Sürgöny, 1865. október (5. évfolyam, 225-250. szám)

1865-10-25 / 245. szám

345. sz. Ötödik évi folyam. Szerkesztőségi iroda és kiadó hivatal Budán, bécsi-utcza (a várban) 184. Sz. Fiók-kiad­ó-hivatal Festet­tt­y­­­­­­i Pál papirkereskedésében (hatvani-utcza, & c­. kir. postahivatal melletti sarokház). Kéziratok nem küldetnek vissza. Bérmentetlen levelek csak rendes levele­zőinktől fogadtatnak el.________________________ SÜRGÖNY. Mag­yar­ hi­rdetések­ : egy hasábos petit sor egyszeri hirdetéséért 6 kr., kétszeri hir­detésért 7 kr., háromszori vagy többszöri hirdetéséért 6 kr. számittatik minden be­iktatásnál. A bélyegdij külön, minden beiktatás után 30 kr. u. é. — Külföldről! hir­detéseket átvesznek a következő urak : Hajnal Frankfurtban és Ha­m­­burg-Altenában Haanem­­ein és Vogler; Hamburgban Tttrlc­­heim Jakab ; Lipcsében Engler ■., Hígen és Fort urak. Buda-Pest, Szerda, October 25,1865. Előfizetési árak: Naponta! postai szétküldéssel. Budapesten hásbol hordva. Égési évre . . . . . 10 frt. Égési évr......................... írt. — ki. Félévre ...... 10 • Félévre . . . I . * ■ — • Negyedévre • • . . ■ • ■ Negyedévre .... 4 B­SD a HIVATALOS RÉSZ. Ő cs. kir. Apostoli Felsége f. évi oct. 17-én kelt legfelsőbb parancs-irattal gr. Gondrecourt Lipót vezérőrnagyot s csapat-dandárnokot az 55. sz. gya­log-ezred tulajdonosává legkegyelmesebben kinevezni méltóztatott. Ő cs. kir. Apostoli Felsége f. évi oct. 17-én kelt legfelsőbb parancs-irattal gr. Gondre­court Lipót vezérőrnagyot, saját kérelmére a Rudolf koronaherczeg Ő cs. kir. Fenségénél­ fő-udvarmesteri állásától kegyel­mesen fölmenteni méltóztatott. Ő cs. k. Apostoli Felsége f. évi oct. 13-ról kelt legfelsőbb határozatával legkegyelmesebben elrendelni méltóztatott, hogy nádasi Nádosy Sándor nem al­kalmazott ezredes, saját kérelmére, a cs. k. udvari-vá­rosi lovagló-iskola vezetői alkalmaztatásától fölmentes­sék, a nyugalmi állapotba vétessék föl, s e mellett neki, az ezen szolgálat­tételben tanúsított üdvös buzgalomért a legmagasb megelégedés kifejezése tudtára adassák. NEMHIVATALOS RÉSZ. Helyreigazítások. A „Gen. Corr.“ következő közleményeket hoz: „A „Journ. de Bruxelles“ párisi levelezője azon hirt véve, miszerint Austria Mexikó számára 2000 fő­nyi évi jutaléknak állítását megígérte s ezen hir, melynek közvetett megerősítését a „Francéiban is megtalálhatni hivék, publicistikai körökben azon aggo­dalmat kelté, hogy ezen engedmény Austriára s külö­nösen annak különben is szorongatott pénzügyeire nézve nagy mértékben aggasztóvá, sőt végzetteljessé lehetne. „Ezen tökéletesen alaptalan aggály eloszlatása végett késztetve érezzük magunkat, a tényállást a kö­vetkezőkben előadni. A császári kormány sohasem gondolt arra, hogy Mexikó számára csapatjutalék állí­tásába bocsátkozzék ; hozzá ily felszólítás soha nem is intéztetett. Csupán az forog fen, hogy az austriai-mexikói önkéntes hadtestben elbocsátások, kilépések, betegségek, halálesetek stb.folytán egy év óta támadt hézagok fedezé­sére új legénységnek a valódi szükségletek szerint, de leg­­fálebb 2000 ember erejéig Austriában leendő toborzása megengedtessék. E tekintetben immár az illető cs. k. ministeriumok közt tárgyalások vannak folyamatban s ezen kiegészítő toborzások modalitásai egy pótegyez­ményben, a múlt évben kötött s annak idején hivatalo­san közzétett egyezményhez, lesznek megállapitandók. „Jövőre hasonló toborzások engedményezésének kö­telezettsége a most történő egyezség által semmiesetre sem vállaltatik el s az utóbbi ugyanazon alapokon fog nyugodni, mint az eredeti egyezmény. Valamint ezen, úgy az újonnan kötendő pótlólagos egyezmény különö­sen azon határozmányt tartalmazandja, hogy a tobor­zások költségei kizárólag a mexicói cs. kormány által viselendők, s hogy azokból az austriai államkincstárra a legkisebb költségnek sem szabad származnia. Azon félelem ennélfogva, hogy ez alkalomból a birodalmi pénzügyek megterheltetése származhatik, teljesen a légből van kapva.“ Hamburgi lapok b. G­abl­e­n­z holsteini cs. hely­tartó ellen azon, a „Köln. Ztg.u holsteini levelezésében is foglalt vádat fejezék ki: „hogy Gablenz tbb. parancs­noksága által a fizetéseket a holsteini pénztárakból egészen másként, mint ez a korábbi országkor­mány alatt történt, véteti föl.“Austria, úgy véli a „Köln. Ztg.“ levelezője, az ideiglenes állapotot Holsteinban „lehetőleg értékesíteni“ igyekszik. „Ezen szemtelen insinuáció illő eligazítása vé­gett csak azt kell megjegyeznünk , miszerint már a gasteini conventió előtt abban állapodtak meg a közös birtokosok, hogy az állambevételek többletei Schles­­wig-Holsteinban első­sorban a folyó megszállási költsé­gek fedezésére, a békekötés határidejétől kezdve, és a még ezenfelül létező többlet a két nagyhatalom h­adi­­költségkövetelményeinek lassankénti törlesztésére szol­gáljanak. „Ezen elv szerint immár a két h­erczegség el­­különzött igazgatásának behozatala óta [a [ holsteini financziák határozottan szabályozott, meg nem halad­ható összeget szolgáltatnak a Holsteinban álló cs. aus­triai megszálló csapatok eltartásának költségeihez, míg a herczegség többlet-bevételeinek maradék része Austria hadiköltségköveteléseinek részletfizetésére fordítandó lesz. Holsteinra nézve az nyilván a legelőnyösebb mo­dalitás, mert ezen utóbbi a bécsi békekötés által meg­alapított adósságot mintegy észrevétlenül törlesztheti, annál inkább, minthogy az azelőtt Dániának fizetett adó összege fölötti túlterhelés nem áll be. „Másnemű pénzek, mint a „K. Zig“ levelezőjé­nek határozottan állíthatjuk, a holsteini pénztárakból Austria rovására az új helytartóság alatt sem vétet­nek ki; s azon, Austria elleni gyűlölködő vádaskodá­sok, melyeknek a fölebbi lap készségesen nyitja meg hasábjait, szintoly alaptalanok, mint a két német nagy­hatalom közt fönnálló szövetségbaráti viszonyoknak meg nem felelők.“ A „G. C.“ ellentétben azon több oldalról föl­merült állítással, mintha Stroszmayer püs­pök­i excjának horvát udvari kanczellárrá meghiva­­tása befejezett tény lenne, egész határozottsággal biz­tosít, miszerint az egész hit tökéletesen valótlan és alapnélküli. Ugyan­ e lap több napi­lapokkal szemközt, melyek Benedek lovag tsznagy­i excjának cs. kir. tábor­­nagygyá kineveztetését a veronai cs. kir. hadsereg­parancsnokság állítólag elrendelt feloszlatásával hozták összefüggésbe; továbbá azt is közlék, hogy nyugalma­zott tsznagy­a. Mamula a Dalmátiát illetőleg függőben lévő ügyek rendezése végett szemle-utat te­­end Dalmátián keresztül, azon helyzetben van, mind e hírek valótlanságát a leghatározottabban állíthatni. V­ÁMCEjk. Napi újdonságok. Ő cs. kir. Apostoli Felsége f. hó 23-kán délelőtt magán-audientiákat adni méltóztatott.)­­ Némely ember nagyon is hamar akar meg­gazdagodni s épen azért nem éri czélját. A vagyonszer­zésben a „lassan haladj, tovább érsz“ — nem megve­tendő szabály. Legalább Pesten még nem rég egy igen csinos bérház homlokán láttuk e bölcs feliratot, s ha egy maximának egy 2 emeletes bérház az „úti figura doeet“-je, akkor abban jóformán hihetünk. A­kik ezen „lassan haladás“ bölcs tanának, kivált a­mi a steigero­­lást illeti, épen nem követői, azok háziuraink , pedig nekik már annyival is inkább lehetne egy kissé lassab­ban haladniok, mivel ők már háziurak s a meredek part jó részén már feljutottak, a hová más szegény em­ber, mint a költő mondja, „csak szédelegve tekint.“ Azok ellen, a kik az országgyűlési alkalmat iszonyú mohósággal akarják a házbérek felcsigázása által ki­zsákmányolni, s a hová nem csupán háziurak, hanem túlságosan nyerészkedni akaró partnerek és albérlők is tartoznak, — már nyilatkozik az indignatió. A „Pesti Napló“ és a „Hon“ egy napon hoznak e tárgyban fel­szólamlásokat ; a „P. N.“ ezt írja : Az országgyűlés alkalmából Pesten roppant arányban növekedik a házbér, s pedig oly mérvben, mely ijesztővé kezd válni. Mi nem kívánjuk a pesti háztulajdonosoktól, hogy a­mit Kolozsvár derék polgárai tesznek, ingyen szállásokkal lássák el a képviselőket, de azt joggal megkívánhatjuk, hogy zsarolásra ne ve­temedjenek. Úgy hisszük, hogy ez ügyben a fővárosi hatóság dolga rendet szabni s megállapitni a korláto­kat, melyeken túl haladni nem szabad ; valamint gátat vetni a naponkint mindinkább elhatalmasodó üzérke­désnek, mely e téren lábra kapott, s mely minden uzso­rát felülhalad. A „Hon“ még kiterjeszkedőbben az „ország­gyűlési szállásokról“ így szól: Az 1861-ki országgyűlés rövid tartama tanulságos és szomorú em­léket hagyott e tekintetben hátra. A háztulajdonosok úgy mint egyes lakók szállásaik vagy lakrészeik men­tül nagyobb árom­ kiadásában versenyeztek, s boldo­gok voltak az országgyűlési tagok, ha a fogadókban kaphattak lakást, mert az Pesten akkor legolcsóbb volt, mivel az üzérkedők az egész városban a kiadan­dó szállásokat lefoglalózták, hol csak tudták és hallat­lan mesés árakon adták ki az országgyűlési tagoknak. Még meg sem jelent az országgyűlést összehívó leg­felsőbb rendelet, már a múlt évnegyedben üzérkedők nyilvánosan foglalózgatták le a szállásokat, sőt nem pirult egy egyén lapokban hirdetni magát, hogy ő or­szággyűlési szállásokat kibérel. Ezen eljárás követke­zése már most is érezhető, mert a fiatalság részére oly utczákban, mint a magyar­ utcza, egy nedves piszkos kis szobácskát egy hónapra 16 f­on alul nem adnak ki. Valóban megáll az ember esze, ha rá gondol, hogy az országgyűlés tagjai hol és mily árakon fog­nak szállásokat kapni, midőn már most nem lehetne tíz szállást találni egész Pesten a fogadókon kívül. — Érezni látszott ezt a város erélyes kapitánya, midőn e részben a lakossághoz felhívást intézett; de ez mind nem segít ezen calamitáson, itt erőteljesebb intézkedés szüksége forog fen. Elismerjük mindenkinek vagyona feletti szabad rendelkeztetési jogát és azt tiszteljük, míg a humanitás és lehetőség korlátain belül gyako­­roltatik és nem követeljük azt Pest város háziuraitól és lakóitól, hogy, mint Kolozsvár városa, ingyen szállással lássák el az országgyűlés tagjait, pedig Kolozsváron sem nőtt ki a ház magától a földből, hanem annyit az országgyűlés követelhet : a) Hogy tisztességes lakása legyen minden tag­jának az ország fővárosában. b) Hogy ezen lakások a fennálló szokásos árakon adassanak. Végre c) hogy uzsorások, üzérkedők tízszeres árakkal ne zsarolják a honatyákat azért, hogy a hon boldog­sága előmozdításán fáradoznak, és Pesten százezreket fognak költeni.­­ Ezután ajánlja czikkb­ó, hogy Pest­város elöljárósága mindazon szállásokat, melyek üzér­kedő társulatok és uzsorások által lefoglalóztattak, irja össze és csak azon árakon, mint az üzérkedők ki­bérelték, vegye át, visszaadván ezen speculáns bérlők foglalóit.­­ A keszthelyi országos gazdászati és erdészeti tanintézet megnyitása a nmlgy m. kir. helytartótanács­nak f. évi September 26-ikán 72744. sz. alatt leérke­zett magas elhatározása folytán f. évi november 1-je napjára lévén kitűzve , arra a t. ez. vidéki birtoko­sok, a gazdasági egyesületek és az irodalom képvise­lői tisztelettel meghivatnak. Keszthelyen, oct. 19. 1865. Az intézet igazgatósága által.­­ Az újvidéki ref. templom fényes fölszenteléséről értesítik a „H“-t. A tem­plom-szentelés f. hó 15-én ment végbe. Pestről főt. Tö­rök Pál superintendens és ifj. gr. Ráday László, 1861-ben Pestmegye aljegyzője, voltak jelen az ünne­pélyen. Újvidék határán fáklyavilág mellett fényes kül­döttség várta a pesti vendégtársakat, mely 30 kocsin minden vallásfelekezetből és nemzetiségből számlált magában tagokat, s több mint 25 legényből álló, lobo­gókkal és fáklyákkal vegyesen ellátott bandériummal tü­ndöklött. A bevonulás teljes díszben, mozsarak dör­gése, s az utczáknak nemzetiség- és valláskülönbség nélküli egyetemes kivilágítása mellett s a nép „zsiv­e“ és „éljen“ kiáltásai között ment végbe. Másnap a szép, mondhatni pompás ref. templom fölszenteltetett, a mi­dőn főtiszt, Török Pál superintendens megható szép be­szédet tartott. .Jelen voltak testületileg a város főpolgár­mestere, főbírája és a tanácsosok (mind szerbek), a szerb papság, a görög egyesült papság, az izr. rabinus, az evang. lelkész és egyház-elöljárók, igen sok római katholikus. A templomi szertartás után mindnyájan tisztelkedni mentek pesti vendégeikhez. A tisztelke­­dést nagy banquette követte, az említett küldöttségek részvételével. Volt magyar, német és szerb toaszt, va­lamennyi ama lelkesítő befejezéssel, hogy felejtve az ármány által előidézett gyászos múltat, éljen a szerb és magyar nemzet testvéri egyetértése. Nem egy ajkról lehetett hallani, hogy Magyarország szerb ajkú népe ezután csak Pestről s a pesti országgyűléstől várja jö­vendő boldogságát. Ebéd után Kondorovics, egy helybeli előke­lő szerb, ki nevét Kondorosyra magyarította, fogatát az ünnepelt vendégeknek felajánlva, ezek Atha­­naczkovis Plátó újvidéki püspöknél tettek látoga­tást; ki is a látogatásról előre értesittetvén, egész a lépcsőig, díszbe öltözve jött eléjük, s az érkezőket megölelvén és megcsókolván, őket magyar nyelven mint testvéreket üdvözölte, s ekkér búcsúzott. A vi­szontlátásig — a leendő pesti országgyűlésen! Ezután a városházán, a főpolgármester és főbírónál létettek látogatások, hasonló szives fogadtatással. Midőn a testvéries érzelemnek ezen minden magyar szivét dob­banásba hozó kétségtelen jelentőségű nyilatkozványait közzéteszszük, ezáltal nemcsak magyar közönségünk­nek akarunk szive szerinti tudósítással kedveskedni, de a hűséges összetartásra, s mindnyájunknak ezen alapuló boldogsága előkészítésére valamennyi más aj­kú testvéreinknek is példát mutatni. Ugyanitt megemlítjük, miszerint ifj. gr. Ráday László megválasztatása a dárdai választó­kerület (Ba­­ranya megye) szerbekkel vegyes népessége részéről a küszöbön álló országgyűlés képviselőjévé — csaknem bizonyosnak mondható.­­ Mint a „P. H.“ értesül, a losonczi vaspálya jelen concursuális helyzetében a felügyelő s gondviselő személyzet legsürgősb igényeinek fedezésére a magas kormány 20.000 forintot utalványozott. Ugyancsak e lap értesült, hogy e nagyfontosságú vasútnak megmen­ Lapszemle. A „Pesti Napló“ az államadósságok ügyében egy bécsi lap aggodalmait következőleg nyug­tatja meg . A „Neue Fr. Presse“ gyanús és ijesztő dolognak mondja, hogy az államadósságok egy része elvállalásá­nak kérdését minden követi jelölt programmja szándé­kosan kikerüli, s hivatkozik a berlini „National Zig“­­ra, a­mely már megmondta, hogy Magyarország a laj­­thán­túli országok minden ilyetén követelését vissza fogja utasítani. Az idéztük lap tehát tudni akarja, hogyan gondolkoznak e részben a Deák-párt táborában. Mindenekelőtt megjegyezzük, hogy a politikai programmok oly kérdésekkel szoktak foglalkozni, me­lyek még a pártok, mint ilyenek, vagy az országgyűlés által ünnepélyesen kimondva nincsenek, a­mikre nézve tehát a választók követjelöltjük nézeteit még nem is­merik. Ha a „N. Fr. Presse“ az 1861-ki országgyűlés feliratait több figyelemre méltatná és inkább tanulmá­nyozná, mint a berlini „National Ztg“ czikkelyeit, meg­győződhetnék, hogy az említett országgyűlésen nem egyesek vagy egyes pártok, de az összes képviselők, párt­különbség nélkül, egyértelműig kimondották, hogy : „Mi nem kívánunk ellenségesen fellépni az örö­kös tartományok alkotmányos népei ellen; készek va­gyunk azt, a­mit tennünk szabad, s mit önállásunk és alkotmányos jogaink sérelme nélkül tehetünk, a tör­vény szabta szigorú kötelesség mértékén túl is, méltá­nyosság alapján, politikai tekintetből megtenni, hogy azon súlyos terhek alatt, miket az eddig fennállott ab­solut rendszer fonák eljárása összehalmozott, az ő jó­létük, s azzal együtt a miénk is, össze ne roskadjon, s a lefolyt idők káros következései róluk és rólunk el­­hárittassanak.“ E nyilatkozatot a második, egyértelműleg elfo­gadott felirat is ismétli, és pedig oly világos példa után, melyből kitetszik, hogy Magyarországot azon ál­lamadósságok, mik az ország tudta és egyenes bele­egyezése nélkül, nagyrészt nem is az ország érdeké­ben tétettek, jogilag nem terhelhetik. Látható ebből, hogy a magyar országgyűlés az államadósságok kérdését nem a szoros jog és szigorú kötelesség, hanem a méltányosság alapján kívánja el­intézni, s politikai tekintetből és az érdekek solidari­­tásánál fogva is késznek nyilatkozott megtenni, a­mit lehet, hogy az absolut rendszer fonák eljárása folytán felhalmozott terhek súlya alatt az örökös tartományok alkotmányos népei össze ne roskadjanak. Miért tehát a „N. Fr. Presse“ gyanúsítása, rémizgetése? Hogy a laj­­thán­ túli népeket ellenünk alaptalanul felingerelje? Az 1861-ki országgyűlésen a két feliratnak épen fentebb idézett pontja volt az egyik, mely, a­mint tudjuk, egy oldalról sem támadtatott meg, mire nézve semmi javas­lat vagy módosítás nem létetett. Minek kívánja a „N. Fr. Presse,“ hogy a követjelöltek ilyetén, senki által kérdésbe nem vett, nem vitás pont felett nyilatkoz­zanak ? A „K­o­rju­n­k“ program m­c­z­iik­k­e­k­e­t hoz, melyek elsejéből a következőket veszszü­k ki: Nem tudjuk, úgy van-e, vagy csak úgy tetszik, mintha Erdélyben igen sokan volnának, kik a helyze­tet azon komolysággal nem tekintenék, mint valóság­gal tekintendő. Az egyik nem akar meghajolni a század előtt, melyben él, a másik nem a korona előtt. Az egyik múlt­jára, a másik jelenére, a harmadik jövőjére építi álmait. Hiányzik a pont, hol nézeteik, vágyaik mint egy gyu­­pontban kellene hogy találkozzanak. És mégis orszá­got akarnak képezni. Mindenik suprematiát akar, s mégis Gleichberechtigungot pengetnek. Az érdekek ezerfelé divergálnak, s mégis uniót akarunk. Uniót — és éppen azért kell uniót akarnunk. Kimondtuk, s nem lehet elégszer ismételnünk azon szomorú meggyőződésünket, hogy a 17 év nálunk minden kapcsot felbontott: a bizalom, mely egyéni egyénhez, — a kegyelet, mely osztályt osztályhoz, — az érdekegység, mely nemzetet nemzethez fűzött, annyira meglazult, hogy a társadalmi és honpolgári életből hiányzik a cement, hiányzik a vérkeringés, hiányzik a szellem, hiányzik maga az élet. A közügyek tere, a szellemi és anyagi jóllét kel­lékei, a gazdászat, ipar és kereskedelem eszközei, a községi, megyei, nemzeti és országos institutiók gépe­zete — úgy el vannak gyengülve, kopva, rozsdásodva, hogy megbontani a legkisebb részében is alig meré­szeljük. Közigazgatásunk, törvénykezésünk, kormányza­tunk, törvényhozásunk, — a vallások és nemzetiségek igényei, jogai, — alkotmányunk s annak hasisai, tör­vénykönyveink, diplomáink, szerződéseink — mind megannyi rom, mely a haza polgárai anyagi és szel­lemi jóllétének, szabadságának, biztonságának véd­­bástyául, ha ki nem javittatik, többé alig szolgálhat. S hol kezdjük e sysiphusi nagy munkát, melyben a magyar és szász elem, a nemesség és polgárság, mig együtt képezék a hon kiváltságosait — másfél század alatt kifáradtak. Szent-István megalapita a papságot, II. Endre a nemességet, Nagy Lajos az aristocratiát, Zsigmond a polgárságot, s Erdélynek mindezen felszaggatás nem volt elég ; alkotmányában még felosztá magát nemzeti­ségekre, fel­vallásokra. Hol a nagy szellem, mely eny­­nyi érdeket képes legyen megosztoztatni a szegénynyé vált hazában ? A haza földje feloszlik magyarok, székelyek, szá­szok földjére, román kapitányságokra; a három nemzet­nek háromféle institutiója volt: a magyar föld csak nemest ismert; a szász tiltakozott, hogy közü­le valakit meg­­nemesitsenek ; a székelyföld minden fia oly nemesnek tartá magát, kinek nemeslevélre se vala szüksége; az ily heterogén elemekből álló föld egyszer három nem­zet kis országa, együtt pedig egy ország, mely tagja a magyar koronának, s e korona utján tagja egy biro­dalomnak. Ennyi jogviszonyt kiegyenlíteni, még pedig ingerült kedélyállapot, féltékenykedés közt kiegyenlí­teni, erdélyi országgyűlésen kiegyenlíteni, hol a tör­vényhozói nyugalom egyelőre hiányzani fog, rövid időn egyenlítni ki, a­midőn a kibékülés maga heteket, hó­napokat venne igénybe , oly nagy kísérlet, melyre szé­­delegve kell rágondolnunk. És épen ez az , a­miért unió kell Erdélynek. Új elemek, az érdekbántódás érzetétől ment kedélyek kell, hogy vegyüljenek közénk, kik kellő nyugodtsággal, a rokon- és ellenszenv áradozásától menten , azon kellő magasságból illessék Erdély alkotmányát, ezen annyi vérrel és könynyel szentelt romot, melyet ez minden hiányai miatt méltán megérdemel. Ki kell mondanunk az uniót. Kell, hogy for­­mulázzuk a feltételeket, melyek mellett egyesülni óhajtunk, de nem törvényhozásilag, mert erre sem időnk, sem higgadtságunk. Feltétlenül kell kimonda­nunk az uniót , de visszaemlékezvén arra , hogy az egész erdélyi alkotmány csupán csak a fejedelmi conditiókon nyugodott, hogy a leopoldi diploma sem egyéb conditióknál, melyeket az osztrák háznak tet­tünk ; conditiókat kell, hogy Pesten szerkesszünk, — már csak azért is, mivel ezt a 48-ki törvények is kilá­tásba tették, s Erdély nemzeteit meg kell nyugtatnunk, — már csak azért is, hogy a korona mielőbb szentesít­hesse, — hogy azután a birodalom pénzügyi és nagy­hatalmi állása mielőbb rendeztessék, — az anyagi és szellemi jóllét alapja: a bizalom közénk mielőbb vissza­­szálljon. A románok és szászok óhajtására, a conditiókra kívánjuk igénytelen nézetünket elmondani. Zich­y Antal programmja. Zichy Antal a követjelöltség elfogadására Tabon felszólíttatván, politikai hitvallását a következő beszéd­ben fejtette ki: „Önök mindnyájan tudják, hogy a kibékülési po­litika híve, hirdetője vagyok; de tán nem mindnyájan tudják, hogy a minden ároni kibékülés, az ősi jogróli gyáva lemondás embere soha sem voltam. Óhajtottam, hogy a 61-diki országgyűlésnek lett volna eredménye; sajnáltam, hogy az feloszlattatott, de fennhangon tilta­kozom azon feltevés ellen, mintha országunk önállósá­gára, s a két felirat által kijelölt álláspontunkra nézve akkor, vagy azóta is ingadoztam volna. „Programmom legelőször is az eddigi életem, mely bár egy mákszemnyit sem nyomhat a mérlegben ott, a­hol egy nemzet sorsa van kérdésben, önök előtt mégis eléggé ismerve van arra nézve, hogy azok is, a­kik nézeteimet egyben s másban hibáztatták, szándé­kom tisztaságát, minden mellékes czéloktól ment, ön­zetlen hazafiságomat kétségbe nem vonhatják. E kö­rülménynek vélem tulajdoníthatni politikai elveim nyil­vánítása végetti, jelen megtisztelő meghivatásomat. „Röviden érintem az általánosságokat, országunk integritása, alkotmányunk helyreállítása, felséges ural­kodónknak ősi szokás szerint, azaz koronázási eskü mellett szt. István apóst, koronájával leendő megkoron

Next