Szabad Föld, 1966. július-december (22. évfolyam, 27-52. szám)
1966-10-09 / 41. szám
XXII. ÉVFOLYAM, 41. SZÁM. ARA: 1 FORINT 1966. OKTÓBER 9. BÚZAVETÉS IDEJÉN 3 föld, amit lesni kell, mert ha ráesik a víz, ide ember többet be nem jön! Hát sietünk. Reggel hattól vakulásig. Próbáltuk már lámpánál is, de nem megy. Nem veszi észre az ember, ha eltömődnek a csövek... . — Maguknak, ugye, az az érdekük, hogy minél többet vessenek? — Csakis. Arra kapjuk az egységet. — És nem lehetne gyorsabban? — Talán lehetne. De akkor vagy a gép törne, vagy a vetés lenne rossz. Azt nem akarjuk. — Miért? — Hogyhogy miért? Hát mert rossz lenne a gépnek, meg a gazdaságnak. Meg azért nekünk is. Meg hát mégis ebből élünk ... Hogy miket kérdez az elvtárs én tőlem! — Jó, jó, nem akartam bántani. Csak azt akartam kérdezni, hallotta-e, hogy pártkongresszus készül? — Hallottam, igen, azt hallottam, felajánlásunk is van. Hogy idejében elvetünk! — Ezt magukkal megbeszélték? — Mivelünk? Hát mivelünk azt nem Mint később megtudtam, Sárszentágota határában vagyok, ott is a Március 15. Tsz „második forgó”-i üzemegységének földjén. De nem névre vagy helyre jöttem én ide, hanem csak úgy. Hétfő volt, gyönyörű időre virradtunk, nekivágtunk háta a Mezőföldnek, vetést látni. Itt pedig van mit látni. Csodaszépen boltozódik fölöttünk az ég, csak itt-ott tarkítják apró fehér pamacsok. Ezen a dűlőn, egymástól tisztes távolságra, két kifogott pótkocsi áll, egyik teli, másik úgy harmadáig zsákokkal. A majd csak kiürült mellett szemüveges ember, kék munkáskabátban, aminek a felső zsebéből colstok kandikál kifelé. No, mondom, ezt már megnézem, megkérdem, és amit hallok, megpróbálom a jegyzőkönyv hitelességével visszaadni. Gyorsan kiderül aztán, hogy Németh Ferenc, ez a középkorú, vastag szemüveges ember nem a határba szakadt munkásféle. — Parasztember vagyok én, kérem — mondja —, termelőszövetkezeti tag. — Hát akkor a colszok? — Csak azért van az, hogy meg tudjuk mérni, hány szemet szór a gép egy méterre. Arra való... — Szóval maga vet? — Most éppen nem, hanem az a két gép, ami ott porzik. Én vagyok a váltós. Ha jön a gép, segítek önteni, hogy gyorsan menjen. Két felöntés után pedig én leszek a faros. Ezekhez a gépekhez egyébként is két ember dukál, aztán, ha így csináljuk, gyorsabb. — Nem kár ezért a két pótkocsiért, hogy egész nap csak itt állnak a dűlőn? — Kár volna bizony, ha jók lennének. De ezek csak olyan selejt jószágok. Meg különben is most a talajmunka köti le a gépeket, ha jók volnának, akkor se lenne rájuk szükség! — Aztán, mit vetnek? — Most már csak búzát. — Igen, de milyet? — Szovjet fajta, azt tudom, de hogy milyen, azt meg nem mondom magának. — Hányan vannak itt kint most maguk? — A két géphez két vezető meg négy faros. — És mit kapnak azért, hogy itt vannak? — Hogy csak itt vagyunk, azért semmit. A munkáért meg nem tudom. Két hete csináljuk, de még nem írtak egységet. Az írnok tudja odabent, de én meg nem kérdeztem. Nincs mit vesztegetni ilyen időben, én napközben nem járok az irodán, az írnok meg hajnalban nincs ott. A könyv azt mondja, hogy 17 hold a gép normája és ezért a faros egy hetvenötöt kap. Gondolom, megadják. — Szóval, maguk sietnek? — Muszáj, kérem. Áldott föld ez, képes megadni a 25 mázsát is. De olyan beszélték meg. Tudniillik én ezt az egészet a Fejér megyei Naplóban olvastam. De attól függetlenül, csináljuk. Megcsináljuk! Ennél szorosabb szerkezetet már nem lehet csinálni. A gépek csak addig állanak, amíg a traktoros eszik. Mi meg fölváltva falunk valamit. A colstok is stimmel. Százhúsz szem egy méteren. Ennyi van előírva. Meglesz az, biztos meglesz. Csak az idő engedje ... És csak úgy magukban vannak ebben a nagy határban, két gép, meg hat ember? — No, a munka az a miénk. De jönnek azért, jönnek. Az elnök, meg a főagronómus, van úgy, hogy csak egyszer egy nap. De a brigádvezetőt azt háromszor is látjuk. Nemrég ment el éppen... — Különben mi újság a termelőszövetkezetben ? — Mi újság? Mit mondjak, magának, mi újság? Én nem tudom legalábbis. Azt tudom, hogy nekünk kiadják a magot, előkészítik a földet. Ha ez kész, szemben már készítik a másik táblát. Aztán a krumplit mind rendbe tettük. A cukorrépát szedjük, ahogy a gyár elrendeli, vagyis ahogy átveszik. A kukoricát is törik már. A múltkor a tanya mellett vetettünk, láttam, hogy hordják. De be nem mentem megnézni a minőséget. Arra most nincs ideje az embernek, hogy szédelegjen. Mi vetünk, érti, vetünk! — Látom, jön a gép, önteni kell, nem is tartom föl tovább. De azt mondja még meg, mit kívánjak most búcsúzóul maguknak: jó vetést, vagy jó termést? , — Hát, ha csak az egyiket akarja, akkor jó termést. De mind a kettő kellene, mind a két kívánság ... — Akkor ne haragudjon, hogy feltartottam. Jó vetést, meg jó termést kívánok. — Azt szeretnénk mi is. Isten áldja! Földeáki Béla Még néhány forduló és a kőszárhegyi Egyetértés Tsz-ben Ács István brigádja elvégzi a búzavetést a 90 holdas táblán. Berendi Ferenc felvétele A szövetkezet igazi gazdái (3. oldal) jí Agrárváros, vagy kertes falu? (4. oldal) sí Menekülni? Nem, cselekedni! (5. oldal) Az aradi Tizenhárom (9. oldal) Őszi, téli divat (12. oldal)