Sürgöny, 1867. január (7. évfolyam, 1-26. szám)
1867-01-29 / 24. szám
24. szám, Pest, kedd, január 29.1867. VII. évfolyam. Szerkesztőség:Szánátos utcza 1. sz. III. emelet. Kiadó-hivatal: Pesten, barátok tere 7-ik sz. Kéziratok nem küldetnek vissza. Bérmentetlen levelek csak rendes levelezőinktől fogadtatnak el. Előfizetési árak: Naponta postai szétküldéssel: Egész évre . . . . 16 frt. Félévre . . . . f 10 „ Negyedévre .... 5 „ Budapesten házhoz hordva: Egész évre ... 18 frt — kr. Félévre . . . . 9 „ — „ Negyedévre . . . 4 „ 50 ,,SÜRGÖNY, mamama Magánhirdetések: egyhasábos petit-sor egyszeri hirdetésért 8 kr, kétszeri hirdetésért 7 kr, háromszori vagy többszöri hirdetésért 6 krral számittatik minden beiktatásnál. A bélyegdij külön minden beiktatás után 30 kr. o. értékben. Külföldről hirdetéseket átvesznek a következő urak : Majna Frankfurtban és Hamburg-Altonában Hanserlstein és Vogler - Hamburgban Tillihelm Jakab Lipcsében Bugler M. és Fort Ernő urak. HIVATALOS EÉSZA 1 0 cs. k. Apostoli Felsége f. évi jan. 25 diki legmagasb elhatározásával Majer István, esztergomi kanonokot, a közelebbi háború idején tanúsított kitűnő hazafias és emberbaráti működésének elismeréséül a vaskorona harmadik osztályú rendjelével, a dijak elengedése mellett, legfegyelmesebben felruházni méltóztatott. Egyszersmind Ő Felsége legkegyelmesebben megengedni méltóztatott, hogy Szántófy Antal és Szuppán Zsigmond, esztergomi kanonokoknak, hasonló indokból, legmagasb megelégedése tudtul adassák. A cs. kir. Apostoli Felsége f. évi január 6-ki legmagasb elhatározásával Eckstein Rudolf udvari tanácsosnak a magyar k. udvari kanczelláriától, saját kérelmére történt állandó nyugalomba helyeztetése alkalmából, sok éven át teljesített buzgó és hasznos szolgálataiért legmagasb megelégedését legkegyelmesebben kifejezni méltóztatott. A cs. kirrályi Apostoli Felsége folyó évi január hó 11-én 244. szám alatt kelt kegyelmes udvari rendelet szerint Nase Raimund uradalmi tiszttartó vezetéknevének „Rajmund“-ra kért átváltoztatását legkegyelmesebben megengedte. Ő cs. kir. Apostoli Felsége folyó évi jan. 15 én 490. szám alatt kelt kegyelmes udvari rendelet szerint Kropf János Győző , Izidor és Gyula testvérek soproni kereskedők vezetéknevének „Graf“-ra kért átváltoztatását legkegyelmesebben megengedte. Ő cs. kir. Apostoli Felsége f. évi jan. 14-én 272. szám alatt kelt kegyelmes udvari rendelet szerint Lővy Sándor szegedi „lakos vezetéknevének „Lévai“-ra kért átváltoztatását legkegyelmesebben megengedte. Trencsénmegyei Csacza községben cs. k. távirdai állomás nyittatott, korlátolt napi szolgálattal, a nyilvános közlekedés részére. Hirdetmény. A cs. kir. osztrák nemzeti bank közlése szerint az 1866. év második felére minden bankrészvény után 26 ft 50 krban megállapított osztalék f. évi január 17-töl kezdve, a bécsi nemzeti bank részvény-pénztáránál felvehető lévén, — ugyanez ezennel közhírré tpintik-Kelt Budán, jan. 23. 1867. A magy. kir. helytartótanácstól. NEMHIVATALOS RÉSZ. Szem 1e. Pest, jan. 28. A hesseni kamarában szintén szóba jött a dél-német államok állása az éjszak-német szövetséghez. A hesseni képviselők azon nézeten vannak, hogy Hesseni állása, — melynek fele már az éjszaki szövetségben van, fele pedig minden szövetség nélkül függ politikai lételével a levegőben, — még sokkal starthatlanabb, mint a többi délnémet államoké. Ez okból a képviselőházban indítvány létetett, mely szerint hivassák föl a kormány, azonnal lépéseket tenni, hogy az egész hesseni terület az éjszak-német szövetségbe lépjen. A demokrata párt sürgetésére azonban a ház következőleg módosító ez indítványt : „Az éjszak-német szövetségbe való fölvétel ügyével várni kell, míg a kormány határozott fölvilágosítást nyújthat e szövetség szervezete és azon biztosíték felől, melyet az az egyes szövetségtagok belönállása és szabad kifejtésére nézve nyújt.“A hesseni képviselőházban tehát majdnem hasonló programot állíttatott föl, mint aminőt Hohenlohe herczeg a bajor kamarában nyilvánított. Hohenlohe herczeg programmjáról a frankfurti újság egy közleménybe ismét alkalmat ad a „Wiener Abendpost“nak nyilatkozni. „Úgy látszik, mond, hogy e programra Münchenben sem elégített ki senkit. Hogyan fog menni vagy fordulni a bajor politika e programja szerint jövőre, nem képzelhetjük el magunknak , sőt abban is kétkedünk, váljon a katonai újjászervezési terv, melyet az új ministérium hoz, megengedi-e az ígért polgári reformok kifejlését, vagy inkább nem elnyomja-e azt mindjárt csírájában. Magyarán szólva: attól félünk, hogy „semmi sem lesz belőle.“ A franczia lapok szintén foglalkoznak Hohenlohe programrajával, s hogy csak a „Nordd. Alig. Ztg.“ szavaival éljünk : e programra „a párisi sajtót általában kevéssé elégíti ki.“ — Még nincs féléve, mond a „Journa des Débats“, hogy a dél-német szövetség alakítása a sadowai győzők és legyőzöttek közt kiköttetett, s a déli szövetség leghatalmasabb tagja máris hivatalosan Poroszországnak ígéri seregét. A szerződések korunkban igen rövid életűek.“ Az „Union“ azt látja a bajor minister beszédéből, hogy az események készülnek. Poroszország azt akarja, hogy a dél hagyja jóvá az északi szövetség szervezetét, de azt nem akarja, hogy annak készítésében a dél is részt vegyen. A győző túlsúlya a legyőzött fölött már a hajdani Rómában is rendszer volt, miként az Egyesült Államok is ezt akarják ma keresztülvinni. Berlinben ugyan meg lehetnek elégedve a Hohenlohe-féle rendszerrel, melynek czélja az, hogy csak egy utat ismerjenek Németországban, így vélekedik az „Union“. A „Gazette de France“ szomorú programumnak nevezi Hohenlohe beszédét. A „Patrie“ szerint a herczeg miniszerré léte sem meglepetést, sem csalódást nem okozhatott Austriában, miután Hohenlohe soha sem leplezte el Poroszország iránti éénk rokonszenvét. Azonban, ha a herczeg előharczása lesz is az Éjszak- és Dél-Németország közti nemzetközi viszonyoknak, nem lehet felőle föltenni, hogy egyenesen ellenséges érzelmet táplálna Austria iránt. Az osztrák kormány szemében Hohenlohelig sokkal komolyabb ember s világosabb fő, semhogy az erőszak és nagyobbodási vágy politikájának nyújtsa kezét. A „France“ következőleg szól Hohenloherg programmjáról: „Ez a dél-német államok s különösen Bajorország Poroszországgal leendő egyesülésének programmja. Ez az első hivatalos lépés a német államok egyesítésére. E mozgalom nem egyedüli, a badeni kormány hasonló nyilatkozattételre érzi magát ösztönzöttnek. Hohenlohe hg szavai megérdemlik, hogy fontolóra vétessenek.“ Az „Avenir National“ szerint Hohenlohe nyilatkozatának megvan az a tagadhatatlan érdeme, hogy széttépte a fátyolt, mely eddig a bajor politikát takarta. A czél : az összes német törzsek egyesítése egy központi katonai hatalom alatt és parlamenti képviselettel. (L. K. F.) A félreértések mindig igen sajnos következéseket szoktak szülni s ha azok előtt £*4.a madten’ is abacii. lllPllH^lVtJl I0*~ verőbb volna azoknak meggyökerezése nálunk most, midőn oly nagy szükségünk van az egymás iránti őszinte bizalomra. A „Militär Zeitung“ mult heti számának vezérczikke ellenkezési hajlamnak tulajdonítja a magyar törvényhozók utolsó feliratának keletkezését, s csodálkozását nyilvánítja a fölött, hogy „Magyarország, azon Magyarország ellenzi mindenek előtt a december 28-iki hadkiegészítési rendelet életbeléptetését , melynek épen a birodalom ereje egyetlen életföltétele“ , s a tárgynak bővebb elemezése után végül azt mondja : „ha még egyszer késünk, gondoljuk meg, hogy örökre el is késtünk.“ A népeknek egymás iránti bizalma, s a hadsereggeli szívélyes testvéries egyetértése az, nézetünk szerint, mi a birodalom jövőjét megalapító, s már megkezdett nagy munkához elkerülhetlen föltételül tekinthető ; és mert meggyőződésünk az, hogy a nép és hadsereg közti rokonszenv s kölcsönös bizalom ama csalhatatlan talizmán, mely egyiknek jólétet és szabadságot, a másiknak pedig hatalmat és dicsőséget kölcsönöz , azért fordulunk az említett czikkhez vissza, földerítendők a sajnos félreértést, — lehetőleg eloszlatni is óhajtván azt. Kevés komolyan gondolkozó magyar ember fogja azt tagadni, hogy a birodalom ereje, tekintélye és virágzása — Magyarországnak életföltétele, s e szerint azt sem vonjuk kétségbe, hogy a kellő hatalom kifejtéséhez szükséges szervezkedés késedelme ránk nézve is veszélyessé válhatnék; — ámde épen azért, mert minden érdekünk annyira egybe van forrva a birodalom hatalmával, — épen azért, mert ugyanazon államszerződés törvényei alapján igényelhetjük csak önálló alkotmányosságunknak tiszteletben tartását, amely törvények egyszersmind kötelességünkké teszik a monarchia biztonságának minden kitelhető módon elősegítését, — éljen azért, mert nekünk magyaroknak egy minden tekintetben kielégítő biztos hadlerő előállítására kell törekednünk, — kellett Magyarországnak a királyi Felség színe elé járulni ama kéréssel, miszerint a czélba vett új szervezést alkotmányos útón érvényesíttesse, hogy így az egész ország beleegyezése által egyszersmind oly alkotmányos kötelességet vállaljon magára, mely által az új védrendszer a valóságban is csakugyan ama hatást s sikert eredményezhesse, melyet a birodalom s igy Magyarország érdekében is attól várni kell, melyet különben elméletileg igen, de tényleg soha se nem ígérhetne, sem bebizonyítani képes nem lenne. A magyar országgyűlésnek legutóbbi felirata által elérni óhajtott czélja tehát nem egyéb, mint eleget tenni az önfentartás parancsának s egyszersmind zálogát nyújtani a Fejedelem iránti odaadásnak, s alapját venni meg a birodalom biztonságának. Magyarország ösztönszerűleg érzi azt, miként az esetre, ha az annyira szükséges és óhajtott béke most megzavartatnék, s a sors a birodalom ügyeit a fegyver élére bizná, eme fegyverek vereséggel többé vissza nem térhetnének a nélkül, hogy egyszersmind Magyarország jövőjét is kétségessé ne tennék; —sőt Magyarország előtt nem titok az sem, hogy a birodalom széttört s megalázott fegyveréből könnyen a magyar állam halotti keresztje képződhetnék; és épen ezen tudat az, mi a magyar hongyülést arra inditá, mikép szavát hallassa az iránt, hogy az uj hadszervezetet Ő Felsége ama biztos alapra fektetni kegyeskedjék, melyből kiindulva a hadsereghez állított polgárok nemcsak a kényszer közönyösen vett parancsából, hanem a lelkesedésszülte kötelesség nemes érzetétől hevítve álljanak ki és haljanak meg ott, hol azt tőlük a társadalom és a haza érdeke kivánja és követeli. Mit használna a birodalomnak az, ha új szervezetével ismét csak számot, nem pedig lelket és szellemet adna hadseregének? Mit használna a birodalomnak az, ha harczosai a megalázást épen oly tompa közönynyel viselnék ezentúl is, mint a minő egykedvűen tekintenék netaláni győzelmüket? Óhajtható-e, hogy a birodalom harczosai a szenvedhető kudarcz következéseiért polgártársaik megvetése helyett még itt-ott dicséretre számolhassanak ? Óhajtható-e, hogy minden szülő és testvér csak sírjon és átkozódjék, midőn hozzátartozóját a sereghez állítják; avagy ne legyen-e anya a nagy birodalomban, ki fiának maga mondja: „menj a becsület mezejére, s ha kell, halj meg ott?“ Nyerne-e a hadsereg az átalános fegyverkötelezettség becse által úgy, ha arr /pen alnnjzi"1 azAlö,^lanul A ni m o _■ olom ellenszenvet s kedvetlenséget vinne magával a harcrsorokba? s volna-e értelme a belállapotokkal elégedetlen honvédségnek? Azon idő, melyben, kellő gyakorlat és fegyelem mellett minden hadseregre lehetett bármi ügyben is számítani — rég az enyészet ölébe hanyatlott, a hű zsoldosok kalandor kora letűnt. Az emberek eszmékkel vesződnek, s azért a harczi küzdelmek is csak eszmékért, szabad intézmények mellett nemzeti nagyságért vagy társadalmi jólétért történhetők, s és azért majdnem lehetetlen is , hogy lelkesedést s ragaszkodást ne kelljen ébreszteni az ügy iránt azokban, kiktől az állam emez ügyek kivivására vért és életet vesz igénybe. Az ügy iránti szeretetet, az ebből származó lelkesültséget óhajtja s akarja Magyarország akkor a hadseregbe átültetni, midőn annak alkotmányos útoni újraszervezését kérelmezi. Ha elfogultság nélkül birunk az újabb kor harczi történetébe pillantani, abból okulva, be kell látnunk, hogy a babér rendesen azon hadseregé lön, mely a katonai erények mellett polgári lelkesültséggel is bírt, s ez állítás magyarázza meg azt, hogy az udvariasságból harczra küldött franczia hadsereg Rossbachmnál csúfosan szétveretve, később a szabadság eszméjétől s a nemzeti dicsőség fényétől vezetve, Európát rázkódtatá meg; igazolja állításunkat az, hogy a világ amaz első légiói, melyek Auszterlitz és Eylau nevét a történelem márványára vésték, megtörtek a spanyolok függetlenségi lelkesültségén, s hogy a Jénánál és Auerstadtnél szétszórt s agyonzúzott, világhírűen rendezett porosz sereg csak akkor volt magát képes méltóan megboszélni, midőn az elnyomás keserűségéből támadt szabadság eszméjét állítá soraiban Lipcse kapui elé. Tehát az élet és valóság tanúsága, az ügy fontossága, az önmaga és testvér népei iránti kötelezettsége, nem pedig az ellenkezés viszketege készteté a magyar országgyűlést ama komoly lépésre. Épen ennek remélt sikere fogja regenerálni a hadsereget, s ez fog neki lapot szerezni a dicsőség történetének könyvében, s mindenek előtt ez biztosítandja a birodalom jövő nagyságát és hatalmát. A „Hon“-nak írják Bécsből: „A kormány nézetét, hiszem kifejezni, midőn kötelességemnek tartom Várady Gábor úrnak a „qui habet tempus, habet vitám“ értelmezése ellen felszólalni. A tisztelt szerző azt következteti, hogy midőn a bécsi kormány megengedi, hogy a 67-es bizottság végig folytassa működését, ebben csak időt nyerni kíván. E feltevés nem felel meg az igazságnak, s nem gondolom, hogy volna ok, miért kétkedni mostan a kormány őszinteségében , sőt meg vagyok győződve, hogy maga Várady Gábor úr pár nap múlva megelégedve fogja beismerni, miszerint tévedett. Arról van szó, hogy tartós épület emeltessék biztos alapokra, oly épület, mely előreláthatólag számos és heves viharokkal kell, hogy daczoljon, — a munkának tehát óvatosan kell készülnie. A magyar miniszerek bölcsen vélnek cselekedni, ha csak a közösügyi bizottság elkészült munkálatára támaszkodva kívánnak hivatalba lépni; a 15-ösök tervezete hasonló támaszt nyújtani aligha képes, minthogy az csak tervrajz, előmunkálat, csak a vezérelvek kijelölése a 67-es bizottság többségének tájékozására. „Ha e tervezet közzététetett, s nyíltan tárgyalva lett, ez nem történhetett hivatalosan, s az országgyűlés csak a főbizottság előterjesztését veendi figyelembe. Annyi pedig el van határozva, hogy mihelyt az országgyűlés vizsgálat alá veheti a bizottsági munkálatot, ezzel egyidejűleg a ministérium a ház elé fog lépni. Nem a bécsi kormány tehát az, mely időt nyerni kíván. Tudni vélem, hogy az itteni irányadó körökben az egész kérdés, amint azt Várady Gábor úr formulázta, csakis a magyar parlamentáris taktika specificus kérdésének tekintetik. Mihelyt a bécsi kormány az elvek fölött határozott volt, az idő kérdését többé nem tekintette érdemleges fontossággal birónak.“ A Bessewffy-ünnepély. Pest, jan. 28. — i. s. — A magyar tudományos akadémia ma fényes ünnepélylyel adózott üdvözölt elnöke, gr. Dessewffy Emil emlékezetének. A palotában, mely a nagy elköltözött működésének századokra szóló emlékjele, az ország legelső kitűnőségeinek hosszú sora s egyéb nagy számú közönség gyűlt össze , mely áhitatszerű figyelemmel csüggött a hála, a tisztelet, a megdicsőítés ez ünnepélyén. A nagy díszterem középfalán az üdvözült életnagyságú olajfestménye függött, körülkoszorúzva örökzölddel; az akadémikusok számára készített emelvény közepén pedig örökzöld bokrok közül az ő mellszobra magasodott ki. E díszítmény körül csoportosodtak az akadémia tagjai. Soraikban, mint igazgatósági tagok : exolái Majláth György m. kir.udv. főkanczellár, b. Sennyey Pál kir. főtárnokmester, Bartakovics Béla egri érsek, Deák Ferenc?, gr. Kárólyi György, gr. Károlyi István, gr. Festetics György mu* OBV*' »GleaU • A !i«NgaUB5ay,l.illV. O&itllt fiABK* sorok elejét a főrendi s a képviselőház számos tagja foglalta el; a földhitelintézet küldöttségileg volt képviselve, szintúgy több más társulat. Az imposant kéj keretét a karzatok díszes hölgy-közönsége képezte-Az ünnepélyt Lónyay Menyhért úr, az akadémia alelnöke nyitá meg, előadván, hogy egy éve múlt, miszerint az akadémia nagynevű elnökét a halál kiszólitá az élők sorából s az akadémia ez ünnepély által akar kifejezést adni a köteles hála és tisztelet amaz érzelmeinek, melyekkel az elköltözött iránt viseltetik. Ezután b. Eötvös József lépett a szónoki emelvényre s felolvasta amaz emlékbeszédet, melyet alább közlünk. E beszéd nagyszerű hatást tett. Különösen ama helyei, melyek gróf Dessewffynek az ötvenes évek alatt tett működéséről szólanak s a végpont, melyben a szónok az apotheosis ihletszerü sugalmával fordul a jövőhöz, s attól kér koszorút az Üdvözültnek, mivel kortársai neki adósak maradtak, s zajos tetszést s tapsot aratott, s a beszéd végeztével a jelenvolt kitűnőségek egyiránt a szónokhoz siettek, hogy vele kezet szorit hassanak. B. Eötvös után Szász Károly szavalta el emlékversét gr. Dessewffyről. Szász Dessewffyt legnagyszerűbb alkotása, az akadémia palotájának költői megvilágításában tünteti elő ; ünnepi versének több szakaszából magasb ihlet sugárzik ki s a költemény általában nagy tetszésre talált. E két mozzanatból állt az ünnepély, mely mind az üdvözült emléke, mind az akadémiához méltó volt. Végül Lónyay Menyhért ur szólt, s megköszönte a közönségnek a részvétet, melylyel a kegyelet ez ünnepélye iránt viseltetett. Báró Eötvös József emlékbeszéde gr. Dessewffy 16mű felett. Ha szorgalmas időben midőn a nemzet legfontosabb érdekei vitatás tárgyává váltak, oly férfiú halálánál, ki a vitatkozók első sorában állt, az egész nemzet azon meggyőződésben egyesül, hogy nagy veszteséget szenvedett, m ily elismerés biztosabb jele érdemeinek, mint azon zaj és fény, melylyel egyes pártok jeleslegeiket életükben és haláluk után környezik. Ilyen volt a benyomás, melyet gróf Dessewffy Emilnek halála ma egy év előtt az egész országra tett. Azok, kik őt csak a nyilvános életben ismerék, nem oszták a fájdalmat, melyet mi érezénk, kik hozzá közelebb állva, nemcsak eszének, de szivének gazdag kincseit ismertük, és azok, kiknek ő a politika mezején ellene volt, e téren máskép ítéltek érdemeiről; de hogy benne oly férfiút vesztettünk el, ki — ha néha tévedett is, képességeit csak a közérdeknek szentelte, s nem szolgálva soha mást, mint a hazát, a fáradozásaiért még a közelismerésben sem kereste jutalmát. Hogy halála által szegényebbek lettünk, azt egy iránt éreztük valamennyien, és bátran állítom : e teremben, sőt e hazában nincsen senki, ki — ha Dessewffyre visszagondol, e nézetet azóta megváltoztatta volna. Mint mondom: nagy érdemeknek legbiztosabb jele ez, s a hézag, melyet az egyes, az életből kilépve, maga után hagy, egyedül biztos mértéke nagyságának.