Szabad Föld, 1961. július-december (17. évfolyam, 27-53. szám)

1961-07-02 / 27. szám

4 — Szabadföld Jó termést ígér az újszerűen kezelt almás Látogatás a berkeszi Bajcsy Zsilinszky Termelőszövetkezetben Valamikor csak onnan a kö­zeli erdőszéli kisházból nézeget­te sóvárogva a pirosló almákat kilenc testvérével a Vay gróf egykori kondás számadójának a fia, Jenei János. Most a berke­szi Bajcsy-Zsilinszky Termelő­­szövetkezet gyümölcstermelési brigádvezetőjeként, a gazda büszkeségével hordoz körül ben­nünket abban a gyümölcsösben, a sűrű lombú almafák között, amelyben egykor csak napszá­mosként dolgozhatott P. Nagy Dezsővel, aki immár tizenegye­dik éve elnöke ennek a terme­lőszövetkezetnek. A haragos, egészséges zöld lombú fák között szépen fejlő­dik, a jól kötött termés. Két mo­toros permetezőt töltenek éppen a permetlé-toronyból. Fuziklá­­dium ellen bordóilével permete­zik a fákat. — A nedves, párás időjárás, most a gombabetegségek terje­désének kedvez, ezek megelőzése végett permetezünk — mondja a brigádvezető. De Jenei Jánost már nem csal­ja meg egykönnyen sem az al­mamoly, sem más rovarkártevő, de még a Jonathán almafák leg­nagyobb ellensége, a lisztharmat sem. Árgus szemmel figyeli állandóan a birodalmát és 11 ta­gú brigádjával mindig időben szól közbe a megfelelő védeke­zőszerek bevetésével. Sokat ta­nult, tanfolyamot járt, sok szak­könyvet áttanulmányozott 1952 óta, mióta 8 hold földjével be­lépett a termelőszövetkezetbe. És még ma is tanul, pedig már nem fiatal ember. Nem sajnálja a fáradságot, hogy ellátogasson a nyíregyházi tangazdaságba, hogy új, jó módszereket ismerjen meg és használat előtt megtudakolja egy-egy újfajta védekezőszer ha­tását. Vizsgálgatjuk a jó termést ígé­rő fákat. Férges, beteg, hullott gyümölcsöt még nem találtunk alattuk. Nem csodáljuk, hogy erre rendkívül büszke a brigád­vezető. Nade, ezeknél a fáknál áll­junk csak meg néhány percre — .tX^WWWWWWWWWWWWWWWwwwwwwwwi szólal meg jelentőségteljesen Je­nei János. — Látják ezeket a Jonathán fákat? A belső vázágak is tele­ vannak terményársakkal és ter­méssel. Nincsenek ezeken felka­paszkodott, lisztharmattól sa­nyargatott ágvégek. Egészséges zöld a lombozatuk, öröm nézni milyen szépen nevelik a ter­mést. Az évenkénti rendszeres metszés eredménye ez­t magyarázza nagy szakérte­lemmel. A Jonathán fák ugyanis csak úgy adnak évről évre nagy termést és a lisztharmat ellen is csak úgy védekezhetünk eredmé­nyesen, ha minden évben szak­szerűen metsszük. Metszés és mészkénté, ez a lisztharmat leg­hatásosabb orvossága. A liszt­harmat ugyanis a fiatal elsőéves hajtásokat támadja meg és ha ezeket évről évre kétharmadra visszametsszük, a lisztharmattól legsanyargatottabb részeket tá­volít­juk el, mészkénjével sokkal jobban hozzáférhetünk. A visz­­szametszett ágak egészségesen, sűrűn berakodnak termőrügyek­kel, nem kopaszodnak fel. A ter­mést mindig a kétéves ágakon nyerjük, és a termést a metszés­sel mindig befelé szorítjuk a ko­rona belseje felé, ahol minőségi­leg is értékesebb gyümölcs te­rem. — Ezeket a fákat bizony már a metszéssel hoztuk jó termőre — állítja a termelőszövetkezet elnöke is. A szövetkezet alakulá­sa után eleinte csak 25—30 va­gon almát szüreteltünk ezekről a fákról, de két éve már 80 va­gonnal termett és az exportmi­nőségünk is növekedett, ötéves átlagban pedig már 100 mázsánál jóval nagyobb a holdankénti al­matermésünk.­­ Az idén, nagyon óvatosan csak 50 vagon almát terveztünk be az éves tervünkbe, de a terméskilátás alapján ezt máris felemelhetjük 70 va­gonra, — hunyorít elégedetten a brigádvezető. De még azt is fel­tétlen írják meg, hogy 10 hold almásunk most fordul termőre, 60 holdat meg a tavasszal telepí­tettünk. Lesz utánpótlása a ki­öregedő fáknak. Bátran mondhatjuk, jó gazdái a berkeszi termelőszövetkezeti gazdák Vay gróf egykori földjé­nek. A gyümölcsös szakszerű irányítása nem kerülhetett volna jobb kezekbe, mint a Jenei Já­noséba. Hajdú Júlia Szépen fejlődik a termés — mondja Jenei János SZEMMEL­ VERÉS írta: URBÁN ERNŐ CD A történet mélyebb­­megértésé­hez kettőt kell tudni: 1. Mióta a világ világ, Vashida község mindig a bátrak hazája volt. Bizonyítják pedig ezt egy­kori jelképeit próbacsendőrök, kettétört sodrófák, földhöz vagdo­sott cirkuszi erőművészek, mi több: még egy olyan statisztikai adat is, hogy meglepően sok itt az egyszer már elözvegyült és mégis sürgősen újranősült férfiú. 2. Van bőven erdő is. A határt széles, szelet akasztó koszorúban akácligetek szegik. S nagyon he­lyesen, mert van-e hasznosabb fa, mint az akác? Virágja pompás méhlegelő, levele baromfiak ta­karmányául a tojás fehérjetartal­mát gyarapítja, fája egyik legki­tűnőbb szerszámfánk, tuskója pe­dig úgy ég, mint mondás szerint a zsír. És végül — ha úgy jön a sora — építkezni is lehet vele. Lehet? Kell is, illetve kellett vol­na, ha... De vigyázat, ez már maga a történet, ne lődözzük el potyára, mindjárt az elején a puskaporunkat!­ ­ Azt mondja Gyöngy Kálmán, a vashidas „összetartás” szép szála őszen is kemény derekú elnöke: —­ Megy, megyeget már ez a mi nagyüzemünk, csak az a kár, hogy azért szűk keresztmetszete is van. — Mégpedig? — A sertéshizlalás ... Két éve vagyunk együtt, és mégse, máig se bírtunk összehozni a süldőink­nek alkalmas férőhelyet. A szövetkezet majorját járjuk, nézegetjük. Éppen a marhák mo­dern százas istállójából haladunk ki, s ahogy a házilag készített górékat elhagyjuk, egy hosszan nyújtózó épületbe botlunk. Ajtaja annak rendje és módja szerint be­akasztva, ablakain az alkony pirosa csillan, előterét lapos ter­méskövekkel rakták ki. Vagyis sertésszállás ez a javából, csak éppen teteje nincs. Annyira nincs, hogy a falak élén kutyatej és ló­sóska virít, ami arra enged kö­vetkeztetni, hogy nem tegnap, de még csak nem is tegnapelőtt tűz­ték ki az épület sarkára áldomási csokrukat a szövetkezet kőműve­sei. — Hát ez? — kérdezem tehát. — Ez mért nem „üzemel”? Olyan sertésszállás lenne, hogy jobbat kívánni se lehet. — A tető — mondja komoran Gyöngy Kálmán. — Azzal voltak bajok. Amiatt áll ez a szállás így világ csúfjára. — Hogyhogy? Faanyag nem volt? Aőt úgy tudom, a községnek saját erdeje is van. —• Vanni van, csak éppen ... — Az erdőhivatal okoskodott? Nem kaptak vágási engedélyt? — Kaptunk. Amennyit kellett, éppen öt köbméterre szólt a ki­utalásunk. — Hát akkor? Ács nem került? Egész mostanáig nem került? Hi­hetetlen! Az elnök kínban van. Még a viz is kiveri. Torkot köszörül, a lá­bát váltogatja s végre így nyilat­kozik: — Megmondom úgy, ahogyan van: mi voltunk mamlaszok, mi babráltuk el a fakitermelést... Addig húztuk, addig halasztottuk, hogy megjött a tavasz, a fákban elindult a nedvkeringés, most az­tán itt van, van is sertésszállá­sunk, meg nincs is. Rajtunk rö­hög az egész alsó járás. Ez így magyarázatnak magya­rázat ugyan, még önkritika is van benne, csak éppen arra nem ad választ, hogy miért és milyen kö­rülmények közt esett a mulasz­tás? Igaz, hogy maga az elnök se. Megköti magát, hogy volt ahogyan volt, ne piszkáljuk a bajt, mert ő a kigondolástól is epeömlést kap, és különben is: a szó az csak szó, attól még nem nő a szállás falaira tető, és így tovább s a vége az, hogy valósággal összezördü­lünk, mert én is megkötöm ma­gam. Meg én, s amikor elválunk, azt fogadom, azzal mondok Gyöngy Kálmán elnöknek búcsút, hogy járjam bár térdig a lábam, juszt is megtudom, hogyan és mi­kép maradt kivágatlan az „össze­tartás” öt köbméter akácfája? Mire az elnök pusmogva s gú­nyosan magabiztos mosollyal a bajusza alatt: — Az még elválik, kérem. A vak is azt mondta: majd meglát­juk. DD És eleinte úgy is tűnik, hogy igaza lesz, jól ismeri a téesz-tag­­ság és­­ atyafiság eszejárását Gyöngy Kálmán elnök. A kisded, alig hatszáz lelkes község hallgat, hümmög, a vállát vonogatja. S már az is nagy szó, ha legyint, s ha a legyintéshez azt is hozzá­teszi, hogy hajaj! Úgy ám, de akinek türelme van, annak rendszerint szerencsé­je is szokott lenni. Engemet is már Vashidáról elfele tartva s kint a­ határban kivel hoz össze a véletlen? Eper Istvánnal, akit mindközönségesen csak Zetoros Pisti néven ismer és emleget a környék. Amiből nyilvánvaló, hogy Eper barátunk Zetort vezet, s hogy fürge, sok mindent tudó masinájának köszönheti a ragad­­vány­ nevét. Gyufáért állít meg, szalonnát sütne, s amikor megkapja, amit kért, nevetve mondja: — Úgy látszik, engem is szem­mel vertek, mint az egyszeri fa­vágókat. Azért feledtem otthon az öngyújtómat. Szimatot kapok, szó szót követ s kisül, hogy jól sejtettem: nem akármilyen favágókra — éppen az öt köbméteresekre értette a szem­mel verést Eper István. . — S a tettes? Ki volt a tettes? — kérdezem tehát. — Mármint a szemmel verő? Melyik boszor­kány?­­— Á, nem asszony volt, férfi! — feleli Eper barátunk. — S ép­pen az alsó szem­ Damonya Bá­lint. Hallotta már a hírét? — Nem én. — Pedig valaki, első virilista volt annak idején. Állattal, gabo­nával kereskedett, a kisgépgyár­nak is bizományosa volt, s hogy még véletlenül se tartsák paraszt­nak, saját maga találta ki és vette fel az „első virilista” nevezetet. — És ma? Eper István ismét­ nevet egyet. — Előbb a tegnapot kérdezze. Mert „tegnap”, negyvenöt után paraszt lett, szántó-vető honpol­gár, mint mondta, s csak ötven táján kezdte csinálni, amit ma is csinál. — Mit? — Nyulakat tenyészt s nagyban: negyven-ötvenesével szállítja a füleseket a Szérumtermelő Válla­latnak. A fia, Damonya Ottó ré­vén, mert az meg vegyész és ép­pen az említett vállalat osztály­­vezetője. — Hát a favágók? Mi baja volt velük? És egyáltalán: hogyan és miért keveredett Damonya Bálint éppen az „összetartás”-sal konf­liktusba? A szalonna már pirul, jó szagú cseppeket ereszt. Eper István gyürkét tesz alá, abba gyűjti a cseppeket, és száját nyalintva közli: — Az erdő, a volt birtokossági parcellája miatt. Mert éppen ab­ból jelölte ki vágásra azt a bizo­nyos öt köbmétert az erdőhivatal. És tudja mi a vicc? Mi a dolog­ban a pláne? — Micsoda? — Hogy a felfejlesztés előtt tudni se akart róla, számon se tartotta, hogy annak idején erdő­része is volt. Az ám, de mikor jött a felfejlesztés, ő, Damonya Bálint is szövetkezetbe lépett. Igaz, csak pártoló tagnak, mert ő már öreg, ő már nem bírja el a szerszámot, mondta, a szája vi­szont annál inkább kinyílt , mint pártoló tag ott vágja a saját szö- 1961. JÚLIUS 2. Változik, fejlődik az ember Érdekes megfigyelni, hogy mennyire megváltoznak nemcsak a városi, hanem a falusi emberek is a szocialista építőmunka so­rán. Sok tényező mutatja ezt, a­­ sok közül én most csak egyet sze­­­­retnék leírni, amit a napokban­­ Kopré Ferenc, az Alsópéli Álla­­­­mi Gazdaság szakszervezeti bi­­­­zottságának az elnöke mondott f­el­— Egyik alkalommal azzal az­­ elhatározással indultam a felső-­­ péli majorba, hogy az ottani nö­■ vendékállat-hizlalással foglalkozó , hat emberből szocialista munka-­i brigádot szervezek. Munkájukat­­ mindig lelkiismeretesen, becsü­■ letesen végzik s nem kis érde­­­­meik vannak abban, hogy a gaz-­­­daság egyik legjobb jövedelmi­­ forrása, éppen az állathizlalás.­­ Mégis tartottam a sikertelen­­­ségtől, mert a jó munka, a szor­ i­galom magában még nem elég,­­ szakmailag is képezniük kell ma­­­­gukat, társadalmi munkát is kell­­ végezniük és könyvek, újságok olvasása is követelmény ahhoz, hogy a kitüntető címet elnyerjék. Annál nagyobb volt a meglepeté­sem, amikor rövid beszélgetés után vállalták a feladatot, még­pedig minden ellenvetés nélkül. Kiderült, hogy szabad idejüket hárman is olvasással töltik. Tár­sadalmi munkáról pedig éppen a napokban tárgyaltak. Az udvar ugyanis tele van gödrökkel, ami­ket a ledöntött falakból fel le­het tölteni. Mint mondották, sok idegen megfordul náluk, ne lás­sák, hogy rossz gazdái vannak az állatoknak. Roszkopf István személyében mindjárt brigádvezetőt is válasz­tottak. Csak abban nem tudtak megegyezni, hogy milyen nevet vegyenek fel. De ez már a munka könnyebb része. íme, egy példa, hogy a régi em­berből hogyan lesz az új ember, az önös egyéni érdekeket hogyan váltja fel a közösség szolgálata. Tóth Dénes Alsópél Takarékosság és szorgalom Híradás Borzavarról Az ez év tavaszán­­egyesült 4 ezer holdas borzavari Új Alkot­mány Termelőszövetkezet tagsága úgy határozott, hogy a tervezett 37,50 forintos munkaegységnek nem a 60 százalékát veszi fel elő­legként, hanem csak a felét, a többit pedig egy összegben, a zárszámadáskor. Előlegként ed­dig 765 ezer, a május hónapban teljesített munkaegységekre pe­dig 178 ezer forintot kapott a tagság.­­Nem ritkaság a 800—1000 forin­tos­ előleg, mert a szorgalmas munkát tanúsító munkaegységek is szépen gyarapodnak. Ifj. Tor­kos Ferenc és kiskorú fia 435, ifj. Vajda Károly és fia 400, Pej Fe­renc 350, Gurdon Ferenc 335, Ká­­di Géza 325 munkaegységgel di­csekedhet, de id. Bakonyi Imre, Balta József, Biber György, Be­­nis Pál, Nyúl András, Pej Lász­ló, Petrovics Elek, ifj. Takács István, Tóth János, Vajda Lajos — és még sorolhatnám tovább —, szintén szorosan megközelítik már a 300 munkaegységet. A tsz-tagok mellett a családta­gok, sőt, a szabadságukat töltő iskolaköteles tanulók is szorgos­­kodnak a határban, ahová regge­lente a tsz teherautója szállítja ki és hozza vissza esténként a dol­gozókat. Takarékosság és szorga­lom jellemzi tehát az Új­­ Alkot­mány Tsz-ben egyesült borzavári, por­vai és tündér-majori bakonyi népet. A közösben végzett jó munkájukat gazdagon jutalmazza meg a termőföld. Agócs Gézáné Borza­vár Kilián-jelvényesek Egerben az elmúlt héten „meg­született" az első két Kilián-jel­­vényes Kwaysser Endre és Ba­lázs István személyében. Mind­ketten az egri II. sz. általános is­kola tanulói. A megyei TST és a megye sportolói örömmel üdvözölték a két fiatalt, testnevelő tanárukkal, Nagy Dezsővel együtt. Szalay István

Next