Szabad Föld, 1962. január-június (18. évfolyam, 1-25. szám)
1962-01-07 / 1. szám
1962. JANUÁR 7. Növekedhet-e még a tsz-tagok száma? Meglehetősen furcsának és kiösztönözte közös munkába a nevesít érthetetlennek tűnik az elsőleges tsz-tagokat az őket elítélő pillanatra ez a kérdés. Közis közvélemény. Ezért lenne nagy mert ugyanis, hogy ez év tavaszé- szükség Kocsérom és másutt a ra lényegében befejeztük a meg szorgalmas tsz-tagok, köztük azőgazdaság szocialista átszervező- kommunisták, a tsz-pártszervezetét. Egy-egy községben legfeljebb segítségére, okos, meggyőző sza- 2—3 egyéni gazda lehet még, akik vajra is, előbb-utóbb belátják — különö De nencsak a valódi és a csusen, ha a szövetkezet tagjai, vepán papíron szereplő tsz-tagok tetői is beszélnek velük erről —, arányán változtathatnak kedvehogy sokkal jobb nekik is a nagy tően, tavaszra a termelőszövetkeközösségben. De még így sem nézetek. Növekedhet is a tsz-tagok rekedik majd észrevehetően a tsztagok száma. A közös gazdaságok vezetődnek, elnökeinek nagy többsége azonban mégis igennel felelne a címben feltett kérdésre. Sajnos, kevés olyan szövetkezetünk van még, mint a földesi Rákóczi, amelynek elnöke a minap tréfálkozva megjegyezte: „Nálunk már lassan azért kell egy ember az irodába, hogy közölje a jelentkezőkkel, nem vesszünk fel több tagot. Mi ugyanis nem ismerjük közös gazdaságunkban a munkaerőhiányt és később még inkább így lesz ez.” Természetesen, ma még a jelentkezők nagy többsége tsz-tag lehet. Nádudvaron a tsz-vezetőség munkaigényes növények termelésével, különböző segédüzemágak fejlesztésével, meg egyéb módon igyekszik elfoglaltságot, munkalehetőséget teremteni, hogy minél több 40 forintot érő munkaegységet szerezhessen mindenki. * Ha a taglétszám iránt érdeklődik az ember, a szövetkezetek nagy részében ma még ilyenféle választ kap: belépett 400 család, nyilvántartunk 412 tagot és ebből rendszeresen dolgozik 320. Igaz, jócskán vannak minden szövetkezetben idős, munkaképtelen, nyugdíjas és járadékos tsztagok is. De ennek ellenére, sok helyütt egészségtelen a tényleges és a névleges tsz-tagok aránya. Magától értetődik ugyanis, hogy a közös munkák szempontjából csak azt lehet számításba venni, csak az tekinthető igazán tsztagnak, aki valóban ott dolgozik a közös földeken, az állatok mellett, a műhelyben, vagy más beosztásban. A ténylegesen dolgozó tsz-tagok száma a szövetkezetek nagy többségében még növelhető. Több olyan szövetkezetben jártunk, ahol kiszámították, hogy a névleges tsz-tagok miatt 2—3, sőt, helyenként 10 forinttal csökkent egy-egy munkaegység értéke, de, így tulajdonképpen a közösben dolgozó tsz-gazdákat is megrövidítették ezek az emberek és elsősorban azokat, akik a legnagyobb szorgalommal erősítették, fejlesztették a közöst. Sokat beszéltek erről mostanában a kocsert Új Élet Tsz-ben is, és az elnök elhatározta: javasolni fogja a vezetőségnek, hogy most, a téli hónapokban keressék fel azokat a tsz-tagokat, akik csak papíron és a háztáji föld, meg a földjáradék osztásakor érzik magukat a közös gazdáinak. Beszéljenek mindegyikkel igen komolyan arról, hogy miért nem vettek részt eddig rendszeresen a közös munkákban. Magyarázzák meg, milyen kárt okoztak ezzel és, ha szükséges, segítsenek, hogy jövőre minden tsz-tag legjobb tudása szerint dolgozzon a közös gazdaságban. Mi nagyon jónak, sőt, követendőnek tartjuk ezt a szándékot, s a bizonyára sorra kerülő tetteket. Úgy véljük ugyanis, hogy a kocséri Új Élet Tsz vezetősége elfogadja az elnök javaslatát és jól kihasználják a téli hónapokat a cselekvésre is. Az eddigi távolmaradók meggyőzésére azonban jó lenne bevonni a szorgalmasan dolgozó tsz-gazdákat is. A névleges tsz-tagok többsége ugyanis tévesen azt hiszi, hogy csak a vezetőségnek tenne jót, ha ő dolgozna. S kicsit ilyenformán kezelte eddig ezt az ügyet a tsztagok egy része is. Közömbösen tűrte, hogy egyesek távolmaradjanak a közös munkától és kizárólag egyéni problémának tartották azt. Így sokszor meddő volt a távolmaradó tsz-tagokkal folytatott vita, mert nem erősítette kellőképpen a tsz-vezetők szavait, nem Kovács Mihály száma. Mindszenten például ősz óta 200-ról 500-ra emelkedett a Tiszavirág Tsz-ben a taglétszám. A szentesi Új Barázda Tsz-ben is 10—12 felvételi kérelem érkezik mostanában egy-egy hét alatt. Hogy kik ezek és hol voltak eddig? Vannak közöttük hazatérő fiatalemberek is. Szóval csaknem mind olyan ember, akik eddig is élethivatásszerűen foglalkoztak a földműveléssel, de korábban más területen dolgoztak, vagy a szövetkezet létrehozása után rebbentek el a faluból. Most már látják, hogy kár volt megijedniük, szépen megélhetnek a szövetkezetben is és hazatérnek. És velük együtt jönnek azok a családtagok is, akik eddig szintén nem dolgoztak a közösben. S bár az ország több szövetkezetében nincs ma még annyi felvételi kérelem, mint Szentesen és Mindszenten, a lehetőségek többnyire ott is megvannak. Mondhatni általános dolog az, hogy csak a családfő tagja a szövetkezetnek, felesége, legényfia, vagy felnőtt lánya nem. Még nagyobb hiba volt, hogy nem is dolgoztak mindannyian a közösben, bár szüleikkel élnek. Ha ezek a családtagok mindannyian ott serénykednének a szövetkezetben, ha tsz-taggá válnának, tekintélyesen növekedne a tsz-tagok száma. Sokan azonban húzódoznak a belépésitől, még azok közül is, akik egyébként rendszeresen a közösben dolgoznak már szüleikkel. Természetesen helytelen lenne, ha most bedolgozó családtagokból mindenáron tsz-taggá akarnánk tenni őket. Nem az a fontos, hogy ilyen módon, kicsit öncélúan, csak a nagyobb szám, vagy a forma kedvéért növeljük a tsz-tagok számát. Ha jól dolgozunk, akkor hamarosan felismerik majd a mostani bedolgozó családtagok, hogy előnyösebb nekik, ha jogilag is tsz-tagoknak tekintik őket és nemcsak akkor számítanak szinte tagként rájuk, amikor a közösben dolgozó embereket számbaveszik. Most, az a fontos, és azt követeli a szövetkezetek érdeke is, hogy azoknak a száma növekedjék, akik rendszeresen részt vesznek a közös munkában. Elsősorban ilyen szándékkal közeledjünk a tsz-gazdák családtagjaihoz is, keresve a célnak legjobban megfelelő módszereket. A polgárdi Vörös Csillagba például 38 fiatal tért idén vissza más munkahelyekről. Ez jórészt annak tulajdonítható, hogy a szövetkezetben úgy döntöttek: a szokásos havi 12 forint helyett a fiatalok 20 forintot kaphatnak előlegként egyegy munkaegységre. Ilyen módon és a közvetlen anyagi érdekeltség fokozásával növelhetik a szövetkezetben ténylegesen dolgozó tsz-gazdák számát másutt is. A közösben dolgozó tsz-tagok számának növelése érdekében tehát az okos szónak párosulnia kell a helyes módszerekkel, a vonzó gazdasági tervekkel, intézkedésekkel. A felet használjuk fel arra is, hogy elbeszélgetünk a névleges tsz-tagokkal, meg az eddig otthon lévő vagy máshol dolgozó családtagokkal és vázoljuk előttük a szövetkezeti munka előnyét. Az okos, alapos tervek és a hozzájuk kapcsolódó ösztönző jövedelemelosztási módszerek is felkelthetik, fokozhatják az emberek érdeklődését. A jól előkészített, elemző, az egész tsz-tagság gondolatvilágát megmozgató, tudását, hozzáértését feltáró, felelősségét fokozó, előremutató zárszámadások pedig jó hangulati alapot teremthetnek a dolgozó tsz-tagok számának növelésére. SZABAD föld Az asszony „másik“ arca ősi szokást őriz nyelvünk, mikor leánykérésről lévén szó, ma is azt mondjuk: a leány „eladó”, „veszik”, „adják”, vagy férjhez „megy”, „elkel”. A Képes Krónika feljegyzése szerint honalapító István királyunk édesanyját, Saroltát a törzsregulázó Géza fejedelmünk is „vette”. Történelmi ködbe vész az a kor, amelyben őseinknél a nagycsalád feje már a férfi, és nem a nő. A pásztortársadalom a vagyon birtoklásával a férfit bízta meg, s ez — Engels találó jellemzése szerint — egyet jelentett a „női nem világtörténelmi jelentőségű vereségével”. Talán senki nem sértődik meg, ha az ember ilyenkor akaratlanul is tréfára fogja a dolgot és azt kérdezi: de hát a világ végéig tart a „vereség”? A válaszhoz figyeljük csak meg a mai falusi asszonyok, lányok sorsát! „Vereségből44 „nyereség44 A mai asszony gondolat- és érzésvilágában — akár városon, akár falun — gyökeres változások folyamata indult meg. A föld közös megművelése — első hallásra bármilyen furcsának is tűnik — magasabb értelmi, érzelmi és kulturális szintre emelte a falusi asszonyokat is. Ugyanis a régi függőségi viszony (mivel az egyéni földbirtok tulajdonosa ezelőtt rendszerint a férj volt) most megszűnt A falun élő mai asszonyok sem lelkileg, sem egyéb vonatkozásban nem érzik többé magukat kiszolgáltatottnak. Éppen ezért a bánásmódot illetően, az érzelmi és értelmi együttélésben az eddiginél sokkal nagyobb követelményekkel lépnek fel a férjükkel szemben. A „családfő” fogalma ma már kiterjed az asszony személyére is, aki sok családban annyi jövedelemmel rendelkezik, mint férje. Ahol ezt a férj nem ismeri fel idejében, ott a gyakran még sértetlen, egésznek látszó házasságon először hajszálvékony repedések, majd később öszszeforrhatatlan törések keletkeznek. Eszerint úgy látszik, hogy a „történelmi vereséget” — játszadozzunk kissé a fogalmakkal — történelmi nyereség váltotta fel. ' Hát miből is áll e „nyereség”?^ Rácz Zoltán, a Néprajzi Intézet munkatársa szerint elsősorban J; abból, hogy a mai asszony nem-J, csak segítője, hanem a szó leg-í szorosabb értelmében társa, '(■ élettársa is emberének. Az asz-s szonyok beleszólnak a mai falu irányításába, látogatják a könyv-/ tárakat, klubokat, ismeretterjesz- tő előadásokat. Tízezrek hall- gatják a Nők Akadémiája tanfo-lyamain elhangzottakat. Eljár- nak a szövetkezeti gyűlésekre,: gazdasági kérdésekről mondják el a véleményüket. Tulajdon- képpen a föld közös művelésével megkezdődött a nők tudati fel- ’ szabadulása is. Az a bizonyos saját kereszt Hát ilyen tükörben ajánlatos nézni a falu mai házasságait. A válóperes bírók mondják, hogy mostanában a legtöbb asszony szinte megsemmisítő bírálattal indokolja a válás okát. Az aszszonyverés, a garázdaság, a családdal való nemtörődömség, az asszony lebecsülése mindmegannyi vádpont ezeken a szomorú tárgyalásokon. Ma valóban sok asszony felemeli a fejét és nem törődik meg alázatosan a mihaszna embere előtt. Talán a mai falu sem ad már sokat arra a régi és nagyon rossz hagyományra, amely szerint a férfi ördög lehet, akkor is férfi marad. Egyre kevesebb az olyan asszony, aki panaszában csak azt sóhajtja, hogy mindenkinek hordania kell a saját keresztjét. Hiszen azért bármennyire is a nő „adás-vételét" őrzi nyelvünk, a házastársit egyenlőségét mégis megtaláljuk ebben a szóban: feleség. Tehát valami egésznek, a házasság egészének a fele az asszony, ami tulajdonképpen egyenlő rangot jelent a férje mellett. Érdekes megfigyelni, hogy egyik-másik faluban, ahol egyegy ismeretterjesztő előadáson házasságjogi kérdésekről esik szó, szinte állandó kérdésként szerepel a férj háztartási munkája. Nos, valóban e téren kötött még legjobban a mai asszony. A gyermekneveléstől kezdve, varráson és főzésen át a takarításig és a háztáji jószágok etetéséig, szinte minden az asszonyokat terheli. Ne csodálkozzunk hát, ha az asszonyok elnézően mosolyognak és legyintenek, amikor az ő szabad idejükről, szórakozásukról, művelődésükről esik szó. Szép-szép minden, de ki végzi el helyettük e munkákat? Ki mos, főz, takarít? Kátyúba jutottunk volna eszerint elmélkedésünkkel? Harminc férfi nyaralni megy Nem. Rövidesen eljön az idő, amikor a szövetkezetek saját mosodákat, varrodákat, cipész- és egyéb műhelyeket, étkezdéket, modern bölcsődéket, óvodákat, fürdőket létesíthetnek szépen fejlődő gazdasági erejük révén. Nos, akkor már nemcsak mosolyogtatóan szép elmélet lesz az, hogy az asszony emberének mindenben, tehát a kulturálódásban, a közügyekben is valóban a felesége lesz. Nemrég olvastam egy szovjet kolhozelnök cikkét, aki azt bizonyította be, hogy az előbb elsorolt szolgáltatások révén — miután náluk e létesítményeket megvalósították — a kolhoz aszszonyai évente majdnem 100 napot fordíthattak önmaguk művelésére, s még nyaralásra is jutott idejük a közösség saját üdülőjében. Két éve a Hírlapkiadó Vállalat balatonlellei üdülőjében 30 Szolnok megyei szövetkezeti ember üdült. Sose felejtem el, amikor megérkeztek. Rögtön feltűnt, hogy egy asszony se jött el velük. Az emberek azt mondták: „Manapság még az asszony nem ér rá ilyesmire.” Jó volna statisztikát készíteni arról, hogy nyaranta a Balatonon, vagy a hegyvidékeken üdülő szövetkezeti tagok közül hány asszonynak jut alkalma pihenésre, vagy esetleg arra, hogy autóbuszkiránduláson vegyen részt. Azt hiszem, csóválnánk a fejünket a számok láttán. Amit észre kell venni Valószínű, hogy lesz olyan olvasónk, aki mindezek után megjegyzi majd, hogy még nagyobb „lovat adtunk” az asszonyok alá az elhangzottakkal. Mentségünkre hozzuk fel, hogy ezt nem mi tesszük, hanem — nagyon helyesen — maga az élet. A mai parasztembernek észre kell vennie, hogy az asszony (bocsánat a kifejezésért!) nem szülőgép, háztartási robotos, gondolat nélküli lény, akinek az év 365 napja egy teljes munkanap ünnep és pihenőnap nélkül. A mosóteknő, az étel gőzfelhőjéből, a színes kendők alól ma már más asszonyarc néz ránk, mint a húsz, harminc évvel ezelőtti Erről írnak mostanában a regényekben, pergettek már erről szóló filmet, játszottak ilyen témát érintő színdarabot. Sokszor egy kicsit előre is szaladunk ez ügyben és nem akarunk tudomást venni a fékekről. Pedig ilyenek is vannak. Az apróbb, nagyobb gazdasági gondok között botladozó elnökök, szövetkezeti vezetők ma még nem érnek rá azzal törődni, hogy a háztartási aprómunka alatt görnyedő asszonyokon miként lehetne segíteni. Sok férfi pedig éppen a „családfői” tekintély megóvása miatt elereszti az ilyen dolgokat a füle mellett, s ezzel tovább zárja négy fal közé az asszonyt. Hát mit csináljunk!? A tegnaptól máig átmenet van. Minthogy a mai falu élete sem áll időtlen és levegőtlen moccanatlanságban, úgy az asszonyok ügye sem toporog egy helyben. Sokan már jól gazdálkodnak a „nyereséggel”, sokan éppen most tanulnak élni a lehetőségekkel. Mindenképpen az az igazság, hogy a nőt még feleségül „veszszük”, de legtöbbjükben már igazi, egyenrangú élettársat, feleséget kapunk. Griff Sándor \\\\\\\\\\\\\\\\\v.\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\ Nevezetes vőfély , ötszázadszor volt vőfély Tarjányi István, a besenyszögi Lenin Tsz tagja, Balogh László és Csajbók Mária, a Dózsa Tsz tagjának esküvője • Alig van olyan lagzi a faliban, ne őt fovnák meg vőfélynek. íme a hagyomány őrzője esküvőre vezeti a fiatalokat 5 ---