Szabad Föld, 1959. január-június (15. évfolyam, 1-26. szám)

1959-01-04 / 1. szám

1959. JANUÁR 1. Tanúskodó esztendők Szabolcs megyében jártam a karácsonyi ünnepek után, s fel­kerestem egyik régi ismerősömet is. Beszélgetés közben a felesé­ge a karácsonyi sütés-főzés gond­jairól, az ünnepek fáradalmairól panaszkodott, s közben azon törte a fejét, hogy milyen tésztát süs­sön Szilveszterre. „Igen, van még vagy két tepsire való kettes ka­lács, dehát a torta, meg a süte­mény elfogyott — mondotta. — S az új esztendőt mégsem fogad­hatjuk így. Erre a napra vala­milyen különleges finomságot kellene sütni. De vajon mit? — kérdezte, mintha tőlem várna egy jó torta- vagy sütemény­receptet. Őszintén szólva cseppet se csodálkoztam ezen a készülő­désen. Mert, bár mindig ponto­san érkezik, mégis érezhető iz­galommal, ünnepi hangulatban várjuk mindannyian az óesz­tendő ifjú örökösét, az újévet. Ezt tették apáink, nagyapáink és bizonyára így készülnek majd az új esztendő fogadásá­ra a mi unokáink, dédunokáink is. Csak a fogadtatás módja és az új esztendő „tarisznyája” vál­tozik. Valamikor, az 1930—40-es évek­ben nagyon lapos és lyukas ta­risznyával jártak a magyar falvak felett a múló esztendők. Kihul­lott belőle, s az uraknak, föld­­birtokosoknak, meg a kulákok­­nak jutott minden földi jó leg­java. A tarisznya lyukain csak a gond, a keserűség tövises bojtor­jánja akadt fenn. Ezeket szórták azután az egymást követő évek a dolgozó parasztok, de különösen a szegényparasztok, meg az agrár­­proletárok közé, növelve amúgy is nyomorúságos életük terheit. Abban az időben bizony egé­szen másfajta gondokkal küsz­ködtek újév táján az én isme­rősöm családjának asszonyai is. Nekik nem okozott fejtörést, hogy a tele­kamrából milyen fi­nomságot tegyenek az asztalra, hanem az, hogy miből süssenek­­főzzenek ünnepi ebédet. Akikor még keserű igazságot fejezett ki a kis versike, amelyet újév kö­zeledtével mondogattak mife­lénk. ..Ht esztendőben, bún­ a kemencébe. Szedd ki a málét, rongyos lepedőbe.” Málé és rongyos lepedő. Milyen jó, hogy csak az emlékeinkben él már az a világ! „Azt se tudom mikor ettem utoljára másét — mondta a karcagi Lenin Tsz elnöke, Bártfai elvtárs, amikor a régi Szilveszterekről beszélgettünk vele. — Pedig valamikor nálunk is népi ele­del és újévi sütemény volt a kukorica­málé, a kásás béléssel együtt. Most már másképpen, sokkal jobb ételekkel búcsúztatjuk az óévet és fogadjuk az újat.” De nemcsak a dolgozó parasztok bő­ven teletett asztala fejezi ki a meg­változott fogadtatás­­módot. Ezernyi más jele is van ennek. „Nálunk, Szentlőrinckátán — közölte érdeklődé­sünkre Boroznai Pál, az Új Világ Tsz brigádvezetője —, az a nagy változás a trél és a mai Szilveszter közt, hogy azok rendezik a bált, akik 15—20 év­vel ezelőtt csak a kulcslyukon és az ablakon kukucskálhattak be az urak és a nag­ygazdák zártkörű újévi mu­latságára.” „Mi pedig ott rendezzük most a szilveszteri bált, ahol valamikor a cselédeket fogadták meg az óév utol­só napján — mondotta Rakity Áron magyarcsanádi tsz-tag. — S ráadásul a legteljesebb egyetértésben folynak le az ilyen mulatságok. Pedig régeb­ben véres verekedések voltak mulato­zás helyett a községben élő négy nem­zetiség fiataljai között.*" S így gyűjthetnénk tovább fa­luról falura a dolgozó parasztság változó és szépülő életének tanú­­bizonyságait, amelynek egy fő oka valn: a dolgozó nép lett a hatalom birtokosa. Igen: változó és szépülő az éle­tünk. Hiszen az óesztendőt bú­csúztató, s az újat fogadó szám­vetések és tervek is mások ma, mint a múltban voltak. S nem­csak a kapitalista múlthoz vi­szonyítva fejlődik az életünk, hanem esztendőről esztendőre is. „Most két éve még azzal voltunk el­foglalva, hogy megmentsük a szövet­kezetet és beindítsuk a közös munkát — emlékezik vissza Bártfai elvtárs. — Akkor csak azt kívántuk az új esz­tendőtől, hogy megerősíthessük benne az ellenforradalom által erősen r­eg­­zilált szövetkezetünket. S ez azóta sikerült: prosz 8 ezer holdas közös gazdaságunk van, amelyet 1958-ban csak saját erőből 1 millió 100 ezer fo­rint beruházással erősítettünk. Most az új esztendőben tovább növeljük a tagok jövedelmét, ami eddig is figye­­lem­reméltó volt, mivel az 562 tag 40 s/a/aléka vett vagy épített magának házat a tsz-től kapott részesedésnél.” Ehhez hasonlóan mind kedve­zőbb eredményeket mutató szám­vetéseket, s évről évre biztatóbb terveket készítenek a többi tsz-ek is. Az általános változást jól mutatja a tiszabői Petőfi Tsz esete is. Ebben a tsz-ben 3—4 évvel ezelőtt még elégedetlen hangulatban eresztették útjára az ó-évet, mert nem teljesítette reményeiket. S éppen emiatt ké­telkedve, borúlátóan fogadták az új esztendőt is. A Petőfi Tsz akkor még sok kezdeti gyenge­séggel és vagyonánál kétszerte nagyobb adóssággal küzdött.­­ Most viszont a járás egyik büsz­kesége. Közös vagyona 3 mil­lió négyszázezer forint és alig 470 ezer forint állami hiteltar­tozása van. Az idén a 726 hold szántóhoz mérten nagyösszegű, negyedmillió forintos beruhá­zást végeztek saját erőből és 45 forintot osztottak munkaegy­ségenként. Is­­isiaben, meg szerte az országban készülnek már a még ígéretesebb tervek a jövő esztendőre is. S ennek a terve­zésnek új vonása: a fokozott önállóság. „Néhány évvel ezelőtt még állandó gondot okozott, hogy hol és hogyan termeljük meg azt a növényt, amit akkoriban a járásnál írtak elő szá­munkra — emlékezett vissza egy Ma­­kó-környéki tsz-elnök. — * Gyapotot,­­magról vetett hagymát és más nö­vényt kellett termelnünk, amihez nem értettünk és nem is jövedelmező a mi vidékünkön. Most viszont olyan növé­nyeket és annyit termelünk, amilyet és amennyit a tagság meg az ország érdekében szükségesnek, jövedelmező­nek látunk.” De nemcsak a tsz-ek, az egyé­ni gazdák is így készíthetik már jövő évi terveiket. Ernyes György 12 holdas somogyjádi gazda például tavaly 2 holdon termelt cukorrépát és mivel jól jövedelmezett neki, jövőre fél holddal többre szerződött. Végh János 16 holdas kadarkúti gazda 4 hold előcsíráztatott burgonyát ültet, hogy jövedel­mezőbb legyen a munkája. Eze­ket az embereket és a többi hoz­zájuk hasonló egyéni­ gazdát sen­ki nem rótta meg, hogy terüle­tükhöz képest ilyen „túlmérete­­zetten’­ termelnek egy-egy nö­vényt. Sőt dicséret illeti őket, hogy saját maguk és a köz ja­vára kihasználják a szerződéses termelésben rejlő lehetősége­ket. „Nyugodtan tervezünk és bizako­dóan gazdálkodunk — fejezte ki több százezer egyénileg dolgozó paraszt vé­leményét Tömpe János orosztonyi középparaszt. — Most már nem okoz gondot a kötelező beadás, a kötelező vetésterv betartása és nem tartunk at­tól sem, hogy az állam túlzottan eme­li terheinket. Az a politika, amelyet az utóbbi két évben folytatott a párt és a kormány, biztosíték arra, hogy nyugodtan, bizakodva nézhetünk a jö­vőbe.” Sorra születhetnek a mainál többet ígérő tervek is. Hiszen ezekből az általunk csokorba gyűjtött itt-ott tallózott néhány­­emlékből, véleményből és tény­ből is látszik: közös erőfeszíté­seink eredményeként, egyre tö­­möttebb és nagyobb tarisznyával érkeznek a magyar falvakba is az új évek és mind több jut belőle a dolgozó embereknek. Kovács Mihály Szabad Föld Mit kell tenni a sümegi járásban a tsz-ek szocialista versenyének fellendítéséért ? Két szövetkezet vetélkedésének tanulságai Még a koratavasszal hallottuk, hogy két Veszprém megyei tsz — a sümegi Kossuth és a csab­­rendeki ötéves Terv — a nyilvá­nosság előtt is versenyre kelt egy­mással. Azelőtt is „ádáz harc” dúlt köztük, hogy ki gazdálkodik jobban, kinek áll kedvezőbben a szénája. Csakhogy ez a versengés nem kihívás alapján történt, ha­nem csak úgy, pusztán virtusból. „Mi vagyunk az elsők" A napokban Veszprémben jár­tunk és a sümegi Kossuth Tsz iro­dájában szóbahoztuk a csabrende­­kiek versenyfelhívását. Nagy Já­nosnak, a közel ezerholdas Kos­suth elnökének azonnal csillogni kezdett a szeme, amikor a ver­seny állása felől tudakolóztunk. — Jö­­sz a csabrendeki — kezd­te az elnök. — Ismerjük, pár kilo­méter választ csak el bennünket. Nem egyszer jártunk náluk és ők meg a Kossuth Tsz-ben. Elég gyakran­­­találkozunk mi, vezetők és tagok egymással. Azt hiszem, sikerült magunk mögött hagyni őket. Még akkor is, ha 20 forint­tal többet ért náluk a munkaegy­ség, mint nálunk. — Hogy-hogy?! — vetünk ellent az elnöknek. — A Kossuthban 38 és fél forintot fizettek egy mun­kaegységre, a csabrendekiek pedig 60 forinton felül osztottak. — Igen ám — magyarázta he­vesen Kaizer Mihály könyvelő — de ott más árakon számoltak el mindent, mint mi. Mert például egy méter fát a csabrendekiek 400 forintra értékelnek, mi 200 forinttal számoltuk el a tagoknak. Innen a különbözet. Egyébként is a verseny első szakaszának érté­kelésénél, augusztus 20-án jóval előttük állt a Kossuth Tsz. S az­után is, az összes munkákkal — kivéve a répát — a vállalt határ­idő előtt végeztünk. A számszerű fejlesztésben sem szégyenkezhe­tünk, öt új belépőnk volt. Miután az elnök, a könyvelő bebizonyították, hogy a verseny­ben jobban állnak, mint a csab­rendekiek, elmentünk az Ötéves Terv Tsz-be is. Elmondtuk, mit hallottunk a sümegi Kossuthban. — Hogy a Kossuth lenne az el­ső? — húzta össze a szemöldökét Karácsony Gyuláné könyvelő. — Ha pusztán két dolgot nézünk is, s elég tárgyilagosan ítélünk, ez elég nekünk az első hely megszer­zéséhez. Az egyik: 60 forinton fe­lül volt egy munkaegység értéke. A másik: olyan hónap nem akadt, hogy rendszeresen ki ne osztottuk volna a 10—15 forint előleget munkaegységenként. A Kossuth Tsz-icen akkor kaptak a tagok 50—100 vagy 150 forintot, ha megszorultak. Egyébként talán kétszer osztottak előleget. Görhes János, a csabrendeki tsz elnöke is tényeket sorakozta­tott fel igazuk mellett. — Az új belépők számát tekint­ve szintén lehagytuk Nagy Jan­­csiékat. Nálunk a taglétszám 16 belépővel gyarapodott. S az a vé­leményünk, hogy jobban is gaz­dálkodhatunk, mint ők. Egy hold­ra számítva több árut adtunk el, mint a Kossuth, íme, a két vélemény. Néhány nap múlva hivatalosan eldől, me­lyik tsz lett az első — a járási ta­nács értékeli majd a versenyt. De ezzel — felhívás, papír nélkül is — nem fejeződött be köztük a ve­télkedés. Ez biztos, mert mind a két elnök fogadkozott, hogy majd az egyik tsz is, a másik is meg­mutatja, „ki a legény a gáton”. Több segítséget Az ügyet ennyivel elintézettnek is tekinthetnénk. De szólni kell — éppen a verseny egészséges to­vábbfolytatása érdekében — ar­ról is, hogy a járási tanács, a párt­­bizottság és a népfront többet se­gíthetne a vetélkedés kiszélesíté­sében. Arra gondolunk itt, hogy időnként egy közös bizottság — amelyben a mezőgazdasági osztály megbízottain kívül részt vennének a két tsz képviselői — megvizsgál­nák a verseny állását. Ez további buzdítást jelentene. S hogy az er­kölcsi sikeren kívül más is ösz­tönözze a termelőszövetkezeteket az elsőség megszerzésére, esetleg díjakat alapíthatnának meg a leg­jobb, vagy a legjobbak jutalma­zására. Ez a verseny felélénkíté­sét vonná maga után a sümegi já­rásban. És ennek a tsz-ek is, meg az ország is hasznát látná, hiszen a jobb eredmények a tsz-eknek nagyobb jövedelmet, az országnak pedig több árut jelentenének. Maris János Terméseredmények után fizette a gépállomási díjat a borsodivánkai Kossuth Tsz Mindkét fél jól járt, mégsem újították meg a szerződést! Borsodivánkáin a Kossuth Ter­melőszövetkezet tavaly úgy kö­tött szerződést a mezőkövesdi gépállomással, hogy a megtermelt termény 16 százalékát fizeti gépi munkadíjként. Azóta eltelt egy gazdasági év. Milyen tapasztala­tokat szerzett az új fizetési rend­szerről a gépállomás és a terme­lőszövetkezet? Bartók János, a gépállomás főkönyvelője szerint: A gépállomás véleménye — A termelőszövetkezet így rosszabbul járt. Jóval többet fi­zetett mintha az érvényben lévő díjtételek alapján számoltuk vol­na el a gépi munkadíjakat. Má­sik hátránya pedig ennek a fize­tési módszernek az, hogy renge­teg adminisztrációval jár a gépi munkadíj kiszámítása. — Van-e előnye ennek a fize­tési rendszernek? — Tagadhatatlan — ismeri el Bartók elvtárs —, hogy így a gépállomás érdekeltté van téve a terméshozamok növelésében, de ugyanakkor, ha sok gépi munkát végzünk a termelőszövetkezetben, a tagok úgy vélekednek, hogy mi­nek az a sok gépi munka, miért kell olyan sokat fizetni a gépál­lomásnak. Szerintem jelenleg még nem alkalmazható az ilyen fizetési rendszer. Ez a magyarázat bizony nem valami meggyőző. De kérdezzük meg a termelőszövetkezet elnöké­nek a véleményét is. Csató Sán­dor, a borsodivánkai Kossuth­ Ter­melőszövetkezet elnöke a követ­kezőket mondja: — Mi egyáltalán nem érezzük, hogy rosszabbul jártunk volna a százalékos fizetési rendszerrel. A gépállomás minden munkát ide­jében és kitűnő minőségben el­végzett. Nagyrészben ennek tulaj­donítjuk, hogy búzából például két, holdanként 12 mázsás hoza­mot terveztünk és termett 13 má­zsa. A tervezett 17 mázsa májusi morzsolt kukorica helyett termett 24 mázsa. A cukorrépánk pedig 191 mázsát adott holdanként, va­gyis 41 mázsával termett több holdanként, mint a tervezett mennyiség. De sorolhatnánk to­vább is a jó terméseredményeket, pedig sokan úgy tartják, hogy a mezőgazdasági termelés szem­pontjából az elmúlt gazdasági év igen kedvezőtlen volt. — Igaz, — folytatja az elnök —, hogy többet fizettünk a gép­állomásnak, mintha a megállapí­tott díjak mellett maradunk, de nem sajnáljuk ezt a többletet. Nekem az a véleményem, hogy mi is jól jártunk, mert nagyob­bak a terméseredmények és a gépállomás is jól járt, mert­­töb­bet keresett a megállapított ösz­­szegeknél. Mi megújítottuk volna a százalékos fizetési rendszer alapján kötött szerződést a követ­kező gazdasági évre is, de a gép­állomás nem vállalta. Nem tu­dom, hogy ennek mi az oka? Nem is olyan bonyolult A százalékos fizetés azt is je­lenti, hogy így a gépállomásnak vállalnia kell bizonyos mérték­ben a termeléssel járó kockáza­tot. Egy esetleges rossz termésnél számára ráfizetés következhet. Talán ettől idegenkednek a gép­állomás vezetői? Vagy — mint Bartók elvtárs állítja — valóban nagyon bonyolult lenne a száza­lékos fizetési rendszer adminiszt­rációja? — Nem tudom mit értenek bo­nyolultság alatt, — csodálkozik Csató elvtárs, — hiszen a termés­­eredményeket mindenképpen számba kell venni, s utána egyet­len egyszerű osztással kiszámít­ható, hogy mi jár a gépállomás­nak. Termett például 1560 mázsa búzánk. Még aki lassan számol, az is kisüti néhány perc alatt, hogy ennek 16 százaléka 249,60 mázsa. Ezt egy tételben lehet elkönyvelni. A termelőszövetkezet elnöke megmutatja a gépi munkadíjak egész évi elszámolását is. Ennek terjedelme szabványos kéziratpa­píron mindössze másfél oldal. Va­jon mennyi lenne akkor, ha a növényenként elvégzett munka­fajtákat sorolták volna fel. Búzánál például a következő munkákat végezte el a gép­állomás: vetőszántás, gyűrűs hengerezés, tárcsázás, fogasolás, vetés, ismét fogasolás, ismét gyűrűs hengerezés, tavasz­­szal sima hengerezés, majd az aratás. Ez kilenc fajta munka. Kát holdanként mindegyiknek más és más a díjtétele és a mun­kavégzés ideje is megoszlik az egész gazdasági évben. Mindegyi­ket külön kell tehát nyilvántar­tásba venni és kiszámolni, hogy egy-egy munkáért a termelőszö­vetkezet mennyit fizet a gépállo­másnak. Vagyis egy tétel helyett kilenc tétel. Nem értjük tehát, hogy a gép­állomás és a termelőszövetkezet közötti elszámolás miért lenne bo­nyolultabb akkor, ha a termelő­­szövetkezet gépi munkadíjként a termés bizonyos százalékát fizeti. Ezért jó lenne, ha ehhez a kér­déshez az érdekeltek közül minél többen hozzászólnának. T. S. Szilveszteri megvesztegetés Aztán Jancsika, ha intek, éjfélfelé gyorsan oltsd el a vil­lanyt, mielőtt édesanyánk engem kiküld a Pista mellől...

Next