Szabad Föld, 1953. július-december (9. évfolyam, 27-52. szám)

1953-07-05 / 27. szám

A LEGBÁTRABBAK SPORTJA Vasárnap délután két óra. A feri­hegyi repülőtér fölé ólmos esőfelhők nehezednek, de ez mit sem számít. Tízezrek és tízezrek szegezik szemü­ket az égre, amikor három zászlós repülőgép emelkedik a magasba s el­húz a közönség előtt. Ezzel megkez­dődik a repülőnap — a „magyar sólymok” nagyszerű seregszemléje. Elsőnek Karsay Endre gyémántko­szorús pilóta „Lunyák’-típusú vitor­lázógépével kezdi meg művészi gya­korlatait. Vezetett orsót, hátmrénülést, dugóhúzót és előrebukfencet mutat be. Szemkápráztató, az ember ereiben szinte meghűl a vér, amikor Karsay „rácsap” a repülőtérre s 40— 50 méterre zuhanva, megközelíti a földet. Egy pillanat múlva máris fel­emelkedik és gyönyörű hátrabukfencet hajt végre. Nagy tapsot kap érte. De nagy taps a jutalma a közönség soraiban Mandel Ernőnek és Kerekes Andreának is. Különösen Kerekes „Andri" hódítja meg a­ közönség szívét, hiszen a bátrak közül is ő a „legbát­­rabb magyar női repülő". Rendkívüli ügyességgel csillogtatja meg tudását, amikor vitorlázógépével a nagy me­részséget kívánó előrebukfencet végzi. — Jönnek az ejtőernyősök! — kiáltják ezren és ezren s karok er­deje mutat az égre. Valóban méltó­ságteljesen húz el két tiszteletkört négy hatalmas gép, s úgy 100—150 méter magasságban megnyitja ajtaját. Egymásután apró fekete pontokat lát a szem, de kinyílik az ernyő és tisz­tán látni: harminchat ejtőernyős eresz­kedik a föld felé. Ehhez is a nagy­fokú tudás mellett elsősorban hidegvér és merészség kell. Ezen a repülőna­pon beigazolódott: mindez nem hiány­zik a magyar repülőkből, a sztálini sólymok példáján nevelődött magyar fiatalok meghódították a levegőt és urai gépüknek. Ezt tükrözi a 18 motorosgép köte­lék-repülése is. Fenn a légben bravú­ros technikával műrepülést végeznek: S-betűket, S-asokat írnak a levegőbe, egymás alatt, egymás felett repülnek el. Gyönyörködteti a szemet a­ repülő­nap egyik leglátványosabb s egyben leghumorosabb mutatványa, ami ez­után következik:­ a léggömb-vadászat. Idefenn a földön ke­dves és mulatsá­gos látvány, de bátor pilótáinktól bi­zony nem kis ügyességet igényel, hogy a szélben ide-oda táncoló ballonokat megcélozzák és leszedjék. Megy is könnyedén, sorra „lelövik” valameny­­nyit, annak talán legmaradandóbb emlék a befejező rész. Csodálatos látvány, amint a fellegektől terhes égbolton megjelenik kilenc gép és kibomlik több mint száz fehér ernyő és lassan, méltóságteljesen szállani kezdenek a föld felé kiváló ejtőernyő­sünk, a „legbátrabbak sportjának” képviselői. Huszonegy „Fecske”-repülő­­gép pedig népünk szeretett vezérének, Rákosi elvtársnak nevét rajzolja fel az égre, köszönés- és hálaképpen azért, mivel csillogó tudásukat, gyors szár­nyaikat neki köszönhetik. Lenn percekig morajlik a taps, hangzik az éljen. Ünnepli a közönség a magyar pilótákat, akik a magyar repülés nagyszerű eredményeit mutat­ták be. S ugyanakkor ezer és ezer Latal fülébe cseng a léglökéses gép pilótájának rádióüzenete: „Kívánom, hogy minél több fiatal DISZ-tag lép­jen a Magyar Repülőszövetség sorai­ba és váljék hazánk harcedzett repü­lőjévé!" Éji egy gazda, Cinke Antal,­­ találkozhatsz bárhol azzal. Tiszán túl és Dunán innen, olyan híre másnak nincsen. Hét faluval már előre hallasz egyet s mást felőle. S nem is látod, már ismered, fújja róla minden gyerek: „Cinke madár, mikor lesz nyár? — Majd ha apád aratni jár!" De ki érti ezt a nótát, furcsa nótát, mondandóját? Egy gyereket én elfogtam, a versikét kibogoztam, mondandóját most már értem, figyelj tehát reám szépen. Ahogy tudom, tovább adom — ne üssön rád, vigyázz nagyon, nehogy megszóljanak azzal: olyan vagy, mint Cinke Antal! Megsárgult a búza, árpa véges végig a határba- Eső hullt rá elégséges, nap­sütötte arany­fényes. A faluban nézegetik, reggel, délben, este lesik, hogy amikor ép beérik, lássa meg a kasza én­t. Cinke Antal, az nem lesi, s ha kérdezik, azt feleli: „Nem ért meg az még kaszára, nem vagyunk még bent a nyárba!” Harminc jó hold beért árpa, kombájn harap a sarkába. Az emberek arca­ ragyog, túlszárnyalja­ tán a napot, s szólnak mintegy jeladásra: Itt az idő! Fel kaszára! Megindulnak. Öreg, asszony, senki otthon ne maradjon. Egész falu lázas gondba — s Cinke Antal megint mondja. ..Nem ért meg az még kaszára, nem vagyunk még bent a nyárba!” Az asztagok magasodnak, bő termése lesz itt soknak, azért Vigyáz a termésre: egy szem kár, még az se érje! Kaszák, gépek nem pihennek, új táblába belemennek. Amott már a kévét hordják, cséplőgép is kezdi dolgát. Ember és gép lankadatlan, — Cinke Antal hajthatatlan: „Nem ért meg az még kaszára, nem vagyunk még bent a nyárba!” „De már hogyne ért meg volna! — válaszolnak fennen szólva — Némelyünknek búza, árpa bent aránylik már a­ zsákba.” ..Lehet — mondja Cinke — lehet! Nem egyformák földek, egek! Az én földem a laposban olyan szeles-hűvös, Ottani a gabona később érik, nálam a nyár nincsen még itt!” Víg dal veri fel a­ falrt, kinyílnak a­ csukott zsaluk. Iskolások, vidám csapat, most mennek a kertek alatt kalászt szedni a tarlóra.. Cinke fia, kis Lajkója, kéri őket, velük menne, maga kéve kalászt szedne. Csúfolódnak csúful vele: „Majd ha nyár lesz, akkor gyere!” Sír a gyerek, anyja kérdi, búját, baját meg nem érti. Babusgatják hűs szobában. — Hisz odakint meleg nyár van — szomszédok is sereglenek, az eseten töprengenek, hazajön a gyerek apja, Cinke Antal, nyalka gazdai. S szól a gyerek, tovább nem vár: „Édesapám, mikor lesz nyár?” A faluban, mint az vihar villám­ló gyors lábaival, végig fut a híre annak,­­ ráérős Cinke Antalnak miket kérdezget a fia, egyetlen egy kis Lalija S mindjárt mese kerekedik, a gyerekek verselgetn­k. ..Cinke madár, mikor lesz nyár? — Majd ha apád aratni jár!" Cinke Antal dúl-fúl, sértett, s hozzányúl a kaszanyélhez. De már későn! Lassú tempó, dologidőben az nem jó! Túlérett az árpa, búza, kalászát ia földre húzza s pereg a szem. Nagy veszteség! s hozzá itt van a­ szégyen még: „Cinke madár, mikor lesz nyár? — Majd ha apád aratni jár!" Cinke Antal nyafka, mokány, fejében van a tudomány. De rossz helyről szedte-vette, visszatartá, nem sürgette. A szekeret pedig hogyha az úton a satu fogja, nem halad az, vagy csak döcög mások kacagása között... „Cinke madár, mikor lesz nyár? — Majd ha apád aratni jár!" Érted ugy­e már e nótát, furcsa nótát, mondandóját? Ahogy tudtam, tovább adtam, s ludas leszek én is abban, ha valahol valakire ráillene a versike. Éppen ezért azt kívánom. Serkenj jó munkára nyáron, nehogy megszóljanak azzal, olyan va­gy, mint Cinke Antal! ESŐ ELÉ KÖPÖNYEG! Vasárnap a budai hegyekben elka­pott bennünket a zápor, fz­rtelen olya­nok lettünk, mint a kiöntött ürgék. — Így van ez! — nevetett kárörven­­dően egy Imre bácsi névre hallgató csőszféle hegyilakó. —... ha Medárd­­kor esik, negyven napig esik. A Medárddal kapcsolatban nem el­lenkeztem vele, mert ezek a megfigye­lések nem alaptalanok. Ám ebben nem Medárd a ludas, hanem a szárazföldi és tengeri felmelegedés közötti kü­lönbség. A földön felmelegedő levegő felszáll, a párát magával viszi, a ten­ger felől bezúduló hideg levegő meg lehűti. Innét van a zápor, dehát­ a fa­lusi nép mendemondát kovácsolt kö­réje. Nagyon jól tudta ezt a réberi szá­madó juhász is, aki azt a nótát kita­lálta, hogy: Ha látom a förgeteg közelit, Legyűröm a süvegem peremit. Csak úgy nézem az időt alóla... Még a jég is visszapattan róla. Volt esze a réberi juhásznak, mert fölkészült a viharra. Bár mindenki felkészülne. Nem lenne akkor olyan sok megfázás a megázások után. Korányán időben se restellünk magunkkal vinni valami köpönyeget esernyőt, kendőt, ponyvadarabot vagy lópokolócot. Ha elkap a zápor, legin­kább arra ügyeljünk, hogy alsóruhánk, ingünk át ne nedvesedjék. Erre jók ezek az előbb említett ruhák. Ha va­laki bőrig ázik — h­a csak lehet, sies­sen haza, vesse le a vizes ruhát, törül­közzön szárazra és vegyen fel száraz inget. Ha a zápor után kisüt a nap, vagy nem hűl le nagyon a levegő, még a határban is jobb, ha levetjük az in­get, letörüljük a testet és úgy szárítjuk meg! Mert ha testünkön szárítjuk a ruhát, a nedves felület párolog, a párolgás hőt von el és így lehűl, megfázik a test. De ez már a veszett fejsze nyele Ezért kell a batyuban valami olyan holmit vinni, ami szárazon tartja az inget, amiről lepereg a víz, nem en­gedi ronggyá ázni az embert. Még a láb bírja legjobban. A cipőt le, a nad­rágszárat fel! — és kész a vízbevaló lábbeli. De a mell és a hát, az már ké­nyes. A zivatarral érkező zápor rendesen oldalról vág, ilyenkor egy kepe, bog­lya, kocsi, bokor, néha egy-egy zsák is elegendő védelmet nyújt. Vigyázzunk, mert a villámmal se jó tréfálni. Villand­ó zivatarban sohase álljunk fa, sürgönyoszlop, telefon-póz­­na vagy­ áramvezeték oszlopa mellé. A kapát, kaszát, vagy más vasból készült eszközt hagyjuk távolabb a búvóre­­lyünktől. Leghelyesebb, ha lekuporo­dunk és lehetőséghez képest betakar­juk magunkat. A viharos, záporos időtől sohasem kell félni. De fel kell készülni a foga­dására. Ha kellően elláttuk magunkat felsőruhával, akkor még az a szeren­cse is érhet, hogy nem is lesz zivatar... Most mindennapos a­­zápor, amíg a hűvösebb légbetörés tart. De lehet, hogy hamarosan megváltozik az idő és derült, állandó meleg napok jönnek. Ebben az esetben az óvatosság is, meg ez a cikk is — eső után köpönyeg. Bár így lenne. De ha nem így lesz — akkor is legyen köpönyeg. Buga doktor Épül Nova Ib­i­la — a lengyel nép büszkesége Ti­zzont éve folyik Krakó közelében a lengyel ipar új nagyszerű felleg­várának, a novahutai vasműnek az építése. Három év alatt teljesen — Lökhajtásosok — zúg végig a kétszázezres nézőseregen, amikor hang­ját messzire maga mögött hagyva, megjelenik az első, csillogó testű lég­lökéses gép. De csak egy pillanat, máris tovatűnt. Szédítő sebességével, fényes testével befurakodott a felhőbe. Néphadseregünk egyik 19 éves tagja vezeti ezt a gépet és pár pillanatra előtűnve, bravúros mutatványokkal kápráztatja el a lélegzetvisszafojtva figyelő tömeget. „Vezetett orsót” csi­nál, majd „rácsap" a repülőérre és sorra követik egymást szebbnél-szebb gyakorlatai, mutatványai. Nem sokkal utána még három léglökéses gép száll fel s mutatja be kiváló pilótáink nagy­szerű tudományát, bátor felkészült­ségét. Felejthetetlen repülőnap! Aki látta, megváltozott itt a táj: óriási területen kémények merednek az égre, gyári csarnokok emelkednek, több üzemben már a termelés is megindult. Az új gyárvárosban olyan hatalmas kohók építése is folyik, amilyeneket a lengyel ipar eddig nem ismert. Az építkezésekhez a Szovjetunió mindennapos, fel­mérhetetlen segítséget nyújt. ,Az egész nemzet építi Nova Hutát" — ez a jelszó mélységes visszhan­got keltett minden lengyel emberben. Az építkezés meggyorsítása a lengyel dolgozók ügye lett. Nova Hután eddig 105 ezer köbméter téglafalat, 7 ezer köbméter tűzálló falat emeltek, 17 ezer tonna súlyú acélszerkezetet állítot­tak össze, 31 kilométer hosszú utat és 80 kilométer hosszú vasutat építettek. Nova Huta — Lengyelország első szocialista városa! Lakosainak száma már meghaladja a 35 ezret. A vasmű dolgozói és a város építői szép új há­zakban laknak. Minden lakásban fürdőszoba van, állandó hideg-meleg-vízszol­­gáltatással. Ezenkívül központi, fűtés és gáz szolgálja a dolgozók kényelmét. A szép, 6—7 emeletes háztömböket parkok veszik körül Nowa Huta a lengyel nép büszkesége! Szorgos munka a rizsföldeken Szépen fejlődik a rizs a tiszasülyi állami gazdaságban. A gyomlál­ók fürge keze nem engedi, hogy a gyom felüsse fejét. Illés Matild 185 százalékos tel­jesítményt ért el a gyomlálásban. Agfalvi Pálné felhúzza a tiltót — az éltető víz elárasztja a zölden ringó rizstáblát. A fejtrágyázást idejében elvégzik a gazdaság dolgozói, rizsből is bő termést akarnak betakarítani!

Next