Szabad Föld, 1971. július-december (27. évfolyam, 27-52. szám)
1971-07-04 / 27. szám
- 1971. JÚUÜS 4. A közösségiért Elgondolkoztató, hogy milyen rendkívül széles közvéleménye van nálunk egy-egy hitvány ügyeskedőnek, önző harázsolónak. Az eszméinktől, erkölcsi elveinktől, társadalmi rendünktől idegen jelenségeknek ez az általános és egységes megbélyegzése önmagában igen pozitív vonás. Tükrözi népünk egyenességét, igazságszeretetét, jellemességét. Amikor azonban társadalmunk meghatározó, előrevivő, többségi erőit vesszük számba, feltűnik, hogy milyen kevés szép, igaz emberi szavunk van a becsületes, kötelességtudó, önzetlen százezrek helytállásának ábrázolására. — Ez természetes — hangzik nyomban a válasz —, az infarktus téma, de kinek téma az egészség?... Hatásosnak tűnő érvelés. Csakhogy .. . Az infarktusnak sem a szó a fő gyógyítója — sokkal inkább a szervezet egészének ereje, ellenállása. Ez az erő és ellenállóképesség a társadalom síkján is aszerint nő, ahogy az egészséges elemeket óvjuk, becsüljük, gazdagítjuk. Hazánk az elmúlt negyedszázad alatt Európa egyik legelmaradottabb országából az iparilag fejlett államokat megközelítő szintre emelkedett. A becsületes, önzetlen százezrek munkájából. A mi népünk főállásban építi a szocializmust. Akadnak persze kivételek is. De pontosabban és szigorúbban nézzük meg, hogy kik ezek, milyen és mitől olyan a légkör, ahol egyesek munka nélkül is boldogulhatnak. És, ha feltártuk a helyzetet, akkor az elvont moralizálás helyett cselekedjünk, változtassunk, intézkedjünk. A mi rendszerünk a munka társadalma. A jog, pénz és nyilvánosság is aszerint jár, ahogy a közösségért végzett munka alátámasztja azt. A mi közéletünk, munkamorálunk meghatározói azok a milliók, akik a szocialista célokat és eszméket elfogadva, becsületesen dolgoznak. Rájuk figyeljünk jobban, az ő hangjukat, az ő pozícióikat erősítsük még következetesebben. A közszellem igazi alakítói mindenütt a munkájukat becsülettel elvégző, jellemes emberek. Nemcsak azért, mert többen vannak — az igazság, az emberség, a törvény is az ő oldalukon van. Minden feltétele adott nálunk az olyan helyi és társadalmi közszellem kialakításának, amely nem tűri el a társadalomellenes magatartást, a sunyiságot, a cinizmust, a föyelmezetlenséget, a közösség megkárosítását. On M, harácsolás, korrupció csak ott létezhet, ahol eltűrik azt. Nem elég azonban a hitványságon felháborodni, nem elég a tettet mástól várni. Vannak, akik a felelősségteljesebb magatartást, a magasabb követelményeket csak másokkal szemben hangsúlyozzák. A becsületes munkát, az önzetlenséget és az áldozatvállalást csak másokra nézve tartják kötelezőnek. Ők maguk igyekeznek kitérni a felelősségvállalás, a konkrét cselekvés elől. Pártunk X. kongresszusa egész népünket, minden becsületes állampolgárt szövetségesül hívott a társadalomban meglevő, elveinktől idegen tünetek felszámolásához. A párt kezdeményezése újabb százezrekben érett szilárd meggyőződéssé, hogy érdemes a közösségért dolgozni, muszáj az erkölcsi elveinktől idegen jelenségek ellen, ha kell, egyénileg is fellépni, mert ezzel a falut, a vállalatot, az országot, munkánkat, rendünket védjük, erősítjük. Ha nem tesszük, tartásunkat adjuk fel, önmagunkat értékeljük le. Határozott álláspontja pártunknak, hogy az élet minden területén növelni kell rendszerünk aktív híveinek megbecsülését, az egyenes emberek, a szocialista módon végzett munka,a közösségi magatartás tekintélyét. Akadnak, akiknél erre is kész a válasz: — „Most, amikor mindenütt a pénz tekintélye nő?” ... Ki előtt? Ha e jól hangzó állítás igaz volna, bizonyos, hogy másképpen alakulna tanácsaink tagjainak, vagy népi rendszerünk más tisztségviselőinek összetétele. És az, aki a sok pénzre néz fel — nem pedig a becsületes, odaadó munkával szépen kereső emberre — társadalmi jelenségként állítva be egyéni gondolatmenetét — óhatatlanul a saját erkölcsi felfogását leplezi le. Szocialista közéletünk abban az irányban halad, amikor először és századszor is a nép érdekeit képviselő, önfeláldozóan dolgozó, felelősséget és áldozatot vállaló állampolgárok szava a döntő. Az igazság, az emberi becsület, maga a szocializmus követeli, hogy az élet egyetlen területén se szorulhassanak háttérbe azok mögött, akik csak haszonélvezői a szocialista társadalomnak. Számunkra nem az „ügyes” ember a példakép. A mi ideálunk a művelt, szilárd jellemű, közösségi érdeklődésű és tartású ember. Elgondolkoztató, hogy helyenként miért nem tudnak róluk olyan színesen, érdekfeszítően beszélni, mint egy-egy kisstílű szélhámos üzelmeiről. Pedig a gyárakban, és a szövetkezetekben egyaránt mindinkább az ő személyük, az ő példájuk, az ő helyzetük kerül előtérbe. Ezzel együtt igen sokat kell még tennünk a törzsgárdák, az alapítók, a különböző kollektívák összetartó és formáló erőinek magasabb társadalmi megbecsüléséért. Tartalmában és formájában is rendkívül értékes kezdeményezés született Borsod megyében, ahol a megyei tanács kitüntetést rendszeresített a közösségért kiemelkedő munkát végző állampolgárok és szervek részére. „A közösségért” címet viselő kitüntetés arany fokozatát első ízben tizenkilenc közület és százharminc személy kapta meg. A kitüntetettek sorában van a ragályi általános iskola szülői munkaközössége, a baktakéki tsz, a szikszói gimnázium KISZ-szervezete, az Ózdi Kohászati Művek három szocialista brigádja. Szerte az országban tíz- és százezrek dolgoznak becsülettel, felelősséggel — a közösségért. Rájuk figyeljünk többet, őket tiszteljük jobban — ők jövőnk, előrehaladásunk legfőbb letéteményesei. Ágoston László i SZABAD FÖLD J Nagy ötlet: A mini-házgyár — Elnök úr, építsék fel a házamat! — Sajnos, nem tudjuk vállalni. Nincs kapacitás . .. Ennek a párbeszédnek voltam tanúja Sásdon, az Építőipari Ktsz elnöki szobájában. Szabó József, a ktsz elnöke, az elutasított ügyfél távozása után így szólt: — Sokszor meg kell tennem, pedig fájó szívvel mondok nemet a megrendelőknek. Ám ez még mindig jobb, mintha az elnök hitegetné a megrendelőket és aztán a ktsz nem tudná teljesíteni vállalt kötelezettségét. Ám, a sok elutasított megrendelő más irányú hatással is volt Szabó Józsefre, a ktsz elnökére. Rengeteget törte a fejét azon, hogyan lehetne meggyorsítani a kislakások és a családi házak építését. Végül megszületett az ötlet. Most van folyamatban az újítási eljárás, de a ktsz nem várta meg ennek a befejezését, hanem máris gyártják az újfajta építőelemeket De hadd beszéljen erről maga az újító. Két hét helyett — fél nap — A családi házak építésénél rendkívül munkaigényes a lábazat megépítése. Ezt eddig mi is terméskőből készítettük. Egy négy-öt emberből álló kőművesbrigád két hétig dolgozott rajta. Ennek a munkának az idejét az újítással most két hétről fél napra rövidítettük le. Mi az újítás lényege? Aki látja, magyarázat nélkül is megérti. A több száz lakásos házat építő nagy házgyárak kicsiny mása ez, úgy is mondhatjuk: miniházgyár, kis lakás építéséhez. A kisz udvarán sorakoznak a már kész épületelemek. A négy-öt mázsás szabályos formájú betontömbökből a falazáshoz elegendő egy szakmunkás és egy autódaru a kezelőjével együtt. Ily módon nem kell a sokszögű terméskődarabokat összefaragni, aprólékos munkával összeillesztgetni. A gép felemeli, a szakmunkás pedig a helyére illeszti az előre elkészített épületelemet. Nemcsak időmegtakarítás ez, hanem munkaerő-megtakarítás is, hiszen a lábazat megépítéséhez nem négy-öt, hanem csak két ember kell. — Kedvet kaptunk más házgyári módszerhez is —, folytatja a ktsz elnöke —, most azt tervezzük, hogy nemcsak a lábazatot, hanem a lábazatra kerülő falakat is építőelemekből rakjuk, vagyis az úgynevezett B—30-as elemekből fogjuk felépíteni. A B—30-as épületelem már korábbról ismert dolog. Ezzel a módszerrel néhány helyen már építenek családi házakat és kislakásokat. Az újságok annak idején hírt adtak róla. Ezt az építési módot eddig ebben a ktsz-ben nem alkalmazták. A B—30-as épületelem körülbelül két és félszer akkora terjedelemnek felel meg, mint egy tégla, tehát jóval haladósabb a falazás belőle, mint a hagyományos építőanyagból. Ezeknek a módszereknek a bevezetésével — magyarázza az elnök —, ugyanazzal az erővel kétszer annyit tudunk építeni, mint eddig. C»vor«alil*! Oliwabb! Vagyis 100 százalékos a termelékenység növekedése. Óriási lépéssel vinné előbbre az ország lakásprogramjának megvalósítását, ha minden építővállalatnál és építőipari szövetkezetnél hasonló történne. És hogyan alakulnak ezzel az új építési módszerekkel az építési költségek? — Egy kétszobás családi ház építési költsége 140 ezer forint — hangzik a válasz —, és ebben benne van a 27 ezer forint állami támogatás is. A nagyvállalatok által épített lakás jóval drágább. Még a házgyári építkezés is többe kerül ennél. Az építészmérnökök és az építőiparban dolgozó közgazdászok figyelmébe ajánljuk a sásdi Építőipari Ktsz kezdeményezéseit. A ktsz elnöke búcsúzóul a következőket mondja: “ Most kötöttük meg a szerződést Dombóváron 160 lakás építésére. Ezeket már az új módszerekkel építjük fel Teszkó Sándor Két kisember ügyében Bak József és Fábián Pál nem szakmunkás. Egyszerű parasztemberek, annak se az elejéből. A dolgokon való eligazodás képességük, munkabírásuk nem éri el az átlagot. A szorgalmuk azonban igen. Amit rájuk bíznak, azt tisztességgel igyekeznek elvégezni. Az építőbrigádban dolgoznak, olyan segédraktáros-féle beosztásban. Ha valami holmi érkezik, azt szépen elrendezik, ha egy zsák kiszakadt, a tartalmát átrakják egy másikba, ha meg semmi ilyesmi nincs, akkor kihuzigálják a szögeket az egyszer már használt zsaludeszkákból, így megy el a nap. A két ember azonban elégedetlen. Keveslik a jövedelmet, öthatvan az órabérük, ami havonta 1200 forint. (Májusban 1204, áprilisban 1232.) Ebből nem tudnak megélni. Ne hamarkodjuk el az ítéletet. Ne mondjuk, hogy ilyen tedd ide, tedd oda munkáért 1200 forintos fizetés. Az ember alaptermészete ugyanis az összehasonlítás. Folyton összehasonlítjuk magunkat másokkal, jelenünket múltunkkal, és így formáljuk ki állásfoglalásunkat. Bak József és Fábián Pál összehasonlításai nagyon rosszul ütnek ki. Tavaly a téeszben még növényápolók voltak és 1800, illetve 1500 forintot kerestek havonta. Akaratuk ellenére „emelték ki” őket és kerültek az építőbrigádba. Itt kevesebbet keresnek. Ráadásul az erőszakolt áthelyezés alkalmával 7,70-es órabért ígértek nekik, de azt nem adták meg. Tovább rontja az összehasonlítást, hogy a száztagú brigádban (egy hatalmas sertéskombinátot építenek saját kivitelezésben) csak ők ketten kapnak öthatvanat. A többi segédmunkás órabére héthetven, de az is csak garantált minimum. A valóságban teljesítménybérben, havi két és fél ezret keresnek. A legjobb szakmunkások pedig — irgalmatlan tempójú munkával — hat-, sőt hétezret is. A téesz több mint ezer aktív dolgozójának átlagos havi keresete kétezer forint, pedig télen nem is dolgozik mindenki. Ezekkel az összehasonlításokkal áll szemben az ő ezerkétszáz forintjuk. Ezt keveslik. Elutaztam Hajdúböszörménybe, de sajnos nem tudtam kivel vitatkozni. A Bocskai Tsz vezetősége ugyanis „hazán kívül” tartózkodott. (Az ő dolguk, hogy miért kizárólag a vezetőség, miért közköltségen és családostul, miért éppen aratás idején indult erdélyi kirándulásra, én ebbe nem szólhatok bele.) Csupán azt tudtam érzékelni, hogy a két ember helyzetét még a brigád többi tagjai is igazságtalannak tartják. „Vagy adjanak nekik a többihez mért tisztességes órabért, vagy engedjék vissza őket kapálni, mert onnan több pénzt vihetnek haza a családjuknak.” — mondták. Ezzel értek egyet én is. Hozzátennivalóm csak annyi van, hogy a mai munkaerőhelyzetben, az építőiparban öthatvanas órabérért még olyan embert se lehet kapni, aki egész nap nem csinál semmit. Ez is összehasonlítási alap! Földeáki Béla FÖLDGÁZ GYŐRBE Észak-Dunántúl üzemei és városai türelmetlenül sürgetik a földgázhálózat kiépítését. A távvezetékbe ez év végén már bekapcsolják Ajkát, és dolgoznak az északi irányban haladó vezeték programján is. A további terv: egy 85 kilométer hosszú új vezetékkel Győrt is bekapcsolják a földgázszolgáltatásba. Drágább a Igazán finom volt az orjaleves, amit Hajdúböszörményben ettem, a „III. oszt. Étterem” (ez állt a cégtáblán) asztalánál. Erős, jó ízű, tartalmas leves volt. Nem is sajnáltam volna érte 6,30-at. De hogy többe kerüljön, mint a hús, az már túlzás. A főúr ugyanis a rizses húsért 9,60-at, az orjalevesért 10,10-et számlázott. Nyikkanás nélkül kifizettem persze, de aztán csak utána jártam a dolognak. Mert én előzetesen az utcán megnéztem a kisablakba rakott étlapot, ott 6,30 forint szerepelt. Most felemeltem az asztalról a másik étlapot, és valóban ott már 10,10 állott. Nosza, visszamentem az utcára, újra megálltam a reklám előtt. És megoldódott a titok! A kinti étlapon március 1-i dátum sárgállott. Nem azt akarom ezúttal bírálni, hogy negyedéve nem cserélték a kirakatban az étlapot. Ez a hanyagság leplezte ugyanis leves... le, hogy az egyébként állami tulajdonban levő étterem három hónap alatt 60, azaz hatvan százalékkal emelte fel egy étel árát. Ez enyhén szólva is sok. A második negyedévben nem lett drágább se a hús, se a tészta, se a víz. Milyen jogcímen emelték fel akkor ilyen durva mértékben az ezekből készülő leves árát? Ezt kérdezem én, de remélem, valami hatóság is megkérdezi majd a vállalatot! Epilógusként ide kívánkozik, hogy Böszörményben az elmúlt hónapokban a ruha, a cipő, a bútor nem drágult, sőt. Időközben ugyanis a fogyasztási szövetkezet áruházat nyitott és a korábban monopolhelyzetet élvező állami kiskereskedelem most árleszállításokkal igyekszik helytállni a konkurrenciaharcban. Hát a fogyasztási szövetkezetnek éttermet is nyitni kell ahhoz, hogy a „Harmadosztályú” se éljen vissza kizárólagos szerepével?