Szabad Föld, 1961. július-december (17. évfolyam, 27-53. szám)
1961-07-02 / 27. szám
4 — Szabadföld Jó termést ígér az újszerűen kezelt almás Látogatás a berkeszi Bajcsy Zsilinszky Termelőszövetkezetben Valamikor csak onnan a közeli erdőszéli kisházból nézegette sóvárogva a pirosló almákat kilenc testvérével a Vay gróf egykori kondás számadójának a fia, Jenei János. Most a berkeszi Bajcsy-Zsilinszky Termelőszövetkezet gyümölcstermelési brigádvezetőjeként, a gazda büszkeségével hordoz körül bennünket abban a gyümölcsösben, a sűrű lombú almafák között, amelyben egykor csak napszámosként dolgozhatott P. Nagy Dezsővel, aki immár tizenegyedik éve elnöke ennek a termelőszövetkezetnek. A haragos, egészséges zöld lombú fák között szépen fejlődik, a jól kötött termés. Két motoros permetezőt töltenek éppen a permetlé-toronyból. Fuzikládium ellen bordóilével permetezik a fákat. — A nedves, párás időjárás, most a gombabetegségek terjedésének kedvez, ezek megelőzése végett permetezünk — mondja a brigádvezető. De Jenei Jánost már nem csalja meg egykönnyen sem az almamoly, sem más rovarkártevő, de még a Jonathán almafák legnagyobb ellensége, a lisztharmat sem. Árgus szemmel figyeli állandóan a birodalmát és 11 tagú brigádjával mindig időben szól közbe a megfelelő védekezőszerek bevetésével. Sokat tanult, tanfolyamot járt, sok szakkönyvet áttanulmányozott 1952 óta, mióta 8 hold földjével belépett a termelőszövetkezetbe. És még ma is tanul, pedig már nem fiatal ember. Nem sajnálja a fáradságot, hogy ellátogasson a nyíregyházi tangazdaságba, hogy új, jó módszereket ismerjen meg és használat előtt megtudakolja egy-egy újfajta védekezőszer hatását. Vizsgálgatjuk a jó termést ígérő fákat. Férges, beteg, hullott gyümölcsöt még nem találtunk alattuk. Nem csodáljuk, hogy erre rendkívül büszke a brigádvezető. Nade, ezeknél a fáknál álljunk csak meg néhány percre — .tX^WWWWWWWWWWWWWWWwwwwwwwwi szólal meg jelentőségteljesen Jenei János. — Látják ezeket a Jonathán fákat? A belső vázágak is tele vannak terményársakkal és terméssel. Nincsenek ezeken felkapaszkodott, lisztharmattól sanyargatott ágvégek. Egészséges zöld a lombozatuk, öröm nézni milyen szépen nevelik a termést. Az évenkénti rendszeres metszés eredménye ezt magyarázza nagy szakértelemmel. A Jonathán fák ugyanis csak úgy adnak évről évre nagy termést és a lisztharmat ellen is csak úgy védekezhetünk eredményesen, ha minden évben szakszerűen metsszük. Metszés és mészkénté, ez a lisztharmat leghatásosabb orvossága. A lisztharmat ugyanis a fiatal elsőéves hajtásokat támadja meg és ha ezeket évről évre kétharmadra visszametsszük, a lisztharmattól legsanyargatottabb részeket távolítjuk el, mészkénjével sokkal jobban hozzáférhetünk. A viszszametszett ágak egészségesen, sűrűn berakodnak termőrügyekkel, nem kopaszodnak fel. A termést mindig a kétéves ágakon nyerjük, és a termést a metszéssel mindig befelé szorítjuk a korona belseje felé, ahol minőségileg is értékesebb gyümölcs terem. — Ezeket a fákat bizony már a metszéssel hoztuk jó termőre — állítja a termelőszövetkezet elnöke is. A szövetkezet alakulása után eleinte csak 25—30 vagon almát szüreteltünk ezekről a fákról, de két éve már 80 vagonnal termett és az exportminőségünk is növekedett, ötéves átlagban pedig már 100 mázsánál jóval nagyobb a holdankénti almatermésünk. Az idén, nagyon óvatosan csak 50 vagon almát terveztünk be az éves tervünkbe, de a terméskilátás alapján ezt máris felemelhetjük 70 vagonra, — hunyorít elégedetten a brigádvezető. De még azt is feltétlen írják meg, hogy 10 hold almásunk most fordul termőre, 60 holdat meg a tavasszal telepítettünk. Lesz utánpótlása a kiöregedő fáknak. Bátran mondhatjuk, jó gazdái a berkeszi termelőszövetkezeti gazdák Vay gróf egykori földjének. A gyümölcsös szakszerű irányítása nem kerülhetett volna jobb kezekbe, mint a Jenei Jánoséba. Hajdú Júlia Szépen fejlődik a termés — mondja Jenei János SZEMMEL VERÉS írta: URBÁN ERNŐ CD A történet mélyebbmegértéséhez kettőt kell tudni: 1. Mióta a világ világ, Vashida község mindig a bátrak hazája volt. Bizonyítják pedig ezt egykori jelképeit próbacsendőrök, kettétört sodrófák, földhöz vagdosott cirkuszi erőművészek, mi több: még egy olyan statisztikai adat is, hogy meglepően sok itt az egyszer már elözvegyült és mégis sürgősen újranősült férfiú. 2. Van bőven erdő is. A határt széles, szelet akasztó koszorúban akácligetek szegik. S nagyon helyesen, mert van-e hasznosabb fa, mint az akác? Virágja pompás méhlegelő, levele baromfiak takarmányául a tojás fehérjetartalmát gyarapítja, fája egyik legkitűnőbb szerszámfánk, tuskója pedig úgy ég, mint mondás szerint a zsír. És végül — ha úgy jön a sora — építkezni is lehet vele. Lehet? Kell is, illetve kellett volna, ha... De vigyázat, ez már maga a történet, ne lődözzük el potyára, mindjárt az elején a puskaporunkat! Azt mondja Gyöngy Kálmán, a vashidas „összetartás” szép szála őszen is kemény derekú elnöke: — Megy, megyeget már ez a mi nagyüzemünk, csak az a kár, hogy azért szűk keresztmetszete is van. — Mégpedig? — A sertéshizlalás ... Két éve vagyunk együtt, és mégse, máig se bírtunk összehozni a süldőinknek alkalmas férőhelyet. A szövetkezet majorját járjuk, nézegetjük. Éppen a marhák modern százas istállójából haladunk ki, s ahogy a házilag készített górékat elhagyjuk, egy hosszan nyújtózó épületbe botlunk. Ajtaja annak rendje és módja szerint beakasztva, ablakain az alkony pirosa csillan, előterét lapos terméskövekkel rakták ki. Vagyis sertésszállás ez a javából, csak éppen teteje nincs. Annyira nincs, hogy a falak élén kutyatej és lósóska virít, ami arra enged következtetni, hogy nem tegnap, de még csak nem is tegnapelőtt tűzték ki az épület sarkára áldomási csokrukat a szövetkezet kőművesei. — Hát ez? — kérdezem tehát. — Ez mért nem „üzemel”? Olyan sertésszállás lenne, hogy jobbat kívánni se lehet. — A tető — mondja komoran Gyöngy Kálmán. — Azzal voltak bajok. Amiatt áll ez a szállás így világ csúfjára. — Hogyhogy? Faanyag nem volt? Aőt úgy tudom, a községnek saját erdeje is van. —• Vanni van, csak éppen ... — Az erdőhivatal okoskodott? Nem kaptak vágási engedélyt? — Kaptunk. Amennyit kellett, éppen öt köbméterre szólt a kiutalásunk. — Hát akkor? Ács nem került? Egész mostanáig nem került? Hihetetlen! Az elnök kínban van. Még a viz is kiveri. Torkot köszörül, a lábát váltogatja s végre így nyilatkozik: — Megmondom úgy, ahogyan van: mi voltunk mamlaszok, mi babráltuk el a fakitermelést... Addig húztuk, addig halasztottuk, hogy megjött a tavasz, a fákban elindult a nedvkeringés, most aztán itt van, van is sertésszállásunk, meg nincs is. Rajtunk röhög az egész alsó járás. Ez így magyarázatnak magyarázat ugyan, még önkritika is van benne, csak éppen arra nem ad választ, hogy miért és milyen körülmények közt esett a mulasztás? Igaz, hogy maga az elnök se. Megköti magát, hogy volt ahogyan volt, ne piszkáljuk a bajt, mert ő a kigondolástól is epeömlést kap, és különben is: a szó az csak szó, attól még nem nő a szállás falaira tető, és így tovább s a vége az, hogy valósággal összezördülünk, mert én is megkötöm magam. Meg én, s amikor elválunk, azt fogadom, azzal mondok Gyöngy Kálmán elnöknek búcsút, hogy járjam bár térdig a lábam, juszt is megtudom, hogyan és mikép maradt kivágatlan az „összetartás” öt köbméter akácfája? Mire az elnök pusmogva s gúnyosan magabiztos mosollyal a bajusza alatt: — Az még elválik, kérem. A vak is azt mondta: majd meglátjuk. DD És eleinte úgy is tűnik, hogy igaza lesz, jól ismeri a téesz-tagság és atyafiság eszejárását Gyöngy Kálmán elnök. A kisded, alig hatszáz lelkes község hallgat, hümmög, a vállát vonogatja. S már az is nagy szó, ha legyint, s ha a legyintéshez azt is hozzáteszi, hogy hajaj! Úgy ám, de akinek türelme van, annak rendszerint szerencséje is szokott lenni. Engemet is már Vashidáról elfele tartva s kint a határban kivel hoz össze a véletlen? Eper Istvánnal, akit mindközönségesen csak Zetoros Pisti néven ismer és emleget a környék. Amiből nyilvánvaló, hogy Eper barátunk Zetort vezet, s hogy fürge, sok mindent tudó masinájának köszönheti a ragadvány nevét. Gyufáért állít meg, szalonnát sütne, s amikor megkapja, amit kért, nevetve mondja: — Úgy látszik, engem is szemmel vertek, mint az egyszeri favágókat. Azért feledtem otthon az öngyújtómat. Szimatot kapok, szó szót követ s kisül, hogy jól sejtettem: nem akármilyen favágókra — éppen az öt köbméteresekre értette a szemmel verést Eper István. . — S a tettes? Ki volt a tettes? — kérdezem tehát. — Mármint a szemmel verő? Melyik boszorkány?— Á, nem asszony volt, férfi! — feleli Eper barátunk. — S éppen az alsó szem Damonya Bálint. Hallotta már a hírét? — Nem én. — Pedig valaki, első virilista volt annak idején. Állattal, gabonával kereskedett, a kisgépgyárnak is bizományosa volt, s hogy még véletlenül se tartsák parasztnak, saját maga találta ki és vette fel az „első virilista” nevezetet. — És ma? Eper István ismét nevet egyet. — Előbb a tegnapot kérdezze. Mert „tegnap”, negyvenöt után paraszt lett, szántó-vető honpolgár, mint mondta, s csak ötven táján kezdte csinálni, amit ma is csinál. — Mit? — Nyulakat tenyészt s nagyban: negyven-ötvenesével szállítja a füleseket a Szérumtermelő Vállalatnak. A fia, Damonya Ottó révén, mert az meg vegyész és éppen az említett vállalat osztályvezetője. — Hát a favágók? Mi baja volt velük? És egyáltalán: hogyan és miért keveredett Damonya Bálint éppen az „összetartás”-sal konfliktusba? A szalonna már pirul, jó szagú cseppeket ereszt. Eper István gyürkét tesz alá, abba gyűjti a cseppeket, és száját nyalintva közli: — Az erdő, a volt birtokossági parcellája miatt. Mert éppen abból jelölte ki vágásra azt a bizonyos öt köbmétert az erdőhivatal. És tudja mi a vicc? Mi a dologban a pláne? — Micsoda? — Hogy a felfejlesztés előtt tudni se akart róla, számon se tartotta, hogy annak idején erdőrésze is volt. Az ám, de mikor jött a felfejlesztés, ő, Damonya Bálint is szövetkezetbe lépett. Igaz, csak pártoló tagnak, mert ő már öreg, ő már nem bírja el a szerszámot, mondta, a szája viszont annál inkább kinyílt , mint pártoló tag ott vágja a saját szö- 1961. JÚLIUS 2. Változik, fejlődik az ember Érdekes megfigyelni, hogy mennyire megváltoznak nemcsak a városi, hanem a falusi emberek is a szocialista építőmunka során. Sok tényező mutatja ezt, a sok közül én most csak egyet szeretnék leírni, amit a napokban Kopré Ferenc, az Alsópéli Állami Gazdaság szakszervezeti bizottságának az elnöke mondott fel— Egyik alkalommal azzal az elhatározással indultam a felső- péli majorba, hogy az ottani nö■ vendékállat-hizlalással foglalkozó , hat emberből szocialista munka-i brigádot szervezek. Munkájukat mindig lelkiismeretesen, becsü■ letesen végzik s nem kis érdemeik vannak abban, hogy a gaz-daság egyik legjobb jövedelmi forrása, éppen az állathizlalás. Mégis tartottam a sikertelenségtől, mert a jó munka, a szor igalom magában még nem elég, szakmailag is képezniük kell magukat, társadalmi munkát is kell végezniük és könyvek, újságok olvasása is követelmény ahhoz, hogy a kitüntető címet elnyerjék. Annál nagyobb volt a meglepetésem, amikor rövid beszélgetés után vállalták a feladatot, mégpedig minden ellenvetés nélkül. Kiderült, hogy szabad idejüket hárman is olvasással töltik. Társadalmi munkáról pedig éppen a napokban tárgyaltak. Az udvar ugyanis tele van gödrökkel, amiket a ledöntött falakból fel lehet tölteni. Mint mondották, sok idegen megfordul náluk, ne lássák, hogy rossz gazdái vannak az állatoknak. Roszkopf István személyében mindjárt brigádvezetőt is választottak. Csak abban nem tudtak megegyezni, hogy milyen nevet vegyenek fel. De ez már a munka könnyebb része. íme, egy példa, hogy a régi emberből hogyan lesz az új ember, az önös egyéni érdekeket hogyan váltja fel a közösség szolgálata. Tóth Dénes Alsópél Takarékosság és szorgalom Híradás Borzavarról Az ez év tavaszánegyesült 4 ezer holdas borzavari Új Alkotmány Termelőszövetkezet tagsága úgy határozott, hogy a tervezett 37,50 forintos munkaegységnek nem a 60 százalékát veszi fel előlegként, hanem csak a felét, a többit pedig egy összegben, a zárszámadáskor. Előlegként eddig 765 ezer, a május hónapban teljesített munkaegységekre pedig 178 ezer forintot kapott a tagság.Nem ritkaság a 800—1000 forintos előleg, mert a szorgalmas munkát tanúsító munkaegységek is szépen gyarapodnak. Ifj. Torkos Ferenc és kiskorú fia 435, ifj. Vajda Károly és fia 400, Pej Ferenc 350, Gurdon Ferenc 335, Kádi Géza 325 munkaegységgel dicsekedhet, de id. Bakonyi Imre, Balta József, Biber György, Benis Pál, Nyúl András, Pej László, Petrovics Elek, ifj. Takács István, Tóth János, Vajda Lajos — és még sorolhatnám tovább —, szintén szorosan megközelítik már a 300 munkaegységet. A tsz-tagok mellett a családtagok, sőt, a szabadságukat töltő iskolaköteles tanulók is szorgoskodnak a határban, ahová reggelente a tsz teherautója szállítja ki és hozza vissza esténként a dolgozókat. Takarékosság és szorgalom jellemzi tehát az Új Alkotmány Tsz-ben egyesült borzavári, porvai és tündér-majori bakonyi népet. A közösben végzett jó munkájukat gazdagon jutalmazza meg a termőföld. Agócs Gézáné Borzavár Kilián-jelvényesek Egerben az elmúlt héten „megszületett" az első két Kilián-jelvényes Kwaysser Endre és Balázs István személyében. Mindketten az egri II. sz. általános iskola tanulói. A megyei TST és a megye sportolói örömmel üdvözölték a két fiatalt, testnevelő tanárukkal, Nagy Dezsővel együtt. Szalay István