Sürgöny, 1866. október (6. évfolyam, 224-249. szám)

1866-10-02 / 224. szám

224 sz. Hatodik évi folyam. SÜRGÖNY. Pest. Kedd, October 2, 1866. Szerkesztőségi iroda: Pest, kigyó-utcza 4. szám» II. emelet. Kiadé-liivatal: Pesten, (barátolc-tere 7-dik szám.) Káziratok nem küldetnek vissza. Bérmentetlen levelek csak rendes levele­zőinktől fogadtatnak el. Ma^'án.hirdetétsek t egyhasábos petit-sor egyszeri hirdetésárt 8 kr, kétszeri hirdetésért 7 kr, háromszori vagy többszöri hirdetésért 6 kr számittatik minden beik­tatásnál. A bélyegdij külön minden beiktatás után 80 kr o. é. — Külföldről hirdetéseket átvesznek a következő urak : Majnai Frankfurtban ésHamburg-Alté- nában Haaaenstein és Vogler; Hamburgban ’X’tirk.belm Jaltai) ; Lipcsében Elu^ler M. és Fort ErnS urak. Előfizetési árak. Napontal postai szétküldéssel; Egész érre ..........................20 frt. Félévre ................................10 „ Negyedévre ............................5 „ Budapesten házhoz hordva: Egész évre . 18 frt. ­Félévre ............................9 „ ­Negyedévre .... \ r ■ kr. Előfizetési felhívás „ SÜRGÖNY“ october-deczemberi % évi folyamára. Előfizetési ár: 5 forint. A „SÜRGÖNY“ kiadóhivatala. HIVATALOS RÉSZ. Ö cs. k. Apostoli Felsége f. évi sept. 17-ről kelt legfelsőbb határozatával, a„Sancti Seraphini de Lekér in Scepusio“ czimzetes-apátságra Janecskó János kanonokot a szepesi székes-káptalannál, s a „Sancti Joannis baptistáé de Bávtfa“ czimzetes apátságra Kucs­ma Endre kanonokot ugyanazon székes-káptalannál legkegyelmesebben kinevezni méltóztatott. Heves- és K. Szolnokmegye föispáni helytartója D a r á z s y Dániel hites ügyvédet a Szolnokon szé­kelő megye törvényszéknél jegyzővé nevezte ki. Kelt Egerben, sept. 13-án 1866. Nyitramegye főispánja K o v á c h Imre Szakolcza járási alszolgabiró lemondása folytán, ennek helyé­be Török Vincze megyei aljegyzőt alszolgabiróvá, R ó b a y Arnold megyei közigazgatási iktatót pedig megyei aljegyzővé nevezte ki. Nyitrán, sept. 30-án 1866. Változások a cs. k. hadseregbeli. Kineveztettek: Báró Jablonski delMonte-Berico József az olmüczi vár parancsnokságával megbízva lévő altá­bornagy, ezen vár valóságos parancsnokává; dobrschitzi báró Rzikowsky Lipót altábor- nagy, nyugat galicziai csapatparancsnok, és a krakói vér parancsnoka, a mérnökségi főfelügyelő helyettesévé; báró P ö c k Frigyes ellen-admirál, a tengerészeti csapat- s hajóhad felügyelő helyettesévé. A hadseregi főparancsnokságnál : Rohrbergi Schroth Henrik vezérőrnagy, a központi iroda főnökévé; treuens'chwerti lovag Knebel Albert ve­zérőrnagy, a működési iroda főnökévé, s a táborkar al- főnökévé; és tannenburgi Stubenrauch György ezre­des a táborkarnál, a részied iroda főnökévé; a badügyministeriumnál : lovag G o u 11 a Ferencz alezredes a táborkarnál, az elnöki iroda főnökévé; továbbá országos katonai szekerészed parancsnokokká : D a n o e r Bódog alezredes Prágában ; C a f a s s o Pál őrnagy Gráczban, és C o n t a József őrnagy Lembergben; a katonai határvidéken : 0stoics Konstantin nyugalmazott őrnagy, a zenggi határ-község parancsnokává. Áthelyeztettek: Gr. Thun-Hohenstein Károly altábornagy, saját kérelmére a disponibilitási állapotba ; herderni báró Schiller Adolf altábornagy, a hadügyminister helyettese, és korabi lovag Poradowski Vinoze ezredes a mérnöki törzsből, — rendelkezési állapotba; hohensterni lovag B o r o s i n i Gusztáv, Császár 0 Felsége főhadsegédségében alkalmazva lévő őrnagy, a 27. sz. II. Lipót belga király gyalogezred ranglétszá­mából a 4. sz. Hoch és Deutschmeister gyalogezredhez, hova szolgálattételre bevonuland ; dr. R u s 8 h e i m Ferencz, első oszt. főtörzsorvos, a prágai országos hadiparancsnoks&ghoz egészségügyi előadóvá. Felrnbáztattak: Nemes Sternfeld János Zsigmond, nyugal mázott őrnagy, alezredesi ranggal ad honores ; alsó-szopori Nagy Antal, Lahousen Henrik, első oszt. nyugalmazott századosok; és herczeg Fürstenberg Emil százados, a had­seregi létszámból, őrnagyi ranggal ad honores. Nyugdijaztattak: Wallmoori Singer Vilmos őrnagy a herczeg Wasa Gusztáv 60. sz. gyalogezrednél, s a 2. hadtestnél szekerészed parancsnokai alkalmazott E i r i c h Ignácz őrnagy, a hadseregi létszámban; Pi r n er Károly, a 20. sz. gyalogezred ezredese; Neuhau ser Ede első oszt. százados a 27. gyalogez­redből, és Hummel Antal első oszt. százados a 35. gyalogezredből, mindkettő őrnagyi ranggal ad honores. A cholera-járvány állásának kimutatása. Sept. 28-án beteg maradt Sept. 29-án 1 szaporodott j összesen E b b i 1 E szerint a beteglétsz. Sept. 29-án beteg maradt Sept. 30-án szaporodott a © QQ © H CD CQ o Ebből R szerint a beteglátsz. meggyó­gyult meghalt g-g a — le cé szaporo­dott fogyott meggyó­gyult 1 meghalt . -*-> £ -a 'S i&i ** cí szaporo­dott fogyott Budán .... 123 35 158 12 5 141 18 — Budán.... 141 21 162 4 9 149 8 — Pesten.... 133 86 219 30 57 132 — 1 Pesten ... 132 83 215 57 30 128 — 4 Összesen 266 121 377 42 62 273 17 — Összesen 273 104 377 61 39 277 4 — látja azon autonómiának, melyet Ferencz József Csá­szár ő Felsége szándékozik adni népeinek, míg más­részt a lengyel hazafiaknak tett kedvezményt s az Olasz ország felé hajló párt törekvéseinek megsemmisítését véli látni. _______ Az Olaszországgal! béketárgyalásokra vonatko­zólag a „Deb.“ arról értesül, hogy azok befejezésükhöz már egészen közel vannak s az egyezmény a legköze lebbi napokban alá is iratik. A mi a pénzkérdést illeti, melyről azt mondák, hogy legtöbb nehézséget okoz, az oly módon intézte tett el, hogy Olaszország a Monte Veneto egész adós­ságát átveszi s azonfelül 35 milliót ezüstben fizet Aus- triának, mint az njabb államadósságnak Velenczére eső részét. A várak átadása iránti módozatok s a szállítható vagy nem szállítható hadiszerek esetleges kárpótlásá­nak kérdése a tnlajdonképi két békeköz vetítő, báró Wimpffen s Menabrea tbk. közt szóba sem jött. Ezen ügyek egy külön, tisztán katonai bizottmány tárgyalá­sainak tárgyát képezendik. Szintoly kevéssé érintetett a bóketárg) alásokban bármi további terület-átengedés, úgy hogy tehát csupán Velencze átengedése képezi az uj békeokmány alapját s tárgyát. A specialis határszabályozás szintén külön bizott­mánynak tartatnék fönn, mi mellett természetesen egyes kisebb határterületek kicserélése, szilárd határ nyerése végett, szóba jöhet. A porosz kamrák feloszlatvák. A „Zeidl. Corr.“ félig komoly, félig gúnyos bizonyitványt Aliit ki a kép­viselőháznak jó magaviseletéről, mely a haludó pártnak nehezen fog kellemes érzést okozni. Elismerésre méltó, úgymond, hogy a pártok e rövid ülésszak alatt „kitűnő haladást tettek a praktikus s a porosz monarchiára nézve elviselhető Parlamentarismus pályáján.“ A frázis már elhasznált; a türelmetlenség, mely minden frázis imádást kisér, a leghelyesebb módon fölemésztette ön­magát, miután papjai egymást támadták meg, s egy mást kárhoztatták el. Az ékesenbeszélő-szónokok, kik eddig azon gondolatot iparkodtak támasztani a népnél, hogy ők forgatják a világtörténet kerekét, le vannak leplezve tehetetlenségükben. Ki beszél még a haladó párt vezéreiről? Ki helyez még arra legosekélyebb súlyt, vájjon Virchow ur legelész-e még az alkotmányos szörszálhasogatások mezején, vagy hogy Schulze ur saját szűk és korlátolt eszmekörét a porosz nép eszme­világa gyanánt akarja feltüntetni? Az e fajta parlamen- tarismusnak vége. — A haladó-pártnak talán nehéz lesz e satyrára kellőleg megfelelni. A porosz kormány következetesen cselekszik, ha az eddigi irányban ha lad. Következetlen talán csak a képviselőház, mely azelőtt hevesen megtámadta azt, mit most határozottan pártol, 8 miié most pénzt is szavaz, — teszi hozzá a „Wien. Abendpost.“ NEMHÍVATALOS RÉSZ. Szemle. A keleti kérdés foglalkoztatja e perezben a la­pok legnagyobb részét. Erre vonatkozólag igy szól a „Debatte:“ „A keleti kérdés már száz év óta létezik; azon idő óta, mióta Katalin czárnö hadseregei ama nagy csapá­sokat intézték a porta ellen, s mióta a hanyatló Török­ország nem elég erős többé arra, hogy az uralma alá vetett keresztény népeket roppant nyomás nélkül kor- mánypálczája alatt megtarthassa E tekintetben tehát felesleges a további fejtörés. A keleti kérdés létezik ugyan, hanem csak az a kérdés — folytatja a „Deb.“ — vájjon jelen alakjában ismét egészen és kizárólag fogja e foglalkoztatni az európai kabineteket s vészthozó zivatar gyanánt fog-e lerontani világrészünkre. Nem hiányzottak ugyan némi jelek, melyek azt gyanittaták, hogy a keleti kérdés már most szétrob­banthatja az 1856-iki párisi béke által ráborított ko­porsó fedelet. Hanem mégis nagyon messze menne az, a ki mindebből azon következtetést vonná, hogy Eu­rópa már a keleti kérdés véres jegyébe belépett. Hiszen mikor hiányzott az izgatottság Törökországban a ke­resztény népek közt. Mikor aludt ki egészen a lázongás tüze ? Ha a görögök nem mozogtak, akkor gondoskod­tak a montenegroiak, a szerbek, románok, boszniaiak, Herczegovina lakói vagy a libanoni maroniták arról, hogy időről időre eszünkbe juttassák a keleti kérdést. Hanem e fölkelések nem vezettek mindig messzebbható viszályokra; a legtöbb esetben lokalizálva maradtak s a diplomatiai beavatkozás rendesen akkor jött, mikor már le volt győzve a fölkelés. Ha minden jel nem csal, a jelen fölkelésnek sem lesz más lefolyása Kréta szige­tén. A krétaiak maguk gyengéknek látszanak s nem eléggé szervezetteknek arra, hogy a török jármot le­rázhassák s nincs semmi kilátás arra, hogy elhagya- tottságukban nekik valamely erős kéz segélyt nyújtana. Igaz, hogy Athénében hajlamot mutattak arra, hogy a hellen nemzetiségért síkra szánjanak. írtak jegyzékeket s memorandumokat. Hanem e manoeuvrek eredménytelenek maradtak. Franczia- és Angolország el- utasitólag viselték magukat s Oroszország sem foglalt oly álláspontot, mely arra mutatna, hogy a görög moz­galmakat pártolni akarja. De kivált a nyűgöd hatalmak nincsenek oly hangulatban, hogy Európa nyugalmát háborgató megoldásra akarnák vezetni a keleti kérdést. Angolorszég nyíltan megczáfolta, hogy a portának Kandia eladását tanácsolta volna. Hogy Francziaország hogyan vélekedik, — az leginkább kiviláglik a távi­ratilag jelzettjfeleletből, melyet Moustier marquis Kon­stantinápolyból elutazása előtt egy görög küldöttségnek adott: „Európa köznyugalma“ — igy szólt Moustier marquis — „nem engedi meg Francziaországnak, hogy forradalmi mozgalmakat pártoljon Törökország ellen.“ Olasz lapok, f >leg a „Gazetta di Milano“ azon hirt terjesztgették, hogy a dél-tiroli községek hivatalosan felszólittattak, intéznének Császár Ö Felségéhez loyali- tási feliratokat. Hogy ez koholmány, az rögtön látható. Épen a legutóbbi háború világosan kimutatta Dél-Tirol lakosságának oBztrák érzületét s hazafiasságát, s a mo­narchia ama részének községei loyalitásuknak oly bi­zonyítékait szolgáltatták, hogy többre nincs szükség. Azonfelül a Trientben megjelenő „Gazetta di Trento“ olasz lapban egy hosszabb czikket találunk, mely a milánói lapnak insinuadóit határozottan visszautasítja- A trienti lap arra emlékeztet, hogy az olasz elfoglalás rövid ideje alatt hasztalan kísérlettek még minden esz közt, miszerint Viktor Emánuel részére tüntetéseket hozzanak létre, pedig annyira mentek, hogy Dél Tirol loyalis lakosait Bresciába hurczolták fogságba, mig csak az osztrák hatóságok reclamadóira vissza nem bocsátották. Goluchovski grófnak galioziai helytartóvá kine- veztetése külföldi lapokban is helyesléssel találkozik s nagy fontosságot tulajdoninak annak. A franczia „Pa trie“ többi közt igy szól: „Azon számos változás közt, mely Anstriában most a közigazgatási magasabb sphae- rákban létrejött, ez kiválólag figyelmet érdemel.“ Go- ! lncbovski kinevez tetősében e lap egyik világos jelét Az nj hadseregi főparancsnokság hi­vataloskodása kezdetét illetőleg a „Mil. Ztg.“ ezt rja: „A legfőbb katonai hatóság oct. 1 jén kezdi meg únctióit. A hadsereg főparancsnoka A1 b r e c b t Fő- íerczeg a hadügyministeriumban eddig fönnállt köz- )onti irodát Schroth vezérőrnagy elnöklete alatt, tisztán katonai czélokra szánva, fönntartja, s a hadügy- ministerium vezetője b. John altábornagy ur, ki a gaz- dászati s közigazgatási ágat képviseli, egy elnöki iro­dát állított föl, melynek főnöke G o u 11 a táborkari al­ezredes lesz. A katonai ügyek jövöre a hadsereg fő­parancsnokságának körébe fognak tartozni s a katona­ság közigazgatási s gazdászati ügyei John altbnagy ur körébe“. Tegetthoff viceadmirál kővetkező hajócsa­pati parancsot bocsátott ki: „Fasanai rév, sept. 23. 1866. Bárha a lesze­relés csak egymásután történik és a hajók nagyrésze még napok során e révben egyesülve marad, már ma ösztönözve érzem magamat, mint a teljesszáma flotta utolsó napján , minden egyeshez búcsúüdvözletemet in­tézni, hogy büszke lehet az 1866-ik év hadviselésére, és pedig nemcsak az emlékezetes lissai napra, melyen mindnyájuk egyesitett erejének sikerült egy túlerejű ellenfelet visszaverni, egy erősen szorongatott szigetet felszabadítani és a császári állam két tartományát a fenyegető betöréstől megmenteni, hanem a készületi időre nézve is, mely ezúttal későn kezdve, minden hajó­nak kivétel nélkül igen szűkén volt kimérve, mégis elegendő vala; köszönet a kitűnő szellemnek, mely a parancsnokokat és tiszteket lelkesité, a rögtönösen és tökéletlenül felszerelt hajókból gyorsan hadképos, uj és gyakorlatlan legénységből a legrövidebb idő alatt olyakat előállítani, a kik nem csak harczolni, hanem győzni is tudtak. A büszke öntudatot, hogy a lissai nap által hadtestünknek uj korszakot alapítottunk és ennek Császár Ö Felsége részéről az elismerés legkegyesebb eleit nyertük meg, és nagy hazánk meleg, lelkesedett tetszését vivtnk ki, mindegyikünk magával viheti. Ezen magasztos öutudat a legújabb időben engemet azon lejelentésre iuditott, hogy e rövid szavak: „Em­lékezzetek Lissára“ jövendő években a döntés perczó­ben elegendők lesznek , mindenkit, a ki a kék kabátot viseli, feláldozó odaadásra lelkesíteni. Ma azonban a flotta parancsnokságtóli válásom előestéjén, julius 20 ki minden vitéz hareztársaimhoz, szemben a kezdődő béke­korszakkal, ezt kiáltom : „Ne feledjétek Fasanát“ és ezzel a minden egyesre eső föladatra akarom emlékez­tetni, hogy saját hatáskörében, legyen ez még oly szerény, mindenki teljes erővel oda törekedjék, mi kép a szellem, mely ma a hajócsapatot heviti, éberen fenn- tartassék ; s hogy a flotta is, ha Császár és Haza ismét szólítja, barczkészen álljon, és magát méltónak bizo­nyítsa a lissai napra, méltónak azon tisztelet és elisme­résekre, melyek neki tetteikért oly gazdagon kijutottak. Tegetthoff s. k., viceadmirál“. Dr. Fischhoffnak a gráczi „Telegraf“ ban megje­lent s alapvonásaiban általunk is közölt programmját most megvitatás alá veszik a bécsi lapok. A „Debatte“ ezt mondja róla: Fischhoff javaslatát két szempontból lehet föl­fogni. Vagy csupán csak magán-értekezletnek tekinti az ember a terveit összejövetelt vagy oly tanácskoz- mánynak, melynek eredménye, habár formailag nem is, de tényleg definitivum jellemével bír. Az előbbi eset­ben Fischhoff javaslata becsülésreméltó kibővítése azon eszmének, melynek az ausseei értekezlet köszönte létre jöttét. S az eszmének e kibővítése valódi engesztelő kény szellemben történik, elhagyva a korlátolt állás­pontokat s az exclusivitásnak még árnyékát is, mely az ausseei értekezleten még rajta van. Ez ugyan magá­ban véve nevezetes haladást képez, hanem egyoldalú Ságban szenved, a mennyiben a nemzeti oldalt fordítva ki, uj párt alakítására törekszik, mely nagyon is köny nyen komoly viszályba keveredhetnék más pártokkal, ha túlságos korán bizonyos programm határozott pont­jaihoz kötné magát oly kérdésre nézve, melynek kielé­gítő megoldását csak minden, a kiegyezkedésnek mé­lyen érzett szükségétől vezérelt pártok közös összemti ködösében találhatni föl. Ha tehát Fischhoff javaslatá­ban csak az ausseei eszmének kibővítését látja az em bér, úgy e javaslat annak javitása. Ha azonban Fischhoff tovább akar menni, ha az általa javasolt gyülekezetnek azon föladatot akarja tulajdon itni, hogy az alkotmányt alapvonalaiban álla­pítsa meg s hozzon létre egyezkedést a kormánynyal, úgy e javaslatban sok hiányt talál a „Debatte.“ Fisch­hoff azt kívánja, hogy az autonomista párt feje, Kaiser­feld hivja meg azon férfiakat, kiket alkalmasoknak vé az értekezletre. De elfogadhatja e Kaiserfeld e roppant felelősséggel járó föladatot? Vagy a meghívottak följo gositottaknak tartanák e magukat mandátum nélkül az egyezkedésre ? Fischhoff igen helyesen fölismeri, hogy az alkot mány eszméjét a kormánynyali egyezség nélkül nem lehet szilárd formákba önteni. De épen a programm e helyén talál a „Deb.“ lényeges hiányokat. Föltéve, hogy a gyülekezet a kormány közbejötté nélkül összejönne vájjon nem kell-e a kormánynak mindjárt kezdetén va lamely állást elfoglalnia az értekezlettel szemben, ha végül annak eredményével egyet akar érteni. Mily befő lyást gyakoroljon akkor a tárgyalásokra nézve, mily hatást gyakoroljon a kormány befolyása a gyüleke zetre? Sha e befolyás kikerülhetlen, nem tanácsosabb-e akkor az egyenes érintkezés ? E kérdéseket fölvetvo a „Deb.“ azt véli, Fischhoff javaslata vagy igen is sok vagy nagyon is kevés; vagy szükebb keretek közé kel azoritni, vagy jelen határain túl kitágitni. A losonczi vaspálya-társulat egyezsége a kormánynyal. Az alábbi sorokban szószerinti szövegét közöljük azon nevezetes egyezségnek, mely Ő cs. kir. Apóst. Fel­ségének 1866. sept. 7 én kelt elhatározása folytán ki­bocsátott legfensőbb jóváhagyása következtében, egy­részről a cs. kir. pénzügyminisztérium — mint a kincs­tárnak képviselője — s a magyar kir. helytartóság — mint a magyar országos pénzalap képviselője — kö­zött, másrészről pedig a pest losonczi vaspálya és Sz.-István köszénbánya-társulat részvényeseinek 1865. decz. 30 án tartott közgyűlésén kinevezett bizottmánya között, a pest-losonczi vaspályának Salgó-Tarjánig, va­lamint a Szt.-István-köszénbányának lehető legrövi­debb idő alatti kiépítése s működtetése végett követ­kezőleg köttetett meg: A cs. kir. minisztérium, illetőleg a magyar kir. helytartóság, mint a magyar országos pénzalap képvi­selője kötelezik magukat: 1. A pest losonczi vaspálya és Sz.-István kőszén- bánya-társulat számára a pályaépítésnek Pesttől Salgó- Tarjánig leendő befejezéséhez még megkivántató síne­ket s egyéb vasanyagokat, a magas kormány s a társu­lat között már fenálló sinszállitási szerződés értelmében, a tartott értekezletek folytán megállapított 1,000,000 frtnyi megközelítő értékben kiszolgáltatni. 2. Ezen társulatnak az 1865. évi nov. 30 án 4751. s 1865. évi dec. 10 én 5952 számú kétrendbeli pénzügy­miniszteri rendeletben érintett czélokra, készpénzben 1.800.000 irtot bocsátani szabad rendelkezésére. 3. E társulatnak az alább említendő, 7,200,000 frt osztr. értékben kibocsátandó elsőbbségi kölcsön első félévi, 1^67. január 1 vei lejárandó kamatszelvényeinek fedezésére azon összeget, mely a vaspálya és kőszén­bánya tiszta jövedelme mellett ezen szelvények kifize­tésére még szükségeltetnék, 1866. évi deczember hó 1. és 10. között a cs. kir. pónzttgyminiszteriutnnakjbenyuj- tandó elöleges szükségleti kimutatás mellett 200,000 frt összeg erejéig készpénzben előlegezni. 4. Ezen újon keletkező 3,000,* 00 frtnyi, valamint már a csőd megnyitásával a cs. kir. bánya-kincstárnak mintegy 800,000 frtal s a magyar országos alaptőké­nek 400,000 írttal fenállott követelésre, összesen tehát 4.200.000 frt követelésre nézve, a 7,200,000 frt erejéig kibocsátandó elsőbbségi-kölcsön kötelezvényeit, mely­nek kamatozása, fizetése s biztosítása a következő pon­tokban határoztatik meg tüzetesebben, fizetés gyanánt teljes értékben elfogadni, melyek neki a történt elké­szítés után azonnal átszolgáltatandók. 5. A cs. kir. pénzügyministerium 1864. évi aug. 3-ki 3926. sz. rendeletével a pest-losonczi vaspálya és

Next

Sign up Sign up
/
Thumbnails
Contents