Sürgöny, 1863. november (3. évfolyam, 250-274. szám)

1863-11-03 / 251. szám

a szerint­ nem a vaspályák érdeke forog szóban, hanem az államnak azon előnye, hogy a szű­­kölködőknek keresetet nyújthat, a­nélkül, hogy legcsekélyebb költségébe kerülne. — ismételve figyelmezteté is a bírót, tanácsos urakat, hogy Magyarországon igen kedvezőtlen véleményt idézendnek elő azon fogalmakról, melyek itt az országok autonómiája iránt uralkodnak, ha oly részletek tárgyalásába s megállapításába bo­csátkoznak melyek csak a végrehajtás, de egy­általán nem a bíró­tanács hatáskörébe tartoznak. Ezen komolyan előadott megjegyzésnek volt is azon sikere,hogy a bizottmány elállt azon szándé­kától, hogy kijelölje azon egyes társulatokat, me­lyeknek kölcsönt adni lehet és a közmunkákat, melyekre név szerint a pénzt megszavazza; mind a mellett az indítvány, hogy e két vaspályát a kölcsönbeni részvételből ki kell zárni, túlnyomó nagy szótöbbséggel elfogadtatott. Ezen határo­zatnak következményeként indítványoztatok azután a közmunkákra kért összegnek leszállí­tása. Pápay­­ méltósága felszólalt ugyan a logika ellen, fejtegetvén, miszerint abból, hogy a vasutak a kölcsönből kizáratnak, még egyál­talán nem következik, hogy a közmunkákra ke­vesebbet kell fordítani. A munkátlan népesség­űek számára kereset­forrásokat kell megnyitni, ha nem a vaspályák­, tehát más közmunkák ál­tal ; a kormány részéről indítványozott összeg­re tehát minden esetre szükség van. A bizott­mány azonban e bőségesen indokolt ellenvetés­re nem hajtott s a közmunkákra csak másfél milliomot szavazott meg, mely kölcsönképen fog adatai, részint a magyar országos alapnak, részint a tiszaszabályozási s egyéb hasonnemű társulatoknak. Az egy millió forint, mely ajándékképen lett volna adandó a szerencsétlenek legszerencsét­lenebbjeinek: az ínséges vidékek munk­a­képte­len öregeinek, betegeinek stb. kitöröltetett, és a kanczellária megbízottja — igen tapintatosan — az idevágó indítvány ellen szót sem emelt. Leghevesebb volt a vita a körül, hogy mely földbirtokosoknak adassák* * 3 kölcsön. A bizott­­mányi tagokat különösen azon aggodalom bán­totta, hogy még valamely nagy földbirtokos is részesülhetne a segélyzés jótéteményeiben. Le­hetetlen mindazon indítványokat elősorolni, me­lyek e részben lzény­egre hozattak. Utóvégül Pápay­­méltósága megtalálta a szót, m­ely az urak aggodalmait eloszlató s határozatta lön, hogy az ezelőtti urasági birtokok kizárandók a segély­zésből. A kölcsönök nyolcz évre adat­nak, az első két évben kamat nélkül,a további hat évben öt perczenttel. A kamatokkal együtt minden évben a kölcsön hatodrésze lesz vissza-­ fizetendő. A társulatok kizáratnak azon kedvez­ményből, mely a magánosoknak az első két évben nyujtatik, s ők ezen idő alatt is tartoznak 5 százlali kamatot fizetni. Ezen részletnek tár­gyalásánál Pápay úr szót emelt a mellett, hogy a magyar földhitelintézetet bele lehet vonni a combinatioba,a végett, hogy az eljárás egyszerűsíttessék, Plener úr támogató őt, miál­tal azonban csak nagy zivatart keltett maga ellen. Elfogadtatott továbbá Skene úr törvényja­vaslatának azon czikke, mely az egész segély­­zési operatívra vonatkozó okmányoknak stb. bé­lyegmentességet biztosít. Az 5-ik czikk Schind­ler úr indítványa szerint azon tétellel toldatott meg, hogy a kormány a jövő év végével tarto­zik a kölcsön kezeléséről számot adni. Végül Skene úr kijelenté, hogy miután je­lentésének több lényeges részei módosíttattak, az ügynek előadója a házban lenni nem akar, s helyébe Stamm úr lépett­­ek, hogy az alak nem férfi, de nőalak. E nézet nálunk s vidékünkön úgy megrögzött, hogy fanatizált hitünkből Sz. Kristóffal se lehet kiverni. Van­nak 60 — 10—80 éves öregek , kik csaknem ugyan­annyi évek alatt , még mielőtt úgy megkopott vol­na az alak, mindennap látták ; de látták ez élő kró­nikák atyáik, nagyatyáik, dédatyáik is, kiknek egyike úgy ballá regélni, hogy „lány“,má­sik, hogy „királylány“, harmadik, nagy török királyi„l­ány*, negyedik, hogy „görög király lány", az ötödik, hogy „gothus király leány" és abban mindnyájok mondása öszhangzik, hogy ,1 e á n­y.“ É­s itt egy 1758 ban született, 90 éves korában ezelőtt 15 évvel elhalt ember, a „Sövegesvén ma­gyar" epithetonnal felruházott, névleg öreg Tuba ő keme, ettől hallotta atyám a én, mint kis iskolás, de már a regékre édesdeden hallgató gyermek, miként a nevezett alak „király leány“; ő mondá, hogy „göthös király kisasszony“;ő 10 éves iskolás gyermeksége óta látta naponkint, tehát ezelőtt 95 év­vel,­­ a­mikor, és utóbb is, mig egyes részei, de — a mi legtöbbet bizonyít, az „emlék* kidomborodva látszottak festve lenni; ez öreg ember hivatkozott a­ty­­j­árnagy atyjára, kiknek születésök ideje 200 évnél többre ment vissza, ezektől is még mint gyermek ballá, hogy az alak „király l­e­á­n­y", az építtette a templomot, ő mondott egy regét, melyet költeménynyé alakiték, (a „Nefelejts"-ben közlendem.) ki is hallván azt nagy atyjától, az pedig ismét nagyatyjá­tól;— igy hát az alak, összevetve az öreg s maiak hitét, „­ e á n y al­a­ku és nem más, mint tekintetessé­­ged szépséges király­ leánya „A m al a z n n t h­a.“ Kiu­ondhatlan szent öröm csoda-va­­rázsában úszott lelkünk akkor, midőn tekin­tetességednek, a „Sürgöny" 218 dik Brémában, régi templomunkról valahára, az önkényes s egymástól el­térő ráfogások felett, kitűnő s legigazabbnak látszó, is­métlem, igen jeles s kedves, irodalmi be­csüs parányi bár, de annál több igazsá­got magában foglaló „Amalazantha“ czi­­mü czikkét a nép értelmesbjei s öregei előtt olvas­­gatánk, kik is mind oda nyilatkozónak : „ez a valószí­nű“, ez az igaz nyomozás“, ilyetén formán tudjuk mi is.“ Annak indokolására, hogy az alak női alak, elő kell m­ég adnom, miszerint nevezett alak nya­kán „női ékszer“ is vala festve, gazdagon kiaranyoz­va, czipőt is aranynyal futtatva, s az alak „haja­don f­ö­v­e­­“; ezek cs­ak magokban is kétségkivülivé teszik azon állításunkat, hogy l­eány, s mindezek ez­előtt csak 13—14 évvel is, bár nagyon homályosan, már ekkor kiválólag az aranyozás — láthatók voltak, még erre m­agam is emlékszem, — 13—14 évvel mon­dom, mikor a templom tetőzete újonnan épülvén, az ezernyi gerendák templomunk épen azon részén, me­lyen az a­l­a­k van, hozattak fel, s e tömérdek nagy­ságú, ezernyi gerendák az alakhoz ha csak 5—6 szor ütödtek is, képzelhető, mennyire megrombolák, korho­lók azt elannyira, hogy e műtét rajta többet rontott, mint az ,az 1330 év, melyet dicsőségesen átélt. Volt a templom keleti részén lévő ajtónak küszöbe mellett belül egy k­ő is, ezt tekintetességed néhai nagyérdemű, sírjában is igen tisz­telt, áldott édes atyja ara is vizsgálat alá vette, de a betűk kitöredezve lévén, csak annyit mon­dott, hogy góth betűk lehettek, stb. Az alakot több igen jeles dabasi öreg alak is, kik gyermekségüktől fogva látták, mind leánynak mondják lenni. Kérjük, ne méltóztassék magát a mienkké tett képes igaz hitéből semmiféle régészt potentát által ki­­téríttetni, mig,valamely okmányokra, mint tekintetessé­­ged tévé, nem czitálnak, érvül felhozandók, hogy ez alak férfi s épen Nagy Kristó­f.*) A monda szerint Amalazanthának residentiája volt Óceán, ki Szive szerettének . . . Lelke világának . . . Harcz vérvirágának . .. Vitéz Vittigesznek Emlékezetére . . . S az ur szerelmére . . . templomot emelt, s szűzi szép alakját, Festette a kőre. Valóban nagyszerű is e templom­­ vén és nem ősz, hanem fekete. ... Mohos falainak minden darab köve Elválhatatlanul úgy egymáshoz nőve. Mintha egyetlenegy kő volna az egész, S mintha öntve volna, mint ezüst s arany érez. A templomot talán mint fejedelmi epitaphiumot emeltette. Rajzát Verebi Soma „A testvérhaza történet­kincsei" III. füzet,Szabó Alajos szerkesztette „Magyar­nép újsága" 1857. 25. sz. Tessedik „Magyar tudós társaság évkönyvei“ 1835. II. k. 114. 1. adták. Bús király leányzó, jó Amalazantha — Annyi vélz, viharos vén századok múlva, Délczeg alak­ja még máig is ott diszlik, A templom falzatán.........stb. (Méltóztassék a néphagyomány — mondakör, ezen, a codexek foliánsaival hitelességben vetélkedő — élő króni­káért küzde­ni.) Maradtam Ócsa, oct. 17. 1863. Tekintetes urnak, alázatos tisztelő szolgája Szabó Nándor, ad e. Mintán ad c. d. eléggé kimutattam, hogy a fest­mény női alak, úgy hiszem, mint ilyent inkább ne­vezhetjük Amalazanthának, mint Szt. Kris­tófnak. Ámde erről alantabb bővebben. ad f. Szokolay Hártó János írja : „Ha az ócsai eredeti freskó festményeket éretlen hamarkodással bemeszel­­tető értetlen együgynek a falon bizonyosan találtatott *) Jegyzeteimben találtam, hogy Ócsa falán, sek­restyéjében, még 1793-ban Apollo volt lerajzolva, a költészet, zene, jóslás, építészet istene; ámde ki látta ez alakot ifjúnak, borostyán koszorúval fején, egyik kezében ivet, másikban lantot tartva ? E. E. S. feliratokat is olvashatlanokká nem tették volna, igen jeles adatait találhatnánk e templomban az 5 dik század eseményeinek és polgári s egyházi jelle­mének“.4 * *) Itt is egy szó előttem, mely a néphagyománynyal tartva, az ócsai egyházat nem 600, de 1300 évesnek hirdeti. Némelyek szerint ezen szó nem nagy elismerés­ben van ugyan, de én becsülöm azon igyekezetét, mely­­lyel úttörőleg megírta művét, és pedig kutatásokkal, mint megtetszik ez egyházra fordított figyelmetessé­­géből. A főmomentum az, hogy a góthok lakoztak e, és meddig a mostani Magyarországban ? Pannónia ősla­­kói voltak Kr. e. 4-től Kr. u. 334-ig rómaiak. Kr. u. 334—395-ig vandálok. 395—400-ig nyugoti gó­th­o­k. 400— 458 ig hunnok. 460 - 490-ig keleti g­ó­­thok. 490—548 ig byzanti császár. 548—668-ig lon­­gobardok. 568—800 ig avarok. 800—844-ig frankok. 844—894 ig morvák, ezután magyarok.*) Szokolay H. J. azon időpontra teszi e templom épitését(V-ikszázad),midőn valódi góth uralom léte­zett itt; ellenben a hagyomány a byzanti császárság idejére terjeszti ki. A hagyomány egy a debreczeni kollégium könyvtárában létező nyomtatványra is hi­vatkozik, mely szerint itt Amalazantha residentiá­­lis helye volt. Ennyit fedezésemre, s menjünk tovább, ad g. A „Helynevek Magyarázója“ következő helyeket magyaráz görögből : Ócsa = oixia = templom. Kalocsa ~ xala oixia = szép templom. Madocsa = tetőtlen egyház. Ramocsa = magas egyház. (Lásd bővebben „Sürgöny“ 280. sz. 1861.) És e helyekről fenn van hagyva, miszerint gó­thok vagy alánok görögök épiték. Szerintem, miután a demsusi templomra (Erdély­ben Hunyad vármegyében) ki van mondva, hogy az góthok által készültek és e templom az ácsaival van egybevetve, igen hihető, hogy g­ó­t­h kezek vol­tak azok is, melyek az ócsai egyház faragott köveit összerakták. S e hit legyen boldogító. A görögök is úgy nevezhették el a helyet omla­nak, hogy a góth egyházat, mely Európa szerte híres építkezést máig magasztaljak, ott találták.7) Ezek előrebocsátásával úgy hiszem, megczáfol­­tam —m— ar ellenvetéseit s válaszomat pontonkint fedeztem. A­mi pedig Amalazanthát illeti, ennek tör­ténete az, hogy midőn atyja Theodorik, az arianus val­lása hatalmas góth fejedelem, kit a rómaiak is ural­tak, 526-ban aug. 30 án elhalt, előbb fia Athalarik s ennek 18 éves korában történt elhunyta után Amala­zanb­a lépett trónra;8) de Theodat, kit maga mellé kormányzó társul emelt, őt Volsena szigetére küldvén, ott 534-ben meggyilkoltatott 9) *) Heke Lajos után „Sürgöny“ 1861. october 23. 244. szám. E tettet Justinianus császár megbosznlandó, Be­­lizariust küldötte a góthok ellen 10), mire Theodatus a vezényletet Vitigesnek, Amalazantha volt kedvesének engedte át, ki 537-ben a góthok által királynak ki­áltatván ki, Theodatust kivégeztette "). Vitiges a tör­ténet szerint eleinte Theodorik paizs­hordója volt és sze­relme által lett nagygyá, de Amalazanthát nem bír­hatta, meg kelle elégednie ennek leányával Matasan­­thával. Történet szerint a góthok urai voltak Pannóniának s uralmuk Bécs­­től Sirmiumig terjedt ,J); de hogy Amala­­zntha itt szerepelt, Óceán volt residentiális helye, ide járt hozzá Vitiges, csak hagyományos tudom, mely ha­­­­yomány azonban annyiban hibás, hogy Vitigest Ama­­lazintha előtt vérezteti el az illyricumi csatamezőn, holott Vitiges túlélte Amalazanthat, és tán e templo­mot, mint fejedelmi epitaphiumot ő emeltette s a kir. szűz alakját ő festette reá, mígnem ötét is fogva vitte a császár lábaihoz Belizarius ,s). Soraimat mint olyan, ki tisztelettel viseltetik Anonymustól kezdve minden hazai krónika is krónikás iránt, azon óhajjal fejezem be, tartsa fenn a nép ön­magának múltja emlékeit, igy : Nem vész el a nép, mely szent hagyományként Az ősi lantnak intő szózatát Kegygyel megőrzi, s hű marad magához ! A dolog tisztába hozására itt volt az idő, mert már olyan beszéd is volt, hogy az alak „n­ő poharai­t.­i. hogy midőn a Magyarországban lévő hussiták öszveelegyedtek Luther és Zwinglins követőivel, és templomaikat általadták, azok oldalfalaikra, annak je­lentésére, hogy azokban két szín alatt veszik az úrva­csoráját, poharakat festettek czimentből. Tehát: Pohár, A p­o 11 o. Sz. K­r­i­s­t­ó­f. .. Isten velünk, régészi perünkben legyen a közön­ség ítélő biró. Pest, 1863. oct. 31. R. E. S. ') L. Magyar tudós társaság évkönyv 1835. II. k. 114—129­­. v) L. Notitia Hang. Novae 1737. 3) L. Középkori szobrászat 1863. 27. lap. *) L. Szabadalmas Kecskemét város. tört. ismert. 1836. 41. lap.) 4) i. m. 41. lapon. 6) Magy. tudom. évk. 1835. 2. köt. 119. 1. 8) L. Fejér Cod. Dipl. Tom. VH. Vol. 8. p. 86. 1280. évről. 8) L. Procop. de bello Goth. 1. 1. o. 2. 9) L. n. o. e. 4. 10) L. Procop. de bel. goth. 1. 3. c. 34. n) L. n. o. 1. 1. o. 3. úgy Jornandeat. '*) Budai Esaias Históriája 1. köt. 357. 1. úgy Geb­hardt Alg. Weltgeschichte 1788. 60. K. 345 - 348. 1. a egy régi latin vere is igy szól :­Trno Theodoricus ... Ad Potentianam Urbem perrexit . . . Costa Germanorum Duci materno . . . Facere conatur opitulamen in­ Belisarin* 1778. Marmontel után Z. P. 254. lap­ ­­birodalmi tanács October 2- -i ülésében az államminiszerium s különö­sen ennek „közoktatási'' osztályának költségvetése lé­vén napirendje, a bizottmány azt javasolja , „hogy a ház nyilatkoztassa ki, a­ikép a közoktatási tanácsnak adott hatáskört, a mennyiben ez törvények és rendele­­tek tárgyalásán túlterjed, főleg személyi ügyeknek (Personalien) reá leendő ruháztatását, mint czélellenes és az államot terhelő rendszabályt nem helyeselheti, önálló közoktatási ministérium felállítását azonban el­­utasu­latlan szükségnek tekinti." Dr. C n p­r ellenkezésben látja lenni a közoktatási tanácsot az octoberi diplomával, a­mely az egyes or­­szágok sajátságainak tekintetbevételére nagy súlyt he­­lyez. A februári pátenssel sem egyez az meg — úgy­mond, — mert ez utóbbi az iskolai törvényhozást, sőt még a kez­deményezést is az egyes országokra bízza. Ezenkívül több financziális és politikai okokat hoz fel a közoktatási tanács ellen , a bizottmány javaslatát pártolja. Schindler constatálja, hogy ő volt az, ki a bi­zottmányban az önálló közoktatási ministérium felállítá­sát javaslá ; először, mert Austriában az alkotmány élet­­beléptetése óta nem történt haladás, és átalában sem­mi; másodszor, mert az állampolgárok terhei napról napra szaporodnak, úgy­hogy azok ezen kérdés után: mivel tartozunk az államnak? ezt is kérdezhetik : hát az állam m­ivel tartozik nekünk ? Sokkal, és már rég óta­ lesz a felelet,­­ és ezen tartozás közé sorozandó a közoktatás hiányossága is, pedig az állam mindenek­előtt azzal tartozik polgárainak, ha az alkotmányosság áldását akarják élvezni. A bizottmányban azon ellen­vetést hallottam, hogy az alkotmány kivitele vagy meg­állapítása alkalmával a közoktatási ministérium az igazságügyivel megszüntettetek, és hogy annak újból leendő felállítása nehézségekkel járna; de ez nem áll, mert az oktoberi diploma egy szót sem szól arról, hogy ne legyen közoktatási ministériumunk, és szónok csak arra emlékezik, miszerint egy, — az­ octoberi diplomá­val egyszerre kiadott, — legfelsőbb kézirat a közokta­tási ministeriumot megszüntette. A második ellenvetés az volt, miszerint a közoktatási ministeriumnak az áll ellen, mikép az mindig csak egy ministerium volna a szűkebb birodalmi tanács országaiban, míg a közokta­tási tanácstól az várható, hogy a közös szellemi köte­lékkel az egész birodalom alkatrészeit összekötendő E nézet mindenesetre tekintetbe veendő, azonban szónok­a a császári állam kifejlődését tartván szem előtt, belőle azon tanulságot vonja ki, miszerint a német-szláv orszá­gok mindig a kaimra magvát képezék és meg van elé­gedve, ha csupán azok kapnak is közoktatási miniszert, mert igényök is van arra, mikép ezen az úton kiképez­tetésekről gondoskodás történjék. Tény, hogy a kul­­túra haladása a német szláv országokban nagyobb volt mint a többiekben, és ismétli az államminister tegnapi mondatát „verba­­docent, exempla k­alunt.“ A harma­dik ellenvetés végre az volt, hogy a tárczák mostani szétosztását ne bolygassuk, továbbá, hogy a kultus most a legjobb kezekben van. Szónok osztja e nézetet és nem sokat vél mondani, ha azt állítja, miszerint a kultus Austriában az égető kérdések közé tartozik, mert az alkotmány kérdése vájjon kifejlődhetik-e sza­badon? Végre fölemlíti, miként már a közvélemény is a közoktatási ministérium mellett nyilatkozott, mert gyakorlatban van minden alkotmányos államban, hogy e fontos ügy külön ministerre hivassék. A tárcsák sza­porítása kívánatos, mert ezáltal a felelősség elve nyer. Minél több fönök felelős, annál inkább építhetünk az al­kotmányos elvek kivitelére, ugyanezért ajánlja a bi­zottmány javaslatát. (Brávók.) Schmidt Konrád (erdélyi) a kultui és oktatás­ügyet az egyes országgyűlések körébe tartozónak len­ni állítja, és azt óha­jtja, hogy ezen indítvány fölött, a­mennyiben az erdélyi országgyűlés vagy más országok illetékességébe nőni, ne történjék szavazás, mert azt hiszi, miszerint, a­mennyiben a közoktatási tanács­­vagy ministeriumról van szó, e kérdés nem a tágabb, hanem a szűkebb birodalmi tanácshoz tartozik (moz­gás.) Szónok tartozik azzal állásának, hogy ezt kije­lentse, mert ha a közoktatási ministérium iránt csak­ugyan szavazni fogna a ház, s a szavazástól minden­esetre tartózkodnék. G­r­o­­­s­z az előtte szóló véleményéhez csatla­kozott. Dr. T­a­s­c­h­e­l tagadja, mintha a közoktatási tanács kérdése nem tartoznék a ház elé, mert itt — úgymond — pénzről van szó, azonban óhajtotta volna, hogy ezen intézmény ne létesittessék a birod. tanács nélkül. Pártolja a bizottmány javaslatát. S­c­h­n­if­e­r Libl­y (erdélyi) nem osztja erdélyi társai nézetét s e tárgyat idetartozónak véli, mert az nem érinti az egyes országok autonómiáját. Egy esetet hoz fel — nem a leghitelesebb forrásból — mely társai véleményét megc­áfolja. Az erdélyi kanczellária ugyanis véleményt kért a guberniumtól aziránt, mi­képen volna Szebenben egyenjogú (paritätische) egye­tem felállítandó, és a gubernium jónak látta e kérdést a még nem is működő közoktatási tanács elé terjesz­teni, és ettől véleményt kérni. (Derültség.) Meg van győződve, mikép az erdélyi k. kormányszék az ország autonómiáját minden irányban óvja; e kérdésben azt azonban épen nem félti, ő tehát mint erdélyi feljogosítva érzi magát a budget financziális kérdésében résztvenni, és illetékesnek tartja magát, e tárgyban is szavazni. Pártolja a bizottmányi javaslatot. Dr. M­a­h­­­fe­­­d szintén a tágabb birodalmi ta­nács elé tartozónak állítja e kérdést, főleg azért, mert pénzről van szó, melyet meg kell a czél elérése tekin­tetéből szavazni. Schmidt Konrád (erdélyi) félreértések elke­rülése végett kijelenti, mikép­p míg pénz-megszavazás­ról van szó, szavazniuk kell a jelenlévőknek; csak annyiban van aggodalma, a­mennyiben arról van szó, közoktatási tanács vagy ministérium állíttassék-e fel, és mive hatáskör tűzessék ki számukra? Csak ezen­ kérdést illetőleg, a­mely tulajdonképen nem tartozik a tágabb birodalmi tanács illetékességéhez, nem tartja magát s társait a szavazásra hivatva. Zimmermann (erdélyi) kiemelvén, mikép mint protestáns nagyon meggondolná a dolgot, mielőtt Erdélyre vonatkozólag az államhatalomnak engedmé­nyeket adta és garantiát kivánna, hogy a tanum­­ány ne lati elizéló irányban vezettessék, ellene szól a köz­oktatási tanácsnak és a ministérium felállítását pár­tolja. Az október 3O-diki ülésben a vita folytattatván, Schmerling államminister megjegyzi, mikép a közoktatási intézmény belső szolgálati ügy. Soha sem volt megtiltva a ministernek bizonyos tárgyban egy, vagy több koronaországból 10, 12 vagy 15 egyénből álló tanácsot összehívni. A közoktatási tanács tevé­kenysége arra terjed ki, hogy a ministereknek, kan­­czellároknak tanácsot adjon, és ennyiben nem vona­kodik kijelenteni, mikép hatá­sköre Magyar é­s Erdély­­országra, valamint a szűkebb birodalmi tanács orszá­gaira is kiterjed, a­mennyiben a kanczellárok kötele­sek a tanácsot meghallgatni. A Közoktatási Ministé­rium felállítása által a korona tanácsábann képviselte­tés nincs helyreállítva, és ha hozzáteszi, hogy az ál­lamminiszer a korona tanácsában kitűnő egyéniség, nem lehet állítani, mikép a közoktatási ügy most ré­­szul van képviselve. Azonban ez ne akadályozza a közoktatási ministérium felállítását, csak arra figyel­mezteti a házat, mikép annak hatásköre nem terjedhet ki a Lajtán túl fekvő országokra, és ezért csalódnék, a­ki azt hinné, hogy az a tudomány támaszául fog szolgálni az egész birodalomban. Ajánlja a közokta­tási tanács fenntartását. Herbst előadó: Az octoberi diplomával egyidő­­ben megjelent legfelsőbb kézirat szerint"közoktatási ügyekben minden közigazgatási hatóságnak kell a köz­oktatási tanács tanácsával élni, tehát a magyar és er­délyi kanczellároknak is, azonban m­­a a közoktatási ministérium felállítása mellett szavaz. Ezután a bizottmányi javaslat első részét, mely szerint a személyi ügyek ne utasíttassa­­nak a közoktatási tanácsból, a többség el­fogadja. Külföld, ANGOLORSZÁG. A „M. Star“ azt állítja, mikép Napóleon császár az amerikai követet arról értesíti, hogy a franczia hajó­építőktől visszavonatott a confoe­­deráltak részéről hadihajók építésére vonatkozó en­gedély. A „Daily News" megerősíti azon közlést, misze­rint a jóniai szigetek Görögországhoz annectálása ügyében nehézségek merültek föl. A jóniai parliament vonakodott az angol feltételekhez csatlakozni. Austria a corfui erőd lerontását kívánja. FRANCZIAORSZÁG. Mint a „Patrie“ nak Bécs­­ből írják, még nem tudhatni bizonyosan, ha várjon Metternich herczeg Párizban leend­ő már az ülés­szak megnyitásakor, azonban mindenesetre még csak igen kevés ideig fog Austriában maradni. A „Moniteur“ Napoleon herczegnek egy, a császárhoz intézett jelentését közli, azon kiadások iránt, miket Francziaországnak az 1862 ki londoni mű­­tárlatbani részvétele tett szükségesekké. E szerint a cs. bizottmány gazdálkodási szellemből nem használta föl a rendelkezésére helyzett egész összeget, s több mint 200,000 fr.nyi többlet fog a közkincstárba vissza­folyni. Mint a „Patrie“-nak Londonból írják, Gros báró megtartandja a londoni nagykövetség igazgatá­sát, Latour d’Auvergne herczeg megérkeztéig.

Next