Sürgöny, 1867. január (7. évfolyam, 1-26. szám)

1867-01-13 / 11. szám

Bukarestből baráti kéz útján vettünk egy levelet, melynek tartalma, a­mennyire közölhető, érde­kes világot vet a híres Romániának a magyarok iránti hangulatára. A levél így szól : „A múlt hetekben nem tudom miféle állambölcse­let vagy politika sugallatára elhatározta az itteni kor­mány, minden idegent — kik itt nagy számmal letelepü­lvek — kiutasítani, illetőleg a határon át kísér­tetni. Természetesen e rendszabály első rendben a cse­léd- és munkás­osztály ellen foganatosíttatik , különbség nélkül arra: dologtalan csavargó, vagy útlevéllel rende­sen ellátott munkás e, ki az austriai ügynökségnél adóját is lelvette. Más nemzetiségbelit én ugyan nem láttam, mint magyart s székelyt; de ilyeket láttam 25—30-as csoportokban lánczra fűzve, lovas-katonáktól kisérve, de gyalog s éhen szomjan, ellátás nélkül a határra indít­tatni ; s minthogy saját inasom is embertelenül elfoga­tott, előbb személyesen, később az austriai corsulatus utján folyamodtam a rendőrséghez elbocsátása végett , és midőn kérelmem támogatására fölhozom, hogy fele­sége, gyermekei vannak, azon választ kaptam, hogy majd utánaküldik ezeket is, mert a magyarnak itt nincs helye, ne egyék oláh kenyeret, hanem menjen a maga országába! „Egyébiránt, ha a magyarországi románok a nem­zetiségi egyenjogúságot emlegetik, felelhetnek nekik könnyen itteni példákkal, hogyan értik Romániában azon egyenjogúságot. Ezúttal csak annyit, hogy a csángó magyaroknak nyelve egyházból, iskolából tett­leg kizáratva van. A magyar községeknek a kormány nem engedi meg magyar tanítókat tartani; olasz papo­kat küld rájuk, kik nekik oláhul prédikálnak ; szóval mindenkép elrománosítani igyekszik őket. „Hallomás szerint itt az idevaló vörös pártbeli, (melyben a bojárok nem vesznek részt) s a Bánátból s Erdélyből ide vándorolt románok kik professorok vagy hivatalnokok, comitét alakítottak, kik a határon innen s túl folytonosan izgatnak a szakadás mellett, a kiegyezés ellen, s kiknek legesekély­ebb álmuk Erdélyt s a Bánátot ide csatolni. (Úgy hiszszük, moldva-oláhor­­szági szomszédainknak még elég nagy angias-istállójuk van otthon tisztítandó, m­ig ily ambitiózus tervekre ve­temedhetnének. S. szerk.) „A nagy politika terén mily zűrzavar uralkodik, miniszeri változások, bukások, elégületlenség és intri­­gák — arról tán lapok útján eléggé értesülhettetek“ stb. Lapszemle. A „Wiener Abendpost“ irányadó nézetek alapján, felvilágosításul azon kérdésre nézve, ha váljon az újonnan választandó tartománygyűlések feladata csupán a IV. czikk teljesítésére fog-e szorítkozni, arra utal, hogy, mint a januári pátens szavaiból világosan kitűnik , e tartománygyűlések kétségkívül a februári pá­tens értelmében, egy új hatéves választási korszakra al­­otmányszerűleg összehívott tartománysérülések.­­ A hírlapok­­nál felvetett választási igazolásokra nézve a fennebbi tényből, de a legegyszerűbb parlamenti usan­­csok szerint is világos, hogy parlamenti testületnek, mielőtt feladatának érdemleges teljesítéséhez fogna, magát törvényesen constituálni kell. És ily természetes következményül tűnik fel az országos bizottmányok megválasztása, mihelyt fontolóra veszszük, hogy egy­részt e közegek tevékenységének nem szabad megsza­­kíttatást szenvedni; másrészt, ha az új tartománygyű­­lések nem tennének új választásokat, és az eddigi bi­zottmányok folytatnák működésüket, megtörténhetnek, hogy az országos bizottmányok egyes tagjai nem bírná­ TÁRCZA. Mészáros Lázár emlékiratai. Az eredeti kéziratokból közrebocsátja Szokoly Victor. — Kiadja Ráth Mór. Pest, 1866—7. Eddig megjelent 3 füzet. Az 1848—9 ki évek eseményeinek története rend­szeresen vagy emlékiratok, panegyrikusok, s önvéde­lem alakjában legalább quantitative jócska tömegét ké­pezi az iratoknak. De Görgey Arthur emlékiratait ki­véve a többi mind úgyszólván egy oldalról festé a dol­got, és pedig a hazafias vagy fiatal lelkesedés vagy ra­­jongás­ kölcsönözte színekkel. Tárgyilagosságáról egy művet sem dicsérhetünk, ámbár megengedjük, hogy ezen, a kebel húrjait megrázó időszak még sokkal köze­lebb áll hozzánk , hogysem arról könnyű volna rideg tárgylagosan szólni. Mészáros Lázár emlékirataira sem alkalmaz­ható ezen dicséret. Azokban is túlnyomó a subjectivitás, az egyéni fölfogás. Hanem éppen ebben rejlik azoknak becse és érdeke. Minden sorban, minden gondolatban, minden szóban Mészáros Lázár áll előttünk; az arany­tiszta becsületesség­, egyszerűn nemeslelkű, önmagát túlbecsülés helyett csaknem bizalmatlanul becsmérlő, .— hanem világos­ látású, kiválólag józan észk­ férfiú. Ily egyéniség ecsetelvén ez úgynevezett forradalmi eseményeket, természetesen más szempontjait, az érem­nek más oldalát mutatja föl, mint annak eddigi legtöbb történészei. És ha nem mindig valószínű is, hogy a dol­gok szerencsésebben folytak volna, ha az történik, mit Mészáros az akkori körülmények közt helyesnek vélt, mindazonáltal roppant tanulság rejlik azon tényekből merített észrevételekben és ítéletekben, mikkel Mészáros hadügyminiszeri tapasztalataiból indulva ki, a dolgokat és embereket kiséri. Ezen emlékiratok tanulságosak is tehát, megható érdekességük mellett, oly tükröt tartanak azok gondol­kozni nem igen szerető nemzetünk és nemzedékünk elé — melybe minél gyakrabban belepillantani nagy hasz­nunkra válhatik. Mielőtt e művet bővebben ismertetnők , n­a­p­i é­r­­dekénél és vonatkozásánál fogva kiszemeljük abból azon hadkiegészítési s szervezési törvényjavaslat­nak, melyet szerzőnk mint hadügyminiszer az alsóház elé terjesztett, történetét. Halljuk őt magát: „A törvényjavaslat *) átalánosságban volt tervez­ve, nehogy vitatkozásnak adjon helyet. Én magam oka­datoltabbat kívántam adni, hanem Deák barátom kivonatot készített és azt törvénybe foglalva be is adta­­. Mielőtt ez nyilvános vitatás tárgyává lett volna, az osztályok előtt kérdőre vonattam, s erre a központinál két óránál tovább tartattattam, húsz kérdésnél többre feleltem, és midőn semmi, vagy csak igen kevés és cse­kély észrevételekre g­ndoltam alkalmat hátrahagyni, s gondoltam, hogy még a leghevesebb ellenvéleménye­­zőket is meggyőzőleg megnyugtattam, nyugodtan tér­tem vissza, nem vélvén, hogy oly nagy ellenzékre bukkanok. A törvényjavaslat veleje 6 évi szolgálatot, 240,000 embert, minden évben 40,000 megjelenését kí­vánta; 6 évi szolgálat után más hat évet első tartalék­ban tölteni, ezek után egy második tartalékban szintén annyit szolgálni, míg végre az összes honfiak véderőbe lépnének által, koruk ötvenedik évében minden fegy­verfogás alól felszabadulandók. Kivétel igen kevés en­gedtetett, s a katona kötelezettség gazdagot, szegényt egyaránt kötelezett stb. A nyelv, ruha és oktatásról azonban említést nem tett a javaslat. Megkezdődvén vitatása, egy hosszabb beszédben kifejtettem a czélt s az irányt, felhozván, hogy alkotmá­nyos országban s főleg Magyarhonban, hol a mint egy részt honi katonaságot teremteni s azt jobb szellemben nevelni, úgy másrészt a költségkímélést a hon érdekei­vel szintén összeegyeztetni kell,­­ a nemzetet katoná­­­­sítani, a katonát polgárosítani, s minden létező erőt­­ felhasználni nélkülözhetlen kellék ; s ez lévén a főbb czél, az egyeseket megvet­ni vagy elkedvetleníteni czéltalan lenne, midőn még a lelkületet, mely az egészet áthatja, ezt pedig az összes testre alkalmazza, kidolgozni, ked­vezőbbé alkotni kellene; azért is azt (t. i. a katonasá­got) azonnal egészen magyar romába helyezni nem ta­nácsos, hanem lassan-lassan kell ahhoz szoktatni, mivel azon nemzetnek, mely becsét érzi, s lételét szilárdan megtartani akarja, 200.000 katona nem parancsol. Így tehát, ha a katonaság alkotmányosittatni fog, s az uj szellemben otthonossá lesz, az alkotmány támaszát fogja lelni abban, akármily színeket viselend is az. Az átalános vitatkozás három napig tartott. Nem volt szitkolódás, szemrehányás, schwarzgelbségi gya­nusitás, s több ilyes sok sóhajok szórása, melyekkel a Madarászok, Perczel, gr. Teleki László, Nyári Pál, Kállay, Pálfy János, Tán­c­ T. J. az ujonczozási és katonaszervezési­ csics, az öreg Palóczy, s több mások eltemetni nem akartak volna. Ezeknek — ha nem csalódom — bátran s magam állottam ellent, gyengén segittetvén barátaim s collegáim által, kik szintén magyarok lé­vén, nem pártoltak, de ellenem sem beszéltek, s mel­lettem — szerencsétlenségemre — csak az egy Szé­chenyi volt, és ez is csak akkor, midőn a bot elvét — melyet a hadregyér eldobni nem akart — védelme­zé, úgy hogy a vitatkozás közt ejtett némely szavai miatt még P­a­t­a­y­v­a­l párbaja is volt. Kossuth azonban az oppositióhoz hajolván, s Batthányival, kivel csak szinleg békült ki, ismét összeveszvén, még ellenem is beszélt. Azt mondja a franczia, hogy az étvágy evés köz­ben jó ; a szóváltás a szónoklattal, a beszéd a szóbeli ellentállással. Ekkép nekem is, kinek gyenge emléke­ző tehetsége, lassan pergő nyelve, békességszerető jel­lem­e volt, s a kinek veszekedés- vagy czivakodásrai hajlam osztályrészéül nem jutott, — a három napig tartó vitatkozás következtében olyannyira felhevült s ingerlődött agyam és nyelvem, hogy magam is csodál­tam, miként állhatott nyelvem s kedélyem szinte az el­­ménetségig hatalmamban. Már már gondolni kezdem, hogy csak ministernek kell lenni, s felhatalmaztattam mindenkinek tetszés szerint felelhetni, hogy Brougham­hoz, az angol alsóház egykori híres ellenzéki vezetőjé­hez hasonlítsak, kit csodáltam, hogy 47 szer hevenyész­hetett egy ülésben. — Tudja Isten, hányszor bírhattam volna improvisálni és helylyel-helylyel nem rész, rövi­­debb beszédeket tartani. Örültem, hogy nemes hazám fiainak ellentállottam ; örültem, hogy azon nemzeti gő­göt, mely magát a corpus juris tudásával mindenre al­kalmasnak hitte, következőleg arra is, hogy Európában talán nem a legnagyobb katonai szellemmel, s igy a katonai dolgokban nem a legnagyobb tudománynyal bírván, ahhoz mégis ő szólhat leginkább hozzá, — mon­dom, hogy ezt iróniával és humorral kissé alábbszállí­­tottam, s örültem, hogy egy oly szavat, melynél nevem mindenkinek örökre eszébe fog jutni, meghonosítottam. Ez a kófi­r, a­­melyet kívánságuk teljesítése által be­csületes étel helyett kisütendőnek mondtam. Örültem, hogy figyelmeztetem őket előre az időnkívüli óhajtásuk teljesültéből­ eredő megbánásukra; s örültem végre, hogy el nem feledtem megmondani: ha a fenyítéket a valódi polgárosodás hiánya mellett elvonják: vagy ölni fog kelleniök, vagy nagyobb és zsarnokiabb büntetéseket behozniok. S pár hó múlva maguk átlátták, minő kárt *) Később gúnyból sokan ezen néven hivták Mé­szárost, okoltak az egész ügynek. — Nyári később a schwarzgelb zsinóros huszárokat s tiszteket jobban ma­gasztalta mint a veres zsinórosokat. — Perczel maga a boteltiltást legoktalanabb tettének nyilatkoz­atta, mert egy puska eladásáért agyonlövetni kelle, s a pus­kának parancsolat elleni kilövéseiért szintén úgy kel­lett volna bánni, s igy később dorongozták az embert, s a később rablás- és gyilkosságig menő engedetlenke­déseknek első alapját vetették meg, s a legjobb kato­nákat a leghasztalanabbakká tették. Ez nagy elégtéte­lem volt, de szerencsétlenségre a haza kárával, a­mint nagy elégtételem volt az is, hogy az egész országgyű­lés s még legnagyobb ellenségeim is bevallották hibá­jukat, s hogy később egyetlen katonai tervemet sem becsmérelték volna, de — sajnos ! — organikus rend­szerezésre idő nem maradt. De hogy kissé visszatérjünk : legnagyobb elég­tételt élveztem, midőn a híres Kossuth szónoklata után is szerény feleletem oly fontossá lön, hogy ő, a ha­talmas, nyilvános conproroissióra hívott fel, és ő, ki or­szággyűlésen még senkit sem kért fel, hogy engedjen, — engem felhívott, hogy a haza kívánságának, vagyis inkább a ház elhatározott ferde politikájának enged­jek. S én szerencsétlenségemre engedtem, beleegyez­tem a magyar nyelvbe, a bot eltörlésébe, s a 4-ik zász­lóaljaknak az ezredekhez be nem sorozásukba. Itt lett volna először helye a lemondásnak, s én örömmel hagytam volna oda terhes és kellemetlen hi­vatalomat, ha collegáim és a két ház előkelő tagjai nem kértek volna meg, hogy ne tegyem, mert az akkori, már két viaskodó kakasként szemközti állásban a haza hadügyminiszer nélkül maradt volna; s így a ha­zafiság ezen hamis tettre birt, mely tán a hazát pár hóval tovább tartotta fenn, noha később — a rész logikai progressiókban nővén, — ez a haza rom­lásának egyik ágense is volt. Itt ismét a discussiónál mutatta ki magát Páz­­m­á­n­­­y, minő összetartással viseltetett a ministerium irányában. Deák maga is mellettem, a 6 évi szolgá­latot pártolta, de Pázmándy úgy tette fel a kér­dést, hogy a zajban nem értettük, és a ministeri propo­­sitio helyett a 4 évit tevén ki, Deák maga is e mel­lett kelt fel, s így önnön véleményét le is s­zavazta.­­• István nádornak még a vitatás előtt a várható ered­ményt bejelentvén, ez működésemet megköszönte, — -------------------és midőn mondom, ha úgy gondolja, lemondani kész vagyok, — ő maradást javasolt an­nak mandátummal az uj tartománygyűlésekre, mely ab­­normitást bizonyosan sehol sem fogadnának nyugod­tan. Ha a II. sz. a pátens közlését, és a rendk. bir. ta­nácsba való választásokra felhívást az előterjesztés egyedüli tárgyalás jelöli is, a kormány bizonyosan csak azon körülményt vette az általa teendő előterjesztések e megszorítása által számba, hogy a bir. tanács tárgya­lásai rövid időn megkezdődésének tekintetéből, a mos­tani tartománygyűlési ülésszak tartama már előre rö­vidnek tűnik fel-A „Telegraf“ Kaiserfeld ismeretes nyilatko­zatát commentálja. Néhány bécsi politikai körben — mondja — oly vélemény uralkodik, hogy az országgyű­lések küldhetnek követeket a rendk. kir. tanácsba, és csak e gyülekezetben tegyenek óvást, illetőleg lépjenek ki alkotmánysértés esetében. Ez eljárás ellen irányul Kaiserfeld nyilatkozata. — Alább azon kérdés fejtege­tésére tér a „Tel.“, hogy várjon válasszanak-e az ősz szeülendő tartománygyűlések általában az „alkot­mányos“ biz­­tatá­sba képviselőké, vagy erre se tartsák magukat, a jelen körülmények közt jogosultak­nak. E kérdésre pártjára és Kaiserfeld nézeteire is hivatkozó válasza az, hogy igen­is választani kell, az alkotmányos szabályok szigorú megtartása mellett.­­ Továbbá megc­áfolja azon híreket, mintha a stájer kép­viselők közt nézetkülönség uralkodnék. Állítása szerint, az autonomisták pártja határozottan egyetért abban, hogy a rendk. birodalmi tanácsba nem kell követeket küldeni, azon kérdésre nézve, hogy a „törvényes“ kir. tanácsba kelljen-e követeket küldeni vagy nem, — csak maga a tartom­ánygyűlés fog határozni. „Ennyit a jogi szempontot­ nézve —végzi a „T.“, — máskép áll a do­log a c­élszerűség tekintetéből, melyre nézve fenntart­juk magunknak más alkalomra a fejtegetést.“ Lajthántuli dolgok. Császár Ő Felsége, jan. 10 diki 1. k. elha­tározásával mindazoknak, kik az 1865. nov. 18. és dec. 7 diki elhatározásoknál fogva amnestiát nyertek, úgy a kik e kik. csátvány­ok ideje előtt büntetéseiket kiállották, az illető bünfenyitő ítéletekkel összekötött törvényes következményeket 1. k. elengedte. — Az em­lített kibocsátványok a galicziai­ és krakkói területen és általában a lengyel felkelésre vona­kozólag elkövetett politikai vétségekre vonatkoznak. A lajthántúli autonomisták egyik f.-aus­­triai feje, dr. Hann, levelet intézett a „Presserhez, melyben teljesen tévesnek nyilatkoztatja név­­lap azon hírét, mintha Linzben Wisernél azt határozták volna, hogy a rendk. kir. tanácsba követeket kell küldeni. — F.­Austriában Wiser, Hann és Gross megválasztatása a „Telegraph“ szerint bizonyos. A bécsi választási értekezletek élénken folynak. A VI. v. kerület értekezletében dr. Kolatschek jelöltül fellépvén, miután a januári pátenst és a mos­tani ministériumot teljesen törvénytelennek nevezte, hogy mégis valamit törvényesnek is mondjon, azt ál­­írta, hogy az a „népgyülekezet“ áll leginkább a jog te­rén, mely a kremsieri „javaslathoz“ ragaszkodik. Egyébiránt dr. Kolatschek nem áll nyilat­kozatával egyedül. A Margarethenben egy értekezlet alkalmával, melyben a még rövid idő előtt oly népszerű Schindlert erősen szögletbe szorították az interpellá­­ciók, Kronewetter a kremsieri álláspontra helyezte ma­gát, és a részvevők által csak akkor szállíttatott félbe, midőn azt találta mondani, hogy örült a tennuan alkot­mány felfüggesztésének. A „G a z e 11 a N a r o d o w a“ szerint a lengyelek oda fognak törekedni,hogy a Reichsrath valódi parlament­té­ Reichstaggá legy­en. Nem nehéz dolog a lengyelek s a szabadelvű németek közt egyetértést eszközölni, csak az utóbbiak hegemón vágyaikról lemondjanak. Biztat e lap, hogy egy szláv majoritás a kir­ tanácsban, sem a németek, sem a többi austriai történelmi nemzetisé­gek megkárosítására nem szavazna. A gr­á­c­z­i „Telegraph“ szerint alkudozás fo­lyik a „fiatal csehekkel“ s a lengyelekkel, egyetértésre. Hirszerint Herbst és Giskra Csehországra nézve meghí­vásokat fogadtak el. E hírt a „Presse“ nagy vigyázat­tal fogadandónak mondja. Prágából, Jan. Il­dikéről távírják, hogy az államminiszernek a helytartósághoz intézett leirata az el­lenére, hogy a polgári csapatnál cseh vezénylet ho­zassék be, semmi akadályt sem gördít, s az e feletti el­döntést a csapat többségére bizza. Újdonságok. * * *A Teleki-díjra pályázó vígjátékok bíráló-bi­zottmányába az akadémia részéről b. Kemény Zsigmond választatott meg elnöknek, tagoknak pedig Gyulai Pál s Frankenburg Adolf. A bíráló bizottmány más két tagját a nemz. színház igazgatósága nevezi ki. *** „Tanügyi Füzetek” c­ím alatt Corsan- Avendano Gábor ur, akadémikus, a pesti kir. főgymna­­sium h. igazgatója, tudományos és közoktatási folyóira­tot indít meg. E folyóirat , mint a programm tudatja, különösen a középtanodai tanárok fokozott igényeinek kielégítését fogja szem előtt tartani, s tartalmát tanügyi vezérczikkek, tudományos értekezések, a hazai tanügyi irodalom, a budapesti tanári egylet mozzanatainak is­mertetése , vidéki levelezések, könyvészet stb. teszi. Egyelőre 10, időhöz nem kötött füzetben jelen meg, me­lyek mindegyike 5—6 félévet­­ ad rétben tartalmaz. Az első füzet még e hóban adatik ki.Előfizetési ár mind a 10 füzetre 4 ft, kettőre 1 ft. Az előfizetési pénz a szerkesz­tőhöz (Pest, kir. főgy­mnasium, redoute-épület) kül­dendő. *** A „N­ortobágy“-ról a múltkor azt írtuk, hogy vezetését Szana Tamás úr vállalta el. E hírt meg­keresés folytán oda kell m­ódosítanunk, hogy Szana T. úr a lap tárczarovatát vezeti, a felelős szerkesztő pedig Sárváry Elek úr. Szen­te Bálint, hajdúkerületi számvevő, Sillye Gábor, a Hajdúkerület főkapitányának a hajdú ügyről kiadott munkájára észrevételeket irt, s ezekre előfize­tést hirdet. Előfizetési ár 1 ft 80 kr, mi február 15 di­­kéig a szerzőhöz, Hajdú-Böszörménybe küldendő. A klostenieuburgi prépost a rend magyar­­országi jószágain községenkint a dologra képtelenebb szegények között száz száz forintot adatott ki. *** A pesti jogász ifjúság soraiban közelebb nagy mozgalom támadt a felett, hogy megtartsák e az idén a jogás­z-bált vagy ne. Az ifjúság által választott rendező bizottmány egy része azon véleményben volt, hogy ne tartsák meg, s ki is hirdette a lapokban, hogy az idén nem lesz jogász-bál. E hirdetmény daczára­­ azonban mégis megtartják a bált. A bizottmány másik része ugyanis, m­ely a megtartás mellett szavazott, ki-­­­egészítette magát s most közzéteszi, hogy a jogászse­gély egylet javára tervezett bál mindenesetre meg fog­­ tartatni és pedig jan. 31 dikén, a redoute termeiben. A­­ jegyek ára következő: Személyjegy 5 ft, családjegy 2 személyre 8 ft, 3 személyre 10 ft, 4 személyre 12 ft, 5 személyre 14 ft. Körszékjegy 6 ft, kis páholy 30 ft, nagy páholy 40 ft. Jegyek válthatók a jogászsegély egylet irodájában, az egyetem jogkari épületében, a II. emeleten. *** A pesti n­őegyesület jan. 27 dikén, vasár­napon , mint említettük, a redoute termeiben álarczos bált ad, mely úgy, mint az előbbi években, becses tár­gyak kijátszásával leend egybekötve. Belépti jegy a terembe, mely a karzatra is érvényes, egy sorsjegygyel 1­1 ft 50 kr­­­o jegyok t­öbb­ helyütt kaphatók, nevezetesen a Privorszky-, Filling­-, Korona , Lloyd-kávéházakban,­­ Lauffer és Stolp urak könyvkereskedésében sat­­sál bál estéjén a pénztárnál 2 ftért. Páholyjegyek 40 ft és 1­25 ftért az egylet elnöke, Bobus Szögyényi Antóniai asszonyságnál (Kétsas utcza 19. sz.) kaphatók.­­ Az egyesület méltán reméli, hogy a nemes czél érdekében, mint egyéb években, úgy most is, a közönség e bált tömegesen fogja pártolni. — Fenyv­­ssy Adolf, országgyűlési gyorsiró-fő­­nök f. hó 21 én gyakorlati gyorsírók kiképzése végett tanfolyamot nyit. A résztvenni kívánók jelentsék magu­kat a hét folyamában oly napokon, melyeken ülés nin­csen, d. e. 11 és 1270 óra közt Feny­vessy ur laká­sán (bálvány-utcza 17. sz. I. em. 8.), a­hol is a részle­tekről bővebben értesülhetnek. *** A pesti ág. evang. szláv egyház Elefánt Mihály acsai lelkészt választotta meg rendes lelkészé­vé. Elefánt jan. 10 dikén érkezett Pestre s hívei által­­ ünnepélyesen fogadtatott. Tiszteletére diszlakomát is adtak.­­ Az erzsébetté­ri kioszk sorsát a mai napon tartott teljes pestvárosi tanács akként döntötte el, hogy az Ybl által készített terv szerint fog építtetni, melyet a „Kávéforrás“ tulajdonosa nyújtott be, s reá február hóban pályázatot nyitnak. A vállalkozó köteles leend azt saját költségén fölépíteni s még évenkint haszonbért is fizetni. Tizenkét év letelte után a kioszk a város tu­lajdona lesz. Yb­­ a tervért 200 ft díjt kap s ő van meg­bízva az építésre felügyelni, mely fáradozásáért az épí­tési összeg három százalékát kapja díjul, viszont az épület szilárdságáért felelős lesz a városi hatóságnak. *** Színházi hírek. A „Cromwell“ első elő­adása újabban január 20-kára tűzetett ki. A Bécsi la­pokban azon hir jár, hogy Carina kisasszonyt a bécsi udv. operához hivták meg. Mennyiben való e hir , azt nem tudjuk; de azt tudjuk, hogy a nemzeti színház köz­­kedvességü drámai énekesnője ide még két évre van szerződésileg lekötve s egyáltalában nincs szándékában a nemzeti színházat elhagyni.­­ A pestvárosi gazdasági bizottmány az a tervét, hogy a Ferencz-, József- és Terézvárosokban új petroleumi világítás hozassák be, a teljes tanács a kiadásoknak ezáltali öregbedése miatt, azon megha­gyással utasította vissza, hogy ezen terv a még 3 évig tartó szerződés leteltével vétessék figyelembe.­­ A budai központi polgári választmány tegnapi ülésében a dunaparti szabályozási vonal szerint a Fischer-féle házhoz eső 344 l/C­ □ élet B­­­u­m János­nak 4200 forintért engedte át. Mint értesülünk, Blum­e házat az eddigi tulajdonostól oly ezénból vette meg, hogy azon s a megvett telken nagyszerű gőzmalmot építsen . A budai lánczhidtőnél tegnap a városi po­roszló egy a hídon batyuval átmenni akaró nőt feltar­tóztatván, hogy magát igazolja, s ez alkalommal kide­rült, hogy a nőnek batyuja lopott férfi kalapokkal van tele, miért is azonnal elfogatott. © Dél-jelző. A cs. k. katonai kincstár átvevén a m. k. t. egyetemtől a Gellért hegyen lévő helyisége­ket, a déli jeladás azóta megszűnt, mi az órák menetében a két fővárosban nagy zavart okozott. A budai köz­ponti választmány tegnap tartott ülésében e bajon segíteni kívánván, elhatároz­a, hogy Némethouból egy átvonulási csőt (Passagen-R'­hr) hozat s egy l­át­­ható és b a 1*1 b a t­ó jel által fogja a delet a közön­ségnek tudtára adatni; addig is azonban, mig ezen ké­szület megérkeznék, Schenczel Guidó főreál tanodai igazgató úr a közönség érdekében a reáltanoda keleti részén lévő erkélyéről szívességből fogja a delet je­lezni s puska elsüléssel a közönséget figyelmeztetni. (Vájjon nem volna e mindjárt czélszerűbb, a delet ágyu­­elsütés által jelezni , hogy ne csak a reál utczában hallják.) *** A pesti kir. kath. főgymnasium segélyegy­­lete javára jan. 16 dikán d. u. 5 órakor hangversenyt rendeznek az evang- gymnasium termében. A hangver­senyben Balázsné, Lendvainé assz. Pauli s Grün urak is közreműködnek. Helyárak : körszék 3 ft, számozott szék 2 ft, belépti jegy 1 ft, karzati bemenet 40 kr. Je­gyek kaphatók a hangverseny előtt a pénztárnál. *** B. Roihschil­d Salamon e hét elején tette le a polgári s alattvalói esküt Bécs városának polgár­mestere s összes tanácsa előtt. A bankár ar egyik fia atyjával együtt tette le az esküt, a másik betegeskedik s csak később teszi le az esküt. *** Kotzebue fia, ki jelenleg csász­ orosz Ügyvi­vő a berlini udvarnál, Augustsohn álnév alatt vígjáté­kot irt, melyet Karlsruheban e napokban adtak elő , nagy sikert aratott. A vígjáték czime : ,,Ein unbarm herziger Freund“.

Next