője a szabadság s hatalom biztos ösvényén fog mozogni.“ TÁRGYI Halljunk szót! (A francia nyelvtanok ügyében.) Non omnis moriar .... Nec stygia cohideborunda. Hor. A közelebb múlt 1862. évben két nyelvtan lát a világot: mind a kettő franczia nyelvet tanít, mind a kettő magyarnak tanítja, mind a kettő előnyöket igényel, és nem közönséges követelmekkel sürgeti a figyelmet ; mind a kettőnek biztató horoscopusok mosolyogtak és végre mind a kettő rövid időn beiraték és igtattaték a kritika fekete könyvébe. — És mily különböző sors válta fel a nagy hasonlatosságot a két ujszülöttre nézve! Az egyik „nevekedik vala, és erősödik vala lélekben“, és gyarapodik vala testben az ő szüleinek örömére és gyönyörűségére; a másikra nézve pedig az a hatalmas „király,“ az olvasó és könyvszerző (azaz vásárló) közönség „mondá az ő szolgáinak“, t. i. a könyvárusoknak: „Megkötözvén kezeit és lábait vessétek özét a külső sötétségre.“ A külső sötétségnek pedig az érintett iparágban a tulajdon neve: maculatura, vagyis magyarul: bors takarni való. Az elsőszülött neve az embereknél: „Franczia nyelvtan.“ Szerző Schwiedland Frigyes. Ajánlják Török Pál és Ballagi Mór. Pest, 1862. Heckenast Gusztáv tulajdona. A másodiké : „Ingyen tanító franczia nyelvmester. A franczia nyelvet szintoly könnyen mint alaposan megtanulni kívánó magyar ifjaknak ajánlja Brassai Sámuel. Kolozsvár, Stein János sajátja 1863.1 8-adr. Hogy a k. olv. mindjárt tudja, hányadán van, nem várakoztatom czikkem végéig, hanem ezennel kijelentem őszintén, hogy a jelen sorokban felszólaló egyén senki más, mint az idézett második munka szerzője. De azért ne hagyja magát elfogulttá tenni az ismeretes dictériummal: „pro domo suase ne vonja azt az elsietett következtetést, mintha megsértett írói becsületem fogatott volna tollat velem. Még kevésbé játszik szerepet írói dijam netaláni csökkenése. Amaz, mint az alábbi fejtegetésekből kiviláglik, a kérdéses tárgyat illetőleg nem forog a legkisebb veszélyben is; a dij pedig a zsebemben van és még csak titulo relaxations sem kívánja röviditni senki. De érdekel ám igazán az, és kötelességem, amennyiben csak kitelik tehetségemtől s iparkodásomtól, hogy kiadóm méltánytalanul s nem egészen tiszta eljárások következtében ne károsodjék. Érdekemben, sőt átalában tanügyünk érdekében áll továbbá, tudományilag magasabb nézőpontból az, hogy saját magam találta, és amennyire egy embertől telik, tökélyesítette módszerem a nyelvek tanításában hitelét ne veszítse. Tudva van, hogy a nyelvtanulás tárgyai, amenynyire egyfelől megszaporodtak, a reáfordított, sőt fordítható időt szinte annyira megnyirbálta az úgynevezett realokra irányult nagyobb figyelem korunkban. Nem különben tudva van, hogy reánk magyarhoniakra, a királyhágón innen és túl, súlyosabban nehezedik, mint Európának bármely tartományában ez a teher, ez a baj. Könnyebbítése s ennek az útjában álló akadályok elhárítása tehát nekünk inkább bőrünkben áll, mint akárki másnak. Ez volt az a pálya, melyre indultam, melyet soha el nem hagytam, s amelyen ma is haladok. Gyakran kellett hallanom, nem egyszer kíméletlen, többször gúnyos és olykor goromba modorban azt a szemrehányást, hogy én „mindenbe beleszólok,“ hogy én „encyclopaedismust affectálok.“ Legyen úgy. De ha azt akarom, amint óhajtom, hogy az illető közönség szerény tanácsaimat számba vegye, állított encyclopaedismusom kulcsát kezébe kell adnom. A dolog valósága t. i. az, hogy nekem csak egy tárgyam, egy tudományom van : a módszertan (methodistica), elméletben és gyakorlatban. Hogy pedig valamely tudomány legnyomosabb, legkevésbé fárasztó, legsikeresebb tanítása módját nem hogy kitalálhassam, de csak a létezőket alaposan megítélhessem, az illető tudományt előbb magamnakkellett, mégpedig nem épen felületesen, megtanulnom. Nem mondom én, hogy több tehetségem, még csak azt sem, hogy több kedvem, de igeneim, hogy több időm volt tanulni, mint gúnyolóim nagyobb részének , miután sem a házi gondok, se a világ és társaság elszórásai nem vettek igénybe. Különben is a „pluribus intentus“t rendszerint azok hánytorgatják legsűrűbben, akik maguk miben sem „intentus“ok. Azonkívül egész életemben oly hivatalaim voltak, melyek a tanítás folytonos gyakorlatában tartottak, s magánfoglalkozásaim legnagyobb részének is ugyanaz volt a tárgya. És minthogy mindezeket meg nem szakadó vizsgálódással s elmélkedéssel és mások munkái s működése figyelmes számbavételével kisértem, nem lehetett, hogy a methodistikába meglehetős mély belátást ne szerezzek magamnak. Gymnasiumainkban a tanításbeli súly az ezelőtti időkben legfőképen, és gyakorlatban — mondhatni — kirekesztőleg a nyelv, és ismét legnagyobbára a latin nyelv tanítására lévén fektetve, figyelmemet legelébb is, és legtartósban a nyelvtanítási fogyatkozások — mondjunk többet, ferdeségek vonták magukra. A humanismusnak és realismusnak ezelőtt egy pár tíz évvel egymás ellen vivott küzdelmében,mely sajnosan és siralmasan azzal végződött, hogy a két ifjúság rovására békült ki, s ennek a vállára akkora terhet rakott, hogy a serdülő kor, melynek nőni, fejleni, érni s közben pihenni kell, bénulás nélkül el nem viselheti, a humanisták a nyelvtan „szellemképző hatalmára és működésére“ hivatkoztak untalan. Ez volt az ő rakonczájok, erősségök, sibboletlejök, dicsekvésök. Én meg azt mondom: Önámitásuk ! Mert hátha ők a nyelvtannak csak tulajdonították azt, a mi tárggyal s egy tárgygyal való huzamos foglalkodás következése volt? elméletnek azt, a minek dicsősége valójában a gyakorlatot illette? Hátha ifjaink esze a nyelvtannak daczára s nem bábáskodásával fejlett ? Igen, de a huzamos, a kevés tárgyra irányzott s intenzívebb foglalkodás elmúlt; az elmélet, módszer pedig a régi marad. És fejlettebb, világosabb eszűek, munkára képesebbek, életrevalóbbak vagy további tanulásra, mivelődésre képesbek-a gymnasiumból kilépő ifjaink abban az arányban, a melyben a tantárgyak halmaza megszaporodott ? Brassai. (Folyt, köv ) Aradmegye tisztikarának felirata országbíró ur a nagyméltóságához. Nagyméltóságú gróf, kegyelmes országbíró ur! Az isteni Gondviselés, mely szeretett magyar hazánk felett Boka őrködni meg nem szűnt, úgy kegyeskedett mindig intézkedni, hogy e haza nehéz idők során a bajokkal diadalmasan megküzdeni bíró férfiakban szükséget ne szenvedjen. A Gondviselés ezen következetes működését látja a mély alázattal aláiírt megyei tisztiszéki cs. kir. Apostoli Felségének azon legmagasb választásában, mely szerint Magyarhon országbirájává jeles előde Szombat május 23. után nagyméltóságodat méltóztatott legkegyelmesebben kinevezni. Ki a legmagasb trón iránti hűségét, a hazaszeretetet és a közjó iránti buzgalmát oly törhetlen kitartás és érett tapintattal tudta mindenki érvényesíteni, mint nagy méltóságod, abban mind a Fejedelem, mind a haza jogosan öszpontosíthatja a fenforgó, s fájdalom már is soká tartott differentiák mielőbb elkövetkező kiegyenlítése iránti reményét; ki a humanitás isteni művének, a tudomány áldást derítő világosságának, s jog és igazság vívmányainak szentelte nagyra és nemesre hivatott élete legszebb korát, mint Nagyméltó* Ságod, az — Themis választottja, annak kezeiben az igazság mérlege biztos helyen van. Az alázattal alálirt tisztikar ezen hitben él, és ezen meggyőződéstől lelkesítve, legkedvesebb kötelességét teljesiti, midőn nagyméltóságodat az ország ezen födignitására történt kineveztetése alkalmából őszinte üdvözletével köszöntve, nagyméltóságod magasztos feladatának megoldásához a Mindenható foganatos áldását kívánja, és alázatos hódolatával biztosítani siet nagyméltóságodat, miképpeá — ha kell — minden időben és minden irányban bizton számolhat. Engedje meg nagyméltóságod ezen alázatos tiszteletünk és határtalan ragaszkodásunk kijelentését, mely mellett maradunk nagyméltóságodnak Aradon, május 4-kén 1863. alázatos szolgái: Arad vármegye tisztikara. Zemplénvármegye közönségének fölirata országbíró ur a nmlgához. A nagy m. k. helytartótanács m. hó 18-ról kelt 30,341 sz. a. kegyes intézménye által hivatalosan tudatá e megye közönségével, miként a saját kérelmére felmentett gróf Apponyi György önmga helyett, az országbírói méltósággal Öcs. k. Apostoli Felsége dicsően országló munkaungodat méltóztatott legkegyelmesebben feldisziteni. A mily megdöbbentően hatott reánk azon szigorú körülmény, miszerint a politikai pályán s a haza érdekei körül szép nevet kivívott államférfin a közügyek éléről visszavonult, és önkérelme folytán felmentetett, oly örvendetesen vettük ama legm. kegyelem nyilvánulását, mely nygodat a hon alkotmányos legfőbb és legtekintélyesebb egyik méltóságává avatá fel. Örvendetes ez reánk nézve, mert nagodat mint kebelbeli egyik nagyobb földbirtokost, büszke önérzettel mondjuk magunkénak, kivel azon érdemdús férfiak száma, kiket e megye adott a hazának, újólag szaporodott, s hisszük, hogy e megyei büszkeségünk a köz-anya boldogitásának előmozdítása által áldásdúsan fog beigazoltatok Igen, nagymlga gróf! e közhit tolmácsolásával, mely e megye közönségét éleszti, vágyónk szerencsések nagodat üdvözölni — hogy midőn a politikai láthatáron közelgő válság szerencsés megoldása a tettre kész kormányférfiu minden erejét igénybe veszi, s midőn a legk. trón és népei között megingott bizalom helyreállítása a legszilárdabb elhatározást követeli, ugyanakkor a legm. felhívásra nmgod jelenik meg, kinek hazafii erényeit tettei oly nemesen tüntetik fel, s kinek őszinte, de szilárd jellemében a legmagasabb trón iránti tántorithatlan hűség a honszerelem magasztos érzetével oly híven párosul — biztos reményt kelt bennünk, hogy ily jellem a fényes pálya ég ivén futó csillagként nem fog nyomtalanul elenyészni ! Fogadja naged tehát e megye közönségének ezen tiszteletteljes őszinte üdvözletét s azon imaszerít óhaját kegyelmesen, miként adja a Gondviselés, hogy a magyar ezredéves átka, a pártérdek és visszavonás, nmgod jótékony kormányzati közreműködése alatt elveszítve éles fullánkját s lerontva a választó falat, a nemzet vészben és viharban annyiszor zaklatott hajója a kibékülés enyhadő kikötőjében a felvirágozás nyugalmát találja fel . — Öröklő tisztelettel maradván S A.Ujhelyt, 1863. év május 2-kán tartott nyilvános tiszti- Napi újdonságok. — „Gróf Széchenyi István politikai iskolája.“ E czím alatt jelent meg Heckenast Gusztáv úr műintézetében a „legnagyobb magyar“ politikai iratai velős kivonatának első kötete, melynek ismertetéséül szolgáljanak a könyv élén olvasható bevezetés következő szavai: „Kívánatos, úgymond a munka összeállítója, hogy a nemzet újabban kezdje tanulmányozni gróf Széchenyi látván halhatatlan munkáit, s kivált, hogy az ifjabb nemzedék mielőbb módot nyerjen, korunk téveszméi ellenében, a dicsőült magyar államférfin velős és szellemdús irataiból nem csak a jövőre nézve a gyakorlati hazafiság s józan nemzeti politika egészséges ntagitásait s eszméit meríteni, hanem egyszersmind tanulság és alaposság végett megismerkedni azon eszmemenettel is, mely gróf Széchenyi István reformátori munkásságának eleitől kezdve fonalát képező. — A dicsőültnek munkái azonban a könyvkereskedésből már rég eltűntek, s együttesen összegyűjtve csak igen kevés háznál találhatók, — sőt még leghőbb tisztelői is csupán egyes műveit bírják elzárva. — Valamint azért sürgősb, úgy méltóbb irodalmi vállalatot alig képzelünk ez idő szerint, mint gróf Széchenyi István összes munkáinak kiadását. — Minthogy azonban e most csupán elszórva, s egyrészt még csak kéziratban létező munkák összegyüjtése és rendelése hosszabb időt kívánja e részben a di