Szabad Föld, 1968. január-június (24. évfolyam, 1-26. szám)

1968-01-07 / 1. szám

G A „vereség” Az idősebb bolti kiszolgálónő cseveg. — Vettem egy gyönyörű ró­zsát. Művirág, műanyagból. A nagylányom pedig azt mondta rá, hogy giccs. Előttem a sorban elítélő za­jongás hallatszik. — Haragszik a lányára? — Dühös lettem — meséli most már nekem. — A műró­zsa csuda szép, de neki nem tetszik. Megkérdeztem tőle: ej­nye taknyos, tudod te, mi a giccs? Talán erről csevegtek naphosszat a baromfineveidé­ben? — És tudta? — De még mennyire. A sze­membe nézett és azt mondta: Anyukám, a művirág az giccs. Minden giccs, ami nem termé­szetes. A sor csodálkozom morajlik. A kiszolgáló néni pedig, az íz­lésbeli veresége ellenére is lát­hatóan büszke a leányára. f. s. Bárányok a Bakonyban. A Vá­roslődi Állami Gazdasághoz tar­tozó bakonyi juhászatokban, ahol tízezer juhot gondoznak, megkezdődött az elletés. A szak­emberek szerint január közepén 5000 darabos szaporulatra le­het számítani. A gazdaságban március végén 3000 pecsenye­bárányt készítenek elő nagyrészt görögországi és olaszországi ex­portra. Zsebkéssel verekedett. Debre­cenben, a Szőlős­kert Étterem előtt Lakatos Ferenc 21 éves, büntetett előéletű segédmunkás szóváltás közben zsebkésével hasbaszúrta Berecz Gábor 37 éves helybeli lakost, akit élet­­veszélyes sérüléssel szállítottak kórházba. A rendőrség Lakatos Ferencet őrizetbe vette. Újévi csibék „bélelt” kocsik­ban. Az új esztendőben 6 millió napos baromfit adnak át a Haj­­dú-Bihar megyei keltetőállomá­sok és földmű­vesszővel­kezetek a termelőszövetkezeteknek és a háztáji gazdaságoknak. Az első csőbeszállítmány, „bélelt” ko­csikban, útnak indult a debre­ceni keltetőállomásról. Ez aztán szerelem. A karácso­nyi lengyel menyasszonyok szá­zai között a legidősebb, egy 72 éves nő volt, aki Lodzban férj­­hez ment egy 21 éves fiatalem­berhez. A hölgy kijelentette: sze­relemnél nem számít a kor. Halászati rekord. Ritka ered­ményt könyvelhettek el az év utolsó napjaiban a győri Előre Halászati Szövetkezet tagjai. A Dunán, a Rábán, a Marcalon és a Rábcán, valamint a Fertő-tó vizein 27 vagon halat fogtak. (Tudósítónktól) Az új esztendőt „szerencse­­sorozattal” kezdi a Sportfogadá­si és Lottó Igazgatóság: január­ban nyolc lottósorsolást rendez. A heti számhúzásokon kívül ugyanis négy tárgynyeremény­sorsolás is lesz. Vágásra értek a Nyírség vidé­kén az utóbbi évtizedekben te­lepített erdők. Az erdőgazdasá­gok gépesített osztagai megkezd­ték a kitermelést, ezekben a he­tekben több, mint százezer köb­méter fát döntenek ki. Ennyi fát a Szabolcs-Szatmár megyei er­dőkből még sohasem nyertek. Ritka vadász­szerencsével di­csekedhet Farkas Béla, a kis­­somlyói Előre Vadásztársaság tagja. A legutóbbi körvadásza­­t­on 190 kilós vaddisznót lőtt. Az állat agyarának hossza 18 cen­timéter. Kézzel írott könyv az 1800-as évekből. A celldömölki általá­nos iskola helytörténeti szak­körének tagjai gyűjtik a régisé­geket. Legutóbb Nagysimonyi­­ban, az 1800-as évekből szár­mazó, 162 oldalas kézzel írott könyvet fedeztek fel, amely töb­bek között „jövendölést”, „be­tyár- és zsikós” dalokat tártal­­ már. A könyvet elhelyezték az iskolai múzeumban. Megérdemelték. A Stockholmi Humor Akadémia ez évben a nagydíjat a Meteorológiai Inté­zetnek adományozta a követke­ző indokolással: „Ezt a nagydí­jat a meteorológiai jelentése­kért adjuk, mert ezek valóban ideális fantáziáról adnak bi­zonyságot, bebizonyítják a kép­zelet költői erejét, és teljesen ellentétben állnak a tényleges időjárással”. Árad a Szigetköz. Hirtelen jött áradás két méterrel megduz­zaszt­otta a szigetközi Duna-sza­­kaszt. Árvízvédelmi intézkedé­seikre a korábbi alacsony víz­állás miatt nem került sor, vi­szont a meder közelében levő gépeket és anyagokat napokig mentették a mostani áradás elől. (Tudósítónktól­ Nyíregyházán újabb 12 olyan szobakonyhás lakóházat adtak át, amelyet — a tanács határo­zata alapján — cigánycsaládok részére építettek. Néhány hét­tel korábbiól már 16 cigánycsa­lád kapott ilyen lakást. Muflon-háború. A Keszthelyi Erdőgazdaság évek óta kísérlete­zik a Balaton-felvidék erdősé­geiben a muflon meghonosítá­sával. Legutóbb a tapolcai er­dőben két mufloncsaládot tele­pítettek le. Az elsőnek meghono­sodott család egyeduralmat él­vezett, s többhónapos csatázás után kiűzte az erdőből a később érkezett mufloncsaládot, amely­nek hat tagja kénytelen volt el­vándorolni a hat kilométerre le­vő uzsai erdőbe. Ritka téli vendégekkel akad­tak össze a Dráva mentén a va­dászok: szalonkák tanyáznak az erdőszéleken. Különös jelenség ez, mivel a szalonka jellegzete­sen költöző madár­a március­ban érkezik hozzánk, és legké­sőbb októberben elvonul délibb tájakra. Valószínűleg a rendkí­vül hosszú, meleg ősz késztette őket az ittmaradásra. Új mederbe terelik és 14 ki­lométerrel megrövidítik­ a „Kis Túr”-t. Szabolcs-Szatmár megye egyik legzegzugosabb, s az ára­dások idején nagyon sok gondot okozó folyóját. A meder ki­­egyenesítésével évszázadok óta veszélyeztetett területek jutnak biztonságba a tavaszi áradások idején. Mezőtúrról kértek fazekast. A Mecsek legmostohább vidékén gazdálkodó kishajmási Hegyalja Tsz fazekasipart teremtett. A korábban gyengén működő szö­vetkezet új üzemág után kuta­tott, így fedezték fel, hogy a falu határában található agyag kiválóan alkalmas cserépedé­nyek gyártására. Mezőtúrról, a híres fazekas­városból meghív­tak egy szakembert: segítsen létrehozni a cserép­üzemet. Búcsú Fájdalmas kötelességünknek teszünk eleget most, amikor örökre elbúcsúzunk F. Papp Józseftől, a Szabad Föld sere­gélyesi levelezőjétől, aki egész életében fáradhatatlan és se­rény munkása volt a község közügyeinek. Lapunkat gyak­ran kereste fel leveleivel, ame­lyekben hírt adott Seregélyes örömeiről és gondjairól. Józsi bácsit nagyon sok munkatár­sunk ismerte, szerette. Szer­kesztőségünk kegyelettel meg­őrzi F. Papp József emlékét. Védnökséget vállaltak a szi­getvári úttörők a város legöre­gebb fája felett. A terebélyes tölgy életkorát a szakemberek 500 évre becsülik. A gyerekek bekerítik a fát, hogy megóvják az esetleges rongálásoktól. A világ lakosságának kétötöde, több mint ezermillió ember nem tud sem írni, sem olvasni — közli az „Írástudatlanság, nem­zetközi probléma” címmel New Yorkban megjelent tanulmány. A szerző Marokkót, Algériát, Lí­biát, Nigériát, Haitit, Tunéziát, Ecuadort, és az Egyesült Arab Köztársaságot sorolja fel azok között az országok között, ame­lyek az analfabétizmus terén a legsúlyosabb gondokkal küsz­ködnek. Elmebeteg volt a gyilkos. Ez év július 4-én Gödöllőn, a laká­suk elől játék közben eltűnt Ig­­nácz Dorottya 5 éves és Ignácz Orsolya 4 éves gyermek. A két kislányt később Gödöllőn, egy búzatáblában holtan találták meg. A rendőrség széles körű nyomozása során most fény de­rült a bűncselekményre. H. Sán­dor­­ egy szellemi fejlődésé­ben visszamaradt 12 éves gödöl­lői gyermek­­ méregből követ­te el a gyilkosságot, amint ez beismerő vallomásából kiderült. A fiatalkorú H. Sándort állami nevelőintézetben helyezték el. Kik az öregek? A Kijevben megtartott nemzetközi élettani tanácskozás arra vonatkozóan, hogy kik az öregek, az alábbi csoportosítást fogadta el: a 60— 74 éves emberek időseknek, a 75—90 évesek öregeknek, azok pedig, akik a 90. életévüket már betöltötték, aggoknak minősül­nek. Ukrajnában 38 000 kilenc­ven évnél idősebb embert tar­tanak nyilván. Olvasóinkhoz! Közöljük, hogy a Szabad Föld ára 1968. január 1-től példányonként 1,20 forint. Az előfizetési díj januárra változatlan, 1968. februártól egy hónapra 5 forint, negyedévre 15 forint. A posta januárban eszerint gyűjti be a lap előfizetőitől a díjakat. 15 éves fiatalokat FELVESZÜNK nyolc általános iskolai végzettséggel 1 éves fonó-szövő ipari tanulónak az 1968. februári csoporthoz. • Jelentkezni lehet személyesen vagy levélben a Magyar Pamutipar Bpest IV., Erkel u. 30. sz. alatt. (Szakoktatás) Majomszívet embernek? Wil­­liam Cleland angol szívsebész szerint­ meg lehet teremteni a feltételeket ahhoz, hogy egy csimpánz szíve alkalmas legyen emberbe való átültetésre. Le­hetséges úgy befolyásolni egy állat szervezetének alakulását, hogy szíve és tüdeje átültethető legyen. Mindez óriási problé­mákba ütközik, de ezek megol­dása nem lehetetlen. Huligán banda felett ítélkezett a Miskolci Járásbíróság. A 19 éves Galamb Albert és 18 éves öccse, két fiatalkorú barátjuk­kal, bűncselekmények sorozatát követték el. Gyanútlanul haladó emberekbe kötöttek bele, és durván bántalmazták őket, egyik leütött áldozatuktól karóráját is elvették. Az együttesen és foly­tatólagosan elkövetett garázda­ságért egy évtől három évig ter­jedő börtönbüntetéseket szabtak ki rájuk. Heti naptár 7. Vasárnap, Attila napja. A Nap kel 7.32-kor, nyugszik 16.08-kor. 8. Hétfő, Gyöngyvér napja. A Nap kel 7,32-kor, nyugszik 16.10- kor. 9. Kedd, Marcell napja. A Nap kel 7,32-kor, nyugszik 16.11- kor. 10. Szerda, Melánia napja. A Nap kel 7,31-kor, nyugszik 16.12- kor. 11. Csütörtök, Ágota napja. A Nap kel 7,31-kor, nyugszik 16.13- kor. 11. Csütörtök, Ágota napja. A Nap kel 7,31-kor, nyugszik 16.13- kor. 12. Péntek, Ernő napja. A Nap kel 7,30-kor, nyugszik 16,15-kor. 13. Szombat, Veronika napja. A Nap kel 7,29-kor, nyugszik 16,16-kor. Szabad Fotó :Szabad Tótd A Hazafias Népfront falusi hetilapja Főszerkesztő: Szentkirályi János Szerkesztő: Kovács Imre Szerkesztőség: Budapest Vili., Somogyi Béla utca 6. Telefon: 138—821, 343-100 Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat Budapest Vili., Blaha Lujza tér 1—3. Telefon: 343-100, 142-220 Felelős kiadó: Csollány Ferenc Előállítja: Szikra Lapnyomda Budapest Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely postahivatalnál, a kézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Posta Központi Hírlap Irodánál (Budapest V., József nádor tér 1. sz.) Előfizetési díj 1 hónapra 5 forint, negyedévre 15 forint Index: 25 777 Beküldött kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza. m hű . A totó 52. játékhetének szelvényei között egy 13 találatos akadt, nye­reménye 355 036 forint. 12 találatot 125 totózó ért el, amelyekre egyen­ként 1894 forintot kapnak. Tizenegy találatos szelvény 2004, 10 találatos 14 379 volt, az előbbiek 118, az utób­biak 25 forintot nyertek. Eredmények: 1, x, 1, 1, 1, 1, 1, x, X, x, 2, x, 2, 1.★ A Sportfogadási és Lottó Igazgató­ság közlése szerint az 52. játékhé­ten ötös találata két fogadónak volt. Nyereményük egyenként 908 460 fo­rint. Négy találatot 110 fogadó ért el, nyereményük egyenként 16 517 forint, három találata 6343 fogadó­nak volt, nyereményük egyenként 186 forint. A két találatos szelvé­nyek száma 146 014 darab, ezekre egyenként 16 forintot fizetnek. Nyertes számok:­­ 29, 0, 52, 88. 1968. JANUÁR 7. LÉLEK Kistelekről Az emberi együttérzés szép példáját adta termelő­­szövetkezetünk tagsága és vezetősége. Botka István háza gerendat­űz következ­tében leégett. A család haj­léktalanná vált volna, ha a tsz vezetősége nem intézke­dik. A vezetőség nemcsak megteremtette a lehetőséget az új ház felépítésére, a tsz építőbrigádja mellett kivet­te részét a munkákból is, így egészen rövid idő alatt felépült a ház, s a két kis­gyermekes Botka-család tél­re már meleg otthonra ta­lált. Követésre méltó a KISZ- fiatalok kezdeményezése is, akik a falutól távol eső idős tsz-tagok bevásárlásá­nál segédkeznek. Ha bete­gek, meglátogatják őket, s a sürgősebb tennivalóikat elvégzik. Ifj. Kovács Istvánné Révleányvárról községünk nyáron új óvo­dát kapott. Nagy segítség ez a szülőknek, mert nyugod­tan mehetnek dolgozni, tud­ják, hogy gyermekeik jó helyen vannak. Ezúton is köszönetet mondunk a ked­ves óvónőnek, aki még a legvadósabb gyermeket is magához édesgeti. Tóth Mária óvónőre illik a köz­mondás: „Nem esik messze alma a fájától”, mert édes­anyja, édesapja is pedagó­gus. A szülők, nagyszülők, sőt, a dédnagyszülők nevé­ben is köszönjük a gyerme­keinkkel való szeretetteljes és gondos bánásmódot. Rákóczi Lajos Kisújszállásról A kisújszállási Dózsa Ter­melőszövetkezet, mint több más gazdaság, az elmúlt években lényegesen csök­kentette rizstermő terüle­tét, mivel az alacsony árak nem voltak ösztönzőek. A rizs átvételi árának feleme­lésével a Dózsa Tsz már eb­ben az évben újra nagyobb területen termelte ezt a nö­vényt. Mégpedig: rizstermő területét egyszerűen meg­duplázta, s nem kevesebb, mint 450 holdo­n létesített rizstelepet, illetőleg felújí­totta a régit. A lelkiismeretes munka és a szakszerű gondozás meghozta gyümölcsét. Ugyanis a rizs több mint 20 mázsás holdankén­ti átlag­gal fizetett, amely rekord­termésnek számít. A „vízi­gabona” holdanként csak­nem tízezer forint tiszta jö­vedelmet jelentett a tíz­nek, s természetes, hogy emelkedett, a rizsarató mun­kások bére is. Egy-egy idénymunkás­­ hold rizs aratásáért 1000—1500 fo­rintot is megkapott. Velkei Árpád Köszönet Az elmúlt két ünnep során, a kedves olvasóink elhalmozták szerkesztőségünket üdvözlőla­pokkal. Hálásak vagyunk a fi­gyelmességért és a sok jókíván­ságot ezúttal köszönjük meg minden kedves levélírónknak.

Next