Szabad Föld, 1970. július-december (26. évfolyam, 27-52. szám)

1970-07-05 / 27. szám

1970. JÚLIUS 5. Gazdálkodásunk mérlege Mit költöttünk el és mi ma­radt az ország „pénztárcájá­ban”? Egyéb fontos közügyek mellett, lényegében erről ta­nácskozott két napig az Ország­­gyűlés most lezajlott nyári ülés­szaka, amelyen az 1969. évi álla­mi költségvetés bevételeinek és kiadásainak megvilágítására, a költségvetési , ,zárszámadásra” került sor. A képviselők meg­hallgatták Vályi Péter pénzügy­­minisztert, aki beszédében rész­letesen taglalta a népgazdasá­gunk egészére kiható, az élet­színvonalunkat, szinte a napi életünket érintő és befolyásoló állami költségvetés alakulását. Egyebek között megtudtuk az expozéból, hogy pénzügyi mér­legünk tavaly miként alakult: az államháztartás összes bevétele 155, a kiadása pedig 157 milliárd forintot tett ki. Manapság már a nem pénzügyi szakemberek is valamicskét értenek a számok nyelvén, így aztán e két szám mindannyiunk számára elmond­ta azt, hogy az ország pénzügyi egyensúlya tavaly sem bomlott meg. A kormány jól gazdálko­dott a rendelkezésre álló pénz­eszközökkel, a gazdasági reform célkitűzéseit, kibontakozását szolgálta. Ezúttal sem költekeztünk erőnkön felül és nem vállal­tunk többet, mint amennyit az ország teherviselő képessége je­lenleg minden különösebb meg­rázkódtatás nélkül elbír. Ez a mindannyiunk számára hasznos gazdaságpolitikai alapállás ért­hetővé teszi pénzügyminiszte­rünknek azt a megállapítását is, hogy az 1969. év gazdálkodásá­nak jellemző vonása a haté­konyság fokozatos és szolid ja­vulása volt. Beruházott pénzeszközeink szolidan „fiadzottak”, ami már nem függ szorosan össze a meg­fontolt és körültekintő pénzgaz­dálkodásunkkal. Ugyanis a pénzügyminiszter bírálta az ipa­ri és mezőgazdasági tervezések és beruházások lassúságát, va­lamint a fejlődő áruellátás mél­tatásán túl, szóvá tette beszédé­ben az ellátás fogyatékosságait is Amíg Vályi Péter pénzügy­miniszter pénzügyi oldalról érintette mezőgazdaságunkat, addig dr. Dimény Imre mező­gazdasági és élelmezésügyi mi­niszter ugyanezt a termelési ol­daláról közelítette meg beszédé­ben. Elmondta, hogy tavaly a mezőgazdasági termelés értéke hat százalékkal növekedett. Bíz­tatóan erősödnek állami gazda­ságaink, de gazdaságilag nem maradnak el ezek mögött a ter­melőszövetkezetek sem. „Amíg az egész mezőgazdaság termelé­si értéke — mondotta dr. Di­mény Imre — hat százalékkal növekedett tavaly, addig a ter­melőszövetkezetek közös gazda­sági és mezőgazdasági termelés­ben 7,5, az egész tevékenységük növelésében 15 százalékos fejlő­dést értek el.” Az ország egészét érintő me­zőgazdasági termelési adatokon túl, a gazdálkodásunk pozitív mérlegelésekor kitért azokra a termelési és érdekeltségi fe­szültségekre, fogyatékosságokra is, amelyek megoldására, kijaví­tására további hathatós erőfe­szítéseket kell tennünk. Ilyen fogyatékosság jelenleg még a húsellátás hiányossága: kevés a sertéshús. Remélhető, hogy a ta­valyi intézkedések — a külön­böző ösztönzők bevezetése, a háztáji jószágnevelés fellendíté­se — hamarosan érezteti majd hatását és a jelenleginél is ked­vezőbb lesz a piac húskínálata. Az Országgyűlés nyári ülés­szakán többen is pénzügyi gyorsmérleget készítettek a többhetes árvízvédelemről. Vá­lyi Péter pénzügyminiszter be­szédéből az derült ki, hogy az (Folytatás a 4. oldalon.) Harmadik ötéves tervünk utol­só esztendejében járunk, a zá­ruló időszak ma m­ár értékel­hető. Közben pedig — kétévi munkával — lényegében lezá­­rultak a negyedik ötéves terv előkészítő munkálatai. Kompute­rek segítségével elvégezték a számítások zömét, variációk se­regét készítették. Országunk ve­zető testületei az alapelvekben már megegyeztek. A nemzetközi tervkoordináció igen előrehala­dott stádiumban van. Jelenleg a negyedik ötéves terv tételes részleteinek kidolgozása folyik. Elérkezett tehát az a pillanat — amint ezt illetékesektől meg­tudtuk —, hogy a közvéleményt a következő szakaszról tájékoz­tatni lehetséges és szükséges. Számításaink alapja a harma­dik ötéves terv. Ennek számai kedvezőek. Ma már szinte bizo­nyosak lehetünk abban, hogy a nemzeti jövedelem a tervezett húsz helyett csaknem 40 száza­lékkal növekszik. A fogyasztás ugyancsak húszszázalékos növe­kedését terveztük, de ez eléri a 30 százalékot. A jövedelem csak­nem kétszeres iramban nő, mint terveztük. (A reáljövedelem mintegy 30—32 százalékkal, az egy keresőre jutó reálbér pedig 16—17 százalékkal.) Öt év alatt az ipari termelés több mint egy­­harmadával, az építés több mint 40 százalékkal, a mezőgazdasági termelés 18—20 százalékkal nő. Ezekre az eredményekre büsz­kék lehetünk, azonban a sikert beárnyékolja néhány tényező. Ilyen például, hogy a befekteté­sek gyorsabban növekedtek, mint a termelés eredménye. A készletek emelkedése meghalad­ta a forgalom növekedését. A termelékenység lassabban növe­kedett, mint az állóalapok (köz­érthető szóval: tőke). Vagyis erő­feszítéseink és befektetéseink különböző fogyatékosságok miatt nem bizonyultak eléggé hatéko­nyaknak. Ezzel a ténnyel feltétlenül szá­molnunk kell negyedik ötéves tervünk kidolgozásakor. Az 1971—75-ös időszakra új gazda­ságpolitikát nem dolgozunk ki. Az eddigi az elmúlt két év alatt bevált, alapvető változtatásra nincs szükség. Nem változnak lényegesen fejlesztési elképzelé­seink sem. A termelés, a nemzeti jövedelem és az életszínvonal tervezett javítása nagyjából meg­felel az előző öt évben elért színvonalnak. Nem akarunk te­hát tovább „feszíteni”. Az elkép­zelések szerint az ipar termelé­se öt év alatt 32—34 százalékkal, a mezőgazdaság termelése 17—18 százalékkal, a nemzeti jövede­lem 30—32 százalékkal emelke­dik. A fogyasztási alap 76—77 százaléka lesz a nemzeti jövede­lemnek, a lakosság fogyasztása kb. 30 százalékkal emelkedik, a reálbér 16—18 százalékkal nő. Mégis lesz azonban két lénye­ges változás. Az egyik, hogy az azonos fejlődési ütem mögött lényegesen szilárdabb egyensúlyt akarunk teremteni. Tehát azt akarjuk, hogy amit befektetünk, az ne a készletek növekedésé­ben, hanem a forgalom emelke­désében mutatkozzék meg. Te­hát iparunk, mezőgazdaságunk azt termelje, amit a kül- vagy belföldi fogyasztó kíván, amit el lehet adni. Azt akarjuk továbbá, hogy a fejlődés 85—90 százaléka a termelékenység növekedésé­nek eredménye legyen, ne pedig annak, hogy új munkaerőket ál­lítanak be és ennek képességeit többé-kevésbé kihasználják. (Egyébként „tartalék” vagy el­pocsékolható munkaerő miná­­lunk már nincs is.) A másik különbség, hogy még fokozottabban előtérbe kerül a lakosság életkörülményeinek ja­vítása. Az ötéves tervidőszakban piaci stabilitást kívánunk bizto­sítani. Ez nem jelenti az árak megmerevítését, öt év alatt öt százalék áremelkedéssel számo­lunk, ami nem bizonyos, hogy egyenletes tempóban következik be. A reálbér növekedésnél azon­ban ezt figyelembe vettük, te­hát ellensúlyozzuk. A világpiaci árak normál ingadozásai meg­mutatkoznak majd a belső ára­kon, a hirtelen változásokat azonban különböző tartalékala­pok képzésével, szükség esetén állami intervenciókkal lefékez­zük, azaz nem engedjük, hogy a lakosság ezeket észrevegye. A mezőgazdaság már említett 17—18 százalékos termelésnöve­kedése a növénytermelésben ki­sebb, az állattenyésztésben na­gyobb mértékben érezteti hatá­sát. A rendelkezésre álló műtrá­­gyamennyiség 70 százalékkal, az öntözött terület 26 százalékkal növekszik, körülbelül 45 ezer új traktor s megfelelő számú egyéb gépet kap a mezőgazdaság. A húsellátás bizonytalanságát tel­jes egészében sajnos nem tudjuk megszüntetni. A terv végrehajtásában to­vább csökken az állam szerepe. Közvetlen állami beruházásokra inkább csak a földgázprogram folytatása, az alumíniumipar fejlesztése, a közúti járműprog­ram fokozása, az olajvegyészet fejlesztése, a korszerű építési módok bevezetése és az elektro­nikus számítástechnika elter­jesztése érdekében kerül sor. Egyébként meghatározó lesz a vállalatok szándéka és anyagi ereje. Ezt azonban az állam ked­vezőbb hitelekkel, rugalmasabb bérpolitikával, valamint ahol ez valóban szükséges, dotációkkal is segíti. A külkereskedelem és a nemzetközi kooperáció szerepe nemzeti jövedelmünk előállítá­sában tovább fokozódik. A valóban létfontosságú kon­centráció nem megy majd az elmaradott területek fejlesztésé­nek rovására. Ezt a célt az ál­lam különböző, kiszakított ala­pok képzésével is szolgálja. Lesznek pénzeszközök, amelyek­kel az elmaradott megyék taná­csai rendelkeznek és Budapest is külön összegeket kap a fővá­rosban már nem kívánatos ipar­ágak vidékre helyezéséhez. A vidék fejlesztése nem jelenthet csupán ipart, mert bizonyos kör­zetekben ezt a célt kiemelt me­zőgazdasági beruházásokkal is szolgálni lehet Amint az Országos Terv­hivatalban ismertették ve­lünk: mindez még nem határozat, csupán elkép­zelés. Azonban megalapozott tudományosan kidolgozott, leg­felsőbb szinten elfogadott kon­cepció. A részletmunkálatok most folynak. Minden remény megvan arra, hogy a negyedik ötéves terv végleges dokumen­tuma ez év nyarán a párt Köz­ponti Bizottsága, őszén pedig az országgyűlés elé kerüljön. A tervtörvény megalkotása után pedig véglegesíthetik saját el­képzeléseiket az állami vállala­tok, a szövetkezetek, a tanácsok is. A negyedik ötéves tervet vég­rehajtani akkor tudjuk, ha ezek a testületek az elgondolásokat megértik, az ösztönzés irányait felismerik és saját elképzeléseik­be az országos — tehát a nép érdekében való — szándékokat építik be. Földeánd Béla Fő cél: a szilárdabb egyensúly Jóváhagyás előtt a IV. ötéves terv SZABAD FÖLD T az mítiához! Ünnepélyesen búcsúztatták a Szabolcs megyei árvízkárok helyreállítására szervezett KISZ-építő­­táborokban dolgozó fiatalok első csoportját a Nyugati Pályaudvaron. (MTI Fotó : Friedm­ann Endre felvétele.)

Next