Sürgöny, 1866. február (6. évfolyam, 25-47. szám)

1866-02-14 / 35. szám

35. sz. Hatodik évi folyam. SÜRGÖNY. Szerkesztőségi iroda: Pent,­uri-utcza 1. szám. Kiadó-hi Vidal: P • 11 e­n. (barátok tere 7-dik szám.) Kéziratok nem küldetnek vissza. Bérmentetlen levelek csak rendes levelező­inktől fogadtatnak el. _ _______ Maffián­-h­ird­etések­.: egyhasábos petit-sor egyszeri hirdetésért 8 kr, kétszeri hirdetésért 7 kr, háromszori vagy többszöri hirdetésért 6 kr számittatik minden beik­tatásnál. A bélyegdíj külön, minden beiktatás után 30 kr o. é. — Külföldről hirdetéseket átvesznek a következő urak : Majnál Frankfurtban és Hamburg-Alte­­nában Hausenstein és Vogler; Hamburgban Türk­helm Jalta 1 . ; Lipcsében Flneler- 1 1. és Fort Ernő urak. ff­est. Szerda, február 14. 1860. Előfizetési árak: Napontai postai szétküldéssel. Budapesten házhoz hordva. Egész évre............................20 fit. Egész évre......................18 frt­­­ . Félévre . .­­ 10 „ Félévre ...... 9­­ , Negyedévre........................... 5 n Negyedévre ... 4 „ 60 , HIVATALOS RÉSZ. Ő cs. kir. Apostoli Felsége Komárommegye főis­páni helyettesét kisfaludi Lipthay Gyulát cs. kir. kamarási méltósággal legkegyelmesebben felruházni méltóztatott. A magyar kis udvari kanczellária az ugyanennél, számvevőségi osztályú­an üresedésben lévő rendszere­sített számtanácsosi állásra az ugyanott számtanácsosi, czímmel és ranggal alkalmazva lévő Kindermann Lajost nevezte ki. NEMHIV­AT­ALOS RÉSZ. Lapszemle. A „ W­ien. Abendpos­t“-nak második czikke a feliratról így hangzik: „A magyar országgyűlés felirati ter­vének nem kellene azon kitűnő jelentőséggel bírnia, mely annak általánosan tulajdoníttatik, ha a hírlapiro­dalmat még jó ideig nem foglalkoztatná. Karöltve an­nak taglalgatásával jár aztán azon megjegyzések fejte­getése is, melyeket mi e helyen a tervezetre nézve te­vénk. Nem kis megelégedésünkre szolgál, constatk­oz­­hatni, miszerint a tényállásról való felfogásunk ott min­denütt helyeseltetett, hol mérséklet és nyugalom a pár­tok harczának a legfőbb államjólét helyes fölismerésére semmi elhomályosító befolyá­st nem engednek. Bárha ezt a lajthán­ túli lapokról is fölteszszük, mégis sajnálattal látjuk, hogy a saját nézetük melletti harcz hevében nem vevék maguknak azon fáradságot, hogy akkori nyilat­kozatainkat figyelmesen szemügyre vették volna. Csak így fejthető meg, ha egyes lapok azon helyeket, hol mi „a saját felelős ministérium és a helyhatóságok helyre­állítása iránti követeléseket“ elérhetetleneknek jelöl­tük, oda magyarázzák, mintha mi nem e postulátumok egyidejűségét hangsúlyoztuk volna, hanem egymástól elkülönítve az egyiket is, a másikat is elérhetetlennek jelöltük volna. Azon nézetre nézve, hogy a helyhatósági intézményeknek régi alakjukbani helyreállítása által, mintegy félszáz olygarchiának legszélesebb jogokkali helyreállítása által általában minden végrehajtás, en­nélfogva a netaláni felelős ministérium is, egyenesen megbéníttatik, ezen irányra nemcsak az e részrőli sajtó legnagyobb része, hanem Magyarország összes pártjai sok belátásteljes s higgadt államférfiainak ismételve ki­jelentett ítélete is mellettünk áll. Azon tapasztalatok, miket az utolsó magyar országgyűlés e tekintetben ma­gán is tett, bizonyosan a legtalálóbb ér­v, mely a régi megyei élet változatlan helyreállítása ellen felhozattat­­hatik. Hogy azon várakozásunk, miszerint ezen első fel­irat által a kiegyenlítési mű nem fog veszélyeztetni, nem volt túlvérmes, ennek bizonyságául szolgál a mai „Nap­ló“, mely nyiltan kimondja, hogy az első szó még teljes­séggel nem az utolsó. A „Napló“ engedje meg, hogy őt, ki nézetrokonainak czélzatait oly pontosan ismeri, sza­ván­ál fogjuk s alkalmilag arra emlékeztessük.“ A m ágn­ási conferentia, mely tegnap tartandó s melyben a külön felirat kérdése esőlegesen tárgyalandó volt, a „P. L.“ szerint a megyei teremben csakugyan m­egtartatott. A tárgy fontosságá­hoz illőleg a terem összes padjai megteltek s körülbelül 200 főpap, mágnás s főispán vett részt a tanácskozás­ban, melyben gr. C­z­i­r­á­k­y János főkamarás­­ excja vitte az elnökséget. A külön felirat iránti indítványt ezúttal is gróf Festetics György tette meg, mig gróf A­n­d­r­á­s­s­y Manó az ellenjavaslattal lépett fel. A külön felirat védői döntő érvül azon körülményt hozák fel, miszerint ily eljárás által a törvényes álláspont a leg­jobban őriztetik meg, minthogy a házrend 58. §-sa világosan mondja, hogy minden háznak külön feliratot kell benyújtania. Gr. S­z­é­c­h­e­n Antal továbbá még hozzátevé, miszerint a felsőház felirata a képviselők felirati tervében kimondott elvektől alig fog eltérni.­­ Az ellenpárt részéről ellenben hajlandók valának fel­tenni, miszerint épen azon elvi álláspont, melyet az alsóház felirata elfoglal, idézi elő a külön felirat esz­méjét, mert különben az ily indítvány már előbb, az alsóházi tervezet nyilvánosságra jötte előtt hozatott volna a felsőház illető pártja által indítványba. A con­ferentia magától érthetőleg inkább a szabad gondolat­­csere terén, mint a parlamenti fegyelem szigorú szabá­lyai szerint mozgott; mindamellett mint valószínű (a „P. Corr.“ szerint kétségtelen) tűnt ki, hogy a gyüleke­zet többsége a külön felirat behozatala mellett van. Ezen indítvány mellett szót emeltek: gr. Maj­lá­th Antal, mondván, miszerint Magyaror­szágban minden jog a nemgyakorlás által feledésbe megy; a felsőháznak ennélfogva a magáét meg kell őriznie, annál inkább, minthogy a viszonyok, melyek 1861-ben a solidaritást még a külső formákra nézve is szükségessé tevik, ma egészen megváltoztak. Továbbá mellette szóltak : M­a­j­t­h­é­n­y­i László főispán , báró M­e­s­n­i­­ Victor, b Prónay Gábor , R­ad­v­á­n­s­z­ky főispán, Ran­older püspök, gr. Széchen Antal, S­z­ö­g­y­é­n­y­i László főispán, b. V­a­y Miklós stb.; — ellenben gr. Andrássy javaslata mellett szóltak: gr. K­á­r­o­l­y­i György koronaőr, b. O­r­c­z­y András, gróf P­á­l­ffy József, b. S­p­­­é­n­y­i Henrik, gr. Teleki Sándor, Tom­csányi József főispán, b. V­a­y László, gr Z­i­c­h­y Károly stb. — Minthogy az ülés bizalmas volt, ennélfogva szavazás nem történt. Ma nyilvános ülés volt tartandó, melyben az indítványt megtenni s elfogadtatása esetében egy 30 tagból álló bizottmány­nak kineveztetését javaslatba hozni szándékoztak, mely a föliratot szerkeszsze. A bécsi lapok még most is szakadatlanul a ma­gyar képviselőház felirati tervével foglalkoznak. Az által, hogy ez okmányt folyvást új szempontból veszik szemügyre, egyrészt azon vannak, hogy a helyzet tisz­tázásához az arra vonatkozó kérdések mindenoldalú megvitatása által a lehetőség szerint hozzájáruljanak, másrészt tanúsítsák, miszerint a fenforgó államjogi érdekek fontosságának teljes öntudatával bírnak. Az „0 e s t r. Z t g“ a felirati tervben semmi esetre sem látja ugyan még a ki­egyenlítést, de igen a kiegyen­lítésnek reményteljes előkészítését. A felirat a tárgya­lások fonalát ott vette ismét fel, s csak ott vehette ismét fel, hol 1861-ben elszakittatott. De a tárgyalások döntő alapját a királyi válaszi­at fogja képezni. A mi lehető, az meg fog adatni ; lehetetlent Magyarország nem fog kivánni. A­hol a birodalom kezdődik, ott Ma­gyarország megszűnik. Ezen egy..tételben van a kor­mány állása és kötelessége kifejezve. A „Vaterland“ írja : „Magyarország a biro­dalom része s annak drágán megvásárolt része; köve­telheti ugyan a teljes önállóságot, de nem azon kivételes állást, melyet a felirat inkább csak jelöl mint egyenesen igénybe vesz. Mindenekelőtt nem különítheti el alkotmá­nyos sorsát Austria más országáétól. Ezt el is ismeri a felirat egy helye, habár csak mellesleg, míg egy más szembetűnőbb helyen Magyarország teljes elszigetelését „a többi nemzetek“ alkotmányos ügyeitől hangsúlyozza.“ A „F r e m d e n b t a 11“ megelégedéssel üdvözli a jelentést, hogy a mágnások táblája külön feliratot szán­dékozik szerkeszteni s megszavazni, és a kiegyenlítés pontjait azonnal gyakorlatilag formulázni. A mágnások tábl­ája csak akkor fog becses és életrevaló intézmény­nek feltűnni, ha nem alacsonyítja le magát mint 1861-ben, az alsó tábla uszály vivőjévé, hanem nyugodtabb, mér­sékeltebb s békülékenyebb álláspontot foglal el, a­nél­kül, hogy ezért a nemzeti eszmék és alkotmányos jog­követelésekhez hűtlen lenne. S mindenesetre czélsze­­rűbbnek tűnik fel, a kiegyenlítést magában a magyar országgyűlés keblében gyakorlatilag előmozdítani, mint a munka egész terhét egyedül a kormány vállaira há­­rítni. A „N. Freie Presse“ megengedi, hogy a ter­vezetben nem hiányzanak támpontok a fonal tovább­­szövésére A felirat ismételve ígéri a közös ügyek meg­állapítására és kezelésére vonatkozó javaslatok kidol­gozását ; nyiltan elismeri „azon ügyek létezését, melyek Magyarországot s az örökös tartományokat különösen érdeklik.“ Ez mégis valami más, mint az 1861 ki fel­irat nézete! E szerint az örökös tartományok még bá­bomba is keveredhetnének, mely Magyarországot nem illetné. Ezért az érintkezési pontokra nézve is az „eset­ről esetre“ való kiegyezés elégségesnek tartatott. A „Pres­se“ ismételve felszólítja a magyarokat, hogy német Ausztria liberálisaival karöltve járjanak. Magyarország a német-osztrákokat barátjaivá teheti; önkéntes separatistikus politika nyom­taposóivá azok soha sem lesznek. Az „O s t D­e u t­­­s c­h e P o s t“ magyarázza, miért állítá föl a felirat a felelős ministerium s a municipiu­mok helyreállítása iránti két követelést egyidejűleg. Fib­bel, úgymond, kinyomatát találja azon harcz, melyet a magyar alkotmánynak a maga belső fejlésében saját híveinél még kikü­zdenie kell. A felelős ministérium iránti kívánat az ország állítólagos óhaja gyanánt ál­­líttatik föl, s a magyar politikusok közöl mégis egy sem hisz, ha csak népszerűségét, végkép koc­káztatni nem akarja, a megyei intézmények helyreállításának követeléséről lemondhatni. Ezen tünemény mutatja, mi­szerint az 1848 -s időszak ministerei a magyar alkot­mányba inkább csak beleoltottak, mintsem hogy a nemzet belső életéből fejlődött volna ki a ministeri in­tézmény. A parlamenti kormányt egyrészt az annak hasznossága felőli elméleti véleménynél fogva, másrészt, azért becsülik és követelik, mert ezen intézményt a bé­csi kormánytól kivívták s azért szenvedtek. De a nem­zetne­k a megyei élet mindenek fölött becses, ez össze­nőtt az ő benső életével s azért csak nehezen határoz­za el magát arra, hogy a régi megyét feláldozza egy oly ifjú intézménynek, milyen a ministeri felelősség. Most, még mindkettőt egyesíthetni hiszi, úgymond az idézett lap , de ezen illusio nem fog sokáig tartani. Aki­kor aztán el kellene magát határoznia, várjon a megyei életet for ever kívánja e­­ltetni, vagy pedig a minisze­rek kormányzatával lehetetlen fentartások nélkül s an­nak minden következményeivel be akarja érni. A „Presse“ azt emeli ki, miszerint a közös ügyek elintézése előtt sem felelős ministérium alakítá­sáról, sem a megyei szabadságokról nem lehet szó. Hát ha a közös ügyek iránti alkudozások meghiúsulnának, kérdi, várjon lehetne-e felelős ministériumot azon pro­visorium alatt képzelni, mely ekkor bekövetkeznék ? Egy csupán az Uralkodónak felelős kanczellárt lehet találni, ki a legmagasb parancsokat végrehajtja. De minden ministerelnök, ki a legközelebbi országgyűlés által lehetőleg még hazaárulásról is vádoltathatnék, kétszeresen meg fogja gondolni, mielőtt az örvény szé­lén helyét elfoglalná . A municipiumok szabadságát pedig e lap csak úgy hiszi helyreállíthatónak, ha az 1848-iki álláspont teljesen abban hagyatik, s az 1847-re térnek vissza Mert a 48-ai bizottmányokkal, melyek maguk az azon évbeli törvények szerint csak ideigle­nesek, az alkudozások meghiúsulása esetében a kor­mány nem boldogulhatna, miután nem tehetné, hogy ötven tribünt állítson föl az országban, melyek, ha a kiegyenlítés nem sikerülne, törvényesitett izgatást űz­hetnének s a mostani kanczelláriának bizonyosan nem nagy támaszul szolgálnának. (C z á f o l a t o k.) A „Gen. Corr.“ következő czáfolatokat hoz. Először a „Fremdenbl.“ által f. hó 11 én hozott állítólagos nyilatkozatait állanyminister ur TÁRCZA. A magyar nyelv az austriai h­áz tag­jainál. E czim alatt közöl a „M. V/* 1 To­­­dy Ferencztel egy nyelvtörténeti vázlatot, melyből a következő becses történeti adatokat veszsüü­k át : „Azon időben, midőn a magyar ebei lelkesült örömmel csügg Felséges királya ajkain ; midőn a­ nem­­zethez a nemzet nyelvén szól, és szól az előadás azon bevégzett művészetével, melyet először ama felejthetet­len napon, 1847. oct. 16. Pestmegye termeiben volt al­kalma bámulni; — azon időben, midőn a magyar ki­rályné nemcsak megtanulta nyelvünket, s irodalmun­kat is bevette olvasmányai körébe, hanem szépségénél is bájosabb kellemmel szól, szónokol, sőt társalkodik édes,magyar nyelvünkön; s a magyar minden szónak, mely a Felséges Asszony ajkairól megrendül, hirét só várán és dobogó kebellel lesi, nem egyszer halljuk tár­­sa­ságukban e kérdést : mikor szűnt meg a magyar ma­gyar szót hallani uralkodói ajkairól ? A kérdés a magyar nyelv történetéhez van intéz­ve , lássuk válaszát. A nyomozás először a rég­múlt századok király­néi felé fordul. Sokáig Erzsébet királyné , austriai Albert királyunk neje, tartatott utolsónak, kiről a magyar nyelv­tudást feltenni lehetett. Hiszen mióta a magyar korona az Árpád ház nőági vonalaira szállt, az udvarnak min­dig volt gondja reá, hogy ne csak a királyok nejei, ha­nem vejeik is jókorán beavattassanak a nemzet nyel­vébe. I. Károly, V. István Mária leány­ának unokája, kire e gond nem vala kiterjesztve, mélyen érezve a nem­zet nyelve nem-birásának hátrányait, nem csak saját gyermekeinek adatott Gyulai­ által magyar nevelést, hanem fia Lajos első mátkáját, az utóbbi német csá­szárnak, IV. Károlynak leányát Margitot, királyi udva­rában neveltette, hogy a magyar szokásokkal és nyelv­vel korán megismerkedjék; így Nagy Lajos viszont, Mária leánya jegyesét, Zsigmondot, Hedvig leánya első jegyesét Vilmos ausztriai herczeget, a magyar nyelv végett nevelte a királynéi udvarban ; igy gondoskodott Zsigmond császár és király a maga leánya Erzsébet je­gyeséről, austriai Albertről, hogy ne bírta volna tehát Erzsébet maga is a nemzet nyelvét ? De erről most már komornája Kottannerné naplójából biztos adatot is leírunk. Azonban nem ő volt utolsó, magyarul beszélő királynénk. Beatrixról,a szicziliai királyleányról, Mátyás hitveséről, még nem rég ellenkezőt hittünk; de most Bergamói Jakab Fülöp egykorú tanútételéből ha­tározottan tu­djuk már, hogy e királyné is nemcsak ér­tette a tisztelgők magyar beszédeit, hanem azoknak „magyar nyelven“ (idiomate ungare) alkalmasan felelt is, „még pedig könnyűséggel, folyóan, nyájasan és igen mivelt módon“ (prompte et expedite, ac semper counter et perurbane.) — Hasonlót II. Ulászló franczia hitvesé­ről, Annáról, nem mondhatunk: a nem tanulékony ki­rály oldalán Anna csak négy évig élt. — Annál kevésbé kételkedhetünk ausztriai Mária királynéról, II. La­jos hitveséről, ki tiz éves korában vala már szeren­csétlen férjének eljegyezve , s ki fiatalsága daczára oly bátran és bu­zgóan képviselte ura érdekeit, sze­mélyes érintkezésben a hatalmas és deáktalan oligar­chákkal, hogy őt, a deákul tudót, más, mint a nemzet nyelvén, velük szólva nem is képzelhetjük. —Ugyanezt tehetjük föl méltán Annáról, II. Lajos nővéréről, a trón egyik jelöltje, Ferdinánd főh­erczeg mátkájáról, s utóbb, mint hitvese, magyar királynéról, kinek atyjánál, II. Ulászlónál, alkalma volt jókorán tapasztalhatni azon szo­morú következéseket, miket ez, a magyar nyelv nemér­tése miatt is, tűrni kénytelen volt. — De itt megszakad a fonal, és im háromszáz év után az első nők az ural­kodó házban­ M­ária Dorottya főherczegnő, ki ma­gyarul értett, s ünnepélyes válaszbeszédeit meglepő cor­­rectséggel adta elő, és leánya Mária förigye voltak, a j­elenlegi belga királyné, ki nyelvünket beszélve és írva teljesen birja. De Beatrix óta az első magyar k­i­r­á­l­y­n­é a m­o­s­t é­l­ő F­e­l­s. E­r­z­s­é­b­e­t, ki biztos könnyűséggel s azon ritka bájjal kezeli nyelvünket, mely már eddig is ellenállhatatlanul meghódított min­den magyar szivet. A fels. uralkodó­ház férfin tagjai közül .1. Ferdi­nánd már 1527. jan. 19. kelt (tudtomra eddig csak német egykorú fordításban ismeretes) kiáltványában biztosította a nemzetet, hogy a „magyar nyelvet és nemzetet teljes erejével föntartandja" („Wollen och zukünftiger Zeit die hungerische Sprach und Nation mit allen unseren kreiften vnd vermögen handthaben“ ,) mely biztosítást azon évi jul. 18. kelt körlevelében ismételte („nationem et linguam vestram servare inten­­divius“). S nyelvünk csakugyan az országos életben, sőt a diplomatában is, a XVI-dik és XVII dik század­ban mind nagyobb tért foglalt. Arra azonban egész Mária Terézia idejéig nincs adat, hogy valamely ki­rály vagy főherczeg bírta volna azt. Ez a való­ban nagy és nemes királynő,a­kiről oly gyakran mon­datott,, hogy a magyart ki akarta vetkőztetni nemzeti­ségéből, holott azon igyekvései, melyek ekkér félrema­gyaráztatnak, csak is oda valának irányozva, hogy a magyar nemzetet minél szorosabban magához csatolja, s ki, ha őt körülvevő nagyjaink ép oly hűséggel ajánlják vala neki a nemzet nyelvét, a mily becsületes képvi­selői voltak előtte közjogainknak, nyelvünk sem ma­radt volna általa pártolatlan, d­e nagy királynő volt első, ki hitszerint fiait a magyar nyelvben ok­­tattatta ; annyi bizonyos, hogy korán elhunyt második fia, Károly főherczeg (szül. 1745. – 1761.) magyar beszéddel válaszolt egy alkalommal az őt üdvözlött magyar uraknak. II. Lipót fiai, Flórenzben nevelked­vén, nem tanulták m­eg nyelvünket ; annál inkább mél­tatandó fia József főherczeg buzgósága, ki, miután a nemzetet s annak legszentebb vágyait megismerte, ná­dorsága tizedik évében nagy szorgalommal tanulta azt, s utóbb, bár nem tartózkodás nélkül, s leginkább csak falusi mulatósain saját jobbágyaival beszélt nyelvün­kön; de ismerte s becsülte irodalmunkat, s magyarul jól irt; fiait pedig, István, Sándor és József főherczegeket a nemzet nyelvébe már kora ifjúságuk­ban beavattatta. Ferencz cs. és király Görög Demetert adva fia V. Ferdinánd mellé nevelőül, a tantár­gyak közé a m. nyelvet is beiktatta; másod szülötte Ferenc I. Károly főleg pedig saját fenséges fiai oktatása ez ágáról már korán s hathatósabban gondoskodott Királyaink közül azonban (1540. óta) most uralkodó Fels. Fejedelmünk az első, ki nem csak az országhoz a trónról, hanem fogadásaiban is, s bármely téren, hol hű magyarjai közé lép, azon méltósággal elegy kegygyel használja nyelvünket, mely ennek valódi fejedelmi jellemet kölcsönöz.“ Napi újdonságok. ” Ö cs. kir. Apostoli Felsége Pestmegyében ke­belezett Mogyoród helységbeli evangélikus egyháznak iskolája felépítéséhez 200 ftnyi legkegyelmesebb ado­mánynyal járulni, —Somogymegyében lévő Kőröshegy helységbeli helvét hitvallású egyháznak pedig az 1862. évben leégett templom s paplak felépítésére fordított költségek fedezésére 300 fontot adományozni méltóz­tatott. — Károly Lajos főherczeg ő cs. fensége f. hó 12-kén délelőtt — a cs. k. Apostoli Felségét helyettesít­ve . — magán audientiákat adott. — A katonatisztek casin­ójában múlt szombaton végbement tánczvigalom az idény egyik leg­fényesebb mulatságai közé tartozott. Örömteljes kilátás volt arra is, hogy ő Felségeik e báll­nnepet legmagasb jelenlétükkel fogják magasztosítani; ez azonban a már más alkalommal is említett indokból ezúttal elmaradt. 10 óra után megjelentek Königsegg gróf és grófné­­ exeiáik, értesítve a báltadó derék vitéz testületet, hogy Ő Felségeik örömest látogatták volna e tánczvigalmat, de szándékukban akadályozva voltak. Az Ő Felségeik főudvarmesterén és főudvarmesternőjén kivül Thury-Taxis herczegnő, Hunyady grófnő palotadámák, s Csá­szár Ő Felségeik kíséretéből gr. Coudenhoven tábornok és több szárnysegéd is megjelent. — Szombaton este B­u­q­u­o­y gróf palotájában Bécsijén nagyszerű tánczvigalom tartatott A fényes bálü­nnepélyt magas jelenlétükkel szerencséltették kö­vetkező császári főherczegek : Albrecht, Károly Lajos, Lajos G­y­ő­z­ő, V­i­l­m­o­s, R­a­i­n­er nejé-­ vel, továbbá a toscanai nagyherczeg, és a modenai­­ herczeg nejével. Az ünnepély este fél tizkor kezdődött és a legélénkebb hangulat között reggeli 7 óráig tar­tott. A vendégek száma körülbelül 300 volt. — A Duna-csatorna ügyében. F. hó 10 dikén délután 4 órakor, az akadémia épületében, gróf K­á­irolyi György elnöklete alatt, gr. Festetics György,­­ Fuchs Rudolf, Gorove István, Csengery Antal, Lónyay­­ Menyhért, Wodiáner Albert, gr. Waldstein János sat. urak tanácskozmányt tartottak a pesti hajózási csa­torna , a Duna szabályozás és árumentesítés, szóval R­e­i­tt­e­r Ferencz főmérnök nagyszerű terve érdeké­ben, mely annak idejében a közvélemény helyeslésével találkozott. E tanácskozás czélja volt e tervet azon pontra juttatni, hogy ha csak a jövendő annak kivitelét lehetségessé teszi, alkalmas időben hozzá lehessen fogni annak létesítéséhez E tanácskozás első eredménye az lett, hogy gróf Waldstein János, Fuchs Rudolf, Herrich Károly és Hollán Ernő urak magukra vállalták egy a tervezetnek tüzetes átvizsgálásán alapuló javaslat ki­dolgozását s a kiviteli mód meghatározását, melyet majdan a legközelebbi gyűlés elé fognak terjeszteni. Továbbá, mint halljuk, gróf K­á­r­oly­i György késznek nyilatkozott kieszközölni, hogy a kérdéses terveket gr. Eszterházy Mór minis­zer és Majláth György udvari kanczellár megszemléljék. Gróf Károlyi György az ez­­­ügy körül tanúsítandó érdekeltségével nemcsak Pest,­­ hanem az egész ország mély elismerését érdemli meg.­­ E terv kivitelétől függ, hogy az ország fővárosa az ár­víz veszélyeitől örökre megszabaduljon, s egyszersmind egy nagy lépést tegyen ahhoz, hogy világváros lehes­sen. (F. E.) — Egy pár lap rész néven veszi a bohócrestély rendezőinek, hogy mulatságuknak valami speciálisabb „magyar jellemet“ nem adtak. Persze hogy egyrészt csak örülhetünk a felett, hogy a bolondság közös tulaj­don a világon, s cosmopolitikus természetű inkább, sem minthogy e sajátságra különösb igényekkel bírnánk ; mindazáltal nem vonhatjuk kétségbe, hogy komoly időnk daczára tréfás, sőt bolondos alakokat s jelensé­geket itthon is ne lehetett volna találni. Sőt a históri­aivá lett alakoknak sem vagyunk hijjával, mint például Mátyás bohóczai, a peleskei nótárius, Bolond Istók, Babszem Jankó stb. Ezek mindenesetre honi vonások­kal mustrálták volna a vigalmat, ámbár nem mondhat­

Next