Sürgöny, 1863. szeptember (3. évfolyam, 198-222. szám)
1863-09-27 / 220. szám
NI • nádik évi folyam. 2?0 - 1863. fmn»4esztö-hivatal: Előfizethetni Budapesten a kiadóhivatalban, barátok terezniu. arától- t te 7. •» a. földiátm. , földesint. h ido-hivatal : :l*i tok : te 7. ■*. e. feldsmi.it. Vidéken bérmentes levelekben minden posta-hivatalniLSÜRGÖNY Vasárnap^september 11. Előfi/.etesi árak austriai értékbei. Budapesten báshol'.hordotu Vidékre,*.n*.ooakmig,.o*t»i félévre ö t 50 kr Meajyedévre 4 „ sf* r Félévre lO^lorl*». Neuyftdévre . Előfizetési felhívás „SÜRGŐK V odtober—decemberi évnegyedei folyamára. Előfizetési ár 5 ft. A. „Sürgöny” kiadó hivatala 7* HIVATALOS RÉSZ , cs. k. Apostoli Felsége f. évi sept. 19-töl kelt legfelsőbb határozatával kegyelemből Fogar a s mezővárost Erdélyben, a városok sorába emelni méltóztatott. Az 1863. augustus végén forgalomban volt váltópénzek egész összege 8,839,479 írtra ment. Bécs, oct. 25-én 1863. A cs. k. pénzügyministeriumtól A cs. kir. kereskedelmi és népgazdászati ministeriumnak rendelete lrM. September 23-ról, az austriai birodalomban mérsékelt távírdai árszabályzat behozatalára vonatkozólag. A cs. kir. Apostoli Felsége 1863. évi aug. 1- től kelt legfelsőbb elhatározásával a távirati sürgönyök szállítási illetékeinek mérséklését Austriában jóváhagyni méltóztatott. A mérsékelt távírdai árszabályzat, mely az alábbi rovatos táblázatban látható, 1863 oct. 1-én lép életbe. Wickenburg m. p. árszabályzata az Austriában szállítandó távirati sürgönyük illetékeinek. Szállítási illetéke egy táviratnak Távolság 'S . — * “.SF «•§ 5g 1 ?S § as© _ _ __ ft [kr | ft | krlj! |kr | ft | kr 10 ménföldig ... — 40 — 60 — 80 — 20 lOmfidtul 45 módig — 80 1 20 1 60 — 40 45 „ „ 100 „ 1 20 1 80 2 40 — 60 100 mértföldön túl . . 1 60 2 40 3 20 — 80 NEMHIVATALOS RÉSZ. Pest, sept. 26. Azon közjogi viszályt, mely egyrészről Magyarország, másrészről a lajtántuli országok közt fentorog, sokan nagyon is könnyen hiszik elintézhetőnek. A napokban a „Wanderer“ erősen vitatta egy oly magyar országgyűlés összehívásinak czélszerűségét, melynek főtárgya az alföldi nyomor és inséglesi intézkedés lenne ; de mellesleg nem titkolta el reményét, hogy ugyanezen országgyűlés amúgy per tangentem talán a fenforgó viszályt is kiegyenlítené. Tegnapelőtt pedig egy másik bécsi lap még tovább ment, s a közhangulatot Magyarországban jelenleg oly higgadtnak rajzolta, hogy ő még az 1861-ki országgyűlést is össze merné hívni, s tökéletes bizalmával, hogy ugyanazon országgyűlés, mely az 1848-ki közjogi törvényeket állitá fel kiindulópontul, most már eltérne ezektől, s a kibontakozást egészen a birodalom érdekében oldaná meg. Szívből óhajtanék, hogy csakugyan bécsi collegánknak lenne igaza és nem nekünk, de mi még nem látjuk, nem tapasztaljuk, nem érezzük azon általánosan megjavult, józan és higgadt hangulatot, mely a fenforgó nehéz kérdést megoldani tudná. Már egy ízben felszólaltunk mi e tárgyban és határozottan tagadtuk, mintha a magyar ellenzék a múlt országgyűlés óta közeledett volna a kormány nézetéhez. Ezért egyik magyar kollegánk által, ki velünk ugyanegy czélra törekszik, keserűen megtámadtattunk, s ő nem tudá magának megfejteni, hogy minő indokból tagadjuk mi azt, mi — szerinte — kézzelfogható tény. Pedig érdemes collegánk, ha mi nem mondjuk is, kitalálhatta volna az okot. Mi nem tehetünk arról, hogy vérmes és csalfa remények közt nem ringathatjuk magunkat. Az egyének ítéletei és felfogásai különbözők, s ki tehet arról, ha mi csak ködképet látunk ott, hol mások kézzelfogható valóságot hisznek. Mi nem akarjuk szeretett hazánk sorsát csalfa reményekhez kötni. Mi ösztönszerűleg érezzük, hogy egy második országgyűlés, mely hasonló eredménytelenséggel végződnék mint az 1861 ki. elláthatlan bonyodalmakba sodorná hazánkat, melyekből magunk erejéből talán soha ne lennénk többé képesek kibontakozni. Tehát honszeretetünk parancsolá, hogy kétes reményekből kiindulva— egy elhamarkodva összehírt országgyűléssel ne koczkáztassuk Magyarország jövendő sorsát. Úgy de elvrokonaink sem akarják koczkára tenni a hazát, ezt tökéletesen hisszük, s hogy mégis különböző nézetben vagyunk, ennek egyedüli oka az, miszerint mi még nagyon éretlennek, sőt fanyarnak tartjuk azon gyümölcsöt, melyet nézetelleneseink szépen megérettnek és leszedhetőnek hisznek. Kinek van itt igaza, azt a jövendő fogja eldönteni, bár nézeteink támogatására mi már most hozhatunk fel tényeket. Nem szólunk itt az egyetemes magyar ellenzéki sajtó passivitásáról, mi bizonyosan mellettünk tanúskodik, miután senki se képes bebizonyítani, hogy valakit komoly, higgadt és nem ingerlő politikai fejtegetéseiért a katonai törvényszék elitélt volna. Fátyolt borítunk azon egyes rövid ésrevételekre, jegyzetekre, melyek — daczára a passivitásnak — az ellenzéki lapok hasábjain is feltalálhatók, s melyek bizonyítják, hogy az ellenzék a 48-as merev politikát most is egyedül tartja üdvözítőnek. Közönséges tudomású dolog, hogy mindazon iratok, melyek kiegyezkedési terveket foglaltak magukban, az ellenzéki sajtó által vagy kigúnyoltattak, vagy agyonhallgattattak, vagy külföldön nyomatott czáfoló röpiratokkal agyondorongoltattak. Az sem titok, hogy a muncipiumok felállítására itt-ott történt kísérletek mikép végződtek. Nem célünk némely gazdasági egyletek ildomtalan magaviseletét az Ínség ügyében bővebben elemezni, mert nagyon keserűek lehetnénk. Azon nevetséges ellenzéki viszketegséget sem akarjuk kritika alá venni, mely szerint némely tekintélyes egyének, sőt testületek könyöradományaik filléreit vonakodtak azon kormány rendelkezése alá bocsátani, mely mi 1 1 fókkal sietett az alföldi törzsökön magyarság megmentésére. Hát az mit jelent, hogy némely ínségi bizottmányokban népszerűséggel bíró férfiak helyén látták megjegyezni, hogy ők a főispánok által meghitt bizottmányokban csak mint egyesek jelentek meg ? Szükség volt ezen contestatióra, midőn azt úgy is mindenki tudta? Mit akart ez jelenteni ? Mindezen általunk előszámlált dolgok oly tények, melyeket eltagadni, vagy elsimítani nem lehet, s melyek összevéve hangosan bizonyítják, hogy a magyar ellenzék az 1861-ki országgyűlés óta se m ii tanult, se nem felejett. Ily helyzetben a mi magánpolitikai véleményünk az, hogy igyekezzünk ugyan a kedélyeket minden módon csillapítani, ne ingereljünk senkit, de másik túlságba se essünk, s ne építsünk légvárakat az ellenzék jóakaratára, különösen ne kaczérkodjunk vele, s kétkulacsos szerepet ne játszunk, mert ily eljárást a haza fogja megbánni, csak hogy „késő“ ne legyen. Feladatunk az, hogy mi mérsékeltek minden népszerűségi vadászatot és hiúságot levetkőzve, szorosan csatlakozzunk, s férfias bátorsággal és erélylyel küzdjünk az ellenzék hazarontó téveszméi ellen. Jelszavunk: törhetetlen hűség a Felséges uralkodóházhoz és a birodalom érdekének szeretett hazánk érdekével való kiegyenlítése, azaz: valódi honszeretet legyen. Ha mi lobogónkra e jelszót tűzzük ki, akkor magasan tarthatjuk azt, s győzelmünk kétségtelen. Akkor a mi táborunk naponkint szaporodni, az ellenzéké pedig ritkulni fog, mert férfias és bátor fellépés bátorságot szül, holott megfordítva : az ellenzékkel való kaczérkodás a gyengébbeket ingatagokká, az erőseket pedig kétkedőkké teszi, s a biztos győzelmet az ellenzéknek szolgáltatja által, vizsgáltakra kiküldve. Az előadó mindenekelőtt a gácshoni helytartóságnak tudósítását olvassa fel, melynek veleje ez : A rendőrségnek bejelentetett, hogy Dzieduszycki gróf házában két kocsi van fegyverrel megrakva. E kocsik egyike, melyen a grófnak fia ment ki a városból, feltartóztatott és ha nem is fegyvert, de negyven szürke köpenyeget találtak. A fiatal gróf be is fogatott és pörbe idéztetett. Midőn aztán másnap a jelzett második kocsi is az öreg gróf által kiindíttatott, a rendőrség kötelezve érze magét azt feltartóztatni, hogy azt megmotozzák. A gróf ez átvizsgálás ellen szabadkozott, és azt csak azon feltétel alatt akard megengedni, ha kinyilatkoztatják neki, hogy ő fogva van. A rendőr-hivatalnok erre kijelenté, hogy a gróf nincs fogva, s hogy a rendőrség egyedül a kocsi tartalmát akarja megtekinteni. A kocsiban nem találtatott semmi, s a gróf útját folytathatta. Ezenkívül a gróf úr maga vallja, hogy kötelességük teljesítésében a rendőr-hivatalnokok a legilledelmesebben bántak, míg másrészt a lembergi helytartóság sajnálkozását nyilvánítja azon, hogy épen gróf Dzieduszyckin, kit józan s mérsékelt férfiúnak ismernek, kell- ez alkalmatlankodásnak megtörténnie. Ezen adatok alapján az alsóház bizottmánya különbséget tesz a feltartóztatás s letartóztatás közt, a grófot elfogva voltnak nem tekinti s igy az immunitási törvényt sértettnek nem találhatja. Indítványozza ennek következtében, hogy a ház sajnálatát jelentse ki az eseten, különben pedig napirendre térjen át. A lengyelek részéről Ditler szólott, nevezetes mérséklettel. Óvást tesz azon állítás ellen miszerint Gácshonban politikai ingerültség uralkodik, mely a birodalom ellen fordulhatna; de elismeri, hogy Gácshon rendkívüli állapotban van s mélyen érzi, mi a testvér néppel a birodalom határain kivül történik. Elismeri továbbá, hogy ily viszonyok közt a hatóságok állása is súlyos, de Gácshonban mindemellett a hatóságok mégis többet tesznek, mint tenniök kellene és szabadna. Alkalmazzák — úgymond — szigorúan a törvényeket, de ezeknek határain ne lépjenek túl. Austria irányában Gácshon népe soha sem vteltetett annyi rokonszenvvel mint most, mert elismerjük, hogy a kormány nagylelkűen működik közre a szegény lengyel népnek felszabadítására. A szőnyegen lévő kérdésre térve át, kijelenti, hogy pártja az immunitási törvényt megsértettnek tekinti és ennélfogva a bizottság javaslata ellen fog szavazni. Báró Mecséry rendőrminiszer úr válaszolt, finom modorában fejtegetvén az esetet s védvén a rendőrség eljárását. A nemes gróf — úgymond — már csak azért sem lehetett elfogva, mert minden ellene irányzott intézkedés attól függőtt, találnak-e tilos jószágot a kocsiban vagy nem; a rendőrségnek tehát csak a kocsival volt dolga. A gróf fiát is szabadon bocsátották, miután kijelentette, hogy kocsija tartalmáról tudomása nem volt. A ház végül a bizottmány felfogásához csatlakozott s ennek indítványát elfogadta, a hatóságok kölcsönös egyetértését megzavaró minden ilyes súrlódások kikerültessenek, egy kegy. kir udvari közrendelvény által legközelebb — mint Lalljuk — elrendeltetett, hogy mindenki jogainak megóvása, nem különben a községi vagyon feletti őrködésnek az erre hivatott hatóságok által eszközlendő szakadatlan gyakorolhatása tekintetéből, mindaz esetekben, amiden bárkinek részére valamely község ellen, pénzbeli marasztalás következtében a végrehajtás elrendelik, arról egyidejűleg a végrehajtást elrendelő bíróság áltat az illető megyei, kerületi vagy vidéki kormányzó is, szab. kir. városokra nézve pedig a polgármester, a nyertes fél mikénti kielégítése iránt teendő intézkedések végett értesitessék. (Független.) Bécs, sept. 25. L. A birod. tanács alsóháza ma gróf Dzieduszycki tagjának lembergi esetével foglalkozott. A nemes gróf, mint tudva van, kocsiján menvén, egy zsandár által feltartóztatott s a rendőrségi igazgatóság házába vitetett, a honnan ugyan vagy egy óra múlva ismét szabadon bocsáttatott, de csak miután kocsija átmotoztatott volt. A gróf a feltartóztatást elfogatásnak tekintő és birodalmi tanácsosi méltóságában sértve érzi magát. Az immunitási törvény alapján panaszt emel a háznál, ennek elnökségéhez levelet intézve, mely elég sajátságosan ekkép van czimezve : „Magas cs. k. elnökség.“ A Roganski-féle bizottmány volt ezen ügynek is megdecs, sept. 23. (Egy üdv. körrendelvény a községek ellen intézett bírói végrehajtás szabályozása tárgyában.) A szokás régibb hazai törvénykezési eljárásnakban is nevezetes szerepet játszván, ehhez képest nem divatoztak mindenütt egészen egyforma eljárások azon végrehajtás tekintetében sem, melyek a községek mint jogi személyek e 1ten pénzbeli tartozásokban elmarasztalásokból magánosok által a bíróság útján intéztettek. Az ilyen eljárások némely megyékben igen rövidek és egyszerűek valának, az egész végrehajtás akként foganatosíttatván, hogy a községnek mint testületnek kizárólagos ingó vagyona, nevezetesen készpénze, a földjeiről szedett termés, a barmok , több effélék összehaltak, lefoglaltattak s megbecsültetésök után elárvereztettek. Mint halljuk azonban, közelebb oly eset fordult elő egy magános által községi vagyonra vezettetett végrehajtás alkalmával, hogy miután a községi bíró, mint a községnek képviselője, a végrehajtási összeg lefizetésére vagy ennek hiányában a kielégítési alap kijelölésére felszólíttatott, s miután az mind a mellett is a követelést, — azon állítólagos okból, mert a községnek tulajdon készpénze nincsen, — ki nem fizette, de a kielégítési alapot is végrehajtás végett kijelölni vonakodott: a végrehajtó bíróság által a felperes szorgalmazására a községi pénztár kinyittatott s az abban talált pénzből — tekintet nélkül ezen pénznek tulajdonságára, — a végrehajtási összeg kifizetése elrendeltetett, s ennek folytán a nyertes félnek követelménye csakugyan ki is szolgáltatott. De alig, hogy kiszolgáltatott hitelezőnek e követelése, kitudatván azon körülmény, miszernt a községnek végrehajtás alá vett pénztári készlete leginkáb csak legelő- és fogyasztási adópénzekből é s így az államkincstárt illető vagyonból állott, fölpercstől a neki kifizetett pénzek a pénzügyi közsegek által ismét visszafoglaltattak. Hogy tehát jövőre az egyszerű eljárást ennyire bonyolító esetek elő ne forduljanak, másrésszel pedig Lapszemle. Az „hllgr. Nadir.“ a „német egység s az austriai hadseregi budget“ czim alatt következő figyelemre méltó czikket hoz : „Eléggé ismeretes, miként hat a népgazdászati érdekek hatalma a jelen politikájára, mely amaz elsőktől egyeneően föltételeztetik, mert minden politika tarthatlan, ha azt oly anyagi hatalom nem támogatja, mely az elsőnek szükség esetében érvényt szerezhet. De ezen anyagi hatalom azon mértékben használja el magát, a mint oly terheket ró az államra, melyek velejét lassanként fölemészik az által, hogy termelési képességét csökkentik s az általános jólét növekedésének útjában állnak. Austria e tekintetben Európa legtöbb államaival együtt szomorú tapasztalatokat tett, melyek államadósságainak magas számában kifejezvék. Hadseregi szükségletek idézték elő ezen államadósságot s még maga a békeévek hadseregi szükséglete is olyan, hogy együt az államadósság kamatjaival az állam évi bevételeinél kétharmadát emészti föl. Ily körülmények közt teljes figyelmünket érdemli, ha egy hivatalos népgazdászati lap a német reformot a hadseregi budget esetleges csökkentése szempontjából üdvözli s mi ebben annak bizonyitványát látjuk, hogy a kormány nem egyesegyedül a katonai hatalomban látja az állam fentartásának támaszát, sőt hogy a túl nagy katonai hatalomban az általános jólét gyöngülését ismeri föl, s a szabadelvű intézmények jótéteményéhez a természetszerű politikai szövetségek kötelékét is hozzá akarja csatolni, hogy a hadsereg leszállítása által a közterheket könnyíthesse. A népgazdászati kormánylap nyiltan bevallja, miszerint a béke nekünk, valamint a legtöbb államnak nagyon is sokba kerül, minthogy azt a túl nagy hadifegyverkezés árán vásároljuk meg. Ki ebben kételkedik, vegye kezébe az eléje akadó első statistikát s okulást fog magának szerezni arra nézve, miszerint Európa seregei az egyes államok összes bevételeinek harmadrészét emésztik föl. Azonban azok nem csak annálfogva aggasztók, a mibe kerülnek, hanem lényegileg az által is, hogy nagyságuk s ennélfogva költségeik számmagassága is nem függ már azon hatalomtól, mely seregeit felállítja, hanem a szomszédtól, ki seregével fenyeget. Mindenik sereg nem attól van föltételezve, a mit saját állama anniak részére maga kára nélkül tehet, hanem az által, a mit szomszédja valóban tesz. A szomszéd sereg szaporítása kénytel bennünket a magánkéra gondolni ; csak ez áron nyerhető meg a béke, s ezen az évrőlévre nő. Itt rejlik Európa gyökbaja, mely az államok velejét emészti. Az értelmesek mind megegyeznek ennélfogva abban, hogy oly szervezet, mely az állandó seregek szükségét mennyiségileg csökkenti, az egyetlen eszköz, az adókat és terheket jelentékenyen leszállítani. Ily szervezetet kerestek az országvédségben (Landwehr) , azonban átlátták, hogy az magában nem elégséges. Keresték azt az önkénytesekben is, mint Angliában , de ez eszköz és annyiba kerül mint az, melyet pótolnia kell, a nélkül, hogy azt egészen pótolná. Keresték azt északokban s békeszónoklatokban, de tudva van, mily eredménytelenek voltak ezek. Ekként mindig visszatértek ismét azon régi tételre : a béke kerül 1 egész l'/j petjébe a lakosságnak fejszámszerint, 10 egész 15 petjébe a munkaerőnek munkanap szerint s egy harmába az összes állambevételeknek. S ezért még nem is fúrjuk a békét, hanem a háborút, úgy mint azelőtt. Miért? mert az erők körülbelüli egyenlősége mellett a véggyőzelem még mindig bizonytalan, s a győzelem előnye nagyobbnak látszik, mint a háború hátránya- Miként segíthetünk ezen ? Csak egy mód van. Az erők egyensúlya régi rendszerének meg kell szűnnie s helyébe oly szervezetnek lépnie, mely egy legnagyobb hatalmat állít föl, a nélkül, hogy ezen hatalom valaha uralkodó legyen a többi államokra nézve. Ily hatalom lehetetlenné tenné a háborút a többiek közt, mert minden harczolót elnyomna; de önmagának nem szabadna háborút viselni, mert nem óhajtana semmin sem uralkodni, semmit sem meghódítani, mint önnön magát. Háború tekintetében az absolute negatív nagyhatalom lenne; maga a béke lenne az, az akarata elleni bábom anyagi lehetlenítése által. S ily szervezet ennélfogva oly gazdászati értékkel birna, mely egyenlő lenne a katonai budget azon csökkenésének tőkésített összegével, mely a tartós békének bizonyossága által Európán belül önmagától beállna. Ez eszmény, fogják mondani. De ezen eszmény valósulhat. Valósulása Németország újjáalakulása, ha ez létrejö. Ebben fekszik gazdászati értéke; első lépés az azon pályán, melyen a nehéz munkája Európának fáradalmainak czélja végre föltűnni fog. Az egyetlen hatalom, mely Közép-Európán kívül a szárazföldön még jelentőséggel bír, Francziaország. A dolgok eddigi rendje Németországban kénytele Austriát s Poroszországot, Francziaországgal különkülön egyenlő lépést tartani. Ezt mindkettőnek tennie kellett, mert Francziaország ellen védeniük kellett magukat. Ugyanazon mértékben nőtt a többi német államok erőfeszítése. Ha most Németország egységesen fog állani, úgy a legrosszabb eset az lesz, hogy mindezen 70 millió németnek csak annyi sereget kell együtt fen-