Szabad Föld, 1979. július-december (35. évfolyam, 26-52. szám)
1979-07-01 / 26. szám
1979. JÚLIUS 1. Tábornyitás ’79 Fázósan vacognak a nagykőrösi „Absolon Sarolta” önkéntes építőtábor első turnusának résztvevői a Ceglédi Állami Tangazdaság nagykőrösi kerületének szőlészetében. A naptár szerint nyár van, június 22-e, de borongós időben, eső áztatta földön toporognak a lányok és a fiúk. Somodi Antal szőlészeti telepvezető irányításával hamarosan megkezdik a munkát. Délelőtt 10 óra van, néhány perccel ezelőtt állt el a már nem kívánt eső. Terepszínű esőkabátja alatt melegítőben, pulóverben didereg Kun Katalin is, aki a budapesti „Leövey Klára” Gimnázium harmadéves tanulója: — Nem ismeretlen előttem a vidéki munka, hiszen kisiskolás korom óta, ha csak tehetem, nyaranta néhány hetet az Alföldön tartózkodom. A táborozást is ismerem, tavaly például Békéscsabán dolgoztam két hétig. Igaz, más itt a levegő, mint a IX. kerületben, de az első egy-két nap után valamennyi iskolatársam akklimatizálódott. Jó a tábori ellátás is --az étkeztetés kivételével. Kevesebbet kapunk, mint amennyit egy tizenévesek szervezete igényel. A táborparancsnok megígérte, hogy ezt jelentik majd a gazdasági vezetésnek. A telepvezető és két segítőtársa, Aladics László egyetemi hallgató, és Dóczi László szakoktató néhány perc alatt eligazítja a csoportot: a lányok szőlőt kötöznek, a fiúk hajtsát válogatnak. — A Gödöllői Agrártudományi Egyetem harmadéves hallgatója vagyok — mondja Aladics László. — A növénytermesztési szakon tanulok, éppen ezért örömmel vállaltam, hogy ezzel a turnussal eljövök Nagykőrösre. Szerdán és csütörtökön egész nap esett az eső, a fiatalok ki sem mozdulhattak a táborból, azonban ott sem tétlenkedtek. Készültek a tízpróbára, politikai vitafórumon vettek részt, s megtörtént már az ismerkedési estünk is. A hét elején, amikor tiszta volt az idő, a fiúk kukoricát kapáltak és búza-idegenelést végeztek, a lányok a hatvanhektáros szőlőben kötöztek. Az itt dolgozó idősbb emberek mennyiben veszik komolyan a ,,pesti gyerekek” munkáját, hiszen a lakótelepi fiatalok többsége most először lát szőlőt, kukoricát? — Az ágazatvezetők jó szakembereket adtak a lányok és a fiúk mellé, türelemmel magyaráznak, segítenek. A táborba elsősorban a tanulásban és mozgalmi tevékenységben egyaránt szorgalmas, aktív diákok jöhettek, nem volt és nem is lesz baj az itteni munkájukkal sem. Hamar megismerik a fogásokat. — Ösztönzi őket a csapatok közötti verseny is — kapcsolódik a beszélgetésbe Dóczi László, a fővárosi 29. sz. Szakmunkásképző Intézet oktatója. — Az első dekádversenyt egyébként a vendéglátások nyerték, 150%-kal teljesítették túl a normát. Csattognak a metszőollók, s a fürge kezű fiúk ledobják az esőkabátokat. Dél felé már egy-két pillanatra előbújik a nap is — igaz, erejét még nem érezzük, csak sejlik az égen. — Tanár úr! Ezzel a tőkével mit csináljak? — kérdezi Dóczi Lászlót Nagy János, karbantartó lakatos ipari tanuló. Dóczi László értően magyaráz, pedig ... — Pedig nekem sincs sok kapcsolatom a mezőgazdasággal, hacsak nem számítom azokat a nyári kiruccanásokat, amikor a szüleimhez látogatok. Vértescsabán élnek, s van némi szőlőjük is. Amit apámtól tanultam, azt adom át. S ha én is megakadok, „kéznél van” Somodi Antal bácsi, vagy Aladics Laci. — ők aztán igazán értenek a szőlőkhöz. A táborban 87 lány és lóti fiú kapod, elhelyezést. Sokféle program vár rájutó: vetei,cedok, városnézés, disco, sport, játék — a városi KlSz.bizonság gondoskodik arról, hogy munka után se unatkozzanak. Az állami gazdaság vezetői — az első napok után — intézkedtek, hogy a soványka élelem helyett bőséges reggeli, ebéd, vacsora jusson a táborlakóknak. A tízórait viszont kevesellik a diákok. Alapos késéssel, negyed tizenkettőkor érkezik a tízórai, két szelet zsíros kenyér. A fiúk indián üvöltéssel rohannak a kosarakhoz, s pillanatok alatt bekebelezik a vékonyka szeleteket. „Repetát! Repetát!” — kiáltják többen is — s aztán újra elered az eső, pedig nem is abból kértek. ★ Esőből már elég volt — mozog a pilóta is, amikor az alvázig érő pocsolyákból csak nagy manőverezéssel menekíti gépkocsiját. Szép, fekete lett a kék Zsiga, mire elértük a 441- es utat, aztán Cegléden újra ragyogott a karosszéria, megmosta a felhők vize ... — Minek hoztuk a bikinit? — keseregnek a Magyar—Szovjet Barátság Termelőszövetkezet üvegházbirodalma udvarán a ,,Bagi Ilona” építőtábor csinos lányai. Czukor László, a téesz KISZ-titkára hiába nyugtatja őket, a dunántúli tinédzserek már neki sem hiszenek. . Fodor László táborparancsnok irányításával most éppen lány- és fiú szépségversenyre készül a 132 fiatal. Nagy a zsivaj, szűknek bizonyul a folyosó. Kovács Róbert, a tábor tanácselnöke néhány perc alatt rendet teremt, a délutáni pihenő következik. Néhány éve már, hogy a ceglédi termelőszövetkezet először kért diákokat az önkéntes táborba. Gráf Antal, a kertézeti főágazat vezetője a 13 brigád közötti versenyt értékeli. A felnőtt tagoknak előírt norma hatvan százalékát kell a fiataloknak teljesíteni, s nézze csak, itt az első négy nap eredménye! 188 százalék lett a táborátlag. Bárcsak ilyen munkát végezne a következő turnusokban résztvevő fiatal is! Most dunántúliak vannak nálunk: Pápáról, Ajkáról és Veszprémből ipari tanulók, Várpalotáról gimnazisták érkeztek. Munkájuk szinte fölmérhetetlen segítséget jelent a létszámgondokkal küszködő termelőszövetkezeteknek. Elsősorban a paprika,, paradicsom és kelkáposztatáblákon végeznek munkát, de foglalkoztatják őket a szőlőben is. A tábornyitást követő napokban az üvegházakban dolgoztak, a lányok szegfűt szedtek ésbimbóztak, a fiúk tőzegelték az ágyasokat. Fodor László, a Pápai 304. számú Szakmunkásképző intézet tanára: — Az előírt tízpróbát sikerrel teljesítették a diákok. Mivel jóval több a lány mint a fiú, a néphadsereg helyi alakulatával fölvettük a kapcsolatot. Hetenként több alkalommal rendezünk táncos összejövetelt. Szabadidő-programunkban szerepel városnézés, kirándulás, szellemi vetélkedő. A táborlakók véleményét Kovács Róbert összegezi, aki szintén a pápai iskola tanulója: — Jó híre van ennek a tábornak, örömmel jöttünk és gondolom, a következő turnusok diákjai is elégedettek lesznek az itteni ellátással. A termelőszövetkezet elnöke, Sklatóti József többször meglátogatta a tábort, minden segítséget megad a szakvezetés is. Mi önként jelentkeztünk, vállalva a nehezebb munkákat, hiszen néhányan nem először táborozunk, és ismerjük elődeink tevékenységének krónikáját is. Hasz órát dolgozunk naponta, az előírt normákat szeretnénk mindig túlteljesíteni. A két hét alatt megszokjuk majd a munka rendszerességét, s az iskola elvégzése után nem lesz ismeretlen előttünk ez a követelmény sem. Szórakozunk, tanulunk, ismeretséget szerzünk — barátságok, szerelmek születnek a táborban; végül is valamenynyiünk számára felejthetetlen marad ez a tizennégy nap. Része Imre Három a kislány a ceglédi Magyar—Szovjet Barátság Üvegházának szegfyerdejében (Geleta Pál felvétele) Nemcsak a szemünkkel van hiba — Ha írni akar valamiről, adok én magának témát —• kezdi felháborodottan egy anyuka, Mészáros Ágnes. — Kétéves a kislányom. A napokban észrevettem, hogy amikor rajzol, nagyon közel hajol a papírhoz. Olvasok én is könyveket, hallgatom az egészségügyi felvilágosításokat, tudom, hogy ebben a korban még könnyebben tudnak segíteni a gyereken. Elhatároztam tehát, hogy elviszem a szemészetre. Érden lakom. Amióta innen elment a szemorvosnő, az itt élő embereknek Százhalombattára kell menniök. Ott egy nagyon jól felszerelt rendelőintézet van. Kivettem egy nap szabadságot és elmentem a rendelésre. A gyerek kapott egy beutalót a Fővárosi Tanács Semmelweis Kórházába — a volt Rókus kórházba. Mivel délelőtt végeztünk és a kezünkben volt a beutaló, irány Budapest — gondoltam. A Rókus Kórház szűk folyosóján legalább negyvenen várakoztak. Beadtam a papíromat, de közölték velem, hogy csak holnap tudnak fogadni, mert az a nap az érdieké. Megértettem. Eljöttünk. Másnap — ismét egy nap szabadságom ideje alatt — odamentünk. Reggel nyolc órakor már a huszadikak voltunk. Teltek az órák. A folyosón, amikor kijött az asszisztense, mindenki hozzá sietett, Ő egyre idegesebb lett. Tíz-húsz perces időszakonként rendszeres lett a veszekedés, nézeteltérés. Az idősebb nénik és bácsik türelmesen várakoztak, de a gyerekek és az őket kísérő szülők legalább olyan idegesek voltak, mint azok, akik munkaidejük alatt szerették volna elintézni az új jogosítványhoz szükséges orvosi vizsgálatokat Tizenegy óra körül az én türelmem is fogytán volt, ugyanúgy, mint a kétéves kislányomé, aki, mint atöbbi gyerek, nehezen tudja elviselni a tömeget, a rossz levegőt, a feszült hangulatot. Áldatlan az az állapot, ami ott uralkodik. Eljöttem. A következő napon a férjem járt ugyanígy. Tehát három nap szabadságunk elment. Tudjuk, hogy a gyereknek szemüvegre van szüksége, de nyáron szeretnénk nyaralni is ... A vizsgálatot, tehát elnapoltuk. Igaz, hogy mást nem is tehettünk. Mondja kérem, miért van ez így? — kérdeztem a szőke, fehérköpenyes hölgytől, aki már gondolom elfásulhatott a mindennapos veszekedésektől. — „Ha nem tetszik valami, menjen az igazgatóhoz” — javasolta határozottan, pedig nem soron kívül akartam bejutni, csupán azt szerettem volna megkérdezni, hogy mit kezdjek azzal a beutalóval, amit a kezemben szorongattam már órák, napok óta. Kevés a szemész Amikor megnéztem azt a bizonyos szűk folyosót, már minden széken ültek, de a rendelés még nem kezdődött meg. Türelmesen várakoztak. A rendelő bejáratánál nagybetűs felirat, figyelmeztet hogy a rendelést ne zavarják a türelmetlenkedő kopogással. A beszélgetést a megyét érintő dolgokról a kórház igazgató főorvosával dr. Rigó János kandidátussal folytattuk.. . Ennek az osztálynak a feladata, hogy ideiglenesen — amíg ez a jelenlegi állapot fennáll — ellássa az egész megyét. A ceglédi kórház megnyitása enyhített ugyan a gondjainkon, de megoldani nem tudta a túlzsúfoltságból eredő problémákat. A helyettesítés, kisegítés kisebb-nagyobb szünetekkel már öt éve tart. A jelenlegi állapot akkor alakult ki, amikor Érd város betegei is az orvoshiány miatt közvetlenül kénytelenek voltak igénybe venni szakrendeléseinket Ez csaknem hetvenezer embert jelent, hiszen a város környező települései — Tárnok, Pusztazámor, Sóskút — lakói is Budapestre kénytelenek járni. — Hányszoros az itt dolgozó orvosok túlterheltsége? — Megfelelő körülmények esetén harmincezer ember tartozna hozzánk. Amíg a ceglédi kórház nem üzemelt, több mint félmillió lakos elltását kellett vállalnunk. Most ez a felére csökkent, de mindezek ellenére a túlterheltség most is többszörös. — Valóban kevés a szemész orvos — kapcsolódik a beszélgetésbe a kórház osztályvezető főorvosa, dr. Vörösmarthy Dániel, az orvostudományok kandidátusa. Ő folytatja. — A gondjaink már-már alkut gondok. A szentendrei járásban a kolléganő előreláthatólag szülési szabadságra megy. Hozzánk az öt szemészorvoshoz tartozik a gödöllői, a dabasi, a nagykátai és az érdi járás. A jelenlegi súlyos gondjainkon talán az fog segíteni, hogy Érden ismét lesz szemészorvos, így tehát részben tehermentesítve leszünk. Ugyanakkor számítanunk kell arra, hogy a százhalombattai szakorvosunk családi okok miatt a gödöllői járásba fog átmenni. Állandó tehát a mozgás és a változás. Ez az, ami megnehezíti a rendelés rendszerének betartását, hiszen mérhetetlenül kevés a szakorvos, integrációról nem beszélhetünk, sőt a beutalási rendszer is bonyolult, olykor körülményes. Dabasi példa — Nincs megoldás? — Talán a dabasi példát említhetném. Az ottani vezetők elhatározták, hogy végleges megoldást keresnek. Fizetik a leendő szemészorvos négyéves kiképzési idejét, melyből egy év rendelői, három év osztályos munka. Önmaguk gondoskodnak arról, hogy a település és környéke megfelelő szakorvosi ellátásban részesüljön. Lenne más megoldás is, de úgy tűnik, hogy ez ma még kivihetetlen. Elmondom, mire gondolok. Évekkel ezelőtt az egyetemen elindult a „toborzás”, hogy elegendő szemészorvos legyen, ugyanis mindez nemcsak Pest megyének a gondja. Több mint harmincan jelentkeztek. A jelenlegi pályázati rendszer mindenki számára ismerős. Mit gondol hány állást kínáltak fel?• Hármat... Igen. Valóban súlyosak ezek a gondok, de erről a beteg, aki órákon át — ha kell több nap szabadságát feláldozva — várakozik, hogy bekerüljön a rendelőbe, elmondhassa panaszát, semmit sem tud. A folyosón csak azt lehet látni és hallani, hogy ideges és ingerlékeny az asszisztensnő, hogy egyre többen jönnek és várnak a sorukra, hiszen — és ezt mindenki tudja — a szemünk nagy érték. Szeretném megérteni azokat, akik itt dolgoznak. A munkatempó feszített. A fegyelem nagy, ugyanúgy, mint a felelősség, de milyen lehet a munkahelyi légkör? Az alapszervezeti párttitkár dr. Muskó Alexandra főigazgató-főorvoshelyettes válaszol a kérdésre: — Szerencsére a munkatársak között jó a viszony, hiszen személyi konfliktus évek óta nem volt. A túlfeszítettség miatt azonban sokan elmennek, kényelmesebb munkahelyet választanak. Akik maradnak, velem együtt abban bíznak, hogy az elmondottakon kívül változást fog jelenteni az új várakozóhelyiség, ami megszünteti a folyosók zsúfoltságát. Elektromos beteghívó könnyíti meg az asszisztensek munkáját, örülök annak is, hogy a feszített munkatempó ellenére sem mechanizálódott az orvosok munkája, hiszen kutatásokban, tudományos munkákban aktívan kiveszik a részüket. Ezt az átmeneti időszakot meg valahogy elviseljük ... Ambrus Sándor SZABAD FÖLD 5