Szabad Föld, 1971. július-december (27. évfolyam, 27-52. szám)

1971-07-04 / 27. szám

- 1971. JÚUÜS 4. A k­özösségiért Elgon­d­olkoztató, hogy milyen rendkívül széles köz­véleménye van nálunk egy-egy hitvány ügyeskedőnek, önző harázsolónak. Az eszméinktől, erkölcsi elveinktől, társadalmi rendünktől idegen jelenségek­nek ez az általános és egysé­ges megbélyegzése önmagában igen pozitív vonás. Tükrözi né­pünk egyenességét, igazságsze­­retetét, jellemességét. Amikor azonban társadal­munk meghatározó, előrevivő, többségi erőit vesszük számba, feltűnik, hogy milyen kevés szép, igaz emberi szavunk van a becsületes, kötelességtudó, önzetlen százezrek helytállásá­nak ábrázolására. — Ez termé­szetes — hangzik nyomban a válasz —, az infarktus téma, de kinek téma az egészség?... Hatásosnak tűnő érvelés. Csakhogy .. . Az infarktusnak sem a szó a fő gyógyítója — sokkal inkább a szervezet egé­szének ereje, ellenállása. Ez az erő és ellenállóképesség a tár­sadalom síkján is aszerint nő, ahogy az egészséges elemeket óvjuk, becsüljük, gazdagítjuk. Hazánk az elmúlt negyedszá­zad alatt Európa egyik legel­maradottabb országából az iparilag fejlett államokat meg­közelítő szintre emelkedett. A becsületes, önzetlen százezrek munkájából. A mi népünk fő­állásban építi a szocializmust. Akadnak persze kivételek is. De pontosabban és szigorúb­ban nézzük meg, hogy kik ezek, milyen és mitől olyan a légkör, ahol egyesek munka nélkül is boldogulhatnak. És, ha feltártuk a helyzetet, akkor az elvont moralizálás helyett cselekedjünk, változtassunk, intézkedjünk. A mi rendszerünk a munka társadalma. A jog, pénz és nyilvánosság is aszerint jár, ahogy a közösségért végzett munka alátámasztja azt. A mi közéletünk, munkamorálunk meghatározói azok a milliók, akik a szocialista célokat és eszméket elfogadva, becsülete­sen dolgoznak. Rájuk figyel­jünk jobban, az ő hangjukat, az ő pozícióikat erősítsük még következetesebben. A közszellem igazi alakítói mindenütt a munkájukat be­csülettel elvégző, jellemes em­berek. Nemcsak azért, mert többen vannak — az igazság, az emberség, a törvény is az ő oldalukon van. Minden felté­tele adott nálunk az olyan he­lyi és társadalmi közszellem kialakításának, amely nem tűri el a társadalomellenes maga­tartást, a sunyiságot, a ciniz­must, a fö­­yelmezetlenséget, a közösség megkárosítását. On­ M, harácsolás, kor­rupció csak ott létezhet, ahol eltűrik azt. Nem elég azonban a hitványságon felháborodni, nem elég a tettet mástól várni. Vannak, akik a felelősségtelje­sebb magatartást, a magasabb követelményeket csak mások­kal szemben hangsúlyozzák. A becsületes munkát, az önzet­lenséget és az áldozatvállalást csak másokra nézve tartják kötelezőnek. Ők maguk igye­keznek kitérni a felelősségvál­lalás, a konkrét cselekvés elől. Pártunk X. kongresszusa egész népünket, minden becsü­letes állampolgárt szövetsége­sül hívott a társadalomban meglevő, elveinktől idegen tü­netek felszámolásához. A párt kezdeményezése újabb százez­rekben érett szilárd meggyő­ződéssé, hogy érdemes a kö­zösségért dolgozni, muszáj az erkölcsi elveinktől idegen je­lenségek ellen, ha kell, egyéni­leg is fellépni, mert ezzel a fa­lut, a vállalatot, az országot, munkánkat, rendünket védjük, erősítjük. Ha nem tesszük, tar­tásunkat adjuk fel, önmagun­kat értékeljük le. Határozott álláspontja pár­tunknak, hogy az élet minden területén növelni kell rendsze­rünk aktív híveinek megbecsü­lését, az egyenes emberek, a szocialista módon végzett mun­ka,a közösségi magatartás te­kintélyét. Akadnak, akiknél erre is kész a válasz: — „Most, amikor mindenütt a pénz te­kintélye nő?” ... Ki előtt? Ha e jól hangzó állítás igaz volna, bizonyos, hogy másképpen ala­kulna tanácsaink tagjainak, vagy népi rendszerünk más tisztségviselőinek összetétele. És az, aki a sok pénzre néz fel — nem pedig a becsületes, odaadó munkával szépen kere­ső emberre — társadalmi je­lenségként állítva be egyéni gondolatmenetét — óhatatla­nul a saját erkölcsi felfogását leplezi le. Szocialista közéletünk abban az irányban halad, amikor elő­ször és századszor is a nép ér­dekeit képviselő, önfeláldozó­­an dolgozó, felelősséget és ál­dozatot vállaló állampolgárok szava a döntő. Az igazság, az emberi becsület, maga a szo­cializmus követeli, hogy az éle­t egyetlen területén se szorul­hassanak háttérbe azok mö­gött, akik csak haszonélvezői a szocialista társadalomnak. Számunkra nem az „ügyes” ember a példakép. A mi ideálunk a művelt, szilárd jellemű, közösségi érdeklődésű és tartású ember. Elgondolkoz­tató, hogy helyenként miért nem tudnak róluk olyan színe­sen, érdekfeszítően beszélni, mint egy-egy kisstílű szélhá­mos üzelmeiről. Pedig a gyá­rakban, és a szövetkezetekben egyaránt mindinkább az ő sze­mélyük, az ő példájuk, az ő helyzetük kerül előtérbe. Ez­zel együtt igen sokat kell még tennünk a törzsgárdák, az ala­pítók, a különböző kollektívák összetartó és formáló erőinek magasabb társadalmi megbe­csüléséért. Tartalmában és formájában is rendkívül értékes kezdemé­nyezés született Borsod megyé­ben, ahol a megyei tanács ki­tüntetést rendszeresített a kö­zösségért kiemelkedő munkát végző állampolgárok és szer­vek részére. „A közösségért” címet viselő kitüntetés arany fokozatát első ízben tizenkilenc közület és százharminc sze­mély kapta meg. A kitüntetet­tek sorában van a ragályi ál­talános iskola szülői munka­­közössége, a baktakéki tsz, a szikszói gimnázium KISZ-szer­­vezete, az Ózdi Kohászati Mű­vek három szocialista brigádja. Szerte az országban tíz- és százezrek dolgoznak becsület­tel, felelősséggel — a közössé­gért. Rájuk figyeljünk többet, őket tiszteljük jobban — ők jö­vőnk, előrehaladásunk legfőbb letéteményesei. Ágoston László i SZABAD FÖLD J Nagy ötlet: A mini-házgyár — Elnök úr, építsék fel a há­zamat! — Sajnos, nem tudjuk vállal­ni. Nincs kapacitás . .. Ennek a párbeszédnek voltam tanúja Sásdon, az Építőipari Ktsz elnöki szobájában. Szabó József, a ktsz elnöke, az eluta­sított ügyfél távozása után így szólt: — Sokszor meg kell tennem, pedig fájó szívvel mondok ne­met a megrendelőknek. Ám ez még mindig jobb, mintha az elnök hitegetné a megrendelőket és aztán a ktsz nem tudná teljesíteni vállalt kötelezettségét. Ám, a sok eluta­sított megrendelő más irányú hatással is volt Szabó Józsefre, a ktsz elnökére. Rengeteget tör­te a fejét azon, hogyan lehetne meggyorsítani a kislakások és a családi házak építését. Végül megszületett az ötlet. Most van folyamatban az újítási eljárás, de a ktsz nem várta meg en­nek a befejezését, hanem máris gyártják az újfajta építőeleme­ket De hadd beszéljen erről maga az újító. Két hét helyett — fél nap — A családi házak építésénél rendkívül munkaigényes a lá­bazat megépítése. Ezt eddig mi is terméskőből készítettük. Egy négy-öt emberből álló kőmű­vesbrigád két hétig dolgozott rajta. Ennek a munkának az idejét az újítással most két hét­ről fél napra rövidítettük le. Mi az újítás lényege? Aki lát­ja, magyarázat nélkül is megér­ti. A több száz lakásos házat építő nagy házgyárak kicsiny mása ez, úgy is mondhatjuk: miniházgyár, kis lakás építésé­hez. A kisz udvarán sorakoznak a már kész épületelemek. A négy-öt mázsás szabályos for­májú betontömbökből a falazás­hoz elegendő egy szakmunkás és egy autódaru a kezelőjével együtt. Ily módon nem kell a sokszögű terméskődarabokat összefaragni, aprólékos munká­val összeillesztgetni. A gép fel­emeli, a szakmunkás pedig a helyére illeszti az előre elké­szített épületelemet. Nemcsak időmegtakarítás ez, hanem munkaerő-megtakarítás is, hi­szen a lábazat megépítéséhez nem négy-öt, hanem csak két ember kell. — Kedvet kaptunk más ház­gyári módszerhez is —, foly­tatja a ktsz elnöke —, most azt tervezzük, hogy nemcsak a lá­bazatot, hanem a lábazatra ke­rülő falakat is építőelemekből rakjuk, vagyis az úgynevezett B—30-as elemekből fogjuk fel­építeni. A B—30-as épületelem már korábbról ismert dolog. Ezzel a módszerrel néhány helyen már építenek családi házakat és kis­lakásokat. Az újságok annak idején hírt adtak róla. Ezt az építési módot eddig ebben a ktsz-ben nem alkalmazták. A B—30-as épületelem körülbelül két és félszer akkora terjede­lemnek felel meg, mint egy tég­la, tehát jóval haladósabb a fa­lazás belőle, mint a hagyomá­nyos építőanyagból.­­ Ezeknek a módszereknek a bevezetésével — magyarázza az elnök —, ugyanazzal az erővel kétszer annyit tudunk építeni, mint eddig. C»vor«alil*! Oliwabb! Vagyis 100 százalékos a ter­melékenység növekedése. Óriási lépéssel vinné előbbre az ország lakásprogramjának megvalósí­tását, ha minden építővállalat­nál és építőipari szövetkezetnél hasonló történne. És hogyan alakulnak ezzel az új építési módszerekkel az építési költsé­gek? — Egy kétszobás családi ház építési költsége 140 ezer forint — hangzik a válasz —, és eb­ben benne van a 27 ezer forint állami támogatás is. A nagy­vállalatok által épí­tett lakás jóval drágább. Még a házgyári építkezés is többe ke­rül ennél. Az építészmérnökök és az építőiparban dolgozó köz­gazdászok figyelmébe ajánljuk a sásdi Építőipari Ktsz kezde­ményezéseit. A ktsz elnöke bú­csúzóul a következőket mondja: “ Most kötöttük meg a szer­ződést Dombóváron 160 lakás építésére. Ezeket már az új módszerekkel építjük fel Teszkó Sándor Két kisember ügyében Bak József és Fábián Pál nem szakmunkás. Egyszerű paraszt­­emberek, annak se az elejéből. A dolgokon való eligazodás­ ké­pességük, munkabírásuk nem éri el az átlagot. A szorgalmuk azonban igen. Amit rájuk bíz­nak, azt tisztességgel igyekez­nek elvégezni. Az építőbrigád­ban dolgoznak, olyan segédrak­­táros-féle beosztásban. Ha vala­mi holmi érkezik, azt szépen elrendezik, ha egy zsák kisza­kadt, a tartalmát átrakják egy másikba, ha meg semmi ilyes­mi nincs, akkor kihuzigálják a szögeket az egyszer már hasz­nált zsaludeszkákból, így megy el a nap. A két ember azonban elége­detlen. Keveslik a jövedelmet, öthatvan az órabérük, ami ha­vonta 1200 forint. (Májusban 1204, áprilisban 1232.) Ebből nem tudnak megélni. Ne hamarkodjuk el az ítéle­tet. Ne mondjuk, hogy ilyen tedd ide, tedd oda munkáért 1200 forint­os fizetés. Az ember alap­­természete ugyanis az összeha­sonlítás. Folyton összehasonlít­juk magunkat másokkal, jele­nünket múltunkkal, és így for­máljuk ki állásfoglalásunkat. Bak József és Fábián Pál ös­­­szehasonlításai nagyon rosszul ütnek ki. Tavaly a téeszben még növényápolók voltak és 1800, il­letve 1500 forintot kerestek ha­vonta. Akaratuk ellenére „emel­ték ki” őket és kerültek az épí­tőbrigádba. Itt kevesebbet ke­resnek. Ráadásul az erőszakolt áthelyezés alkalmával 7,70-es órabért ígértek nekik, de azt nem adták meg. Tovább rontja az összehason­lítást, hogy a száztagú brigád­ban (egy hatalmas sertéskombi­nátot építenek saját kivitelezés­ben) csak ők ketten kapnak öt­­hatvanat. A többi segédmunkás órabére héthetven, de az is csak garantált minimum. A valóság­ban teljesítménybérben, havi két és fél ezret keresnek. A leg­jobb szakmunkások pedig — ir­galmatlan tempójú munkával — hat-, sőt hétezret is. A téesz több mint ezer aktív dolgozó­jának átlagos havi keresete két­ezer forint, pedig télen nem is dolgozik mindenki. Ezekkel az összehasonlítások­kal áll szemben az ő ezerkét­száz forintjuk. Ezt keveslik. Elutaztam Hajdúböszörmény­be, de sajnos nem tudtam kivel vitatkozni. A Bocskai Tsz ve­zetősége ugyanis „hazán kívül” tartózkodott. (Az ő dolguk, hogy miért kizárólag a vezetőség, miért közköltségen és családos­tul, miért éppen aratás idején indult erdélyi kirándulásra, én ebbe nem szólhatok bele.) Csu­pán azt tudtam érzékelni, hogy a két ember helyzetét még a brigád többi tagjai is igazságta­lannak tartják. „Vagy adjanak nekik a többihez mért tisztes­séges órabért, vagy engedjék vissza őket kapálni, mert onnan több pénzt vihetnek haza a csa­ládjuknak.” — mondták. Ezzel értek egyet én is. Hoz­­zátennivalóm csak annyi van, hogy a mai munkaerőhelyzet­ben, az építőiparban öthatvanas órabérért még olyan embert se lehet kapni, aki egész nap nem csinál semmit. Ez is összehasonlítási alap! Földeáki Béla FÖLDGÁZ GYŐRBE Észak-Dunántúl üzemei és városai türelmetlenül sürgetik a földgázhálózat kiépítését. A táv­vezetékbe ez év végén már be­kapcsolják Ajkát, és dolgoznak az északi irányban haladó ve­zeték programján is. A további terv: egy 85 kilométer hosszú új vezetékkel Győrt is bekap­csolják a földgázszolgáltatásba. Drágább a Igazán finom volt az orja­­leves, amit Hajdúböszörmény­ben ettem, a „III. oszt. Étterem” (ez állt a cégtáblán) asztalánál. Erős, jó ízű, tartalmas leves volt. Nem is sajnáltam volna érte 6,30-at. De hogy többe ke­rüljön, mint a hús, az már túl­zás. A főúr ugyanis a rizses hú­sért 9,60-at, az orjalevesért 10,10-et számlázott. Nyikkanás nélkül kifizettem persze, de aztán csak utána jár­tam a dolognak. Mert én előze­tesen az utcán megnéztem a kisablakba rakott étlapot, ott 6,30 forint szerepelt. Most fel­emeltem az asztalról a másik étlapot, és valóban ott már 10,10 állott. Nosza, visszamentem az utcára, újra megálltam a reklám előtt. És megoldódott a titok! A kinti étlapon március 1-i dá­tum sárgállott. Nem azt akarom ezúttal bí­rálni, hogy negyedéve nem cse­rélték a kirakatban az étlapot. Ez a hanyagság leplezte ugyanis leves... le, hogy az egyébként állami tu­lajdonban levő étterem három hónap alatt 60, azaz hatvan szá­zalékkal emelte fel egy étel árát. Ez enyhén szólva is sok. A má­sodik negyedévben nem lett drá­gább se a hús, se a tészta, se a víz. Milyen jogcímen emelték fel akkor ilyen durva mérték­­ben az ezekből készülő leves árát? Ezt kérdezem én, de re­mélem, valami hatóság is meg­kérdezi majd a vállalatot! Epilógusként ide kívánkozik, hogy Böszörményben az elmúlt hónapokban a ruha, a cipő, a bútor nem drágult, sőt. Időköz­ben ugyanis a fogyasztási szö­vetkezet áruházat nyitott és a korábban monopolhelyzetet él­vező állami kiskereskedelem most árleszállításokkal igyek­szik helytállni a konkurrencia­­harcban. Hát a fogyasztási szö­vetkezetnek éttermet is nyitni kell ahhoz, hogy a „Harmad­­osztályú” se éljen vissza kizáró­lagos szerepével?

Next