Szabad Föld, 1954. július-december (10. évfolyam, 27-52. szám)

1954-07-04 / 27. szám

Egyéves a kormányprogram. Átléptünk már az év második felé­be és előttünk áll az aratás. Szőkülő, tömött kalászok, feh­érvirágú krump­liföldek, zöldelő kukoricatáblák min­denfelé ... Népünk a gazdag termés biztató reménységével köszönti a mindannyiunk számára oly kedves napot — a kormányprogramm első évfordulóját! A MÚLT ÉV júniusa óta sok be­szédben, sok újságcikkben szó esett kormányunk új programmjáról, mely új szakaszt jelent hazánkban a szo­cializmus építésében. Százezrek és milliók köszöntötték a kormánypro­­grammnak azt a megállapítását, hogy tovább építjük a szocializmust, de úgy, hogy egyben nagy gondot fordítunk a dolgozók életének köny­­nyebbítésére, jólétének növelésére is. Kimondotta a kormányprogramm azt is, hogy népünk életszínvonalát csak akkor tudjuk gyorsan emelni, ha a szocialista iparosítás eddigi eredmé­nyeire támaszkodva, mindent meg­teszünk mezőgazdaságunk fejlesz­tése érdekében. Dolgozó parasztságunk az elmúlt egy év alatt is saját szemével, sa­ját tapasztalata alapján győződhetett meg arról, hogy a párt és a kormány betartja szavát. A beadási kötelezettség és az adó mérséklése, árleszállítás, a gépállo­mási díjak csökkentése, az in­gyenes állatorvosi szolgáltatás és a többi intézkedés meggyőzte a bizal­matlanabb természetűeket is. „Majd meglátjuk" — mondogatták többen a múlt év nyarán. És ugyanezek a dolgozó parasztok ősszel már min­dent elkövettek, hogy tartalékföldek­­hez jussanak és ugyancsak bátran határozták el magukat szőlő és gyü­mölcsös telepítésére. MEGNŐTT a föld becsülete. Olyan embereit, mint például a tarnazsadá­­nyi Szabó László, aki már menekülni akart a földtől, most újra érezni kezdte a gazdálkodás jó ízét. Tervet készített magának Tóth József 12 hol­das sárospataki gazda is. Ő már nem­csak a terméshozamok növelésére, hanem gazdasági felszerelésének a kijavítására és szaporítására is gon­dolt. Tóth József így ír családja ne­vében: „Ezeket a szép terveket nem lesz könnyű megvalósítani, de én és családom elhatároztuk, hogy minden erőnkkel dolgozni fogunk érte és valóra is váltjuk." Az elmúlt év bebizonyította, hogy Tóth József, Szabó László és a töb­biek, terveik megvalósításában nem maradtak magukra. Hiszen a falu az ipari munkásságtól egyre inkább megkap minden szükséges szerszámot és árut a mezőgazdasági termelés fejlesztéséhez. Megnyugvással és örömmel tölti el minden községben a dolgozó parasztokat az, ha látják, hogy ekét, boronát,, permetezőgépet, szőlődarálót is vásárolhatnak a föld­művesszövetkezeti boltokban. Gyáriparunk hétről hétre­ fokozza a szükségleti cikkek gyártását is. Kell-e megjegyzés ahhoz, hogy 1954 első felében 8 millió négyzetméter pa­mutszövettel, 660 ezer férfiinggel, 180 ezer férfiöltönnyel és 600 ezer gyer­mekcipővel több került forgalomba, mint a múlt év hasonló időszakában. Jóleső érzéssel gondolhatunk arra is, hogy ebben az évben ötezernél több traktort, 14 ezer ekét, 2 ezer vető­gépet, 13 ezer koronát, 11 ezer ló­kapát küldenek gyáraink falára. Jobb szerszámmal­­ jobb termést lehet elérni, így válik a két nagy dolgozó osztály, a munkásság és pa­rasztság szövetsége, előrehaladásunk biztos alapjává. És az új kormányin­tézkedések legfontosabb eredménye éppen az, hogy szilárdabb alapok­ra helyezte és tovább erősítette a munkás-paraszt szövetséget. AZ ELMÚLT év alatt pártunk és kormányunk helyes, figyelmes poli­tikát folytatott a dolgozó parasztság­gal kapcsolatban. A terhek csökken­tésével, a gazdálkodás segítésével, az áruellátás javításával, a törvé­nyesség biztosításával növelte kor­mányunk a dolgozó parasztság bi­zalmát, megnyugtatta a középparaszt­ságot és bátorította őket gazdálko­dásuk fejlesztésére. Tapasztalhattuk az elmúlt évben azt is, hogy pártunk és kormányunk az egyénileg gazdálkodó parasztok gazdálkodásának segítése mellett nem feledkezett meg a termelőszö­vetkezetek egyre fokozódó támoga­tásáról sem. A kormányprogramm továbbra is elénk tűzi azt a felada­tot, hogy erősítsük, szilárdítsuk ter­melőszövetkezeteinket. Pártunk és kormányunk ugyanis továbbra is az erős, gazdag termelőszövetkezetek­ben látja a paraszti boldogulás leg­biztosabb útját. Népünk erősödő bizalmának a jele az is, hogy az újságszerkesztőségeket soha még ennyien nem keresték fel leveleikkel. Olvasóink leveleiben eredményekről, helyes, hasznos kez­deményezésekről és bajokról, hibák­ról is olvashatunk. Ezek a levelek sokat segítenek a kormányprogramm­á útjában álló akadályok eltávolításá­ban. Ilyen akadályok, bajok ugyanis szép számmal vannak. Minden javu­lás ellenére akadozik még a falu áruellátása, sok még a huza­vona a tanácsok munkájában és sok he­lyen a dolgozó parasztok is csak a kedvezményeknek akarnak örülni, viszont a beadástól és az adófizetés­től húzódoznak. Az elmúlt év eredményei mutat­ják, hogy rendelkezünk mindazzal az eszközzel, mely kormányunk programmjának végrehajtásához szükséges. Pártunk III. kongresszusa is megvitatta mostani gazdaság­politikánkat és helyesnek, megvaló­síthatónak fogadta el az új szakasz célkitűzéseit. NAGYSZERŰ élet­képe bontako­zik ki előttünk. Hajdú megyében már az idén gépek aratják a gabona háromnegyed részét. A Tiszántúli Főcsatorna mentén — az időjárás­tól függetlenül — biztos, gazdag ter­mést adnak az öntözött földek. Erős, gazdag termelőszövetkezeteink egyre több dolgozó paraszt számára bizo­nyítják be a nagyüzemi szövetkezeti gazdálkodás­­fölényét. A mezőgazda­­sági kutatóintézetekben és kísér­leti gazdaságokban új növényfajták kinevelésén fáradoznak kiváló tudó­saink. Rajtunk, mindannyiunkon múlik, milyen sikerrel valósítjuk meg kor­mányunk programmját. Segítsük minden erőnkkel a termelési bizott­ságok munkáját, melyek képesek a dolgozó parasztok újabb és újabb tíz- és százezreit bevonni a mező­gazdaságfejlesztés nagyszerű tervé­nek megvalósításába. Tanulmányoz­zuk pártunk III. kongresszusának határozatait. Még jobban ismerjük meg és ismertessük meg másokkal is a kormányprogramm célkitűzé­seit. Most, az ünnepi évforduló al­kalmával fogadjuk meg Kölcseynek, a ,,Himnusz" költőjének igaz taná­csát: „Hass, alkoss, gyarapíts, s a haza fényre derül!" Kétszázezer kasza, félmillió kaszakő kerül forgalomba az aratás idején Június 25-én, pénteken a SZÖVOSZ székházában ülést tartott az Orszá­gos Földművesszövetkezeti Tanács. Dögei Imre megnyitója után Dégen Imre a SZÖVOSZ igazgatóságának elnöke tartott beszámolót. Az ülésen felszólalt Halász János belkereskedelmi miniszterhelyettes is. Elmondotta, hogy a belkereske­delmi szervek elegendő mennyiséget biztosítottak az aratás-csépléshez szükséges árucikkekből (zsák, zsineg, gazdasági kötél, ponyva). Lényegesen nagyobb mennyiségben került forga­lomba kríottnadrág, tejkendő, szalma­­kalap. Kaszából 208 ezer, sarlóból 131.400, kaszanyélből körülbelül 90.000 kerül eladásra. Kaszaverőből majdnem 200 ezer, kaszakőből mint­egy félmillió, kaszaközokmányból 132 ezer darab áll a falusi lakosság ren­delkezésére. Ez a mennyiség előrelát­,­hatóan fedezi az igényeket. Gondoskodtak arról is, hogy a föld­művesszövetkezetek egyéb árucikkek­hez is hozzájussanak. Dolgozó pa­rasztságunk áruellátása lényegesen jobb lesz, mint az első negyedévben és mint az előző év azonos időszaká­ban volt — jelentette ki befejezésül a miniszterhelyettes. Kik kaphatnak gyors begyűjtési jutalmat? A begyűjtési miniszter az Orszá­gos Tervhivatal elnökével és a föld­művelésügyi miniszterrel együttesen utasítást adott ki, mely szerint a megállapított termelői áron felül gyorsbegyűjtési jutalmat kell a ter­melőknek kifizetni. A gyorsbegyűjtési jutalom összege a következő: Borsod, Szabolcs, He­ves, Nógrád, Komárom, Győr, Vas, Veszprém­, Fejér és Pe megyékben a július hó 20-ig átadott termények után mázsánként 5.— Ft. Július 21-től július 30-ig átadott termények után mázsánként 3.— Ft. A fel nem sorolt megyékben a július hó 15-ig átadott termények után mázsánként 5.— Ft, a július hó 16-tól július hó 25-ig átadott termé­nyek után pedig mázsánként 3.— Ft gyorsbegyűjtési jutalmat kell kifi­zetni. A gyorsbegyűjtési jutalom az ál­lami gazdaságokat, egyéb állami vagy vállalati kezelésben levő gaz­daságokat, termelőszövetkezeteket, egyéni gazdálkodókat — a saját ke­zelésben levő területen termett gabonafélék után — egyaránt meg­illeti. ARASSUNK BÁTRAN KOMBÁJNNAL Az ország élenjáró kombájnveze­tői nemrégiben értekezletet tartot­tak Budapesten, ahol felszólalt Ba­logh István, az albertirsai gépállo­más főagronómusa is. Büszkén be­­­­szélt arról, hogy gépállomásuk lel­kiismeretesen készült az aratásra.­­ Idejében kijavítottuk a gépeket, beszereztük a szükséges pótalkatré­szeket, a tsz-ekkel közösen megha­tároztuk a menetiránytervet és kom­­bájnosaink nemes versenyre készü­lődnek — mondotta. Várjon igazság Fedi-e Balogh István szavát? Becsülettel felkészültek-e a gépállomás traktorosai a nagy munká­ra? Szétnéztünk Albertirsán, hogy sa­ját szemünkkel győződjünk meg arról: az albertirsai traktorosok hogyan akar­ják megnyerni az aratás csatáját. Hét kombájn áll sorjában a gépállomás udvarán. Kerepel a mo­tollájuk, zúg a cséplődobjuk, készü­lődnek a nagy munkára — az utolsó simításokat végzik rajtuk. Készen áll az öt grafógép is — eg­y-két nap és valamennyien a határba indulnak, hogy­ az albertirsai, piüsi, dánszentmiklósi, nyáregyházi, csévharaszti, mikebudai és ceglédberceli tsz-ek összesen 2150 holdnyi gabonavetéseiről betakarítsák a gazdag termést. Először a gépállomás igazgatóját, Prahoda Lajost keressük. „Sajnos, Pra­­hoda elvtárs szabadságon van” — kap­juk a választ. Vájjon helyes-e, ha a parancsnok a munka dandárjában, pon­tosan az indulás előtt nem áll a fedél­zeten, hanem éppen szabadságát tölti? Emellett Prahoda elvtárs annyira , éber”, hogy szabadsága idején is hét lakat alatt, fiókjában őrzi a gépjaví­tási szemle, a gépállomási tanácsülés és a tsz-ekkel kötött szerződés jegyző­könyveit. Így azokat nem tudjuk meg­tekinteni. Node sebaj! Balogh István főagronó­mus és Kautz László vezető mecha­nikus kalauzol bennünket a kombájnok és aratógépek között. A beszélgetés so­rán megtudtuk: a traktorosok kevés olyan gépállomás van az or­szágban, ahol száz százalékos lenne a kombájnok és aratógépek számára az aratóterület biztosítása. Van egy szép­séghibájuk azonban ezeknek a menet­irányterveknek — még áprilisban ké­szültek. Jogosan ötlik fel az ember agyában a gyanú: vájjon nem „öregedtek-e el” azóta. Kicsit kell csak szétnézni és mindjárt megváltozik a véleményünk. Az albertirsai Szabadságban ifj. Ra­­kittyai József agronómus azzal fogad: „Nálunk az eredeti 650 hold helyett kb. 200 holdat arat a kombájn”. — „Mi­ért?” „Ötvenholdas táblánkat ugyanis jégkár érte azt nem lehet kombájnnal vágni, 60 holdat pedig kiszántottunk, 120 holdat somkóróval vetettünk fe­lül ..„No de, még mindig fennmarad 420 hold." S itt bújik ki a szög a zsákból, amikor Rakittyai agronómus elmondja, hogy tavaly igen magas, 40—50 cen­tis tarlót hagyott maga után a kom­bájn, szétszórta a szalmát, a töreket és ezt nem akarják megismételni a Szabadság tagjai. De ugyanez a helyzet a pilisi Ráko­siban is, ahonnan Pintér Károly tsz elnök még május 31-én az albertirsai gépállomás tudomására hozta: 225 hold helyett csak 120 holdat akarnak kombájnnal aratni... Csodák csodá­ja, erről mit sem tud a gépállomás, sőt Balogh főagronómus a régi nótát fújja, mely szerint négy kombájn szá­mára biztosítottak területet a Szabad­ságban és a Rákosiban — valójában azonban a­ négy helyett kettőnek is ke­vés jut. Persze bizonyos fokú idegenke­dés és kombájnellenesség tapasztalha­tó a tsz-ek részéről. Kár, hogy a trak­torosok nem keresték fel a szövetkeze­teket, nem mondták el: az idén alacso­nyabb tartót hagynak, mert még az ősszel kombálm­aratá­sra alkalmassá tették a területet és nem szórja szét a kombájn a szalmát, sőt a töreket a szalmagyűjtőben egy csomóba össze is gyűjti, ahonnan utólag favillával ügye­sen ki lehet emelni és szekérre rakni. S arra is igen nagy szükség van, hogy a Szabadságban, Rákosiban és a többi termelőszövetkezetben a józan ész győzzön. Gondoljanak csak arra, mekkora segítséget ad számukra a kombájn és az aratógép. Egy kombájn például két műszakban 14 holdat is le-: araz s ennek levágásához 14 jó kaszás, 14 marokszedő, 7 kötöző szükséges. De a kombájn egyben ki is csépeli a ga­bonát, s különben ehhez 21 ember — egy egész cséplőcsapat kellene. A kom­bájn mindezt feleslegessé teszi, vagy­­is: a két vezető, a zsákos és az egy­mást váltó két-két szalmarakó — ösz­­szesen 7 ember — hetven ember munkáját végzi el. Nem is beszélve arról, hogy a kom­­bájn töméntelen szemveszteségtől is megmenti a termelőszövetkezetet. Kézi aratásnál 7—8 százalékos, sokszor en­nél is nagyobb a szemveszteség, kom­bájnnál azonban le lehet szorítani másfél-két százalék alá. Egy-egy hol­don 14 mászá­s átlagtermést számítva, 70—80 kiló termést takarít meg így a kombájn! Ha így gondolkodnak a szövetkeze­tek és a gépállomás vezetősége is te­ret biztosít a kombájnok számára, ak­kor egészséges versenyszellem alakul ki az albertirsai kombájnvezetők kö­zött. Sajnos eddig egy se tett közülük versenyfelajánlást, nem ismerik az olyan kiváló kombájnvezetők, mint Háy József és Szabó József munkamód­szerét. Többen közülük, mint Gáspár János, Bodócs­ János csak legyintenek, amikor versenyről van szó: „Minek az? Teljesítjük a normát és — kész”. Kihalt volna a régi virtus az albert­irsai traktorosokból? Nem hisszük, ép­en ezért a vezetőség tagjaiban kell a libát keresnünk, akik sokat beszélnek — s ez áll Balogh István főagronó­­musra is — de keveset tesznek. Még azonban nincs veszve minden: üljenek össze sürgősen a termelőszövetkezetek­kel, dolgozzanak ki új menetiránytervel és kössenek pótszerződéseket az aratásra. Győzzék meg őket a gépi aratás elő­nyeiről. A szövetkezetek pedig ne ide­genkedjenek a kombájntól, az arató­géptől­­ bátran arattassanak velük. Ne tévesszék szem elöl: felbecsülhetet­len érték a dolgozó parasztságnak a gép, amit a munkásosztály küld falura és nagy hiba lenne, ha nem élnének ez­zel a segítséggel. M. L. Indulásra készen állnak a kombájnok az albertirsai gépállomáson. minden gépet idejében kijavítottak. Tavaly nem volt szalmagyűjtő kocsijuk — az idén mind a hét kombájn mögött szalmagyűjtő kocsi áll. Szilágyi Jó­zsef és Klenk László két nagyszerű újítást is alkalmazott. Szilágyi saját kombájnjára légkompresszort szerelt amit a gumi pumpálásánál, géptisztí­tásnál és tankolásnál is jól felhasz­nál, Kiérik pedig a motolla csavarjait szárnyasanyákkal látta el. . Baj van azonban a pótalkatrészekkel. Korántsem olyan rózsás a helyzet, ami­lyenre Balogh főagronómus festette. „Kellene transzformátor,­­elosztótér és három kapcsoló felé” — mondja Hek­­kel Sándor anyagbeszerző. — Hiába szaladgálok Pestre, az Autoker-hez, ígéretet kapok, de alkatrészt nem". Pedig égető szükség lenne például transzformátorra. A gépállomáshoz tartozó szövetkezetek tagjai még jól emlékeznek a tavalyi áldatlan állapo­tokra, amikor az aratás idején mintegy öt nap kiesést okozott éppen a pót­transzformátor hiánya. Benn a gépállomás irodájában Ba­logh főagronómus elénk rakja a menet­­ir­ány terveket, a kombájnok és arató­gépek beosztását, amiből kiderül, me­lyik kombájnos, hol, mekkora területet vág le. — Hány százalékra kötötték le a kombájnok és aratógépek teljesítőké­pességét? — kérdezzük. — Száz száza­lékra.­ — válaszol Balogh elvtárs. — Hét kombájnunk learat 1400 holdat, öt aratógépünk pedig levág 750 holdat, az összesen 2150 hold. A menetirányterveket mutatja, ame­lyekben világosan az áll, hogy az al­bertirsai Szabadság 650 holdnyi gabo­­náját három kombijn aratja, a pilisi Rákosi tsz-ben, a 225 hold aratására egy kombájnt küldenek és egy másik kombájn hamarosan megkezdi az ara­tást a dánszentmiklósi Micsurin 110 holdas őszi árpájában. Úgy látszik jó munkát végeztek az albertirsai trakto­rosok", mert — sajnos, egyelőre még — Hozzászólás a Szabad Föld állattenyésztési cikkéhez A Szabad Föld legutóbbi száma na­gyobb cikkben foglalkozott az apa­állatok gondozásával és a legelő­fásítás ügyével. Ehhez a cikkhez sze­retnék hozzászólni..­­. Nekem is az a javaslatom, hogy az apaállatokat ki kell vinni a legelőkre épített istállókba, ahonnét minden nap másik bikát hajthatunk ki a te­hén és üszőcsordához. Természetesen, az apaállatgondozónak és a pásztornak kötelessége a felfo­ryatott üszőről, vagy tehénről je­lentést tenni a tulajdonosnak. Az ő kötelességük a fedező bika naplójának kiállítása és a fedeztető­tömb kitöltése is. Azt a tehenet, vagy üszőt, amely már kétszer felforyatott és harmad­jára is üzekedni akar — nem sza­bad bika alá engedni. Az ilyet állat­orvoshoz kell vinni, meg kell vizs­gáltatni. Ez az intézkedés megóvja tehén- és üszőállományunkat, sőt még az apaállatokat is a fertőzéstől. Igen fontosnak tartom a legelők gyomtalanítását. Rendelet írja elő, hogy a legelő ápolásában kitűnt pász­torok holdankint négy forintot kap­janak a gyomtalanításért. Duna­­vecsén máris van eredménye ennek a határozatnak. Kutassi Sándor pásztor igen szorgalmasan irtja a gyomokat. A Szabad Föld cikkének második­­részével kapcsolatban azottban más mondanivalóm is van. Nagyon he­lyes, amit a cikk ír: a legelőfásítás jobb legelőt, s ezenkívül épület­anyagot, tűzifát is ad majd. De az erdő ápolás nélkül éppen úgy nem nő, mint ahogy a ku­koricát is ellepi, megfojtja a gaz, ha nem kapáljuk. Mi árulnánk is a járásunkban lévő erdősített legelőket, de nincs rá pénz. Megyei tanácsunk pénzügyi osztálya tavasszal azt írta vissza ké­résünkre, hogy nincs pénzbeli fede­zet a befásított területek kapálására, nyesésére. Kapálás nélkül pedig nem nő meg a fa, csak a gyom. Elpusztulnak a fiatal facsemeték, ha nem segítünk rajtuk. Ezért kérem a földművelés­ügyi minisztériumot, sürgősen in­tézkedjék a befásított legelők ápolá­sának pénzügyi fedezetéről, hogy a legeltetési bizottságok kezében lévő fásított területek ne Szenvedjenel kért. MÓR LAJOS járási főállattenyésztő , Dunavecse Szabad Föld 3

Next