Szabad Föld, 1959. január-június (15. évfolyam, 1-26. szám)
1959-01-04 / 1. szám
1959. JANUÁR 1. Tanúskodó esztendők Szabolcs megyében jártam a karácsonyi ünnepek után, s felkerestem egyik régi ismerősömet is. Beszélgetés közben a felesége a karácsonyi sütés-főzés gondjairól, az ünnepek fáradalmairól panaszkodott, s közben azon törte a fejét, hogy milyen tésztát süssön Szilveszterre. „Igen, van még vagy két tepsire való kettes kalács, dehát a torta, meg a sütemény elfogyott — mondotta. — S az új esztendőt mégsem fogadhatjuk így. Erre a napra valamilyen különleges finomságot kellene sütni. De vajon mit? — kérdezte, mintha tőlem várna egy jó torta- vagy süteményreceptet. Őszintén szólva cseppet se csodálkoztam ezen a készülődésen. Mert, bár mindig pontosan érkezik, mégis érezhető izgalommal, ünnepi hangulatban várjuk mindannyian az óesztendő ifjú örökösét, az újévet. Ezt tették apáink, nagyapáink és bizonyára így készülnek majd az új esztendő fogadására a mi unokáink, dédunokáink is. Csak a fogadtatás módja és az új esztendő „tarisznyája” változik. Valamikor, az 1930—40-es években nagyon lapos és lyukas tarisznyával jártak a magyar falvak felett a múló esztendők. Kihullott belőle, s az uraknak, földbirtokosoknak, meg a kulákoknak jutott minden földi jó legjava. A tarisznya lyukain csak a gond, a keserűség tövises bojtorjánja akadt fenn. Ezeket szórták azután az egymást követő évek a dolgozó parasztok, de különösen a szegényparasztok, meg az agrárproletárok közé, növelve amúgy is nyomorúságos életük terheit. Abban az időben bizony egészen másfajta gondokkal küszködtek újév táján az én ismerősöm családjának asszonyai is. Nekik nem okozott fejtörést, hogy a telekamrából milyen finomságot tegyenek az asztalra, hanem az, hogy miből süssenekfőzzenek ünnepi ebédet. Akikor még keserű igazságot fejezett ki a kis versike, amelyet újév közeledtével mondogattak mifelénk. ..Ht esztendőben, bún a kemencébe. Szedd ki a málét, rongyos lepedőbe.” Málé és rongyos lepedő. Milyen jó, hogy csak az emlékeinkben él már az a világ! „Azt se tudom mikor ettem utoljára másét — mondta a karcagi Lenin Tsz elnöke, Bártfai elvtárs, amikor a régi Szilveszterekről beszélgettünk vele. — Pedig valamikor nálunk is népi eledel és újévi sütemény volt a kukoricamálé, a kásás béléssel együtt. Most már másképpen, sokkal jobb ételekkel búcsúztatjuk az óévet és fogadjuk az újat.” De nemcsak a dolgozó parasztok bőven teletett asztala fejezi ki a megváltozott fogadtatásmódot. Ezernyi más jele is van ennek. „Nálunk, Szentlőrinckátán — közölte érdeklődésünkre Boroznai Pál, az Új Világ Tsz brigádvezetője —, az a nagy változás a trél és a mai Szilveszter közt, hogy azok rendezik a bált, akik 15—20 évvel ezelőtt csak a kulcslyukon és az ablakon kukucskálhattak be az urak és a nagygazdák zártkörű újévi mulatságára.” „Mi pedig ott rendezzük most a szilveszteri bált, ahol valamikor a cselédeket fogadták meg az óév utolsó napján — mondotta Rakity Áron magyarcsanádi tsz-tag. — S ráadásul a legteljesebb egyetértésben folynak le az ilyen mulatságok. Pedig régebben véres verekedések voltak mulatozás helyett a községben élő négy nemzetiség fiataljai között.*" S így gyűjthetnénk tovább faluról falura a dolgozó parasztság változó és szépülő életének tanúbizonyságait, amelynek egy fő oka valn: a dolgozó nép lett a hatalom birtokosa. Igen: változó és szépülő az életünk. Hiszen az óesztendőt búcsúztató, s az újat fogadó számvetések és tervek is mások ma, mint a múltban voltak. S nemcsak a kapitalista múlthoz viszonyítva fejlődik az életünk, hanem esztendőről esztendőre is. „Most két éve még azzal voltunk elfoglalva, hogy megmentsük a szövetkezetet és beindítsuk a közös munkát — emlékezik vissza Bártfai elvtárs. — Akkor csak azt kívántuk az új esztendőtől, hogy megerősíthessük benne az ellenforradalom által erősen regzilált szövetkezetünket. S ez azóta sikerült: prosz 8 ezer holdas közös gazdaságunk van, amelyet 1958-ban csak saját erőből 1 millió 100 ezer forint beruházással erősítettünk. Most az új esztendőben tovább növeljük a tagok jövedelmét, ami eddig is figyelemreméltó volt, mivel az 562 tag 40 s/a/aléka vett vagy épített magának házat a tsz-től kapott részesedésnél.” Ehhez hasonlóan mind kedvezőbb eredményeket mutató számvetéseket, s évről évre biztatóbb terveket készítenek a többi tsz-ek is. Az általános változást jól mutatja a tiszabői Petőfi Tsz esete is. Ebben a tsz-ben 3—4 évvel ezelőtt még elégedetlen hangulatban eresztették útjára az ó-évet, mert nem teljesítette reményeiket. S éppen emiatt kételkedve, borúlátóan fogadták az új esztendőt is. A Petőfi Tsz akkor még sok kezdeti gyengeséggel és vagyonánál kétszerte nagyobb adóssággal küzdött. Most viszont a járás egyik büszkesége. Közös vagyona 3 millió négyszázezer forint és alig 470 ezer forint állami hiteltartozása van. Az idén a 726 hold szántóhoz mérten nagyösszegű, negyedmillió forintos beruházást végeztek saját erőből és 45 forintot osztottak munkaegységenként. Isisiaben, meg szerte az országban készülnek már a még ígéretesebb tervek a jövő esztendőre is. S ennek a tervezésnek új vonása: a fokozott önállóság. „Néhány évvel ezelőtt még állandó gondot okozott, hogy hol és hogyan termeljük meg azt a növényt, amit akkoriban a járásnál írtak elő számunkra — emlékezett vissza egy Makó-környéki tsz-elnök. — * Gyapotot,magról vetett hagymát és más növényt kellett termelnünk, amihez nem értettünk és nem is jövedelmező a mi vidékünkön. Most viszont olyan növényeket és annyit termelünk, amilyet és amennyit a tagság meg az ország érdekében szükségesnek, jövedelmezőnek látunk.” De nemcsak a tsz-ek, az egyéni gazdák is így készíthetik már jövő évi terveiket. Ernyes György 12 holdas somogyjádi gazda például tavaly 2 holdon termelt cukorrépát és mivel jól jövedelmezett neki, jövőre fél holddal többre szerződött. Végh János 16 holdas kadarkúti gazda 4 hold előcsíráztatott burgonyát ültet, hogy jövedelmezőbb legyen a munkája. Ezeket az embereket és a többi hozzájuk hasonló egyéni gazdát senki nem rótta meg, hogy területükhöz képest ilyen „túlméretezetten’ termelnek egy-egy növényt. Sőt dicséret illeti őket, hogy saját maguk és a köz javára kihasználják a szerződéses termelésben rejlő lehetőségeket. „Nyugodtan tervezünk és bizakodóan gazdálkodunk — fejezte ki több százezer egyénileg dolgozó paraszt véleményét Tömpe János orosztonyi középparaszt. — Most már nem okoz gondot a kötelező beadás, a kötelező vetésterv betartása és nem tartunk attól sem, hogy az állam túlzottan emeli terheinket. Az a politika, amelyet az utóbbi két évben folytatott a párt és a kormány, biztosíték arra, hogy nyugodtan, bizakodva nézhetünk a jövőbe.” Sorra születhetnek a mainál többet ígérő tervek is. Hiszen ezekből az általunk csokorba gyűjtött itt-ott tallózott néhányemlékből, véleményből és tényből is látszik: közös erőfeszítéseink eredményeként, egyre tömöttebb és nagyobb tarisznyával érkeznek a magyar falvakba is az új évek és mind több jut belőle a dolgozó embereknek. Kovács Mihály Szabad Föld Mit kell tenni a sümegi járásban a tsz-ek szocialista versenyének fellendítéséért ? Két szövetkezet vetélkedésének tanulságai Még a koratavasszal hallottuk, hogy két Veszprém megyei tsz — a sümegi Kossuth és a csabrendeki ötéves Terv — a nyilvánosság előtt is versenyre kelt egymással. Azelőtt is „ádáz harc” dúlt köztük, hogy ki gazdálkodik jobban, kinek áll kedvezőbben a szénája. Csakhogy ez a versengés nem kihívás alapján történt, hanem csak úgy, pusztán virtusból. „Mi vagyunk az elsők" A napokban Veszprémben jártunk és a sümegi Kossuth Tsz irodájában szóbahoztuk a csabrendekiek versenyfelhívását. Nagy Jánosnak, a közel ezerholdas Kossuth elnökének azonnal csillogni kezdett a szeme, amikor a verseny állása felől tudakolóztunk. — Jösz a csabrendeki — kezdte az elnök. — Ismerjük, pár kilométer választ csak el bennünket. Nem egyszer jártunk náluk és ők meg a Kossuth Tsz-ben. Elég gyakrantalálkozunk mi, vezetők és tagok egymással. Azt hiszem, sikerült magunk mögött hagyni őket. Még akkor is, ha 20 forinttal többet ért náluk a munkaegység, mint nálunk. — Hogy-hogy?! — vetünk ellent az elnöknek. — A Kossuthban 38 és fél forintot fizettek egy munkaegységre, a csabrendekiek pedig 60 forinton felül osztottak. — Igen ám — magyarázta hevesen Kaizer Mihály könyvelő — de ott más árakon számoltak el mindent, mint mi. Mert például egy méter fát a csabrendekiek 400 forintra értékelnek, mi 200 forinttal számoltuk el a tagoknak. Innen a különbözet. Egyébként is a verseny első szakaszának értékelésénél, augusztus 20-án jóval előttük állt a Kossuth Tsz. S azután is, az összes munkákkal — kivéve a répát — a vállalt határidő előtt végeztünk. A számszerű fejlesztésben sem szégyenkezhetünk, öt új belépőnk volt. Miután az elnök, a könyvelő bebizonyították, hogy a versenyben jobban állnak, mint a csabrendekiek, elmentünk az Ötéves Terv Tsz-be is. Elmondtuk, mit hallottunk a sümegi Kossuthban. — Hogy a Kossuth lenne az első? — húzta össze a szemöldökét Karácsony Gyuláné könyvelő. — Ha pusztán két dolgot nézünk is, s elég tárgyilagosan ítélünk, ez elég nekünk az első hely megszerzéséhez. Az egyik: 60 forinton felül volt egy munkaegység értéke. A másik: olyan hónap nem akadt, hogy rendszeresen ki ne osztottuk volna a 10—15 forint előleget munkaegységenként. A Kossuth Tsz-icen akkor kaptak a tagok 50—100 vagy 150 forintot, ha megszorultak. Egyébként talán kétszer osztottak előleget. Görhes János, a csabrendeki tsz elnöke is tényeket sorakoztatott fel igazuk mellett. — Az új belépők számát tekintve szintén lehagytuk Nagy Jancsiékat. Nálunk a taglétszám 16 belépővel gyarapodott. S az a véleményünk, hogy jobban is gazdálkodhatunk, mint ők. Egy holdra számítva több árut adtunk el, mint a Kossuth, íme, a két vélemény. Néhány nap múlva hivatalosan eldől, melyik tsz lett az első — a járási tanács értékeli majd a versenyt. De ezzel — felhívás, papír nélkül is — nem fejeződött be köztük a vetélkedés. Ez biztos, mert mind a két elnök fogadkozott, hogy majd az egyik tsz is, a másik is megmutatja, „ki a legény a gáton”. Több segítséget Az ügyet ennyivel elintézettnek is tekinthetnénk. De szólni kell — éppen a verseny egészséges továbbfolytatása érdekében — arról is, hogy a járási tanács, a pártbizottság és a népfront többet segíthetne a vetélkedés kiszélesítésében. Arra gondolunk itt, hogy időnként egy közös bizottság — amelyben a mezőgazdasági osztály megbízottain kívül részt vennének a két tsz képviselői — megvizsgálnák a verseny állását. Ez további buzdítást jelentene. S hogy az erkölcsi sikeren kívül más is ösztönözze a termelőszövetkezeteket az elsőség megszerzésére, esetleg díjakat alapíthatnának meg a legjobb, vagy a legjobbak jutalmazására. Ez a verseny felélénkítését vonná maga után a sümegi járásban. És ennek a tsz-ek is, meg az ország is hasznát látná, hiszen a jobb eredmények a tsz-eknek nagyobb jövedelmet, az országnak pedig több árut jelentenének. Maris János Terméseredmények után fizette a gépállomási díjat a borsodivánkai Kossuth Tsz Mindkét fél jól járt, mégsem újították meg a szerződést! Borsodivánkáin a Kossuth Termelőszövetkezet tavaly úgy kötött szerződést a mezőkövesdi gépállomással, hogy a megtermelt termény 16 százalékát fizeti gépi munkadíjként. Azóta eltelt egy gazdasági év. Milyen tapasztalatokat szerzett az új fizetési rendszerről a gépállomás és a termelőszövetkezet? Bartók János, a gépállomás főkönyvelője szerint: A gépállomás véleménye — A termelőszövetkezet így rosszabbul járt. Jóval többet fizetett mintha az érvényben lévő díjtételek alapján számoltuk volna el a gépi munkadíjakat. Másik hátránya pedig ennek a fizetési módszernek az, hogy rengeteg adminisztrációval jár a gépi munkadíj kiszámítása. — Van-e előnye ennek a fizetési rendszernek? — Tagadhatatlan — ismeri el Bartók elvtárs —, hogy így a gépállomás érdekeltté van téve a terméshozamok növelésében, de ugyanakkor, ha sok gépi munkát végzünk a termelőszövetkezetben, a tagok úgy vélekednek, hogy minek az a sok gépi munka, miért kell olyan sokat fizetni a gépállomásnak. Szerintem jelenleg még nem alkalmazható az ilyen fizetési rendszer. Ez a magyarázat bizony nem valami meggyőző. De kérdezzük meg a termelőszövetkezet elnökének a véleményét is. Csató Sándor, a borsodivánkai Kossuth Termelőszövetkezet elnöke a következőket mondja: — Mi egyáltalán nem érezzük, hogy rosszabbul jártunk volna a százalékos fizetési rendszerrel. A gépállomás minden munkát idejében és kitűnő minőségben elvégzett. Nagyrészben ennek tulajdonítjuk, hogy búzából például két, holdanként 12 mázsás hozamot terveztünk és termett 13 mázsa. A tervezett 17 mázsa májusi morzsolt kukorica helyett termett 24 mázsa. A cukorrépánk pedig 191 mázsát adott holdanként, vagyis 41 mázsával termett több holdanként, mint a tervezett mennyiség. De sorolhatnánk tovább is a jó terméseredményeket, pedig sokan úgy tartják, hogy a mezőgazdasági termelés szempontjából az elmúlt gazdasági év igen kedvezőtlen volt. — Igaz, — folytatja az elnök —, hogy többet fizettünk a gépállomásnak, mintha a megállapított díjak mellett maradunk, de nem sajnáljuk ezt a többletet. Nekem az a véleményem, hogy mi is jól jártunk, mert nagyobbak a terméseredmények és a gépállomás is jól járt, merttöbbet keresett a megállapított öszszegeknél. Mi megújítottuk volna a százalékos fizetési rendszer alapján kötött szerződést a következő gazdasági évre is, de a gépállomás nem vállalta. Nem tudom, hogy ennek mi az oka? Nem is olyan bonyolult A százalékos fizetés azt is jelenti, hogy így a gépállomásnak vállalnia kell bizonyos mértékben a termeléssel járó kockázatot. Egy esetleges rossz termésnél számára ráfizetés következhet. Talán ettől idegenkednek a gépállomás vezetői? Vagy — mint Bartók elvtárs állítja — valóban nagyon bonyolult lenne a százalékos fizetési rendszer adminisztrációja? — Nem tudom mit értenek bonyolultság alatt, — csodálkozik Csató elvtárs, — hiszen a terméseredményeket mindenképpen számba kell venni, s utána egyetlen egyszerű osztással kiszámítható, hogy mi jár a gépállomásnak. Termett például 1560 mázsa búzánk. Még aki lassan számol, az is kisüti néhány perc alatt, hogy ennek 16 százaléka 249,60 mázsa. Ezt egy tételben lehet elkönyvelni. A termelőszövetkezet elnöke megmutatja a gépi munkadíjak egész évi elszámolását is. Ennek terjedelme szabványos kéziratpapíron mindössze másfél oldal. Vajon mennyi lenne akkor, ha a növényenként elvégzett munkafajtákat sorolták volna fel. Búzánál például a következő munkákat végezte el a gépállomás: vetőszántás, gyűrűs hengerezés, tárcsázás, fogasolás, vetés, ismét fogasolás, ismét gyűrűs hengerezés, tavaszszal sima hengerezés, majd az aratás. Ez kilenc fajta munka. Kát holdanként mindegyiknek más és más a díjtétele és a munkavégzés ideje is megoszlik az egész gazdasági évben. Mindegyiket külön kell tehát nyilvántartásba venni és kiszámolni, hogy egy-egy munkáért a termelőszövetkezet mennyit fizet a gépállomásnak. Vagyis egy tétel helyett kilenc tétel. Nem értjük tehát, hogy a gépállomás és a termelőszövetkezet közötti elszámolás miért lenne bonyolultabb akkor, ha a termelőszövetkezet gépi munkadíjként a termés bizonyos százalékát fizeti. Ezért jó lenne, ha ehhez a kérdéshez az érdekeltek közül minél többen hozzászólnának. T. S. Szilveszteri megvesztegetés Aztán Jancsika, ha intek, éjfélfelé gyorsan oltsd el a villanyt, mielőtt édesanyánk engem kiküld a Pista mellől...