Szabad Föld, 1970. július-december (26. évfolyam, 27-52. szám)

1970-10-25 / 43. szám

. A MAG­Y­A­R P­A­R­A­S­Z­T­S­Á­G H­ETIL­A­P­J­A XXVI. ÉVFOLYAM, 43. SZÁM. ARA: 1,20 FT 1970. OKTÓBER 25. Nem ellenük k­értük Beszélgetésünk során, a téesz­­párttitkár kitért az elnök sze­mélyére is. Élénken ecsetelget­­te, milyen tehetséges, sokolda­lú, nagy munkabírású ember. Aztán mindehhez kényszeredet­ten hozzátette: csupán az a ba­ja, hogy túlságosan érzékeny! A legcsekélyebb bírálatra is fel­szisszen, és legtöbbször megle­hetősen sértődékenyen, ingerül­ten, idegesen szokott válaszolni. Ezt a párttagok a legutóbbi tag­gyűlésen szóvá is tették. „Ostyába kell csomagolni a kritikát” — gondolta a titkár és szerinte egy csavaros észre val­ló megoldáshoz folyamodott, amikor felkérte az elnököt, hogy demokrácia és bírálat címmel tartson egy előadást a pártokta­tás keretén belül. Ha saját ma­ga biztatja az embereket a ker­telés nélküli véleménynyilvání­tásra — hiszi és vallja a párt­titkár —, akkor talán felhagy az érzékenykedő, mindenben a sze­mélyeskedést szimatoló maga­tartásával. A pá­rttaggyűléseken és a já­rási pártértekezleteken sokan fejezték ki aggodalmukat amiatt, hogy az utóbbi években sűrűn lehet találkozni feltűnően ingerlékeny, túl hamar sértődé­­keny téesz-tisztviselőkkel. Úgy tűnik, mintha erőteljes ütemben szaporodnék az öntett modorú, a mások véleményét lekicsiny­lő, ideges, lobbanékony vezetők száma. A nagykanizsai járás szövet­kezeteiben az önmaguk jelentő­ségét szerénytelenül eltúlzó, fel­nagyító, a párttagok és párton­­kívüliek véleményét és javas­latát mellőző gazdasági veze­tőkkel szemben sok felszólaló fejezte ki nemtetszését. Emel­lett természetesen elutasították a megalapozatlan, demagóg, a vezetők lejáratására irányuló intrikus, ellenséges, személyes­kedő megjegyzéseket. Nagyon helyesen, úgy védték meg az érintettek erényeit, hogy a hi­báikról sem hallgattak. Egyebek között szerényebb, mértéktartóbb viselkedésre, a szövetkezeti tulajdonviszonyo­kat pontosabban kifejező „mi” többesszámú személynévmás használatára kérték őket Az önhittség, a kritikától va­ló viszolygás mostanában elég kellemetlen „mellékterméke” a vezetői önállóságnak, de szeren­csére a taggyűléseken felvető­dött sok egyéb gond és problé­ma mellett ez sem kerülte el a kommunisták figyelmét. Az ide­ges, öntelt, lobbanékony, türel­metlen, tapintatlan modor okait különböző módon vizsgálják, boncolgatják. Daradics Ferenc elvtárs, a bonyhádi járás párt­­bizottságának titkára úgy véle­kedik, hogy a szövetkezeti vál­lalkozással járó kockázat, az önállósággal párosuló, nyom­asz-­ tó felelősségérzet, a sokoldalú, sokrétű tevékenység a vezetők­ben állandó idegfeszültséget te­remt Szándékuk ellenére sokan talán ezért türelmetlenek az emberekkel szemben. Ebből persze nem lenne szerencsés olyan következtetésre jutni, hogy a negatív vezetői maga­tartás pozitív alapokon áll. Mindenesetre a jelenség őt is nyugtalanítja. Már arra is gon­dolt, hogy a munkával járó ki­siklásokat, botladozásokat a já­rási szerveknek is sűrűbben, kellene bírálni. Persze nem úgy, mint régebben, amikor minde­nért „előszedték” a vezetőt és végül hatástalanok maradtak a szinte egymást érő intézkedé­sek. Most ugyanis ennek az el­lenkezője tapasztalható: rend­szerint csak hosszú csend és hallgatás után lépnek fel a rossz utakra tévedtekkel szemben, és ilyenkor már kiélezetten, el­­mérgesedetten, ellentmondáso­san jelentkeznek a bajok, ame­lyekre nehezebben lehet már gyógyírt, megoldást találni. Ugyanerről a témáról beszél­gettem Baján, Orsós Antal elv-­­társsal, a járási pártbizottság titkárával. A vezetői túlérzé­kenység foglalkoztathatta bizo­nyára, mert ha nem is kifeje­zetten így, de hasonló módon érintette ezt a kérdést a járási pártértekezleten elhangzott vi­taindító beszédében. Sőt. Nem titkolt szándékkal idézte az alábbi, egyik párttaggyűlésen elhangzott figyelmeztetést, amely így hangzott: „Mi a bí­rálattal segíteni akarunk és ezt ne próbálják visszaverni!" Orsós elvtárs tapasztalata szerint, erre engedték következ­tetni a taggyűlési viták is, a leg­több vezető addig fogékony a bírálatra, amíg nehéz, esetleg válságos körülmények között folyik a gazdálkodás, és ezért szükségét érzi az összefogásnak, az őszinte véleménynyilvánítás­nak. Sajnos azonban később, amikor már a vezetői gépezet olajozottan működik és a gaz­dálkodás is kézzel foghatóan, zsebet érintően eredményes, egyesek akkor szédülnek meg a saját és csakis a saját maguk­nak elkönyvelt sikertől. Zsebük­ben a tekintélyes személyi jö­vedelemmel többet megenged­nek maguknak, nagyzási hóbor­tokba esnek, ettől kezdve érzé­kenyebbek és sértődékenyebbek és nyíltan, vagy burkoltan, de többnyire elutasítóan lépnek fel a fogyatékosságok szóvátevőivel szemben. Voltaképpen a teljesebb igaz­sághoz tartozik; a magatartási fogyatékosságokért bíráltak ál­talában jól képzett, tehetséges, szorgalmas, derék emberek, akik a közösség számára hasznos ter­veket kovácsolnak, akik jobb­nál jobb ötletekkel, javaslatok­kal szerepelnek a nyilvánosság előtt és a jó tulajdonságaikért végtére is közmegbecsülésnek örvendenek. A kommunisták többsége jó­zanul mérlegelve a vezetői eré­nyeket és fogyatékosságokat, nem a választott tisztségviselők ellenére, hanem értük bíráltak. Sok helyen, nem is nagyon szé­­pítgetve a dolgon, megmondták, hogy a vezetői önállóság, a dön­tés joga nem emelhet senkit sem olyan magas dobogóra, amelyről lekicsinylően nézhet el az egyszerű emberek felett. „A párttagok —– olvasom a nagykanizsai járás kommunis­táinak állásfoglalás-tervezeté­ből —– azokat a jelenségeket bí­rálták, amelyek nem felelnek meg pártunk politikájának és azokkal a tisztségviselőkkel elé­gedetlenek, akik közvetlenül képviselik ezt a politikát és akik megfeledkeznek arról, hogy kiktől kapták közéleti, társadal­mi megbízatásukat.” Akik szándék és tudatosság nélkül, önmaguk nagyságától lenyűgözve meglazították az egyszerű emberekhez fűződő kapcsolataikat, azok bizonyára okultak a közelmúltban és nap­jainkban is változatlan élénk­séggel folyó vitákból. Griff Sándor 3. Világ­sztárok 8-9. old. A Hódmezővásárhelyi Állami Gazdaság 500 holdas rizsföldjéről teljes egészében géppel takarítják ba a termést. A jugoszláv gyártmányú, speciális rizskombájnok kitűnően dolgoznak a vizes, sáros ta­lajon. Egy-egy gép naponta nyolc-tíz holdról vágja le, csépeli el és önti zsákokba a „vízi gabonát” (MTI Fotó : Tóth Béla felvétele) „Aki fiatal, átléphet az erdőn­” Ceredvölgyi jövendölés­ ű Boros Béla az elnök. Sokat próbált ember, volt nagyüzemi gyakorló gazda, állami appará­tusban dolgozó vezető és szak­tanár. Jól pallérozott, széles lá­tókörű koponya. Nyilván ez okozta, hogy be­­lémbújt a futurológia — a tudo­mány­os igényű jövendővizsgálat­­ ördöge. Rögtön a kézfogás után, alig elhelyezkedve a süp­­pedős, fotelban, bevezetés nél­kül azt kérdeztem tőle: — Mondd, meddig lesz még mezőgazdaság a Ceredvölgyé­­ben? Hosszú hallgatás volt a vá­lasz. Csak tartós töprengés után mondta az elnök: — Nézd, én nem ragaszkodom mindenáron a hagyományos for­mákhoz. Mégis azt mondanám, ne kezdjük a végén ezt a­ beszél­getést ... — Nos, akkor menjünk vissza az elejére. A ceredi út Salgótarjánban kezdődik. Fölfelé kapaszkodik a kocsi, kanyar kanyart követ és az utas valami különös, roman­tikus hangulatba ringatózik. Úgy érzi, még néhány kilométer, né­hány erdő borította meredek oldal és vége lesz az útnak. A hatalmat átveszi, teljesen és maradéktalanul a Természet. Valami pici tisztás következik majd, esetleg rajta egy parányi kunyhó, szakállas remetével, aki azt mondja, pihenj meg feleba­rátom, ’ itt nem zavar téged semmi. Az út valóban egyre rosszabb lesz, de vége nem szakad. Piros­ra festett kövek jelennek meg balról, a szlovák határon já­runk, majd ereszkedni kezd a­­kocsi. Ritkul a fák sokasága, le­gelők következnek. Bizonyára láttak már ilyen lépcsősre kikop­tatott réteket, ahol a nedves ta­lajon rétegvonalasan haladó jó­szág lába a növényzetnek az íz­magját is kiirtotta. Szakembe­rek úgy mondják, hogy ilyen helyeken a kultúra visszaállítá­sát pionír növények, primitív cserjék, bokrok ültetésével kell kezdeni, mert első ütemben a fa nem marad meg. Nincs, ami­be kapaszkodjon. Szántók van­nak lejjebb, de a laikus is lát­ja, micsoda erőfeszítésbe kerül­hetett itt, hogy ez a csenevész kultúrnövény is felnövekedjék. Ha jó volna az út, turista­­paradicsom lehetne itt, így azonban csupán az isten háta mögött járunk. Ez a Cered völ­­gye. (Így, egy szóba írva, mert a Cered nem patak, hanem föld­rajzi fogalom.) Itt gazdálkodik az azonos nevű téesz, amelynek Boros Béla az elnöke. Tízezer hold, amiből négy az idézőjelben írandó „szántó”, hár­­om a rét és legelő, három az erdő. Az­ összterület 50 százalé­ka huszonöt fok feletti lejtő. Mint ismeretes, balesetbiztonsá­gi előírásaink tiltják, hogy hu­szonöt fok feletti lejtőn trakto­rok keresztirányba haladhassa­nak. Az évi talajlepusztulás 176 ezer tonna, ami nagyon durva átszámítással azt jelenti, hogy minden évben megsemmisül a terület értékének egy százaléka. Nyolcszáznál többen élnek eb­ből a földből, öt falu lakói. Az 535 tag 61 százalékának jöve­delme kevesebb, mint havi 500 forint. Csupán hét és fél száza­lék közelíti meg, vagy éri el a havi kétezer, vagy ennél több forintot. Az átlag, évi 13 047 fo­rint. Ez a pénz az isten háta mö­gött is kevés. Odaát, a hegyeken túl ugyanis a salgótarjáni ipar­vidék pipálja a füstöt és építi az új gyárakat. Aki fiatal, át­léphet az erdőn. Aki öreg, nem sokáig dolgozik már. Ezért kér­deztem én, meddig lesz még mezőgazdaság a Ceredvölgyé­­ben? Azt gondoltam, játszani fo­gunk a futurológiával. A ta­pasztalatszerzés további részé­ben rájöttem, hogy nem va­gyok az isten háta mögött. A jö­vendőt ugyanis itt valóban tu­dományosan készítik elő. Az irattárból előhoznak egy olyan ötkilónyi, sárga táblás iratköteget. A meliorációs terv. Intézet készítette, 350 ezer fo­rintba került. Melléje kerül egy másik, zöld táblás sorozat Az üzemgazdasági elemzés. Száz­­húszezer forintba került A Ceredvölgye Tsz tervszerű­en visszavonul. Belátják, hogy ami nem megy, azt nem szabad erőltetni. A következő hét esz­tendőben kétezer hold eddig megművelt területet erdősíte­nek (ekkor hallottam a „pionír növények” szakkifejezést) és ezer hold eddigi szántót gyepe­sítenek. A maradék művelt területen is egyszerűsítik a gazdálkodást Gabonát vetnek, kis részben bú­zát, nagyobbik részben árpát takarmánynak. Ezenkívül sok lucernát, valami kukoricát. A gyepek is forgóban lesznek és (Folytatás a 4. oldalon) .

Next