Szabad Föld, 1974. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)

1974-01-06 / 1. szám

1974. JANUÁR 6. Törvény és alapszabály -----­ A termelőszövetkezet belső életének legfontosabb törvé­nye az alapszabály. Termé­szetes persze, hogy ez nem mondhat ellent érvényes kül­ső jogszabályoknak. Ezért kellett és kell a szövetkeze­teknek elkészített alapszabá­lyokat mindig bemutatni a felügyeleti hatóságnak. A felülvizsgálat általában nem formális, előfordul, hogy há­romszor is visszaadják átdol­gozásra az okmányt, mert tartalma ütközik valamilyen általános érvényű törvény­nyel, rendelettel. Mégis furcsa tüneteket ta­pasztalunk. Ezek oka két­féle lehet. Egyik, hogy a felülvizsgáló hatóság nem járt el megfelelő gondosság­gal, tehát nem gyomlált ki a szövegből olyan részeket, amelyek országosan tiltott előírásokat tartalmaznak. Vagy pedig az alapszabály elkészítése és jóváhagyása után hoztak a hatóságok olyan rendelkezéseket, ame­lyek kapcsolatosak a szövet­kezeti tevékenységgel is. Ez a rendelkezés azonban néha csupán egy stencilezett pa­pírdarab, a szövetkezeti ve­zetőnek sejtelme sincs léte­zéséről. Ha nem is sok száz eset­ben, de sajnos nem is rit­kán fordul elő, hogy eljárást indítanak szövetkezeti veze­tők ellen, mert saját alap­szabályukkal ugyan össz­hangban, de érvényes orszá­gos rendelkezésekkel ellen­tétesen jártak el. A hatósági fellépés esetenként­­egészen az ügyészi vádemelésig és a bírósági elmarasztalásig megy. Rend­ben van, a magyar állam rendelkezéseit minden állampolgárnak be kell tar­tania. Véleményünk szerint azonban alaposabban kellene vizsgálni, hogy ki mindenki ludas az előírások megszegé­sében. Ha a hatóság hagyta benne a téesz alapszabályá­ban az egyébként tiltott pa­ragrafust, akkor a vádlottak padjára az elnök mellé ül­jön oda az a tanácsi elő­adó is, aki a mulasztást el­követte. Ha pedig utólagos rendelkezésről van szó, de ezt a szövetkezet a­ legna­gyobb gondosság mellett se ismerhette, akkor szerepel­jen a vádiratban­­annak a minisztériumi előadónak a neve, aki elmulasztott gon­doskodni arról, hogy a szö­vetkezet a reára vonatkozó előírást, vagy tilalmat meg­ismerje. Ebben a látszólagos jogi csűrés-csavarásban ugyanis anyagi dolgokról van szó, komoly népgazdasági érde­kekről. Tökéletesen egyet­értünk azzal, hogy aki a népgazdasági érdek ellen vétett, azt büntessék meg. Valóban előfordulhat,­­ hogy egy­ ilyen szabályszegés okoz mondjuk félmillió forintos népgazdasági kárt. Egy igaz­ságtalan bírósági eljárás azonban bátortalanságot okoz széltében-hosszában. És egy félmillió forint, miatti, rosz­­szul kiszámított fellépés úgy kedvét szegheti a szövetke­zeti vezetőknek, hogy nem kezdeményeznek, sőt a biz­tatásra sem hallgatnak, és ez már milliárdos termelési ki­esést, tehát népgazdasági kárt okozhat! Jobban megfontolt, alapo­sabban végiggondolt jogászi, illetve hatósági­­ fellépéssel kell ennek elejét venni. F. B. t Csizmadia Ernő: A hatékonyabb gazdálkodás útján ismét befejeztünk egy dol­gos esztendőt. Az eredmények azt mutatják, hogy ez az év is tovább erősítette hazánk­ban az élelmiszer-gazdaság alapjait: gyorsult a termelés növekedése, javult a gazdálko­dás hatékonysága. A termelés emelkedésével egyidőben a szo­cialista viszonyok sem rekedtek meg a korábbi szinten: gyorsan változik a falu arculata, erősöd­nek a közösségek szocialista vo­násai. Eredmények és gondok 1973-ban csaknem 6 százalék­kal növekedett a mezőgazdaság termelése. Kevesen gondolták 10—12 évvel ezelőtt, amikor évente legfeljebb egy-másfél százalékos emelkedést értünk el, hogy a szocialista nagyüzemek kiépülésével ilyen ütemben meggyorsul a fejlődés. Jóleső érzéssel nyugtázzák ezt ma nemcsak a falun, hanem a vá­roson is, hiszen kisebb import­tól eltekintve élelmiszer-gazda­ságunk csaknem 100 százalék­ban fedezi a fogyasztást. Egy évtized megfeszített munkájá­val sikerült létrehozni azt a nagyüzemi mezőgazdaságot, amely képes arra, hogy — az életszínvonal emelkedésével össszhangban — az élelmisze­rek túlnyomó többségéből egy­re jobban kielégítse a növekvő igényeket. Az 1960-as évtized elején még importból kellett kiegészíteni a lakosság kenyér és liszt ellátá­sát, tavaly már jelentős meny­­nyiségű búzát exportáltunk. Tíz év alatt megkétszereztük a bú­za és a kukorica hozamát, 40— 50 százalékkal növeltük több fontos szántóföldi növény ter­mését is. A baromfihús és to­­jástermelésben, továbbá a ser­téshústermelésben szintén ki-,­váló eredmények születtek. Mindezt a mezőgazdaság csök­kenő termőterületen és keve­sebb munkaerővel — tehát egy­értelműen a termelékenység fo­kozása útján — a népgazdaság erőforrásait bővítve nyújtja az országnak. Vannak gondjaink, lemara­dásaink is. A mezőgazdaságból kiöregedő munkaerőt többhe­­lyütt nem sikerült technikai eszközökkel pótolni. Ezért a munkaigényes zöldségfélék, a cukorrépa, a burgonya termelé­se visszaesett. Néhány zöldség­ből tavaly sem tudtunk jó el­látást biztosítani. Cukorból és burgonyából pedig importra szorultunk. A szarvasiparhatenyésztés is hosszabb ideig stagnált, kedve­ző irányú változások csak a kormányprogram meghirdeté­se óta kezdődtek. És sorol­hatnánk további példákat is, amelyeket a lakosság közvetle­nül nem is tapasztal, de akik benne élnek, jól ismerik az árnyoldalakat. Ilyen az is, hogy a feldolgozó kapacitás — a több­műszakos termelés és túlórázás ellenére — elmarad a hús, a tej és a gabona­termelés színvona­lától, nem elegendő a megter­melt nyersanyag gazdaságilag legelőnyösebb feldolgozásához, illetve tárolásához. Emiatt vesz­teségeink keletkeznek, kevesebb jut a közvetlen termelőknek és a városi lakosságnak egyaránt. Az MSZMP Központi Bizott­ságának november 28-i ülése a mezőgazdasági termelés 2—2,5 százalékos növekedését irányoz­ta elő 1974-re. Az előző évek fejlődési üteménél szerényebb célkitűzés teljesítése nem kisebb tennivaló az eddigieknél. Ta­valy búzából, kukoricából, sző­lőből és más termékekből is olyan magas szintet értünk el, amelyet nem lesz könnyű túl­szárnyalni. Ez azt követeli tő­lünk, hogy mindent tegyünk meg a már elért eredmények megszilárdításáért, a kenyérga­bona és a kukorica termelés­ben. A többi fontos növény, va­lamint az állattenyésztés fej­lesztésében a termelés jelentős növelése a feladat. Hol és mit javítsunk ? A zöldségtermesztés fejlesz­tése és az ellátás javítása to­vábbra is széles körben foglal­koztatja dolgozóinkat. Ennek érdekében a kormány több in­tézkedést is t­ett. Termelőszövet­­kezeteinken a sor, hogy megke­ressék a megoldás útját és­­ a konzerv- és hűtőipar részére szükséges nyersanyagtermelés megszervezésén túl — növeljék a friss fogyasztású zöldségek termelését is. Ez nehezebb, mert a munkák nagy részét kitevő betakarítást rendszerint csak kézi erővel lehet elvégezni. A korábban már jól bevált része­sedési formák alkalmazásával azonban számos helyen ez ma is eredményesen megoldható. Per­sze, a megnyugtató zöldség-gyü­mölcs ellátás megteremtése ér­dekében ki kell használni a kisüzemekben (a háztáji és ház­­körüli gazdaságokban) meglevő termelési lehetőségeket is. Cél­szerű, ha ezt a termelőszövet­kezetek és a fogyasztási szövet­kezetek különféle termelési tá­mogatással és a felvásárlás megszervezésével elősegítik. További fontos teendő 1974- ben is az állattenyésztés fejlesz­tése, azon belül különösen a már elkezdett szarvasmarha hús- és tejtermelési program megvalósítása. Kezdeti eredmé­nyeink biztatóak. Termelőszö­vetkezeteink helyesen teszik, ha elsősorban a már meglevő istál­lók jobb kihasználására, a cél­szerűen szakosított állomány kialakítására és a létszám növe­lésével egyidőben a takarmány­termelés, a rétek és legelők rendbetételére törekednek. A sertéshústermelésben az új te­lepek gazdaságos üzemelésének megszervezésével egyidőben a régi telepek gazdaságos kihasz­nálása a legfontosabb. Az állat­­tenyésztési feladatok teljesítése az eddiginél szorosabb kapcso­latot igényel a közös és háztáji gazdaságok között. Mindenek­előtt a vágósertés és vágóba­romfit árutermelésének elősegí­tése érdekében a háztáji gazda­ságok termelési feltételeinek megteremtése (tenyésztői mun­ka támogatása, anyaállomány­­ellátás, takarmány­bázis növe­lése) igényel a termelőszövetke­zetektől nagyobb figyelmet és több segítséget. Mi növeli a hatékonyságot? A termelés fejlesztése a ter­melőszövetkezetekben is szoro­san egybekapcsolódik a kapaci­tások bővítésével, a beruházá­sokkal, és a meglevő épületek, gépek ésszerűbb kihasználásá­val. A szövetkezetek beruházási tevékenysége 1973-ban , a párt- és kormányhatározatnak megfelelően mérsékelt ütemben fejlődött. Napjainkban a gazda­­sági vezetők részéről nagyobb megfontoltság, a­­beruházások alaposabb előkészítése tapasz­talható. Egyidejűleg meggyor­sult a korábban megkezdett be­ruházások üzembe helyezése, és növekedett a régi beruházások aránya. E kedvező változások mellett problémát okoz, hogy már 1972-ben kevés új beruhá­zás indult és 1973-ban sem volt tapasztalható e téren élénkülés. Hiba lenne, ha ez a helyzet tar­tóssá válna. A meggondolt, cél­tudatos, jól előkészített beruhá­zások nélkülözhetetlenek a kö­zös gazdaságok további fejlődé­sének megalapozásához. Az új beruházások létesítésé­nél alapvető, hogy a szakosított termelést és a m­un­ka hatékony­ságát szolgáló befektetések ke­rüljenek előtérbe, amelyek a rá­fordításoknál gyorsabban emel­kedő összhozamot eredményez­nek. Ésszerű előnyben részesíte­ni azokat a fejlesztéseket is, amelyek segítik és biztonságo­sabbá teszik a termékek veszte­ségmentes betakarítását és fel­­használását. A termelés haté­konyságának növekedése nagy­mértékben függ a már meg­levő kapacitások jobb ki­használásától. Nem véletlen, hogy gazdaságpolitikánk is — helyesen — erre ösztönöz. Gyakran csekély változtatások­kal, a meglevő beruházások kompletté tételével — betakarí­tó gépek, tisztítók, szárítók, fel­dolgozó berendezések beszerzé­sével — jelentős többlethez le­het jutni. Fontos termelési és ellátási érdek fűződik ahhoz is, hogy a termelőszövetkezetek ne csak a szűk értelemben vett növény­­termesztést, állattenyésztést és kertészetet fejlesszék, hanem az azokhoz vertikálisan kapcsolódó ipari szolgáltatást, feldolgozást és közvetlen értékesítést is. A vertikális kooperáció lehetősé­geit jól hasznosító szakosított termelés és az ehhez kapcsolódó értékesítés társadalmi és üzemi szempontból egyaránt előnyös. Növeli az áruválasztékot, lerö­vidíti az áru útját, tehát javít­ja az ellátást, szolgáltatást, egyúttal előmozdítja a szövet­kezetekben dolgozók munkaide­jének jobb kihasználását, bővíti a szövetkezetek jövedelmi és felhalmozási forrásait. Nagyobb körültekintés szükséges viszont az élelmiszer-termelésihez köz­vetlenül nem kapcsolódó ipari tevékenységek esetében. Ezek csakis a jogszabályokban meg­határozott körben és szerződé­ses keretek között végezhetők és főleg olyan kedvezőtlen adottságú vidékeken, ahol ezál­tal foglalkoztatási gondokat le­het megoldani és állami dotá­ciót megtakarítani. A hatékonyság növelésének fontos feltételeként szükséges még szólnom a vezetés korsze­rűsítéséről, a jobb üzem-­ és munkaszervezésről. A termelő­­szövetkezetekben egy évtized alatt hozzáértő, szorgalmas és felelősségtudó vezetők ezrei nőttek fel, akik jól megállják a helyüket, értenek a korszerű technikához, tudnak az embe­rekkel bánni. A növekvő ten­nivalók azonban tőlük is na­gyobb teljesítményeket kíván­nak, fokozott követelményeket támasztanak irántuk. Ezt köve­teli továbbá a korszerűsítés, az iparszerű termelési rendszerek térhódítása is. Viszont bár­mennyire meghatározó szerepük van a termelésben a gépeknek, berendezéseknek, vagyis az anyagi feltételeknek, a döntő szerep mégis az embereké, akik az egész termelési folyamatot végzik és irányítják. Mind az eszköz-, mind a munkaerőki­használás nagymértékben függ a szervezés színvonalától. To­vábbi fejlődésünk nélkülözhe­tetlen feltétele ezért a szövet­kezetekben is a korszerű szer­vezési és vezetési módszerek széles körű elterjesztése. Foko­zottan kívánatos ez a kedvezőt­len adottságú vidékeken, ahol kettős erőfeszítéssel is gyakran csak feleannyi eredményt lehet elérni, mint az átlagos termé­szeti körülmények között műkö­dő gazdaságokban. A szocialista nevelő munka feladatai Szövetkezeteinkben a gazdál­kodás műszaki, gazdasági és szervezési tennivalóinál semmi­vel sem kisebb jelentőségű az emberekkel való törődés, a ta­gok erkölcsi és politikai nevelé­se. Ennek társadalmi, gazdasági és szervezeti keretei kialakul­tak. Társas gazdaságainkban a termelés fejlődésével együtt erősödnek a gazdálkodás szocia­lista alapjai. A közös vagyon, a felhalmozás jóval gyorsabb ütemben növekszik, mint a fo­gyasztás. A jövedelem felosztá­sában megfelelően érvényesül a közös érdek és a munka szerinti (Folytatás a 4. oldalon) Zöídavatás a magyar—csehszlovák határon: az ünnepek előtt átadták a forgalomnak a Vámosszabadi és Medvedov közötti határátkelő Duna-ludat SZABADFÖLD 3

Next