Szabad Föld, 1953. január-június (9. évfolyam, 1-26. szám)

1953-04-05 / 14. szám

A Béke-Világtanács budapesti ülése a nemzetközi békemozgalom nagy eseménye — Külpolitikai összefoglaló — A múlt év decemberében zajlott le a nemzetközi békemozgalom eddigi legnagyobb seregszemléje — a Népek Békekongresszusa. Ez a kongresszus többnapos tanácskozás után igen fontos határozatokat hozott a népek függetlenségének és biztonságának kérdéséről, a jelenleg dúló háborúk megszüntetésének kérdéséről és a nemzetközi feszültség enyhítéséről. Felhívást fogadott el a békekongresszus, melyben javasolja az öt nagyhatalom kormányának, hogy kezdjenek tárgyalásokat és kössenek békeegyezményt egymással. A Népek Békekongresszusának tanácskozásai és határozatai hatalmas mértékben elősegítették a világbékemozgalom további fejlődését. „A népek mindenütt felmérik a feladatokat és helyeslik a kongresszus határozatait. A népek békeharcát újabb lelkesedés hatja cét” — állapította meg a Békevilágtanács titkárságának legutóbbi közleménye. Az imperialisták fokozzák háborús készülődéseiket A Népek Békekongresszusa óta az egész világon — mind Európában, mind Ázsiában — még jobban növekedett és szemmel,láthatóvá vált a háborús veszély. Az új amerikai kormány — Eisenhower és milliárdosokból álló bandája — továbbfolytatja és fokozza Truman háborús politikáját. Nyugat- Európában, Olaszországban, Franciaországban, Nyugat-Németországban vad terror kezdődött a haladó erők, a nép szabadságának legelső harcosai, a kommunisták ellen. Távol-Keleten, Koreában, Vietnamban, Malájföldön az amerikai, angol, francia imperialisták továbbfolytatják szennyes támadó háborújukat. Németország kettészakítása, az Atlanti Szövetség erősítése, a balkáni háborús blokk létrehozása, Japán újra felfegyverzése mind olyan jel, mely az imperialisták háborús készülődéseinek fokozódására mutat. Ebben a helyzetben ül össze a Békevilágtanács Budapesten. Számunkra, magyar dolgozók számára különös megtiszteltetés az, hogy hazánkban köszönthetjük a Béke-Világtanács tagjait, a világ kiváló békeharcosait. Az emberiség élő testiismerete A Béke-Világtanács — a nemzetközi békemozgalom vezérkara. Feladata, a békemozgalom szervezése és vezetése. 1950 novemberében hozta létre a békemozgalomnak ezt a legfelső vezető szervét a II. Béke-Világkongreszszus. A Béke-Világtanács elnöke Joliot Cutie, a kiváló francia atomtudós. Az allnökök között ott találjuk Alekszandr Fagyejev kiváló szovjet írót, Kuo Mozsot, a kínai békebizottság elnökét, Eugénie Cotton asszonyt, a neves francia békeharcost, Pietro Nennit, az Olasz Szocialista Párt főtitkárát, Gabriele Arboussiert, az afrikai négerek képviselőjét, Bernal angol professzort, Fletcher amerikai lelkészt. A Béke- Világtanács vezető szerveiben a világ legkiválóbb békeharcosai foglalnak helyet. A Béke-Világtanácsnak 307 tagja van és majdnem minden nép képviselőit egyesíti soraiban. Olyan népek is képviselethez jutottak a Béke-Világtanácsban, amelyek nem tagjai az Egyesült Nemzetek Szervezetének. A magyar békeharcosokat Andics Erzsébet és Lukács György Kossuth-díjas akadémikusok, valamint Péter János református püspök képviselik a Békevilágtanácsban. Ez a tanács a népeket képviseli, nem pedig a kormányokat. A Béke-Világtanács ülésein a világ valamennyi népének képviselői kifejthetik nézeteiket és elmondhatják óhajaikat. Fontos feladata a Béke Világtanácsnak, hogy mint az emberiség élő lelkiismerete, rögtön felemelje tiltakozó szavát minden háborús próbálkozás ellen és leleplezze, visszaverje az imperialisták háborús mesterkedéseit. Feladata, hogy — akár tetszik ez az amerikai imperialistáknak, akár nem — megfigyelje és ellenőrizze, vájjon az Egyesült Nemzetek Szervezete teljesíti-e kötelességét az emberiség iránt. A Béke-Világtanács első ülését 1951 februárjában tartotta Berlinben. Itt született meg az a határozat, hogy a békeharcosok világméretű aláírásgyűjtő mozgalmat indítanak az öt nagyhatalom békés megegyezésének a követelésére. Tudjuk, hogy ez a mozgalom nagy sikereket ért el. A békeegyezményt követelő felhívást több mint 600 millió ember írta alá. A Béke-Világtanács második ülésén 1951 november elején Bécsben szintén a békemozgalom legfontosabb időszerű kérdéseiről tárgyaltak. 1952 júliusában pedig rendkívüli ülésre jöttek össze a kiváló békeharcosok Berlinbe, ahol a német és a japán kérdéssel, ,a koreai rablóháború befejezésének a kérdésével foglalkoztak. A Béke-Világtanács következő ülésére most Budapesten kerül sor. A budapesti tanácskozás célja, hogy a Béke-Világtanács elősegítse a Népek Békekongresszusa határozatainak megvalósítását és egyesítse a népek erőfeszítéseit azért, ami mindannyiunk számára a legkedvesebb — az igazi békéért! Nagyjelentőségű javaslat a koreai háború befejezésére A Béke-Világtanács küszöbön álló ülése előtt nagyjelentőségű esemény történt a nemzetközi feszültség enyhítése, a béke érdekében. Csou En-laj, a Kínai Népköztársaság külügyminisztere nyilatkozott a koreai fegyverszünet kérdéséről. Csou En-laj nyilatkozatában hivatkozott arra a megelőzésre, mely a beteg és sebesült hadifoglyok cseréje ügyében a koreai hadviselő felek között létrejött. Megállapította, hogy a Kínai Népköztársaság kormánya, és a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság kormánya szerint megérett az idő arra, hogy ,,rendezzük az egész hadifogolykérdést és ezzel biztosítsuk az ellenségeskedések megszüntetését Koreában, valamint a fegyverszüneti egyezmény megkötését’1. Ezután Csou En-laj elvtárs olyan javaslatot tett a koreai fegyverszünet megkötésére, mely elől nehéz lesz az amerikai imperialistáknak kitérni. Eddig a hadifoglyok hazatelepítésének a kérdésében fennálló nézeteltérések akadályozták a fegyverszünet megkötését. Az új kínai-koreai javaslat szerint haladéktalanul haza kell telepíteni mindazokat a hadifoglyokat, akik ragaszkodnak a hazatelepítésükhöz, a többieket pedig át kell adni egy semleges államnak, hogy nymodon biztosítani lehessen hazatelepítésük kérdésének békés megoldását. Hymodon elesik a hazudozó amerikai imperialistáknak az a kifogása, hogy ők nem hajlandók erőszakkal visszafe- építeni a hadifoglyokat. Nyilatkozatának befejező részében Csou En-laj elvtárs hangoztatta, hogy továbbra is érvényben lévőnek tekinti a hadifoglyok hazaszállítását szabályozó genfi egyezményt, majd így folytatta: „Csakis azért tesszük ezt az új lépést, mert a Koreában folyó véres háború befejeződése és a koreai kérdés békés rendezése összekapcsolódik a Távol-Kelet és az egész Világ népeinek békéje és biztonsága kérdésével”. F. JoHot Curie Alekszandr Fagyejev Kuo Mozso Eugénie Cotton Pietro Nenni G. d'Arboussier A Szabadföld Gazdag és bőven termő Közép- Amerika földje. Mexikótól Columbiáig, a Csendes-óceán és a Caraib-tenger között húzódó keskeny területen több kis állam helyezkedik el Nevük elég gyakran szerepel a világsajtóban. Ebben a trópusi környezetben zajlik le a legtöbb „összeesküvés” és „államcsíny”. Hol a felhőtlen Costa Rica fölött törnek ki „viharok”, hol Salvadoron rohannak át, hol pedig Hondurast és Nicaraguát kavarják fel... S ezeket a viharokat legtöbbször az Egyesült Államok hatalmas üzleti monopóliuma, az „United Fruit Company’‘ — azöld szörny’* idézi elő Közép-Amerika országaiban. E mindenható monopólium története a következő. Lorenzo Baker amerikai tengerészkapitány 1870-ben Jamaica egyik szigetén banánnal rakta meg hajóját. Tizenöt év múlva ez a vállalkozószelemű kapitány már kilenc üzletemberrel társaságot szervezett, amely berendezkedett Cubában, Jamaicában, San Dobringóban, Costa- Ricában és Columbiában. A gyarmatosítók kíméletlenül kizsákmányolták a bennszülött lakosságot A monopóliumok jövedelme abban az időben csillagászati összeget ért el: évi százezer dollárt! Az „United Fruit Company” haszonhajhászásában megfojtotta konkurrenseit, több „banánháborút” folytatott, a négerek, indiánok és kreolok százezreit űzte el a földekről. Négy és félmillió holdas „banánbirodalom“ Ez a „banánbirodalom” Közép-Amerikában négy és félmillió hold földet ragadott magához. Birtokai között vannak a banán-, cukornád-, kávé-, kakaó- és amanászültetvények. A „zöld szörny” kezében tartja a vasúti közlekedést, a hajóvonalakat, a kikötőket, bankokat, szállodákat, a kereskedelmet és a rendőrséget. A „banánbirodalom” vezetősége Bostonban székel. Itt „válogatják ki” a tábornokokat, a minisztereket, az elnököket a „független köztársaságok” számára, amelyek területén az „United Erost Company” tevékenykedik. A világ közvéleménye csak nagyritkán értesül a „zöld szörny” gaztetteiről. Kiemelkedő eseménynek kell tekinteni ezért a „Mamita Uni" című könyv megjelenését. Szerzője Carlos Luis Falicis, costaricai író. A fiatal író bemutatja az „United Fruit Company" banánültetvényein folyó munka minden szörnyűségeit. ír egy José Francisco Sibaj nevű munkásról. Sibaj lelkes felvilágosító munkát végez a dolgozók között. Veszélyes utat tesz meg azokon a földeken, amelyeket az „United Fruit Company” kopárrá tett. Látja, hogy az ültetvények már elhanyagoltak... A föld elfáradt ahhoz, hogy banánfát szüljön, a kakaó pedig már nem értékes az ameriikaiaknak. Felszedték a síneket, lerombolták a hidakat és megvetően köpve egyet a tönkretett földre, diadalmasan elvonultak, hogy újabb földet hódítsanak meg. A „zöld pokol” agyondolgoztatott, tönkretett foglyainak ezreit bízták a sors önkényére. A costaricai négerek hosszú kígyózó sorban hatolnak keresztül a dzsungeleken és a magas hágókon, Panamába mennek. Ezek a szerencsétlen feketék, akik odaadták vérüket a banánmágnások gazdagításáért, éjszaka vonulnak keresztül a hegyeken, elrejtve gyermekeiket és nyomorúságos vagyonkájukat. Nem a rabszolgatartók kutyái űzték el őket, hanem a nélkülözés gyötrő korbácsa ... Felégetik az indián falvakat A spanyol hódítók nem tudták leigázni a törzseket, sem a szerzetesek imáival, sem a katonák kardjaival. Az indiánok leigázását, tönkretételét és kiirtását más hódítók vállalták magukra. Ezredrész olyan bátrak, de ezerszer kegyetlenebbek és ragadozóbbak, gyalázatosabbak, mint a spanyol hódítók. Ezek a ragadozók az amerikai imperialisták voltak... Az „United Fruit Company” gyarmatosítói nem karddal jöttek. Nem kerestek holmi legendás birodalmat. Nem, csak embereket és földeket akartak olyan embereket, akik baromként dolgozzanak nekik! Felégették az indián falvakat, letiporták a vetéseket. Az új jöttmentek azt forgatták fejükben, hogy „banánná és kakaóvá teszik a föld nedveit, s ebből aztán színtiszta arany lesz a külföldi piacokon!" Az ország más vidékein is az „United Fruit Company” garázdálkodik. S ugyanaz a „zöld pokol” alakul ki mindenütt. Napkeltétől lenyugtáig dolgoznak a modern rabszolgák a társaság ültetvényein. Átjárókat fúrnak, sziklákat robbantanak, vasútvonalat fektetnek le. Közben sorra pusztulnak, hullnak az éhségtől, a balesetektől. A borzalmas trópusi betegségek mint a kénsav marják az emberek bőrét. Ez a borzalmas sors egyre több dolgozónak nyitja fel a szemét. José Francisco Sibas, ez a nagyszerű munkás is megtalálja helyét az életben. Harcol a „zöld szörny” ellen. Résztvesz a munkások sztrájkjában, elfogják és börtönbe vetik... A börtönben rengeteget olvasott, amikor pedig szabadon bocsátották, életét a costaricai nép jobb életéért folytatott harcnak szentelte. — Ej! Ha minden amerikainak öszszesen egy nyaka volna, — kiáltott fel barátja, Erminio, — milyen könynyű lenne egy csapással végezni velük! — Azelőtt én is így gondoltam — felelte Sibaj. — De nem mind bűnös: csak egy maroknyi csoportja szipolyozza népünk vérét! Ott, az ő országukban is sokmillió ember van, aki ugyanúgy szenved, mint mi. Másképp kell harcolni testvér, hogy megváltoztassuk az életet! A Francisco Sibajhoz hasonló öntudatos, állhatatos, bátor emberek harcba viszik a néptömegeket a „zöld szörny” ellen. Nehéz harcukat azonban feltétlenül győzelem fogja koronázni. Közép-Amerika országaiban erősödik a kenyérért, a földért és a szabadságért indított mozgalom. Mindenütt felhangzik a követelés: legyen a föld azoké, akik megművelik. Az első csapások a szörnyre Guatemala nemzetgyűlése a néptömegek nyomására törvényt hozott máris a földreformról. A törvény szerint államosítják a földesúri birtokokat és a külföldi tőkések tulajdonát képező megműveletlen földeket Ez az első kísérlet a „zöld szörny” önkényének korlátozására. Az „United Fruit Company” hosszú időn keresztül büntetlenül garázdálkodott Guatemalában. Ültetvényein az ország százezer dolgozóját zsákmányolták ki. Ezeken az ültetvényeken sokhelyütt még ma is ugyanolyan kényszermunkarendszer uralkodik, mint Costa Ricában. A monopolisták a maximális profitot hajszolva mind gyakrabban alkalmaznak női és gyermekmunkát. Az ültetvények munkásainak több mint 60 százaléka nő és gyermek. A modern rabszolgák kényszermunkája hallatlanul gazdagítja a „zöld szörnyet". A monopólium a banán összegyűjtéséből és eladásából több mint 600 százalékos hasznot vág zsebre. Természetes, hogy a guatemalai földreformtörvény elkeseredett ellenállást váltott ki a „zöld birodalomból” és ügynökségéből. Az Egyesült Államok sajtója dühödt rikácsolást csapott „a Panama-csatorna övezetében fenyegető vörös veszélyről”. Az Egyesült Államok szenátorai és diplomatái gazdasági blokáddal fenyegetik Guatemalát. Az „United Fruit Company” ügynökei, a fasiszták és feudálisok nagyarányú aknamunkát végeznek: megkísérelték felrobbantani a legnagyobb villanytelepeiket, megfosztani a víztől és a fénytől az ország fővárosát. Az „United Fruit Company" provokációi általános felháborodást váltottak ki. Közép, és Dél-Amerika valamennyi országában fokozódik a nemzeti függetlenségi harc. E harc szorosan összeforr a békemozgalommal! A demokratikus erők az első komoly csapásokat mérik a „zöld szörnyre’. A ZÖLD SZÖRNY A Szovjetunió Minisztertanácsának és a Szovjetunió Kommunista Pártja központi bizottságának határozata az újabb árleszállításról A Szovjetunió Minisztertaácsa és a Szovjetunió Kommunista Pártja központi bizottságának határozata szerint 1953 április 1 -től kezdve az élelmiszerek és iparcikkek állami kiskereskedelmi árának újabb leszállítására került sor. Az árleszállítás kiterjed a legfontosabb élelmiszerekre és iparcikkekre. A határozat szerint az élelmiszerek 10—15 százalékkal lettek olcsóbbak, az iparcikkek fogyasztói ára pedig 15—20 százalékkal csökkent. Ez az árleszállítás a szovjet tervgazdálkodás újabb nagy sikere és nagyszerű bizonyítéka a kommunizmust építő Szovjetunió gazdasági erejének. Amnesztiarendelet a Szovjetunióban A Szovjetunió Legfelső Tanácsának Elnöksége a múlt héten nagyjelentőségű amnesztiarendeletet bocsátott ki. A rendelet megállapítja, hogy megszilárdult a szovjet társadalmi és állami rend, megerősödött a törvénytisztelet és jelentős mértékben csökkent a bűnözések száma. Ilyen körülmények között nem szükséges tovább letartóztatásban tartani azokat, akik olyan bűncselekményeket követtek el, amelyek az állam számára nem jelentenek nagy veszélyt és akik a munkához való becsületes viszonyukkal bebizonyították, hogy visszatérhetnek a becsületes dolgo,s élethez és a társadalom hasznos tagjai lehetnek. A rendelet kimondja, hogy szabadon kell bocsátani az öt évig terjedő időre elítélt személyeket. Szabadon kell bocsátani a büntetés, időtartamától függetlenül a 10 éven aluli gyermekkel bíró nőket, a terhes nőket, a 18 éven aluli kiskorúakat, az 55 évesnél idősebb férfiakat és az 50 évesnél idősebb nőket, valamint a súlyos, gyógyíthatatlan betegségben szenvedő elítélteket. Az öt évnél hosszabb időre elítéltek büntetését a felére kell csökkenteni. Az amnesztiarendelet a nyomozás alatt és a tárgyalás alatt álló ügyekre is vonatkozik A rendelet egyes súlyosabb bűncselekményekkel kapcsolatban külön intézkedik, ják használni a kanadai munkások nyomorúságos helyzetét. Az éhség segítségével próbálják őket bekényszeríteni a hadseregbe. A toborzók „új ötlete” eddig nem sokeredménynyel járt. A kanadai munkások közül egyre többen ismerik fel, hogy nem az éhséget, pusztulást szülő kapitalizmus fennmaradásáért, hanem éppen annak megdöntéséért kell karcolatok. • A zsák és a foltja A belgrádi hóhérnak, Titónak a közvetlen környezetéhez kémek, nemzetközi kalandorok, hajdani rendőrbesúgók, gyilkosok — az emberi nem söpredékei tartoznak. Egyik közülük Kocsa Popovics, Tito külügyminisztere. Popovics örmény milliomos családból származik és minden elődje kizsákmányolásból élt. Apja a háború előtt Belgrád legnagyobb malmának társtulajdonosa volt. Popovics se dolgozott soha és hosszú éveken át, mint rendőri besúgó működött — éppen úgy, mint Tito. A belgrádi főkém tehát magához méltó külügyminisztert választott. A zsák megtalálta foltjáét Toborzás éhséggel Kanadában a munkanélkülieket nyilvántartó hivatalok falain plakátok, feliratok jelentek meg, melyek a kanadai hadseregbe való „önkéntes” belépésre biztatnak. Nem nehéz kitalálni, miről van szó! Az elvetemült toborzók aljas módon ki akar- Bezárt színházak A nyugati kapitalista országokban egyre kevesebben járnak moziba, színházba. A newyorki színházak kétharmad része véglegesen bezárta kapuit. Nem tartanak előadásokat, mert nincsenek nézők. Hiába minden hírverés, a dolgozók nem kíváncsiak az amerikai színpadok zegyvaságaira. A színházi válság következtében ma minden száz amerikai színész közül 84 munka nélkül nyomorog. Nem jobb a helyzet az amerikai „kultúra” áldásaiban részesülő Nyugat-Európában sem. Franciaországban a háború előtt 500 színház működött és most már csak 50 van nyitva. A bezárt színházak azt bizonyítják, hogy a nyugati dolgozóiknak kevés a pénzük és van művészi ízlésük. Magyar és román versenyzők győztek az asztalitenisz világbajnokságon Vasárnap este befejeződött Bukarestben az 1953 évi asztalitenisz-világbajnokság. Az ötezerfőnyi közönség nagy lelkesedéssel ünnepelte a magyar és román versenyzőket, akik kimagasló sikert arattak: egy kivételével valamenynyi számban győztek. A magyar csapat kiválóan szerepelt a világbajnoki versenyen. Méltó volt a magyar sport világhíréhez, méltó volt ahhoz a nagy tekintélyhez, amelyet a magyar sportolók Helsinkiben, a XV. olimpián szereztek. Sidó Ferenc a tíznapos versenyen egyetlen vereséget sem szenvedett. Kosine játékával megnyerte a férfiegyes világbajnokságot és Kócziánnal együtt tagja a világbajnok férfipárosnak, a román Rozeanuval pedig győzelmet aratott a vegyespárosban — tehát három világbajnokságot nyert. Igen jól küzdött Kóczián és Gervainé is az utolsó napokban. Kóczián a férfiegyesben holtversenyben harmadik lett a csehszlovák Stipekkel, a férfipárosban pedig Sidóval együtt világbajnokságot nyert Gervainé a női egyes versenyében a második helyet foglalta el, a női páros világbajnokságát pedig a román Rozeanuval együtt nyerték meg. Ez a világbajnokság a béketábor sportjának újabb nagy sikerét hozta, a magyar és román versenyzők tudása ragyogott a legjobban. Boldogsággal és büszkeséggel tölti el népünket ez a nagy győzelem. Az 1953-as év első magyar világbajnokságai is arról tanúskodnak, hogy felszabadult hazánkban soha nem látott sikereket arat dolgozó népünk nemcsak a termelés és a kultúra, hanem a sport területén is.