Szabad Föld, 1979. július-december (35. évfolyam, 26-52. szám)

1979-07-01 / 26. szám

1979. JÚLIUS 1. Tábornyitás ’79 Fázósan vacognak a nagykő­rösi „Absolon Sarolta” önkéntes építőtábor első turnusának résztvevői a Ceglédi Állami Tangazdaság nagykőrösi kerü­letének szőlészetében. A naptár szerint nyár van, június 22-e, de borongós időben, eső áztatta földön toporognak a lányok és a fiúk. Somodi Antal szőlészeti telepvezető irányításával hama­rosan megkezdik a munkát. Délelőtt 10 óra van, néhány perccel ezelőtt állt el a már nem kívánt eső. Terepszínű esőkabátja alatt melegítőben, pulóverben dide­reg Kun Katalin is, aki a buda­pesti „Leövey Klára” Gimná­zium harmadéves tanulója: — Nem ismeretlen előttem a vidéki munka, hiszen kisisko­lás korom óta, ha csak tehetem, nyaranta néhány hetet az Al­földön tartózkodom. A táboro­zást is ismerem, tav­aly például Békéscsabán dolgoztam két hétig. Igaz, más itt a levegő, mint a IX. kerületben, de az el­ső egy-két na­p után valamennyi iskolatársam akklimatizálódott. Jó a tábori ellátás is -­-­az ét­keztetés kivételével. Kevesebbet kapunk, mint amennyit egy ti­zenévesek szervezete igényel. A táborparancsnok megígérte, hogy ezt jelentik majd a gazda­sági vezetésnek. A telepvezető és két segítő­társa, Aladics László egyetemi hallgató, és Dóczi László szak­oktató néhány perc alatt eliga­zítja a csoportot: a lányok sző­lőt kötöznek, a fiúk hajtsát vá­logatnak. — A Gödöllői Agrártudományi Egyetem harmadéves hallgatója vagyok — mondja Aladics Lász­ló. — A növénytermesztési sza­kon tanulok, éppen ezért öröm­mel vállaltam, hogy ezzel a tur­nussal eljövök Nagykőrösre. Szerdán és csütörtökön egész nap esett az eső, a fiatalok ki sem mozdulhattak a táborból, azonban ott sem tétlenkedtek. Készültek a tízpróbára, politi­kai vitafórumon vettek részt, s megtörtént már az ismerkedési estünk is. A hét elején, amikor tiszta volt az idő, a fiúk kuko­ricát kapáltak és búza-idegene­­lést végeztek, a lányok a hat­vanhektáros szőlőben kötöztek.­­ Az itt dolgozó idő­sbb em­berek mennyiben veszik komo­lyan a ,,pesti gyerekek” mun­káját, hiszen a lakótelepi fia­talok többsége most először lát szőlőt, kukoricát? — Az ágazatvezetők jó szak­embereket adtak a lányok és a fiúk mellé, türelemmel magya­ráznak, segítenek. A táborba el­sősorban a tanulásban és moz­galmi tevékenységben egyaránt szorgalmas, aktív diákok jöhet­tek, nem volt és nem is lesz baj az itteni munkájukkal sem. Hamar megismerik a fogásokat. — Ösztönzi őket a csapato­k közötti verseny is — kapcsoló­dik a beszélgetésbe Dóczi Lász­ló, a fővárosi 29. sz. Szakmun­kásképző Intézet oktatója. — Az első dekádversenyt egyéb­ként a vendéglátások nyerték, 150%-kal teljesítették túl a nor­mát. Csattognak a metszőollók, s a fürge kezű fiúk ledobják az eső­kabátokat. Dél felé már egy-ké­t pillanatra előbújik a nap is — igaz, erejét még nem érezzük, csak sejlik az égen. — Tanár úr! Ezzel a tőkével mit csináljak? — kérdezi Dóczi Lászlót Nagy János, karbantar­tó lakatos ipari tanuló. Dóczi László értően magyaráz, pedig ... — Pedig nekem sincs sok kapcsolatom a mezőgazdasággal, hacsak nem számítom azokat a nyári kiruccanásokat, amikor a szüleimhez látogatok. Vértes­­csabán élnek, s van némi szőlő­jük is. Amit apámtól tanultam, azt adom át. S ha én is meg­akadok, „kéznél van” Somodi Antal bácsi, vagy Aladics Laci. — ők aztán igazán értenek a szőlőkhöz. A táborban 87 lány és lóti fiú kapod, elhelyezést. Sokféle program vár rájutó: ve­­te­i,cedok, városnézés, disco, sport, játék — a városi KlSz.­­bizonság gondoskodik arról, hogy munka után se unatkozza­nak. Az állami gazdaság vezetői — az első napok után — intéz­kedtek, hogy a soványka élelem helyett bőséges reggeli, ebéd, vacsora jusson a táborlakók­nak. A tízórait viszont kevesel­­lik a diákok. Alapos késéssel, negyed ti­zenkettőkor érkezik a tízórai, két szelet zsíros kenyér. A fiúk indián üvöltéssel rohannak a kosarakhoz, s pillanatok alatt bekebelezik a vékonyka szelete­ket. „Repetát! Repetát!” — kiáltják többen is — s aztán újra elered az eső, pedig nem is abból kértek. ★ Esőből már elég volt — mo­zog a pilóta is, amikor az al­vázig érő pocsolyákból csak nagy manőverezéssel menekíti gépkocsiját. Szép, fekete lett a kék Zsiga, mire elértük a 441- es utat, aztán Cegléden újra ra­gyogott a karosszéria, megmos­ta a felhők vize ... — Minek hoztuk a bikinit? — keseregnek a Magyar—Szov­jet Barátság Termelőszövetkezet üvegházbirodalma udvarán a ,,Bagi Ilona” építőtábor csinos lányai. Czukor László, a téesz KISZ-titkára hiába nyugtatja őket, a dunántúli tinédzserek már neki sem hiszenek. . Fodor László táborparancs­­nok­­ irányításával most éppen lány- és fiú szépségversenyre készül a 132 fiatal. Nagy a zsi­vaj, szűknek bizonyul a folyo­só. Kovács Róbert, a tábor ta­nácselnöke néhány perc alatt rendet teremt, a délutáni pi­henő következik. Néhány éve már, hogy a ceg­lédi termelőszövetkezet először kért diákokat az önkéntes tá­borba. Gráf Antal, a kertézeti főágazat­ vezetője a 13 brigád közötti versenyt értékeli.­­ A felnőtt tagoknak előírt norma hatvan százalékát kell a fiataloknak teljesíteni, s néz­ze csak, itt az első négy nap eredménye! 188 százalék lett a táborátlag. Bárcsak ilyen mun­kát végezne a következő turnu­sokban résztvevő fiatal is! Most dunántúliak vannak nálunk: Pápáról, Ajkáról és Veszprém­ből ipari tanulók, Várpalotáról gimnazisták érkeztek. Munká­juk szinte fölmérhetetlen se­gítséget jelent a létszámgondok­kal küszködő termelőszövetke­zeteknek. Elsősorban a paprika,, paradicsom és kelkáposztatáb­lákon végeznek munkát, de fog­lalkoztatják őket a szőlőben is. A tábornyitást követő napokban az üvegházakban dolgoztak, a lányok szegfűt szedtek és­­bim­bóztak, a fiúk tőzegelték az ágyasokat. Fodor László, a Pápai 304. számú Szakmunkásképző inté­zet tanára: — Az előírt tízpróbát sikerrel teljesítették a diákok. Mivel jó­val több a lány mint a fiú, a néphadsereg helyi alakulatával fölvettük a kapcsolatot. Heten­ként több alkalommal rende­zünk táncos összejövetelt. Sza­badidő-programunkban szerepel városnézés, kirándulás, szellemi vetélkedő. A táborlakók véleményét Ko­vács Róbert összegezi, aki szin­tén a pápai iskola tanulója: — Jó híre van ennek a tábor­nak, örömmel jöttünk és gon­dolom, a következő turnusok diákjai is elégedettek lesznek az itteni ellátással. A termelőszö­vetkezet elnöke, Sklatóti József többször meglátogatta a tábort, minden segítséget megad a szakvezetés is. Mi önként je­lentkeztünk, vállalva a nehe­zebb munkákat, hiszen néhá­­nyan nem először táborozunk, és ismerjük elődeink tevékeny­ségének krónikáját is. Hasz órát dolgozunk naponta, az előírt normákat szeretnénk mindig túlteljesíteni. A két hét alatt megszokjuk majd a munka rendszerességét, s az iskola el­végzése után nem lesz ismeret­len előttünk ez a követelmény sem. Szórakozunk, tanulunk, is­meretséget szerzünk — barát­ságok, szerelmek születnek a táborban; végül is valameny­­nyiünk számára felejthetetlen marad ez a tizennégy nap. Része Imre Három a kislány a ceglédi Magyar—Szovjet Barátság Üvegházának szegfyerdejében (Geleta Pál felvétele) Nemcsak a szemünkkel van hiba — Ha írni akar valamiről, adok én magának témát —• kezdi felháborodottan egy anyu­ka, Mészáros Ágnes. — Két­éves a kislányom. A napokban észrevettem, hogy amikor raj­zol, nagyon közel hajol a pa­pírhoz. Olvasok én is könyve­ket, hallgatom az egészségügyi felvilágosításokat, tudom, hogy ebben a korban még könnyeb­ben tudnak segíteni a gyereken. Elhatároztam tehát, hogy elvi­szem a szemészetre. Érden la­kom. Amióta innen elment a szemorvosnő, az itt élő embe­reknek Százhalombattára kell menniök. Ott egy nagyon jól felszerelt rendelőintézet van. Kivettem egy nap szabadságot és elmentem a rendelésre. A gyerek kapott egy beutalót a Fővárosi Tanács Semmelweis Kórházába — a volt Rókus kór­házba. Mivel délelőtt végeztünk és a kezünkben volt a beutaló, irány Budapest — gondoltam. A Rókus Kórház szűk folyosó­ján legalább negyvenen vára­koztak. Beadtam a papíromat, de közölték velem, hogy csak holnap tudnak fogadni, mert az a nap az érdieké. Megértettem. Eljöttünk. Másnap — ismét egy nap szabadságom ideje alatt — odamentünk. Reggel nyolc óra­kor már a huszadikak voltunk. Teltek az órák. A folyosón, amikor kijött az asszisztens­e, mindenki hozzá sietett, Ő egy­re idegesebb lett. Tíz-húsz per­ces időszakonként rendszeres lett a veszekedés, nézeteltérés. Az idősebb nénik és bácsik tü­relmesen várakoztak, de a gye­rekek és az őket kísérő szülők legalább olyan idegesek voltak, mint azok, akik munkaidejük alatt szerették volna elintézni az új jogosítványhoz szükséges or­vosi vizsgálatokat Tizenegy óra körül az én türelmem is fogy­tán volt, ugyanúgy, mint a két­éves kislányomé, aki, mint a­­többi gyerek, nehezen tudja el­viselni a tömeget, a rossz leve­gőt, a feszült hangulatot. Ál­datlan az az állapot, ami ott uralkodik. Eljöttem. A követ­kező napon a férjem járt ugyanígy. Tehát három nap szabadságunk elment. Tudjuk, hogy a gyereknek szemüvegre van szüksége, de nyáron szeret­nénk nyaralni is ... A vizsgá­latot, tehát elnapoltuk. Igaz, hogy mást nem is tehettünk. Mondja kérem, miért van ez így? — kérdeztem a szőke, fe­hérköpenyes hölgytől, aki már gondolom elfásulhatott a min­dennapos veszekedésektől. — „Ha nem tetszik valami, men­jen az igazgatóhoz” — javasolta határozottan, pedig nem soron kívül akartam bejutni, csupán azt szerettem volna megkérdez­ni, hogy mit kezdjek azzal a beutalóval, amit a kezemben szorongattam már órák, napok óta. Kevés a szemész Amikor megnéztem azt a bi­zonyos szűk folyosót, már min­den széken ültek, de a rende­lés még nem kezdődött meg. Türelmesen várakoztak. A ren­delő bejáratánál nagybetűs fel­irat, figyelmeztet hogy a ren­delést ne zavarják a türelmet­lenkedő kopogással. A beszél­getést a megyét érintő dolgok­ról a kórház igazgató főorvosá­val dr. Rigó János kandidátus­sal folytattuk.. . Ennek az osztálynak a fel­adata, hogy ideiglenesen — amíg ez a jelenlegi állapot fennáll — ellássa az egész me­gyét. A ceglédi kórház megnyi­tása enyhített ugyan a gondja­inkon, de megoldani nem tudta a túlzsúfoltságból eredő problé­mákat. A helyettesítés, kisegí­tés kisebb-nagyobb szünetekkel már öt éve tart. A jelenlegi ál­lapot akkor alakult ki, amikor Érd város betegei is az orvos­hiány miatt közvetlenül kény­telenek voltak igénybe venni szakrendeléseinket Ez csaknem hetvenezer embert jelent, hi­szen a város­ környező települé­sei — Tárnok, Pusztazámor, Sóskút — lakói is Budapestre kénytelenek járni. — Hányszoros az itt dolgozó orvosok túlterheltsége? — Megfelelő körülmények esetén harmincezer ember tar­tozna hozzánk. Amíg a ceglédi kórház nem üzemelt, több mint félmillió lakos elltását kellett vállalnunk. Most ez a felére csökkent, de mindezek ellenére a túlterheltség most is többszö­rös. — Valóban kevés a szemész orvos — kapcsolódik a beszél­getésbe a kórház osztályvezető főorvosa, dr. Vörösmarthy Dá­niel, az orvostudományok kan­didátusa. Ő folytatja. — A gondjaink már-már alkut gon­dok. A szentendrei járásban a kolléganő előreláthatólag szülé­si szabadságra megy. Hozzánk­­ az öt szemészorvoshoz tarto­zik a gödöllői, a dabasi, a nagykátai és az érdi járás. A jelenlegi súlyos gondjainkon ta­lán az fog segíteni, hogy Érden ismét lesz szemészorvos, így te­hát részben tehermentesítve le­szünk. Ugyanakkor számítanunk kell arra, hogy a százhalombat­tai szakorvosunk családi okok miatt a gödöllői járásba fog át­menni. Állandó tehát a mozgás és a változás. Ez az, ami meg­nehezíti a rendelés rendszeré­nek betartását, hiszen mérhe­tetlenül kevés a szakorvos, in­tegrációról nem beszélhetünk, sőt a beutalási rendszer is bo­nyolult, olykor körülményes. Dabasi példa — Nincs megoldás? — Talán a dabasi példát em­líthetném. Az ottani vezetők el­határozták, hogy végleges meg­oldást keresnek. Fizetik a leen­dő szemészorvos négyéves ki­képzési idejét, melyből egy év rendelői, három év osztályos munka. Önmaguk gondoskodnak arról, hogy a település és kör­nyéke megfelelő szakorvosi el­látásban részesüljön. Lenne más megoldás is, de úgy tűnik, hogy ez ma még kivihetetlen. El­mondom, mire gondolok. Évek­kel ezelőtt az egyetemen elin­dult a „toborzás”, hogy elegen­dő szemészorvos legyen, ugyanis mindez nemcsak Pest megyének a gondja. Több mint harmin­can jelentkeztek. A jelenlegi pályázati rendszer mindenki számára ismerős. Mit gondol hány állást kínáltak fel?­­• Hármat... Igen. Valóban súlyosak ezek a gondok, de erről a beteg, aki órákon át — ha kell több nap szabadságát feláldozva — vára­kozik, hogy bekerüljön a ren­delőbe, elmondhassa panaszát, semmit sem tud. A folyosón csak azt lehet látni és hallani, hogy ideges és ingerlékeny az asszisztensnő, hogy egyre töb­ben jönnek és várnak a soruk­ra, hiszen — és ezt mindenki tudja — a szemünk nagy ér­ték. Szeretném megérteni azo­kat, akik itt dolgoznak. A mun­katempó feszített. A fegyelem nagy, ugyanúgy, mint a felelős­ség, de milyen lehet a munka­helyi légkör? Az alapszervezeti párttitkár dr. Muskó Alexandra főigazgató-főorvoshelyettes vá­laszol a kérdésre: — Szerencsére a munkatársak között jó a viszony, hiszen sze­mélyi konfliktus évek óta nem volt. A túlfeszítettség miatt azonban sokan elmennek, ké­nyelmesebb munkahelyet vá­lasztanak. Akik maradnak, ve­lem együtt abban bíznak, hogy az elmondottakon kívül válto­zást fog jelenteni az új várako­zóhelyiség, ami megszünteti a folyosók zsúfoltságát. Elektro­mos beteghívó könnyíti meg az asszisztensek munkáját, örülök annak is, hogy a feszített mun­katempó ellenére sem mechani­­zálódott az orvosok munkája, hiszen kutatásokban, tudomá­nyos munkákban aktívan kive­szik a részüket. Ezt az átmene­ti időszakot meg valahogy el­viseljük ... Ambrus Sándor SZABAD FÖLD 5

Next